Előre, 1953. december (7. évfolyam, 1910-1936. szám)
1953-12-01 / 1910. szám
1953. december 1., kedd A GYÁR KÖVEKEN MINT A TENYERÉT, úgy ismeri a gyárat. Minden műhelyben otthon van, mindenki jóbarátja. Büszke az önödére, ahol a kemencék éjjel-nappal sziszegve ontják az acélt; sajátjának tekinti a mechanikai műhelyt, ahol az ő irányítása alatt gyorsfordulatú gépek marják, esztergályozzák a fémet. Büszke mindenre, mert az ő munkája is benne van , szeme előtt épült, szívéhez nőtt itt minden. Huszonhárom év nagy idő. Márpedig éppen ennyi ideje, hogy Vasilescu Dumitru ide került a bukaresti „Augusztus 23“ üzembe. Most mintha az őszi szél egyszeribe letörötte volna arcáról az elszántotta barázdákat, fiatalos lelkesedéssel mutogatja a gyárkörnyékét, a széles gyárudvart, a parkot, a szökőkutakat: „A mienk itt minden... mi csináltuk.“ A gazda büszkesége, az alkotó öröme csendül ki minden szavából. — Ott van az új piac. Abban a nagy épületben a konyha, csupa gép, meg nikkelezett edény, de kár, hogy nem mehetünk le odáig. Mellette az ebédlő. Ott pedig, ott túl az utón . .. Kezével arrafelé mutat, ahol most szikréperr hordja a földet. — Kórházunk lesz ott jövőre. Emeletes. Százötven ággyal. Jöjjenek velem. Nézzünk körül egy kicsit a gyár környékén. Mikor a kétemeletes polklinikához érünk, már nemcsak azt tudjuk, hogy 25 orvos és 55 tagú egészségügyi személyzet látja el itt a járóbetegek kezelését, hanem azt is, hogyrégen ennek a helyén volt a gyárhoz tartozó egyetlen „szociális“ intézmény — Aristide korcsmája. — Ide küldték „gyógyulni" a betegeket — emlékszik vissza Vasilescu elvtárs. — Volt a gyárban egy orvosi rendelőnek csúfolt szoba is, de a kezelés helyett... jó tanácsokat osztogattak: „Ha nem tud dolgozni, maradjon otthon.“ Maradjon otthon.". De azt nem mondták meg, hogy miből éljünk, ha otthon maradunk. A gyár főbejáratától balra ugyancsak kétemeletes, vöröstéglás épületben van az üzem központi könyvtára, az üzemi újság szerkesztősége és a gyárhoz tartozó pihenő. A pihenő férfiszobájában csupa ismerős fogadja Vasilescu elvtársat. — No mi az Balbaie — köszön az egyik ágyon egy fehér flanell házlikabátbain ülő férfiúra. — Csak nem a lábad rakoncátlankodik megint. — De bizony. Megint csak a reuma, pedig májusban, amikor visszajöttem a fürdőről, azt hittem végleg elmúlt. Az orvos néhány napra pihenni küldött. — Ne búsulj, majd jövőre együtt megyünk Govorára. Pihenj csak nyugodtan, — hangzik a vigasztalás. Valóságos otthon ez a szoba. Nyolc ragyogóan tiszta ágy sorakozik egymás mellett. A padlót puha szőnyeg borítja. Asztal, fotelek. A szoba végében fehérre lakkozott hűtőszekrény. Mindezt még otthonosabbá teszi a kellemes meleg. — Szép itt minden, meg jó is —- kapcsolódik a beszélgetésbe a szomszédos ágyról Bonita Joan öntőmester. — De azért én inkább a műhelyt választom. Egymásra néznek s tekintetükben ki gyűl a munka iránti vágyakozás tüze. ALACSONYTERMETŰ, izmos barna leányka viharzik fel a lépcsőn. Sietve válaszol a kérdésre: nyitva van ilyenkor a könyvtár? — Hajnaltól éjféliig... Én is odamegyek... Ne haragudjon Vasilescu elvtárs, sietek, mert 10 perc múlva kezdődik a váltás. Mire a lépcsőn felérünk, a könyv már a kezében van. Gospodin Vasile, a könyvtár felelőse, szép szabályosbetűkkel írja be a „nagy könyvbe“ az olvasó nevét: láncú Viorica szerelő. A barna faburkolat, a meggyszínü plüssfüggönyök, az ablakokon, a terem minden oldalát embernél is magasabban beborító, könyvekkel zsúfolt polcok, az asztalok körül olvasó emberek és a nagy csend ünnepélyes külsőt adnak a szobának. — Mondja Gospodin elvtárs, hány könyvet cseréltek a tavaly? — Az Írás beszél — feleli Gospodin Vasile. Na nézzük csak meg a „mindenttudó“ könyvet. „Az olvasásra kiadott kötetek száma 1952- ben 207.000. Köztük 45.000 szakkönyv.