Reggeli Délvilág, 1994. március (5. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-01 / 50. szám

A NATO két F-16-os amerikai vadászgépe lelőtt négy kétüléses szerb katonai gyakorló repülőgépet tegnap hajnalban az ENSZ boszniai lég­térre vonatkozó repülési tilalmának megsértése miatt Banja Lukétól 80 kilométerre északnyugatra. A DPA jelentése szerint a NATO brüsszeli központjában megerősítették a hírt. A Banja Luka közelében lelőtt négy szerb repülőgép a közép-boszniai Vitéz közelében éppen egy üzemet bombázott — közölte a francia védelmi minisztérium. A Bosznia feletti akcióban összesen hat, Galeb típusú szerb repülőgép vett részt, ebből az amerikai harci gépek négyet lőttek le. A boszniai szerb hadsereg közelebbről meg nem határozott forrásai a Tanjug jugoszláv hírügy­nökség tudósítójának határozottan cáfolták, hogy bárhol Boszniában lelőtték volna a boszniai szerb haderő kötelékébe tartozó repülőgépeket. A Tanjug zvorniki keltezésű jelentésében említett forrás felhívja a fi­gyelmet, hogy a boszniai szerb hadseregnek csak Banja Lukán van katonai repülőtere. Azon a támaszponton már régóta ENSZ-megfigyelők tartózkodnak, akik bizonyára jelezték volna a repülőgépek indulását.­ ­"Tisza Volán Étekszek­ összeállításunk a 6­7 oldalon Lopták Az Intterpollal együttműködve lepleztek le egy olasz autótolvajt a pénzügyőrök, aki egy Audi 100 Avant típusú gépkocsival próbálta meg elhagyni Magyarországot a tompai vámhivatalnál - tájékoztat­ta a Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnoksága tegnap az MTI-t Az olasz állampolgár a 3,5 millió forintot érő Audival szom­baton jelentkezett kilépésre Tom­pánál. A bemutatott forgalmi en­gedély szerint a gépkocsi egy olasz vállalat tulajdonát képezi, azonban amellett volt egy meghatalmazása is a gépkocsi használatára. Kide­rült, hogy a gépkocsiról eltüntették az alvázszámot, s így az a megál­lapítás sem volt meglepő, hogy a meghatalmazás hamisítványnak bi­zonyult Az Audi 100-ast csütörtö­kön lopták el Veronában. A lopott autót a vámhivatal lefoglalta. 1994/50. március 1., kedd Ára: 11,60 Ft Mondják, az új gazdájukkal nagyon nehéz kijönni, ezért próbálták volna meg a közmun­kások kenyerét enni. Bartucz Lászlóné, a kertészek „brigadé­­rosa” ez ügyben a következő­ket írta Vásárhely polgármes­terének: „Mint utólag kiderült, Szabó Nándor képviselői tiszt­ségével visszaélve berohant a polgármesteri hivatalba a fel­mondott személyek névsorával, hogy ne vegyék fel őket a köz­munkások sorába.” • Mostanság a kertészek több­sége munkanélküli, és példa statuáltatott: becsültessenek meg a munkahelyek. A hoppon maradt parkgondozóknak némi­leg mégis más a véleménye. — Tavaly november 23-án fel­mondtunk Szabó Nándornak, mert sem emberileg, sem pedig szakmailag nem tudtunk vele kijönni. Merészeltük ezt azért, mert a polgármesteri hivatal műszaki irodáján Onderó Béla azt ígérte, ha Szabó úrnál fel­mondunk, másnap már köz­munkába állhatunk - kezdi Bartucz Lászlóné, aki még ezen a napon a következő levelet kapta a képviselő úrtól: „Érte­sítem, hogy a mai nappal Ön ellen fegyelmi vizsgálatot kez­deményezek, vállalati titkok ki­adása, és engedélyem, tudtom nélküli tárgyalások folytatása miatt.” Bő egy hét múlva Bartuczné kapott egy újabb írást: „A rábízott részleg erköl­csi és fizikális felbomlasztásá­­val adódó sorozatos cselekmé­nyei miatt fegyelmileg elbocsá­tom.” — Ezen dörgedelmek mögött mi áll, kedves Bartuczné?­­ Amint Szabó úr hírét vette a szándékunknak, egyesével kihall­gatott bennünket. Arra volt kí­váncsi, hogy ki szervezte a sza­botázst, a csapat felbomlasztását. Majd pedig aláíratott velünk egy olyan jegyzőkönyvet, melynek a szövegét nem is ismerjük. - Akkor ez nem jutott az eszükbe? - Elég terrorisztikusan zajlott a kihallgatás, nem is igen tér­tünk magunkhoz. Bartuczné mellett ott ül két parkgondozó társa - Vas Lász­ló és Hegyi József - is. Évtize­dek óta dolgoznak együtt, most épp munkanélküliek. - Miért mondtak fel Szabó úrnak?