Előre, 1955. július (9. évfolyam, 2395-2421. szám)

1955-07-01 / 2395. szám

­ Emeljük a néptanácsok szervezési munkájának színvonalát Sepsiszentgyörgy rajoni tapasztalatok Szocialista építésünk jelenlegi eseményei előtérbe helyezték a községi n­éptanácsok munkájának lényeges javítását, a gazdasági és kulturális élet erőteljesebb vezetését. Községi néptanácsaink egyre gazdagabb tapasztalatokkal és általában nagy igyekezettel dolgoznak, hogy megoldják az előttük álló feladatokat. Hogy egy községi néptanács­­mennyire áll hivatása magaslatán, az elsősorban a következőktől függ: a felsőbb szervek állandó segítségével milyen mértékben sorakoz­tatja fel a dolgozók nagy tömegét a feladatok elvégzésére, milyen tömegszervezési mun­kát végez. Ez a néptartá­si munka fokmérője. S a mérce igen magas, a tömegszervezés szerteágazó és bonyolult kérdés. Államhatalmunk helyi szerveinek jellegéből fakad, hogy községi néptanácsainnk együtt dolgozzanak a lakosság nagy tömegeivel. Erre egy­magában a néptanácsok összetétele is igazán széles lehetőségeket nyújt A falusi lakos­ság tekintélyes részét ölelik fel csupán azok a tömegszervezési formák, amelyekben a legaktívabb falusi emberek vesznek részt. Gondoljunk csak a falusi képviselők tízezreire, az állandó bizottságok, nőbizottságok és különböző honpolgári bizottságok száz és száz­ezer tagjára, azokra, akik közvetlenül, hivatásszerűen részt vesznek a s­éptanácsi munká­ban és akik milliókat kapcsolhatnak be a közügyész intézésébe. A községi néptanácsok a lakosság legszélesebb tömegeivel dolgoznak és ezért munkájuk fő szempontja az eleven, konkrét, átütőerejű tömegszerv­ezés. Nézzük meg például a tömegszervezés néhány kérdését, munkamódszereit, eredmé­nyeit és gyengeségeit Sepsiszentgyörgy rajonban. AZ INSTRUKTOR DOLGOZZON SAJÁT MUNKAKÖRÉBEN A Sepsiszentgyörgy rajoni néptanács szerve­zési osztályának instruktorai — hivatásuk­nak megfelelően — igyekeznek . Ahinál több segítséget nyújtani a községi néptanácsok­­nak. Az instruktorok segítségadása azonban — minden erőfeszítés m­ellett — mégsem folyamatos. A szervezési osztály­­ rendszere­sen ismétlődő, régi hibával küzd: instrukto­rait nem tudja saját munkaterületükön, tö­megszervezési kérdésekben foglalkoztatni, mert sorozatosan elvonják őket különböző akciókra. Ilyenformán az instruktorok csak elvben vannak beosztva községcsoportokra, a­­gyakorlatban nem tudják rendszeresen ellen­őrizni körzetüket és így nem nyújthatnak megfelelő segítséget a községi néptanácsok­nak. Nézzük meg konkréten is a rajoni instruk­torok közül Takó Albert ez évi terepkiszállá­sait, hol mennyit tartózkodott és hallgassuk meg munka közben szerzett tapasztalatait. Takó Albert — a legképzettebb instruk­torok egyike — nyolc község szervezési mun­­kájáért felelős. Jól ismeri a néptanácsi kér­déseket, s ezen kívül is — a többi instruk­torral együtt — minden tíznapos terepmun­­ka előtt külön felkészítőn vesz részt, ahol megállapítják a soron lévő feladatokat és el­készítik munkatervüket. Beszélgetésünk során Takó Alber­t elmon­dotta, hogy ebben az évben körzete minden községében járt és átlag 4—6 napot tartóz­kodott minden helyen. Baróton volt a legke­­■vesébbet, csak egy napig, de a rajoni végre­hajtó bizottság véleménye szerint ez a leg­­■erősebb községi néptanácsuk. Joggal kérdezhetné bárki, hogy egy rajoni instruktor öt hónap leforgása alatt miért csak ilyen kéréset tartózkodott egy-egy köz­ségben. Erre éppen az előbb említett hézagos munka, az instruktorok más munkára való beosztása adja meg a magyarázatot. Takó Albert terepkiszállásai ez év május végéig a következő képet nyújtják: Február 22-én, egy akció befejezése után ment ki körzetébe és egészen április 24-ig látogatta a községeket. Aztán jött a tavaszi mezőgazdasági kam­pány. Akkor beosztották Szárazajtára,­ ahon­nan el sem mozdult kerek 4 hétig, amíg le nem zajlott a mezei afunka dandárja. Csináljunk itt egy kis kitérőt. Tartományi és rajoni néptan­ácsainknál sokat vitatott kér­dés az instruktorok