Előre, 1957. december (11. évfolyam, 3143-3169. szám)

1957-12-01 / 3143. szám

_______ „Állva való menés... avagy: — Egy csapnivaló fordítás „£)­ egészségesen, hogy hosszú életű légy..." — ez a címe a­­nak a kis könyvecskének, amely nemré-i­gen a kezembe került. Szó, ami szó, egy kicsit furcsán hangzik ez a cím. No, de sebaj, azért a könyv­ből bizonyára sokat okulhatok majd — gondoltam magamban, és tüstént bele is lapoztam. Óh, bár ne tét­erű volna ! Elké­pesztő, ami ebben a könyvben van! Mióta a betűt ismerem, még nem láttam nyomtatásban ennyire ke­­rékbetörve a magyar nyelvet. Mutatóba­­idézek néhány monda­tot. Kezdjük talán a második feje­­zet-cikhmel: „Az ember derék se­gítségei". S alcím: „A kéz". (?!) Vajon, mit jelent az, hogy „derék segítség'' ? Kitalálni nehéz volna. Bízzuk hát magunkat a szerzőre, vagy a fordítóra. (Ugyanis, a könyvön sem a szerző, sem a for­dító neve nincs rajta, csak az, hogy kiadta a marosvásárhelyi egészségügyi nevelési központ- Könyvfelelős: Vajda István dr. E­­zenkívül még azt is megtudtam, hogy a könyvecskét románból for­dították, pontosabban mondva, fer­dítették magyarra.) Azt írja : „A kéz a mi derék segítségünk. Vele végezzük a házi és a mezei mun­kát... stb." Egyszóval, segít rajtunk a kéz. A „derék kéz.” ! De menjünk tovább. A 8. oldalon ezt olvasom: „A földben vannak a tetánusz mikrobái is, amely — a­­mint mind hallhattátok — igen sú­lyos betegség". Értse mindenki úgy, ahogy akarja (ha egyáltalán lehet ezt valahogy érteni). De lapozzunk tovább: „A cipőn és a ruhákon sok sarat hordunk be a lakásba. Természetes ezek szerint, hogy sikerülhet nekünk minél ke­vesebb port létrehozni a lakásban. Mégpedig a szoba helyes takarítá­sa révén”. Igen, igen ! Tessék új­­raolvasni, kedves olvasó! És ne hüiggye senki, hogy valamit kihagy­tam, vagy megmásítottam. Nem. Ezek a mondatok pontosan így kö­vetkeznek egymásután, szóról szó­ra, betűről betűre! (18. oldal). De idézhetnék ennél hátborzon­gatóbb mondatot is: „A poloska szintén a tisztaság hiányának gyü­mölcse". Brrr... Íme, a poloska, mint gyümölcs! Jó étvágyat ked­ves fordító ! Arról talán már nem is érdemes beszélni, hogy a fordítónak rejtél­m­e sincs a névelők helyes, haszná­latáról. Sok példával illu­sztrálhat­­nám­, hogy oda t­esz névelőt, ahol erre egyáltalán­­nincs szükség, és nem tesz oda, ahova feltétlenül kellene. Névelő ide, névelő óda, de mit szóljon az ember az ilyen mondat­­okhoz: „A ragályos betegségek terjedése nagy mértékben a kutak jó állapotától függ.“ (?!) Ezek után a kisebb hibákra már nem is figyelek. Az olyan fogalmazások, mint: „...ellen kell őrizni a gépe­­ket”, (ahelyett, hogy: „a gépeket ellenőrizni kell"), már nem is szá­mítanak. Csak az ,érdekesebb’` mondatoknál akadok el. Például? „Ne felejtsük el, hogy a sérülések korai ellátása...” — várjunk csak, mi az, hogy „a sérülések ellátása"!. Valószínűleg a sebek ápolásáról, kezeléséről van szó . De mi az, h­ogy „korai” kezelés ? Hiszen az áp­olás sohasem korai. Valószínű­leg azt akarta mondani, hogy „a sebek idejében való kezelése..." De menjünk tovább: „Ugyanilyen veszélyes a traktorok hátsó kocsi­ján, az ekén, az aratógépen, a sze­kér rúdján, vagy pedig a teherko­csikon állva való menés.” (?!) Folytassam-e ? A könyv 98 olda­las, s még csak néhány lapjáról idéztem a durvább hibákat, me­lyektől hemzseg az egész kiad­vány. És ezt 8000 példányban nyom­tatták ki Marosvásárhelyen ! És küldték el falura, az egyszerű föld­műves embereknek ! Az Egészségügyi Nevelési Ház vezetősége bizonyára így gondol­kozott: „Jó lesz falura..." Hát nem jó! Mert ki fogja ezt elolvasni ? És ki fog belőle megérteni vala­mit? Világos, hogy ez a könyv, nem éri el célját. Ez a brosura-szerű könyvecske valóban „állva való menés", vagyis magyarán megmondva: egyhelyben topogás, mert nem