Előre, 1954. július (8. évfolyam, 2086-2112. szám)

1954-07-01 / 2086. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! Békeharcos értekezletek ■Két igen jelentős értekezlet fejeződött be a napokban. Az egyiket Stockholmban, Svéd­ország fővárosában hívtá­k össze a nemzetkö­zi feszültség enyhítésének kérdéseivel kap­csolatosan, a másikat pedig Berlinben tar­tották meg Európa számos országa szakszer­vezeteinek küldöttei. Mindkét értekezletet nagyjelentőségűvé avatja az a tény, hogy az emberiség sorsa, jövője szempontjából dön­tő fontosságú kérdést vitattak meg, a béke megóvásának kérdését. Soha a történe­lem folyamán annyit nem foglalkoztatta az emberiséget ez a kérdés, mint­­ma, s éppen ez növeli minden, a békével, a nemzetközi biztonsággal foglalkozó kongresszus, érte­kezlet jelentőségét. Mi az, ami egyaránt jellemző mindkét érte­kezletre? Mit tükröz osztatlanul, mind a ber­lini, mind a stockholmi­­megbeszélés? Mind­két értekezlet nagyszerűen tanúsítja: a béke eszméinek térhódítását a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból származó, legkülön­bözőbb politikai és világnézetű emberek so­raiban nem lehet megtiltani. Véglegesen le­járta magát az az imperialisták által táplált rágalom, hogy a nemzetközi békemozgalom csupán „kommunista manőver” a tőkés rend­szer hátországának aláaknázására. Mindin­kább világossá válik, hogy a békemozgalom­ban nemcsak a kommunisták vesznek részt, hanem olyanok is, akik távolról sem érte­nek egyet a kommunizmussal; ennek az alap­ja egyszerűen az emberi becsületesség, a fe­lelősségérzet az emberiség sorsa iránt. Ez a becsületesség és felelősségérzet késztetett jónéhány francia közéleti személyiséget arra, hogy összehívja a stockholmi értekezletet. Ez a becsületesség és felelősségérzet vezette Stockholmba az indiai kormánypárt több tagját, a legkülönbözőbb pártállású japán parlamenti képviselőket, az olaszországi és franciaországi parlament több tagját, az an­gol laburista­­párt képviselőit, Argentína és Brazília burzsoá pártjainak képviselőit, a Szovjetunió Legfelső Szovjetjének tagjait, a hatalmas Kína és a népi demokráciák meg­bízottait. A béke mindent eggyé forrasztó erejű eszméje diadalát tükrözi az is, hogy a berli­ni szakszervezeti értekezleten nemcsak a Szakszervezeti Világszövetség megbízottai szálltak síkra a békéért és az európai bizton­ságért, hanem velük együtt hallatták hangju­kat számos olyan szakszervezet megbízottai is, amelyek nem tagjai a Világszövetségnek. Jellemző, hogy a berlini értekezleten a kül­döttek négyötöde, körülbelül négyszáz meg­bízott a különböző tőkés országokat képvi­selte. Mindkét értekezlet szervesen belekapcsoló­dik abba a hosszú esztendők óta folyó si­keres küzdelembe, amelyet a békét akaró százmilliók folytatnak. Az eddigi sikerek azonban nem tévesztik meg a béke harcosait. Kétségtelen, hogy a békeharcosok küzdelme pozitív eredményre vezetett: megerősödött az emberiség meggyőződése abban, hogy az egyes államok között felmerült vitás kérdések tár­gyalások útján is megoldhatók. Az olyan ese­mények, mint a koreai fegyverszünet meg­kötése, a berlini és genfi értekezlet összehí­vása, a Nyugat és Kelet közötti kereskedel­mi kapcsolatok kiterjesztése hozzájárul­tak a nemzetközi feszültség csökkenté­séhez. Azonban az is bizonyos, hogy ezek a pozitív elemek nem téveszthetik meg a békeharcosokat, nem altathatják el éberségüket. Ez a felismerés vörös fonalként húzódott végig mindkét értekezlet munkála­tain. Amíg a vitás kérdések békés tárgyalá­sok útján való megoldását az Egyesült Álla­mok és más országok vezetői körei akadályoz­zák, a­míg vannak olyan körök, amelyek fo­kozott erőfeszítéseket