Előre, 1954. december (8. évfolyam, 2216-2242. szám)

1954-12-01 / 2216. szám

2 A sztálintartományi képzőművészeti kiállítás margójára Nem vagyok szakember a festészet terén mégis — mint ma már dolgozóink nagy­része — szívesen járok képzőművészeti kiál­lításokra s gyönyörködöm velük együtt a szí­nek, a vonalak összhangjában, a vásznon megjelenő életben, azokban a gondolatok­ban, amelyeket a művész ki akar fejezni és fel akar ébreszteni bennem is. így : a néző és élvező — vagyis a túlnyomó nagy több­ség szemével— kerestem fel az idei sztálintar­­­tományi képzőművészeti kiállítást tehát, amelynek minden évben igen nagy vissz­hangja és jelentős sikere is szokott lenni a dolgozók között. Az ódon Tanácsház múzeumnak berende­zett termeiben ezúttal a tavalyihoz képest lényegesen csekélyebb számú kép függ. Ennek magyarázata — amint felvilágosítot­tak — nem a művészek hanyagsága vagy érdektelensége, hanem a kiállítás bírálóbi­zottságának indokolt igényessége. A ko­rábban lezajlott művészi seregszemlék elég­séges bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy a tartomány területén dolgozó képzőművé­szek fölényes mesterségbeli tudással jelent­keznek már ahhoz, hogy velük szemben a legmagasabb művészi igényeket lehessen tá­masztani. Az eredmény:­­kevesebb kép és szobor, de lényegesen magasabb átlag-színvonal. A kiállítás három termének összbenyomása szívderítő és lelkesedést keltő. A látogatók (munkások, diákok, tisztviselők, tanárok, középiskolások, kollektivista parasztok) szó­beli nyilatkozatai és a látogatási könyvbe írott megjegyzései egyöntetűen megerősítik ezt a benyomást. A tájképeken felcsillanó meleg színek, az ábrázolt emberek arcának finom vonásai, a csendéletek nyugalma, — ezek ragadják meg a szemlélőt és tartják hosszú időre jóleső bűvöletben. A sztálintartományi képzőművészeti ki­állítás ezen a réren valósítja meg a maga egészében a helyesen kitűzött célt: hosszan­tartó és lebilincselő művészi élményt nyújt a dolgozóknak, felébreszti bennük a szép formák szemlélésének vágyát s életörömmel, bizakodással tölti el őket. A kiállítás uralkodó motívuma a tájkép — talán mert ez a legkönnyebben megszerez­hető modell, mindig rendelkezésre áll, pénz­be sem kerül (így állítják a művészek s rendszerint lemondóan mosolyognak hozzá). De még azért is, mert a vidék (értjük ezen a kevésb­bé embersorüs településeket) életé­nek fontos alkotórésze a mindenütt jelenvaló természet, a táj, amely a festőnek is állandó élményt s kifejezésre váró tárgyat nyújt. Amihez a nagyvárosban élő művésznek külön ki kell szállania, az itt mintegy tálcán kínálkozik s elítélendő hiba volna, ha vi­déki festőink nem ragadnák meg az alkalmat hazánk legjellemzőbb, legkedvesebb, legszí­nesebb részeinek ábrázolására. Szép és színes a kiállítás tájkép-sorozata. Nem csupán az ábrázolt tájak különfélesége, hanem a felvonuló festő­i egyéniségek éle­sen kiütköző jellegzetességei miatt is. Tel­jes felsorolás természetesen lehetetlen. Csak példaként említjük meg Gáli Stefan egy­szerű esz­közökkel megfestett haves Cenkjét, az újra teljes fiatalossággal jelentkező idős művész , Kollár Gusztáv pompás víz­festmé­nyeit, Bömbhes vaskos és majdnem tapint­ható tárgyszerűséggel visszaadott erdő­­mélyi részletei mellett Schunn Hermann komoly szakmai tudással megalkotott akva­­relljeit, Nemes András vízparti ceruz­araj­­zait, Morres Eduard s Morres Hermann tájfestményeit, valamint Mátu­s János külö­nös belső erőtől feszülő oltmenti vidékeit. De ezeken kívül is még egy sor finom táj­kép bilincseli le a szemet s szoktatja hozzá a nézőt, hogy a természetet járva maga is megfigyelje a derűset, a szépet, az életre buzdítót. Az arckép sem marad el művészi erőben az előbbitől. Látszik a művészek komoly erő­feszítése, hogy a naturalista ábrázoláson túl az arckép tulajdonosának egyéniségét is ki­fejezzék s egyben pontosan érzékelhető gondolati tartalmat is adjanak