Előre, 1957. szeptember (11. évfolyam, 3065-3089. szám)
1957-09-01 / 3065. szám
Ezt az oldalt levelezőinknek szenteljük: városi és falusi dolgozóknak, akik 10 éve, amióta lapunk első példánya megjelent, leghűségesebb munkatársaink. Szinte nem volt lapszám e tíz év alatt, amelynek hasábjain ne szólaltak volna meg a levelezők: munkások, parasztok, mérnökök, tisztviselők s az ő tíz évi munkájuk is tükrözi tíz év történelmét. Az élet, a szocialista építés teljesedő képét hozták el szerkesztőségünkbe ezek a levelek. Aki újra végigolvasná ezeket a tudósításokat, megtudhatna belőlük ezernyi tényt, újraélhetne száz örömöt, végigkövethetne újból és újból számos nagy akciót, mely városon és falun lezajlott. Amikor tehát e tíz évre most visszatekintünk, levelezőinkre is gondolunk és megköszönjük munkájukat. Hanem mi újságírók, külön is meg kell köszönjük áldozatos tevékenységüket, mert számos cikkünk az ő jelzéseik alapján született. Egy-egy bíráló levél vitt minket valamelyik faluba, hogy leleplezzük a rosszat, hogy segítsük az újat, a növekvőt, a szocialista építés kiteljesedő erőit. Most, hogy nekivágunk a következő évtizednek, továbbra is fogadjuk, hogy együtt velük, a közvélemény szószólóival. írjuk lapunkat, Írjuk szívünk hitével és tehetségünk erejével, hogy tovább szolgáljuk a szocializmus építését. Egy asszony arcképét szeretném néhány vonással megrajzolni. Éles Károlyné a neve■ ötvennégy éves, hajában több már az ezüst, mint a fekete szál, mégis ha ránézel, az az érzésed, hogy ifjú lány arcát látod. Talán okos, tiszta homloka teszi, talán lelkes, arany barna szempárja, vagy a gyöngéd, finomra szű száj. Ámde meglehet, hogy belülről a lélekből vetül az arcra a fiatalság varázsa. A sztálinvárosi Vasesztergoműveknél dolgozik. A gyári leány- és legényotthon gondnoka. Egyszerű poszt, vélné az ember , gondoskodni a szobák takarításáról, hetenkint tiszta ágyneműt és fehérneműt adni a fiataloknak, számbavenni és őrizni az otthon berendezési tárgyait. E hivatalosan előírt teendőket tekintve, valóban egyszerű munkakörnek látszik, ahogy azonban Éles Károlyné végzi, hivatás. Hadd mondjak erről néhány szót. Két évvel ezelőtt került az otthon élére. Addig férfiak töltötték be ezt az állást, mint általában minden üzemben. Az a felfogás ugyanis, hogy a zajos, túlfűtött energiájú ifjúságot csakis vaskéz, illetve férfikéz tudja rendbentartani. Voltak is olyanok, akik Elesné beosztását nem tartották szerencsés dolognak. Eltelt azonban néhány hét és az otthonban csodálatos változások történtek. A szobákban nem lehetett többé szétdobált szemetet, ételmaradékot látni, a vaságyakból hófehéren csillogott elő az ágynemű, a ruhák glédába rakva sorakoztak a szekrényben és a fogason, az asztalokra virágvázák kerültek. Igen, az otthonba beköltözött az otthoniasság varázsa. Néhány hónap múltával még figyelemre méltóbb változásokat lehetett észrevenni. Most már nem csak a szobák rendjét illetően, hanem az otthonban lakó ifjak és lányok magatartásában. Az történt ugyanis hogy az ezüsthajú, szép barnaszemű asszony ,túllépte hatáskörét, anyja lett a családi körből kiszakadt 135 fiatalembernek. Azelőtt a fizetési napokon a gyár közelében lévő vendéglő tele volt becsípett, hangoskodó tizennyolc-húszéves fiukkal. Egyikmásik egész keresetét elvette, annyi pénze sem maradt, hogy ebédjegyét kiváltsa az étkezdében. Elesné értett hozzá, hogy jó