tesznek az olyan há­borús jellegű csoportosulások összetákolásá­­ra, mint a hirhedt csendes óceáni tömb; amíg előfordulhatnak olyan esetek, mint a guate­malai agresszió; amiig az Egyesült Államok vezető körei azon fáradoznak, hogy újabb és újabb helyeken borítsák lángba a világot, újabb és újabb háborús tűzfészkeket létesít­senek a szabadságért és jogaikért harcoló népek ellen,­­ addig a békeharcosok nem pi­henhetnek meg és nem is pihennek meg ez elért sikerek babérjain. Nincs olyan becsületes ember, aki ne látná, hogy az agresszív körök há­rcmerővé szeretnék átalakítani Európát. Ezt bizonyítják a há­ború kirobbantására irányuló bűnös tervek, köztük az európai békét leginkább veszélyez­tető „európai védelmi közösség“ terve. Éppen ezért érthető, ha a munkásosztály megbízot­tai a berlini szakszervezeti értekezleten kü­lönleges jelentőséget tulaj­don­ítattak ,az euró­pai védelmi közösség kérdésének. Ezer és ezer bizonyítáka van annak, hogy az álszent módon megfogalmazott cím mögött nem a védekezés vágya lapul, hanem valójában új háborút készítenek elő a Szovjetunió és a né­pi demokráciák ellen és Nyugat-Németország felfegyverzésével veszélybe akarják sodorni az összes európai népeket. Háborús céljaik megvalósításához az Egyesült Államok stra­tégáinak szükségük van a nyugateurópai dolgozók vérére. Ezeket a dolgozókat Nyu­­gat-Európa amerikai „jóakarói“ be akarják vonni az­ úgynevezett „európai hadseregébe, amelyben az óceánom túli monopóliumok ke­gyeiből újjáélesztett Wehrmacht játssza majd e primheged­üs szerepét. Az újjáélesztendő Wehrmachtnak még az is feladatai közé tar­tozik majd, hogy elfojtsa az „EVK“-ba tarto­zó hat ország munkásosztályának jogaiért folytatott harcát. Nyilvánvaló, hogy az eu­rópai szakszervezeti értekezleten egyöntetű­en hangzott fel a figyelmeztető szó: fokozni kell a harcot Európa két ellenséges táborra szakítása ellen. A népek nem felejtenek. Nem felej­tették el, hogy a második világháborút ugyancsak egy katonai tömörülés robbantotta ki, az az agresszív csoportosulás, amelynek az élén a hitleri Németország állt. S a máso­dik világháború kirobbantását még az is elősegítette, hogy a különböző országok dol­gozói el voltak egymástól szakítva, harcuk nem volt eléggé egységes, összeforrott. A berlini szakszervezeti értekezletet éppen ezek a szempontok vezérelték amikor felhívást intézett Európa dolgozóihoz, hogy támogassák a Szovjetunió javasla­tait az összeurópai kollektív biztonsági­­rend­szer megteremtésére. Az európai biztonság megszilárdításának egyetlen eszköze az, ha megszervezik valamennyi európai állam­­ együttműködését a béke érdekében, az ag­resszió elhárítására. Ezt azonban csak úgy lehet kivívni, ha a legkülönbözőbb árnyalatú szakszervezetekhez tartozó dolgozók egysé­gesen lépnek fel a háborús uszítókkal szem­ben­­és a közöttük fennálló esetleges ellenté­tek eltűnnek mindannyiszor, amikor a béke megvédéséről van szó. Az értekezlet felhívá­sai minden bizonnyal méginkább tömörítik majd Európa munkásosztályát a békéért fo­lyó harcban. A stockholmi értekezlet érdeme legfőkép­pen ugyancsak abban áll, hogy különböző vi­lágnézetű és gondolkodású emberek az em­beriség szempontjából igen jelentős kérdé­sekben jutottak megegyezésre. Ez a meg­egyezés az értekezlet eredményeként napvilá­got látott úgynevezett „általános határozat­ban“ konkretizálódott, amelynek alapvető eleme az a­ meggyőződés, hogy „A társadal­mi és politikai rendszerek közötti különbsé­geknek nem kell feltétlenül háborúkhoz ve­zetniük. A békés együttélés teljes mértékben lehetséges, ha a kis és nagy népek jogait mind ténylegesen, mind jogilag elismer­ik." Ez az az elméleti