viszi előbbre népünk egészségvédelmének ügyét. TÖRÖK LÁSZLÓ Az állandó bizottság érdeme — ZSIBÓI TAPASZTALATOK Falujárás közben találkoztam olyan néptanácsi elnökkel, aki lemondólag le­gyintett, amikor az államló bizottságok felől érdeklődtem. Kérdéseimre vála­szolva elmondta, hogy az állandó bi­zottságok nem ellenőrzik a néptanácsi apparátus munkáját, nem jönnek kez­deményezéssel s nem érvényesítik a dolgozók véleményét. Még hozzáfűzte, hogy éppen ezért nem válnak a népta­­nács és a tömegek közötti szoros ka­poccsá, hanem csak valamiféle kisegítő szerepet töltenek be Jártam olyan községben is, ahol a végrehajtó bizottság elnöke meghívó kézbesítésére „fogta be" az állandó bi­zottsági tagokat. Már­pedig így a dol­gozók javaslatai, kezdeményezései alig­­alig juthatnak el a végrehajtó bizottság­hoz Ilyen gondolatokkal kopogtattam be a zsibói néptanács végrehajtó bizottsá­gának elnökéhez. — Heller Ferenc va­gyok, mutatkozott be az elnök. Hellyel kínált és sokáig tárgyaltunk az állandó bizottságok tevékenységéről. Nem mon­dom, hogy valami különleges dolgokat mű­veltek. Erről szó sima, de úgy érzem, hogy azért mégis van mit tanulni tőlük. Különösen a mezőgazdasági állandó bi­zottságtól. Jó volna, ha azok a tanács­­vezetők, akik még nem ismerték fel az állandó bizottságok szerepét, jelentősé­gét, hatáskörét, gyümölcsöztetnék a zsi­­bói példát. Esztendeje annak, hogy három me­zőgazdasági társulás avatását ünnepel­ték Zsibón, meg a hozzátartozó Kucsón és Rónán. A szövetkezeti gazdálkodás­nak ezek az új hajtásai a mezőgazdasá­gi állandó bizottság kezdeményezéséből fakadtak. Tavaly ősszel vetették el a magot. Az egyik gyűlésen a zsibói Lung Gheorghe az állandó bizottság alelnöke továbbította néhány gazdának azt a vé­leményét, hogy jó lenne Zsibón kol­lektív gazdaságot alakítani. A szerve­zésben pedig az állandó bizottság is részt kíván venni. Pár nap múlva az az elnök hat kérvényt tett a végrehajtó bizottság asztalára. A kezdet igen sokat ígért. De aztán minden jövés menés, meggyőző szó med­dő maradt. Már-már úgy nézett ki, hogy dugába dől az egész kezdeményezés. Olyan hangok is hallatszottak, hogy ab­ba­hagyják a szervezést. A csüggedők­­nek a rajoni pártbizottság nyújtott se­gítséget. Az egyik kiküldött öntött be­léjük lelket, bizakodást. Elmondta a kezdeményezőknek, hogy tévednek, ha azt hiszik, hogy minden gazda egyfor­­mán gondolkodik. Sok dolgozó paraszt szívesen választja mindjárt a kollektív gazdaságot. De mások nem tudnak egy­szerre ilyen nagyot lépni. Különösen a középparasztoknál észlelhetjük ezt. Ép­pen ezért szem előtt kell tartani azt, hogy a fokozatosság a szövetkezés egyik alapelve. Nem vitás, hogy a jól műkö­dő kollektív gazdaság minden tekintet­ben magasan fölötte áll az egyéninek. De ezt elismertetni a dolgozó parasztok­kal nem olyan egyszerű dolog. Ebben nagy segítséget nyújthat az alacsonyabb szövetkezeti forma, a mezőgazdasági tár­sulás. Kezdjék a társulással megismerni a közös munkát, ajánlja a rajoni párt­­bizottság kiküldötte. Az állandó bizottság a társulás alakí­tása mellett döntött. Ez a lépés visszhang­ra talált a gazdák körében. Nem múlt el nap, hogy ne érkezett volna kérvény a kezdeményező bizottsághoz. Rövid idő múltán Rónán 16 család kilenc hektá­ron, Kucsán 16 család hét és fél hek­táron és Zsibón 40 család 25 hektárok mezőgazdasági társulást alakított. Kezdetben a három társulással lega­lább annyi gond volt, mint amennyi tagja van együttvéve. Az állandó bi­zottság ekkor sem hagyta magára a még tapasztalatlan vezető tanácsokat. Nem csak szóval nyújtottak segítséget, hanem mint tagok, a munka nehezebbik végét fógták meg. Kint a mezőn az elsők közt voltak a szántás-vetésben, növényápolás­ban, aratásban és a betakarításban is. Nem mondhatta rájuk egy gazda társuk sem, hogy „vizet prédikálnak