szóval, türelemmel leszoktassa a fiukat az ivásról. Olvasnivalót adott a kezükbe, felhívta figyelmüket jó filmre, színházi előadásra, tanulási lehetőségekre. Segített nekik a keresetüket beosztani. „Fiam, ezen a bakancson nem tud már a suszter segíteni a legközelebbi fizetésből lábbelit veszel !... Árva fiú vagy. Tudor megengeded, hogy figyelmeztesselek : ilyen kirojtosodott ujjú kabátban nem lehet járni, most kabátot veszünk, a jövő hónapban cipőt és ingeket." A lányok minden gondjukkal, fiatal szívük minden problémájával hozzá szaladtak: „Mit tanácsol, Irén néni ?... Mi a véleménye arról a fiatalemberről, Irénke mama ?". Abban hogy a gyári otthon fiatallal munkában, emberségben egyaránt megállják helyüket, része van Éles Károlynénak. Nemrég, a nyári influenzajárvány idején éjszakákon át ott ült a betegek ágya mellett. Teát főzött, orvosságot adott, borogatást rakott a lázverejtékes homlokra. Fiai ésleányai a szeretet és rajongás hangján beszéltek róla nekem. Mint sajtólevelezőtt tíz éve ismerem. Az első levelet egy udvarhelyi község életéről írta. „A falu vezetőemberei méltatlanok tisztségükre. Nem törődnek a nép gondjaival, bajaival. A régi urak módján csak vadászattal és ivászattal töltik idejüket... Kérem, újságíró elvtársak, látogassanak el ebbe a községbe!" Amit irt, az utolsó betűig igaz volt. A méltatlan vezetőket leváltották. Máskor: „Kerületünk élelmiszer üzletében udvariatlanul bánnak a vevőkkel, csalnak a mérésnél." Megint egy más levél: „Az utca lakói hónapok óta készülnek a gáz bevezetésére. Megásták az árkokat, beszerezték a csöveket. Minden megvolna, csak a bekapcsolási engedély akadt el valahol a bürokrácia útvesztőjében." De nem ám csak a hibákat látja. Életünk, építő munkánk eredményeinek és örömeinek hűséges tudósítója. Az üzem dolgozóinak egyegy győzelme, egy jó színházi előadás, egy városszépítő új park, felépült munkásház — mind levélírásra készteti. Ha valamennyit összegyűjtve olvasnák úgy éreznénk, hogy egy tarka és gazdag virágcsokrot tartunk kezünkben. SIPOS ANDRÁS Segítőtársunk a mindennapi munkában Régi olvasója vagyok az Előrének. Ha pontosan meg akarom határozni a laphoz való viszonyomat, azt mondhatnám, hogy az Előrét jó barátomnak tartom. Ez a barátság évek folyamán alakult ki. Eleinte azért kedveltem a lapot, mert anyanyelvemen tájékoztatott hazám életéről és a külpolitikai eseményekről. Később mindinkább rájöttem, hogy a lap nemcsak tájékoztatóm akar lenni, hanem segítőtársam is a mindennapi munkában. Erről részletesebben is szeretnék beszélni. Mindannyian emlékszünk még azokra az évekre, amikor az üzemekben megindult a küzdelem az elavult technikai módszerek ellen az új technika, a fejlettebb munkamódszerek győzelméért. A legöntudatosabb, szakmailag legjobban felkészült munkások és technikusok indították meg a szovjet példa nyomán, hogy kiemeljék iparunkat elmaradt állapotából és a munka olyan termelékenységét érjék el, amilyenre a múltban példa nem volt. Bányákban, öntödékben, esztergapadok mellett egyaránt megindult ez a küzdelem. Az Előre is még a kezdet kezdetén felismerte óriási jelentőségét. Nemcsak híreket, beszámolókat közölt róla, hanem szervező szerepet vállalt a mozgalmak elterjesztésében. Szakcikkeket, technikai rajzokat közölt hasábjain. Pontosan leírta egy-egy új munkamódszer mibenlétét. A lap oldalain nagyváradi esztergályosok vitatkoztak sztálinvárosi