Előre, 1958. január (12. évfolyam, 3170-3194. szám)

1958-01-03 / 3170. szám

A BIZTOS LÉPTEKKEL z emberek mindig, még a legne­hezebb időkben is, reménységgel és bizakodással tekintettek az új esztendőre. Ma pedig, amikor szá­munkra, szocializmust építők számá­ra a nagyszerű távlatok mindennapos aktualitássá váltak, a jövőbe vetett hit és bizodalom szilárd alapot nyert. A remény és a bizakodás a szocializmus emberénél szervesen együvé tartozik a cselekvéssel. Mi, amikor remélünk, cselekszünk is, tettekkel váltjuk való­ra álmainkat. S mert álmaink meré­szek, reményeink szárnyalóak, csele­kedeteink számára biztos kiindulópon­tot és jól rögzített célt kell találnunk. Bizakodásaink és tetteink közös alapja a megtett utunkról készített számve­tés és az ebből adódó következtetések. Ezért vált nálunk immár szokássá az évvégi­ évkezdeti mérleg és tervkészí­tés. Ezúttal, a megszokottól eltérően, egyszerre évről és évtizedről is készí­tettünk mérleget és a jövőbe vetett pillantásunk — anélkül, hogy a közeli célkitűzések veszítenének konkrétsá­gukból, már a messzibb távlatokat is fürkészi. Egy évtized telt el azóta, hogy a munkásosztály meghódította a teljes hatalmat. Sokszor és különböző alkal­makkor készítettünk már mérleget ar­ról, hogyan gazdálkodik az önmaga és országa fölött úrrá lett dolgozó nép. Tíz év történelmi távlatból rövid idő, különösen ha a mi tennivalóink sokaságát és nagyságát is felmérjük. Hiszen amikor népköztársaságunk ki­kiáltásával a világ politikailag legha­­ladottabb országai közé emelkedtünk, gazdaságilag erősen el voltunk ma­radva, országunk gazdasága, főkép­pen a kihasználatlan lehetőségekben és erőforrásokban állott. Ahhoz, hogy ér­zékeljük,­­­ milyen mértékben sikerült felszámolnunk ezt az elmaradást és felzárkóznunk az iparilag fejlett orszá­gok közé, elég néhány adat. Orszá­gunk ipari össztermelése 1957-ben 4,2-szerese volt az 1948-as évinek. Népköztársaságunk tizedik évében a gépgyártó és az építőanyagipar szinte nyolcszor, a vegyipar csaknem hétszer többet termelt, mint az első évben. A fogyasztási javak termelése ugyanez idő alatt 3,5-szeresére emelkedett. r ^,v­z igen jelentős növekedési a­­*■* ikrrok meenem tudlak ‘■'Iksen ! (Számolni a múltbeli elmar­adottsá­got, noha kiragadták az országot régi állapotából. Ha a tíz esztendő folya­matát képzeletünk és tervezőkészsé­günk segítségével megnyújtjuk az el­jövendő évekkel, eredményeink meg­sokszorozódnak, hiszen amit elértünk, az biztos kiindulópont a szocializmus követelményeinek megfelelő gazdasá­gi-technikai színvonal eléréséhez. Az elmúlt év, a tizedik, nem cá­folt rá semmivel az előző kilencre. Az 1957-es év eredményeivel igazolta az eddig megtett út helyességét és megmutatta azokat az első eredmé­nyeket, amelyek a párt II. kongresz­­szusának és 1956-os decemberi plénu­mának határozatai nyomán születtek. Amint a költségvetési jelentésből ki­tűnik, 1957-ben — ideiglenes adatok szerint — iparunk 105,4 százalékra teljesítette tervét. Az előző évhez vi­szonyítva tavaly 14 százalékkal több villamosenergiát termeltünk, vegyipa­runk termelése 20 százalékkal, gép­iparunké pedig 13,5 százalékkal nö­vekedett. Tehát iparunk az ország gazdasági erőforrásainak és nyers­anyagforrásainak megfelelően tovább­fejlődött. A párt irányelvei alapján bevezetett megjavított bérezési rend­szer már a kezdetben eredményesnek bizonyult. A múlt év végén a munká­sok jövedelmének színvonala 16 száza­lékkal, a mérnököké és technikusoké pedig 15 százalékkal haladta meg az előző év végi jövedelmet. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azonban, hogy a dolgozók jövedelmének ilyen­­arányú növekedése a fogyasztási és beruházási alap közötti arány meg­változtatásának is a következménye, hisz az elmúlt évben, noha a munka termelékenységének előirányzatát je­lentősen túlhaladtuk — 4,4­ százalék helyett 7,5-tel növeltük — mégis ez a növekedés jóval mögötte maradt a dolgozók jövedelme növekedésének. Mezőgazdaságunk is jó eredménye­ket mutatott fel az elmúlt esztendő­ben. A terméseredményekkel együtt ebben az évben jelentősen növekedett a mezőgazdaság szocialista szektora is, amely ma már magában foglalja a szántóterület mintegy 48 százalékát. A szocialista gazdálkodás térhódítása falvainkon megteremti az alapvető feltételt ahhoz, hogy a gépesítés és a modern agrotechnika alapján olyan mezőgazdasági termésünk legyen, a­­mely bőségesen biztosítja az ország szükségleteit. Az anyagi javak néva­datait sokáig sorolható téren nem »chiprin me menyektől vesze­geson is, hogy ma már od­gyártunk, amelyeket cs. lett és gazdaságilag előír (folytatás a 3. oldalon) Tudósítóink jelentik HOGYAN SZILVESZTEREZETT... Tulajdonképpen semmi különös dolog nem történt. A vén föld ismét befejezett egy kört a napkörüli pályáján. Megtette ő ezt ki tudja hány milliárd esetben. Az emberiség röpke pár évszázad óta tartja számon s lám milyen nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szüntelen körfor­gásban ismét öregebbek lettünk egy évvel. Igényt tartunk rá, hogy jól, vidáman kezdjük az új esztendőt. S va­lahogyan megértőbb, tágasabb, gazdagabb lesz az emberi szív. A jó kí­vánságokat sem mérjük olyan fukarul, mint máskor, nemcsak egyetlen jó napot, vagy jó estét kívánunk embertársunknak, hanem legalább is egy évre szóló boldogságot. Boldog új éved­ ■ ■■ Kolozsvár Negyed órája, hogy észrevétlenül átbillentünk 1958-ba, meg sem zök­kent a föld. Az imént poharat koccin­tottunk egy vidám, zajos társaságban, összeölelkeztünk rokonokkal, jó bará­tokkal, s most Kolozsvár utcáit ro­vom, hogy a friss téli levegőből egy kis szilveszteri hangulatot is szip­pantsak. Úgy engedtek el, mintha expedícióra indulnék. Milyen fényes és forgalmas a vá­ros. Autók cikáznak, emberek sietnek valahova, talán „pendliznek" egyik társaságból a másikba. Hány helyen világosak az ablakok, milyen kevesen alszanak ebben a nagyocska város­ban. Vajon alszik-e egyáltalán valaki e kései órában, gyermekeken kívül? Zsúfoltak a vendéglők, a Continen­tal fényes nagy terme is, bár néhány hete, amikor megnyílt a közönség megriadt az árakról szóló mende­mondáktól. A felelős invitál, kerítene még helyet s egy órától kezdődően színészek lépnek majd fel... Az egyik pult alatt ott lapul a tisztába tett újévi malac. Nem vagyunk baboná­sak, de miért ne húzzuk meg a fülét? A többi vendéglőbe már csak kí­vülről lehet bekandikálni, a Szamos­ba meg a Sirályba még úgy sem. Elzárták hermetikusan, még a redő­nyöket is lehúzták. Kiengedni senkit nem kell. Áll a bál, szól a zene, pettyegetett külsőt öltenek az embe­rek a konfetitól. De muzsika hangjai szűrődnek ki magánlakásokból, klu­bokból, gyüléstermekből, a Babes egye­temről — a bolyaistákkal együtt szil­vesztereznek — s ki tudja hány más, szórakozásra alkalmas helyről. Min­denki mulat. De álljunk csak meg egy