Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-07 / 1. szám

. A horvát szélsők azonban maguk se hiszik, a­mit erre nézve állítanak, hanem nyilván úgy vélekednek, hogy a horvát nép nem vizsgálja az államháztartás költségvetésének tételeit, mivelhogy­­ olvasni nem tud. Tehát annak lehet mondani mindent, az ő czéljuk az izgatás, és ha erre nincs elég igazságuk, izgatnak ha­zugsággal. De megjárhatják, mert hátha a horvát nép még­sem oly bárgyú, a­mint ők fölteszik, és e szerint nem lehet őket föllází­­tani hazugsággal? Mióta Európában a nemzetek, az egy lengyelt kivéve, egymás után fölszabadulnak az idegen nyomás alól, a nagyhatalmak a távoli világré­szekben keresnek hódítási tárgyakat. Ez a leg­újabb politikai divatja földrészünknek. Anglia már előbb jól fölrakodott, úgy hogy az alap már gyöngének is mutatkozik, és a fölépítmény súlya alatt recsegni kezd. De Franczia­ és Né­metország most nyújtják ki habarcz­ csápjaikat a bitangnak tekintett fekete földrészek felé, s Bismarck jelszavát követve, nem verekednek itthon — egyelőre — hitvány faluk miatt, ha­nem Afrika, Ázsia, Ausztrália partjain hódítnak birodalmakat. És ha ezek mind a békét akarják mostanság Európában, Oroszország is jobbnak látja másfelé nézni. Az ő szárazföldje oly nagy, mint az óczeán, határos Amerikával, Ázsiával, neki nem szükség vizen kerülni, az ő kozákjai meglelik Angliát Indiában, a francziát Khiná­­ban, s ennyivel erősebb emezeknél, helyzete előnyösebb, mert a földet, melyet elfoglal, mindenestől be is nyeli, közvetlen birodalmá­hoz csatolja, beolvasztja, m­íg amazok gyarma­taikat csak hosszú, vékony szálakkal kötözik össze távoli anyaországaikkal. Az orosz czár elmegy Szamarkandba, és ott Közép-Ázsia csá­szárjának koronáztatja magát, ez a legújabb terve az orosz udvari politikának. Az orosz czárizmusnak ezzel az ünnepély­­lyel az a czélja lehet, hogy emelje dicsfényét, tekintélyét úgy a kerek világ, mint különösen Ázsia meghódított és meghódítandó népei előtt. Ezt a czélt el is érheti, mert olyan császári uralmat, mint most az oroszé, a világ még nem látott. Voltak ugyan már, sőt vannak mai nap is, ennél emberszámra és értékre nagyobb birodalmak, de csak lazán függöttek és függe­nek össze, és nem egy tagban, nem egy kor­látlan hatalmú fő alatt, mint a szent Oroszor­szág, melynek úgyszólván nincsenek tartomá­nyai sem, az egész egy egységes anyaország. És még egy körülmény: hogy ez a roppant te­rületi­ anyaország valósággal bevehetlen,de sőt csaknem m­egtámadh­atlan, legalább belsejében. Ez a körülmény teheti megdöbbentővé az orosz birodalom terjeszkedését. Ha csak Ázsia felé terjeszkednék, annak épen örülhetnénk, és magától Ázsiától szintén nem félünk, de ha egy európai — majdnem polgárosult — nagy­hatalom szervezi e tatár csordákat, és az hozza nyakunkra — ez egészen más dolog, és más eredményekre vezethet. A kormány­párt újévi tisztelgései. A kormánypárt, a korábbi szokásokhoz híven, új­évkor küldöttségben kereste föl a miniszterelnököt s tolmácsolta előtte a párt ragaszkodását, jó kíván­ságok kíséretében. Az üdvözlő beszédtől, Tisza vá­laszától, az idén egyebet is reméltek, mint a kor­mánypártból fölhangzó egyszerű nyilatkozatokat. A közvélemény tudatában van annak, hogy e napok néhány jelentékeny kérdéssel és a viszonyokban figyelemreméltó jelenségekkel bírnak. Mind a szat­mári püspöknek, mind K. Sen­yenek beszéde eléggé érintik a kormányt, s úgynevezett «befolyásos kö­röktől» származnak. Az a régen rebesgetett, sokszor megírt hít is kérdőjelt érdemel, mely arról beszél, hogy gr. Andrássy Gyulát nézetkülönbségek választ­ják el a kormánytól és a főrendiházban ellenzék képződik mellette. Mindezek a politikai viszonyokat illetőleg kíváncsiságot ébresztettek, és sokan hitték, hogy úgy ezekről, mint egyebekről (a főrendiház rendezéséről, a kivételes intézkedésekről) az újévi beszédek egy vagy más alakban megemlékeznek- Bécsi lapok már napok előtt híresztelték is, hogy Tisza újévi beszéde ezúttal túl megy eddigi határain, mert több kérdésre kiterjeszkedik. Még azt a körül­ményt is, hogy az üdvözletét a párt nevében egy gróf mondta, úgy tüntették föl, mint annak