Rendszerváltó archívum, 2017. szeptember (2. évfolyam, 3. szám)

Szerkesztői előszó

Előszó Szerkesztői előszó Sátorállítás – zászlóbontás Sátorállítás – zászlóbontás� A rokon értelmű szópár mutatja a magyar nyelv erejét, mely ellentétes értelmű főnevek segítségével is képes hasonló jelentéstartalmat kifejezni� Lakitelek 1987-ben nem először hozott össze sok tekintetben ellentétes gondolkodá­sú, ám valamiben hasonlító embereket: olyanokat, akik vállalták és fontosnak tar­tották, hogy a magyarság esélyeiről gondolkodjanak� Lakitelek felé és Lakitelek után elkülönülő, egymásba érő és egymást néha keresztező utak vezettek� A találkozó nyi­tottságát mutatja, hogy a résztvevők a rendszerváltás után kibontakozó új politikai struktúra valamennyi pártjában ott voltak, képviselve a lakiteleki szellemiségből azt, amit továbbvinni érdemesnek és lehetségesnek gondoltak� Különleges érzés visszaemlékezéseket és elemzéseket olvasni olyan nemzedék immár felnőtt tagjaként, amely a tanácskozás idején még meg sem született� A jegyzőkönyv­ből, a fennmaradt videó- és hangfelvételekből, az időnkénti könnyedebb kiszólások ellenére kitapintható a feszültség, de egyben az együttgondolkodás vágya és öröme is� Harminc év távlatából már tudhatjuk: voltak, akik tudatosan készültek a találkozóra (a legszűkebb szervezői kör), pontosan megtervezve a menetrendet annak érdekében, hogy a legfontosabb cselekvésekre – a fórum bejelentésére (Bíró Zoltán) és a nyilat­kozat elfogadására (Für Lajos alapszövege alapján) sor kerülhessen� Voltak azonban olyan meghívottak, akik számára az összegyűlés önmagában is örömteli és újszerű élményt jelentett – ismerhetjük a „biztonság kedvéért” pizsamát és fogkefét is magával vivő Cseh Tamás történetét... Lakitelek egyszerre volt egy több éves-évtizedes cselekvés tetőpontja a nemzeti sors­kérdésekben gondolkodó értelmiség számára és egyben valami újnak a kezdete is� Új cselekvésé, új mozgalomé, hosszú távon új párté� A tanácskozás címe – A magyarság esélyei – nemcsak az akkor élők számára, de jel­képesen szólva időben is „megnyitotta” a lakiteleki sátrat� Mondandónkkal ma is „to­vább írhatjuk” a jegyzőkönyv szövegét: esélyeink, lehetőségeink taglalása és felmérése feladat és egyben minden jövőbeli cselekvésünk talapzata is� Budapest, 2017� szeptember 16�

Next