pillanatra: vajon csakugyan mindenki? A Conti­­nentalban az imént gyűrött arcú pincér szaladt elém. A közélelmezésiek ugyancsak izzadnak most. És az a rengeteg fény, ez sem a légből jön. Valakik dolgoznak a villanytelepen, hogy mások vidáman kezdhessék az évet. Boldog új évet nekik is, meg a taxi­sofőröknek, akik most nem ihat­nak s az utcákon cirkáló milicisták­­nak, akiket ugyancsak megkínálhat­nánk egy-egy pohárka borral, de aligha fogadnák el. S az országban szanaszét tüzes szemű vonatok szelik át az éjszakát. Egyik­másik állomáson bizonyára felszólnak a mozdonyvezetőnek, a kormos fűtő­nek, meg a táskás kalauznak, hogy boldog új esztendőt. Tegnap az üd­vözlő kártyák között nyomtatott szö­vegű színes dísz-táviratot hozott a Az üzem egy munkása sem hiány­zott a Gheorghiu Dej gyár Szilveszter estjéről. Az üzemi étteremben terí­tették a dúsan megrakott asztalokat, de a nagyterem is kicsi volt az áradó jókedvnek és a táncos lábaknak. A színes, kavargó sokaságból csak felvillantak az ismerős arcok, a munka riportjainak hősei: Mészáros István a híres kohász, Somcuteanu Vasile, Balázs Gábor, Bencze Mihály, akiket mindig ünnepi nagy pillana­tokban láttunk és a dísztáblák képein — most vidáman csendül kezükben a pohár. Gyöngyözött a jósza tréfa régi szép ó bora. A gyár udvarán — mintha a gond­talanság éjszakáját akarták volna fényesíteni lángjukkal — a fáradha­tatlan kemencék csodálatos tűzijátéka ragyogott. Kék, vörös, sárga tüzek csaptak fel vakító fényükkel bevilá­gítva a sötét eget. A kohók nem pi­hennek, az éjszakai váltás munkába állt. A gyár élete olyan élő volt, mint az esztendő bármely napján és éjszakáján. A gyár szilveszterestjének ez volt a különös varázsa: a nem pihenő postás. Sikereket és boldog új évet kivánt valaki. De kicsoda? Forgattuk a táviratot s a feladó helyén egy pe­csétet találtunk: a postaigazgatóság. Nyomban megbocsátottam gondo­latban, hogy egyszer hat napot ván­dorolt egy levelem, már csak arra emlékeztem, hogy egy másikat hibás címzése ellenére is elhozta a postás. Lám a telefonközpontban is kell valakiknek dolgozniok, ilyenkor nem állhat meg az élet. Hívjuk csak fel azt a fránya 09-et. — Halló, interurbán?... Nem, ezút­tal nem akarom zavarni, elvtársnő. Azaz mégis: boldog újévet kívánok, s ne haragudjon, hogy ismeretlenül ve­szekedtünk párszor, amiért későn kapcsolta Bukarestet. A Malinovszkij téren világos a Nemzeti Színház. Szilveszteri műsor folyik ott. Munkában vannak a művé­szek, szórakozik a lakosság. A szín­ház épülete mögött, a kis parkban ha­talmas fény­ csillag villog. A rengeteg színes dísz és gyermekjáték. Köröskö­rül hunyt szemmel lapítanak a mese­házikók. Boldog új esztendőt kíván Kolozs­vár az egész országnak, ennek a népköztársaságnak, amelyik csak a tegnap töltötte be tizedik életévét, de mára egész évvel lett öregebb mégis. (6. 1.) munka és a fáradhatatlan jókedv egybeolvadása, a poharak csengése, tréfás kacagás, a gépek zakatolása és a folyó érc sistergése vegyült össze a morajba. Ilyen az élet itt, kemény mint a szürke kőzetek, és csillanó mint kőzetben a telér. BANYAI JUDIT ..Nagybánya Sok sikert az új évben i­s koccintanak éjfélkor a fővárosi Gh. Gheorghiu­­................... Del­készruhagyár dolgozói Vallomás éjfélkor Szabad-e az újság­írónak egy évben egy­szer, szilveszter éjje­lén borospohár mellett ülni és vallani önma­gáról? Szabad, nem szabad, nem kérde­zem. Rovom a