Rakéta Regényújság, 1982. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-06 / 27. szám
NORMAN MAILER A legklasszabb dolog a világon Bent a mozgóbüfében, ahol végre nem esett, fülledt hőség volt. Al Groot megállt az ajtónál, megdörzsölte a kezét, kicsavarta a sapkáját, és letörölte a cipőjét a piszkosbarna lábtörlőn. Ott topogott: egy kicsi, gyűrött, tizennyolc-tizenkilenc éves vénember, kerek, apró szemei mintha csak arra figyelnének, aki a háta mögött van. Az ajtóban megállt, és várt, nem volt biztos a fogadtatásban, alaposan megvizsgálta a helyet, mintha nemsokára szüksége lenne majd erre az ismeretre. A bisztró valamivel jobban nézett ki, mint a többi hasonló, balra sötét, régi fabokszok voltak, szemben velük tisztára súrolt, vakítóan csillogó, krómozott bárszékek és a bárpult. A falon egy óra mutatta, hogy valamivel elmúlt tíz, így hát érthető, hogy miért volt majdnem üres a helyiség. A pultnál senki sem ült, az a néhány kamionsofőr, aki két szomszédos bokszban terpeszkedett el, csak valami kései vacsorát akart kapni, fáradtak voltak és nagyon csendesek, minden figyelmüket a szendvicseknek és a hamburgereknek szentelték. A pult mögött csak egy ember állt, gondosan suvickolta a virslisütő zsíros platniját, az olyan ember lassú mozdulataival, akinek rengeteg idő áll rendelkezésére, és akinek nemigen akarózik befejezni a munkát, hogy utána üres asztalokkal és néma emberekkel kelljen szembenéznie. Alira tekintett, egy pillanatig bizonytalanul, hogy minek nézze, aztán visszafordult a sütőhöz, és még egyszer gondosan letörölte. Megszólalt, anélkül hogy felnézett volna, de a hangja barátságos volt. - Szervusz - mondta. Az is köszönt, figyelte, ahogy a férfi levakar valami koszt. - Pocsék egy éjszaka, mi? - kérdezte a büfés. - Szar. - Az. Bár, asszem, jól jön - mondta. - Nem árt az a vetésnek, ha sokat esik. - Persze - mondta Al. - Mondja, mennyi egy kávé meg fánk? - Tíz cent. - Két fánk? - Annyi. - Hűha - mondta Al. - Kaphatnék esetleg egy fánkot és fél csésze kávét öt centért? Egy ötösöm van csak. - Nem rem - mondta. - Lehetne, de mér tenném? - Máma még semmit se ettem - kérlelte Al. - Naa, adjon már. A férfi felnézett. Al mesterien szívta be az arcát, éppen csak annyira, hogy megtegye a hatást. - Asszem, rád fér. De előre fizetsz. Al a zsebébe nyúlt, és finoman kihúzott egy ötöst egy kettészakadt egydolláros két fele közül. Egy falásra bekapta a fánk egyharmadát, de észrevette, hogy milyen mohó volt, és a kávéból spórolósan kicsit kortyolt. - Klassz kis hely - mondta. - Az - mondta a férfi. - A magáé? - Ráhibáztál, kisapám. Melóztam ám, hogy megvegyem. Egészen az enyim. Senki se mondhassa, hogy vesztek rajta. Minden csésze kávé, amit itt isznak, megfiadzik. - Szuperjó. - Behm - válaszolta keserűen. - Sokat érek vele. Hát látsz itten valakit? Talán csattogtatom a kasszát? Egy frászt. Annak azon járt az esze, hogy milyen egy pechje van, hogy a kamionsofőröknek egyenruhát kell hordaniuk, ez ugyanis pontosan annyit jelentett, mint egy STOPPOLNI TILOS tábla. Együttérzően a tulajra vigyorgott, és olyan átázottnak próbált látszani, amilyennek csak tudott. - Öreg - mondta -, nagy szarban vagyok. - Stoppolsz, he? - Aha, az utolsó három mérföldet gyalogoltam, azóta esik. - Kemény lehetett. - Az, asszem, nem alszok, ha nem áll el. Az utolsó ötösöm volt. ööö, mondja, nem lenne nekem valami munkája? - mondta együgyűen. - És én akkor mit csináljak, bámuljam a nagy eget? - Akkor csak azt engedje meg, hogy éjszakára ittmaradhassak. Semmibe se kerül magának. - Ez nem népszálló. - Hagyja, felejtsük el - mondta Al. - Csak addig hadd maradhassak, amíg megszáradok. Ha valaki benéz, talán felvesznek. - Maradj csak - mondta. - Jól megy a bolt. Új krómozás, vörösréz tartozékok. Hahaa. Al lecsússzam a székről, és leült egy hátsó asztalhoz, oda, ahol a büfés nem láthatta. Nekidőlt a boksz falának, felemelt egy étlapot, a só és bors közé állította, és érdeklődve nézegette, de minden vágyakozás és sóvárgás nélkül. Arra gondolt, hogy már több mint egy éve nem evett marhasültet. Megpróbálta felidézni az ízét, de nem ment, és hogy elterelje a figyelmét ettől a szívfájdító emléktől, nézegetni kezdte az írást a papírlapon; először kitalált egy szót, aztán megnézte, hogy menynyit tévedett. Bejött egy másik vállalat kamionsofőrje, Al gyorsan hátrapillantott, hogy hol a tulaj. Látta, hogy messze elöl van, aligalig látható, gyorsan felkapta a ketchupot, és