Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-03 / 1. szám

Dl pTulYrw ajándéka / 1903. ........HM E6YETBiP)iapest, január 3-án 1883 Mimtet l-sö szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI UJSÁ’G~["egész évre 12 frt{ VILÁGKRÓNIKA /egész évre 14 fit Csupán a POLITIKAI j egész évre 6 frt | a VILAGKRONIKA-va és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt : \ félévre ... 6 » / ’ ,qi/félévre j , | ÚJDONSÁGOK :) félévre ... 3 « f* Kiadóhivatal: Budapest, IV., egvetem-uteza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. j egész évre 8 frt Z félévre ... 4 « XXIX. folyam SZEMLE. A természet közön bős a halál iránt, mondja Schopenhauer; a halál pedig közönbös a naptár és az emberek mindennemű szokásai iránt. Nem nézi, hogy újévre virradva az em­beriség valami kellemes meglepetést, ajándé­kot várna inkább, mint megijesztést. És csak­ugyan megcselekedte ez udvariatlanságot. Egy kis megdöbbenést érezhetnek még azok is, a kik a babonaburkos Szilveszter-éj nagy ha­lottjának, tettdus pályája alatt, mindig elke­seredett ellenfelei voltak Egy kissé elszégye- nelhették magukat, hogy az ostobák és ügve- fogyottak védője, maga a láthat lan gondvise­lés szabadította meg őket ez általuk legyőz- hetlen ellenféltől, s a legközönségesebb illemérzék is tiltja nekik, hogy örülhessenek az esemény fölött. Ki tudja, lesz-e okuk örülni a következmények fölött is? A csatatéren a kedvelt vezér eleste nem okvetlen, nem min­dig idézi elő a vereséget, sőt sokszor épen annak ellenkezőjét. A sereg hirtelen szörnyű haragra lobban, boszuvágya lobbot vet, és ellenállhatlanul rohan diadalra az elesett ve­zér holttestén át. De hát ez eset mégis csupán csak mint le­hetőm/ forog fönn, mig a másik föltevés, az úgy Francziaországra mint átalán a világra nézve rosszabb, sajnos, de az a valószínűbb. Ez az, a mi megdöbbenti nemcsak azokat, a kik Gambetta párthívei voltak, de azokat is, a kik az európai bélét óhajtják. Sőt van egy szempont, melyből azok sem olvashatnak ki kedvező jelentőséget, a kik az ellenkező nem­zetközi szövetségcsoportban foglaltak állást. Értjük ez utóbbiak alatt mindenekelőtt a magunkét. Nekünk most erős várunk a Né­metországgal való szoros, és természetes, még pedig nagy, legfontosabb, mert egyenest élet­érdeken alapuló szövetség. Csaknem úgy lát­szik, mintha a roppantul hatalmas Németor­szág volna az, mely erősebben szorul hoz­zánk, mint mi ö hozzá. Mintha őjobban félne Francziaországtól, mint mi — Oroszország­tól. A megtorlástól való félelem az, mely szülte a Németországgal való véd- és dacz- szövetséget. Közöttünk és Oroszország közt is Van sok. kiegyenlithetlen ellentét. De az el­lenséges indulat, az engesztelhetlenség, a megférhetlenség még sem oly merev, föltét- len, mint a két nvugoti szomszéd közt. A minthogy nálunk még folyton kisért is egy orosz transzakczionális megalkuvási po­litika szelleme. De német és franczia közt nem lehet alku, mint két, azon egy szép­ségeszménybe halálosan szerelmes ifjú em­ber között. Mi még osztozkodhatnánk, mert aspirácziónk tárgya, egy idegen birodalom, szétdarabolható. Az ideált azonban nem le­het ketté vágni. Az elsőség presztige, a 2 hadi dicsőség istennője — az csak egy személy, azt nem lehet ketté vágni, mint a hogy Salamon se vághatta ketté a pörös gyereket. Hogy igy lesz-e, amúgy lesz-e? ki tudhatja? de a kombináczió átalánosau az, hogy Gam- bettával elesett a köztársaság, a helyét elfoglaló monarkhiának pedig első föladata, úgy szól­ván létjogának föltétele az, hogy teljesítse a megtorlásnak műveletét. De hol az ember, a ki Gambetta ürült nyomába lépjen? Ö majd­nem annyi volt a franczia népnek és katoná­nak, mint Kossuth a 48 - 9-ki honvédnek. Ne­künk pedig voltak kitűnő hadvezéreink is. A francziának jelenleg nincsenek, ellenben na­gyon is kitűnők vannak az ellenkező részen. És ha még egy lelkesítő, egyesitő, szervező