foglalkoztatása. Általá­nos az a jelenség, hogy bizonyos akciók so­rán,— amelyek levezetése nagyobb erőfeszí­téseket igényel—, a szervezési osztályok instruktorait is egyszerűen besorolják bizon­y­­talan időre egy községbe, vagy faluba. Nem is az a baj, hogy az instruktorok bekapcso­lódnak például egy mezőgazdasági kampány­ba, de mindennek megvan a határa. S a ra­jonban jóval túllépték a határt, Jakó Albert­­hez hasonlóan a többi instruktor sem kerülte el sorsát. Dénes Sándor Ilyefalván volt a kampányban. Székely Andrást Besenyőre — egyetlen faluba! — osztották be. Keresztes Géza szintén egy faluért, Bikfalváért felel a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzéséért. A szervezési osztály­ erőinek ilyen elosztása ésszerűtlen volt, nem vették figyelembe a szervezési osztály hivatását, s ez aztán ked­vezőtlen hatással volt a községi néptanácsok egész munkájára, de­ különösen a szervezési teendőkre. Érvényesülnie kellene végre annak a sokat hangoztatott felsőbb utasításnak, hogy az instruktorok a maguk munkaterületén , dol­gozzanak! Így sincs semmi akadálya, hogy elősegítsék a különböző akciók megszervezé­sét és ellenőrzését, — hiszen úgy is több napot tartózkodnak egy községben ■— és ép­pen ezért fel kell hagyni azzal a­ hibás mód­szerrel, hogy az instruktorokat hetekig, vagy hónapokig helyhez kössék! A Sepsi rajoni instruktorok tehát ilyen kö­rülmények között dolgoztak, s ezért a körze­tükbe tartozó községi néptanácsok munkájá­ról is meglehetősen hiá­­yos tapasztalataik vannak. Takó Albert régi instruktor, s így jobban ismeri a rajont és általában körzete minden néptanácsáról van értékes megfigye­lése. Szárazajtáról gazdag élményekkel tért haza, hiszen bőven volt ideje tanulmányozni a néptanács egész munkáját. Itt az utóbbi hónapok során sokat javult a községi végre­hajtó bizottság és a különböző bizottságok tevékenysége. A végrehajtó bizottság most már rendszeresen megtartja üléseit és igyek­szik minden teendőt konkrét munkaterv alap­­ján elvégezni. Egyre jobban dolgozik a nő­bizottság is, bár Szalai Károly néptanácsi elnök még mindig nem tulajdonít kellő fon­tosságot annak a segítségnek, amelyet a nő­­bizottságok nyújthatnak a feladatok végrehaj­tásában. A választókerületi honpolgári bi­zottságok javarésze sokat segít a néptanácsi képviselőknek. Különösen a jobb képviselők: Fagyas Imre, Gróza B. Péter, Nagy András és Berszán M. Sándor eredményes tömegszer­vezési munkát végez. Még egy dologra kellene felfigyelniük a községi néptanácsi vezetőknek, éspedig arra, hogy a végrehajtó bizottsági ülésekre ne ál­lapítsanak meg zsúfolt napirendet. Szárazaj­­tán az­ egyik végrehajtó bizottsági ülésért pél­dául 17 (tizenhét!) problémát akartak megvi­tatni. Nem is szorul bizonygatásra, hogy ilyertformán csak felületes, általános megálla­­pításokkal zárulnak a végrehajtó bizottsági ülések. TÖBBET KELL FOGLALKOZNI A KÉPVISELŐKKEL A néptanácsok munkájának megerősítésé­ben nagyon sokat számít az, hogy politikai­lag felkészült és a közügyek Intézésében jár­tas képviselők álljanak a­­dolgozók élén. Csak az a néptanácsi képviselő tudja válasz­tóit egyemberként felsorakoztatni a szocialis­ta építő munkában való cselekvő részvételre, aki jól ismeri, vallja és hirdeti pártunk és kormártjánk politikáját, célkitűzéseit és aki e célkitűzések valóraváltásáért az első so­rokban küzd. Fontos tehát, hogy Sepsiszentgyörgy va­jonban az eddiginél lényegesen többet fog­lalkozzanak a képviselők nevelésével. Pilla­natnyilag sok mulasztás vár jóvátételre. Több községben, mint például Magyarhermányban, Liszt­yóban és másutt, főleg azért gyenge a néptanács kapcsolata a dolgozó tömegekkel és­ azért nem végeznek eredményes tömeg-, szervező munkát, mert a végrehajtó bizott­ságok n­em fogl­alkoznak a képviselőkkel. A végrehajtó bizottságok csak az ülésszakokra hívják össze a képviselőket, de nem ellenőr­zik, hogy az ülésszakok határozatai eljut­nak-e a dolgozókhoz, és mit tesznek a képvi­selők azok teljesítéséért. Hasznos lenne például