Repülés, 1950 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1950-01-10 / 1. szám

ÖTÉVES TERVÜNKKEL A SZOCIALIZMUS TELÉ! Beköszöntött az új esztendő és első nap­jával megindult népi demokráciánk az öt­éves népgazdasági terv útján. Mögöttünk van a hároméves terv sikeres befejezése, amelyet a magyar dolgozók két év és öt hónap alatt teljesítettek. Bebizonyosodott ezzel, hogy azt a tervet, amelyet a magyar kommunisták dolgoztak ki, munkásosztá­lyunk, dolgozó parasztságunk és néphez hű értelmiségünk odaadó, sokszor hősies munkával vitte sikerre. Így teremtettük meg az ötéves terv alapjait. Így emeltük fel életszínvonalunkat, hogy az 1650-es esz­tendőben, további jó és tervszerű munká­val haladhassunk előre a fejlődés útján. Ilyenkor, év kezdetén az ember száma­dást csinál, végigpillant végzett munkáján, megvizsgálja az eredményeket és hibákat, hogy következtetéseket vonjon le további munkájához. Ha most visszapillantunk a hároméves terv alatt elvégzett munkánkra, elmondhatjuk, hogy a magyar munkásosz­tály vezetésével, a sztálini úton haladva jó munkát végeztünk. A hároméves terv újjá­építette az országot, döntő csapást mért a reakcióra,­ még jobban elmélyítette azt a nagy barátságot, amely bennünket a ha­talmas Szovjetúnióhoz fűz, a nép köztár­saságává tette országunkat, amelyben a­­dolgozó parasztsággal szövetséges munkás­­osztály gyakorolja a hatalmat. Rákosi Má­tyás elvtárs 1048 áprilisában mondott nagy beszédében kijelentette, hogy „a munka­­verseny és a munkafegyelem megerősödése lehetővé teszi, hogy hároméves tervünket két év és öt hónap alatt befejezzük és ezért már most foglalkozunk azzal a gon­dolattal, hogy rövid időn belül megkezd­jük az Új, ötéves tervünk kidolgozását!" Milyen bölcs előrelátással dolgoznak a kommunisták, milyen lendülettel, erővel, harci elszántsággal vezetik dolgozó né­pünket, ezekből a szavakból is világosan megállapítható. És a tervszerű munka nyo­mán eljutottunk ötéves tervünkig, ötven milliárd 900 millió forint összeget irányoz elő az ötéves terv, amelyből 21.3 milliárd az ipar beruházásaira, 12.5 mil­liárd pedig a mezőgazdaság és annak fej­lesztését közvetlenül szolgáló beruházá­sokra jut. Közlekedésünk fejlesztésére az 5 év alatt 7.6 milliárd forintot, lakásépí­tési, kulturális, egészségpolitikai célokra pedig 7,4 milliárd forintot fordítunk. Ha­­talmas számok ezek, de éppen ezeken a számokon keresztül tudjuk pontosan le­mérni, milyen nagyarányú fejlődés előtt áll országunk, népünk, 1954 végére egész ipari termelésünk el fogja érni az 1949.­­ évi termelés 188,4 százalékét, a mezőgaz­­­­dasági termelés pedig 142,2%-ban emelke­­­­dik a múlt esztendeihez viszonyítva. A­­ munka termelékenysége öt év alatt ötven százalékkal növekszik, az önköltség 25 szá­zalékkal csökken. Hogy ez mit jelent élet­színvonalunk emelkedésében, ahhoz ele­gendő, ha annyit mondunk, hogy félmillió új fizikai és szellemi dolgozót kapcsolunk be a munkába 5 éves tervünk során és az átlagos életszínvonal a háború előttinek a 185 százalékát fogja elérni. De tervünk­­ egész életünk képét meg fogja változ­tatni. A bányászatot messzemenően gépe­sítjük, széntermelésünk 11,5 millió tonná­r­ól 18,5 millió tonnára emelkedik, villamos energia termelésünket megkétszerezzük, nyersvas termelésünket 126 százalékkal emeljük, nyersacéltermelésünk 91 százalék­kal nő, szerszámgépgyártásunk, vegyiipa­runk, hatalmas fellendülést ér majd el a tervünk során. Ugyanilyen nagyarányú emelkedés következik be a közlekedés, könnyűipar, mezőgazdaság, erdősítés, állat­tenyésztés területén is. Ez annyit jelent, hogy dolgozó népünk életszínvonala nagy­mértékben kiemelkedik. Élelmiszerfogyasz­tásnál az egy főre jutó élelmicikkek fo­gyasztásának emelkedése 36 százalék, pamutszövetnél ez a szám 40, gyapjúszö­vetnél 61 százalékra emelkedik. Folytathatnánk a felsorolást, hiszen min­den szám­ egy-egy újabb győzelem a szo­cializmusért folyó harcban. Amikor Gerő Ernő elvtárs az országgyűlésen beterjesz­tette az ötéves népgazdasági tervet, mind­untalan felharsant a taps. A nép képviselői tapsolták meg a nép ötéves tervét, amely gazdasági, kulturális téren egyaránt hatal­mas emelkedést, fejlődést hoz és lerakja a szocializmus alapjait Kórházak, szülőott­honok, orvosi rendelők, gyógyintézetek, színházak, mozik, iskolák, a lakások tíz­ezrei, tudományosan vezetett mezőgazda­sági kollektíváit kultúrházak, sportpályák születnek a Terv során. Büszkén mondhat­juk, hogy minden egyes tégla, minden ba­rázda a mi ügyünket, a dolgozók ügyét szolgálja. Gerő elvtárs azt mondotta: „A terv sikere azon is múlik, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével egységbe kovácsolódjék az egész magyar nép az országépítő munkában... Fejlődésünk zá­loga, hogy minden téren elmélyítsük a ba­ráti együttműködést az imperialistaellenes béketábor vezetőjével, a Szovjetunióval s a haladás és demokrácia erőivel az egész világon, a béke megvédésére, építőmun­­kánk biztosításéra!" A magyar dolgozó nép tisztában van az előttünk álló feladatok nagyságával. Tudja, hogy magának építi az országot, tudja, hogy az állam kezében van már a termelő­­eszközök jelentős része és ezért lelkesen, boldogan, hatalmas erővel látott hozzá, hogy az Induló új tervet sikerre vigye. Tudjuk jól, hogy mit mondott Lenin: „A forradalom azt eredményezte, hogy Orosz­ország politikai rendszere szempontjából egynéhány hónap alatt utólért­ a legfej­lettebb országokat. Ez azonban még kevés. A kérdés könyörtelen és kíméletlen éles­séggel ez: vagy­ elpusztulni, vagy utólérni a fejlett országokat és elhagyni őket gaz­dasági szempontból is ...“ És a Szovjet­únió, a világ első szocialista hatalma elin­dúlt a sztálini ötéves tervek útján és soha nem látott nagyszerű eredményeivel, a szocialista gazdasági rend teljesítményei­vel túlhaladta, messze mögötte hagyta a kapitálisus országok rothadó gazdasági rendszerét és teljesítményeit, így, ezeknek a gondolatoknak jegyében indultunk el mi is az ötéves terv útján, a szocializmus megteremtése felé. Tudjuk, hogy munkánkban nem vagyunk egyedül, ott áll mellettünk a hatalmas Szovjetunió vezetése alatt a világ haladó népeinek nagy családja és vezet bennünket harcaink Irá­nyitója, munkánk lendítője, a Párt. 4P

Next