esztergályosokkal, zsilvölgyi bányászok nagybányaiakkal, marosvásárhelyi munkások kolozsváriakkal. Ezek az írások felgyújtották képzeletemet. Elhatároztam, hogy magam is beállok az njitók sorába. Üzemünkben, az Ernst Thälmann traktorgyárban én kezdtem meg először az esztergapadnál az úgynevezett nagy előtolású erővágást, amely eredményben a sokszorosát adta a régi módszernek A lap felfigyelt kezdeményezésemre, népszerűsítette módszeremet.. Néhány hét múlva leveleket kaptam az ország különböző részeiből azzal az örömhírrel, hogy sokszáz esztergályos próbálkozik hasonló módszerrel. Fejlődő társadalmunk új meg új problémákat vet fel. Találkozom velük az életben. Egyikre magyarázatot szeretnék, másikra megoldást. A lapból sokszor megkaptam erre a helyes feleletet. És harcos újság is az én barátom. Hányszor csap le tollával a bürokráciára, hányszor ostorozza a maradiságot. Persze előfordul, hogy olykor erőtlen a cikk írójának tolla. Egyik-másik írás szürke, vagy mondanivalóban szegény, bátortalan. Ezt nem ünneprontásból mondom, hanemazért, mert szeretném, ha az én barátom ,hiba nélkül való lenne. Most, hogy születésének tizedik évfordulóját ünnepli, meleg szeretettel köszöntöm és kívánom, hogy mint nevében is áll, haladjon tovább is előre azon az úton, amelyen a párt vezet bennünket, dolgozókat. Mindig előre! MIKLÓSSY VILMOS, a sztálinvárosi Ernst Thälmann traktorgyár alváz-osztályának mestere Újdonságok üzemünkből Augusztus 11-én harminctagú szakemberből álló csoport — a technikai kabinet rendezésében — egész napos tapasztalatcserén vett részt a Dobresti és Moroeni vízierőműveknél. A csoport megtekintette a festői tájon fekvő víztárolót és zsilipeket, valamint az üzem belső berendezéseit. A tapasztalatcsere — melynek teljes költségeit a vállalat fedezte — elvtársias hangulatban ért véget. Rövidesen a technikai kabinet megóvására ellátogat üzemünkbe Kulin Andor mérnök, kutatóintézetünk munktársa, aki előadást tart kínai útjáról .............. Nemrég fejeződött be az ifjú njitoltartományi versenyének első szakasza Vállalatunktól Szabó Barna elvtárs első díjat nyert a könnyűipari vállalatok egyéni versenyében Szakács József pedig dicsérő oklevelet kapott a versenyben való eredményes részvételéért. LUCZATÓ GYÖRGY a sepsiszentgyörgyi Dózsa György gyár technikai kabinetjének vezetője 1957. szept. 1., vasárnap — 2. oldal. HOSSZAN ELKANYAROG Biharpüspöki Fő utcája, szélesen, szeszélyesen, mint a Körös vize kiadás tavaszi eső után. A malomtól, ahol a váradi villamos megfordul, az újtelepen át az állomásig, jó három-négy kilométer. Hátha még az elágazásokat is számításba vesszük, a református és a katolikus domb körüli házakat és a belső utcákat, így, összeadva, tekintélyes távolság. S Szénási József minden áldott nap összeadja őket. Nem elméletben, papíron vagy fekete táblán, hanem saját két lábával, az aszfaltos és köves után, meg a poros ösvényeken. Mert Szénási József nem tanító az iskolában, egyszerű levélkézbesítő a biharpüspöki postahivatalban. Dél felé indul, mikor jön a posta, késő estére kerül csak haza. Még így is marad a táskájában egy-két paksaméta másnapra. Olyan sűrűn leveleznének a biharpüspökiek? Nagy falu, az igaz, jó másfél éve amolyan külváros számba megy, Váradról igazgatják, felvilágosult, íráshoz szokott nép lakja. De azért mégiscsak falu, kollektiv gazdaság díszes kapuja néz a Főutra, a