művüknek. Blanuta -Etschberger Zina tanár-arcmásán (apró részlethibái ellenére is) a rokonszen­ves vonósok a műveit, de egyben határozott és bátor értelmiségit mutatják. Peutsch Au­gusta portréja (Theil Evelin műkedvelő-szí­nésznő arcmása), nem csupán a szép nőt, de ugyanakkor a hivatásának tudatában lévő művészi egyéniséget is ábrázolja. Podea Bian­ca gyermek­feje ártatlanságot, ugyanakkor értelmet és okosságot tükröz. Schachl Walde­mar festő-potréján a művészi érzékenység kifejezése, Bömches elfordított fejű női képén pedig a tiszta asszonyi érzékiség melege kap meg. Eder Hans mesteri portréit kell még megemlítenünk, mint a meggondolt és kiegyensúlyozott öregség pompás festői ábrázolásait. Ezek is nyilván csak kiragadott példák, hiszen itt sem lehet névsort olvasni. Ide kapcsolódik azonban még Meschendörfer Harald leány-ábrázolása, ahol a nemzeti jel­leg nem csupán a szászos ruházat, de az egész arckiifejezés, a mozdulat, az ábrázolt egyéniség kisugárzásának eredménye. Ke­vesebb technikai tudással ugyan, de mély átérzéssel festette meg a fiatal Haidac Anna az első ízben kötögető kislány ezúttal már zsánerképét. Szintén ehhez a műfajhoz tar­tozik Podea Bianca „Látogatás a múzeum­ban“ című kompozícióban igen sikerült, de részleteiben elnagyolt vászna, melyet él­­ményszerűsége és valósághűsége miatt kell kiemelni. A csendéletek között a pályáján most induló Gerhardt László színesen és erővel megfestett képe tűnik fel. Van még egy jelentős terület: mai életünk történéseinek és embereinek ábrázolása, ahol a sztálintartományi kiállítás adósunk marad. Az egyetlen komolyan számbavehető mű Blanuta-Etschberger „Agrominimum“ című nagyobb méretű vászna, amely egyes megoldásbeli hiányosságok , némi mester­kéltség ellenére is mégis valóságosan és festőien igyekszik ábrázolni egy számunkra fontos politikai és gazdasági tényből adódó drámais­ágot. (Adam Albert hazatérő kollek­tivista parasztjai teljesen idillikusan jelent­keznek egy szintén nagyobb méretű képen). Ezeken kívül azonban a többi képen hiába keressük a mi jól ismert mindennapi életünk szép és jó jelenségeit s teljesen igaza van annak a munkásnak, aki a látogató­könyvbe írt feljegyzésében élesen számonkéri ezt a hiányt. Mégis mi ennek az oka ?... A művészek egy csomó jogos panaszt és tárgyi nehézsé­get hoznak fel: időhiányt, modellhiányt, pénzhiányt, a nem eléggé tervszerű központi támogatást, a sokhelyütt uralkodó bürokra­tikus és­­adminisztratív meg nem értést és így tovább. Ebben sok valóság is lehet. Egy dolog azonban nyilvánvaló : a nép és a munkásosztály ügyét magáénak valló mű­vész előtt hazánkban minden út nyitva van. Ezen az utón azonban saját lábbal kell járni s az utunkba akadó nehézségeket­­sajátszezü­­leg kell leküzdeni — ezt helyettünk sem az állam, sem a kormány, sem a párt nem végezheti el. Másodszor: nem szabad és nem lehet időhiányról és modellhiányról panasz­kodnia annak a művésznek, aki teljes szí­vével és lelkével benne él a mi mai világunk­ban és életünkben! Ez a világ és ez ez élet az ő mindennapos ingyen modellje! Hát miért nem ábrázolja például az útburkoló munkást, a gázcsőszerelőt, a villanyszerelőt, aki legalább oly gyakran kerül eléje, mint a táj?... a borbélyt, aki a haját nyírja, a vasutast, akit utazása közben lát,­ a pin­cért, aki a vendéglőben felszolgál, a trak­torost, amint próbajáratra megy a gyár mel­lett, ahova még belépő sem kell, a családi házát építő esztergályost ? ... és miért nem festi meg... igen, miért nem festi meg a mi életünket ? ... Azért s­em festi meg, mert még mindig nem nézi azzal a szerető szemmel, azzal a forró figyelemmel, amelyet pedig a szocia­lista realizmus tesz a kötelességévé, mert még nem éli át az egész életet azzal a tudással, amelyet a m­arxizm­us-leninizmus kölcsönöz­hetne neki. Ezért hiányzik az idei s­ztálin­­tartományi képzőművészeti kiállítástól a mi nehézségekkel is járó, itt-ott hibákkal is