“ Vasilescu elvtárs tréfálkozva teszi fel a kérdést: „ Azt olvassa még ki öreg fiú, ha tudja a „mindenttudó“ könyvéből, hogy csodálkoznának-e vagy inkább bosszankodnának a gyár régi urai, ha ezt hallanák. A GYERMEKEK BIRODALMÁBAN — a bölcsődébe és a napközi otthonba csak fehér köpenyben szabad belépni. Mindenütt csupa derűs színek: rózsaszín, almazöld, fehér. Tíz óra. A legifjabbak szobájában vége idé közeledik a délelőtt legfontosabb eseménye: a szoptatás. A csecsemők jóllakottam pislognak csipkés felkötőik alól. Sandu Elena ölében is aludni készül a kis háromhónapos Florin. Szája szögletén egy nagy tejcsepp. Anyja gondosan letörli és közben beszél hozzá, mintha az már értené: — Most szépen aludni fog a legényke. Anyuka odaad a néninek. Ő majd vigyáz rád. Egy órakor aztán megint találkozunk. Tízórai után a napköziben is kötelező az alvás. De előbb sorra megfürösztik a gyermekeket. — Nálunk már „komoly munka“ folyik — mutogatja a gyermekek rajzait, kézimunkáit Dumitrescu elvtársnő, egy kedvesarcú gondozónő. — Megtanítjuk a gyermekeket arra, hogy emlékezetből lerajzolják, megformázzák a látott dolgokat. És ami ennél is fontosabb, megszerettetjük velük a természetet és a munkát. Itt van például a faliújság. A gyermekek szerkesztik. Most éppen a múltkori kirándulás után emlékezetből megrajzolt tárgyak képeit függesztettük ki: villamos, fák, virágok, ház, kislány ,a kinek mi tetszett meg legjobban. Az üvegoktetű szekrények előtt hosszan időzik Vasilescu elvtárs. Nézegeti a gyufaskatulyából készült szobaberendezéseket, a kulturotthont, a papírból kivágott zenekart, a kacsáikat, hangszereket, íróasztalokat. KINN AZ UTCÁN a 23-as villamos dübörögve érkezik meg a gyár kapuja elé. Több munkás nem tér be mindjárt a gyárba. Elindulnak az üzletek felé. Még több mint egy óra van hátra a váltásig, addig sok mindent el lehet intézni — mondja Vasilescu elvtárs. Váltás előtt és utána mindig zsúfolva van az élelmiszerüzlet, a ruhásbolt. Sokan engednek a büffé bécsiszeletekkel és fás hozottakkal megrakott tányérjai csábításának. A háziasszonyok pedig a zöldség- és a húselosztóban vásárolják meg a szükségeseket. — Ha régebben jártak volna erre — magyarázza Vasilescu elvtárs, — itt csak szemétkupacokat láthattak volna. Még odébb valamivel a „Három nővérhez“ címzett lebújt. Sokan költötték el ott már szombat délután az egész heti keresetüket. ★ MOST PEDIG menjünk a Fehérmocsárba — indítványozta Vasilescu elvtárs. S mivel látta, hogy a mocsárlátogatás gondolata nem nagyon csábít, jónak látta megtoldani:— Megéri azt a kis utat, mert amíg odaérünk, még megmutogatok egyetmást. Meg aztán a mocsár sem mocsármár. Nem biza. Úgy eltűnt mint... Úgy látszik hirtelen nem talált megfelelő hasonlatot s így csak a kezével mutatta, hogy semmi sincs márabból, amit „Fehérmocsár“nak hívtak, amikor ő idekerült. — Az ott az „Augusztus 23“ stadion. Azokban a pirostetős, emeletesházakban is a mieink laknak. A családosak. Ott a park is, a néptanács létesítette. Beszélgetve mentünk. Mellettünk csilingelve rohantak el a villamosok. A „mi villamosaink“, ahogyan az Augusztus 23 és a Republica-üzem dolgozói nevezik. Útközben felelevenedtek a régi emlékek, amelyek még élnek -az Augusztus 23-gyár dolgozóiban, de beszélni már nemigen szeretnek róluk: a három és fél kilométeres út, amelyet nyáron bokáig érő téglaporban, ősszel és tavasszal pedig térdig sárban gyalog kellett mindennap kétszer megtenni a munkásoknak az üzemig, a szétszórt, rogyadozó viskók képe, amelyeknek helyén ma egész kis városka épült takaros munkáslakásokból. Ezért olyan büszkék hát a „mi villamosunkra.“ Négy egymás mellett épült kétemeletes tömbház elé értünk. — Ezt akartam még megmutatni — mondja Vasilescu elvtárs. Itt volt a „Fehér mocsár.“ Széles betonlépcső vezet az úttól egészen a nikkelezett ajtójű főbejáratig. A 33-as számú lakás egyik szobájából kedves hang Felel a kopogtatásra: „szabad“. Geréb Emma, akenőanyag raktár munkása lakik itt három gyermekével. Két kislánnyal és a fiúval, Gézával, aki azonban bennlakó a szakiskolában. — Nem gondma már a gyermek— dicsekszik boldogan. A két kislány is ösztöndíjat kap az iskolában, a fiút pedig mindennel ellátják. Belepirul az örömbe, amíg sorolja,mi mindent kapott a fia az iskolában: két rendruhát, nagykabátot, bakancsot, szandált törülközőt, négy váltás fehérneműt, szappant, fogkefét. — Tetszik-e az új lakás Gerébné — érdeklődik Vasilescu elvtárs. — Ilyen lakásban öröm lakni. Központi fűtés, mosókonyha, hideg-meleg víz. ...Másik lakás egyik szobájában magas, barna asszony takarít. — Tessék beljebb jönni. Hogy összedobálta ez a két hosszú fiú ezt a rengeteg könyvet — zsörtölődik anyásán. A szobában valóban rengeteg a könyv ésa füzet. Tele velük :asztal, szék, éjjeli