Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)
1838-01-04 / 1. szám
Pest Negyedik, év. Szent a’ Törvény ! szent a’ Béke ! «« * . Ez legyen Hazánknak éke. kLISO fele» Januar. 4te ° Ménjesén e’ divatújság hetenkint 2s/.er. Helyben felévi dija 4 frt. , egész évi 8 frt. Postán 5 fr. és 10 fr. pengd. A’ TÁRSAS ÉLET ÉS DITATTILÁGBÓL. 1S3S. 1*5 szam» Kifizethetni uj - világ- Htenában Reisinger házban 554 ik szám alatt. És minden cs. kir. posta hivatalnál. SÓSRÍT. MÍNSICS TÜMZRÉZTÖI. Die erste Liebe umschlang das Herz mit ihren festen Rosenschlingen; selten gelingt es selbst d&f Zeit, diese ganz zu zerreiseh, und immer bleibt einem fühleijdöu Herzen seine erste Liebe theuer. Délponton állt a’ nap Körmömbe érkeztemkor; használva az itteni mulatásra szánt rövid időt mohón futám be a’ herczegi-kastélyt és kertet. — Nem czélom ezek részenkinti rajzába ereszkedni, ezt látták sokan, kik nem látták egész fenségében, képzelhetik mi rejtezhetik ezen rövid csillogó szóban herczegi ebben egyesül akarat, hatalom. — Hol e’ két erő kezetfogva áll, tudhatjuk mit alkothat. Az érintett kert és kastély, pompás művei e’ szó mindenhatóságának. Néma gyönyörrel jártam be a’ kertet, ’s emelkedett érzettel álltam meg az obelisk mellet; a’ rávésett ezernyi nevek közt ösmerűseimé édes eldelet volt lelkemnek, minő lehet távol mieinktől ösmerős lényt, vagy annak csak hideg kézvonását is láthatni. Legforróbb indulatimat ébreszté föl a’ hideg-kő ’s én ott képzelem magam’ hol nem valék. Szinte elégedve a’ tenger név olvasásával indulni akarok, midőn egy lengyel vers tűnt szemembe, mint látszék leány kezektől írott; érdeke kettős jön, mert igazat szólva, én nemembe szerelmes vagyok, e’ versecskét is — mint nemem egyikétől írottat — lelkem egész átadásával olvasám, melly magyarul így hangzik: (1838.) Ha az élet lepletlen áll, Vágyunk, czélunk, szétdúlva, A’ fáradt szív nyugtot talál Czélja tisztaságába’. A’ sorok alá ezen két betű és évszám volt vésve: P. M. 1834. többször elolvasám a’ sorok hát mindig érdekesbek lennek. Elandalodva tárult ki karom ironéját — egész sorsát ezen rövid sorokban lehelni tudó ironéját — ölelni vágyva.. Karom üresen maradt, ébredésemet uj látvátty követé. A’ lengyel sorok alatt magyarokat leltem; foglalatjából úgy látszék a’ föntebbinek egész lelkét, titkát ertőtül, illy hangzatát: Magas lelked oszlatja el Komor jövőm’ kétségét, Tiszta lelked festi üdves, Múltam kecses szép képét. 1837. H. K. vala alá jegyezve. Nem mint vers törvényét értő kritikus tagoltam ezen két öszszehangzó kebel szülöttit, ehhez nem tudok; hanem mint szivírágokat, reményvesztett szívvirágokat, ’s édes kínos illatjokban egész részvéttel, osztozám. Meg nem érthetem e’ két lény sorsát, de annál többet hagya sejtenem a’ kétségsötétje, és én sejték, és elhitetem magammal, hogy képzelőerőm egész világossá fejté elébem e’ rejtélyt, ’s hogy rokonulhassak az érdekes lényekkel, ha csak hideg érzéketlen kövön is, ezt vésém soraik alá. Vidd el kőszál e’ sorokat A’ sötét jövendőbe, ’S hogy vésői mit értettek Súgd a’ vándor fülébe. D