alap, amelyből kiindul­va az értekezlet részvevői határozottan el­ítélték az erőszak alkalmazását a nemzetközi ellentétek „megoldásában“ és követelték, hogy a vitás kérdéseket minden esetben tár­gyalásokkal győzzék le, még akkor is, ha azok eleinte legyőzhetetlenek­ne­k tűnnek. Eb­ben az értelemben a küldöttek hangsúlyozták, hogy a genfi értekezlet részvevőinek tevé­kenységét is a béke eszméje és az­ erőszak kiküszöbölésére irányuló erőfeszítések kell, hogy kormányozzák. Ezért a stockholmi értekezlet részvevői egységesen állást foglal­­tak a koreai kérdésben folyó tárgyalások újrafelvétele mellett és az európai szakszer­vezeti értekezlet határozataihoz hasonlóan, követelik a tárgyalások újrafelvételét a német kérdésben. A stockholmi értekezlet egy másik alapvető vonása a küldötteknek az az erőteljes köve­telése, hogy az ENSZ tükrözze végre a nem­zetközi helyzetben fennálló reális erőviszonyo­kat és váljék hatalmas erejű, egyetemes nem­zetközi szervvé. Nyilvánvaló, hogy amíg az ENSZ munkálatai­ban számos ország —­­köz­tük a 600 milliós Kínai Népköztársaság — kép­viselői nem vehetnek részt, ez a szervezet nem felelhet meg a vele szemben támasztott követelményeknek. Ezért, éppen az ENSZ munkájának fellendítése érdekében különösen fontos, hogy a tagok sorában haladéktala­nul elfoglalja az őt megillető helyet a Kí­­nai Népköztársaság képviselője, hasonlókép­pen mindazoknak az országoknak a képvise­lői, amelyek kérték, vagy a jövőben kérik felvételüket. A stockholmi értekezlet „általános határo­zata“, csak úgy mint a berlini szakszervezeti értekezlet felhívása, egyaránt nagy jelentő­séget tulajdonít az atom-, hidrogén- és más tömegpusztító fegyverek betiltása kérdésé­nek is. Ismét két nemzetközi jelentőségű ér­tekezleten, millió és millió ember képviselői­nek ajkáról hangzott el az a követelés, hogy be kell tiltani az atom- és a többi tömegpusz­tító fegyvert, meg kell szüntetni az atom- és hidrogénfegyverrel folytatott kísérleteket. Azok az államok pedig, amelyek tömegpusz­tító fegyverek birtokában vannak, kötelez­zék magukat arra, hogy sohasem fogják felhasználni őket háborús célokra. Termé­szetesen mindennek a tiszteletben tartását megfelelő és hatékony nemzetközi ellenőrzés­sel kell biztosítani. Csak ilyenformá­n lehet elérni az atom- és hidrogénf­egy­ver törvé­­nyen kívül helyezését, a nemzetközi együttmű­ködés megvalósítását az atomenergia békés célokra való felhasználása érdekében. A két értekezlet megtartása, az értekezle­teken kibocsátott határozatok és felhívások azt bizonyítják, hogy egyre újabb és újabb rétegek kapcsolódnak be a békemozgalomba. De bizonyítják azt is, hogy a becsületes és békeszerető emberek újabb és újabb lehető­ségek után kutatnak a béke fenntartására és megszilárdítására mindaddig, amíg nem lát­ják teljes mértékben biztosítva a világ béké­­jét.Érthető ez, hiszen a legdrágábbat, az éle­tet kell megmenteni. Üzembehelyezték a Szovjetunióban az első, atomenergián alapuló áramfejlesztő központot MOSZKVA (Agerpres).­­ A TASZSZ jelenti: A Szovjetunió minisztertanácsa közleményt adott ki az első, atomenergián alapuló ipari áramfejlesztő központ üzem­behelyezéséről. Eszerint a szovjet tudó­sok és mérnökök erőfeszítéseinek eredményeképpen sikeresen befejezték az első, atomenergián alapuló 5000 kw. teljesítőképességű ipari áramfejlesztő központ fel­építését és június 27-éit át is adták rendeltetésének. Ettől a naptól kezdve ez az áramfejlesztő központ látja el villam­osárammal a környék iparát és mezőgazda­ságát. Ez az első ipari áramfejlesztő turbina, amelynek meghajtására nem szenet vagy más üzemanyagot, hanem atomenergiát használnak. Ennek az