szekrény. Még a rádió tetejére is jut belőlük. Mindegyiken ott a tulajdonosuk neve: Costescu Liviu elsőéves egyetemista. Amásik ágy mellett siméc és sportfelszerelések mutatják, hogy a szobamásik lakója inkább a sport kedvelője. A második emeleti ablakból messzire ellátni, de Vasilescu elvtárs szeme még messzebbre néz. Mintha az egész épülő országot látná maga előtt: — Ez van ma ... És holnap majd továbbépítjük ... Velük közösen ... A szomszédos szakiskola Felé mutat, ahol Geréb Géza és társai vidáman énekelve mennek át az ebédlőbe. SIPOS DEZSŐ MEGNYERGELTE A TECHNIKÁT Ezerkilencszázötven nyarának egyik reggelén fiatal férfi jelentkezett felvételre a „Sovromtractor“-üzemek motorosztályának mesterénél. Zsebéből különböző bizonyítványokat szedett elő és kiteregette az asztalra. .Ám Belici Dusán mestert nem érdekelték különösképpen az iratok. Átható tekintetét az előtte ülő fiatalember arcára, eleven, sötét szemére függesztette, mintha onnan akarná kiolvasni, hogy miféle emberrel van dolga. — Mi a szakmája, elvtársam? — Vasesztergályos vagyok. A mester szemében öröm villant. — Kitűnő. Nagy szükségünk van ügyeskezű esztergályosokra. Mondjon magáról egyet-mást, szeretném megismerni. Miklóssy Vilmos, a jelentkező, hirtelen feltörő bizalmat érzett a barátságos mester iránt. Egyszerre kikívánkozott belőle mindaz, ami ide irányította életének útját a hatalmas traktorgyár falai közé, a technika ezer meg ezer géppel zugó csodálatos világába. És beszélni kezdett. A gyermekkoránál kezdte. Elmondta, hogy nagyon szeretett volna tanulni, de apjának nem volt lehetősége arra, hogy taníttassa. Négy hold földje volt s arra hat gyermek. Csak a harmadik gimnáziumig jutott. Akkor elszegődtették kereskedőinasnak Székelykereszturra. Három évig sepergette a boltot, végezte a cselédmunkát a kereskedőnő nagysága mellett. Miután letette a segédvizsgát, a kereskedő kirúgta. Csak ingyen munkaerőt akart, segédre nem volt szüksége. A mester figyelmesen hallgatta a fiatalember irányt-vetett életének történetét. Bólogatott. Igen, ilyen volt az ő élete is azelőtt. Bizonytalanság, kiszolgáltatottság. — S hogyan szánta rá mamát, hogy hátat fordít a kereskedői pályának? — tette fel a kérdést. — Mindig vonzottak a gépek — válaszolta lelkesen Miklóssy. A felszabadulás után végleg elhatározta magát arra, hogy szakmát változtat. A vlahicai vasüzemben kapott munkát. Hat hónap alatt elvégzett egy szaktanfolyamot. Esztergályos lett. Szívesen maradt volna az üzemben, mert megbecsülték, de szűknek érezte a műhely falát maga körül. A vasüzem esztergaműhelyében csak üzemfenntartási munka volt, egy-egy eltörött szerszám, vagy gép kijavítása, ő pedig többre vágyott, olyan nagyüzembe akart kerülni, ahol tág tere nyílik a szó szoros értelmében vett alkotó munkának. Az újságban olvasta, hogy a sztálinvárosi faktorgyárban Karácsonyi Imre esztergáros a fémek új megmunkálási módszerével il ,séretezik. Ez felkeltette figyelmét. Karácsony 1 osztálytársa volt valamikor a gimnáziumban. Mehetett volna egyenesen hozzá, hogy a segítségét kérje, de ugye, ma már nincs szükség protekcióra, hogy valaki állást kapjon. Meg aztán ő jobb szeret a saját erejére támaszkodni Ha volna itt a motorosztályon egy esztergapad ... Belici nem titkolt örömmel hallgatta a buzgó szavakat, amelyekből kicsengett fs technika szeretete. Megígérte Miklóssynak, hogy maga mellé veszi, segíteni fogja, amig belejön a munkába. A beszélgetés végén keményen megrázta a fiatalember kezét s átható tekintettel szemébe nézve nyomatékosan mondta: — Egyre azonban figyelmeztetem! Tanuljon, tanuljon! Tudás nélkül nem lehetünk urai a gépnek. Mi pedig azok akarunk lenni. Miklóssy Vilmos néhány nap múlva már a „Sovromtractor“-üzemek esztergaműhelyében dolgozott. A mester egy régitípusú padmellé osztotta be. Nem valami nagyteljesítményű gép, de tanulgatni lehet rajta. Napjában többször is odament hozzá, megmagyarázta, mit hogyan kell csinálni, hogy gyorsabban és könnyebben menjen a munka. De akadtak más segítői is a régi esztergályosok, akik szívesen megmutattak neki egy-egy jó munkafogást. Csakhamar otthon érezte magát a hatalmas műhelycsarnok zugó gépei közt. Az a félszegség és bátortalanság, ami kora ifjúságának idején a megaláztatások közepette ragadt rá, lefoszlott