Reggeli Ujság, 1936. június (6. évfolyam, 125-147. szám)

1936-06-03 / 125. szám

| | | SZERDA FÜGGETLEN POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP VI. ÉVFOLYAM 4 1 • 1936. Június 3 Tárgu-Mureu­ 125. szám Hirtelen utaznak­ az utóbbi időkben az állam­férfiak. Beck lengyel külügy­miniszter belgrádi útja vezette be elején a politikai kirándu­lást, mely után Titulescu is repülőgépre ült és első ízben próbálta a levegőben gyorsítani útját. Most Bécsből jön a hír, hogy Schussnigg kancellár hirtelen és váratlanul elutazott a Littóra, ahol Ausztria vatikáni követé­vel találkozott, majd tovább­utazik Mussolinihez. Mindezek az utak erősen foglalkoztatják a külpolitikai közvéleményt s igyekeznek abból további kö­vetkeztetéseket vonni. Határo­zottan leszögezik, hogy Beck lengyel külügyminiszter utazása, összefügg Jugoszláviának a kis­antant terveivel ellentétes irány­­keresésével. Lengyelország, a francia kül­ügyminisztérium félhivatalosá­nak megállapítása szerint tel­jesen a német politika sodrába került. Úgy látszik, Jugoszlávia is szakítani akar a francia függőséggel s Lengyelország példája után, önálló utat keres érdekeinek kielégítésére. Azt is megállapítja a francia félhi­vatalos, hogy Lengyelország gyarmatokat követel fölös ter­mékeinek elhelyezésére. Jugo­szlávia számára tehát kívánatos a lengyel barátság, hogy erő­teljesebben bekapcsolódhasson a világforgalomba. Mindezek a célkitűzések homlokegyenest ellenkeznek a kisantant álláspontjával, amely a Népszövetség mai keretében halad. Ezért keltett különösebb figyelmet a nagyhatalmaknál Beck lengyel külügyminiszter belgrádi látogatása, majd en­nek nyomán Titusescu hirtelen repülése. Párisban felfigyeltek ezekre a­ gyors utazásokra, melyeket most nyomon követ az osztrák kancellár római útja. Rómában az angolokkal ku­lissza mögötti tárgyalások foly­nak. De Berlinben is tárgyal­nak kipárnázott hangfogós dip­lomáciai keretben. Nagy kér­dések forognak szőnyegen s hogy nem babra vetnek kockát, az érezhető a meggyorsult dip­lomáciai utazások lázas ismét­lődéséből. Nagy k­özépeurópai megegyezésre tesz kezdeményező imi Iványi Hodzsa cseh h Msontant és a Róma körül cso­­nortosuló államok kibékülése 1-1 kis antant és a Róma körül cso­portosuló államok kibékülése Páris, jún. 2. (A Dunaposta tele­fonjelentése.) A pünkösdi ünnepek folyamán, ismét több európai állam­férfi tett hitvallást az európai béke szükségessége mellett és próbálta megjelölni a követendő utat. Hodzsa cseh miniszterelnök és Mussolini, a fascista birodalom megalapítója tet­tek erre nyilatkozatot. Hodzsa a párisi „Petit Jurnal"­­ban, a béke alapjául egy „nagy kö­zépeurópai megegyezést" jelölt meg. Ennek útja a kisantant és a római Palesztinában nem javult a hely­zet. A karhatalom parancsot kapott, hogy tűzzel vassal nyomja el az arabok megmozdulásait. Ennek érde­kében az egyiptomi angol haderő­ből, ismét jelentékeny csapatokat A palesztínai főbiztos házának­­ parkjában bomba robbant, amely­­ jelentékeny anyagi kárt okozott. Az­­ összes arab lapokat tíz napra betíl-­­ hármas­ egyezményt aláíró hatalmak összebékülése lenne. Véleménye sze­rint a megegyezésnek először gaz­dasági téren kell elindulnia, mert a gazdasági együttműködés úttörője lesz a politikai kiegyenlítődésnek is. szállítottak Palesztinába. Hétfőn