rendszeresen (eset­leg havonta kétszer) előadást tartani a köz­ségi képviselőknek a különböző néptanácsi kérdésekről, a szovjetek tapasztalatairól, az állandó bizottságok, választókerületi honpol­gári bizottságok, stb. szerepéről. Ez nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a képviselők ala­posabban ismerjék tennivalóikat és­ együtte­sen állapítsák meg, milyen munka elvégzé­sében kell több tám­ogatást nyújtaniuk a vég­rehajtó bizottságoknak. EREDMÉNYEKET ÍGÉRŐ MUNKA­­MÓDSZEREK A rajoni néptanács végrehajtó bizottsága állandóan arra törekszik, hogy tökéletesebbé tegye a községi néptan­ácsok munkáját. Ezt a célt szolgálják azok a módszerek is, ame­lyeket az utóbbi időben kezdtek alkalmazni. Semm­i rendkívüli dologról nincs szó, csupán néhány olyan intézkedésről, amely más ra­­jonokban is a n­éptanácsi munka hasznára válhat. Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy a községi végrehajtó bizottsági ülések sok esetben formálisak voltak, felületesen tár­gyalták meg a kérdéseket, s így azután nem következett be lényeges változás egyik-má­sik feladat teljesítésében. Ezért a rajoni nép­tanács úgy határozott, hogy az illetékes ra­joni osztályvezetők — a lehetőségekhez mér­ten — részt vesznek a különböző problémák m­egvitatására összehívott községi végrehajtó bizottsági üléseken. Legutóbb például Veres József, a kereskedelmi osztály vezetője, jelen volt Málnáson a szövetkezeti munka elemzé­sekor és tényleges segítséget nyújtott a to­vábbi teendők elvégzéséhez. A rajoni néptakács másik intézkedése a falufejlesztésre vonatkozik. Az öttmegadóz­­tatási akció megindulása óta rendszeresen merültek fel panaszok a dolgozók részéről, hogy a végrehajtó bizottságok csak nagyon ritkán, legtöbbször évenként egyszer, vagy új építkezés megszavazásakor számoltak be a mun­ka menetéről, a pénzösszegek hovafordí­­tásáról és így tovább. Jogos volt a­ dolgozók kérése, mert a lakosság pontos tájékoztatása a munka elvégzésének hasznára válik. A ra­joni végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a községi néptanácsi elnökök minden negyed­évben egyszer kötelesek beszámolni a dolgo­zóknak a folyamatban lévő építkezések hely­zetéről és további számításaikról, az esetle­ges nehézségekről,­­ a falufejlesztés idősze­rű kérdéseiről. És végül néhány szót egy olyan módszer­ről, amelynek előnyös volta már régen bebi­zonyosodott és most mégsem alkalmazzák. A községi néptanácsi vezetők havonként, vagy kéthavonként megtartott közös munkaelemző üléseire gondolunk, amelyek igazi tapaszta­latcserék voltak. Ebben az évben csupán egyszer hívtak össze ilyen ülést és maga Coltofeanu Constantin, a rajoni néptanács titkára is kevésnek találta ezt. Rajtuk áll, a rajoni végrehajtó bizottság tagjain és a szervezési osztály instruktorain, hogy a jól bevált módszerek alkalmazásá­val, folytonos segítségadással és állandó el­lenőrzéssel magasabb színvonalra emeljék a községi néptanácsok munkáját. FAZEKAS ISTVÁN HORVÁTH ISTVÁN: Udvarfalvi találkozások A vásárhelyi autóbusznak ez a végállo­mása éppen keresztútnál van, s mivel nem tudtam biztosan, hogy melyik út vezet Szentanna felé, egy ötven év körüli munkásruhába öltözött emberhez fordultam. — Jöjjön csak velem — válaszolt barátsá­gosan és elöl engedett, vendégnek kijáró elő­zékenységgel. Este felé volt. A tücskök kórusban húzták már. Az útba déli szél előzött minket s a kerékpárosokat és a nyakamon fokozatosan éreztem, hogy a „hosszú út porából köpönye­get veszek.” Beszédbe ereszkedtünk. Útitársam famun­kás és Szentannáról jár be Vásárhelyre az üzembe. — Hány órakor megy reggelenként? — kérdeztem, látva, hogy későn tér haza. — Hátra megyek elvtárs — pillantott rám lapos sapkája­­alól, s csak ekkor néztem jól még kissé szögletes intelligens arcát, beszé­des szemét. — És egyfolytában dolgozott a mostanig? — kérdeztem. — Dehogy... Csak nyolc órát, de hát a vá­rosban eltelt az idő — tekíntett az ég alján csüngő nap után. Én meg hallgattam néhány lépést. Éppen azon gondolkoztam, hogy vajon mivel tölt­hette déli két órától este hétig az időt, ami­kor, mintha csak a gondolatomra válaszolt volna, megszólalt. — A könyvtárból jövök... Azt a Mikszáthot olvastam s úgy belefeledkeztem, hogy né, esté lett... Jó h­ó az hallja!... Hogy milyen egy tökkelütött volt az a vén ur, aki neki­ment volt Besztercének. — Jó — hagytam rá készséggel. .