Reggeli Délvilág, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

Az áfa-törvény módosításá­nak hatására vasárnaptól több termék és szolgáltatás ára emelkedett, miután a jogsza­bály a 6 százalékos forgalmi adókulcsot tíz százalékra nö­velte. A változás a legtöbb élel­miszer-féleséget érinti, bár né­hány forgalmazó még a régi összegért árusítja a boltokban meglévő készletet. Immár 10 százalékos forgalmi adó terheli az áram-, a gáz- és a vízellátást, növekszik a telefon-előfizetés, a helyi és távhívás díja is. A megemelt összegek egy része már az augusztusi számlákon, más részük a szeptemberi, illetve az októberi számlákon jelentkeznek először. A tömeg­­közlekedés területén emeli a tarifákat a MÁV, és erre Áfa, te drága kényszerülnek a helyi és hely­közi személyszállítást végző au­tóbusz-társaságok is. Vasúton — teljes árú menetdíjak eseté­ben — az áremelés mértéke átlagosan 3,9 százalék, míg a munkába járásra szolgáló bér­letek ára átlagosan 5, a tanulók havi bérlete pedig 5,3 százalék­kal emelkedik. A menetrend szerinti autóbusz-közlekedés átlagosan 4 százalékkal drágul. Ezen belül a munkába járásra szolgáló bérletek 4,3 százalék­kal, a tanulóbérletek pedig 4,2 százalékkal kerülnek majd többe. A helyi közlekedés tari­fáit egyébként az önkormány­zatok határozhatják meg. Az autóbusz-közlekedésben au­gusztus 1-jétől, a vasúton egy hónappal később kell a fel­emelt összegeket fizetni. A Bu­dapesti Közlekedési Vállalat a jegyek árát nem emeli, a bérle­teket pedig szeptembertől áru­sítja drágábban. Laposon dübörgött sok banda (írásunk a 3. oldalon). Pénz e pénz? Mint ismeretes, a kor­mány döntött az áfa-kul­csok emelésével egy időben életbe lépő lakossági kom­penzálás módjáról és mér­tékéről. Az Országgyűlés határozatának megfelelő­en 1500 forint egyszeri ki­egészítő támogatást kapnak a 10 000 forint havi bruttó munkabért el nem érő mun­kavállalók, és a 10 000 fo­rintnál alacsonyabb nyug­díjjal, illetve nyugdíjszerű ellátással rendelkezők, to­vábbá a jövedelempótló tá­mogatásban részesülő mun­kanélküliek, és azok, akik rendszeres pénzbeli ellátást kapnak az önkormányzat­tól. A 15 000 forint havi bruttó munkabért el nem érők és a 10 000-11 300 fo­rint közötti nyugdíjjal, il­letve nyugdíjszerű ellátás­sal rendelkezők 1000 forint egyszeri pótlékra jogosul­tak. A két gyermeket neve­lő családok 1800, a három vagy több gyermekesek 4 ezer forint egyszeri támo­gatást kapnak. M­eg kéne szólítani az em­beriséget. Ez kétségte­lenül nem lenne újdonság számára, talán észre sem venné, de alább nem igen érdemes kezdeni, hiszen neki kéne lépnie az ügyben! Em­beriség méretű a gond, ez kétségtelen. Még akkor is, ha kissé habókosra sikeredne egy ilyen megszólítás. De ha marad minden úgy, amint tart immár évek óta, akkor a katasztrófa elkerülhetetlen­nek tűnik... Vasárnap délelőtt néhány percre bekapcsolom a tévét, hátha természeteimet sugá­roznak. A SAT 1 fura pillan­górajzást mutat, a sárgás­zöld rebbenők ellepik a me­zőt, fölöttük egy repülő húz el, és valami permetfélét spriccel. De hiszen ezek nem pillék! Sáskák, hát persze, olyanok, mint amik nálunk is voltak, millió és millió. A bemondó Texas államot em­legeti, meg Californiát és ot­tani városok neveit