házak mögött olyan tágas a határ, hogy öt székely község mindenestől beleférne s délutánonként vándorkádárok elnyújtott kiabálása veri fel a nyárutói csendet. Falu ház s a falu népe ma is csak akkor ül neki levelet írni, ha nagyon muszáj. Szénási elődje kora délután már otthon volt mindig s levelet most se írnak sokkal többet. Kivált, hogy a hatóságok is beköltöztek Nagyváradra. Más egyéb hizlalja kövérre a böszáju postástáskát. Újságok fekete meg piros cimbetül kandikálnak ki belőle: bukaresti, váradi, kolozsvári lapok. Tudja az ördög, ha igy megy tovább, maholnap még egy kézbesítőt kell felfogadni — morcog néha Szénási József s tanú rá a falu: nem kényelmességből teszi. Benn, a postahivatalban pontos számokkal mérik, mennyivel gyarapodott az olvasók tábora, hány százalékkal teljesítették túl az előfizetési tervet. Kinn, a faluban nem ismerik ezeket a számokat, de jól észben tartják az emberek, hogy kinek melyik lap jár, kitől mit lehet kölcsön kérni. Ha valami érdekes van benne. Mert ezt is számon tartják Biharpüspökiben. A fiatalabb rendűek, Balogh Lajos szabómester például nem restellt felkutatni a technikáról, tudományról szóló cikkeket, Pap Béni a gazdálkodás és a művészet iránt vonzódik. Sasset Győző tanár az értelmiségiek problémáiról olvasna a leggyakrabban, s szinte minden háznál van egy közös, nagy rovat: a külpolitika, a nagyvilág hírei.JSzabó Albert még a mezőre is magával viszi az újságot, pihenés közben esik legjobban az olvasás — úgy tartja. Levél nem sokkal több érkezik, mint egy évtizeddel előbb, de az újság mindennapos lett Biharpüspökiben. S vajon nem levelezés-e ez, apró kis ólombetűkkel folyó mindennapi levelezés, vagy még több, meghitt baráti beszélgetés ? Csakhogy az ilyen levél írója nem ismeri személyesen a címzettet, az újságíró egyedül ül, szemközt a fehér papírral s csak sejti, elképzeli, hogyan lelkesedik vagy bosszankodik sorain (aszerint ugye, hogy miről ír) az ismeretlen és mégis oly ismerős címzett: az Olvasó. Nos, itt hát az alkalom, hogy megismerje ... SZÉNÁSI JÓZSEF most ért az újtelepre. Itt is, ott is nyílik a kapu, megjött az újság. Gyerünk utána. Csak úgy találomra. Ide, ebbe a még vakolatlan, félig tégla, félig vályog épületbe. Az elsőbe a sorban, mert három új ház is áll itt egymás mellett. Az idén építették őket. Ennek az elsőnek a kapujában kerekekre szerelt vizeshordó, a ház belső falát vakolhatják. A postás a hatodik szomszédban jár eddig. A ház gazdája betessékel a szobába. Szikár, csontos arcú, kidolgozott kezű, ötven év körüli parasztember. Éppen csak szokásból tessékel befelé, úgy sincs amire leülni, fel van fordulva az egész ház, csakugyan vakoltak. Friss malter szaga érzik, az állványok szét se bontva. Miről kerül szó ilyen helyen leghamarább? Az építésről, az új hajlékról, s a vele járó gondokról. Még jó is így, mert nehéz lennecsak úgy, egyszerre belekezdeni az egyenesbe, kényes dolog az olvasás, nem nagyon tartozik idegenre, ha túl mohón kezdem, talán becsukódik a lelke örökre. Az építésről beszélgettünk. S Korda Mihály úgy szólt a malterszagú friss falakról, mint édesanya gyermekéről, Hej mióta dédelgeti magában a tervét, mióta megálmodta a formáját, nagyságát. Nem, a nagyságát nem ekkorára tervezgette egykoriban, sokkal kisebbel is megelégedett volna. Egyszobással, kamara nélkül, öt esztendeje, hogy kivetette már a vályogot, régi háza helyére, a