atom-áramfejlesztő központnak üzembehelyezésével megtörtént az első reális lépés az atomenergia békés felhasználása felé vezető úton. A szovjet tudósok és mérnökök most újabb, 50 — 100.000 kw teljesítőké­pességű, atomenergián alapuló ipari áramfejlesztő központok létesítésén dol­goznak. M­­II. évf., 2086. p. 4 oldal, ára 20 irány 1954 július 1.,­­ csütörtök |__________________ A több és jobb áruért A kolozsvári Varga Katalin gyár munká­sai nagy gondot fordítana­k a szocialista ver­senyben a minőség magja vitásaira Felszaba­dulásunk tizedik évfordulója tiszteletére a gyár munkásai­­közül igen sokan 5-10 száza­lékkal több elsőosztályú minőségű árut ter­meltek. Rácz Erzsébet brigádja jár az élen, amely Miliók Vera kezdeményezését alkal­mazza ,s minden nap 20—25 százalékkal túl­haladja normáját. A kötött­ szövöttáru osz­tályon Friedmann Móricz és Madár Margit járnak a verseny élén, 110 illetve 111 száza­lékos teljesítményüikkel. Minerva Gócán 8 százalékkal javította meg a termékek minő­ségét. Ugyancsak Kolozsváron a „Libertatea” bú­torgyár dolgozói vállalták, hogy augusztus 23-ig 50 százalékkal fokozzák a m­unka ter­melékenységét. Gheorghe Cocea elvtárs ja­vaslatára olyan sablont készítettek, amelynek segítségével az eddigi 5 darab helyett na­ponta 200 darab pohárszékhez való hajlított alkatrészt készíthetnek el. Orbán Gyula mes­ter egy másik sablont készített s ennek a se­gítségével a hajlított bútorok bizonyos alkat­részeit kézierő helyett gépierővel készítheti f­­el. Az újítással a munkadarab elkészítési idejét az eddigi 3 és fél óráról 45 percre csökkentették. (Agerpres). Levelezőink írják a növényápolásról Dicsőszentmárton rajon kollektivistái és egyénileg dolgozó parasztjai az esős idő el­lenére is nagy odaadással végzik a kapásnö­vények első és második kapálását, a gabona­félék gyomlálását. Június közepéig több mint 15 ezer hektáron gyomlálták meg a gabonaféléket és több mint 38 ezer hektár burgonyát, kukoricát, zöldség­féléket kapáltak meg egyszer, majd nekifog­tak a második kapálásnak. A vámosgálfalvi „December 21“ álla­mi gazdaságban és a buzásbocsárdi „Sztálin Útja“ kollektív gazdaságban elvégezték a kalászosok gyomlálását és az első kapálást. Élen járnak a növényápolásban a leppen­­di „Szikra“ és a nagylászlói, „Vörös Lo­bogó“ társulás tagjai. Szép eredményeket értek el az alsókarácsonyfalvi, leppendi és dicsőszentimártoni egyénileg dolgozó parasz­tok is. A növényápolással egyidőben a kollektivis­ták és dolgozó parasztok nagy gondot fordí­tanak a szőlészetre. A rajonban 1600 hektár­nyi területen végezték el a szőlő második permetezését. E munkákban élenjárók a bar­­kácsi „Dózsa György“, a küküllődombói „Pe­tőfi Sándor“ kollektív gazdaság tagjai, va­lamint a nagyszőlősi állami gazdaság mun­kásai. TÓTH HARSÁNYI SÁNDOR ★ A bonchidai „Augusztus 23” kollektív gaz­daság (Szamosújvár rajon) hat hektáron termel zöldséget A nyári káposztát, sárga­répát, korai paszulyt, paprikát, hagymát, uborkát, paradicsomot és a kertbe ültetett nyári burgonyát teljes egészében megkapál­ták. A munkában Mattié Dezső, M­ircean Maria és Losonci Mária kollektivisták tűntek ki. SZÉKELY GYÖRGY A manastireai „Alexandru Sahia” állami gazdaságban megkezdték az árpa és a repce aratását. Képünkön Ghioc Alexandru traktorista kévekötő-aratógéppel taka­rítja be az árpát. Szén terven felül A zsilvölgyi bányászok felszabadulásunk tizedik évfordulója tiszteletére nagymennyi­ségű szenet termelnek terven felül. Aurel Gristea bányászbrigádja az an­nószai bánya 1. számú részlegén június 23-ig 90 százalék­kal több szenet termelt ki, mint amennyit a terv előírt. Constantin Hotea, Ilie Negoi, Farkas Mihály és