sorokat ap­ró betűkkel, majd ma­gasba ugró vonalak­kal, mint az elektro­­kardiogram, amely cikcakk vonalakkal rajzolja le a szív do­bogását. Vajon az én írásom csak saját szivem do­bogását regisztrálja-e­? Vajon az elmúlt év­ben voltam-e osztá­lyomnak s népemnek kardiográfja? Látha­­tó-e benne népünk fel­buzogó erejének ezer­nyi vívmány­vonala s múló bajainak néha feltűnő görbéje? Vol­tam-e, tudtam-e len­ni lelkiismerete azok­nak az embereknek, akik most itt vigad­nak körülöttem, szerte a városban, az ország­ban, mindenütt. A szépen feldíszített vendéglőkben, kultúr­otthonokban, meleg családi körökben mu­latnak Marosvásárhely munkásai és összes dolgozói. Velük viga­dok én is, ezekkel az ,,okos jóságú, tiszta tekintetű emberekkel“, a munkásokkal, me­lyet már rég kigyön­gyözött magából a nép. Velük ünnepelek és velük dolgoztam egész évben. De va­jon hogyan? Afölött töprengve és gyötrődve ülök a pohár mellett szilvesz­ter éjjelén. És elme­rengve nézem, hogy a borban hogyan száll felfelé a gyöngy. Jól mondta Vörösmarty: Törjön is mind ég felé az Ami gyöngy. Hadd maradjon gyáva földön A göröngy, így törtek fel a ma­gasba népünk legjobb fiai is. Mélyről indult a mi osztályunk s a hatalom magasságába érkezett. Mélyről in­dult ez az ország is mégis mennyi, de mennyi tettet gyön­gyözött , magából csak az elmúlt év alatt is. De elkalandoztam a témától... Miről is volt szó? Igen arról, hogy voltam-e, tud­tam-e lenni az osz­­tály-szívdobogás mé­rő­műszere. Nem tu­dom, voltam-e, de sze­retnék lenni. Mint az elektrokardiogra­­mot, engem is áramok, eszmei áramlat mű­ködtetett. És ez az eszmei áram, vörös izzásra hevített, sok energiámat lekötötte — de kifelé keveset világított. Ó, tiszta tekintetű emberek, okos jósá­gú emberek ! Mily erőt adó jó érzés köz­tetek lenni, a me­­legszavú közösségben, a kommunista esz­mék pozitív áramkö­rében. Nagy bizako­dással lépem át az új­­esztendőt, mert vele­tek vagyok. Boldog újévet, EMBEREK, TORÖK LÁSZLÓ Vi lás az élet árjai egyesüljetekU | A. R OM AN NE P KOZ T A R S A SAG NE PTA N ACS A1NAK J.AR3A XII. évfolyam 3170. szám 4 oldal ára 20 iráni 1958 január 3., péntek MAI SZÁMUNKBAN: Az SZKP és a kormány vezetői­­nek újévi üzenete a szovjet néphez. (4. oldal) A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGY NEMZETGYŰLÉSE ELNÖKSÉGÉNEK Törvényerejű rendelete A NÉPTANÁCSI KÉPVISELŐ­VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁNAK KITŰZÉSÉRŐL A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége elrendeli: EGYETLEN SZAKASZ. — A nép­­tanácsi képviselőválasztások napját 1958. március 2-ra tűzzük ki. A néptanácsok megalakítására 1953 március 11. után kerül sor. Dr. PETRU GROZA a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke GHEORGHE STOICA a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének titkára Bukarest, 1958. január 2. Dr. Petru Groza elvtárs, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének újévi rádióbeszéde KEDVES BARÁTAIM, ELVTARSAK1 Néhány perc múlva búcsút veszünk az 1957-es esz­tendőtől. Lezárjuk a szabad haza erősítéséért végzett gyümölcsöző munkában eltelt esztendő mérlegét, és egy­szersmind a Román Népköztársaság megalakulásától eltelt első évtized mérlegét. Hős munkásosztályunk, szor­­galmas parasztságunk derék értelmiségünkkel együtt az eddig elért eredményeken felbuzdulva mélységes bizako­dással valósítják meg az új élet építésének nagy művét, óriási