a kife­jezését, hogy a főrendiház refo­rmjára nézve az arisztokráczia szabadelvű része nem vonja meg tá­­mogatását a kormánytól. Szóval Tiszától önvédel­met, vagy támadást vártak. Tisza beszéde azonban csaknem kizárólag a fő­rendiház reformjával foglalkozott, és ebben volt is védelem, saját néz­etei számára. Újólag kijelentette, hogy azokhoz a nézetekhez ragaszkodik, melyeket már kifejtett, melyek a törvényjavaslatban kifejezést nyertek. A lapok természetesen kész pártszempontból íté­lik meg Tisza újévi beszédét. A bécsi lapok elisme­réssel szólnak róla, de akad köztük, mely a szokott­nál komorabbnak tartja, s azt látja, hogy abban nem a régi harczi kedv, hanem a jövendő előtt való aggo­dalom nyilatkozik. Tisza alkudozásokat folytatott és folytat — mondják — ez megtetszik legújabb nyi­latkozatán is. A «Neue freie Presse» a miniszterelnök újévi be­szédéről írja: «Aligha kielégíti azokat a várakozásokat, melye­ket hozzáfűztek. Behatóan vizsgálva e beszédet, az nem egyéb, mint polémia azokkal az ellenvetések­kel szemben, melyek a kormánynak a főrendiház újjászervezéséről beterjesztett törvényjavaslata ellen ellenzéki részről felmerültek. E kérdésben az ellen­zék élén Andrássy Gyula gróf áll és Tisza Kálmán igen élénk aggodalmakat táplálhat a törvényjavas­lattal szemben érvényesülhető ellentállás iránt, ha arra határozza el magát, hogy ilyen ünnepies alka­lommal a főrendiház kérdésében formális vitába bocsátkozzék, azzal a félreismerhetetlen szándékkal, hogy ellenfeleit kapac­itálja, vagy legalább a köz­véleményt azzal szemben meghódítsa. Meglepő a szabadelvű párt czéljainak következő definíc­iója: «A szabadelvű párt abban kereste a következetessé­get, hogy a kitűzött czélt soha szem elől ne tévesz­­sze; nem abban, hogy az egyszer kiadott jelszóhoz és kitűzött úthoz ragaszkodjék akkor is, midőn körü­lötte minden megváltozott.» Kit ne emlékeztetne ez az államjogi elveknek hírhedt sz­egre való akasztá­sára, arra az evoluczióra, melyet Tisza Kálmán tíz évvel ezelőtt olyan gracziózus módon vitt véghez ? És ha már egyszer az eddigi, a kitűzött irányt el­hagyják, könnyen megtörténhetik, hogy az új irány megkezdésénél hátat fordítanak annak a czélnak, a­melyre nézve azt ígérték, hogy sohasem fogják szem elől téveszteni.» A miniszterelnöknél. A kormánypárt új év első napján gyűlt össze ren­des tanácskozási helyiségében és testületileg vonul­tak Budára, a miniszterelnöki palotába, melynek termében fogadta őket a miniszterelnök, többi mi­nisztertársaival. Mikor Tisza és a miniszterek meg­jelentek, zajos éljenzés hangzott előjük. Gr. Csáky László üdvözlő beszédében a múlt évről úgy emlékezett meg, mint a­mely a békés munkál­kodás és jótékony haladás képét tünteti föl. Megem­lékezett a hozott törvényekről, említette a pénzügyek javulását, a választásokat, melyekben a nemzet a párt iránt oly nagy bizalommal nyilatkozott, oda utalván ezzel a pártot, hogy a miniszterelnök hazafias bölcs vezetését jövőben is tántoríthatatlanul kövesse. Ez a párt meggyőződésével is megegyezvén, örömmel so­rakozik Tisza és a szabadelvűség zászlója alá. A kor­mány tíz évi működéséből merít a párt biztosítékot arra is — folytatta a szónok, — hogy a küszöbön levő, az alkotmányra nagy fontosságú törvényjavas­latot — a felsőház újjászervezését és átalakítását — a szabadelvűség vezéreszméi szerint, vezérleted alatt szerencsésen megalkotjuk és ez által az az úr, me­lyet az 1848-iki és 1867-iki törvényhozás a kor kívá­nalmainak többi részeiben megfelelővé tett alkot­mányainkban hagyott, törvényeink eddigi vezérelvei és az újkor szabadelvű fejleményeivel összhangzólag be lesz töltve és hazánk alkotmánya uj erősbödést nyerend. Mindezeknél fogva aggodalom nélkül né­zünk a jövő elé, mert tántorithatlan bizalmat helye­zünk beléd és minisztertársaidba, kik fáradhatlan munkatársaid hazafias működésedben s midőn ma­gunkat barátságodba és irántunk mindig tanusitott bizalmadba ajánljuk, kérjük a mindenhatót, hogy drága életedet és erődet a haza javára, cs­­ádod és mindnyájunk örömére a nemzet élén számos éve­kig megtartsa. (Éljenzés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt barátim ! Midőn úgy társaim, mint a magam nevében ismé­telten megköszönöm szives jó kivánataitokat, talán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy ez alkalommal is nemcsak a baráti tisztelet, hanem az az öntudatos szándék is vezérelt, midőn tisztelt barátunkat biztá­tok meg az üdvözlő beszéd elmondásával, hogy tel­jesítse azt az, ki köztünk élő jeleként jár ama kapocsnak, mely a hajdani magyar szabadelvű párt és a mai szabadelvű párt közt létezik, (Élénk helyes­lés, éljenzés) ama szabadelvű párt és a mienk közt, mely mindig abban kereste a következetességet, hogy a kitűzött czélt soha szem elől ne téveszsze; nem abban, hogy az egyszer kiadott jelszóhoz és ki­tűzött úthoz ragaszkodjék akkor is, midőn körülötte minden megváltozott. (Élénk tetszésnyilatkozat és helyeslés), tartozott ama szabadelvő párthoz, mely­nek — épen úgy, mint a mienknek — kitűzött czélja nem volt más, mint a magyar államot létesí­teni és mióta megvan, mióta a mienk, erősíteni, az európai nyugati kulturállamok sorában mennél ma­gasabb fokra emelni és szabadelvű irányban fejlesz­teni. (Élénk helyeslés.) És talán nem csalódom abban sem, ha azt mon­dom, mint tisztelt barátunk mondá, hogy akkor, mi­dőn a nemzet a múlt évben közvetlenül a szabad­elvű párt, közvetve az abból alakult kormány irányában való bizalmának oly fényes jelét adta, azt épen annak tudatában tette, mert meg volt győ­ződve, hogy párt és kormány, nem engedve meg­zavartatni a köztük létező jó viszonyt, ezentúl is kö­vetkezetesen ugyanazon czélra — ismétlem : a magyar állam megerősítésére, a kulturállamok sorában mennél magasabb fokra emelésére és--^ hadelvű irányban fejlesztésére — fognak törekedni. ^ (Élénk helyeslés). A nemzetnek e nyilatkozata leg­becsesebb, soha meg nem hálálható elismerés a múltért; de úgy érzem — s bizonyára úgy érezzük mindnyájan — nehéz, szigorú kötelességet is ró reánk; azt a kötelességet, hogy semmi nehézségek­től vissza nem riadva, semmi viszonyok közt ne ejtsük el azt a zászlót, mely alatt a nemzet külön­böző osztályaiból egy nemzet lett. (Úgy van ! Úgy van! Élénk helyeslés.) és ne engedjük, hogy az egy­ségessé lett nemzet bármely befolyások alatt ismét különböző osztályokra oszoljék. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok.) Tisztelt barátunk említette a főrendiház szerve­zését. Nézeteim e kérdésben ismeretesek elmondja azokat az általam benyújtott javaslat és annak in­dokolása, nyilatkoztam ismételten e tárgyban a kép­viselőház illető bizottságában. Nézetem szerint e javaslatnál is két szempontnak kellett a kormányt vezérelnie: ama szempontnak, hogy az intézmé­nyeink közé jelen alakjában többé nem illő főrendi­ház azokba inkább beilleszhetővé legyen, de a­nélkül, hogy elveszítse azt, a­mi szerintem legfőbb érdeme és értéke: hogy a magyar államiságnak minden vi­szonyok közt bárkivel szemben is őre és védője lehessen. (Helyeslés.) S mert arról vagyok meggyő­ződve, hogy ama törvényjavaslat ezen kettős czélnak úgy fog leginkább megfelelni, ha — nem beszélve részletesebb módosításokról, melyek minden tör­vényjavaslatnál lehetők — alapelveiben megmarad úgy, a­mint be van terjesztve, ragaszkodom annak alapelveihez. (Élénk helyeslés.) De — ha már szóba jött — legyen szabad csak két téveszmére figyelmeztetni, melyeket annyiszor hallottam és olvastam. (Halljuk!) Az egyik az, hogy ez a javaslat a magyar felsőházba egy nálunk eddig nem létezett elemet visz be, egészen új alapot fektet le a kinevezésben. Csakugyan van a javaslatban ij. Az új eszme az, hogy élethossziglan való kine­vezésekről szól. De ismerve a magyar főrendiházat, a­hol már­is hetvenegy főispánnak — a horvátokkal együtt — van ülésjoga, kik nemcsak kineveztetnek, hanem a kormány tetszése szerint hivatalukat el is veszíthetik; midőn, bár nem ily módon, de ott van­nak a kinevezett czímzetes püspökök is, tehát körül­belül 90 kinevezett tagja van ma a főrendiháznak , akkor azt mondani, hogy függetlenebbekké tett, mert élethossziglan kinevezett tagokkal felcserélni ezeket, annyi mint uj elvet hozni be és a független­ POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1. szám, 1885. XXXI. évfolyam.

Next