katolikus domb tetején akarta felhúzni a falakat. Aztán három évvel ezelőtt, megunva a napszámoskodást, beállt a kollektívbe. A gazdaságtól kapta ezt a házhelyet a Fő úton, a gazdaság kőművese, Kozák Lajos vakolta meg a falakat, a gazdaság ácsmesterei, Kozma Lajos és Horváth Imre faragták ki az ajtókat, ablakokat. Az a kerekekre szerelt vizeshordó is a gazdaságé. Majd az őszi elszámoláskor „letudják" mindezt a munkanapokból. Mert van jócskán, telik belőlük. De bizony a gazdaság nélkül nehezen telt volna arra, hogy kőművest meg ácsot fogadjon. Éppen most, nyár derekán, a betakarítás közben. S a vejére se nagyon számíthatna, az is éppen most épít, a szomszéd utcában. A házról a gyermekekre szalad a szó, az egyik benn dolgozik Váradon az Infratreában, a másik most katona. Gyári munkás különben, ipari pályára adta Korda Mihály mind a két fiát. Száll a szó a cséplésre, a kukoricára, a múltkori székelyhídi viharra s lassan az újsághoz is elkanyarodunk. Ott tartja a zsebében a friss lapot. — Szokta-e olvasni ? — Előfizetője vagyok. Szétbontja, belenéz. De látom, nem böngészi, talán csak zavarát palástolja. — Rég járat újságot? Rám néz, aztán keserűen legyint: — Járt már Szalárdon? No, ott voltam szolga, a Bartsch tanyán. Ott meg senki sem olvasott újságot a nagyságos áron kívül. Örültünk, ha a kenyérre, zsirozóra kijutott kis idő múlva hozzáteszi: — S ha pénz még került is volna ... vén fejjel ismertem meg én a betűt. MOST, HOGY EZT kimondta, könynyebben jönnek már ajkára a szavak. S abból, amit elmond és amit a közben előkerülő felesége hozzátesz, kialakul a kép, az arc. Nem különös, talán tízezer, százezer ilyen arc van még ebben az országban, de éppen ezért kedves és szép. Mert ezt az arcot, ezt az embert az új világ formálta s benne egy kicsit a nép sajtója is. Ott, a Bartsch tanyán még nem fájt Korda Mihálynak, hogy nem ismeri a betűt. Ugyan, mivel tette volna könynyebbé az életét napestig való gürcölését? De mikor eljött a földosztás nagy napja, bizony szívesen elolvasta volna a birtoklevelet. S később, ahogy mozgolódott, forrt a falu élete, mert forrt az egész országé, bánta, nagyon bánta, hogy csak mástól hallhat meg mindent, hogy olyan, mintha vak lenne, mankóra szorulna. Fiai iskolába jártak s néha felolvastak neki az újságból is. Ilyenkor még jobban bántotta a belső keserűség. Hát a fiaira szoruljon időnap előtt, ha ugyan csak az olvasásban is? Kilenc évvel ezelőtt iskolát indítottak az Írástudatlanoknak. Negyvenen felül volt már Korda Mihály, mégsem szégyellt beülni az apró fapadba. Fűtötte belől a vágy, hogy megismerje a betűt, s a betű utján kitekinthessen egy kicsit a nagyvilágba. Mert az újságok ugye az egész földre ablakot nyitanak, csak meg kell tanulni, hogyan kell kezelni az ablak zárját. Korda Mihály két esztendő alatt becsülettel megtanulta. Sasset Győző tanár máig is őrzi Korda Mihály iskolás füzeteit s éveken át ezekkel a füzetekkel biztatgatta a félénkebb írástudatlanokat. Ma már — szerencsére — egész Püspökiben nem kell biztatni senkit. Korda Mihály pedig kitárhatta szélesre a nagyvilág ablakát. Előbb csak a cikkek címeit betűzte, aztán megbeszélte a fiaival (nagy újságolvasók ők is), mi érdekes mutatkozik az újságban, megjegyezte jól magának az ilyeneket s másnap, amikor a fiai elmentek hazulról és — időt tudott szakítani rá — lassan átböngészte az érdekesebb cikkeket. Újságolvasóvá