munkateleppé változtatva országunkat. Bizalommal követik a Román Munkáspárt és a Román Népköztársa­ság kormányának politikáját, fejlesztik népgazdaságun­kat és napról napra újabb értékekkel gazdagítják kultu­rális kincseinket. Köztársaságunk második évtizedének első évébe, a békés munka újabb esztendejébe lépünk, bizalommal tekintve drága n­azánk sorsa és derűs jövője elé, melyet a román nép szorgos munkájával teremt meg magának. Abban a szilárd meggyőződésben lépjük át 1958 küszöbét, hogy tovább erősítjük a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét, egyre jobban elmélyít­jük a román nép és a hazánkban élő nemzeti kisebbségek testvéri együttműködését és barátságát. Bizonyosak vagyunk felőle, hogy dolgos, tehetséges és takarékos népünk a szocialista táborhoz tartozó több f­a­rási, szövetséges országgal együttműködve és bölcs­­ösen segítve egymást, élen a Szovjetunióval, a szoci­lizmus útján haladva tovább fejleszti hazánk iparát mezőgazdaságát, ami a jólét szakadatlan növekedéséh vezet. A dolgozók szolgálatába állítjuk a tudomány­osak egyre értékesebb vívmányait. A nép iránti szeretete fakadó és mai gazdag életünk valóságából táplálka irodalmi művek és műalkotások elősegítik a tömeg­ kulturális színvonalának emelkedését, megacélozzák dolgozók akaratát, hogy további erőfeszítéseket tegyen hazánk felvirágoztatására. Meggyőződésünk, hogy szocialista országok, nagy barátunk , a Szovjetuni­ó világ összes békeszerető erői ebben az évben is jele­tős győzelmeket aratnak az emberiség hő törekvésein valóra váltásában , a tartós világbéke és a népek köz­békés együttlétezés megteremtésében. Engedjék meg, hogy most, az újév éjszakáján, a sz­­etett népünk napsugaras jövőjébe, a békének és a vili országai közti megértésnek győzelmébe vetett hittel, hagyományos jókívánsággal köszöntsem Önöket: „BO­DOG ÚJÉVET!" Az újév első munkanapján: A Temelia cementgyárban (Tudósítónktól) Szerte Sztálinvárosban újévi köszön­tőkre csendült a pohár. Ünnepelt a ha­talmas ipari város lakossága. De a Te­­melia cementgyárban 1958 első hajna­lán is izzottak a klinker kemencék, forgott az óriás cementmalom, mert a nagy gépezetek leállítása és újra bein­dítása komoly veszteséget jelentett vol­na a termelésben. Ezt pedig nem akar­ták az üzem dolgozói, akik az elmúlt évben az ország valamennyi cementgyá­ra között elsőnek fejezték be évi ter­vüket. Moldovan Aurel, Hosszú Domo­kos, Handra József, Katona István, Kajcsa András és kollektívája a mun­ka szerszámaival kezében köszöntötte az uj esztendőt és örömmel jelentette a váltásnak: az év első napján tizenkét tonna kankert, tiz tonna meszet és ti­zenöt tonna cementet adtak terven felül. Ez a hir fogadta másodikon a mun­kába érkezőket. Jól kezdődik az eszten­dő — mondták örömmel az emberek, miután boldog új évet kívántak egy­másnak. Kilenc órakor elterjedt a hír, hogy röpgyűlés lesz. Kissé csodálkoztak, hogy miért hívnak össze ilyen hirtelen gyűlést, de néhány perc múlva már zsú­folásig volt a terem és a tömeg feszült várakozással tekintett Pinkovics Má­tyásra, az igazgatóra, aki hatalmas pak­­samétával a kezében lépett az emel­vényre. Az igazi meglepetés akkor kö­vetkezett. Az igazgató elvtárs bejelen­tette, hogy a Vörös Zászló munkásvá­rosban átadásra készen áll az a kéteme­­letes lakótömb, amelyet az üzem épített a többgyermekes élmunkások számára. Azok, akik annyi cementet adtak az or­szág