• Vas László cseppet sem ker­tel. - A főnök úr állandóan összeugrasztott bennünket, po­kol lett az életünk. - A fentiek szerint a bizony­talanba ugrottak. - Több helyen olvastuk, hogy közmunkásokat vesznek fel. Er­ről tájékoztatott bennünket Kér­dő Sándor, a közmunkások fő­nöke is, ezért bátorkodtunk fel­mondani. Hegyi József mindehhez még annyit tesz hozzá, hogy azt hit­ték, szabad munkavállalók, hát tévedtek. Nem emberek ők, ha­nem rabszolgák, a fejük fölött döntenek a sorsukról. Továbbá azt sem érti, miféle vizsgálat folyt ellenük, és miért szüksé­ges a retorzió. Majd Hegyi Jó­zsef elmondta: szemtanúja vol­tam annak, amikor Szabó Nán­dor megütötte Bartucznét.­­ Kedves Hegyi úr, erről majd a rendőrségen szíveskedjék beszélni. (Folytatás a 3. oldalon) Bomlasztásért fegyelmi — Hoppon maradt parkgondozók Megáll a (kert)ész Őrült naivitás, ha az ember azt gondolja, szabadon választhat magának munkahelyet. Erre már az a tizen­négy kertész is rájött, akik bő tíz hónap múltán elhatá­rozták, nem dolgoznak tovább Szabó Nándor, vásárhelyi vállalkozó, önkormányzati képviselő kft.-jében. Az önkormányzatok nincsenek felvillanyozva Gazdátlan áramkörök Hagyományt kíván teremte­ni a Démász Rt. Szegedi Üz­letigazgatósága azzal, hogy az eddigi kétoldalú kapcsolato­kon túl közös beszélgetésre, kölcsönös tájékoztatásra, együttgondolkodásra hívta mára a területéhez tartozó 30 Csongrád és 14 Bács-Kiskun megyei önkormányzat polgár­­mesterét. Szó sincs azonban valaminő protokoll báj­­csevejről, hisz szó szerint rá­zós téma van terítéken. Öt­százötvenhat kilométeren - a főként a mezőgazdasági tulaj­donváltást követően, a nagy­üzemek szétesésével ugyanis ily hosszúságú villamos háló­zat vált gazdátlanná. No meg most már sok helyütt életve­szélyessé. Csizmadia Gábor üzletág­igazgató és Zelena Ferenc fő­mérnök tegnapi sajtótájékoz­ van szó, amikor a mezőgaz­­tatóján mint megtudtuk, az­dasági nagyüzemek sorra épp­­említett önkormányzati körben tették ki a transzformátorálló- 2936 fogyasztó kapja az ára-­másokról kisfeszültségű háló­­mot nem közcélú hálózaton, zataikat. Ezek aztán a terme- Hajdanán a tsz-villamosítások főszövetkezei vagyon részét idején kiépült vezetékekről képezték. Aztán jött a gazda­sági rendszerváltás, melynek során a nagyüzemek elsorvad­tak, leépültek, átalakultak. Magyarán, az említett hálóza­ti körök tulajdonosa eltűnt a színtérről. Ami azért is nagy baj, mert ezek a vezetékek el­avultak, veszélyesekké váltak, elodázhatatlan rekonstrukció­juk. De kinek a pénzéből? Az áramszolgáltató vállalat ugyan rendre szedte a szolgáltatási díjakat, de csak a folyósított áram után. S noha időközben ezeken a vezetékeken megnőtt a teljesítményigény, senki nem fizetett hálózatfejlesztési hozzájárulást, amiből most a rekonstrukciókat meg lehetne oldani. A patthelyzetben az önkormányzatok - beleértve a megyei közgyűlést is - leve­lekkel bombázták az Ipari Mi­nisztériumot. A választ nem nehéz kitalálni: keret nincs, az önkormányzatok és az áram­­szolgáltató közösen próbálja megoldani a problémát. (Folytatás a 2. oldalon) Rövid időn belül a harmadik nagyszabású közbiz­tonsági és idegenrendészeti akciót hajtotta végre Szege­den az elmúlt hét végén a rendőrség, a Tisza partjára már hetekkel ezelőtt vezérelt budapesti rendőri ezred, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség és a Csongrád Me­gyei Munkaügyi Központ bevonásával. Rendőrpuszta Száznégyet feljelentettek A határvonal és a városba veze­tő főutak lezárásával járó, a pia­cokra, a buszpályaudvarokra, és a szórakozóhelyekre egyaránt ki­­terjedő sokoldalú ellenőrzés leg­inkább említésre méltó tapasztala­ta, hogy nem találtak sem fegy­vert, sem kábítószert - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányság hétfői sajtótájékozatóján. A razzia alatt sok ezer külföldi tar­tózkodott Szegeden. Csak a Cse­repes sori KGST-piacon tízezer vásárló fordult meg szombaton. Az állampolgárok fegyelmezet­ten vették tudomásul, lassan már a Tisza-parti város hétköznapjaihoz tartozó nagyarányú és a térséget át­fogó rendőri akciót Megtudtuk azt is, hogy közel 5 ezer gépjármű­vet és több, mint 1700 gyanús állampolgárt ellenőriztek, 28 esetben (csempészés, okirat­hamisítás, ittas gépjármű-vezetés és lopás miatt) büntetőfeljelentést (Folytatás a 2. oldalon) Pick, Balaton Füszért, Humán, Domus, Glóbus és Prímagáz részvényeket letéti igazolással is nagyon magas áron veszek. Tel.: 62/342-155, 9-15 óráig.

Next