Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)

1838-01-04 / 1. szám

Pest Negyedik, év. Szent a’ Törvény ! szent a’ Béke ! «« * . Ez legyen Hazánknak éke. kLISO fele» Januar. 4te­ ° Ménjesén e’ divatújság hetenkint 2s/.er. Helyben felévi dija 4 frt. , egész évi 8 frt. Postán 5 fr. és 10 fr. pengd. A’ TÁRSAS ÉLET ÉS DITATTILÁGBÓL. 1S3S. 1*5 s­z­am» Kifizethetni uj - világ- Hten­ában Reis­inger házban 554 ik szám alatt. És minden cs. kir. posta hivatalnál. SÓSRÍT. MÍN­SICS TÜ­MZRÉZTÖI. Die erste Liebe umschlang das Herz mit ihren festen Rosenschlin­­gen; selten gelingt es selbst d&f Zeit, diese ganz zu zerreiseh, und immer bleibt einem fühleijdöu Herzen seine erste Liebe theuer. Délponton állt a’ nap Körmömbe érkeztem­­kor; használva az itteni mulatásra szánt rövid időt mohón futám be a’ herczegi-kastélyt és kertet. — Nem czélom ezek részenkinti rajzá­ba ereszkedni, ezt látták sokan, kik nem lát­ták egész fenségében, képzelhetik mi rejtez­­hetik ezen rövid csillogó szóban herczegi ebben egyesül akarat, hatalom. — Hol e’ két erő­ ke­­zetfogva áll, tudhatjuk mit alkothat. Az érintett kert és kastély, pompás művei e’ szó mindenha­tóságának. Néma gyönyörrel jártam be a’ kertet, ’s emel­kedett érzettel álltam meg az obelisk mellet; a’ rávésett ezernyi nevek közt ösmerűseimé édes eldelet volt lelkemnek, minő lehet távol mi­einktől ösmerős lényt, vagy annak csak hideg kézvonását is láthatni. Legforróbb indulatimat ébreszté föl a’ hideg-kő ’s én ott képzelem ma­gam’ hol nem valék. Szinte elégedve a’ tenger név olvasásával indulni akarok, midőn egy len­gyel vers tűnt szemembe, mint látszék leány kezektől írott; érdeke kettős jön, mert igazat szólva, én nemembe szerelmes vagyok, e’ ver­­secskét is — mint nemem egyikétől írottat — lel­kem egész átadásával olvasám, melly magyarul így hangzik: (1838.) Ha az élet lepletlen áll, Vágyunk, czélunk, szétdúlva, A’ fáradt szív nyugtot talál Czélja tisztaságába’. A’ sorok alá ezen két betű és évszám volt vésve: P. M. 1834. többször elolvasám a’ soro­k­­ hát mindig érdekesbek lennek. Elandalodva tá­rult ki karom ironéját — egész sorsát ezen rö­vid sorokban lehelni tudó ironéját — ölelni vágy­va.. Karom üresen maradt, ébredésemet uj lát­­vátty követé. A’ lengyel sorok alatt magyaro­kat leltem; foglalatjából úgy látszék a’ fönteb­­binek egész lelkét, titkát ertőtül, illy hang­­zatát: Magas lelked oszlatja el Komor jövőm’ kétségét, Tiszta lelked festi üdves, Múltam kecses szép képét. 1837. H. K. vala alá jegyezve. Nem mint vers törvényét értő kritikus tagoltam ezen két ösz­­szehangzó kebel szülöttit, ehhez nem tudok; hanem mint szivírágokat, reményvesztett szív­­virágokat, ’s édes kínos illatjokban egész rész­­véttel, osztozám. Meg nem érthetem e’ két lény sorsát, de annál többet hagya sejtenem a’ két­ségsötétje, és én sejték, és elhitetem magam­mal, hogy képzelőerőm egész világossá fejté elébem e’ rejtélyt, ’s hogy rokonulhassak az érdekes lényekkel, ha csak hideg érzéketlen kövön is, ezt vésém soraik alá. Vidd el kőszál e’ sorokat A’ sötét jövendőbe, ’S hogy vésői mit értettek Súgd a’ vándor fülébe.­ ­D

Next