— Tudott az irni. — Tudott, de van neki egy ilyen vastag könyve is nő — mutatta tenyérrel. — Lege­­lébb azt vettem ki, de amikor nekikön­yököl­­tem az elejének, alig volt Háteih láp s már túl voltam egyen... Azokat a kurtákat nem szerettem... De azért igaza van ann­ak az Hó­naié... Az aztán megmutatja, hogy milyenek voltak az urak... Az ember most már csak kacagja őket. És ebben a „most már”-ban annyi, de any­­nyi minden benne volt: a könyvtár, az olva­sáshoz való szabad idő, a kerékpáron vágtató kollektivista parasztok, az én utam és kettőnk közvetlen emberi melegsége, amint Szentan­­nási kezét rázva elköszöntünk egymástól... Szentanna, Udvarfalva, Várhegy­ a Maros észak felőli lapályán, Marosvásárhelytől körül­belül hat-tíz kilométer távolságban, olyan kö­zel feküsznek egymáshoz, hogy csak egy híd, vagy futárítódásnyi hézag választja el az úton egymástól őket." Kollektivista falu mind a három Szentdunán már halvány füst szállt a há­zak fölött, a fecskék fehér hasán piros szín­ben csillant meg az alkonyi nap sugara, s én könnyűnek éreztem magam. Kedves volt sze­memnek a jól ismert falusi kép, de mégis va­lami mást. Újat kerestem, olyant, ami az uj falu tartalmát tükrözi felém. Az első ilyen kép a rádiósitás volt. Az Úttól jobbkézre emberek álltak a szö­vetkezet előtt. Ketten az ajtó mellett tárgyal­tak komolyan, hárman valamilyen írás fölött kacagtak s egy félrébb vonulva fejét vakarta haragosan. Köszörtésemre érdeklődéssel felém fordul­tak. Egy kicsit hivatalos arcot öltöttek, az­tán amint látták, hogy megyek, tárgyaltak tovább, mintha észre se vettek volna. Nem kérdeztem meg, hogy miről tárgyal­tak, de egész magatartásuk azt tükrözte, hogy hazájuk gazdáiként élnek és bajlódnak napi dolgaikkal. Továbbmenve az út baloldalán, széles nyi­tott kapun a kollektív gazdaságba láttam be. Szekereket húztak a szín alá, marhákat haj­tottak az istállók felé. Munkás zsibongással volt tele az udvar, mint este a méhkaptárok bejáratának környéke. Új volt ez a kép. Másfél évvel ezelőtt, ami­kor utoljára itt jártam, lanyha tengést lát­tam ezen az udvaron. Most még a falu is mintha derűsebb lett volna. — Amilyen lehet most Udvarfalva! — kiál­tottam fel gondolatban és felvillanyozódva siettem tovább. A nap már éppen leáldozott, árnyékom messze előttem járt a poros, kövecses után Egyedül gyalogoltam. Régi júniusi esték jutottak eszembe, ami­kor meggyötört, elcsigázott kapások lepták ilyenkor a falu felé vezető utat, ösvénye­ket. Most egyetlen öregembert láttam messze, távol tőlem. Kapával a vállán bandukolt. N­éztem a mezőt. A kalászthányó vetés közt tűrt pitypalattyolt. És beszélt, vallott nekem a mező. A végeláthatat­lan, négyzetbe vetett és jólfejlett törökbuz­i sorok büszkén hirdették azt a hatalmas lé­pést, amellyel tovább lépett, a régi megszo­kottból előrehaladt a falu. De egyébről is val­lottak a sorok. Az első ültetési pászma után szabálytalanul virkllt a második. Nem nagy dolog ez, de mégis arra vall, hogy van még közömbös lélek a gazdaságban. Az ilyek­ nem húz már a régihez, de az újhoz sem vonzódik még teljes odaadással. A falu házaitól nem messze jól gondozott, leföldelt, körülárkolt trágyaszakasz volt, a föld Zsifozója. A régi kupacok jutottak eszembe, a szál-­ mosodó, száradó halmok és azoktól az út ed­dig, a több vagonnyi szakszerűen kitett sza­kaszig. Hátra ellentmondás, mennyi harc baj­lódhatott le ezen az útón a gyakorlatban és az emberek tudatában, amíg idáig jutottak. — De nincs mi ez? — bámultam el, amikor közelebb értem. A szakasz körül szabályos árok a trágyalé felfogására és az ároktól va­laki levezető csatornát ásott az útszéli sán­cig. — Ki tette ezt tudatlan