és bort isznak". Az új tagok szervezésénél is volt látszatja a munkájuknak. Ősztől őszig a három társulás 39 családdal, 34 és fél hektár földdel terebélyesedett. A betakarítás idején még igen jó agitátor­nak bizonyult a gazdag terméshozam is. A zsibói társas földjén 1800 kiló, a ró­naiakén 2000 kiló, a kucsóiak földjén meg 1735 kiló búza termett egy hektá­­ron. Nem vallottak szégyent a kukori­cával sem, 2400—2500 kiló szemes ku­koricájuk termett egy hektáron. A jó termés újabb 23 családot vonzott a há­rom társas gazdaságba. Korai volna azt mondani, hogy a tár­sulásokban minden a rendes kerékvá­gásban halad. A tagok erre a kijelentés­re azt válaszolhatnák, hogy egy kis tü­relmet kérünk. Most egy éve fogtunk össze. Ennyi idő alatt még az újszülött gyermek sem tanul meg járni. Ez igaz. De az is fedi a valóságot, például, hogy a fejlődés terén a kacsói meg a rónai társulás egy alapvető gazdasági kérdés­ben elmaradt a zsidóitól. Ez a társas gazdaság néhány hónappal később ala­kult, mint a szomszédai, mégis már je­lentős közös vagyonnal rendelkezik. Ve­tőgépet, ekét, magtisztítót vásároltak a megalakulás óta. A tagok közösen kö­töttek szerződést az állammal. S az át­adott terményekért járó pénzből 4000 lejt félretették közös alapra. Ezen az összegen juhokat vásárolnak. Mennyire kifizetődő volna Kucsán és Rónán is az illattenyésztés! A vidék kiválóan alkal­mas erre a célra. A társulásokban kitű­nő állattenyésztők is vannak. Mindezt jól tudják a tagok, mégis húzzák-halasztják a közös állatállomány kialakítását. A huza­vonával pedig mindennap csak ma­gukat rövidítik meg. Itt egy másik példa. A rónai társulás a mezei munka szervezésével és elvégzé­sével vált ki szomszédai közül. Szaksze­rűbben és idejében végezte azt el. A kü­lönbség most a betakarítás idején mu­tatkozott meg. A rónai társulásnak két — két és fél mázsával több búzája ter­mett egy hektáron. Nem kívánom tovább szaporítani a szót. Egy dolgot azonban még el kell mondjak. A szövetkezeti gazdálkodás fejlődésének egyik rugója a helyes ta­pasztalatok átadása. Kitűnő alkalma van erre a három szomszédnak. Tehát jó volna, ha a zsibói néptanács mezőgaz­dasági állandó bizottsága a közeledő téli hónapokban közös tanácskozásokat szer­vezne, ahol az oszthatatlan vagyon, a munkaszervezés és az állattenyésztés kérdéseit tüzetesen megvitatnák a társu­lások. A tagság pedig gyümölcsöztetné a tanultakat. NAGY V. ISTVÁN Baráti segítség főzetének szakszerű felszerelésében. Nekik köszönhetjük, hogy ez a mun­ka határidő előtt elkészült, hogy modern öntőcsarnokká varázsolták ezt a fontos részlegünket, amely mos­tantól kezdve a tetőzeten keresztül kapja a világosságot. Ugyancsak be­fejezték a gépműhely tetőzetének be­szerelését, s rövidesen elkészül az eszterga-, a szerszám- és kovácsmű­­hely tetőzete is. Az elvtársak vállal­ták, hogy ezt a munkát 3 nappal a határidő előtt befejezik. Népköztársaságunk tizedik évfor­dulójának közeledte más részlegek munkáját is kedvezően befolyásolja. Így például az üzemrészlegeket ösz­­szekötő utak és járdák építését de­cember 30-ig szintén befejezik. Jó munkát végeztek az Ichim Ion és Bujor Gth. vezette szerelő brigádok, Mure József bádogos csoportja és Tudor Constantin kőműves-brigádja is, amelyek a szocialista verseny ke­retében 100—150 százalékkal termel­tek többet a tervükben előirányzott mennyiségnél. E csoportok vállalták, hogy ez évi tervfeladataikat 6 nappal a népköztársaság évfordulója előtt fejezik be.