Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-07-04 / 1. szám
2 atyád homályhelyzete nem nyithat utat hozzájuk, suga halkan az ifjúnak, czímem varázsvesszőként pattantja le zárjaikat. A* leveleket, mellyeket rád biztam , kezdé ismét hangosan , magad add mindenütt kézhez, kivált Csabai tanácsnokokhoz magad vidd. Ez legkedvesebb barátom, ennek van egy szép jó leánya, még — no de nem szólok. Ezt a’ szívek, ne a’ nagybátyák végezzék. Georgina egy derék leány, járj körűlé, tudom nem fog értté haragulni. Szép fiú vagy te , tartsd magadat, ne vesztegesd egy hamar el szivedet. Csak ennek szerencséjével ne játszál, ha ez egyszer el van játszva többé vissza nem váltható. De menj isten hitével. Sok tanács főfájást okoz, főfájás tántorodást. Neked ingatlan léptekre van ott szükséged, hová most mégy: állj, lépj erősen. Hajts! Pista,“ kiállá az ezredes hangosan, hogy fogyhatatlan beszédjének végét szakaszthassa. A’ kocsi elzörgött, a’ visszamaradtak némán, önkebleikkel foglalatoskodva tértek szobáikba. Többször váltak már ők el a’ kedvencztől, midőn tanulói év kezdetén iskoláiba visszatért, és sohasem érzék, mit most. Egyik sem vallá meg a’ másiknak titkos érzetét, mert mindenik szégyenlő a’ házi divat ellen tenni. Az illyes elutazásokat mindennapinak kelle Szögfiéknél tekinteni, ’s ők most is annak tekinték; szívok hangos kiáltása ellen annak. Mint a* föntebbikből látható olvasóm: Az ifjú Szögűnek anyja, atyja és egy nyugalmazott ezredes nagybátyja volt. Az utóbbi rangról, fényes helyzetről sokat tartott, még is legtisztábban és forróbban szerető testvére vala csak földet művelő férjü húgának , az sógorának is, kiben semmi kárhozatost nem lelt, csupán helyzetét, mellyből magasbra emelkedhetésre nem vala itt. Midőn húgát a’ szegény nemes ifjú megkérte, egész büszke erejével ellenkezik a’ még akkor őrnagy. — Ők vagyonosabb, rangosabb ház ivadéki voltak. — De húga, a’ mind szivében mind megosztott vagyoniban önkényü, szívére, nem rangvadászó bátyja’ fényes nézeteire hallgatott. Kezet nyújtott kérőjének, és boldog életet élt férje csendes, munkás keblén , ki kicsiny körének nemes tettekkel szerze értéket, tekintetet. Úgy munkálódék ő itt, mint a’ nagyobb körbelieknek kellene. Ezt a’ dologba tisztán néző ezredes átlátá, és lassan kint nemcsak hozzá szokott eleinte megvetett sógorához, hanem meg is szerette, lelkebarátjára valasztá, és nem egyszer szánva sohajta, midőn ez jobbágyai boldogulását sikerítő intézkedésekkel foglalatoskodék: „Miért nem lett ez miniszter?“ A’ sógor illykor elégülve mosolyodék el és felelé : „Hogy megczáfolhassam nagyság előítéletét, — ezen czímet testvérétől is megkívánta az ezredes — melly a’ rangból nem osztozóktól emberi magasulást is megtagad.“ Az ezredes illykor egy pár „no, no“val felelt, ezt vetve utána önmentségül: „Az emberi magasság boldogságot tenyésztőbb sugarakat áraszthat a’ magas polczról is.“ így győzött minden vitájukban mind két sógor egymáson. Mindenik dijkoszorút vitt a’ csatatérről, szíveiket jobban egymáshoz csatló viszonti becsülést. Ez rövid rajza a’ Szögű ház viszonyinak. Az ifjú Szögű vágytól dagadó mellel közelge Pest felé, és édes meglépés környezd elérkeztével. Semmi sem vala utj a’ főváros történteit, haladását távol is szorgosan fürkésző ifjú előtt. Ismerte már ő ennek törekvéseit, lépéseit, és mindezeken nem mint újon bámult, hanem mint érdekesen, mint haladás kezdetén örült. És nem azon panaszkodott mi nincs, hanem azzal dicsekedett mi van, ’s elégedve járdala Pest utczájin. Ha itt ott megbotlott kövezetén, zugás nélkül türé a’ csupán azt sajnálta, hogy helyette nem azok’ egyike botlottmeg, kik honják göröngyeit a’ simított külföldön kerülik. Az ezeket gondoló Szögű, ismét megbotlott. Botlását a’ mellék házból éles kaczaj helyessé. Pirulva tekinte föl ’s örömére Csabai ház előtt vala. Szögű nem azon elmerülök’ egyike volt, kik zavarodásukból magukhoz nem tudnak térni. Ő a’ kaczajjal nem gondolva fölfutott a’ lépcsőkön és nehány perez alatt az őt kikaczagó kisasszony előtt állt. Zavarodás nélkül mondá el nagybátyja’ tiszteletét, a’ levelet átnyújtó. Georgina föltörte ’s a’ pamlapon olvasó, Szögű Lajost a’ szobaközépen állni hagyá. „Mondja meg tiszteletemet urának barátom, — kezdé Georgina — és azt, hogy igen szívesen veendem ha ma kísérőm lesz a’ játékszínbe.“ Lajos látá Georgina’ tévedését, de abból kivenni nem tartá érdemesnek a’ kevély leányt, sőt e’ kérdésével jobban bele bonyolitá: „Mellyikben méltoztatik parancsolni?“ „A’németbe !“ viszonzá Georgina olly hangon, mellyet Lajos e’czím alatt: Busz huzaléátig, themául választott és számtalan variatiokkal kiegészített. Egy perez’ műve vala ez, és Lajos magát alázattal, vagy is inkább utálattal meghajtó indult. A’ nyájas Georgina egy pár