Takács Gyula brigádjai 50—75 százalékkal haladják túl napi tervfela­dataikat. Augustin Guran, Ioan Moldovan, Ilie Rostora brigádjai augusztus 23-át átlag 130—142 százalékos tervteljesítéssel köszön­tik. A vulkányi bányában főleg a szocialista versenyben élenjáró Vízi András, Andronic lován, Böjte Pál és Traian Pacuraru brigád­jai tűntek ki kiváló tel­j­e­s­­­ton­én­yeikke­l. A szovjet munkamódszerrel dolgozó brigádok minden nap 36—48 százalékos normatúltel­­jesítést érnek el s legtöbbjük már szeptem­berre, sőt októberre fejti a szenet. (Agnpres) Sikerek a versenyben Országunk agyagipari, valamint üveg­es szigetel­őanyagipari üzemeinek munká­ja­, technikusai és mérnökei június első 20 napján számottevő sikereket értek el a felszabadulásunk 10. évfordulójának köszöntésére megindított szocialista ver­senyben. Az „Arad” téglagyár munkaközössége 107,4 százalékra teljesítette tervfeladatát. Több szigetelőanyaggyárban szép ered­ményeket értek el a termelés belső erőfor­rásainak kihasználásával. A brailai „So­­lomit”-gyár 153 százalékra, a nagyváradi „Asbociment”-gyár 101 százalékra, a tul­­ceai „Stufit‘’-üzem pedig 100,6 százalék­ra teljesítette a tervet. Valamennyi gyár munkaközössége azon igyekszik, hogy minél több terméket szállítson hazánk építőtelepeire. (Agerpres) LAPUNK TARTALMÁBÓL­ BALOGH ÖDÖN - FEHÉR OSZKÁR: A kolozsvári Agrártudományi Intézet munkájáról (2—3. oldal) A genfi értekezlet június 29-i zárt ülése (4 oldal) A guatemalai államcsíny háttere (4. oldal) A Kínai Népköztársaság és Burma mi­niszterelnökeinek közös nyilatkozata (4. oldal) Finn kormányküldöttség látogatása Mosz­kvában (4. oldal) A magyar labdarúgó válogatott ragyogó győzelme: Magyarország — Uruguay 4:2 (1:0, 2:2) (3. oldal) A Szovjetunió fogyasztási szövetkezetei­­m­eghatalmazottainak IV. kongresszusa (4. oldal) India Kommunista Pártja üdvözli Csu Ezi­laj és Nehru közös nyilatkozatát (4. oldal) A francia minisztertanács ülése (4. oldal) Csépelik a repcét Szatmár rajonban Erdődön már csépelik a repcét. Az elsők között csépelte ki rep­cetermését Wittinger István egyénileg dolgozó paraszt. Erdődön eddig 50 hektáron aratták le a repcét, s 40 hektár termését már ki is csépelték. 600 villamosított szérű Pártunk és kormányunk intézkedései a ter­mésnek kellő időben és szemveszteség nél­küli betakarítása érdekében előírják a vil­lamosított szérűk számának növelését is. Az idén már 600 villamosított szérv fog működ­ni országunk falvaiban és községeiben. A villamosenergia felhasználása a cséplésnél jelentős mennyiségű üzemanyag megtakarí­tását teszi lehetővé. Ugyanakkor felszabadul számos traktor a tarlóhántáshoz. Nagy előny az is, hogy két váltásban, tehát éjjel is lehet csépelni, ami jelentősen fokozza a cséplés ütemét. A szérűk villamosításának tetemes részét a villamossági és elektrotechnikai ipari mun­kások végzik, de,részük van benne a népta­nácsok és a különböző üzemek, bányák, kő­olaj­­elopeik, stb. fi munkásainak is. A villamos­­ipari munkások elhatározták, hogy termelési tervükön felül nagyszámú villanymotort, transzformátort, szigetelőt, villanyvezetéket, stb. készítenek. A bukaresti Electroaparataj és Electrocablu, a craiovai Electropotece, a temesvári Electromotor és a tordai Electro­­ceramica üzemek dolgozói június folyamán lendületes szocialista versenyben, jelentős mennyiségű felszerelést gyártottak a szérűk villamosításához. Ennek és a szerelőmunká­sok sikereinek eredményeként a villamossági és elektrotechnikai ipar minisztériuma az idén 12 százalékkal több szérűt villamosított, mint tavaly. A szérűk villanyfelszerelésének karbantar­tására számos elektrotechnikai üzem munká­sa