­­Az­­öntöde munkásai már november 22-én befejezték évi tervüket, s délu­tán két órától kezdve 1958-ra dolgoz­nak. A második évnegyed előirány­zatát 14,2 százalékkal szárnyalták túl, október havi tervüket pedig nem­­csak túlteljesítették, hanem 131.000 lejes megtakarításukkal az önköltsé­get is sikerült csökkenteniük. A mun­ka termelékenysége ez idő alatt 1,2 százalékkal emelkedett az öntödében. A legjobb eredményeket az alkatrész­öntő csoport érte el, Stempel Adolf vezetésével. Jó munkát végeztek No­­vák József kokillaöntő, Strbu Iulian, a közszükségleti cikkek osztályának dolgozója. Antal Gergely a cső­osz­­tályról, és sokan mások. KRASZKA JÓZSEF levelező A szocialista üzemek kölcsönösen segítik egymást, kicserélik tapaszta­lataikat, sőt szakembereket is külde­nek egymáshoz, ha a termelés érde­kei ezt megkövetelik. Ilyen segítsé­get adott a minap a fővárosi „Au­gusztus 23” üzem a kaláni „Viktó­ria" üzemnek,­­ amikor Ionescu Gh. mérnököt, C­zimir György apó- és kőművesmestert, Plescence 1. szere­­lőmestert és Ich­im Ion csoportvezetőt elküldte hozzánk, hogy személyesen is részt vegyenek öntödénk új fémje- Amit egy 137 esztendős ház mesél Ezekben a napokban a következő szövegű myel­­vénytábla kerül az aradi Gheorghe Lazar utca 1. számú fvíz falára : Ezt az épületet 1820- ban emelték a színját­szás otthonának. Itt ját­szottak a román, magyar és német színészet nagy­jai: Déryné Széppataky Róza (1820) Treumann (1840), Pascaly Mihály (1868-1871), Mátéi Mik­­ő (1870). — 1907 novem­ber 30-án itt nyílt meg az első állandó aradi filmszínház. A házat néhai Hirschl Jakab aradi polgár épít­tette szászharminchét esz­tendő előtt. Furcsa em­ber volt ez az öreg Hirschl Jakab. Ha a színjátszó di­rektor nem tudta fizetni a bérleti pénzt, mosolygott egyet a bajuszába és el­engedte a tartozást, más­kor meg ingyen adta oda színházát, mivel hogy sze­rette a színésznépséget. Játszottak itt magyar, ro­mán, német meg más nemzetbeli színészek min­denkoron. Gunst német direktor nyitotta meg tár­sulatával a múzsa házát az 1820-ik esztendőben, de még ugyanabban az évben Kilényi Dávid ma­gyar igazgató •■• költözött be, híres-neves primadon­nájával, a szépséges Déry­né ifiasszonnyal. 1848 március 17-én itt, a szín­padon olvasták fel első­nek Aradon a tizenkét pontot, a pesti márciusi ifjúság forradalmi kiáltvá­nyát. Az 1848-at követő fekete években ebben a színházban tovább izzott az eltaposott szabadság­harc parazsa. Az egymást váltó színigazgatók sűrűn játszottak titokban olyan darabot, amelyet nem mu­tattak be a cenzúrának. Néhai C­ser­novit­s Péter szerb-magyar földbirtokos, a legendás hírű Damja­nich János vértanú hon­védtábornok rokona, fizet­te ilyenkor a színészeket és ezekre az előadásokra nem adtak ki jegyeket s csak megbízható hű haza­fiakat hívtak meg. 1874-ig volt az épület a színmű­vészeinek hajléka, akkor új nagy színházat építte­tett Arad városa, a régi­ből pedig díszletraktár lett .Aztán eltelt ötven év. Ám egy szép napon kő­művesek jöttek, akik meg­fiatalították az öreg há­zat. kicsinosították, hom­lokzatára odafestették: „U­­ránia" és 1907 november 30-án otthont adott az akkori idők új művészeté­nek, a filmnek. Azóta mind,a mai napig, megál­lás nélkül pereg a film falai között. A felszabadulás óta Her­­dák János nevét viseli a filmszínház. * E szerény évforduló al­kalmával egy pillanatra megállunk a 137 éves ház­ban játszó 30 esztendős Uránia előtt. Megérdemli: KÁROLY SÁNDOR Új házak egymás mellett. Számsze­­rint három. Kollektivistáké. — Még hét épült ezen kívül az idén •— világosít fel Berki Mózes, az áko­­si kollektív gazdaság mérnöke. — Az­tán vagy tizenöten kicserélték cserép­pel a szalmafödelet. Mások megint istálót, melléképületeket építettek. Bemegyünk az egyik udvarra. Farkó János portája. A ház még befejezetlen. De már most is mutatja, hogy módos ember a gazdája. Szép kis kiugró elő­szoba — amolyan verandaszerűség — két nagy szoba, konyha, spájz és für­dőszoba. Az utca felől nagy ikerab­lakok. A ház ajtajától betonozott utacska fut a kertkapuig. Tavasszal már biztosan virágok is lesznek az udvaron, és szép feh­ér függönyök a csillogóra törött