terhes, de a jövő felé tartó, a jövőt építő, boldog, harcos életünk teljesértékű ábrázo­lása. A képek nagyon szépek, az eredmények megörvendeztetik a látogatók szívét. De mégis arra kell gondolnunk, hogy mindez még most sem elég. S azt kell kívánnunk a sztálintartományi festőknek, szobrászok­nak, grafikusoknak, hogy pompás képessé­geikkel jobban, figyelmesebben nézzenek kö­rül az életben s igyekezzenek mind közelebb és közelebb kerülni dolgozó népünkhöz mű­vészetük s hazánk egész művészetének fejlő­dése érdekében. SZEMLÉR FERENC Új életünkben számtalans­z­or adód­nak helyzetek, alkalmaik, amelyek min­den mérlegnél, minden adatnál, min­den elemzésnél pontosabban és mélyebben mutatják azt, hogy az elmúlt tíz eszten­dőben milyen hatalmas u­tat tettünk­­meg a nemzetiségi kérdés megoldásában, az egymásratalálás munkájában. Ilyen alka­lom volt az az irodalmi est is, amelyet szombaton este az „Igaz Szó“ rendezett hazánk fővárosában és amely a nagy­szerű irodalmi élményen túl a népek kö­zötti izzó barátság szívet-melegítő érzését nyújtotta a fővárosi közönségnek. Különös, szokatlan szépségű egy ilyen irodalmi est. Olya­h, mint valami eleven irodalmi újsá­g. Hatalmas közönségneve­lő, olvasónevelő szerepe van. Hát még egy olyan irodalmi estnek, ahol a legrep­rezentatívabb román és magyar írók, román és magyar költők, román és ma­gyar előadóművészek lépnek föl és tudá­suk legjavával szolgálják a művészet és a barátság ügyét. Az irodalmi estekne­k általában megvan a maguk különleges varázsa. Hiszen az író, ha maga mondja el az olvasóknak a művét, mintha kézenfogná és úgy vezet­né végesvégig a meséje birodalmában. Azt mutatja meg neki, arra figyelmezteti, hogy nézd már, figyelj csak, ahol neki tetszik, ahol ő tartja fontosnak. Szóval elérheti, hogy az olvasó éppen olyannak lássa művét, mint ő maga. És van-e na­gyobb öröme az írónak,,­­mint az, hogy szembe találkozzék a közönség elismeré­sével?. Van-e nagyobb öröme az íróna­k, mint az, hogy az aki hallgatja ugyanazt érezze, mint ő, mikor papírra vetette a sorokat? A szombati irodalmi esten világosan meglátszott, milyen műveket szeret, kit tart jó irón­a­k a közönség. Meglátszott az, hogy az olvasó egyaránt szereti a ro­mán és magyar írókat, ha azok arról szóln­a­k, arról dalolnak, ami őket érdekli. Milyen hálával fogadta a zsúfolt terem Sadoveanu mester székelyekről írt művé­szi eszközökkel megoldott elbeszélését. És milyen derűvel kísérte Sütő András bájos humorú karcolatot, a „Dokumen­tumot“. Micsoda sikere volt Nagy István régi, kitűnő novellájának! Hogy meghó­dította egyszeriben a román irodalomban nem teljesen tájékozott magyar olvasókat Mihail Beniuc költészetének mély pártos­sága, tiszta szárnyalása: „Útmenti alma­fa“ című versének napsugaras derűje. Taps jutalmazta Zaharia Sta­ncu • nagy­szerű regényrészletét és a közönség leg­mélyebb rokonszenvét hódította meg Asz­talos István hús-vér kazánkovát­sa, az el­beszélés ragyogó fordulatai és nevettető, magávalragadó csattanója. A közönség érdeklődéssel kísérte annak a kisfiúnak a történetét is, amelyet Balla Károly raj­zolt meg karcolatában. Ez az irodalmi est is bebizonyította, hogy az olvasók szeretik a verseket, sze­retik azokat a dalokat, amelyek új életünk egy-egy mozzanatát éneklik meg, emberek portréit villantják fel. Vagy pedig a sza­tíra maró gú­nyjával pellengérezi­k ki az elferdüléseket, a haladás gátlóit. Különös varázst adott a verseknek az, hogy ezen az esten nemcsak magyarul szóltak a ma­gyar versek s románul a románok Mihail Beniuc Horváth Imre versét -mondta ro­mánul, Szemlér Ferenc Jebeleanuét magyarul, József Attila verseit ezen az estén pedig mind a két nyelven hallhatta a bukaresti közönség. Most nyilvánosan hallhatták román nyelven Je­beleanu fordításában azt, hogy „Anyám kun volt, az apám félig székely, félig ro­mán, vagy tán egészen a­z“. A „Fiatal életek indulóját­ pedig Veronica Porumbacu tolla és ajka szólaltatta meg. Más, más emberek közé, más és más környezetbe vitt el Horváth Imre és Horváth István, Majtényi Erik és Szemlér Ferenc, Szajbé­­di László és Veronica Porumbacu. De mindegyikük ritmusában, sorában, dalá­ban ott dobogott az új em­­bert, az új életet szerető költő, a­ki­­nemcsak átérezte a közös harc, a közös sors eszméjét, ha­nem harcosává is vált annak. A szombati irodalmi est feltámasztott egy régóta szunnyadó gyönyörű­­műfajt, az előadó-művészetet. A vers arra való, ho­gy mondják. Mennyivel szebb, ha em­beri har­i­g életre kelti a betűkkel leírt ze­nét! Szabó Ernő érdemes művészünk, Arany Jánost szavalt: „A bajuszt“, úgy forrott tőle Arany zamatos, jókedvű szö­vege, mint az ókor, ha kibuggyan végre a rég ledugaszolt palackból. Kovács György, érdemes művész­, mint szavaló is régi ismerőse a­­közönségnek. Nagy művésze ennek a műfajnak.­ Tudja, hogy a pódium szószék, éppú­gy, mint a szi­npad, ho­gy tömegeket mozgathat, ha akar, a szavával. Négy verse közül a XVI. századbeli német zsoldos-dallal volt a le­gn­agyo­bb sikere. A XVI. század zsoldosairól szól ez a vers, de ma is ele­ven és igen aktuális. Az európai bizton­ságért küzdő ember há­borúgyűlölete csen­dült ki Kovács György szenvedélyes elő­adásából. Irina Rachi­fean­u Dinian­u érdemes mű­vész kiválóan adott elő egy Eminescu és egy Coșbuc verset. Emelte az est színvonalát Ion Voicu érdemes hegedűművész és Zenaida Pally érdemes művész fellépte. Magya­r és ro­mán dallamok, Bartók gyűjtötte magyar népdal csendült föl a színpadon. ....Meddig lesz hely hol felolva­shatol?“ — hangzott József Attila­ szava a buka­resti teremben. A régmúlt évek mélyéből feltörő fájdalmat fejez ki ez a verssor, azokat az esztendőket, amikor a nép hi­vatott írói­nak, a nép igazi dalosainak tiltva volt az írás, a felszólalás. Ma már csupán rossz emlékként, szinte muzeálisan hatott a Thomas Mann üdvöz­lésére írott vers: „Meddig lesz hely, hol felolvashatol?“ Mert nálunk nagyon­ is van hely és mód, alkalom és lélek a felolvasáshoz. Anya­nyelveden, románul, magyarul, vagy bár­milyen nyelven beszélsz és gondolkozol — öntheted irodalmi műbe gondolataidat. Színpadon, vagy rádióban, újságban, vagy könyvben szólhatsz az olvasókhoz. Csak egy a feltétel, hogy a népnek, a népért szólj. A nép igaz harcát vidd elő­re s a legszentebb emberi eszméknek légy tolmácsolója. Az „Igaz Szó“ bukaresti irodalm, Ast­­je éppen azért aratott sikert, mert két nyelven, de egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal szolgálta a ma­gasrendű, haladó­­szellemű művészetét, a barátság, az élet eszméjét. H. D. BARÁTI TALÁLKOZÁS Az „Igaz Szó" irodalmi estje a fővárosban Mihail Sadoveanu „Madaras” című elbeszélését olvassa fel ELŐRE Elkésett munka — gyenge eredmény (Tudósítónktól) Az elmúlt napokban már sok helyen leesett a hó, befagyott a víz. A hideg e korai előfutárai figyelmeztetnek bennünket a télre, az év végére és a küszö­bönálló új esztendőre. A gyárak és szántóföldek dolgozói ilyen­kor visszapillantanak az elmúlt esztendő si­kereire, vagy nehézségeire, számításokat vé­geznek, vájjon eleget tettek-e kötelezettsége­iknek. Ugyanilyen számításokat végeznek a KCD- tanácsoknál és az állami mezőgazdasági ter­­mékbegyűjtő bizottság kirendeltségeinél is. És ha lemaradás mutatkozik, igyekeznek be­hozni a késést, így van ezzel a nagyváradrajoni néptanács végrehajtó bizottsága és az állam­i mezőgaz­­dasági termékbegyűjtő bizottság rajoni ki­­rendeltsége is. Néhány hét óta ugyanis, úgy a rajoni néptanács aktivistái, mint a termék,­begyűjtő bizottság kiküldöttei szinte éjjel­nappal a terepen tartózkodnak, felvilágosí­tanak, meggyőznek, mozgósítanak és szervez­nek, hogy a hús- és tejbegyűjtési terv telej­tésében beállt lemaradást behozhassák. Erre minden okuk megvan, hiszen a húsbegyűjtés tervét november 20-ig mindössze 58, a tej­­begyűjtés tervét pedig csak 48,7 százalékra teljesítették a rajonban. Kár lenne most — mikor a gyertya már nagyon is a­­körmükre égett — azt vitatni, hogy egész nyáron bőségesebben lett volna idő a szervezeti intézkedések megjavítására és a politikai felvilágosító munkára, mint most, az év vége felé. Az igazság kedvéért azonban mégis csak szóvá kell tenni, hogy azokon a helyeken, ahol a mezőgazdasági termékbegyűjtő bizottság rajoni kiküldötte együtt, működött a helyi nép­tanácossal és tö­megszervezetekkel, ott 2—3 hét alatt jó ered­ményt értek el a begyűjtésben. Szent­­má­rton községben például, október elején még csak alig 45—50 százalékra álltak a húsbegyűjtés tervének teljesítésével. Vasadi József, a rajoni kiküldött 2 hétig tartózkodott a községben. E rövid idő alatt rendszeresen vezette, irányította és ellenőrizte a begyűjtés munkáját. Felkereste és meggyőzte a község összes dolgozó parasztjait a beadási kötele­zettség idejére való teljesítésének fontossá­gáról. Megszervezte az átvételt is, hogy ne kelljen sokat várakozni az átadásnál. A szentmártoniak ma büszkén dicsekedhet­nek, hogy disznóhúsbeadási kötelezettségei­ket nemcsak teljesítették, de már túl is szárnyalták: november 20-ig 105 százalékra teljesítették beadási tervüket. Másutt a helyi néptan­ács végzett jó mun­kát azzal, hogy a begyűjtő megbízottaktól naponta kérte a begyűjtésről szóló jelentése­­ket. Ilyenformán pontosan követni tudták, hogy hol mutatkozik lemaradás a beadásban és hol kell azonnali segítség a munka meg­javítására. Ez a munkamódszer eredményez­te, hogy Nagyváradon 91 százalékra állanak a tej begyűjtésével, Szentandráson 87­, Bor­son 70 százalékra a húsbegyűjtés tervének teljesítésével. A községi begyűjtők Ha az állami mezőgazdasági termékbe­­gyűjtő bizottság rajoni kirendeltsége már a nyár folyamán foglalkozott volna a községi begyűjtők nevelésével és a gyengén dolgozó begyűjtők idejében való leváltásával, akkor most nem állana ilyen rosszul a rajon a hú­s- és tej­begyűjtés­sel. A begyűjtő bizottság rajoni kirendeltségé­nél 42 községi begyűjtőt (25 községe van a rajonnak) tartanak nyilván. Itt azt mond­ják — ha a hús- és tejbegyűjtési terv lema­radása szóba kerül , hogy ezért a községi begyűjtők a hibásak, mert nagy részük rosz­­szul dolgozik. A rajon egyik-másik községében vannak olyan begyűjtők, akik már két-három éve „dolgoznak“ a begyűjtésnél. Példának felem­líthető Vasand, ahova Mihuti Ioant 3 évvel ezelőtt nevezték ki községi begyűjtőnek. Ez a község, az elmúlt három esztendő alatt még sohasem teljesítette beadási kötelezett­ségét, Mihuti b­an begyűjtő, kulákokkal cim­­borált és a falu dolgozói többször látták ré­szegen, mint józan állapotban. Ennek követ­kezménye, hogy Vasandon csak 30 százalékra állanak a hús-, és 29,7 százalékra a tejbe­­gyűjtéssel. Mihuti b­an községi begyűjtőt november 1.-én leváltották. Ezt azonban sokkal előbb is megtehették volna, mivel egész idő alatt tudtak róla, hogy nem alkalmas ennek a feladatnak a betöltésére. A szalárdi körzetben sem folyik kellő ütemben a begyűjtés. November 20.-ig 45 százalékra teljesítették a disznóhús és 57 százalékra a tej, beadását. Pedig itt három községi begyűjtő is dolgozik : Szalá­rdon, Jákóhodoson és Szentimrén. Terv szerint azonban csak a szalárdi begyűjtő, Perec József tesz eleget hivatalának. A jákóhodosi Lázár Lenke és testvére, a szentimrei Lázár Károly úgy látszik -megegyeznek abban, hogy semmibe veszik a feladatok te­rvszeri­nti el­végzését. Lázár Lenke csak hetenként, vagy kéthetenként jelentkezik a néptanácsnál. Világos, hogy az ilyen hosszú időközökben leadott jelentésekből a helyi népta­nács ne­m tudja nyomon követni a begyűjtés menetét. Ez a magyarázata — bár ebben a helyi nép­­tanács végrehajtó bizottsága is hibás — hogy itt jelentősen lemaradtak a begyűjtési terv teljesítésével. Biharon még ennél is rosszabbul állanak a dolgok. Itt nemcsak a begyűjtőt, Béles Ká­rolyt nem izgatja a 38, illetve 43 százalékos begyűjtési teljesítés, hanem a néptanács vég­rehajtó bizottságát sem, amely közömbös magatartásával jórészben hozzájárult e gyenge eredményhez. Hibák az átvételnél A kötelező húskvótát az ORACa megbí­zottai veszik át Nagyváradon és a rajon más átvevő központjaiban. Ezeknek az átvevő központoknak a munkáját gyors ügykezelés, és a rendszeres nyilvántartás jellemzi. Nincs is velük baj. A hi­ba a tej átvevésénél, illetve a tej zsír­tartalmának megállapításá­nál van. Ezt a munkát a nagyváradi ISPL vasgyár községi megbízottai —­ a dolgozó parasztok véle­ménye szerint — nem mindig a legnagyobb becsülettel végzik. Tulajdonképpen miről is van itt s­zó? A kötelező tejkvótát a dolgozó para­sztok beviszik a tejátv­evő központba. Itt, a rendel­kezésre álló műszerekkel lemérik a­­beadott tej zsírt­artalmát. Amennyivel soványabb a tej a megengedett százaléknál, annyival csökken a ténylegesen beadott literek száma. Ha például egy dolgozó paraszt bea­d 100 liter tejet és ennek a tejnek Zsirtartal­ma nem éri el az előírt arányt, 10, 20 vagy akár 30 literrel is kevesebb tejet jegyeznek be az átvevő könyvecskébe. Ez az eljárás egyrészről jó, mert megaka­dályozza, hogy „felvizeljék“ a tejet, másrész­ről viszont alkalmat ad arra, hogy lelkiisme­retlen egyének illetéktelen „bevételekhez“, külön keresethez jussanak, mint ahogy ez már nem egy helyen meg is történt. Kirívó példa erre a kisjenői tejátvevő köz­pont e­sete. Itt, Stanic Maria, ISPL megbí­zott a felelős, aki ellen már igen sok panasz hangzott el A dolgozó parasztok részéről. Legutóbb Torja Alexandra, az állami mező­­gazdasági termékbegyűjtő bizottság rajoni megbízottja személyesen győződött meg róla, hogy Stanic Maria becsapja a dolgozó pa­rasztokat. A nyilvántartások viz­sgálga­tá­sá­­nál jött reá, hogy a tej átvevésénél megvolt a kellő százalék, a fizetésnél viszont keve­sebbet jegyeztek be a tej­átvevő könyvecské­be. Ilyenformán, a kisjenői tej­átvevő köz­pont naponta tetemes tejtöbblethez j­utott. A helyi népta­nács végrehajtó bizottsága szemet hunyt a dolgok fölött, mert Stanic Maria a néptanács elnökének a felesége! Az ilyen esetek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a ra­jonban — november 20.-án, 10 nap­pal december elseje előtt, amikor 100 száza­lékig teljesíteni kellene ,a tej begyűjtési ter­vét — még cs­ak 48,7 százalékra állanak a terv teljes­ítésével. A nagyváradrajoni népt­anács végrehajtó bizottsága, az állami mezőgazdasági termék­begyűjtő bizottság rajoni­­kirendeltsége,­­va­lamint az ISPL vas­gyár vezetősége komolyan hozzá kell lásson a még fennálló hibák­­gyors kiküszöböléséhez. MESZNER JÓZSEF NAGYMOSÁS Októberben elvittem karórámat a nagyváradi Dento-Metal kisipari termelő­szövetkezet órajavító részlegére. Megkérdeztem, ki lehet-e javítani, mert egy idő óta nem jár rendesen. Kérdésemre azt válaszo­lták, hogy az órát nem kell javítani, csak mosni. Ez a művelet pedig 23 lejbe kerül. Az ór­át otthagytam. Egy hét múlva mentem el érte. A számla kifizetése után meg is kaptam s örömmel csatoltam fel a karómra, örömöm azonban nem­­ tartott sokáig, pontosabban, csak másnap déli fél tizenkettőig, amikor az óra, anélkül, hogy hozzányúltam volna , megállt ! Siettem vissza a szövetkezetbe. A vizsgálgatásotz után kiderült, hogy az óra rugója tört el. Egy új rugó 39 lejbe kerül. Megint ott­hagytam az órát s egy hét múlva másod­szor is érte mentem. Ez alkalommal már csak estig járt az óra. Mikor fel akartam húzni, elszakadt a rugója. Másnap újra a szövetkezetben voltam. Felvilágosítottak, hogy túl erősen húztam fel. Jöjjek érte egy hét múlva. Mikor ismét kézbe kaptam az órát, úgy bántam vele, mint azzal a bizo­nyos „hímes tojás"-sal. Mégis elszakadt a rugója ! Folytassam-e tovább ? A napokban a villamoson Utaztam. Ketten beszélgettek mellettem. Valami óráról folyt a szó. — Kimosták az órámat s azóta szak­ad a rugója — mondta az egyik. Megkérdeztem az illetőt: hol csinált­ák ezt a műveletet ? — A Dento-Metalban — hangzott a rövid válasz. Mindezek után az a gyanúm, hogy a Dento-Metal kisipari szövetkezet órajavító részlegén a mosás alkalmával, az én órá­mból „kimosták” a rugót. Bizonyára akkor, nyomban ki is öntötték „a mosogatóvizet” — és sajnos, vele együtt az én jó rugómat is. Javasolnám, hogy a szövetkezet vezet­ősége rendezzen egy „nagymosást” az óra­javító részlegen s tisztázza ki alaposan: kinek a hibája az ilyen felelőtlen, selejtes munka ! MAKARENKO „AZ ÚJ EMBER KOVÁ­CSA“ című regényéből készült színd­a­rab bemutatójára készül a nagyváradi Állami Magyar Színház. A januári bemutatóra külö­nösen a fiatal színészek készülnek nagy gonddal. A darabot Szombati Gille Ottó, a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet ta­valy végzett növendéke rendezi. PHENJANBAN MEGKEZDŐDÖTT a né­pi demokratikus országok filmjeinek feszti­válja. A bemutatott filmek között van a „Mazowszie“ az „Öten a Barska utcából" című lengyel, a „Hajnal a haza felett“ címü bolgár és az „Állami áruház" című magyar film is. MAGYARORSZÁGI OKTATÁSÜGYI SZAK­EMBEREK A FŐVÁROSBAN A Külföldi Kult­urkapcsolatok Román Intézetének meg­­hívá­sára hétfőn éjjel a fővárosiba érkeztek Ha­dasbás Ella és Szabó Sándor oktatásügyi szakemberek, hogy a Román Népköztársa­sá­g és a Magyar Népköztársaság közt fenn­álló kulturális egyezmény alapján tapasz­talatcserére üljenek össze országunk oktatás­ügyi szakembereivel. A LONDONI WEMBLEY STADIONBAN ma, szerdán kerül lejátszásra az Angli­a — Nyugat-Németország válogatott nemzetközi labdarúgó mérkőzés. ÉSZAK-JUTLANDBAN régészeti ásatáso­kat végeztek, amelyek során a kutatók bronz, kori öntödére bukkantak — í­rja a „Freies Volk“­című l­ap. 8397 LEJT KAPOTT Takács Ferenc, Bá­lyok községbeli (Nagyvárad tartomány) dol­gozó paraszt 1 hektáron termelt ipari nö­­vényterméséért TYUTCSEVNEK, a kiváló orosz lírikus­nak verskötetét az Uj Magyar Kiadó Bu­dapesten Szabó Lőrincz fordításában ma­gyar nyelven is megjelentette. ANTAL ANDRÁS, a kézdivásárhelyi bor­­lerakat dolgozója állami kölcsönt kapott két hónappal ezelőtt házépítésre. Az új ház felépült, és az Antal család beköltözött la­kóházába — írja Baka Ferenc levelezőnk, CEC FIÓK LÉTESÜLT a bányászok kéré­sére Aninán. Az első nap hat és fél ezer lejt helyeztek betétkönyvecskékbe a bányászok. JÓZSEF ATTILA eddig ismeretlen versét találták meg a makói múzeumban. A LABDARUGÓ RNK KUPA szerdán dél­­után sorra kerülő elődöntőjében a következő két mérkőzést játsszák le: Bukarestben a Bukaresti Dinamo — Ploiesti Flacara, Resi­­cán a Resicai Metalul—CCA találkozót A KÜLFÖLDI KULTURKAPCSOLATOK ROMÁN INTÉZETÉNEK meghívására szom­baton este a fővárosba érkezett dr. Johan­­­nes S­tamm professzor, az ilmenaui (Német Demokratikus Köztársaság) elektrotechnikai egyetem rektora. Dr. Johannes Stamm a Né­met Demokratikus Köztársasággal fennálló kulturális egyezmény keretében tudományos tapasztalatcserére érkezett országunkba. HÉTFŐN REGGEL elutazott a fővárosból J­aria Nicola az RNK állami díjas érdemes művésze, Dagobert Bucholz zongoramű­vész, az RNK érdemes művésze, és Nicolae Alexandru fuvolás. A művészek az orszá­gunk és a Német Demokratikus Köztársaság közti kulturális együttműködés keretében több hangversenyt adnak Berlinben és más német városokban. (Agerpres) A bukaresti 15. számú villamosságipari szakmai iskola harmadéves tanulói műszaki rajzaikat készítik el a félévi dolgozathoz. 1954., december 1., szerda* Kössünk szerződést baromfihízlalásra Több mint egy éve, hogy megjelent az RMP Központi Vezetőségének és az RNK miniisztertan­ácsána­k határoza­ta az állathiz­lalásra és a­z állati termékek felvásárlá­sára vonatkozó szerződési rendszer megjaví­tásáról. Azóta hazá­ik legeldugottabb fal­vainak dolgozó parasztjai is meggyőződtek az állathi­zlal­ási szerződés nyújtotta előnyök­ről és nagy számban kötöttek állathizlalási szerződést a szövetkezettel vagy az ORACA- val. A szerződések száma ma már százez­rekre rúg. Hazánk néhány tartományában a baromfi szerződéses hizlalásában is jó eredmények mutatkoznak. Nagyvárad, Arad, Nagybánya és Temesvár tartományban a szarvasmarha-,­­sertés-, és borjúhizlalásra kötött szerződések mellett számos tyúk-, liba-, pulyka stb. hizlalására kötöttek szerződést. A baromfihizlalási szerződések s­z­áma ok­tóberben ugrásszerűen növekedett, így a szövetkezetek közel 400.000 kiló szá­rntyas hizlalására kötöttek szerződést a falvak dol­gozóival. Ez több mint tizenötszöröse a jú­liusban szerződött mennyiségnek. Ezenkívül az ORACA egységei is számos szerződést kötöttek baromfiak hizlalására. A szárnyashizlalási szerződések terén az utóbbi időben elért eredmények számottevő­ek,­­ de még távolról sem kielégítőek. A leg­,­több tartományi és rajoni szövetkezeti szö­vetség és az ORACA egységei lebecsülték a baromfiak szerződéses hizlalásának jelentő­ségét. Ez a helyzet a Magyar Autonóm Tar­tományban, Kolozsvár, Hunyad, Pitesti és Craiova tartományban. A Magyar Autonóm Tartományban a harmadik negyedévben pél­dául mindössze 1061 baromfi hizlalására kö­töttek szerződést, de nem szállítottak le egyetlen darab szárnyast sem­. Kolozsvár tartományban még gyengébbek az eredmé­nyek. A harmadik negyedévben csupán 639 szárnyas hizlalására kötöttek szerződést, amelyek közül a termelők mindössze 233 da­rabot adtak át a felvásárló egységeknek. Nyilvánvaló, hogy az említett tartomá­nyokban az állathizlalási szerződésekkel fog­lalkozó szervek vezetői nem tulajdonítottak kellő fontosságot az aprójószág hizlalására kötött szerződéseknek ab­ban a hiszemben, hogy a baromfiaknál a dolgozó parasztok nem tudnak számottevő súlyszaporulatot el­érni. Következésképpen nem érdemes szár­nyasok szerződésével vesződni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen nézet hibás. A téli hónapok a legalkalmasabbak a szár­nyasok hizlalására,­ tehát a szerződéskötések­re is. _ A szövetkezeti és ORACA-szervek aktivis­tái és felvásárlói magyarázzák meg a dol­gozó parasztoknak, hogy érdemes szerző­dést kötöii szárnnyások hizlalására. Világosít­sák fel őket, hogy a hízott baromfiért az át­vételnél haladvá­nyos árat kap a termelő a minőségnek és az elért súlyszaporulatna­k megfelelően. Hangsúlyozzák, hogy a b­arom­­fihizlalási szerződés megkötésekor a ter­melő azonkívül, ho­gy megkapja a törvényben megszabott előleget minden baromfifajta hiz­lalására meghatározott mennyiségű kukori­cát kap, aká­r a gabona­kvóta leszállítása útjá­n, akár úgy, hogy ezt a mennyiséget hi­vatalos áron a rendelkezésére bocsátják. A szárnyasok hizlalására szerződés­t kötő egyéni termelők, kollektív gazdaságok és mezőgaz­dasági társulások minden 100 kiló élősúlyú szerződésileg lekötött baromfi után 25 kilós hús­kvóta-en­gedményt élveznek. A kollektív gazdaságok és mezőgazdasá­gi társulások érdekeltségének növeléséért a párt- és kormányhatározat előírja, hogy AZ állattenyésztés fejlesztése érdekében az ál­lat- és baromfihizlalásra szerződést kötő kol­lektív gazdaságok és mezőgazdasági társu­lások hivatalos áron tenyészállatokat és tenyészbarofilfit kapnak az álla­mi gazdasá­goktól. Ezenkívül — mint a többi állatnál — a baromfi szerződéses hizlalása eseté­ben is, biztosítják számukra az alábbi kedvezménye­ket: 10 százalékkal növelik a szerződéses­­felvásárlási árakat a kollektív gazdaságok számára és 5 százalékkal a mezőgazdasági társulások számára. H­a a súlyszaporulatot a szerződésben megjelölt határidő előtt 30 nappal elérik, a kollektív gazdaságok 30 százalékos á­rtöbbeletet, a mezőgazdasági tár­sulások pedig 15­­százalkos ártöbbletet kap­nak a súlyszaporulatért.. A szerződéskötéssel foglalkozó állami és szövetkezeti egységek és a néptanácsok vég­rehajtó bizottságai fejtsenek ki felvilágosító mun­kát a dolgozó parasztság körében, a ba­romfiak szerződéses hizlalása érdekében.

Next