Katolikus főgimnázium, Pozsony, 1876
I. Emlékszavak dicsén uralkodó felséges Királyunk és Királynénk megkoronáztatásának a pozsonyi kir. kath fögymnasima által 1877. junius hó 8. napján kegyeletesen megült tizedik évfordulóján. Kedves fiaink! Midőn egy jó és boldog család egykori alapitó ősének, vagy valamely rá nézve szerencsés eseménynek emlékezetes napjára fölvirad, hálaérzelemre gyúlnak kegyeletes tagjai s megünneplik a család szent napját, hogy az elhunyt hős szellemét maguk között fölidézzék s őrszellemek védszárnyai alatt megújítsák, fölelevenitsék a rokonság lánczát és testvéri szeretetben, családi erényekben megszilárdulva folytassák nemzedékről nemzedékre az ősi erkölcsöket, a család díszét, virágzását. Az ily ősi kegyeletnek csodálatos éltető erejét fényesen hirdeti a boldog családok, a virágzó államok története; az ily családi kegyeletnek rendkívüli fentartó ereje egyesít, buzdít, erősít és megóv az elkorcsosodástól. Ilyen jó és boldogságra érdemes család a mi vérünk a magyar nemzet; ily szent és kegyeletes időpontrá nézve a mai évforduló, mert jelzi küszöbét azon fontos napnak, melyen legdrágább kincsének, ősei vérével megszentelt örökségének, századok viharában ellenség és önkeze tépte alkotmányának újra birtokába lépett. Ma tiz éve megújulva feltűnt és Budánk bástyafalai közt azon meghatón fenséges jelenet, mely 1876 évvel előbb Esztergomnak, a keresztény magyarság Rómájának, Európa legdicsőbb, legfontosabb missiójának ormain a keleti néprajok egyik legerőteljesebb, leghivatásosabb tagját, a vitéz és nemeslelkü magyart besorozta a keresztény népcsaládok közé s a világmegváltás dicső jelvénye, a kereszt alatt új világalakitó küldetés, uj eszmék előőrsévé avatta. E nap a nemzeti kegyelet és hála magasztos ünnepe; a kegyelet és hála pedig oly dicső, oly szent érzelem , mely milliókat egy akaratra gyújtva csodákat mivel, melynek bűvös hatására — midőn „buzgó imádság epedez százezrek ayakán“ — az elhunyt nagyok lelke, erénye belénk száll, mert a mohos sírok zárai lehullván a felmagasztalt nagy szellemek Isten kegyével tekintenek hű unokáikra s az isteni gondviselés ujjával kijelölik az ösvényt, mely népet boldogságra vezet. Ezredek óta küzd és vérzik az emberiség e boldogságért, ezer és ezer nemes magyar szív törött meg mi érettünk is, a mi népünkért pedig írva van s szivünkben él a szózat nagy igéje „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért s keservben annyi hő kebel szakadt meg a honért .... Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor!“ 1*