ablakokon. A másik kettő mellette szinte ugyan­olyan. Kisebb faluba kulturotthonnak is beillenének. Az ember szivetáját el­futja az öröm arra gondolva, hogy gazdáik a régi világ legszegényebb­jei közül valók s hogy senki más nem, csak éppen a mi rendszerünk becsület­re, igazságra épült uj életünk nyújtott nekik , is lehetőséget az emberibb sorsra. — Az uj házakba uj bútor is kerül — hallom megint a mérnök hangját. — Ebben az évben már vagy nyolc család hozatott Tasnádról ötezer le­jes hálószobagarnitúrát. S még lega­lább annyian vannak, akik készülőd­nek a vásárláshoz. — Telik, mert jól fizet a munka­egység — teszi hozzá . — Öt kiló búza, két kiló kukorica, két kiló árpa, egy kiló zab, egy kiló burgonya, tizen­négy kiló lóhere, egyéb apróságok és körülbelül 17—18 lej az osztalék... Hát így tényleg jut is, meg marad is. Ilyenformán Kerekes László csa­ládja — számolva, hogy év végéig a meglévő kilencszáz munkaegység mel­lé még egy százat hozzá dolgoznak — száz mázsa szemesgabonát, száznegy­ven mázsa lóherét s körülbelül tizen­hétezer lejt visznek haza. Pedig csak hárman dolgoztak. De Szabó István meg a felesége is megkapja a fentiek­nek a felét, ha a november elsejéig szerzett négyszáz munkaegységüket év végéig ötszázra kerekítik ki. Pedig Ákosnak nincs valami prima határa. Nagyon meg kell itt dolgozni a közepes termésért is. S hogy lehet az, hogy ilyen irigylésre méltóan szép eredményeket értek el ? Ahogy összetalálkoztam Nyári Jó­zseffel — a gazdaság elnökével —, mindjárt ezt kérdeztem meg legelő­ször. — Mondja elnök elvtárs, mi a titka a maguk jómódjának ? Elmosolyodott. Aztán megfogott e­ge hokedliszerű alkalmatosságot, lovagló­­ülésben rátelepedett s olyanforma arc­kifejezéssel, mint aki hosszú beszéd­hez készülődik, azt mondta : — Roppant egyszerű az egész... Há­rom titka van, s ezek közül soha egyi­ket sem szabad szem elől téveszteni, elhanyagolni. AZ ELSŐ: ki kell kutatni a talaj, az időjárás sze­szélyeit s úgy alkalmazkodni hozzá, hogy a számadásnál mindig nagy ter­méseredmény jöjjön ki belőle. Sokáig próbálkoztunk így is, úgy is. Végülis ott kötöttünk ki, hogy vetésforgó nél­kül nem ér az egész semmit, összeül­tünk, megtárgyaltuk s szépen össze­állítottunk egy négyéves, amolyan „á­­kosi" vetésforgót. Első év: kalászos, lóherével. Második: lóhere. Harmadik: kalászos. Negyedik év: kapásnövény. Tavaly már meg is kezdtük. Ezentúl búzát csak lóhere után vetünk. S kö­rülbelül hat-nyolc mázsával terem több hektáronként. Nálunk felé a búza átlag­termése 15—17 mázsa. Nekünk meg az idén kereken 23 mázsás volt a hektár­­állagunk. 170 hektár lóherénk van min­den évben. S amellett, hogy ez a nö­vény megjavítja a talajt, még pénz­hasznunk is van belőle. Az idén is kö­rülbelül 300.000 lejt kapunk a mag­jáért. A kukoricatermesztés az idén nem sikerült. Olyan helyre vetettük, hogy elöntötte a víz és alig 23 mázsás szemeskukorica átlagot értünk el. Eb­ben az évben már máshová vetjük, s azt a területet meg b­árkoljuk, nehogy jövőre is megjárjuk. Van egy két éves gyümölcsösünk is. 15 hektár. Fele kajszibarack, a má­­sik fele meg szilva, közte itt-ott egy­­egy cseresznyefa. Úgy tapasztaltuk eddig, hogy igen szeretik a mi vidé­künket. Három év múlva, ha minden jól sikerül, innen is szép bevételünk lesz. Más esztendőkben jól fizetett nálunk az ipari növény is. Az idén sajnos a cukorrépánkat tönkretette a víz. De azért nem kedvetlenedtünk el. Mert egyébként igen jó termés szokott len­ni cukorrépából s kenderből is. Úgy­hogy ezzel­ továbbra is foglalkozunk. Mondtam előbb, hogy a lóherével akarjuk feljavítani a földeket. De csak a lóhere egyedül nem elég ahhoz, hogy termőbb legyen a talaj. Trágyá­zás nélkül a mi földjeinken csak bur­ján lesz. Van 546 hektár földünk s ebből minden évben megtrágyázunk körülbelül nyolcvan