ember, vagy ta­lán rosszindulatból valaki?,... Beszélgettek a zászlóslevelű törökbuza so­rok, amelyek már a másodszori kapálást vár­ták június tizedikén. Büszke volt és indokoltan dicsekedő a ha­tár. Úgy elnéztem és hallgattam ezt a dicse­­kedést, hogy a szembejövő kerékpárost is csak akkor vettem észre, amikor leugrott mellet­tem Napfogta fiatalember volt. — Jóestét Horváth elvtárs — köszönt is­merősen. — Hát csak így, gyalog? — kér­dezte és egy kicsit büszkén tekintett vadonat­új kerékpárjára. — Így — feleltem neki. — Beszélgetek a mezővel. — Mit mond a mező? — kérdezte ő. — Sokkal többet és szebbet, mint a tavaly­előtt — válaszoltam én. Ő meg mosolygott, de egy kicsit félszegen. — De azt nem mondta el ugy­e, hogy Szentanna kielőzött. Én erre meglepődtem, ő meg csak a fejét ingatta bizonyítólag. — Hát aztán miként tudták ezt elérni? — kérdeztem félig tréfásan, félig megróvólag. — De majd elmondják a faluban, nem tartom fenn tovább — nyújtottam kezet és mentem tovább a falu felé. Épülő, vagy már felrakott új házak előtt mentem el, majd utolértem a kapás vénem­bert is. — Jó estét... Hát még nem tört el az a ka­panyél? — kérdeztem, s az öreg járáséhoz mértem a lépteim. — Még nem, de már elég reves — utalt a maga öregségére a bácsi. — Hanem azért pöcköljük még — mosolygott fehér bajusza alatt, közben meg végigvallatott pillantásá­val. — Úgy látom, vedlik a falujuk — mutat­tam az épülő házak felé s magam is elmo­solyodtam a hirtelen jött hasonlaton, aztán meg arra gondoltam, hogy az öreg még meg­haragszik, ha vedlő hernyóhoz hasonlítom­ faluját, de nem haragudott. *­- Hát repesedünk, csak huszonhat ház épül ebben az esztendőben — dicsekedett, s azt a „csak”-ot úgy nyomta meg, hogy in­kább ,*de”-knek éreztem, amely arra utal, hogy de a jövőben nézzem meg aztán, hogy mi lesz itt * Nem kellett, hogy biztasson* sze éppert azért mentem Udvarfalvára, hogy ezt a jö­vőt keressem, hanem, amint a kollektiv gaz­daság székháza felé közeledtem* meghökken­tem egy kicsit. A kerítés mellől hiányzott a régi pálinka­főző, meg a mellette lévő fészer, amelyet mű­helynek is használtak emlékezetem szerint. Láttam az istállót, a szekérszint, a disznó­­pajtát, mind olyan épület, amii ilyen nem volt a legmodernebb uradalmi birtokban sem. De a székház üresnek, kihaltnak látszott. Tanácstalanul nézelődtem éppen, amikor rádidsitási hangszóró beszédjére figyeltem fel, ami balkéztől a Rozsnyai féle kúriából hall­­szott, s amint arra néztem, Bakit, az egyik brigádost pillantottam meg.. — Nem ott laknunk ihősi elvtárs — kiáltott felém derűsen, s olyan közvetlenséggel, mint­ha falujabeli lettem volna. Megvárt és velem jött a Rozsnyai féle Udvarba. Ez az udvar ezelőtt másfél évvel az állami gazdaság tulajdona volt. Az udvaron most hatalmas ötágú csillaggal képzett virágágy volt, körülötte új léckerítés, s a kerítéshez négy-öt kerékpár támaszkodott, az épület be­járata fölött hangszóró, benn az asztal mel­lett és lábon is emberek... Úgy el voltak fog­lalva, hogy észre se vettek. — Jól van ez így — gondoltam, — legalább közvetlenül hallok meg egyet-mást — és próbáltam az ablak mellett meglapulni. De nem volt már időm. — Hó-hó, Horváth elvtársi — fordult fe­lém Hajdú, a párttitkár s­zívnyolt, ravaszkás szeme barátságosan csillogott. — Na hát csak valahára megint felkerre­sett. — Fei — mondtam én — de Szentannától idáig, egyet szégyenkeztem végig az utón. — Ha azt mér? — nézett rám meglepőd­ve, s néztek a többiek is valami ravaszko­­trásra várva. — Szégyenkeztem maguk helyett, hogy le­maradtak Szentannától... Hát mit csinál­tak?.... — Majd az ősz mondja meg, hogy ki az első, Horváth elvtárs — lépett be éppen az utolsó szóra Nagy Incze, az elnök. Melegen kezet fogott, s engem valami jóleső vidámság járt át, mert nagyon szeretem ezt a karcsú, szikár, értelmes harminchatéves parasztot, megfontolt beszédét, becsületes, nyilt tekinte­tét. — Nekünk most nemcsak a mennyiség számít a munkában — folytatta. — Most már egyformán szem előtt tartjuk a minőséget