Romániai Magyar Szó, 1949. szeptember (3. évfolyam, 603-628. szám)

1949-09-01 / 603. szám

r Romaniai Magyar Azt. latádományinkat. Az elmúlt esztendőkben HATALMAS ERED­MÉNYEKET ÉRTÜNK EL ÁL­LATTENYÉSZTÉS TERÉN. Ha­zánk községeinek nagy részében apaállatiszállikat építenek. A te­­nyészállatok ezreit, a fajbaromfik tízezreit hozzuk­­be külföldről, hogy velük állatállományunkat ne­mesíthessük. Az állami gazdaságok számukra pontosan megszabott program szerint kötelesek tenyész­állatokat nevelni, hogy megjavít­sák, felfrissítsék kisgazdaságaink állatállományát. E téren hatalmas szerep vár most létesülő kollektív­­gazdaságainkra is. Be kell vezet­niük, tudományosan meg k­ell szer­vezniük az állattenyésztést. Ha­zánkban alig van elterjedve az ál­latok törzskönyvelése, a haszon­marhák tejelő- és igavonóképessé­gének ellenőrzése, fejlesztése. Az állatok takarmányozása a legtöbb helyen észszerűtlen. Földművesein­ket meg kell tanítanunk, hogyan lehet kevesebb, de tápértékben gazdagabb takarmánnyá­ i is fokoz­ni az állati hozamot. Kormányzatunk elhatározott szándéka, hogy állattenyésztésün­ket kiragadja az ötletszerűség pos­ványából. Sohasem volt még any­­nyi állattenyésztési szakiskolánk mint most. Kellenek a szakembe­rek és neveljük őket. A polgári­­földesúri rendszer idején évtizede­kig nem adtak ki annyi mezőgaz­dasági, illetve állattenyésztési szakkönyvet, mint ma egyetlen év alatt. De nemcsak az állatneme­sí­táss­al és a szakoktatás növelésé­vel, az állattenyésztési ismeretek terjesztésével siet kormányzatunk a dolgozó földművesek segítségére. Az új mezőgazdasági adórendszer szintén jelentős mértékben járul hozzá ahhoz, hogy ötéves tervünk végére elérjük Gheorghiu-Dej elv­társunk beszédében foglalt célki­tűzést. Az ország dolgozó földmű­vesei nagy örömmel értesültek róla, hogy állataik után csekély adót kell fizetniük. Kifizetődő lett szá­mukra az állattenyésztés, annál is inkább, mert az államtól minden támogatást megkapnak. A feladat azonban az, hogy si­ettessük a kormányzat biztosította kedvező intézkedések gyakorlati következményeinek kibontakozását. Minden hazáját igazán szerető embernek arra kell törekednie ma, hogy serkentse a mennyiségi és minőségi állattenyésztést. Minden egyes faluban, minden gazdaság­ban aprólékos számvetéssel és helyzet­­méréssel kell utánanézni, nem volna-e meg a lehetősége an­nak, hogy több állatot tartsanak. Fel kell mindenkit világosítani az állatállomány növelésének jelentő­ségéről, mind az egyén, mind a közösség szempontjából. Ország­­építés ez is. Egy lehetőséggel több életszínvonalunk növelésére. Előre hát, hogy teljesedjen ötéves ter­vünknek ez a célkitűzése is: 12 millió julival, hat millió szarvas­­marhával, sokmillió sertéssel, ba­romfival, többszázezer lóval többet. Olyan sürgés-forgás van a Pitar Mos­ utcában, mintha legalább is ifjúsági felvonulásra készülődné­nek. Szinte futólépésben jönnek­­mennek az ifjak, leányok ujjongó csoportjai. Szemük különös fény­ben csillog. Elég a szemekbe bele­nézni, hogy meglássuk, mire gon­dolnak ezek az ifjak. Budapest, a fesztivál, a soknyelvű lelkes ifjúság, a­ KOMSZOMOL. Ezek vannak ár­va ifjaink szemeibe és beszédjeik is, bármerre kalandozik el, végül mégis oda tér vissza. A Világifjú­­sági Találkozó eseményeire. Dédel­getik, simogatják a kapott jelvé­nyeket. Arra gondolnak, ez a te­nyerükön tartott kis spanyol ifjú­­munkás-jelvény milyen utakon, hány veszedelem között jutott el hozzájuk s eddigi viselője várjon merre jár most, kinek mutatja a cserébe adott IMSZ jelvényt. Incze Sándor gyergyóalfalusi földmüves ifju jegyzeteit nézi át s ki tudja hányadszor, bővíti, javít­ja, szépitgeti. Mennyi élmény, meny­nyi boldogság rejtőzik ebben a kis sűrűn