róla, eltűnt nyomtalanul Egy percre sem érezte többé, hogy egyedül van. Elvtársak álltak mellette, akik gondos szeretettel nevelték, irányították. A traktorgyárból ezrével gördülnek ki a traktorok a falu felé, segítik a dolgozó parasztságot, hogy kiemelkedjék az évszázados nyomorúságból, amelyben egykori urai örökké fogva szerették volna tartani. A traktorgyár dolgozói képzelni sem tudnak szebb, dicsőségesebb munkát, mint az övék. Érzik, hogy a haza, a dolgozó nép szeme rajtuk és igyekeznek megfelelni a nagy feladatnak. Fiatal, faluról jött emberek bekerülnek a gyárba, először csak a kenyérkereseti lehetőséget látják a munkában, aztán kezd kinyílni a szemük, pillantásuk túljut a műhely falán, ráébrednek a traktorgyártás országos jelentőségére és szinte észre sem veszik, hogy megváltoznak, így történt ez Miklóssy Vilmossal is. A versenyek forró szelleme lobbant fel a szívében. Ágyában merész és bátor tervek születtek. Elhatározta, hogy nem elégszik meg a gyakorlati tudással, hanem elsajátítja a technika elméleti részét is. Délutánonként, amikor hazatért az üzemből, megvacsorázott, eljátszadozott egy félórát a kisfiával, aztán neki a tanulásnak. Féléjszakákon át olvasgatta a műszaki iroda könyvtárából kölcsönvett szakkönyveket. S amilyen mértékben nőtt a tudása, olyan mértékben növekedett a munkateljesítménye is. Kezdett kiemelkedni a körülötte dolgozó fiatalok sorából. Néhány hét múlva egy termelési értekezleten Belici Dusán mester ezt jelentette: „Kiválóan ügyeskezű ember és fejlődőképes. Szeretném rábízni az egy 1k- új esztergapadot, amit most kaptunk a Szovjetunióból. Elsőrendű gép mellé elsőrendű ember kell, aki százszázalékosan ki tudja használni a gép teljesítőképességét.“ Miklóssy úgy gondozta és tanulmányozta a csillogó moszkvai esztergapadot, mintha nem is gép, hanem élőlény volna. Kihozni a padból mindazt, aki belőle kihozható — erre törekedett. Egyszer összetalálkozott Karácsonyi Imrével, akineknevét akkor már szárnyra kapta a hír. A két gyermekkori barát melegen megölelte egymást. Hosszasan elbeszélgettek. Karácsonyt biztatta: — Próbálkozz meg, Vilmos, a gyorsfém vágással, hidd el, nem ördöngösség. Nem kellett neki sok biztatás, az elsők között volt a műhelyben, akik megpróbálták esztergapadjukon alkalmazni Bikov szovjet sztahanovista gyorsforgácsolási módszerét. Csapágyakat és perselyeket esztergált. A perselyek megmunkálásánál akadt egy nehéz problémája: hogyan lehetne megoldani, hogy a perselyek belsejét is gyorsforgácsolással esztergálja? Nézegette a poháralakú perselyt. Nehéznek, szinte lehetetlennek látszott a megoldás. A gyorsvágóknál keletkező span a kés köré csavarodva, teljesen eltömte a persely belsejét. A szakkönyvekhez fordult segítségért. Végre is megtalálta a megoldást. Ha a késre felforraszt egy másfél centiméter magas forgácstörő vállat, nem lesz több baja a spannal, szabad a kés utáa a persely belsejébe. Egy technikus segítségével megcsinálta az újfajta kést. Teljesítménye azonnal száz százalékkal emelkedett. A nagy eredmény után munkatársai szemében nőtt a becsülete. Úgy kezdtek beszélni róla, mint aki egyike a legjobb esztergályosoknak. Ezt írták róla az újságok is. Más az ő helyében megelégedett volna ekkora sikerrel. De nem, ő még magasabb színvonalra törekedett. Milyen lehetőség állt előtte? összpontosítani a különböző műveleteket. Ez abban áll, hogy egyszerre ne csak egy, hanem két-három, sőt négy késsel egyidőben végezze el a munkadarabon lévő különböző műveleteket. A nagyteljesítőképességű szovjet esztergapad alkalmas volt erre. Újabb tanulás, újabb kísérletek következtek, hetek, hónapok nehéz munkája. Lankadatlan kedvvel próbálkozott újra meg újra, amíg végre sikerült „megnyergelnie“ a technikát, bevezetnie esztergapadján az összpontosított műveleteket. Most három normát teljesít naponta. Ezerkilencszázötvenhárom nyara Miklóssy Vilmost a predeáli sztahanovista üdülőben találja. Reggelenként madárfüttyre ébred. Szobája ablakából kinéz a fenyvesekkel borított gyönyörű tájra és boldogság tölti el. Nemrégen találkozott egyik kolozsvári sztahanovista barátjával. — Elvtárs, mondj egyet-mást magadról, hogy mint élsz — kérte Miklóssyt régi ismerőse. — Két télikabátom van. Azelőtt egy sem volt. A kisfiamnak is kettő van. És négy pár kitűnő