sorolja. A kamera bevásárlóközpon­tot mutat, előtte sétáló, süt­kérező embereket. Hirtelen közéjük csapott valami, mert a jól öltözött nők és férfiak eszelősen sikoltozni kezde­nek, rohanvást csápolnak, mások értetlenül bámulnak a világ föntebbi régiói felé. Sáskák Megérkezett hozzájuk a raj, a sáskák elsötétítik a napot. Későbbi kép, ahogy taka­rítók próbálják összekotorni a kirakatüvegre mászó, jár­dán araszoló rovarokat. Egy férfi almát eszik odabent az üvegfal mögött, és közben az üveg külső oldalán rajzanak a rovarok. Ismét vált a ka­mera, valami petecsomót mutat, közelről. Még köze­lebbről. Az üveges kúpok­ban mozognak valamik. Szinte hallani a roppanáso­kat, ahogy a borotvaéles rá­gók föltépik kitinpácéljukat, kiszabadultak. Undorító lár­vatestük rohamra indul, még csak sejtetik a későbbi sás­kát. Végig a Nyolcadik utas a halál jár az eszemben, ott láttam ilyen képeket, amikor a szörny fészkét mutatták.­­ Végül is persze minden csak nézőpont kérdése. Ezektől a jövendő sáskáktól még nem kell félni, csak ha sok-sok milliónyian lesznek! És lesz-­­ nek? Tavaly bizonyosan két­kedőbb választ adtak volna a tudósok, mint az idén. Ta­valy csak rémfilmek kísérle­tei voltak a sáskafelhők Eu­rópában, az idén már valós lidércek. Jövőre? N­apozni jó. Aranybarna lesz utána a bőr, és szinte lélekmélyig átjárnak a napsugarak. De az idén szinte vergődés a napozás so­kunknak. Az ózonlyuk tenné? Este afféle jutalom­ként öntözöm virágaimat az erkélyen, hiszen kibírták a hosszú hőség óráit. Fölénk csúszott a trópusi Nap. Nem csupán éltető arcát mutatva, de a pusztítót is sejtetve. És­­ ez még mindig csak a rejtőz-­­ ködő titok. A közelítő. 1993/178. augusztus 2., hétfő Ára: 11,60 Ft Munkavédelmi szempon­­ tok miatt dolgoznak forgó­színpad szerűen. Nem sza­bad sokat beszippantani a mérgező anyagból. Amit csinálnak, az felemelő. Je­lentős állomásához érkezett a Feszty-körkép, azA magyar ■ rok bejövetele” restaurá­lása: 8 méter széles csíkok­ban emelik helyére a letisz­tított képszeleteket. Számí­tások szerint szeptember végéig felragasztják a kör­vászonra a 120 méter hosz­­szú, 15 méter magas képte­kercset. Ezt követi a csíkok összeillesztése, és aztán kezdődhet a festmény res­taurálása. Egy képszelet már lóg a körvásznon. Pillanatnyilag minden a legnagyobb titok­ban, biztonságban történik. Idegen, vendég nem léphet be a múzeumba. Alkalmi idegenvezetőm dr. Trog­­mayer Ottó, a Csongrád­­ Megyei Múzeumok igazga­tója. Intézménye kezeli az 56 hektáros emlékparkot, gazdája a panorámának. Trogmayer elégedetten bó­logat, nem győzni dicsérni a lengyel szakembereket.­­ Jó ötlet volt, hogy an­nak idején pályázatot írtak ki a restaurálásra. Az itt dolgozó lengyelek már ko­rábban gyakorlatot sze­reztek, sikerrel oldották meg feladataikat a Wrocz­­lawban. Ott a „magyarok bejöveteléhez” hasonló pa­norámaképet állítottak helyre. Ópusztaszeren 1991 szeptemberétől dolgoznak. Öt szakaszra tagolták mun­kájukat. Eddig elvégezték a tisztítást, konzerválást, és most következik a leglátvá­nyosabb rész, a felfüggesz­tés, és a restaurálás. Ez a legnehezebb fázis. — Ki ellenőrzi, bírálja el teljesítményüket? — Időről időre megjele­nik a nemzetközi zsűri. Va­lamennyi munkafázis után