is... A termelékenység fokozása mutatja meg majd, hogy ki az elsőbb... A munkában is ki­előzzük még őket. — Ammo biztos — hagyta rá a jelenlevő két brigádos is, Hajdú és Baki, s amint kö­zöttük szétnéztem, úgy láttam minden okom meg van, hogy elhigyjem nekik. E­­steledett már. Nagy Incse átkisért a vendégszobába. Kifelé menet hallottam, a község Hireit harsogta Szentanitáról a hangszer*. Beszélgetve k­letitürik végig az udvaron. Nagy Inc­je ideg-megállott, ugy mutogatott körül. — Ezt pénzzel vettük meg az állami gaz­daságtól — mutatott szerte. Az utca hosszá­ban ott volt a Rozsnyai féle uradalmi istálló, jobbra valami szín­féle. — Ezekből raktárhe­lyiségeket alakítunk. Egészségtelen ezen a helyen az istálló... Ut­cázuk a törökbuzá­ka­sokat is­­Ezen az udvaron csak raktárhelyisé­­gek lesznek — magyarázott s én vele együtt láttam, hogy miként változik tovább, folyton tovább és mindig csak előre ez a falu. Így értünk, beszélgetve a tavalyelőtti Szék­házhoz. Ennek egyik szobája vendégszoba, a másik meg orvosi rendelő. Az épületet a meg­alakuláskor építették székháznak. Annak ki­csi lett és megnőtt más egyébnek, at­i azelőtt sohase volt még Udvarfalván. Az egyik ágyon kabátot láttam piros cser­­gére vetve. — Gyuricza lakik itt, a Sofőrünk — követ­te pillantásomat az elnök. — Nem is tudta, hogy tehergépkocsink van?... De még aztán milyen!... Az asztalon bekapcsolta a hangszórót és el is komolyodott mindjárt. ..Az udvarfalvi kollektív gazdaság a zöld­ség elárusítást tekintve, nincsen mindig kellő tekintettel szövetkezetünkre” — mondta bí­­rálólag egy érdes férfihang. — Jobb volna, ha befognád a szád — rep­­likázott az elnök. — Nem éppen úgy van minden, ahogy ő mondja — fordult felém, majd újra a hangszóróhoz. — Ne még rö­högj te, mert a szádra ütök — veszekedett pajtáskodva. — A szentannai szövetkezeti el­nök — világosított fel aztán, s én a veszeke­désből azt vettem ki, hogy mind a ketten töb­bet várnak egymástól, jobbat a közösség ér­dekében Hallgattam a hangszórót. Az egész falu hal­lotta. A régi egyéni bosszúkból kelt sitspu­­ták, pletykák helyett, amelyek az egyes em­ber hasznát a közösség kárára támogatták, ma a nyílt, őszinte bírálat száll végig a falun s az egyén célját a nagyközösség hatalmas erejével segíti megvalósulni. — Hát avval a trágyaszakasszal mi van ott a falu vé­gén? — kapcsolódtam be én is a bí­rálatba. — Láttam én már — válaszolt azonnal az elnök. — Valaki azt hitte, azért van az árok, hogy leszivódjon a trágyalé és jó szándékból ki akarta vezetni az útszéli sáncba... örömmel hallgattam Nagy Inczét. A tö­mérdek hízó disznóról beszélt, a hatalmas téglából épült juhszinről, fa- és vasmegmun­káló műhelyekről, amelyek azóta épültek, a­­mióta én legutoljára Udvarfalván jártam — Hát az emberek? — kérdeztem. Nem felelt mindjárt. Elindultunk az Utca felé, én pedig szinte szégyenkeztem közben, hogy milyen badar kérdést tettem fel, hiszen mindez a hatalmas eredm­ény az emberek tet­teinek a kifejezője. — Az em­berek furlgoznak, de ez még nem elég — felelte az e­ztök. — Éppen most volt egy csatánk... Csupán azért, hogy több nor­mát végezhessenek, egy teljesen felesleges munkát akartak végrehajtani a ropásba,é­s elég sokan voltak. Meglepődtem a válaszán. Láttam már nem egy kollektív gazdaságban, hogy egyes kol­lektivisták nem fedkat gondollnak a termelé­­kenységre, csupán a normát tekintik. Elfeled­­keznek arról az alapvető tényről, hogy a cél a termelés és a termeléshez szükséges mun­kát, a normát­­tekintik Cékláit. Ebben a jól menő kollektív gazdaságban m­eglepett ez a felismerés... A­lkonyat volt már. Az elnököt elfiívta valaki, én meg éjfélutánig jártam a falut. Uj falu már Udvarfalva, de a mélyben még ott lappang sok régi­ idő kell, munka és fel­világosodás, erd­ig egészen elfedi az uj. Sok mindent megtudtam ezen az estén Többek között azt is, hogy bár hatodik éve kollektivista az egész falu, de nem igen for­dul elő, hs egy volt középparaszt fiatal, hajdani szegényparaszttal házasodna össze. Hat év