lett... És többnek, teljesebb embernek érezte magát. SOKAT OLVASOTT gyárak kiváló munkásairól, példát mutató parasztokról, de ő maga soha sem gondolt arra, hogy egyszer még az újságba is „kikerülhet". Tavalyelőtt nyáron szintén másféle gondolatok foglalkoztatták, akkor még a házépítést forgatta éjjelnappal a fejében. S dolgozott szorgosan, hogy minél több gyűljön a hajlékra. A nagy munkában nem is nagyon tartotta észben, hogy aratás idején újságíró járt kinn a gazdaságban, vele is váltott egy-két szót (igaz, nem többet) s a jó munkásokról igen-igen érdeklődött. Két nap múlva szaladva jött a leánya, Mária, akit Kiss Géza tart férjnél : — Édesapám, látta-e ? Kitették az újságba... Nézte Korda Mihály a betűket, csakugyan az ő neve formálódott ki belőlük. S alatta az, hogy példamutató kollektivista. Hej, de megörült neki ! Valamikor régen, még a Bartsch-tanyán látott egy vastag képes újságot. Tudja az ördög, hogyan került a kezébe, de csupa bíborka-bársonyba öltözött kisasszonykák s más efféle úri népek voltak benne. Bizseregni kezdett most a szive tájéka, pedig erős, edzett ember, nem hatódik meg egykönnyen. Dehát az, hogy a finnyás kisasszonyok meg cifra úri népek helyett ő róla írnak, az ő nevét emlegetik példaként — nem-e bizonyság felőle, hogy érdemes volt megtanulnia a betűvetést ? Korda Mihályból nemcsak olvasója, szereplője is vált a nép sajtójának. S titokban talán arra gondol, hogy egyszer majd egy cikk alatt is viszontláthatja a nevét. Egy levél alatt, amit ő ír. Mert nem lehet az olyan ördöngös dolog. S az is volna, amit megírni. Csak bátorsága nincs még hozzá... Még csak annyit, hogy tavaly újra az elsők között volt, s mikor aratás után a váradi színészek ünnepséget rendeztek, külön elhúzták neki, csak neki, hogy „Megyen már a hajnalcsillag lefelé". Az aratás legjobbjának dukált ez. Korda Mihály szereti a nótázást, de hiába, az a rövid újságcikk jobban esett neki. S szíve mélyén talán várja a másodikat... KORDA MIHÁLYNAK s ezer meg tízezer Korda Mihálynak a címére naponta érkeznek apró ólombetűkkel írott levelek. Sokszor talán száraz, nem elég szép s nem elég gondos mondatokkal teletűzdelt levelek. És mégis, ezek az ólombetűkből összerótt sorok nyitogatják Korda Mihály és a Korda Mihályok, a tegnapi uradalmi cselédek, a tegnapi írástudatlanok szemét, szivét a szépre, jóra, igazra. Ezért nem bánja Szénási József, ha másnapra is marad egy-két paksaméta. Nem sajnálja a fáradságot velük. Ismeri, tudja az értéküket. Nemcsak széthordta, de ő is elolvassa a táskájában duzzadó ólombetűs „leveleket”. BEKE GYÖRGY A kiskendi kollektivisták nevében... Bizonyára csodálkoznak az elvtársak, hogy hosszas hallgatás után újból levelet írok, vagy talán el is felejtetlek, hogy volt valamikor egy Demeter József nevű sajtólevelezojük. Pedig már hosszú évek óta nincsen olyan nap, hogy ne vennem a kezembe az élőrét, ne nézném át mikor este a mindennapi megbeszélésre gyülekező briganosokat várom s el sem tudnék aludni, mielőtt kiolvasom. Sokszor jut eszembe, hogy ezt vagy azt meg kellene írnom, de aztán rendszerint elmarad. Hiába, sok a munka, meg aztán nem is megy valami könynyen a levélírás. A minap is megállították a kertészetünkben dolgozó aszszonyok azzal, hogy „elnök elvtárs, rólunk miért nem írnak soha az újságban? Tán nem érdemeljük meg?" Nem is tudom, mit válaszoltam zavaromban, hiszen igazuk volt. Nem lett