cipőm, bakancsom. Ezerkétszáz fejt keresek havonta. Erzsike, a feleségem jól beosztja. Most új szobabútorra gyűjtünk pénzt. Az üzemben megígérték, hogy rövidesen lakást kapok a gyár új munkásblokkjábam — kétszoba-konyhást, fürdőszobával... Alit mondjak még? így élni szép. SIPOS BELLA ELŐRE Megjelent a „Dokumentumok a Kommunisták Romániai Pártja történetéből“ (1923-1928) II. kötete Nemrégen jelent meg a Politikai Kiadó kiadásában „Dokumentumok a Kommunisták Romániai Pártja történetéből (1923—1928) II. kötete, amelyet az RMP KV mellett működő Párttörténeti Intézet állított össze. A II. kötet dokumentációs anyagot tartalmaz a kapitalizmus viszonylagos és részleges stabilizációjának időszakából, amikor a burzsoáziáinak és a földesuraknak a szociáldemokraták segítségével sikerül ideiglenesen feltartóztatni a dolgozó tömegek forradalmi lendületét. A kötetben foglalt dokumentumok tükrözik a Kommunisták Romániai Pártja harcát ,a szakszervezeti egységért, a munkástömegek harcát az illegalitás körülményei között, tükrözik továbbá azt, hogyan használták fel az SZKP tapasztalatait a kizsákmányoló osztályok offenzívája ellen az illegális harcnak a legális munkával történő összekapcsolásával. A kötet dokumentumokat tartalmaz még a KRP 111. kongresszusáról, foglalkozik a párt harcával a legalista, likvidátorista és a párt soraiban mutatkozó egyéb opportunista megnyilvánulások ellen, továbbá felöleli a párt bolsevizálásáért folytatott harcot. A kötet tükrözi a KRP-nak az SZKP példája nyomán vivőtt harcát a munkásosztály egységéért, ideológiai tisztaságáért, tömegkapcsolatainak megerősítéséért és megmutatja vezető szerepét. Constantin Ivanus munkásmozgalmi élharcos hajlanak 25. évfordulója Constantin Ivanus, országunk munkásmozgalmának egyik élharcosa, a Kommunisták Romániai Pártja egyik megalapítója halálának 25. évfordulója alkalmából hétfőn este emlékgyűlés volt „A nép forradalmi harca“-múzeumban. Az emlékgyűlést az RMP mellett működő párttörténeti intézet rendezte. A gyűlés részvevői egypercnyi csenddel adóztak országunk munkásmozgalmi harcosa emlékének. Marin Sisu elvtárs, az RMP bukaresttartományi bizottságának tagja Constantin Ivanus életéről és tevékenységéről beszélt. Az előadáson a dolgozók nagy számban vettek részt. (Agerpres.) Ünnepi ülés a fővárosban az Örmény SZSZK fennállásának 33. évfordulója alkalmából Az Örmény Szocialista Szovjet Köztársaság megalapításának 33. évfordulója alkalmából, a Román—Szovjet Barátság Háza és a Stepan Lahumian Kulturház vasárnap este a fővárosi Batistei utca 14. szám alatti teremben ünnepi ülést tartottak. Az ünnepi ülést St. Milcu akadémikus nyitotta meg. Dr. C. Pambuccian, a Stepan Lahumian Kulturház elnöke méltatta az örmény népnek Szovjet-Örményország fennállásának 33 éve alatt kivívott sikereit. Gh. Pik professzor, a Román—Szovjet Tanulmányi Intézet igazgatója, a Szovjetuniót meglátogató ARLUS-küldöttség tagja az Örmény Szocialista Szovjet Köztársaságban szerzett benyomásairól beszélt. Az ünnepi ülés kultúrműsorral fejeződött be. (Agerpres.) Távirat a... második emeletre Ha valaki mélyenszántó tanulmányt akarna írni a bürokrácia legváltozatosabb megnyilvánulásairól, kétségtelenül érdekes jelenségre bukkanna a kolozsvártartományi Szövetkezeti Szövetségnél is. Elsősorban a postással kellene beszélnie. A postás elmondaná, hogy milyen értelmetlenül forgatta, nézegette első alkalommal a Molotov-ut 9. szám II. emeletre címzett hivatalos levelet, amelyet két nappal ezelőtt a Molotov-ut 9. szám, I. emeletről adtak fel. Érdekes téma — gondolná a bürokráciakutató s tovább nyomozna az ügyben. Elmenne az említett épületbe s ott már az Intézményt jelző táblákról is újabb adatokat találna. Az első emeleten a „Kolozsvártartományi Szövetkezet Szövetség“, a másodikban pedig a „Kolozsvárrajoni Szövetkezeti Szövetség“ felírás fogadná. De ha már idáig elérkezett, nyisson csak be a második emeleten a rajoni szövetség helyiségeibe. Papp Gizella elvtársnő, a rajoni szövetség titkársága részéről bőven elmagyarázná, honnan ered ez a furcsa levelezés. A kolozsvárrajoni Szövetkezeti Szövetség abban a szerencsés helyzetben található — amint már az előbbiekből kiderült, — hogy a tartományi szövetséggel egy épületben kapott helyet. Ez mindkét részről megkönnyítené