vállalkozott. Ezek a kampány idején a szérűkön fognak dolgozni. A termésbe takarí­tás sikere érdekében, a villamossági és elektrotechnikai ipar minisztériuma tehergép­kocsikat küld a gabona elszállítására. Segesvár rajonban jól Segesvár rajonban a növényápolással egy­­időben végzik a termésbetakarítás előkészü­leteit. A gépjavító központok már csaknem befejezték a betakarítási kampányhoz szük­séges mezőgazdasági gépek és szerszámok javítását Készen áll 19 marokrakó- és kéve­kötő aratógép, 7 kaszálógép, 26 traktoreke, 35 traktor és 14 villanymotor. A segesvári GTA gépészei most a mozgó­­műhelyt készítik elő ,amellyel a betakarítás és a cséplés ideje alatt szükség esetén ki­mennek az állomás által kiszolgált szérűikre. felkészültek a cséplésre A naptanácsok eddig 97 szérűt jelöltek ki és intézkedtek, hogy a szérűkön felépítsék a raktárakat, az elsősegély-helyeket és ellássák a szérűket tűzbiztonsági felszereléssel. A se­gesvári GTA és a rajoni néptanács tech­nikusai a helyszínen magyarázták meg a traktorosoknak és a cséplőgépkezelőknek, hogyan alkalmazzák a cséplésnél az óragra­fikont. Öt állami gazdaságban és tíz kollek­tív gazdaságban óragrafikon szerint fognak csépelni. (­­Agerpres) Jól halad a kapálás Bodokon A bodoki határban (Sepsiszentgyörgy rajon) általában jó termés mutatkozik. A dolgozó parasztok nem késlekednek a ka­pálással, gyomirtással. Nem várják ölbe­tett kézzel a bőségesebb termést, hanem keményen megdolgoznak érte. A községben ilyenkor alig lehet embert látni — szinte mindenki a mezőn van. Hogy kik a legszorgalmasabbak a nö­vényápolásban, erre­ a néptanács előtti piros tábla ad felvilágosítást. Györgyja­­kab Jenő, Barabás Ferenc és Barabás Jó­zsef dolgozó parasztok neveit olvashatjuk róla. A faluban ők a termelés élenjárói. A néptanácsnál mondották el: Györgyjakab Jenő nemcsak szorgalmával tűnik ki, hanem azzal is, hogy állandóan azon fá­radozik, hogy a legújabb agrotechnikai módszerek segítségével minél több ter­mést takarítson be földjéről. A bodoki dolgozó parasztok példamuta­tó munkát végeznek a rajonban. Teljes egészében elvégezték az első kapálást, sok dolgozó paraszt pedig a második és harmadik kapálást végzi. ISMERKEDÉS EGY NŐKÜLDÖTTEL Mire Sztálinváros bolonyai munkásne­gyedében hosszú kérdez­ősködés után meg­találom a Maros-utcát és benne Gaál Jó­­zsefék házát, már egy egész sor érdekes dolgot tudok Gaál Józsefnéről, a nőkül­­döttről. Egy termetes asszony, aki mosott ruhát tereget az udvaron kifeszített szárítókötélre, amikor meghallja, hogy Gaálnét keresem, kijön a kapuba, pettyes konyhakötényébe megtörli nedves kezét és készségesen mondja: — Vagy három utcával arrébb lakik, de azért mi is ismerjük. Tavasszal ő hívta az utcánkból az asszonyokat, hogy menjenek önkéntes munkára, csinál­janak parkot az Oxigén­gyár előtti kopár térségen. Azt is megma­gyarázta, hogy miért: legyen szép füves, virágos hely a mi környékünkön is, ne kelljen a gyermekeknek a poros utcán játszaniok. Vagy két hétig dolgoztunk ve­le minden délután. Fűmagot vetettünk, virágot palántáltunk.. Olyan lett az a mi parkunk, kérem, mint egy oázis a siva­tagban. A hasonlat találó. A kicsi parkocska nekem is feltűnt az imént, amint elhalad­tam mellette. Bársonyos pázsitjával, tarka virágaival üdén, harmatosan csillog a gyárak és házak kőfalai között. Gondozott utam aprócska gyermekek játszottak lab­dával és karikával. Szóval a parképítő asszonyokat Gaálné toborozta? Nagyon egyformák ezek a külvárosi utcák szerény munkásházaikkal. Egyfor­ma léckerítések, a kerítések mögött egy­­egy bokor orgona, néhány jó virág. Me­gint csak meg kell kérdeznem a járóke­lőktől, merre van a Maros-utca? Az