felülvizsgálják tevékenysé­güket. Csak a zsűri bólintá­­sa után fizetünk. Ennek a testületnek magyar, német és lengyel tagjai vannak. — Elégedettek? — Erre a kérdésre hatá­rozott igennel tudok vála­szolni. Egyébként a garan­ciális kereteket nemzetközi szerződés rögzíti. — Úgy tudom, önök, muzeológusok sem tétlen­kednek, hiszen megkezdő­dött a panorámakép hír­verése? — Tavaly ősszel Szegeden rendeztük meg a nemzetkö­zi panorámakép-fesztivált. Akkor bemutattuk a felújí­tás előtt álló képtekercsün­ket. — Milyen volt a fogad­tatás? — Mindenkinek nagyon tetszett. A II. világháború után Európa elfelejtette Feszty Árpád alkotását. Utoljára a nagyközönség 1945 előtt Londonban a vi­lágkiállításon csodálhatta meg művét. A körképet a háború végéig Pesten, a­­Népligetben egy favázas épületben tartották. Sajnos, ott meg is rongálta egy gyújtóbomba. Akkor kezdő­dött el a mű kálváriája, aminek végére szerencsére most érünk. Ne feledje, az elmúlt fél évszázad alatt több generáció nőtt fel és halt ki. Az új generáció csak olvashatott Feszty al­kotásáról. A tavalyi hírve­rés olyan jól sikerült, hogy az idén már Bonnba invi­tálták a panorámaképet. — Ott is kiállították? — Egy szeletkét vittünk ki és egy 4X6,5 méter kör­képrészletet mutattunk be. Nem túlzás, nagy sikere volt. A „magyarok bejöve­telét” a világ újra kezdi felfedezni. Ezentúl minden évben részt veszünk az eu­rópai panorámaképek fesztiválján. Az idén még­­egyszer utazunk Bonnba, mert a soros találkozót ott rendezik. Jövőre Wroczlaw­­ban, aztán a svájci Luzen­­ben adnak randevút egy­másnak a körképek kezelői. — Hány ilyen monu­mentális alkotást jegyez­nek Európában? — Pontosan tizenhármat. (Folytatás a 3. oldalon.) Ópusztaszer: idegen nem léphet be Feszty Árpád újjászületése Óránként szellőztetnek a központi múzeumban. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark hatalmas épületének ablakait időről időre kinyitják. Vigyázni kell, mert óvatlan pillanatban felrobbanhat az ötszintes ház. A lengyel Ars Antiqua Restaurátor Szövetkezet munkásai most már veszélyes anyagokkal dolgoznak. Nemcsak az a tulajdonsága a különleges ragasztó­­anyagnak, hogy gyúlékony, az is jellemző rá, ha megte­lik párájával a múzeum, szétvetheti az épületet. A lengyel restaurátorok gyakran váltják egymást. Újszegeden ropták a táncot. (írásunk a 4. oldalon). Ahol Rómában hó esik BÚCSÚ Alsóvároson Rómában évszázados ha­gyomány, hogy a keresztény­ség egyik legfontosabb templomában, a Santa Maria Maggioréban fehér virág­szirmokat hullatnak a misén részt vevő hívekre. Ehhez a szokáshoz természetesen egy idő után legenda is szövő­dött. A mondás azt tartja, hogy egy gazdag, de gyer­mektelen római házaspár ál­mában Szűz Máriától azt az (Folytatás a 2. oldalon.) szivacs ágybetéten 12 cm vastag 85x196 cm fluort­­zezonvégi vá/ár! 2900 Ft * * 8 cm vastag 140x200 cm Augusztus 2-ától (hétfőtől) 3248 Ft férfi-, női és gyermekcipők, szandálok, pólók, ingek, gyerekfarmer blúzok, alsóruházati termékek, ágynemű-garnitúrák, 164/40 158/38 csak 250 Ft, takarók, törülközők stb... LEÁNYKA FARMERSZOKNYA __ . . . . . . 36 38 40 250 Ftü 30-40% árengedménnyel kaphatok barkács bazár János téri Áruház, Vásárhely Vásárhely, Gyulai u. 4/A ^^^^^

Next