a munkát, mert a tartományi szerv — ellentétben a más városokban lévő rajoni szövetségektől — a kolozsvárrajoni szövetséget azonnal tudná értesíteni minden fontos utasításról, közvetlenül és sokkal nagyobb eredménnyel támogathatná tevékenységét. A tartománynál azonban nem veszik figyelembe az egyemeletnyi távolság jelentőségét s így azokat az intézkedéseket, amelyeket két-három perc alatt továbbíthatnának — a posta útján küldik el. Ez pedig két-három napi késést jelent: újabb téma a postát illetőleg! Ez a posta útján történő felesleges levelezgetés idő- és pénzpazarlást eredményez. Papp Gizella azt is elmondaná, hogy már felhívta a tartományi szövetség figyelmét erre a jelenségre, de a figyelmeztetés nem használt semmit. Nem hiszi el? Tessék, itt vannak a borítékok és a levelek: Nr. 24097, 26548, 24512 stb. csupán november 9—13-ig mintegy 20 levél érkezett ily módon. A bürokráciakutató itt elégedetten eltenné sűrűn teleírt jegyzetfüzetét s éppen elköszönne, amikor előkerülne egy másik, de aztán igazán nevetséges dokumentum: egy távirat, amely bizonyos kimutatásokat sürget s szintén az első emeletről továbbították — postán — a második emeletre... * Nem szükséges hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentőségű a szövetkezetek munkája. A tartományi és rajoni Szövetkezeti Szövetségek gyors, bürokráciamentes irányító és ellenőrző tevékenysége elősegíti a szövetkezetek feladatainak teljesítését. A kolozsvár tartományi Szövetkezeti Szövetségnél sem ártana, ha megszüntetnék a posta utján történő levelezést a kolozsvárrajoni szövetséggel, mert ez is megkönnyítené sokrétű munkájukat Ha azonban a tartományi szövetség véleménye mégis az, hogy biztosabb posta útján elküldeni a leveleket és a „táviratokat“ az első emeletről a másodikra mert: a) több időt vesz igénybe, b) felesleges költséget jelent, akkor vegyék igénybe a repülőpostát is ... Beküldött levél alapján: LAKATOS ANDRÁS TESTNEVELÉS ÉS SPORT Az Aradi Vörös Lobogó UTA nyerte az RNK Kupát Aradi Vörös Lobogó — Hadsereg Központi Háza 1 5 0 Vasárnap, mintegy 60.000 néző előtt játszották le a fővárosi „Augusztus 23“ stadionban az RNK Kupa 1953. évi döntőjét, amelyet az aradi textilgyári együttes megérdemelten nyert meg. A Hadsereg Központi Háza sokat támadott ezen a mérkőzésen, csatárai azonban egyetlen gólhelyzetet sem tudtak hasznosítani. Az első percekben az UTA támad, Serfőző, majd Kovács lövi kapu mellé a labdát. Ezután a Hadsereg Központi Háza veszi át a játék irányítását, de Tataru, Zavoda I. és Alexandrescu sorra kihagyják a jó helyzeteket. A HKH támadásaival kezdődik a második félidő is. Az 56. percben egy szögletrúgés után Petschowskihoz kerül a labda, aki cselez, majd mintegy 8 méterről mellé lő. Pár perc múlva Alexandrescu lövését Kiss, az aradi csapat kapusa a levegőben úszva szögletre üti. A HKH nagy fölényben van. Fölényét azonban nem tudja gólokra váltani, mert a támadások lassúak és rendszerint több az oldalra való adogatás és így a jól tömörülő aradi védelem idejében közbe tud lépni. Egy ellentámadás alkalmával Dumitrescu elfut, beadását sem Kovács sem pedig Ivanescu nem érik el. A kapu előtt pattanó labdát az oldalról befutó Popa szerzi meg, de nyolc méterről, jó helyzetből fölé lő. A 90. percben Alexandrescu átmegy az aradi védelmen és közelről a felső kapufának lövi a labdát. A szabályok értelmében 2x15 perccel meghosszabbították a mérkőzést. A meghosszabbítás után élénkebbé és helyenként igen izrgalmassá válik a mérkőzés. A 110. percben Popa—Váczi összjáték után Váczi hat méterről megszerzi a győzelmet, jelentő gólt. Az aradi csapatból a védelem igen szép teljesítményt nyújtott, különösen Kiss, Szűcs, Farmati, Kapás, Kovács és A Bercea játszottak jól. A HKH-ból Apoltan, Bene és Alexandrescu érdemelnek dicséretet. , M. Popa játékvezető erélytelenül vezette a mérkőzést. A mérkőzés után I. Vaida, a Minisztertanács mellett működő Testnevelési és Sport bizottság helyettes elnöke ünnepélyes keretek között nyújtotta át az RNK Kupát az aradi Vörös Lobogó UTA csapatának. Szombathelyi Lokomotív—Bukaresti Lokomotiv IsO (10) Vasárnap a kupadöntő után játszották le a Szombathelyi Lokomotiv—Bukaresti Lokomotiv csapatai közötti barátságos nemzetközi labdarúgó mérkőzést, amelyet a magyar vasutascsapat