teleírt kicsiny füzetben. Dá­tumok, események, nevek, címek, egyének jellemzései. „A stadionban Újpesten“ — világít nagybetűkkel az egyik la­pon. Incze Sándor ezt most még­­egyszer aláhúzza. — Tudod elvtárs, — mondja —, itt találkoztam először a komszo­­molistákkal. Mi a stadion kapujá­­ban álltunk, mikor odaérkeztek a szovjet ifjak. Először szólni sem tudtunk, csak összeölelkeztünk. Aztán beszélgetni kezdtünk, mert én elég jól tudok oroszul, — emeli fel büszkén a fejét. — Hej, meny­nyi minden szépet meséltek a ha­zájukról. Aztán meg mink is el­mondtuk, hogy hát miként mennek itt a dolgok. Nagyon örültek és azt kötötték a lelkünkre, hogy so­hase lankadjunk el itthon a mun­kában és türelmesen építsük föl mindazt, ami náluk megvan s ami­ről sokat beszéltek nekünk is. „Rákosi elvtárs beszéde ... „kez­dődik a másik lapon"a 14-i ünnep­ség leírása. „Első sikereink ...“­­—■ van aláhúzva egy pár sorral lej­jebb, majd pedig a lap alján nagy felkiáltójel jelzi, hogy „Hallottam Mihajlov elvtársnak, a Komszo­­mol főtitkárának beszédét.. a válasz — mondotta. — Az igazságot nem lehet eltit­kolni katonai záróövekkel és a ter­ror alatt harcoló demokratikus if­jak nem ijednek meg a fasiszták fenyegetéseitől és tetteitől. Hogyan fogadták a VIT résztve­vői az RNK ifjainak kiállítását? Nagy sikerünk volt. Naponta ezrek és ezrek nézték meg a sok érde­kes tárgyat és dokumentumot tar­talmazó kiállítási csarnokunkat. Különösen nagy sikere volt a könyv- és újságkiállításnak. Tíz­ezrek győződhettek meg a kiállí­tott fényképek, könyvek, színes grafikonok sokaságából, hogy sza­bad országunk szabad ifjai a nemzetiségre, vagy vallásra való különbség nélkül fejlődhetnek, ta­nulhatnak anyanyelvükön az ál­lam segítségével. Öt nyelven megjelent felvilágosí­tó brosúráink sok tízezer példány­ban fogytak. Nem volt olyan lá­togatója a kiállításnak, aki ne vitt volna magával a világ­ minden tá­ja felé egy-egy kis könyvet, amely­nek lapjai azt bizonyítják, hogy az imperialisták volt félgyarmati­ban, uj élet kezdődött — uj sza­bad boldog ifjúság nevelkedik. (cs. d.)­ ­ 2 — 1 NAGY TALÁLKOZÓRÓL BESZÉLNEK A HAZATÉRT IFJU KIKÜLDÖTTEK Hazaérkeztek. Két csodálatos hét után, most megint itthon van­nak. Emlékeznek, nagy élményekre és kicsi mozzanatokra, szin­­pompás felvonulásokra és a görög pionírok csengő szavára, Radik Yurkinra és a szabadságharcos kínaiakra. Szavaik nyomán elénk tárul a páratlan szinpompa, a sok tetté vált gondolat. Egy csodá­latos nép szabad fiatalságáról, a szovjet ifjúságról szólnak a leg­­többen. Ez jelentette mindegyikük számára a legnagyobb élményt. Egyik a magatartásukról beszél,a másik csodálatos teljesítményük­ről. Sokan a táncosokat dicsérik, a többieknek Ojsztrah, a hege­dűművész tetszett. Aztán a többiekről szólnak. Az elnyomott dél­­afrikai harcosokról, Grammesz hőseiről, a nankingi vasmunká­sokról ... a francia maquis- ről... a sztrájkoló olasz parasztif­­­jakról... a népi demokratikus államok felszabadult, boldog ifjú­­ságiról. Megelevenednek a budapesti szép napok, a békéért folyó nagy csata újabb színhelyei. Egy nagy találkozó, egy megnyert csata csodálatos élményeit, tanulságait, eredményeit tárják elénk. Hallgassuk meg őket. Mennyi élmény Augusztus 20-án tartották meg­ Magyarországon az új kenyér ün­nepét. Egy magyar parasztküldöttség szeretettel nyújtja át a Szabad Kína ifjúsági megbízot­tainak az új kenyeret Mintha mindnyájan ott lettek volna . Csak miután az elnyomott országok fiaival beszélgettem, most látom tisztán azt a hatalmas fej­lődést, amely hazánkban már ed­dig is végbement. De ugyanakkor látom azt is, még szorosabban és lelkesebben kell öszefognunk, hogy ezeknek az ifjaknak is megteremt­sük a békés építés lehetőségeit... Már