hektárt. Oda hord­juk a tagok istállójából is a trágyát. Persze, hogy ilyen rengeteg meny­­nyiségű trágyát összegyűjtsünk, ah­hoz meg kell legyen a megfelelő ál­latállomány is. A MÁSODIK amiről soha s­em szabad megfeled­kezni, az állattenyésztés. Mert ez nemcsak a trágyázást segíti, hanem pénzt is hoz a házhoz. Nálunk példá­ul az egész jövedelem jó fele mindig az állattenyésztésből kerül ki. Ve­gyük sorjában őket. Tehenünk van 24. Az istállóátlag napi nyolc liter fejenként. Ez bizony elég kevés. Saj­nos, eddig nem helyeztünk olyan súlyt a tehenészetre, amilyet megérde­melt volna. Most három hónapja, mióta a mérnök elvtárs hozzánk jött, ő foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tiz tehenet beállított egyedi takarmányo­zásra. Három hónap alatt ennél a tíz tehénnél a napi átlag felugrott 17,2 literre Hogy az egész tehénállo­mánynál áttérhessünk erre a mód­szerre, először is meg kellett teremte­ni a takarmányalapot. Nos, ez most­­már megvan. A rengeteg szénán, cu­korrépaszeleten és darán kívül, van úgy negyven negyvenöt vagon si­lónk. De olyan, hogy hozzá hasonlót egész Tasnád rajonban nem talál. Ezt bátran merem állítani. Csalamádé, silótengeri, méznád és tök keverék. Úgy, hogy néhány hónap múlva — úgy gondoljuk — elérjük a 17 literes istállóátlagot. Ökrünk van­ húsz darab. Igáza nem használjuk őket, mert a szántást, vetést elvégzi a gépállomás, a szállí­tás 95 százalékát pedig a három te­herautónk. Ha nagyon rossz, csúszós az út, akkor meg ott van az öt pár ló. Nekünk az ökör hizlalásra kell. Jövő évtől kezdődőleg már úgy csi­náljuk, hogy háromszor cseréljük ki őket egy esztendőben Ilyenformán 60—70 hízott ökröt tudunk átadni 12 hónap leforgása alatt az ORACA-nak. Ez legalább 100.000 lej tiszta jöve­delmet hoz a konyhára. Mert olyanok az átadáskor hogy akár kiállításra le­hetne vinni őket. A tízmázsás ökör nálunk nem megy különlegesség szám­ba. No, akkor következnek a disznók. Jelen pillanatban van nekünk 184. Ebből 21 tenyészkoca. Jövőre ezt a számot is felemeljük harmincra. A szaporulat egy részét eladjuk malac korában, m­ás részét mikor nagyobbacs­ka. Hizlalunk is belőlük. S év végére ez is meghozza a maga százezresét. A következő százezer lejről pedig a juhok gondoskodnak. Pillanatnyilag van belőlük 400. Két éven belül ezt a számot megduplázzuk. Egyrészt azért, mert úgy véljük, a tagság száma is megduplázódik akkorára, de még a haszon amit hoz is, kiváló. Legelőnk van, amennyi szükséges, úgyhogy ter­vünk valóravált­ását semmi sem aka­dályozza. Jövőre ötven családos méhészetet is akarunk beállítani. A kaptárakat már el is készítette az asztalosműhely. S most már rátérhetünk, azt hiszem jövedelmünk HARMADIK forrására. Ez pedig semmi más, mint éppen a műhelyek. Pillanatnyiig van kovács-, kerékgyártó-, borbély-, sza­bó-, lakatos- és kombinált asztalos műhelyünk. Ezenkívül egy kalapácsos medigágó és egy hídmérleg. Most még a legtöbbet a gazdaság számára dolgoznak, s hogy pénzjöve­­delmei csak valami ötvenezret hoztak, az ember azt hihetné nem is kifize­tődőek. De nem az a lényeg, hogy mennyit hoztak, hanem hogy meny­nyit takarítottak meg. Mi rengeteg pénzt kellett volna fizetni azért a munkáért, amit évente elvégeznek... A szabóság például kizárólag csak a tagok számára dolgozik. S még ezt sem győzi. Pedig csak 146 családunk van, abból is vagy húsz csak most az ősszel lépett be. De kitört nálunk valami ruházkodási „mánia". Új ka­bát, felöltő, tömérdek készül a szabó­­műhelyben. S mivel az asszonyok is állandóan csak azt hajtogatják, hogy „divatosan" akarnak öltözködni, hát most, úgy döntöttünk, rövid időn be­lül vásárolunk három varrógépet, a lányokat tanfolyamon megtaníttat­­juk varrni, aztán szabjanak maguknak olyan „divatos" ruhákat, amilyeneket éppen akarnak. Télen van idejük rá bőven. Úgyis az