útbaigazító ezúttal egy tornainges kisfiú. Nagyos fontoskodással magyaráz­za, hogy forduljak be a következő utcába. — Hát Gaál Józsefnét ismered-e? kér­dezem. — A Gaál nénit? Hogyne ismerném — mondja büszkén a kékszemű tornainges. — Tetszik tudni, nálunk az iskolában mindenki ismeri. Az úgy volt, hogy a mi iskolánkban, a huszonkettesben nem volt bevezetve a gáz. Hiába tömtük fával a kályhákat, csak fáztunk egész télen. Egy­szer azt mondja nekünk a tanítónő elv­társnő: h na gyermekek, vége a fagyos­­kodásnak, gázzal fogunk fűteni. A csö­veket a néptanács adja, a nagy munkát meg a szülők. Gaál néni biztatására el­határozták, hogy önkéntes munkával csi­nálják meg a vezetéket. Azt is mondta a tanítónő elvtársnő, legyünk büszkék arra, hogy a mi kerületünkben ilyen kiváló anyák vannak, mint a Gaál néni meg a többi­ek, akik fárasztják magukat az iskoláért. Bevallom, hogy a tornainges Útmutatá­sa nyomán most már behunyt szemmel is odatalálnék Gaálék házához, mégis tovább kérdezősködöm, mert élek a gya­núval, hogy a maros utcai nők küldötte nem lesz túlságosan bőbeszédű, amikor érdemes felől érdeklődöm. S ha valakit igazán, meg akarunk­smerni, nem tőle kell megkérdeznünk, hogy voltaképpen mi­lyen ember is, hanem azoktól, akik isme­rik a munkáját. így aztán megtudom, hogy mikor a Maros­ utcában szóba került a nőküldött választás, az asszonyok egy percig sem tanakodtak, egyenesen Gaálnéra esett a választásuk, így volt ez másnap is, ami­kor a körzet hőküldöttei felelőst válasz­tottak. Gaálné már előbb is nőküldött volt s derekasan megállta a helyét. Egyet­len lépést sem lehet tenni a körzetben, hogy ne találkoznánk gondos asszonyi kezének munkájával. Köztisztasági akció, kórházi bizottság, gyermeknap megünnep­lése — mindenben ő az első, a lelke a mun­­kának. Csendes, kevésbeszédű asszony, inkább tettekkel mutatja meg érzéseit. És talán éppen ebben van az ereje. Ezért szeretik, ezért dolgoznak szívesen vele együtt a közérdekű munkákban. Egy munkásasszony életéről A maros utcai ház udvarán duslomba diófa árasztja a hűvösséget. Levelei szür­kék ugyan a közeli cementgyár porától, de ilyenkor, nyári nagymelegben kitűnő szolgálatot tesz. A fa alatt két pionir­­nyakkendős gyermek olvas. — Vendég jött édesanyám — kiáltanak be a lakásba, amikor megtudják, hogy az anyjukat keresem. Gaálné már kint is áll a küszöbön. Erő­teljes, derék barna asszony, szép okos szeme van, nagy és meleg tekintélű. Szi­ves szavai tessékel befelé a szobába. Az első, amit a csinosan berendezett szobá­ban megpillantok , három bekeretezett diploma a falon. Az egyik diploma Gaál Józsefé, a Vörös Zászló művek élenjáró asztalosáé, a másik kettő a két gyermek, a tizenegyéves Pityu és a kilencéves Bandi kiváló iskolai előmeneteléről tanús­kodik. Nehézkesen, döcögve indul köztünk a beszélgetés, Gaálné sohasem szokott ma­gáról beszélni. Amikor a park és­ az is­kolai gázbevezetés dolgát szóváteszem, fülig pirosodik, mint egy kislány és elhá­rítja magától az elismerést. Lassacskán azonban felenged, megered ajkán a szó, csendes, halk hangján mesélni kezd az életéről. — Ha visszagondolok a régi életemre— mondja — nem is tudom megérteni, hogy lehetett úgy élni, ahogy én éltem. Még az újságokat sem olvasta el. Az a világ, amelyben a felszabadulás előtt élt, nagyon kevéssé érdekelte, nem tudott és nem értett belőle semmit. Szürke, gon­dokba süllyedt évek voltak a kis szoba­­konyhás lakás falai között. Törte a fejét, hogy ossza be az ura­ szűkös keresetét, mosott, főzött, stoppolta az ura szakadt harisnyáit. Amikor beköszöntött a felsza­badulás és meglátta az utcán menetelő szovjet katonákat, nem érzett semmi meg­rendülést. Nem