szép játék után 1:0 arányban nyert meg. A két csapat a következő összeállításban játszott: Szombathelyi Lokomotiv: Horváth —Nyirő, Tarr, Tölgyesi—Kulcsár, Domba— Papp, Varga, Szakály, Czigány, Kolesánszki (Szondi). Bukaresti Lokomotiv: Birtasu— Androvits, Szalóki, Macri—Ferenczi (Lungu), Ruzici— Pakkai, Marian, Sever (Roman), Iordache, Filoti. Az első percekben a magyar csapat támad. Szép, helycserés adogatások után Kolesánszki balszélen elfut és a kifutó Birtasu mellett a kapu mellé lövi a labdát. Igen változatos a játék. Ferenczi kiugratja Pakkait, de a kifutó Horváth idejében közbelép. A 13. percben Papp—Szakály—Czigány helycserés támadásnál Szakály nagy lövést küld kapura, de Birtasu résen van. A 27. percben szögletet ér el a Szombathelyi Lokomotív, a labda Vargához kerül, az magasan Czigányhoz továbbítja, aki közelről befejeli a győzelmet je* lentő gólt. 1:0. A 35. percben Marian 25 méteres nagyerejű lövése a felső kapufán csattan. A második félidőben erősen rohamoz a Bukaresti Lokomotiv. Roman nehéz szögből kül-dőlt lövését szépen védi Horváth. Pár perc múlva a Marian—Iordache—Roman összjáték fejeződik be eredménytelenül. Egy kavarodás után Birtasu kifut kapujából, Szondi távolról az üres kapu felé irányítja a labdát,azonban Szalóki a gólvonalról ment. A szombathelyi csapatból Horváth, Cziigony, Szakály és Papp játszottak jól. A bukaresti csapatból Androvits, Marian és Lungu érdemelnek dicséretet. Stefan Geac jól vezette a mindvégig sportszerű keretek között lezajló mérkőzést. A Szombathelyi Lokomotiv kedden Marosvásárhelyen, csütörtökön pedig Temesváron vendégszerepel. A feketehalmi társulásban Coconete Nicolae, a feketehalmi mezőgazdasági társulás elnöke kilép az utcára nyíló kiskapun. Hűvös a novemberi reggel. Még jobban magára húzza posztókabátját és meggyorsítja lépteit. Nem is gondolná az ember, hogy közel hatvanéves. Siet, mert ma a bevetett búzaföldeket mérik a brigádok részére. Lassan elmaradnak mellette a házak. Kiér a határba és az őszi hármastól csillogó földet nézi. Az apró göröngyök közül már kibújtak a lándzsához hasonló kis, zöld búzaszálak, lehajol és úgy győződik meg arról, hogy elég puha, elég jó-e a föld a növekedő búza számára. Kezét akaratlanul is végighúzza egy gyenge búzaszálon. Különös érzés fut végig rajta Éppen ilyen volt a társulás élete is. Kezdetben gyenge, erőtlen. Aztán növekedésnek indult — mint a búzaszál — s mind jobban fejlődött, erősödött... Majdnem két év telt el azóta, hogy a falu szegény és középparasztjai közül sokan elhatározták: közösen művelik meg földjüket. 1952 márciusában megalakították a társulást. Már az első évben szép termésük volt, 22 mázsa búzát, 27 mázsa árpát termeltek hektáronként. Nagy dolognak számított ez, mert a társulás minden tagja nagyobb termést ért el, mint amikor egyénileg gazdálkodott. Már az első eredmények is sok szegény- és középparasztot győztek meg a közös munka előnyeiről és már 1952 őszén megnövekedett a társulás. Az idén már 113 család dolgozott közösen, több mint 406 hektár földön. ★ A tavalyi egy brigád helyett, ebben az évben öt brigádot alakítottak. A brigádok jól dolgoztak. A kalászosok betakarítása után azonnal tarlót bontottak. Az őszi termények begyűjtésével párhuzamosan megkezdték az őszi szántás-vetést is. A gép- és traktorállomástól sok segítséget kaptak. A szántás idején a traktorok zúgása betöltötte az egész határt. A traktor szántotta földön gyorsan fordultak a vetőgépek és a társulás tagjai már október 24-re befejezték a búza és rozs vetését. De nem akármilyen magot vetettek. Vetésre, szánt gabonájukat minőségi magvakra cserélték be. Az állam jó vetőmaggal segítette, őket. Vetés után megkezdték a mélyszántást is, hogy tavasszal könnyebben és jobban előkészíthessék a talajt a gabona számára. A társulás tagjainak, amióta közösen dolgoznak, megváltozott az életük. Sokan közülük nyomorúságban éltek éveken, évtizedeken át. Most boldog emberek, mert a társulásban állandóan növekedik a jövedelmük , a jólétük. Fástáca Lalosif sokat kivalódott életében Alig tengődött egyik napból a másikra.. Miután belépett a társulásba, lovat és tehenet vett. Pripis Irimie két lovat vásárolt, Adam Ion nemrégen még más házában nyomorgott. Amióta ő is új társulásban dolgozik, házat épített