nagy építkezéseihez, most maguk is szép két szoba, konyhás, fürdőszobás lakásba költözhetnek. És olvasni kezd­te a neveket. Az érdekeltek boldogan vették át a kiutalást. Az üzem vezetősége másodi­kén és harmadikén szállító járműveket bocsát rendelkezésükre, hogy a költöz­ködést azonnal lebonyolíthassák. Ciama Viorel meghatott hangon mon­dott köszönetet az új, napfényes ott­honért. „Azzal háláljuk meg pártunknak és kormányunknak, hogy az új esztendő­ben még több cementet fogunk adni az országnak". Így kezdődött az új év a sztálinvárosi Temelia cementgyárban. Ki­ s Bojenoiu, a craiovai „November 7“ mezőgazdasági gép­­srgályosai is új lendü­lettel dolgoznak 1958 első munka­nap­ján A Petőfi Sándor bőrgyárban Történelmünk legragyogóbb évtizedé­nek hatalmas eredményeiből merített szilárd bizakodással ürítettük poharun­kat újabb sikerekre az újév küszöbén. Sikerekre, amelyek egyszerű emberek dolgos hétköznapjain születnek. Az újesztendő első ilyen hétköznap­ján látogattam el a marosvásárhelyi Pe­tőfi Sándor bőrgyárba. Csutak Lajos igazgató éppen a postát bontotta ki. Javarésze újévi üdvözlet. S már ezek az üdvözlő sorok is új éle­tünkről vallanak. Megmondtam, hogy mi járatban va­gyok. — Kissé elkésett — válaszolta az igazgató. — Hogyan ? — döbbentem meg. — Tegnap is dolgoztak ? — Nem, nem dolgoztunk, de nálunk már hónapokkal ezelőtt volt 1958 első munkanapja. Ma március 3-ra terme­lünk. Be­jártam az egész üzemet, de hiába érdeklődtem rendkívüli napi esemény után. Szöllösi János fehértimár is csak annyit mondott: Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. — Ugyanúgy, mint eddig ? — November közepén kellett volna eljönnie. Akkor történtek nagy dolgok nálunk. Kiderült, hogy a riportom kedvéért Bende Sándor, a tímárság vezetője, nem várt az új évig, mert „minden perc számít“. Már hat hete alkalmazzák a kesztyűbőr és felsőbőr tim­árságon az el­gondolását. Ha le is késtem az újításról való be­számolásról, mégis az 1958 as esztendő egyik legfontosabb — eddig rejtett — tartalékáról adhatok ezúttal hírt. Fel­tárása az előzetes számítások szerint évi egymillió lej értékű bőrrel növeli a ter­­melést a nyersanyag szükséglet emelé­se nélkül. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen most bukkantak rá, mert az idén 100 ezer párral több kesztyűt s jóval több felső és bélésbőrt állít elő az üzem, mint eddig. Év végéig százzal növekszik a munkások létszáma, akiket olyan kiváló szakmunkások tanítanak be, mint Szöllösi János, Csibi József tí­már, Bukaresti János szabász, Szőcs Mária és Gulácsi Irén a varrodából. Munkatársaikkal együtt szorgos tevé­kenységük közben valamennyien csak annyit mondanak: ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, azonban napról napra többet adnak az országnak dolgos hét­köznapjaikon. A. M. Megérkezett a Szovjetunióból az első idei áru­szállítmány A szovjet-román kereskedelmi egyezmények alapján a Larga-Galati határállomáson át január elsején megérkezett országunkba a Szovjet­unióból az első idei ipari termékeket és gabonát tartalmazó szállítmány. A hagyományos üdvözlet után a román vasutasok az első szerelvényből ki­raktak több mint 200 tonna gabonát, 200 tonna hengerelt árut, csöveket, acélt és egyebeket. Az új év első nap­ján további két vonatszerelvény ér­kezett a Szovjetunióból Larga-Galati állomásra több ezer tonna áruval. Ugyanezen a napon az állomáson áthaladt több vasúti