többször is szólítják az ebédhez, mikor Incze Sándor elte­szi végre a füzetét és kifelé indul. _ Bizony,­­ szól vissza komo­lyan, mindannyian sajnáltuk, hogy végetértek az ünnepségek, de tu­dom azt is, hogy éppen azért kül­dött ki engem Csík megye dolgozó ifjúsága, hogy a sok tanulsággal és lelkesedéssel, amelyet ott szerez­tem, tanítsam és lelkesítsem majd további munkára és kitartó harc­ra az itthonmaradtakat, hogy úgy meggyőzzek minden dolgozó ifjút a békéért vívott harc és a nemzet­közi összefogás szükségességéről, mintha mindannyian ott lettek volna. A VIT kulturversenyének végeredményei 58 díjat nyertek a Szovjetunió ifjú műv­észei Befejeződtek a VIT kultúrver­­senyei a Zeneakadémia és a Ma­gyar Színház termeiben. A leg­­e­redmény­esebben szereplő ifjú művésziek serege nagy ünnepség közepette gyűlt össze a Zeneaka­démia nagytermében, ahol az át­­nyert díjakat osztották ki. Az ünnepségen Guy de Bois­­son, a DIVSZ elnöke mondott meleghangú beszédet a verseny győzteseihez, valamint a megje­lent ünneplő közönséghez. Percekig tartó ,­éljen a Kom­­szomol!“ kiáltással üdvözölték az ifjak Mihajlov elvtársit, a Kom­­szomol főtitkárát, amikor az emelvényen átvette a szovjet if­jak nyerte első díjat. A DIVSZ második győzelmi serlegét Dimitrov országának, a­­Bolgár Népköztársaságnak lelkes ifjai kapták. A harmadik díjat a Magyar Népköztársaság verseny­zői nyerték el. A Nemzetközi Diákszövetség ezüstserlegének átadásakor Bois­­son elnök mondott köszöntő be­szédet a magyar ifjaknak a ver­senyek megrendezéséért. Több mint egy óra hosszat tar­tott, míg kiosztották a verseny­díjakat a győztes ifjaknak és csoportoknak. A négy legkivá­lóbb együttes, az Alexandrov­­együttes, a Moszkvai Nagyszín­ház balettkara, a Szovjetunió Ifjúsági Szimfonikus zenekara és a kínai központi táncegyüt­tes, a nagydija: nyertek. Elhoztam... részt­eleké-Az IMSZ kiküldötte is vett a nagy találkozó szitőbizottságában. A kiállításról beszél, a világifjúság tevékenységé­nek, harcának és eredményeinek erről a csodálatos tükréről. — Nem volt könnyű megszerezni a kiállítás anyagát — mondja. — Az imperialisták terrorja alatt élő ifjak csak a legnagyobb nehézség­gel hozhatták el hozzánk a kép­anyagot, a kiállítás különböző könyveit, tárgyait. Emlékszem, a kiállítás megnyitása előtt, három héttel megérkezett a délafrikai de­mokratikus ifjak egyik kiküldötte. Munkásifjú, akit valósággal át­csempésztek az angol katonai gyű­rűn. „Elhoztam a kiállítás egyik tárgyát — mondotta és amikor kérdően néztünk rá — zsebéből kihalászott egy apró fényképet. — Itt van mondotta. Elhoztam. Mind­egyik délafrikai ifjú hoz egy do­kumentumot, tárgyat vagy fényké­pet. Csak így tudtuk feltűnés nél­kül áthozni a záróövezeteken az anyagot. Amikor, ugyanis enge­délyt kértünk a fasiszta kormány­ul, hogy rendes, törvényes uton elküldhessük a kiállításanyagát — szigorú leintés és fenyegetés volt A Budapesten járt ifjúsági küldöttség díjnyertes tánccsoportja Mogosoara állomáson Csütörtök, szeptember 1. A HONPOLGÁRSÁGI KÉRDÉS RENDEZÉSE A REAKCIÓS kormányzatok idején országunk közigaz­gatási „rendszerének“ egyik jellegzetessége volt az is, hogy állampolgárai tekintélyes részé­nek nem volt állampolgárságuk. Azaz nem tudták hiteles okirat­tal igazolni, hogy állampolgárai az országnak. Hasztalanul hiva­t­koztak arra, hogy összes felme­nőágbeli rokonságuk itt élt eb­ben az országban, itt fizetett adót, itt volt engedelmes vagy lázadozó áldozata az állam kor­­mányrúdjánél egymást váltogató burzsoá-földesun pártok politiká­jának. Hasztalanul hivatkoztak a temetőkre, amelyekbe is édesapjuk nagyapjuk, dédapjuk, ükapjuk csontjai porladoznak, — az Írás beszél, szólt rájuk mogorván­­a hivatali bürokrácia s még