volt a bajuk, hogy télire csak a férfiaknak biztosítottunk munkát. Most már lesz nekik is. Mert akinek pillanatnyilag éppen nem jut varrógép, az szabhat, kézimunkázhat. ■k Nos, hát körülbelül ez az a három „titok", ami megmagyarázza a ákos­­falvi kollektivisták jómódját. Amint azt bárki megállapíthatja, nincs benne semmi ördöngösség, bármelyik kollektív gazdaság kipróbálhatja, al­kalmazhatja. S minthogy a gazdaság fellendítése saját jómódjának is a megteremtése, gondolom, mindenki­nek szívügye, bátran hozzá lehet kez­deni utánzásukhoz. BÚZA ROZÁLIA BLÖKE A zetelaki Fogyasztási szövetkezeteink e­­gyik küldöttsége Magyarországról visszatérve sokat mesélt az ottani iskolaszövetkezetekről, azok nagy jelentőségéről. Azóta már nálunk is megszületett az első iskolaszö­vetkezet. Az úttörők szerepét a ze­­telakiak vállalták. Remélhetőleg példájuk nem marad követés nél­kül. Nemrég az Udvarhely rajoni Zete­­lakán a helyi iskola tantestületének és főként tanuló ifjúságának kezde-A zetelaki iskolaszövetkezet arcéle még nem alakult ki teljesen. Vég­eredményben csak próbálkozás, de kétségtelenül sokat ígérő próbálko­zás. Az alábbiakban egyik leve­lezőnk írását közöljük, aki a zetelaki iskolaszövetkezet megalakulásáról, munkájáról számol ke­­ményezésére megalakult országunk el­ső iskolaszövetkezete. Elég volt csupán a gondolat fel­vetése ahhoz, hogy a szervezés első napjaiban 115, majd az alakuló köz­gyűlésig 183 alapító tag lépjen be Az alakuló közgyűlést­­ szeptember má­sodik felében tartották meg, s azóta az iskolaszövetkezet, a tanulók szö­vetkezete, él és egyre erősödik. Közgyűlésről eddig csak odahaza szüleiktől hallottak a gyermekek. Most pedig ők tartottak közgyűlést és nem is sikertelenül. Nem kis dolog egy szövetkezetet vezetni. Ezzel tisztában voltak a zete­laki hétosztályos elemi iskola növen­dékei is. Ki legyen tehát az elnök? Ez fog­lalkoztatta a tanulókat. Nem törték sokáig a fejüket, hiszen Sándor Tibor a hetedik osztály él­­tanulója az elmúlt nyáron kisebb testvéreivel 700 lejnél több értékű ró­zsabogyót gyűjtött és értékesített a községi szövetkezetben. A választás egyhangúlag ráesett. A vezetőtanács többi tagjai és a felügyelő bizottsági tagok is mind az éltanulók soraiból kerültek ki. Hátra volt azonban a dolog nehe­zebbik része. A gyakorlati munkák megszervezése. A községi szövetke­zet támogatásával, annak fiókjaként az iskola falai között megnyílt a ta­nuló ifjúság részére szükséges, isko­lai felszereléseket és édesipari ter­mékeket árusító üzletecske, mely azó­ta folyamatosan gondoskodik a szük­séges áruk beszerzéséről. Alig másfél hónap telt el a bein­dulás óta és ma már Kisfaludi Ferenc, Péter Tibor és Szász Magda, az is­kolaszövetkezet boltosai, Gál Béla vezetőtanár irányítása mellett olyan otthonosan mozognak az áruasztal mögött, mintha kereskedőknek szület­tek volna. — De még sok a tennivaló — mondja egyszerre Szőke Ferenc és Gál Béla az iskolaszövetkezetet irá­nyító két tanár. — Nem nagy ered­mény még az ha az iskolaszövetkezet mostanáig több mint 3000 lejnyi for­galmat bonyolított le, a megválasztott vezetőtanács, a felügyelő bizottság, a boltosok és a pénztáros szövetkezeti szellemben nevelődnek. A fő hang­súly a tagok szövetkezeti szellemben való nevelésén van.