szállítmány je­lentős mennyiségű koksszal, tűzálló­­téglával, mezőgazdasági géppel, trak­torokkal és egyéb árukkal a Bolgár Népköztársaság és a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársaság részére. A nemzetközi Lenin békedíj új kitüntetettjei MOSZKVA (Agerpres). —TASZSZ. A nemzetközi Lenin békedijbizott­­ság bejelentette, hogy az 1956 évi bé­kedíjat több kiváló személyiségnek ítélték oda, akik aktívan harcolnak a békéért és a békés egymás mellett élés eszméjének valóraváltásáért. A kitüntetettek között vannak: Chandrasekhar Venkat Raman, kivá­ló indiai fizikus, aki fénytani művek­­vel tette nevét ismertté; Emmanuel d'Astier da la Vigerie francia közéleti személyiség, a békeharc mozgalom egyik legelső részvevője; Joliot Cu­rie harcos társa; Maria Rosa Oliver, argentínai újságírónő és közéleti har­cos, aki a latinamerikai országokban tevékenyen támogatja a békepoliti­kát; Nyikolaj Tyihonov, ismert szovjet költő, a szovjet békevédelmi bírot­ság elnöke; Udakendavala Saranai­kara Tero, buddhista lelkész, ceyloi közéleti harcos, aki annak idején fe ajánlotta, hogy a Karácsony szigetei­re utazik az angol hidrogél­boni kísérletek elleni tiltakozásul. Közlemény Dr. Petru Groza elvtársnakf, a Nagy Nemzetgyűlés Elnökség elnökének egészségi állapotért Az 1957 november 17-én végrehaj­tott sebészeti műtét következtében a meneti javulás állt be, de a beteggé tovább fejlődött. Az utóbbi napokba a beteg általános állapota és a be­tegség tünetei is rosszabbodtak. A be­teg megfelelő gyógykezelésben része­­sül. Dr. N. G. LUPU professzor, akadémikus Dr. C. ILIESCU professzor Dr. I. FAGARASANU professzor Dr. T. BURGH­ELE professzor Dr. T. SPIRCHEZ professzor Dr. KAHANA ERNŐ Dr. D. POPESCU Bukarest, 1958. január 1. TÁVIRAT Petru Groza elvtársnak Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak a Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetősége első titkárának Chiv Stoicc elvtár." "k «*»», a Román Népi -.­­saság Minisztertanácsa elnökének ?nes Kedves elvtársak ! A Szovjetunió Legfelső Szovjetjének Elnöksége, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa me­leg üdvözletét küldi önöknek és az egész román népnek az újév alkalmá­ból. A romániai dolgozók számára az új esztendő különös örömöt jelent, mert egybeesik a monarchia megdöntése és Románia népköztársasággá való kikiáltása tizedik évfordulójának nagy ünnepével. Az elmúlt évet az jelle­mezte, hogy a nép még szorosabban felsorakozott a Román Munkáspárt köré, az ország munkásai, parasztjai és értelmiségiei újabb sikereket arattak a szocializmus építésében és a Román Népköztársaság nemzetközi helyzete tovább erősödött. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének népei és a Román Népköztársaság népei közötti baráti kap­csolatok az uj esztendőben megerősödnek és tovább fejlődnek. Tiszta szivből újabb sikereket kívánunk a testvéri román népnek a szo­cializmus építésében s a Balkán s az egész világ békéjéért folytatott harcban. K. VOROSILOV N. HRUSCSOV N. BULGANYIN Tavalyi történetek EGY ELMÚLT esztendő határkö­ve­i­a egy csomó üres üveg választ már el tőlük. Azért kellemes még a visszaemlékezés. Hiszen úgy össze­jött most a sok-sok ünnepelni való, hogy akár az egész szilveszteréjsza­kát ünnepi beszédekkel lehetett vol­na tölteni. Még szerencse, hogy ez nem jutott eszébe senkinek. Mulat­tunk tehát. S a sok-sok pohár közt legfennebb gondolatban mondtuk