is álmodta, hogy a mun­kásosztály sorsának és az ő sorsának for­dulását hozták ezek a vöröscsillagos ka­tonák. Aztán maga sem tudja, hogyan történt, de észrevette, hogy az emberek kezdenek megváltozni körülötte. Észrevette az urán is. Látta, hogy már nemcsak a bérért dolgozik s a gyárban folyó munkáról úgy kezd beszélni, mintha az élete függne tőle. Egy elvtársnő hívta, hogy vegyen részt a női munkában. Elment a gyűlésre, de csak úgy kötelességből. Nem is hetek, hanem hónapok kellettek ahhoz,hogy Gaál­nét is elragadja az a közös és nagyszerű becsvágy, amely az öntudatra ébredt munkásasszonyok szívét hevíti. Megértet­te az összefüggést családja életének ala­kulása és a dolgozó nép életének alakulá­sa között, kitágult elötte a láthatár, tekin­tete túljutott a marosutcai kis ház falán. Látta az épülő Sztálinvárost, az egész épülő országot és ellenállhatatlan erővel tört rá a tettvágy. Van, aki nehezen találja a kapcsolatot, amikor agitálni megy, bátortalannak és ügyetlennek érzi magát, amikor érvekkel kell meggyőzni valakit, rábírni erre vagy arra, Gaálné maga is meglepődött azon, hogy milyen gyorsan beletanult az agitá­­ciós munkába. Különösen az asszonyok­kal szemben egy-kettőre megtalálta a kel­lő hangot. Igaz, hogy a külvárosi asszo­nyokkal nem volt nehéz szót érteni. Az életük hasonló volt az övéhez,­­ha nem még nehezebb, egyik se kívánta vissza a múltat és mindegyik várt egy csomó jót a jövőtől. Ezekkel az asszonyokkal nem nehéz megértetni, hogy ne várják tétlenül a sült galambot, lássanak munkához, ve­gyék ki részüket az új élet építéséből. A nemzetközi gyermeknap előtt így ér­velt a marosutcai asszonyoknak: — „Ked­veseim, a gyermekek a mi életünk virágai, igyekezzünk boldoggá tenni őket­“ — Műsoros délutánt rendeztek. A 350 lej tiszta jövedelemből gyermekjátékokat vet­tek a Bukaresti-úton lévő román és ma­gyar óvodák részére. A 22-es magyar általános iskola tanítói egy szülői­­értekezlet alkalmával, panasz­kodtak, hogy a növendékek tanulmányi előmenetele hanyatlott, mert egyes szü­lők nem törődnek azzal, hogy tanul-e ott­hon a gyermekük vagy sem. A szülői értekezletre sem járnak. Gaálné azt ja­vasolta a tanítóknak, hogy ne várják meg, amíg a szülők elmennek az iskolába érdeklődni, hanem keressék fel előbb ők maguk a szülőket Közben persze a szülő­ket is felkereste és a lelkükre beszélt: — „Okos, tehetséges gyermeketek van, lel­­ketekre vennétek, hogy ilyen tanulási le­hetőség mellett, mint amilyet a kormány nyújt ma nekünk, semmi se legyen belőle? — Ilyenformán szövögette a kapcsolatot az iskola és a szülők között. Év végére megjavult az iskola növendékeinek tanul­mányi haladása. Az új könyvespolc Már esteledik s mi még mindig beszél­getünk. Napokig el lehetne hallgatni a marosutcai nőküldött lelkes, meleg sza­vát. Minden asszony ismeri a környéken, de ő is ismer mindenkit. Ismeri értékeiket, jó tulajdonságaikat tudja miként lehet munkába állítani őket a közösség javára. A nagy diófa lombjain át aranyos alap­­nyi fény permetez a szobába,­ megcsillan a könyvespolc színeskötésű könyveinek so­rán. — Mennyi könyv! Egy egész kis könyv­tárra való! Gaálné kedves büszkeséggel mondja: — A sarki könyvesboltnak mi vagyunk a legjobb vásárlói Minden felesleges pénzünket könyvekre költjük. Meg a nem feleslegest is — teszi hozzá nevetve. — Ezt a könyvespolcot az uram készítette szabad idejében, mert már nem tudtuk ho­vá rakni az évek óta összegyűlt könyve­ket. Keze végigsimit a könyvek hátán. El­komolyodva szól: « Kellenek a könyvek, úgy mint a min­dennapi kenyér. Olvasó köröket vezetek. Hogyan taníthatnék másokat, ha magam is nem tanulnék szüntelenül. sípos bella

Next