ház­kutatást tartottak az arab vezetők­nél és rengeteg fegyvert és lőszert koboztak el. Számos letartóztatás is történt. Két kommunistát őrizetbe­vettek, tották. A politikai látogatások tovább­folynak. Schussnigg osztrák kancel­lár Olaszországba utazott, ahol a hét végén Mussolinivel tanácskozik. Ezzel kapcsolatosan cáfolják azt a hírt, mintha a látogatás a kisantant esetleges újabb demarsával lenne kapcsolatban. Pál jugoszláv régens­­herceg is külföldre indul, Romániába tart, ahol a kisantant államfőinek értekezletén vesz részt. Leon Blum szocialista pártvezér, a Sarraut-kormány utódja megegye­zett Daladier radikális párti vezér­rel, aki elvállalta a hadügyi tárca vezetését. Az egyezség értelmében a szárazföldi, tengeri és légihaderőt közös minisztériumba vonják össze, amely így egységes irányítást kap. 1/j kisantant értekezlet Prágában Két hét múlva Prágában összeülnek a kisantant gazdasági szakértői és tervet dol­goznak­ ki, mely kiinduló pontja lehet a Rómával, Budapesttel és Szófiával való együtt­működésnek Mussolini béketerve Mussolini békevágyát három angol politikus előtt fejtette ki. Ezek egyike, lord Mons­­field a sajtóban ismertette a beszélgetés anyagát. — Olaszország — mondotta Mussolini — angol kezdeményezést vár az abesszin­­ügy likvidálására. Károsnak tartja a mai feszültséget, mert elgondolásai nem irányulnak Anglia afrikai érdekei ellen. Ünnepen is dolgoznak a A békenyilatkozatokkal szemben súlyos tények állanak a második oldalon. Angliá­ban a fegyvergyárak lázasütemű munkáját a pünkösdi ünnepek sem akadályozták. A gyárak éjjel nappal váltott turnusokban dolgoztak, hogy eleget tudjanak tenni a fegyverrendeléseknek. Újabb angol csapataik. Palesztinában Momba a főbiztos telisén Lázítás miatt eljárás indult a magyarországi nyilaskeresztesek egyik vezére ellen Budapest, június 2. (A Dunaposta telefonjelentése). Néhány héttel ez­előtt a Pécs-környéki falvakban gyanús mozgolódást vett észre a csendőrség. A mozgalom irány­tója, mint megállapították, a nyilaskeresz­tes-párt egyik ismert alakja, Bö­szörményi Zoltán volt. A beindult vizsgálat érdekes rész­leteket derített fel. Megállapították, hogy Böszörményi tábornoki egyenruhában kereste fel a falvak népét és katonailag próbálta megszervezni híveit. E célból az ószeren össze­vásárolt egy csomó régi katona­ruhát, melyet az „érdemes“-ek kö­zött kiosztogatott. Két segítőtársa volt, Hatvanyi Lajos és Cs. Szabó Péter. Hatvanyi Petőfi­nek maszkí­rozta magát és elhitette a néppel, hogy a szabadságharc idején fog­ságba került, de most sikerült meg­szabadulnia". Ilyen módon mintegy 717 hívet szerez­tek a különböző falvak­­ból. Jelenleg mindhárman vizsgálati fogságban vannak, ügyüket a pesti törvényszék tárgyalja, amely állam elleni lázítás miatt vonja őket fele­lősségre. — Felboncolták a pesti halál autó sollőrjét. Táska Jánost, a Margithidi autószerencsétlenség ál­dozatát felboncolták. Ennek nyo­mán kiderült, hogy élve került a Duna­ fenekére és halálát fulladás okozta. Homloka baloldalán kisebb seb van. — Négy gyermek borzalmas tűzhalála. Kölnből jelentik: Bor­zalmas négyes gyermektragédia ját­szódott le Köln egyik külvárosában. Játszadozó gyermekek, míg szüleik távol voltak, felgyújtották egy vagon­lakás belsejét és mire segítség ér­kezett, valamennyien szénné égtek.

Next