volna szabad elhallgatnom, amire mindnyájan büszkék vagyunk, hogy minálunk az utóbbi években nem igen akad dologkerülő a kollektívában. Az meg gondolom éppen nem mindennapi eset, hogy két hektáros zöldséges kertünkben csupa hatvan éven felüli asszony dolgozik, akiknek a szorgalmáról akárki példát vehet. Legszívesebben valamennyit felsorolnám, hiszen kivétel nélkül hozzájárultak ahhoz, hogy az idén máris több mint 20 ezer lejt jövedelmezett a kertészetünk. Azonban jól tudom, hogy nem közölhetnek ilyen hosszú névsort, hiszen huszonöten vannak, így hát csupán idős Menyhárt Zsuzsa csoportfelelőst, Biró Erzsébetet és Menyhárt Kata S.-t említem meg. Most, miután letudtam egy adósságom, rátérek arra, ami annyi idő után tulajdonképpen kezembe adta újból a tollat. Pályázatot hirdetnek az újságban, amiből megtudtam, hogy immár tizedik születésnapját ünnepelhetjük az Előrének. Ebből az alkalomból őszinte szívvel kívánok mind a magam, mind a kollektív gazdaság többi tagja nevében további eredményes munkát. Tudnunk kell, hogy minálunk minden második családnak jár az Előre, sokszor megvitatjuk a benne megjelenő, számunkra legfontosabb írásokat és nem egyszer hasznosítjuk őket. Régebb, amikor még gyakrabban írtam sajtóleveleket, többször is megkértek, közöltem, hogy mi a véleményem a lapról, úgy érzem, most itt az alkalom, hogy megmondjam. Olyan termést értünk el az idén, amilyenre nálunk eddig nem volt példa. Csak a búzát említem meg, amiből 1902 kg-ot takarítottunk be hektáronként. S nyugodtan állíthatom, hogy ebben és a többi sikereinkben része van az Előrének is. Persze kilókban nem tudnám kifejezni, hogy mekkora része, de ez nem is fontos. Igaz, hogy annak idején mindig arra hívták fel a figyelmemet, hogy konkrétan írjak, de felmérhetem-e pontosan a jelentőségét annak, hogy lapjaink tolmácsolják számunkra legelőször pártunk szavát, megismertetnek bennünket az országban folyó építő munka eredményeivel és legjobb módszereivel, kiváló szakemberek cikkeivel hozzásegítenek a korszerű földművelés elsajátításához. Ennyit akartam megírni és mégegyszer kívánom az elvtársaknak, hogy sok ilyen évfordulót érjenek meg mindnyájunk örömére, egész dolgozó népünk hasznára, erőben, egészségben. DEMETER JÓZSEF a kiskendi „Petőfi Sándor" kollektív gazdaság elnöke MAI POSTÁNKBÓL Több kereset Igen megörültünk, amikor végre nálunk, a Simó Géza bútorgyárban is sor került a megjavított fizetési rendszer bevezetésére. Július 1-én bizottságok alakultak részlegenként a megjavított bérezési rendszer alkalmazására. Amikor ismertették az új alapbért, úgyszólván valamennyien megelégedéssel fogadtuk. De mint ahogy a nagy tábla búzában mindig akad konkoly, nálunk is akadt egy egy munkás, aki azt mondta: — Ezt csak akkor hiszem, ha megkapjuk az első fizetést. Amikor aztán megkaptuk, kiderült, hogy üzemi viszonylatban az átlagfizetés több mint 150 lejjel javult, pedig az első hónapban előre nem látott bajok is származtak: sok munkásunk megkapta az influenzát. Nálunk a kárpitos részlegen már az első fizetésnél majdnem 800 lejes átlagot értünk el. Nap nap után érezhetően javul a minőség is. Igaz, most az igazgatóság is kitesz magáért. Korábban bizony előfordult — hogy csak a kárpitos-részlegről beszéljek —, hogy először vattánk nem volt, mikor végre megjött a vatta, hiányzott a bútorszövet és így tovább. Alig volt olyan hónap, hogy az elején ne