Politikai Ujdonságok, 1886 (32. évfolyam, 32-52. szám)

1886-08-11 / 32. szám

V 32. szám. Klófizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG (egész évre 12frt|„ VTT jr-VRnvri'í ™J egész évre 14 írt POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: (félévre _ 6 . |a VlLAGKKOMhA-val^ fé,évre _ 7 ■ Csupán a POLITIKAI ( egész évre 6 frt ( ttTT apvrOwtitá 1 egész évre 8 frt ÚJDONSÁGOK: (félévre _3 ■ (aVILAG R0 1X4 | félévre _4 « XXXTT folyam. Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez apostailag meghatározott viteldij >* csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. SZEMLE. A gasteini találkozás e napok nagy esemé­nye. Sok fényes napja volt már e vadregényes fekvési! osztrák fürdőhelynek, de a jelenlegi ünnepélyes fejedelmi találkozás pompájával, nagyszerűségével egyik sem mérkőzhetik. Ott van az agg német császár, unokájával, Német­ország majdani uralkodójával, Vilmos herczeg- gel együtt, ott van Bismarck herczeg nejével együtt, vélük van fiuk, sokak hite szerint ap­jának szellemi és politikai örököse, Bismarck Herbert gróf, továbbá Reusz herczeg német nagykövet. A mi részünkről Ferencz József ő felségén kívül, ki vasárnap este érkezett oda, régebb idő óta ott időz Erzsébet császár- királyné, hétfőn megérkezett gr. Kálnoky kül­ügyminiszter is. A mérvadó személyek csoport­ját ragyogó keretként környezi az udvari és diplomácziai magasrangu tisztviselők egész se­rege. A fejedelmi találkozásnak ily nagy fény­nyel való rendezése is azt bizonyltja, hogy a két udvar ez által is jelezni kivánja, mily ki­váló nyomatékot helyez a két fejedelmi barát ezuttali összejövetelére. Nem is szenved két­séget, hogy a közelebbi jövő politikai fejlemé­nyeire nézve a gasteini találkozásnak s az en­nek alkalmával folyó eszmecserének nagy be­folyása leend, habár az európai helyzetre vo­natkozó érdemleges kérdések már a döntő miniszterek megelőző értekezletein kétségkívül alaposan megbeszéltettek. Hogy a Gasteinban jelenleg folyó s Bismarck és Kálnoky közt már előbb folytatott politikai beszélgetésből nyil­vánosságra tűlajdonkép semmi lényeges közlés sem kerül, ez magától értetődik. A diplomá- czia nagyon megszokta már a titoktartást s a mit az intéző legfelsőbb körök igazán titokban akarnak tartani, arról a beavatott fejedelmi személyeken és minisztereken kivül senki nem tud meg semmit, azt még a külügyi hivatal magasrangu tisztviselői előtt is a titok sürü fá- tyola fedi. Innét van, hogy sem a Danzigban, sem a Skierniewiczében, sem a Kremsierben folyt értekezletekről ma sem tudunk semmi bizonyosat, habár minden ily alkalommal egész Európában ezer politikai czikkiró és levelező lesi, találgatja és magyarázza a legkisebb je­leket, melyek a való megismerésére vezet­hetnének. így vagyunk a mostani gasteini ta­lálkozással is. Az évek óta megszokott félhiva­talos formulázás, hogy t. i. ezek a találkozások a két birodalom közti szoros barátság újabb ünnepélyes megpecsételését s az európai bé­kének újabb biztositékát képezik, — ez a meg­szokott s ezerszer ismételt formulázás alkal­masint nem ellenkezik a valóval, de ki nem meríti a dolgok lényegét. Aligha csalódunk, ha a gasteini találkozás politikai súlypontját nem annyira az ott jelen levő két hatalom egymás­hoz való, mint inkább e két hatalmasságnak a harmadik nagy tényezőhöz, Oroszországhoz való viszonyának tisztázásában látjuk. A né­met császár és Bismarck komolyan és határo­zottan akarják a békét. E békének jelenleg legnagyobb biztositékát a Németország és mo- narkhiánk közt fenálló szoros szövetség képezi, mely formaszerint. 