szellem sincs, ha nem él a cahorsi diktátor, a ki lábdobbantásaival hadseregeket varázsolt elő a földből, — hát bizony a győzelem esé­lyei szinte láthatlanok. Várni egy negyed századot, mig az ellenfél nagy vezérszellemei is kimúlnak, és a mig tán egy uj franczia iva­dék valamely korszakos vezéri nagyságot szül, várni addig nem lehet, mert a fülig fegyver- kezettség mai terhét sem Francziaország, sem Európa sokáig ki nem állhatja. Bele kell és alig­hanem bele fog rohanni Francziaország a megtorlás háborújába, és ha Németország újólag oly alaposan leverné, hogy többé nem volna oka tőle rettegni, hát akkor a mi német szövetségesünk is azt mondaná: meghalta gyerek, vége van a komaságnak. Nincs oka többé rettegni a francziátó), a többinek meg áll elébe ö maga, akárki legyen is. íme úgy látszik, Gambetta halála határo­zottan csak nemzetközi nagy ellenfelére, a szerencse tüneményszerü kedvenczére, berlini nagy ellenlábasára kedvező jelentőségű, no meg aztán azokra, a kik a hazánál és szabad­ságnál jobban szeretik felekezeti és rendi ér­dekeiket, az ultramontáuok és feudál arisztok­ratákra. Minden egyéb politikai tömbök és csoportozatok, valamint átalán a szabadság és korszerű haladás barátai aggódhatnak a bal­jós omen fölött, melylyel a végzet a jelen uj évet fölavatta. Ki lesz erősebb Olaszországban — a nem­zet vagy a kormány? Amannak közvélemé­nye, vagy ennek politikája? Ez fog határozni arra nézve, hogy melyik szövetségi csoportba vetődik a legújabb nagyhatalom. Ellenünk lesz-e vagy mellettünk? Hogy melyik utat választania volna jobb reá nézve? az épen oly igen világosan nem szembeötlő, hogy vitázni ne lehetne fölötte, a minthogy jelenleg is meg van efölött oszolva maga az olasz társadalom. Mert legmagasb csúcsai, udvari, kormány- és államférfim, valamint érettebb politikai körök, legalább ez idő szerint, úgy látszik, simulni kívánnak a lózépeurópai szövetség­hez. Tavaly az olasz király látogatást tett Bécsben, a mi az előzményekhez és fennforgó körülményekhez képest nagy engedmény, nagy jele a politikai közeledésnek, nem csu­pán a személyes barátságnak, jóindulatnak. És ez a látogatás még nem lett viszonozva, a mi meg másfelől méltán bánthatja az egyéb- kint is érzékeny és egy kissé fellengős fiatal olasz nemzeti önérzetet. Mindamellett az olasz udvar és kormány mindenkép azon van, hogy fönntartsa a jó viszonyt, melyet a nemzet nagy tömege, mint egy úgynevezett rettenetes fiú befoghatlan szája, untalan meg akar zavarni naivul őszinte tüntetéseivel, ildomtalan «böffeneteivel», mint Mókány Bérezi mondaná az ő szaftos elmél­kedései közben. Legutóbbi tüntetéseik a lehető leggyöngéd- telenebb természetűek, és ennélfogva legfél re- érthetlenebbül bizonyítják, mennyire mélysé­ges, olthatlan gyűlölet izzó parázsa ég e vul­kánikus mérsékli nép keblében az osztrák monarchia iránt, melyet az sem bir lehű­teni, hogy ez a monarchia immár nem kizá­rólag osztrák, de félig-meddig magyar is. Ez már igazán netovábbja a fanatikus gyűlölet féktelen kicsapongásának. Egy irredentista merénylőt, ki maga is tüntetőleg, dicsekvőleg vallja be, hogy meg akarta ölni az osztrák­magyar uralkodót, a katonai törvényszék ha­lálra ilél és az ítéletet rajta végrehajtják. A merénylő osztrák-magyar katonai szökevény, tehál a katonai törvények sokkal szigorúbb Ítéletének súlya alá tartozik, mintha polgár­ember lett volna. A katonai fegyelem úgy kí­vánja, hogy nem egy fejedelem, de egy káp­lár elleni szándékolt gyilkosság vagy erősza­kos támadás is halállal bűnhődjék. Mind­amellett Olaszországszerte erőszakos zajos tüntetések rendeztetnek, melyek a kivégezte­tést kárhoztatják, és a merénylő dicsőítése abban éri tetőpontját, hogy adakozások gyűl­nek — nyilvános emlékszobra költségei fede­zésére. Ez már csakugyan olyan erős dohány, hogy nemcsak inéhet ölhet, de a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents