Előre, 1955. április (9. évfolyam, 2318-2343. szám)

1955-04-01 / 2318. szám

1955. április 1., péntek Jobb munkaszervezést a nagyváradi Infraprea öntödéjében Februárban történt. A nagyváradi Infra­­tirea dolgozói új feladatokat kaptak. A szer­számgépek és traktoralkatrészek gyártása mellett, sürgősen meg kellett kezdjék egy új­fajta kaszálógéphez és más mezőgazdasági gépekhez szükséges pót -és cserealkatrészek gyártását. Ez a fontos feladat pillanatnyilag csak az öntőkre vonatkozott. Hiszen nekik kell el­kezdeniük a munkát. A megmunkáló műhe­lyek csak akkor kapcsolódhatnak be, amikor az első öntéseket kézhez kapják. Éppen szombat volt, mikor a hír elter­jedt az öntők között. Máskor ez a nap hét végének számít, egyik-másik munkafázis be­fejezését jelenti számukra. Most — tekintet­tel a tavasz sürgetésére és a mezőgazdaság megsegítésének fontosságára — elfeledkez­tek az időről, a napról, a percek gyors mú­lásáról s vasárnapi programmról. Oly lelke­sedéssel láttak munkához, mintha attól fél­nének, így is elkésnek. A mintaasztalosoknál még vasárnapra vir­­radólag is süvített a fűrész, csengett a ka­lapács és dolgozott a gyalu. Készültek az új öntéshez szükséges minták. A festék még meg sem száradhatott a ka­szálógép jövendő formáján, a favázon, az öntők már készítették az ágyat a minta­ho­mokba. Ment minden, mint a karikacsapás. És hétfőn hajnalban feldugott az öntőke­mence. Délután már tisztogatták az első önt­vényeket. Bujdosó Sándor, Farkas József, Márton Károly és az öntöde egész munka­közössége kitett magáért ezen a napon. Még ma is büszkék akkori sikerükre... Az eltelt hetek alatt azonban csökkent az öntők lendülete. A kezük alól kikerülő mun­kadarabok minősége pedig nemhogy javult volna, de sok esetben még rosszabbodott. Az alkatrészek többnyire hullámosak, rücskö­sek, kemények, sokszor lyukacsosak. Mit mondanak a tények Vajon mi a magyarázata ennek ? Az Infratireában igen sokan ismételgetik ■Zt a jól ismert mondást: „Objektív nehéz­ségeink vannak.” Ezt főként a szürke önt­vényekre értik, amelyekből állítólag nem kap­nak eleget. A könnyebb megértés végett tudnunk kell, hogy az öntésekhez, az előírt recept szerint, háromféle anyagot: szürke öntvényt, ócskavasat és acélt használnak. A százalék­szerinti adagolás pontos betartása egyik biz­tosítéka a jó minőségű öntvénynek. Ezt a receptet azonban nem mindig tartják be az öntödében. Az Infratirea szerszámgépgyár öntőinek nagy érdeme, hogy bevezették a naponkénti öntést. Régebben másnaponként, vagy heten­ként csak kétszer öntöttek. Természetes, hogy így mostanában sokkal több nyers­­anyagra van szükségük. A hibák gyökerét keresve kiderül, hogy a fennakadás nem annyira anyaghiányból, mint inkább a munka hiányos megszervezésé­ből származik. Ugyanis, az öntési receptet sokszor nem azért nem tarthatják be, mint­ha nem volna elegendő ócskavas vagy acél, hanem mert az nincs összedarabolva. Ilyen­kor — a megengedett százalékon felül — több szürke öntvény kerül a kemencébe. Máskor ez fordítva történik. Az ilyen mód­szer aztán nemcsak az anyagellátás ütemét hátráltatja, hanem egyenes forrása az ön­tödei selejt gyártásának is Másik komoly hiba, amely ugyancsak a munkaszervezés kérdéséhez tartozik, a min­­ta-homok állandó frissítése. Minden öntés után a minta-homokot át kell rostálni, hogy az öntés közben belefutott apró vasdarabkák és más idegen anyagok kikerüljenek belőle. Ha a minta-homok nem elég ritka, ha poros, vagy szemetes, az öntés közben támadt gá­zok nem tudnak eltávozni; az öntvény lyu­kacsos, selejtes lesz. A nappali öntés formaszek­vényeit az éj­szakai műszak dolgozói „szórják” széjjel. Ilyenkor kell a minta­homokot is másnapra előkészíteni, felfrissíteni, átrostálni. Gyak­ran előfordul, hogy 16—18—20 tonna önt­vény formaszekrénye várakozik az éjszakai műszakra. Ezt a munkát négyen, daru se­gítségével végzik. A rostáláshoz azonban csak lapát és kézi rosta áll rendelkezésükre. Könnyen elképzelhető, hogy négy ember — ilyen elavult munkamódszerrel — nem tud ennyi minta-homokot tökéletesen átrostálni. Csak félmunkát végeznek, azt is alapos haj­rázással. Használják ki a homok-szitálógépet Az Infratirea öntödéjének van egy kor­szerű minta-homok szitálógépe. Ez a szer­kezet elektro­mágnessel, szellőztető berende­zéssel könnyűszerrel eltávolítja a homokból a port és vasdarabkákat. Önként felvetődik a kérdés: Miért nem használják ezt a gépet? Az igazgatóságnál azt mondják, hogy „az öntők nem szeretnek vele dolgozni". Az ön­tők viszont azt a választ adják, hogy „bár nehézkes a gép kezelése, de ők szívesen dol­goznának vele, ha nem lenne már egy év óta javításban!” Tavaly vagontételekben állott a külön­böző homok a gyár udvarán. Kinek, kinek nem, szemetszúr a sok homok, leállították a további szállítását. A kereskedelmi osz­tálynál azzal indokolták meg a szállítás leállítását, hogy „van most bőven belőle, rá­érünk márciusban újabb homokról gondos­kodni” Az idő azonban keresztülhúzta ezt a szá­mítást. Rosszak a homokbányákhoz vezető utak, nem lehet a homokot kihozni. Most nincs elég minta­ homokja az öntödének! A munkaszervezés meggyorsításán kívül gondot kell fordítani a munkafegyelem meg­erősítésére is. Sajtos János, aki tagja az üzemi bizott­ságnak, csoportjával a „pucerájban” dolgo­zik. E csoport tagjainak feladata, hogy meg­takarítsa a formaszekrényekből kikerülő önt­vényeket. Gyakori a nehéz és darabos önt­vény. Ezeket csak daruval lehet elmozdítani, másik oldalára fordítani. A daru nappal az öntéseknél van elfoglalva. A folyékony vas nem várhat. Daru nélkül, a pucéráj dolgozói csak félmunkát végezhetnek, a kezükből ki­kerülő öntvények rücskösek maradnak. Lenne észszerű megoldás, egy másik mű­szak beállítása a pucerájban. Ilyenkor a daru nincs annyira elfoglalva, segíthet­ie a mun­kában. E második műszak beállításának szük­ségességéről még nem sikerült meggyőzni Lajtos János elvtársat, noha ez oldaná meg a kérdést. A gyár igazgatóságának, szakszervezeté­nek és az öntöde élenjáró dolgozóinak a fe­ladata, hogy jobban szervezzék meg a mun­kát az öntödében. A mezőgazdaság előtt nagy feladatok állanak. Ezek teljesítéséhez az Infratirea szerszámgépgyár dolgozói is fokozottabban hozzájárulhatnak, ha ismét olyan lelkesedéssel, igaz ügyszeretettel ve­szik feladatukat, mint amilyenre már szá­mos példát adtak. Korszerű öntödéje, fel­szerelése, sok jól képzett szakmunkása van az Infrafireanak. Mindezt csak úgy gyümölcsöz­­tethetik hasznosan, ha az egész kollektíva, vezetőszervek és dolgozók összhangban, együtt törekszenek az eddigi eredmények gazdagítására s a hiányosságok gyors ki­küszöbölésére. M. J. ELŐRE A növényvédelem mezőgazdasági termelésünk fontos kérdése (Tudósítónktól). — A növények védelme szerves része a mezőgazdasági színvonal emeléséért folyó harcnak. Nem is olyan ré­gen a dolgozó földművesek csaknem tehetet­lenül álltak szemben a növények sokféle és rendkívül szapora ellenségeivel. A tőkés föl­desúri Románia nem sokat törődött a növé­nyek védelmével, bár kifelé tetszelgett azzal, hogy az ország valóságos gabonabombár. Je­lenleg egyetlen tartományban — például Ko­lozsvár tartományban — több növényvédel­mi gép- és felszerelés van és több vegyi anyagot használnak fel, mint régen az egész országban. Nem számítva az állami gazda­ságok, GTA-k és magángazdaságok ilyen felszereléseit. A néptanácsok mezőgazdasági ügyosztályai többezer permetezővel, gépi vagy állatvontatású készülékkel, beporzóval és más kellékekkel rendelkeznek a kártevők elleni harcban. A múlt évben többek között néhány PSN-6 típusú gépi beporzóval gaz­dagodott a felszerelés és ezek segítségével hatékonyan fel lehetett venni a harcot pél­dául a kalászosokat megtámadó, úgyneve­zett vetésfehérítő bogárral, többszáz hektá­ros, nagy területeken. A napokban tartományközi növényvédelmi értekezletet tartottak Kolozsváron, amelyen Nagyvárad, Nagybánya, Temesvár és Arad tartományok számos mérnöke, technikusa és más szakember vett részt. A növényvédelem több szakembere beszámolt a kártevők elleni küzdelemről, az anyagok és felszerelések fel­­használásának módjáról, szervezési és más kérdésekről. Az értekezlet egyebek között arra is fényt vetett, hogy tudományos szak­­képzettséggel és korszerű eszközökkel fel­szerelt szakemberek harcolnak a kártevők el­len. A kolorádó bogár elleni harcról szóló beszámoló például valóságos ütközet képét vetítette a jelenlévők elé. Ez a rendkívül veszélyes kártevő, amely egész burgonya­terméseket képes kipusztítani, az egyik Má­­ramarossziget környéki községben tűnt fel. A növényvédelmi egységek elszigetelték, körülzárták és megsemmisítették a fertőző gócokat. Nem kevésbé veszélyes kártevő a kalifor­niai pajzstetű, amely a gyümölcsfákat tá­madja meg. Marina Mihail nagyváradi ag­rármérnök mondotta, hogy irtására Nagyvá­rad tartományban 16 növényvédelmi központ létesült a legnagyobb gyümölcstermelő vidé­keken, megszaporodott a gépi berendezés és ezzel hatékonyabbá vált a gyümölcstermés megóvása. Igen jellemző, hogy az állam ebben, az év­ben 13 millió lejes alapot bocsátott a nagy­váradi növényvédelmi központ rendelkezé­sére. Motoi Emil mérnök, a nagyváradi növény­­védelmi központ küldötte beszámolójában felhívta a figyelmet az amerikai fehér szövő­lepke elterjedésében rejlő veszélyre. Ez a kártevő mintegy kétszáz fajta növénnyel táp­lálkozik, szaporaságára pedig jellemző, hogy a megjelenésétől számított pár év alatt több mint 500 községben bukkant fel. Eleinte csak a megtámadt fa vagy ág elégetésével küzdöttek ellene, az utóbbi időben azonban bel- és külföldi vegyianyagok állnak rendel­kezésre. Az értekezlet részvevői a növényvédelem számos tudományos és gyakorlati kérdését vetették fel. Amint kiderült, a helyi szervek­nek egyik legfontosabb feladatuk, hogy min­den lehető alkalommal felhívják a termelők figyelmét a mérhetetlen károkra, amelyeket a kártevők okozhatnak a rosszul gondozott földeken és gyümölcsösökben. A m­últ évek­ben például a helyenkénti szakszerűtlen per­metezés­­ jogos elégedetlenséget váltott ki a gyümölcstermesztőkből. A gyümölcsfák ápolásának elmulasztása ugyanis tönkre te­heti az egész gyümölcsöst, sőt a környező gyümölcsösöket is. Ezzel kapcsolatban Pa­­locsay Rudolf állami díjas biológus azt ja­vasolta az értekezleten, hogy tegyék kötele­zővé a permetezést és a fák ápolását, mert ez a kérdés nem egyik vagy másik termelő magánügye. Egyetlen rosszul kezelt kert egész vidékeket megfertőzhet. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy alapos, átfogó terv szükségességére. Mózes Pál, a kolozsvári Agrártudományi Intézet tanára emlékeztetett arra,, hogy a gyümölcsfák ápolása úgy a leghatékonyabb, ha az előírt összes műveleteket elvégzz­ik — tehát a fák takarítását is. Felhívta a figyel­met arra, hogy a vetésforgók megállapításá­nál vegyék tekintetbe a növényvédelmi szempontokat is. Az Agrártudományi Intézet végzett növendékei közül pedig azokat osz­­szák be növényvédelmi munkakörbe, akik már tanulmányaik folyamán is erre a tevé­kenységre mutattak hajlamot. A­­felmerült kérdések közül egyeseknek a megoldása a földművelésügyi és erdészeti minisztérium növényvédelmi igazgatóságá­nak a hatáske­rébe tartozik. Ilyenek például a gépi berendezések csere-alkatrészeinek biz­tosítása, a növényvédelemre szánt alapok idejében való folyósítása, a permetezést vég­ző személyzet (csoportvezetők, gépészek, stb.) díjazásának megállapítása a munka jel­lege szerint. Ugyanakkor múlhatatlanul szükséges, hogy a néptanácsok illetékes szakemberei állan­dóan irányítsák és ellenőrizzék a permetező­­csoportok tevékenységét. Szorosabbá kell tenni a vegyészek és a növényvédelmi szakemberek közötti kapcso­latot is. Például a Tudományos Akadémia kolozsvári fiókjának vegyészei — akik új, hatékony rovarirtó szerek előállításán fára­doznak — igen hasznos támogatást kaphat­nak a vegyi anyagok gyakorlati felhaszná­lóitól, vagyis a növényvédelmi szakembe­rektől. Az észrevételek, vélemények, tapasztalatok ilyen kicserélése jelentős haszonnal járt, a­­mint azt több felszólaló hangsúlyozta. AZ ÚJ MAGYAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNY SIKEREI A Magyar Népköztársaság városait és falvait járva mindenekelőtt az ra­gadja meg az embert, hogy milyen hatalmas alkotásokat hozott létre az elmúlt tíz eszten­dőben a szabaddá lett dolgozó nép. Ez az ér­zés keríti hatalmába a látogatót Prágában vagy Pekingben, valamennyi népi demokrati­kus országban, az építő munka gigászi lendü­lete. Magyarországon megfordultunk olyan vá­rosokban, amelyek helyén néhány évvel ez­előtt még csak kopár síkság vagy Sziklás domboldal volt. Büszkén emelkedik a vidék fölé Sztálinváros, a magyar nehézipar fel­legvára, Komló, az új bányászváros. Lát­tuk a poraiból újjáéledt Budapestet, ahol már csak inkább az emberek emlékezetében élnek a háború pusztításai. Jártunk falvak­ban, ahol jómódban, megelégedésben élnek a dolgozó parasztok. Bárhol megfordultunk, az imperializmus láncaitól megszabadult nép határtalan lelkesedésével és tettvágyával ta­lálkozhattunk ... S itt, a szomszéd ország földjén még jobban elmélyült szívünkben a szeretet szabad hazánk Iránt, amelynek egén épúgy felvirradt a szocializmus hajnala, mint a testvéri népi demokráciák mindegyi­kében. A szocialista építőmunka láza az élet min­den területére rányomja a bélyegét Magyar­­országon. S ez a nagy buzgalom, tettvágy és lelkesedés érezhető a tudományos élet­ben is, a kutatók csendes szobáiban is. Az utóbbi években alapvetően megváltozott a ma­gyar tö­ténelemkutatás jellege és szelleme. Csaknem a feledésbe merült már az az idő, amikor a Teleki-intézet szelleme uralta a hivatalos magyar történelemtudományt. Ezt az intézetet — amely történeti, jogtudomá­nyi, nyelvészeti és etnográfiai akadémia­ félé­nek igyekezett feltüntetni magát — sovinisz­ta magyar arisztokraták alapították, hogy „tudományos” bizonyítékokat szállítson szá­mukra képtelen revizionista követeléseik alá­támasztására. Nincsenek többé egyedül azok a becsületes, párthű történészek, akik évtize­dek óta — a Horthy-diktatúra kezdetétől fog­va — harcolnak a marxi-leniai felfogás ér­vényesítéséért a történelemtudományban. Velük egy sorban küzdenek az új történész nemzedék tehetséges tagjai s számos olyan régi tudós, aki a múltban a burzsoázia be­folyása alatt állott, de számot vetett téve­désével s ma értékes munkával segít előre­­vinni a magyar történelemtudományt. A legaktívabb magyar történészek között ott találhatjuk a magyar munkásmozgalom írta: STANESCU EUGEN állami díjas egyetemi előadó tanár kipróbált harcosait: Molnár Erikét, Andics Erzsébetet stb. A mai magyar történelemtudomány igyek­szik feltárni a letűnt idők valóságát, nem az uralkodók viselt dolgait, hanem az anya­gi javakat termelő tömegek igazi történetét, a magyar nép és a baráti szom­szédnépek kö­zös elnyomói ellen folytatott harcok történe­tét. A mai magyar történelemtudomány szer­vesen bekapcsolódik ezzel a nép szolgálatá­ban álló marxista történelemkutatás világ­frontjába. A mai magyar történészek mindent elkövet­­nek, hogy új, értékes művekkel gazdagítsák hazájuk szakirodalmát. Összeforlaló művek mellett főleg olyan munkákat tesznek közzé, amelyek kellőképpen megvilágítják Magyar­­ország történelmének egyes szakaszait, fel­színre hozzák a múltban elhallgatott ténye­ket s helyreigazítják a régi torzításokat és megmagyaráznak olyan jelenségeket, ame­lyekre a burzsoá történészek nem mertek ma­gyarázatot adni. Az új magyar történelem­­tudomány a tudományos monográfiára he­lyezi a fő súlyt. Csak néhány olyan munka címét akarom megemlíteni, amelyeknek a tematikája a Ro­mán Népköztársaság történelemtudósait is érdekli. A magyar történészek például nagy fontosságot tulajdonítanak a szabadsághar­cos hagyományok népszerűsítésének. Ide tar­tozik Klaniczay Tibor munkája a XVII. század híres törökverő harcosának, Zrínyi Miklósnak az életéről, Simon Péter mono­gráfiája a XIX. század végének parasztmoz­galmairól, Tóth Zoltán nagyjelentőségű mun­kája a Nyugati Érchegységben kitört paraszt­felkelésekről. Mindezek azt mutatják, hogy a magyar történészek igyekszenek napvilág­ra hozni a népi harcok viharos történetét. Mint már említettem, a proletárnem­zetkö­­ziség szellemében dolgozó mai magyar tör­ténészek — a szovjet történelemű­tudósok pél­dájára és a többi népi demokratikus ország történészeivel karöltve — számtalan törté­nelmi adattal bizonyítják azt a tényt, ame­lyet közös harci hagyományaik is megerő­sítenek, de amelyet a reakciós történészek véka alá rejtettek, hogy Európa e részének népei a századok során történelmi sorskö­­zösségben éltek. Ezt a tényt domborítja ki Elekes Lajos munkája a délkeleteurópai né­pek szövetségéről a Hunyadi János vezette törökellenes harcok idején. Kovács Endre terjedelmes monográfiája a magyar-cseh tör­ténelmi kapcsolatokról, valamint Kemény G. Gábor okiratgyű­jteménye a magyarországi nemzeti kérdés történetéről az abszolutiz­mus idején. A magyar történetírás másik központi fe­ladata az ország társadalmi-gazdasági történetének feldolgozása. A közeljövőben számos idevágó munka lát napvilágot. Az eddig megjelentek kö­zül megemlítjük a XIV. századbéli magyar parasztság történetével foglalkozó értékes tanulmányokat, valamint az I. Rákóczi György fejedelem birtokaira vonatkozó gazdasági dokumentumok gyűjte­ményét. Annak ellenére, hogy a Szabadságharc százéves évfordulója alkalmából számos könyv jelent meg az 1848-as forradalom problémáiról, a magyar történészek sorra ad­ják ki ezzel kapcsolatos munkáikat. A Kossuth emlékének szentelt diszkötet, Kos­suth összes műveinek első kötetei, Lukácsy Sándor érdekes munkája Kossuth amerikai tevékenységéről, Spira György tanulmánya a néptömegek szerepéről az 1848-as szabadság­­harcban — mindezek még gazdagabbá teszik a szabadságharc amúgy is gazdag irodal­mát. Az érdeklődés középpontjába került a je­lenkor története is, amely az utóbbi években némileg mostoha elbánásban részesült. Nagy­jelentőségű terjedelmes monográfia jelent meg az 1919—1921. évi ellenforradalmi ter­ror uralomrajutásáról és ténykedéseiről. Más művek a Horthy-uralom idején uralkodó vál­ságról és nyomorról, valamint Magos György munkái az amerikai imperialisták közreműkö­déséről a horthy-fasizmus megszilárdításá­ban, ugyancsak a jelenkori történelem kuta­tásának megélénkülését bizonyítják. Meg kell említenünk, hogy a magyar törté­netírók nem riadnak vissza a nagy töme­geknek szánt népszerű történelmi munkák szerkesztésétől sem. Elekes Lajos például nagyszabású Hunyadi-monográfiájának köz­zététele után népszerű tanulmányt is írt er­ről a tárgyról. A magyar történelemtudomány sikereinek említésekor feltétlenül szólni kell „A magyar nép története” című háromkötetes munka ma­­ketjének megjelenéséről. Ez a mű, megvita­tása és véglegesítése után, egyetemi tan­könyv lesz. A három kötet a következő idő­szakokat foglalja magában : 1526-ig, 1526-tól 1867-ig is 1867-től napjainkig. Az egyik kérdés, az amely különösen foglal­koztatja a magyar történészeket — s mely­nek részleges megoldása már megtalálható „A magyar nép történetének“ kézirat­ pél­dányaiban ■— a történelmi korszakok elhatá­rolása. A feudalizmus időbeli határait ille­tőleg a magyar történészek zöme egyetért abban, hogy a magyar területek feudalizálá­­sa nem közvetlenül a római civilizáció ösz­­szeomlása után, hanem a nomád magyar törzseknek Pannónia területén való letelepe­désével kezdődött, sőt egyes kutatások arra engednek következtetni, hogy a magyar­­tör­zsek szervezetében már a pannoniai letele­pülés előtt is megvoltak a feudalizmus egyes elemei. Ami a feudalizmus,és a kapitalizmus közötti elhatárolást illeti, a magyar történé­szek egyöntetűen elfogadták azt a tételt, hogy a határkő az 1848—49-es forradalom. A ma­gyar történészet különös fontosságot tulajdo­nít egyes történelmi mozzanatoknak is, mint például 1526, vagy 1867, amelyeket történel­mi forduló­pontoknak tekint, nemcsak a po­litikai rendszerváltozás, hanem az egész tár­sadalmi-gazdasági helyzet átalakulása szem­pontjából. Mint már említettem, a magyar történészek arra törekszenek, hogy kidomborítsák a kö­zép-, délkelet- és keleteurópai népek történel­mi múltjának sorsközösségét. Figyel­münk kiterjed e népek egykori társadal­mi és gazdasági problémáira is. Ezek legfon­tosabbika az a körülmény, hogy Európának az Elbától keletre eső részén valamennyi országban a XV. századtól kezdve azonos jellegű társadalmi és gazdasági jelenségek bontakoztak ki. E jelenségek között — úgy véljük — első helyen kell említenünk az ál­talános társadalmi-gazdasági leromlást, a­­mely a többi között a hűbéri városok agrári­­zálásában, a szabad parasztság tömeges le­igázásában s a már előző korszakokban le­­igázott parasztok helyzetének súlyosbodásá­ban nyilvánult meg. Ilyen értelemben foglalkoznak a magyar történészek, más népi demokráciák történé­szeivel együttműködve, a „második jobbágy­ság” problémájával. A paraszttömegeknek a XVI. század végén bekövetkezett elnyomoro­­dását ugyanis ezzel a klasszikus meghatá­rozással jelölik. A magyar történészek az utóbbi időben mind több figyelmet szentelnek annak a kér­désnek, hogy milyen történelmi szerepe volt a magyar népre évszázadokon át ráne­hezedő idegen uralomnak. Még csak kevés tanulmány foglalkozik a török iga kérdésé­­vel, de a budai pasalik idején meghonoso­dott birtokrendszerről máris érdekes eredmé­nyek kerültek napvilágra. Jelentősebb kutatá­sok folynak a Habsburg-uralommal kapcsola­tosan. Ezek a tanulmányok és kutatások együttvéve fényt derítenek arra, hogy meny­nyire fékezte az ottomán és osztrák iga a magyar nép történelmi fejlődését. De kimu­tatják azt is, hogy az arisztokrácia mindig összejátszott az idegen hódítókkal, s hogy a néptömegeknek döntő szerepük volt minden önkényuralmi rendszer szétzúzásában. A Magyar Népköztársaságban járva öröm­­teljes meglepetéssel láttam a vidéken kibon­takozó gazdag tudományos életet Nem arra a tudományos tevékenységre utalok itt, amit nagy, egyetemi városokban tapasztaltam, mint például Debrecenben vagy Szegeden, hanem a százezer lakosnál kevesebbet szám­láló kisebb városokra. Ezek mindegyikében nagyszerű múzeumokra bukkan az ember, gondosan elrendezett, gazdag levéltárakra, történelmi műemlékeknek nyilvánított egész városrészekre, jól működő tudományos társa­ságokra, a nép harcos mú­ltjára büszke ér­telmiségiekre és hazájuk történelmét buzgón kutató tudósokra. Pécsett és Sopronban alkal­mam volt megismerkedni olyan emberekül, akiket egy-egy értékes munkájukért Kossuth­­díjjal tüntettek ki, s akik egyébként valami szerény tisztséget töltenek be városukban. Egerben — amely északi irányban határköve volt a magyarországi török uralom kiterje­désének és amelynek vára 1552-ben, a hősi ellenállás napjaiban történelmi hírnévre tett szert megismerkedtem a helyi tudomá­nyos társaság tagjaival. Az a törekvésük, hogy feltárják e vidék társadalmi-politikai múltját, a néptömegek helyzetét a török- és a Habs­­burg-uralom idejében. Ezekben a vidéki vá­rosokban helyi vonatkozású okmánygyűjte­­ményeket, monográfiákat adnak ki, megjelen­tetik a környék kimagaslóbb történelmi sze­mélyiségeinek életrajzát Munkáik, amelyek Magyarország egyes vidékeinek múltjával foglalkoznak, nagyon megkönnyítik az or­szág általános történelmével kapcsolatos problémák megvilágítását. . A történelemkutatás szempontjából jelen­tős szerepet töltenek be a történelmi múzeu­mok. Sok múzeumot jártam végig mind a fővárosban, mind a vidéken. Egész napokon át időztem a híres budapesti múzeumokban, a Nemzeti Múzeumban, a Történelmi-Népraj­zi Múzeumban, a Régészeti Múzeumban, a Hadtörténeti Múzeumban, a Munkásmozgalmi Múzeumban stb. E múzeumok mindegyike nagyértékű kul­turális intézmény. Élénk példája ennek a budapesti Nemzeti Múzeum, ahol pontosan rekonstruálva láthatjuk nemcsak a nagy tör­ténelmi eseményeket, hanem a mindennapi, gyakorlati élet legapróbb mozzanatait is. Ugyanilyen jellegű, szép vívmány a soproni múzeum is. Egy elemi iskola növendékeivel együtt jártuk be a múzeum termeit, s így gyakorlatilag győződhettem meg az ilymóron elrendezett anyag nagyszerű nevelő hatásá­ról. Feltétlenül kell szólnom néhány szót arról is, hogy mennyire megbecsülik és óvják a magyarok hazájuk történelmi műemlékeit Nemcsak Budapesten, hanem — mint már mondottam — a vidéken is történelmi mű­emlékeknek nyilvánítottak egész városré­szeket. Sőt mi több, távlati terveket dolgoztak ki olyan értelemben, hogy visszaadják e város­részek­ eredeti gót vagy reneszánsz stílusát, eltűntetve a későbbi, nem odaillő­­ barokk­vagy Mária Terézia korabeli stílusú építmé­nyeket. Budán és Sopronban már láthattam is ilyenformán restaurált házakat. A törté­nelmi emlékműveket szintén eredeti formá­jukban állítják helyre. A budai volt királyi palotát nem Mária Terézia, hanem Mátyás korabeli stílusban építik újjá. Ugyanilyen építészeti stílusban állítják helyre Mátyás király visegrádi kastélyát is. Az épen ma­radt vagy helyreállított építészeti műremeke­ket korabeli bútorokkal, dísztárgyakkal és használati tárgyakkal rendezték be. Ezt lát­tam például a sárospataki kastélyban, amely a XV—XVII. század hűbéri civilizációjának valóságos tükörképe. Szerte az országban sok-sok ilyen ódon, de nagy műgonddal helyreállított épület idézi fel a letűnt korsza­­kok emlékét. Szólni akarok még a történelemkutatás két döntő fontosságú eszközéről, a le­véltárakról és a könyvtárakról is. Min­denekelőtt a budapesti Állami Levél­tárra, a Széchenyi nevét viselő Nem­zeti Könyvtárra és a Magyar Tu­dományos Akadémia Könyvtárára utalok. Azokban a levéltárakban, ahol megfordultam, alkalmam volt tapasztalni, hogy milyen ap­rólékos gonddal rendezték el az okmányköte­­geket és milyen kifogástalan pontossággal — nyomtatott katalógusokban, indexekben — tartják nyilván őket, így azután a történelem­­kutatók minden időveszteség nélkül, hamar rátalálnak az őket érdeklő dokumentumokra. Ugyanezt láthattam a könyvtárban is. A ma­gyar történészek kutatómunkáját nagyon megkönnyítik ezek a jól működő intézmények. Találkozásaink alkalmával a magyar tör­ténészek élénk érdeklődéssel hallgatták a Ro­mán Népköztársaság történészeinek munká­járól szóló beszámolóimat. A magyar törté­nészek véleménye szerint jelentős vívmány­nak könyvelhetjük el például azt, hogy törté­nelmi okmánygyűjteményeket adtunk ki. Erre náluk még nem került sor, s ezt a hiányt mi­­hamarabb pótolni akarják. A magyar törté­nészek melegen érdeklődtek a feudális in­tézményekkel és a török hódoltság korszaká­nak problémáival kapcsolatos kutatásainak eredményei iránt. Nagyszerűnek találták azt a gazdag programmot, amelyet történelem­kutató intézeteink munkatervei az újkori és a jelenkori történelemmel kapcsolatban felö­lelnek. Türelmetlenül várják már újabb mun­káink megjelenését, például azt a gyűjtemé­nyes tanulmányt, amely az 1905-ös orosz forradalom romániai kihatását ismerteti. Valahányszor román történészek a Szov­jetunióban vagy a testvéri néni demokratikus országokban járnak, valahányszor a Szov­jetunió vagy a népi demokratikus országok történészei ellátogatnak hazánkba, minden alkalommal újra és újra megállapíthatjuk: a testvéri országok történészei meleg érdek­lődések­ kísérik egymás munkáját. Ez az ér­deklődés pedig nem egyéb, mint a szolida­ritás egyik megnyilatkozási formája, amely a marxista-leninista tudomány továbbfej­lődé-­­ sének erős alappillére. SPORTHÍREK Labdarúgás: A labdarúgóbajnokság A-osztályának hatodik fordulója során Bu­karestben két mérkőzésre kerül sor. A CCA — Ploiesti Flacara találkozót szombaton a Köztársasági-stadionban, a Bukaresti Prog­­resul — Kolozsvári Stiinta találkozót pedig vasárnap, az Augusztus 23 stadionban játsz­­szák le. A forduló mérkőzései vidéken a következők: Petrozsényi Minerul — Bukaresti Dinamó; Temesvári Locomotiva..— Régent Avintul; Marosvásárhelyi Locomotiva — Konstancai l­ocomotiva ; Aradi Flamura Rosie — Sztá­­linvárosi Dinamó . A Magyar Népköztársaság labdarúgóbaj­nokságának hetedik fordulójában a Budapes­ti Vörös Lobogó 5:1 (4:0) arányban győzött a Budapesti Vasas csapata ellen s igy to­vábbra is megőrizte veretlenségét- Az orszá­gos bajnok Budapesti Honvéd ezúttal 6:1 (3 : 0)-ra győzött a Vasas Izzó ellen. További eredmények: Budapesti Kinizsi — Dorogi Bányász 3:1 (2:0); Szolnoki Légierő— Budapesti Dózsa 2:0 (1:0); Győri Vasas — Diósgyőri Vasas 5:1 (2:0); Szombat­­helyi Törekvés-Csepeli Vasas 1 : 0 (0:0); Pécsi Dózsa-Salgótarjáni Bányász 0:0. A bajnokság élmezőnye most így fest: 1. Budapesti Vörös Lobogó 14 pont; 2. Buda­pesti Kinizsi 12 pont; 3. Budapesti Hon­véd 10 pont; 4 Budapesti Vasas 10 pont. ★ A szovjet labdarúgó együttesek az idei összszövetségi bajnokság megkezdésére ké­szül­tek. Az utóbbi hahókban több barátsá­gos mérkőzés zajlott le, amelyeket nagy érdeklődéssel kisért a szurkolók tábora. A Moszkvai Dinamo 2: 1 arányú vereséget szenvedett a Tbiliszi Dinamótól. A Tbiliszi Dinamó ugyanakkor 4: 2 és 3 : 1 arányban győzött a Kievi Dinamo, illetve a Moszk­vai Torpedo ellen. A bajnokság április 10- é­n ke­zdő­dik Vízilabda: A Szovjetunió válogatott vízipóló csapata március 30-án Hollandiába utazott, ahol több barátságos mérkőzést ját­szik. A hollandiai portya után­ a szovjet ví­zilabdázók Belgiumba is ellátogatnak. Az Izrael—Egyiptom közötti viszály kérdése a Biztonsági Tanács előtt NEW YORK (Agerpres). — A TASZSZ jelenti. A Biztonsági Tanács március 29-én foly­tatta Egyiptom Izrael ellen benyújtott pa­naszának megvizsgálását azzal kapcsolatban, hogy az izraeli csapatok ez év február 28-án Gáza környékén megtámadták az egyiptomi csapatokat. Franciaország, Anglia és az USA küldöttei a szóbanforgó kérdésben két határozati ja­vaslatot­­ terjesztettek a Biztonsági Tanács elé. Az első javaslat azt indítványozza, hogy Izraelt ítéljék el a Gaza körzetében február 28-án elkövetet­t fegyveres támadásért. A tervezet ajánlja, hogy tegyék meg a szüksé­ges intézkedéseket újabb hasonló incidensek elhárítására. Ez a tervezet az egyiptomi csa­patok ellen elkövetett izraeli támadást az Izrael és Egyiptom közötti fegyverszüneti egyezmény és a Biztonsági Tanács által ho­zott határozatok megszegésének minősíti. A három hatalom második javaslata egy általánosabb kérdéssel foglalkozik, mégpedig az Egyiptom és Izrael közötti demarkációs övezetben fennálló helyzettel. A tervezet fel­hívja Egyiptom és Izrael kormányait, hogy működjenek együtt a palesztinai ENSZ meg­figyelők vezérkari főnökével a demarkációs övezet biztonságának fenntartását szolgáló intézkedések alkalmazása céljából. Franciaország, Anglia és az USA küldöt­tei a Biztonsági Tanácshoz előterjesztett első határozati javaslatuk benyújtása alkalmával elítélték az izraeli csapatok­ február 28-i fegy­veres támadását, kijelentve, hogy ezért az ak­cióért Izraelre hárul a felelősség. Új Zéland, Brazília, Peru, Belgium, Irán és Törökor­szág küldöttei kijelentették, hogy támogatják az izraeli egységek Egyiptom elleni támadá­sát elítélő határozati javaslatot. Az ülésért felszólaló. A­ A. Szoboljev szovjet küldött kijelentette :­s Burns tábornok teljes mértékben meg­erősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint az izraeli csapatok február 28-án Gáza körzetében önkényesen megtámadták az egyiptomi csapatokat. A jelentésből telje­sen világosan kitűnik, hogy az izraeli csa­patok, az izraeli-egyiptomi fegyverszüneti egyezményt megszegve Gaza körzetében, át­lépték a demarkációs vonalat és két irány­ban mintegy 3 kilométer mélységben beha­toltak az Egyiptom által ellenőrzött területre. Az izraeli egységek megtámadták a Gaza körzetében állomásozó egyiptomi csapatok táborát, tönkretették a vízszivattyú állomást és az ott lévő más berendezéseket, amivel je­lentős anyagi károkat okoztak az egyiptomi hatóságoknak. Ez az incidens annál súlyosabb — mon­dotta a szovjet küldött — mivel az izraeli csapatok a támadás során 38 egyiptomit meg­öltek, 31 embert pedig megsebesítettek. A szovjet küldött kiemelte, hogy az izraeli csapatok akciója az ENSZ Alapokmányának súlyos megszegését leteríti és­ fokozza az e körzetben fennálló feszültséget. — A Biz­tonsági Tanácsnak — mondotta Szoboljev — el kell ítélnie Izraelnek ezt az akcióját és meg kell tennie a megfelelő intézkedé­seket, hogy hasonló incidensek a jövőben ne fordulhassanak elő. Az Izrael és Egyiptom közötti demarkációs övezetben, fennálló feszültségre vonatkozó „hármas” javaslattal kapcsolatban Szoboljev rámutatott arra, hogy nem­ lehet figyelmen kívül hagyni több küldött megjegyzését. Ezek a küldöttek beszéltek az e körzetben fenn­­­álló feszültségről. Már most fel kell hívni a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmét arra, hogy az e körzetben fennálló feszült­ség bizonyos államok közel- és középkeleti politikájának következménye, minthogy ez a politika nem a béke és az e területen lévő államok baráti kapcsolatainak megszilárdítá­sára, hanem egyes katonai tömbök létreho­zására irányul. Ez természetesen veszélyez­teti az illető országok nemzeti függetlenségét és biztonságát. A szovjet megbízott hangsúlyozta, hogy bizonyos államok durva nyomást gyakorol­nak a közelkeleti országokra, beavatkoznak belügyeikbe, hogy a megalakulóban lévő ka­tonai tömbökhöz való csatlakozásra kénysze­rítsék őket. Ez a politika a nemzetközi fe­szültség fokozásához vezet és veszélyezteti az e körzetben lévő néhány ország nemzeti függetlenségét. Ez a politika nem egyeztet­hető össze a béke és a közelkeleti országok jószomszédi kapcsolatainak megszilárdításá­ra irányuló törekvéssel. Arper török megbízott kijelentette, hogy a szovjet megbízott valószínűleg Törökország közelkeleti politikájára célzott. A török kül­dött tagadni próbálta, hogy a katonai töm­bök megalakítása a közel- és középkeleti feszültség egyik fő oka lenne s mivel nem talált más érvet állításának bizonyítására, kijelentette, hogy a szovjet küldött nyilatko­zata nem egyéb „manővernél, amelynek célja aláaknázni a szabad világ erőfeszítését a védelmi rendszer megteremtésére“. Erre a rágalmazó kijelentésre válaszolva 4. A. Szoboljev hangoztatta, hogy a Szovjet­unió külpolitikájának békés jellege eléggé köztudomású és nem szorul kiegészítő ma­gyarázatra. A Szovjetunió nem csatlakozik agresszív tömbökhöz és nem szervez ilyen blokkokat. Amik­or a közép- és közelkeleti agresszív katonai tömbök megszervezéséről beszéltem — mondotta a szovjet küldött — nem emlí­tettem, hogy melyek azok az államok, ame­lyek részt vesznek e tömbök megszervezésé-­ ben, de azt hiszem nem volt nehéz kitalálni, hogy kire gondoltam. Azt mondhatnám, hogy legfőképpen olyan tömbökre utaltam, mint a török-iraki és török-pakisztáni tömb, ame­lyeknek nem az illető terület megvédése vagy a biztonság fenntartása a célja, minthogy nem egyebek mint az agresszív északatlanti tömb járulékos szervei, függelékei. Erre gon­doltam és ebben a tekintetben Törökország küldötte megértette, amit mondtam. Az ülés­­végén a Biztonsági Tanács rátért a szavazásra. Egyhangúlag elfogadták a há­rom ország eső határozati javaslatát. Az izraeli csapatok KAIRO (Agerpres), — Mint az UNITED PRESS hírügynökség jelenti, március 30-án a fegyverszüneti vonal közelében az egyip­tomi és az izraeli csapatok között tűzpárbaj­­ tört ki s ennek során egy egyiptomi katona megsebesült. A tűzpárbaj 90 percen át tar­tott. A tudósító az egyiptomi hadsereg képvi­selőitől kapott értesülésekre utalva meg­ újabb határsértései jegyzi, hogy egy izraeli őrjárat 200 méter­nyire behatolt az egyiptomi övezetbe. Egyiptom panaszt nyújtott be az eset miatt a fegyverszüneti vegyesbizottsághoz. A hírügynökség beszámol továbbá arról, hogy jordániai hivatalos személyiségek be­jelentése szerint izraeli haderők március 30-án aknavető-tüzet nyitottak egy határ­­menti jordániai falura. ★ A Biztonsági Tanács március 31­-án be­fejezte Egyiptom és Izrael állam panaszának vitáját. A. A. Szoboljev szovjet megbízott beszédé­ben leleplezte­ az Egyiptom és Izrael közötti feszültség igazi okait. A. A. Szoboljev ezután elemezte Francia­­ország, Anglia és az Egyesült Államok kül­döttségének határozati javaslatát s kijelen­tette, hogy a Szovjetunió támogatja e javaslatot, tekintettel arra, hogy elfogadha­tó a közvetlenül érdekelt felek, Egyiptom és Izrael számára. Ezután szavazás alá bocsátották a „három hatalom” határozati­ javaslatát, amelyet a Biztonsági Tanács egyöntetű szavazattal jó­váhagyott. Ezzel az ülés véget ért. 3

Next