alatt, munkás kezük nyomán állást változott a falu képe. Maguk lepődnének még legritkább, ha valami gonosz varázslat foly­tán hirtelen a hat év előtti falu jelenne meg újra előttük. De a tudatukban való változás nem tudta eléggé gyorsára követni, lemaradt attól, amit munkájukkal hoztak létre. Úgy vannak, mint a gyorsan fejlődött gyermek, aki testében felhöttés már, tudata azonban még gyermekes, nem eléggé fejlett. Éjfél után kerültem haza. Csend volt a kol­lektív gazdaság u­dvarárt, csak a n­agyszemű­ csillagok sugara botlott a meg egy-egy vas szerszámon Lábujjhegyen indultam az istálló, felé... Benn egész sor lámpa égett. Az istálló telve volt állattal, nagy részük heverve kérődzett. Kicsi, széken lehajtott fejjel ült az egyik őr. Akkor se nézett fel, amikor elsurran­tam előt­te, de az istálló másik végéből jött már fe­lém villával a kezében Nagy Károlyba.a­rt má­­sik istállóbeli éjjeli őr* Beszédünkre Balló Marcika is felénk in­dult. — Hát maga hol jött be, mert én nem lát­tam — kérdezte. — Hát az már nem az én hibám — vála­­szoltam tréfásan. — Egy cseppet elpilledtem — ismerte be Darló Márton s már indult is a villával. Az istállóban ragyogó tisztaság volt. Trá­gya, vagy vizelet másodpercekig se állott az állatok mögött. Szalmával keverve kupacok­ba gyűjtötték az éjjeli őrök. Hazak­kas tar­goncák álltak a közfolyosón. Reggel" azokkal hordják ki. — Megrakjuk, hogy ropog reggelre — di­csekedett Nagy Károly, de ezt már inkább ar­ra figyeltem, hogy milyen ügyesen szaporít­ják ezek az­ udvarfalviak a trágyát. Az istállóból kifelé menet kucsmás ember várt rám az ajtóban. — Tudtam, hogy bejött... Hóó te! — fogta egy dühösen morgó fekete kutya pórázát. — ELŐRE Az RNK Akadémiája rendes ülésszakának munkálatai A Román Népköztársaság Akadémiájának rendes ülésszaka szerdán délután és csütör­tökön tovább folytatta munkálatait. Szerdán és csütörtökön az egyes szakosz­tályok keretében tudományos közlések hang­zottak el. Az első szakosztályban a matema­tikai és fizikai kérdésekről, a második szak­osztályban a biológiai, agronómiai, geoló­giai és földrajzi kérdésekről, a harmadik szakosztályban a gyakorlati mechanika, az energetika, a fémipar és a vegyipar kérdé­seiről, a negyedik szakosztályban az orvos­tudomány kérdéseiről, az ötödik szakosztály­ban a történelem, filozófia, lélektan és köz­gazdaság kérdéseiről, a hatodik szakosztály­ban pedig a nyelvészet, irodalom és művé­szet kérdéseiről hangzottak el közlemények. A Román Népköztársaság Akadémiájának rendes ülése tovább folytatja munkálatait. (Agerpres) ----•----­ Még nem jelent leveleink nyomán BIRÓ DÉNES levelezőnk a nagyadorjáni szövetkezet bolt elárusítójának visszaélései­ről értesítette szerkesztőségünket. Csalóka Gyula boltkezelő elhanyagolta az olyann áruk (só, petróleum stb.) beszerzését, amelyekkel nem tudott mellékkeresetre szert tenni. A gyertyát, méterárut, vásznat, kar­tont a törvényes áron felül árusította. Egyes közszükségleti cikkeket, mint például a cuk­rot a bolton kívül, fekete áron hozta forga­lomba. A Marosvásárhely rajoni szövetkezeti szö­vetség vezetősége levelezőnk bejelentése nyomán ellenőrizt­e Csalóka Gyula munká­ját és minthogy a felsorolt visszaélések rá­­bizonyultak, elbocsátotta állásából. ★ Szovátán hiányos a villanyszolgáltatás — írja BALÁZS OLGA levelezőnk. Az elmúlt évben November 7 tiszteletére új áramfej­lesztőt kaptak, mégsem tudják száműzni a petróleumlámpát, mert még mindig nem kapták meg a bukaresti „Augusztus 23" üzemből a hiányzó alkatrészeket. Szerkesztőségünknek küldött válaszában az „Augusztus 23" üzem kereskedelmi osz­tályának igazgatója, N. Serban, azt írja, hogy tíz napon belül elkészítik az áram­fejlesztőhöz szükséges alkatrészeket, kiutaz­nak a helyszínre és üzembehelyezik az áramfejlesztőt. * Sztálinvárosból az Elena Pavel utcában lakó TOLNAY LAJOS megírta szerkesztő­ségünknek, hogy a néptanács elhanyagolja az utcában összegyűlt szemét elhordását és az úttest javítását. A sztálinvárosi néptanács végrehajtó bi­zottsága (Halga Sabin elnök) közölte szer­kesztőségünkkel, hogy az ICOS vállalat a jövőben rendszeresen elhordja a szemetet az utcából és az úttest javítását is meg­kezdi. R­EGGEL... MEGKEZDTÉK A BÚZA ARATÁSÁT Craiova tartomány egyes községeiben. A ge­­metti mezőgazdasági iskola kedden és szer­dán 8 hektár búzát aratott. ÚJ CINK- ÉS ÓLOMLELŐHELYEKET tártak fel Dél-Lengyelországban. A bányák teljes üzembehelyezésük után több ércet ad­nak majd, mint a háború előtti lengyel szí­­nesfém-bányák együttes termelése volt. KIÁLLÍTÁS NYÍLT PEKINGBEN, amely 370 hindu művészeti tárgyat mutat be. A ki­állítás legfőbb érdekessége az a négy repro­dukció, amely az adzsantai sírban lévő fest­mények után készült és több mint kétezer éves. A SZÍNHÁZIGAZGATÓK június 27-én, 28-án és 29-én országos értekezletet tartot­tak a Művelődésügyi Minisztériumban. Érte­kezletükön a műsorpolitika egyes kérdéseit vitatták meg. Az értekezleten részt vett Jett Pas, a mű­velődésügyi miniszter első helyettese, Lucia Sturdza Bulandra, a Municipal színház igazgatója, Paul Cornea, a Művelődésügyi Minisztérium helyettes vezérigazgatója. Ion Florea felolvasta a minisztérium szín­­házügyi igazgatóságának jelentését az 1954—1955-ös évad műsortervének teljesíté­séről. Ezután élénk vita alakult ki, amelynek so­rán hazánk több színházának igazgatói szó­laltak fel. KIGYULLADTAK A VILLANYLÁMPÁK a karánsebesi Új Bányásztelep lakóházaiban, a­­melyeket nemrégen adtak át rendeltetésüknek. ÁLLANDÓAN EMELKEDNEK AZ ÁRAK Nyugat-Németországban. Megdrágult a vaj, a tej, a gáz, a víz és a szén — írja a Freies Volk. ÖTVENHÉT ÚJ CSALÁDI HÁZAT építet­tek maguknak az erkedi kollektivisták a gaz­daság megalakulása óta eltelt öt év alatt. Jelenleg 18 családi ház építése folyik. HATALMAS ORKÁN pusztított az Egye­sült Államok néhány államában. Az orkán nagy károkat okozott a Nebraska tartomá­nyi Scottscluffban. Az orkán következtében öt személy meghalt, közel száz megsebesült, az anyagi károk pedig több százezer dollárra rúgnak. KÉT ÚJ ÖLTÖZŐT, egy 16 zuhanyos für­dőt és két mosdóhelyiséget építettek nemré­giben a medgyesi Vörös Email edénygyár dolgozói részére, megkezdték az idei Méztermés átadását az állami kereskedelmi szerveknek. A timburesti állami gazdaság három nap alatt másfél vagon akácmézet szállított ren­deltetési helyére. ÉPÜL AZ ALBÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG első korszerű hal- és gyümölcskonzerv kom­binátja. -----------­ A fővárosi „Augusztus 23" üzemek napközi otthonában gondos felügyelet mellett él­nek a gyermekek. Felkelés után a fürdőszobában találjuk őket: a csapokból öm­lik a frissítő víz, mosakodik a gyereksereg. ★ * * A kínai népi zenekar díszhangversenye a fővárosban Az országunkban vendégszereplő kínai népi zenekar csütörtökön este díszhangver­senyt adott a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának színházában. A hangversenyen megjelentek: Chivu Stoica, C. Pirvulescu, dr. C. I. Parhon pro­fesszor akadémikus, S. Bughici, Constanta Craciun, M. Rosianu elvtársak, a kormány s az RMP KV tagjai, a társadalmi szer­vezetek és központi intézmények vezetői, tu­dományos dolgozók, írók, művészek, újság­írók és nagyszámú közönség. Megjelent a díszhangversenyen Ke Bo­nján, a Kínai Népköztársaság bukaresti nagykövete és a diplomáciai kar más tagjai. A zenekar számos klasszikus kínai zene­számot adott elő, amelyek mindegyike a kínai nép fejlett művészetéről tanúskodik. A közönség lelkesen megtapsolta a zene­kar tagjait és virágcsokrokkal köszönte meg a művészi élményt. (Agerpres) 1955., július 9., péntek. A Meteorológiai Intézet közli: Várható időjárás pénteken Július 1-én­: esős idő, felhős égboltozat, tartós esők és zivatarok az ország minden részén. Mérsékelt északnyugati szél. Csökkenő hőmérséklet, nappal 19 és 26 fok, éjjel 10 és 17 fok között. A következő három napra ugyan­csak esős idő várható. Kezdetben tartós eső, majd­ zá­porok, zivatarok és helyenkint jégeső. Élén­külő szél, csökkenő hőmérséklet. mgm­­­im..........

Next