1889-ig, tényleg alkalma­sint határozatlan időre megköttetett s Vil­mos császár életében megváltozni aligha fog. Nem valószínű, hogy ez idő szerint e kettős szövetségnek hármas szövetséggé ki­bővítése czéloztatnék. De bizonyos közele­dés Oroszország és a két középeurópai nagy­hatalom közt igenis czéloztatik s e köze­ledés mikénti alakulása képezi ma az egész európai helyzet csomópontját. A béke megza­varásának veszélye ez idő szerint leginkább Oroszország részéről fenyeget, mely mindegyre jobban távolodni kezdett ama konzervatív po­litika alapeszméjétől, mely Kremsierben és Skierniewiczében megállapittatott. Oroszország diplomácziai balsikerei olyanforma helyzetet teremtettek számára, mint a minőbe III. Na­poleon a porosz-osztrák háború befejezése után jutott. Napoleon császár is bizonyára látta, érezte a diadalmas Németországgal való összetűzés veszélyeit, de a nyughatatlan közvé­lemény nyomása kényszeritette, hogy a porosz győzelmek ellensúlyozását diplomácziai utón megkísértse. Ennek erőszakolása a villámszikra kipattanását s a háború kitörését idézte elő. A kelet s névszerint a betű szerint csupán ideig­lenes personalis unióban létező, de tényleg véglegességi czélzattal egyesitett Bulgária ké­pezi ama vihar-központot, a honnét a legkö­zelebbi háború fergetege kiindulni fog. Orosz­ország, mint tudjuk, a keleten igen sajátságos kétszínű játékot folytat, melynek segítségével időnkint eredményeket ért el, de mely Bulgá­riában csúfos kudarczot vallott. Oroszország igyekezett a san-stefanói békében Nagy-Bulgá- riát megteremteni s midőn ezt a berlini szer­ződés meghiúsította, forradalmi utón töreke­dett ugyanazon czélra. Egyfelől a czár Krem­sierben és Skierniewiczében becsület-szavával kötelezte magát, hogy konzervatív politikát fog folytatni a keleten, de másfelől az izgatok s a közmondásos orosz rubel erősen dolgoztak oda lenn s az akna Bulgáriában épen akkor lobbant fel, mikor ez a czárra nézve legkelle­metlenebb volt, mert az adott szavában vetett hitet ingatta meg. A büszke uralkodó szemé­lyesen látta magát sértve a filippopoli lázadás által s haragjában a bolgár unió ellen lépett fel. Az eredmény, mint tudjuk, az lett, hogy Bulgária az orosz befolyás halójából kisiklott s ezzel Oroszországra nézve egy véres háború eredménye füstbe ment. Oroszország ma lefő- zöttnek érzi magát s az orosz sajtó dühös kifa- kadásai Ausztria-Magyarország és Németország ellen őszinte kifejezései az orosz közvélemény hangulatának, mig az udvar és a kormány kénytelen elfojtani dühét s jó arczot vágni a rósz játékhoz. Németország és Ausztria-Ma­gyarország törekvése tehát oda irányul, hogy balzsamot csepegtessenek a fehér czár szivébe, nehogy az magát kalandos kísérletekre adja, s Francziaországgal szövetkezzék a középeurópai liga ellen. Ebben fekszik az Oroszország és a középeurópai két hatalom közti közeledésnek jelentősége s e czélnak szolgál kétségkívül ki­rályunk öcscsének, Károly Lajos főherczegnek, szentpétervári útja is. Ha sikerül Oroszországot még jó ideig féken tartani, időközben Bulgáriá­ban megszilárdulhat az állapot, talán Ausztria- Magyarország végleg bekebelezheti Boszniát, s a kis Balkán-államok orosz előőrsökből lassan- kint e hatalom ellen szolgáló bástyákká alakul­hatnak át. A középeurópai liga államférfiainak vezéreszméje az időnyerés és e politikának eredménye egy bizonytalan állapot, a határo­zatlan időre prolongált béke állapota. De a hát­térben fenyegető fellegként ott áll a végleges leszámolás kikerülhetlen szükségessége, mert ha egy oly hatalmas nemzet, mint az orosz, szá­zadokon át beleélte magát bizonyos eszmébe, melyet missziójának hisz, akkor előbb-utóbb egész erejével megkísérti annak keresztülvite­lét. Az orosz nemzet törekvéseinek, ábrándjai­nak czélpontja háromszáz esztendő óta Kon­stantinápoly. Ez eszményképről lemondani nem fog soha. A belpolitikában a legfontosabb esemény Tisza Kálmán miniszterelnök ischli útja volt. A miniszterelnök szombaton érkezett vissza a fővárosba, innét pár napra geszti birtokára rándult s azután újra visszatér ide, hogy a költségvetést előkészítő minisztertanácsokban elnököljön. A belpolitika láthatárát boritó sötét felhők eloszlottak, a kormánypárti korifeusok komor arczai kiderültek, a miniszter válság fe­nyegető veszélye elvonult. A miniszterelnök, mint a beavatottak álbtják, rendkívül kegyteljes fogadtatásra talált a királynál, ki két ízben több óráig tanácskozott első magyar tanácsosá­val. E hosszas tanácskozások alatt Tiszának

Next

/
Thumbnails
Contents