veszítettünk volna néhány napot, mert nem kaptuk meg idejében a rámát. Most az ilyesmi mind ritkábban fordul elő. Meg nem oldott kérdéseink természetesen ma is vannak. De reméljük, rövidesen sor kerül ezek felszámolására is. NAGYLAKI IMRE, levelező. Csikszentsimoni jelentés A csikszentsimoni (Magyar Autonóm Tartomány) AMILEMN keményítő, hordó és dextrin gyár ebben az évben teljesen újjáéledt. Új, modern felszerelést kapott, gépházat, amely ellátja az egész gyárat a szükséges villamos energiával és gépesítettek számos technológiai folyamatot. Ennek köszönhető, hogy az első félévi tervet 102 százalékban teljesítették, 0,4 százalékkal csökkent az önköltség és 8 százalékkal növekedett a munka termelékenysége a tervelőirányzattal szemben. Most esett meg először a gyár történetében, hogy minden mutatószámot túlteljesítettek. Természetesen eleinte nehezen ment, lassan barátkoztak meg a munkások aa modern felszereléssel. Júniusban új termék gyártását kezdték meg. A keményítőből készülő, nemrég feltalált ,,Poramin“ ■ gyermektápszert a csikszentsimoni AMILEMN kezdi gyártani legelsőnek az országban. Az utóbbi időben fellendült a szocialista munkaverseny, melyben különösen kitűntek Tompa Gyula, Kis Gábor, Kristály Imre és még sokan mások. Ebben a hónapban tovább fokozódott a termelés, Vitális Ágoston csoportja a keményítő részlegen 55 százalékban, Nagy Zoltán söröshordókat gyártó csoportja 51 százalékban és Gergely Lajos csoportja pedig a dextrin-részlegen 53 százalékban teljesítette túl a félhavi előirányzatot. Szép eredményt értek el az újítások terén is. Az év eleje óta 5 újítást alkalmaztak, amelyek eddig több mint 5000 lej megtakarítást eredményeztek. Az eredmények mellett természetesen nehézségek, hiányosságok is vannak. A 4 Tartományi Építkezési Vállalat sepsiszentgyörgyi 3. számú kirendeltsége például még mindig nem tette üzemképessé a munkások fürdőjét, habár ezt már elég régen felépítették. Ugyancsak az említett vállalat feladata a gyár részére épített munkáslakások átadása, ami érthetetlen módon késlekedik. Nincs megfelelően biztosítva a munkások szórakozási lehetősége sem. Különösen érinti ez a fiatalokat, akik közül sokan klub hiányában a kocsmába járnak. A gyár kulturcsoportja is a kantin helyiségében kénytelen tevékenykedni. Mindezen könnyű változtatni. Csak akarat kell hozzá. FAZEKAS GYÖRGY levelező Új iskolát avattunk... A hegyek között Gyimesfelsőfokon nagy gond a gyermekek iskoláztatása. Kónyátpatakáról a gyermekeknek nyolc kilométert kellett megtenniök az iskoláig, ugyanannyit vissza. Szép időben is nagy út, hát még télen, hóban, fagyban. Elhatározták hát a kónyátpatakiak a tavasszal, hogy saját erejükből, önadóból építenek iskolát. Az iskola elkészült s nemrég ünnepélyes keretek között fel is avatták. Az iskolaavató ünnepségen mintegy ötszáz főnyi közönség jelent meg, köztük Szabó Jenő, a Csik rajoni néptanács elnöke. Az újonnan épült iskolán sokan dolgoztak önkéntes munkával, mások faanyaggal járultak hozzá az építkezéshez, a húsz áras telket pedig a csikszépvizi néptanács adományozta. A gyimesfelsőlokiak eddig három iskolát, egy kulturotthont és egy modern apaállatistállót építettek önadóból. BODOR ANDRÁS levelező néhányan sok közül.. Huszár József Marosvásárhely Győri Matild Székelyudvarhely Bodnár Sándor Vörösacél Pataki János Kerelőszentpál Paszternák Ábrahám Nagybánya Székely István Csákigorbó