magánjuk. Coconete Nicolae, a mezőgazdasági társulás elnöke is jobban él most, mint egyéni gazdálkodó korában, Gheorghe fia esztergályos a gép- és traktorálllomásnál. Nicu a társulásban dolgozik, Eforina nevű lányát amikor férjhez adta, bútort vásárolt számára. Azelőtt erre sem jutott volna. Lovat is vásárolt mióta a társulásban dolgozik, így változott meg az élete azoknak a feketehalmi dolgozó parasztoknak, akik a mezőgazdasági társulás tagjai lettek. SZÖLLÖSI OLGA A Magyar Népköztársaság kulturális küldöttsége Marosvásárhelyen A román—magyar kulturális egyezmény 1954. évi munkatervének aláírására országunkban tartózkodó magyar kulturális küldöttség november 30-án Marosvásárhelyre érkezett. A küldöttség tagjai délelőtt látogatást tetteka „Bernáth Andor“ cukorgyárban és a „Simó Géza“ bútorgyárban. Délután a küldöttség megbeszélésen vett részt a Magyar Autonóm Tartomány tudósaival és akulturális élet dolgozóival. Este a küldöttség részt vett a marosvásárhelyi népi zenekar előadásán a Kulturpalotában. Nagy küzdelem az RNK sakkbajnokságának döntőjében Az RNK 1953. évi sakkbajnoksága döntőjének IV. V. és VI. fordulóját nagyszámú nézőközönség kísérte figyelemmel. Különösen a VI. forduló játszmái váltottak ki nagy érdeklődést. Ebben a fordulóban Szabó Gyula és Drimer D. mesterjelöltek játéka emelkedett ki, akik kemény küzdelem után győztesen fejezték be a Szabó István érdemes sportmester, illetve Ion Balanel mester, volt országos bajnok elleni játszmájukat. A forduló rangadója, a Ciocaltea—Dr. Troianescu játszma, az utóbbi előnyösebb helyzeti állásával függőben maradt. Eredmények : IV. forduló: Botez—Gavrila 1:0, Cretulescu—Halik 1:0, Ciocaltea—Balanel döntetlen, Drimer—Popa döntetlen. A Voiculescu— Soós, Erdélyi—Dr. Traianescu, Reicher—Radulescu, Suttman—Szabó István és Silberman—Szabó Gyula játszma függőben maradt V. forduló: Szabó István—Silberman 1:0 Halik—Sutiman 0:1, Popa—Cretulescu döntetlen, Radulesciu—Drimer döntetlen Balanel—Reicher döntetlen, Soós—Erdélyi döntetlen. Függőben maradt a Szabó Gyula—Voiculescu, Gavrila—Ciocaltea és Dr. Traianescu—Botez játszma. VI. forduló : A fordulóban hat játszma fejeződött be, melyek közül három döntetlen eredménnyel. A Botez—Soós játszmában a Szicíliai védelem Rinzer változatát alkalmazták. A világos bábokkal játszó Botez a nagy sáncolás után királyszárnyon indított támadást. Soós pedig, hogy ellentámadásba lendülhessen, gyalogot áldozott, amelyet Botez később az állás kiegyensúlyozása érdekében visszaadott. Számos csere után a 31. lépésnél a játékosok döntetlenben egyeztek meg. A Cretulescu—Radulescu és Sutman— Popa játszma ugyancsak egyenlő végjátékban döntetlen eredménnyel végződött. A Drimer—Balanel spanyol játszmában vezércsere után Balanel hibázik, aminek következtében Drimer a 29. lépésnél gyalogot nyer. Nem sokkal ezután Drimer még egy gyalogot szerzett és ezzel a maga javára döntötte el a játszmát. Balanel azonban tovább játszott és több mint 300 lépésre volt szüksége, hogy meggyőződjön a küzdelem hiábavalóságáról. Drimer mindkét vezérszárnyi gyalogját feláldozta és így a királyszárnyon két szabad gyalogot szerzett magának. A 61. lépésnél Drimernek bástyája és két gyalogja volt Balanel bástyájával szemben. Balanel folytatta a végjátékot és csak a 70. lépésnél — egy lépéssel a matt előtt — adta fel a küzdelmet. Hasonló küzdelem folyt a Szabó Gyula- Szabó István játszmában, ahol a fehér királyszárnyon, a fekete pedig vezérszárnyon támadott. Szabó Gyula a középjátékban magához ragadta a kezdeményezést és ezt mindvégig megtartotta. Bástya és futó ellenében Szabó István kénytelen volt lecserélni vezérét is. A továbbiakban a fiatal mesterjelölt pontos játékkal állandóan fokozta előnyét. Szabó István a veszélyesen előretörő gyalog megakadályozásáért huszárt áldozott. A reménytelen végjátékban Szabó István még mindig igyekezett ellenállást kifejteni, de a játszma kimenetele a huszár elvesztése után már nem volt kétséges. A 48. lépésnél Szabó Isttván feladta a további küzdelmet. Reicher kemény küzdelemben legyőzte Gavrila Il-et. A Voiculescu—Erdélyi, Ciocaltea—Dr. Troianescu és Silberman—Halik játszma függőben maradt. A függőjátszmák befejezése előtt a bajnokságban Cretulescu Emil vezet 3 és fél ponttal (1 függőjátszma). A. A.