­­ Az a tény, hogy az üzletecskét magukénak érzik, onnan vásárolnak és a forgótőkét idővel az általuk befi­zetett részvények fogják képezni, két­ségtelenül nevelő hatással bír. Fon­tos azonban az, hogy az a 10 lej rész­vény, melyet a közgyűlés által elfo­gadott iskolaszövetkezet alapszabály­zata állapított meg,­­ ne jelentsen a szülőknek semmilyen tehertételt, ha­nem azt a gyermekek kevés pénzecs­kéjük megtakarításával és közös ak­ciók alkalmával gyűjtött gyógynö­vény toll, fémhulladék, stb. szövetke­zeten keresztüli értékesítésével sze­rezzék meg. Ez a módszer nevelné a gyermekekben a takarékoskodás és a közös tevékenység szellemét is. Megnéztük a vezetőtanács naplóját. Milyen terveik vannak és milyenek a kilátások? Az első pillanatban Lu­kács Erzsébet VII. osztályos tanuló pedáns és szép betűkkel vezetett jegy­zőkönyve ragadja meg az ember fi­gyelmét. Máskülönben ő az iskolai­szövetkezet megválasztott könyvelője. Kiderült, hogy szeptember 19. óta már két esetben tartott a vezetőta­­nács gyűlést és a napirenden bizony meglehetősen komoly kérdések szere­peltek. Az elsőn foglalkoztak az üzle­tecske létesítésével, a nyitási és zárá­si idők meghatározásával. A másodi­kon már a cégtábla elkészítésével, egy kályha beállításával. Már itt felmerült az a gondolat, hogy az is­kolaszövetkezeti tagok által szerve­zett akció keretében végigjárják a krumpliföldeket, a már kiásott, földek­ben hagyott krumplit összegyűjtik és a szövetkezet útján értékesítik. A krumpliért kapott pénzt a tagok rész-­­vényeinek törlesztésére fordítják. Már most megállapítható, hogy a kilátások jók, s ha a kezdet nehéz is, a cél: az iskolások szövetkezeti neve­lése megéri a fáradtságot. A felsőbb tanügyi és szövetkezeti szervek támo­gatása és a kezdeményezés megfelelő felkarolása azonban érthetetlenül ké­sik. Egy-két kísérleti és mondhat­nánk műkedvelő iskolaszövetkezet he­lyett jobb szeretnénk tömegmozgal­­mat. Reméljük, hogy a zetelaki „Úttörő“ iskolaszövetkezet méltó lesz nevéhez. ZAKARIÁS FERENC az Udvarhely rajoni szövetkezeti szö­vetség szervezési felelőse A KŐOLAJ- ÉS VEGYIPARI MI­NISZTÉRIUM kielemezte a 3. negyed­évi szakmai brigádközi szocialista versenyek eredményeit és pénzjuta­lomban részesítette a versenyek győz­teseit. A három hónap alatt elkészí­tendő szondáknál dolgozó kútfúró bri­gádok versenyében az I. dijat­ 15.000 lejt, a ploesti szondafúró vállalatnál dolgozó Aurel Gheorghe brigádja nyerte, amely a tervezett fúrási se­bességet 30,9 százalékkal túlszárnyal­ta, az önköltséget pedig 51,7 százalék­kal csökkentette. A 10.000 lejes II. dí­jat a temesi szondafúró vállalatnál dolgozó Marin Ilie és Constantin Apostol brigádja nyerte NAGY TURISTA SZÁLLODÁT AVATNAK FEL a predeáli Ciopl­án népköztársaságunk kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából. Ugyancsak az évforduló köszöntésére megindítják a Pestera-i villanytelepet, amely vil­lanyárammal látja majd el a jalomi­­cavölgyi turistaházakat. Még a télen üzembe helyezik a Páring hegységben épített síliftet, amely az ország legna­gyobb sífelvonója. Nemsokára felavat­ják az újjáépített „Cota 1300“ és a „Furnica" menedékházakat, amelyeket gázfűtéssel láttak el. A téli turistasze­zonra való tekintettel felfrissítették az útjelzéseket a téli idényben látogatott hegységekben és kijavították a mene­dékházakat a Fogarasi havasokban, a Bucsecs, Postavara, Királykő és más hegységekben A MURGENI RAJONI (Iasi tarto­­mány) kollektivisták, társult földmű­vesek, párt- és állami aktivisták kül­döttsége az elmúlt napokban baráti lá­togatást tett a Moldvai SZSZK Leóvá rajonjában. A küldöttség megtekintett több kolhozt, egy sztovhozt, egy gép­es traktorállomást, néhány falut, kul­turális intézményt stb. A vendégeket mindenütt testvéri szeretettel fogad­ták. A VAJDAHUNYADI FÉMIPARI KOMBINÁTBAN országos értekezlet nyílt meg a zsilvölgyi szénből készült kohászati koksz minőségének megjaví­tása céljából, valamint azért, hogy megtalálják a legmegfelelőbb techno­lógiai folyamatot e koksz minél elő­nyösebb felhasználására a vajdahu­nyadi kohóknál. Az értekezleten több mint 150 szakmérnök és technikus vesz részt az ország Jhu­ ixan/Jilv Turézipari és bányaipari vállalataiból és intéz­ményeiből I I I Itt a tél... Bukarestben a tegnap hava­zott először, Predeálon pedig mi* megkezdődött a síszezon. 1957. december­­– vasárnap

Next