hegy­ién volt, ha beérte e rápiritással. A legtöbb esetben azonban a rendezetlen állampolgárságú egyé­nek tízezreinek a legkíméletle­nebb herce-hurca vo­t az osz­tályrészük. Ki vél­ek szolgáltat­va sokszor az utolsó jegyzőségi írnoknak, vagy rendőrségi kéz­besítőnek, aki hallgatás fejében markát tartotta eléjük baksisért s aki nem adó­­ sohasem hajt­hatta nyugodtan álomra a fe­jét, mert rettegnie kellett, hátha feszörgeik éjszakai álmából és batyujával neki indítják a nagy­világnak — állampolgárságot ke­resni. A rendezetlen állampolgárok nem foglalhattak el „hivatalokat“, r"'i-7.",m­os­­álásra sem mél­tat­a alkalmasnak őket a rend. Az érdekletek nagy­­ önje­gei a saját életükkel példázták a kál­váriajárás kínjait. F­elszabadulásunk u­tán szilárduló demokrati­kus rendszer­ünk kormány­­zati tényezői több izben láttak hozzá, hogy több-kevesebb ala­possággá­ rendet teremtsenek a múltból örökölt állam­polgársági vadonban. Ezen a téren is az tör­tént azonban, ami sok más köz­igazgatási természetű kérdésben, hogy a hivatalainkban, a kór­okozóival együtt tovább tenyé­szett a bürokrácia szelleme. A Román Kommunista Párt utamu­tatása­, javaslatai elsikkadtak a hivatalokban m­egbúvó bürokra­ták, reakciósok—sovineszték­ess­­ varos és ravasz észjárásán. A ki­adott rendelkezések bonyolultak voltak­, nélkülözték az egyszerű­ségnek ,aég a já­szatát is. Az á­­­lampolgársági okmány elnyerése olyan nehézk­es, bonyolult­ eljá­rást, minisztériumi k­érvényezé­­seke­t okmánybeszerzéseket, s"l igényelt, hogy az érdekeltek nagy része hozzá sem mert kezdeni s igy a!!%npolgársági ügyük válto­zatán­ál rendezetlen maradt. Utalni kell néhány szóban arra, hogy a leselkedő reakciósok éhes kopók módjára míyen szi­­vesen vehették magukat e prob­lémának különösen nemzetiségi vonatkozásaira. Hogyan igyekez­tek nyugtalanságot kelteni az em­berekben, román és magyar, ma­gyar és román között elhin­­ni a bizalmatlanság, meghasonlás be­­léndekmagjait. M­INDEZ egyszer és min­denkorra a mult­é. Azzá vált az államhatalom ural­­­kodó tényezőjének, a dolgozó népnek akaratából. A néphata­lom szervei az állampolgárság rendezése ügyében néhány nap­pal ezelőtt kiadott­­j rendelkezé­sükkel ismét­ bebizonyították, hogy a reakciós időkben szüle­tett tengeri kígyónak fejét is egyetlen egyszerű suhintással le tudják vágni. A Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közö­s a két ország dolgozó milióinak akaratából immár mindörökre széttéphetetlen szövetségi és ba­ráti szerződés értelmében egyez­­mény jö­n létre, mely az állam­polgársági ügy még függőben le­vő román-magyar vonatkozásai­ban is egyszer és mindenkorra rendet teremt. Az ezzel kapcso­latban kiadott kormányrendelet gyakorlati végrehajtása pedig nagyszerű bizonyságtétele a népi közigazgatás felsőbbrendűségé­­nek minden kapitalista rendsze­rű közigazgatás felett. Az ideig­lenes bizottságok közleményben értesíte­ték az érdekelteket, hogy mindazok, akik 1940 augusztus 30-án, valamint 1949 február 10-én — a két kormány között létrejött­ egyezmény napján — országunk területén laktak és bármilyen okból állampolgársá­guk rendezetlen, könnyen be­szerezhető igazoló irataik egysze­rű bemutatásával díjtalanul, né­hány napon belül megkapják ál­lampolgárságuk igazoló okmá­nyát . A NÉP HATALMÁNAK he­lyi szervei gondoskodnak arról, hogy nemzetiségre, nemre, va­lásra, fogalkozásra va­ló tekintet nélkül mindenki írás­ban is igazolhassa azt a m­űö­­s­tést , amelyre büszke lehet, hogy Népköz­ársaságunknak n­em CSAK állampolgára, hanem HON POLGÁRA. Hogy hona.­me-be-' ' csülésre méltó hazája ez a föld, amelyen a szocializmus országá­nak segítségével és a BMP _a­­tömegek boldogabb jövendöj­ük­ért szabadon küzdenek a dolgo­zók.

Next