el, hogy „emelem poharam erre, vagy amarra..." — már aszerint, hogy ki mit is várt az új esztendőtől. * HÁROM VIDÁM fiatalember, egyiknél virágcsokor, másiknál man­dolin, a harmadiknál nagy fülesko­­sár teli csilingelő literesüvegekkel. Szaporán szedik a lábukat, mint va­­lami pisztrángok úgy siklanak át a fővárosi utcák hömpölygő sokaságán. Hja, ilyenkor, éjfél felé már igye­kezni kell, ha a lámpaoltásnál ott akar lenni az ember. Még nyolcvan­száz lépés a megállóig, amikor a sar­kon feltűnik a villamos. — Itt a tizenhetes, fogd a kosarat s gyerünk! — rikkant fel a hátul lépkedő, azzal mindhárman futásnak erednek, mintha az egész esztendő ettől a villamostól függene. Aztán elindul a villamos, lépcső­jén szőlőfürtként csüng a sokaság. S a kiürült megállónál, ahol az imént még huszan-huszonöten rohamozták a zsúfolt vagonokat, néhány lesza­kadt kabátgomb, összegyűrt újság s egy formátlanná taposott kalap közt ott hever üdén, pirosan, egy csokor virág. Vajon kinek kellett volna örömet szerezzen ? Azért remélem, jól mulattak. A három rohanó fiatalember is, meg az is, akinek a virágot szánták. Egyébként nem veszett kárba. Összeszedtem és vázába tettem. ★ MILYEN ROSSZ is most kórház­ban feküdni, eltiltva tánctól, bortól, töltöttkáposztától. S milyen jó, hogy ilyenkor még a legszigorúbb kórház­kapus ébersége is alábbhagy — be­húzott nyakkal el lehet surranni az ablaka alatt. Mert ugyebár valamit mégiscsak tenni kell, ha az asszonykát itt érte az ünnep s az igazgatóság megtagad­ta a látogatási engedélyeket, így az­tán, ha csak árva narancsszörppel is, de legalább együtt koccintunk az új esztendőre. S talán az osztály ápolónővérének is elnézik, hogy ezen az estén meg­szegte a kórházszabályokat. Tizen­egy óra körül ugyanis ijedten top­pant be a vidám kórterembe. — Jaj, istenem, itt az ellenőrzés. Azzal már oltotta is el a villanyt, hirtelen eltüntette a „muri" nyo­mait, bennünket meg betuszkolt a fehér köpenyekkel teleaggatott nagy fogas mögé. — Aztán meg ne moccanjanak, nehogy a doktor észrevegye magu­kat. Szóval hát cseppet sem volt szabá­lyos — de nagyon emberséges volt. Köszönet érte a szabályszegő férjek és a beteg asszonykák nevében... ★ .. .TIZ, tizenegy, tizenkettő. Ezüs­tös csengéssel üt az óra a televízió vetítőlámpáján. Még néhány rövid műsorszám, hazai televíziónk első filmfelvétele s már búcsúzik is a bájos bemondónő, viszontlátásra es­te hétkor. Sokat szidtuk őket — joggal — az elmúlt esztendőben. Hát most hadd dicsérjük, mert megérdemel­ték. Minden várakozást felülmúlt a televízió szilveszteri műsora: az utolsó kísérleti adás. Mert ha még érvényesek a tavalyi tervek, úgy ez az éjféli óraütés már a nagy adások kezdete volt. Kár, hogy ilyenkor a stúdióban minden telefon foglalt. Jó lenne felhívni őket s megmondani. Csak így tovább. Boldog újévet! * A SZEMERKÉLŐ eső is elállt Hűvösen hunyorog a csillagos ég. Ő sem hajlandó tudomásul venni, hogy már hajnalodik. No, az emberek se Az utca hosszában nyitva az ablakok a az ember kedvére válogathat a bábeli zsivaj hangjai közt, táncze ■ nét vagy megható kesergőt, klasszi­kus szimfóniát, vagy jó hangos újévi kurjongatást.­­ S az ablakok alatt lassan ballag­nak hazafelé, akik már kidőltek. Fé ■ nyes foltokban csillog jobbra balra­ , az esti esővíz. Egy lépés, egy locs-­­ csanás, egy lépés, egy loccsanás...­­ Valahol a piactéren már elindul a hajnali villamos. CSIKY GÁBOR !

Next