Előre, 1958. április (12. évfolyam, 3245-3271. szám)
1958-04-01 / 3245. szám
Nagyenyed rálotti példák is bizonyítják Csak az okos építkezés gazdagítja a kollektív gazdaságokat Kevés fiatal gazda volt régen is olyan szerencsés helyzetben, hogy az élet kezdetén készen berendezett lakás, tágas udvar és szép csűr álljon rendelkezésére. Fiatal kollektív gazdaságaink is így vannak. Márpedig magtár, silózok, műhelyek, korszerű istálló, fiaztató kell ahhoz, hogy a gazdaság évről-évre fejlődhessen. Épp ezért a közös gazdaságok fejlődésének egyik sarkalatos Először is három Maros menti kollektív gazdaságban végeztünk összehasonlítást az állóalap növekedése és az új építkezések között. A felvinci, marosdécsei és miriszlói kollektív gazdaságok többé-kevésbé hasonló adottságokkal rendelkeznek. Mindenik kollektíva öt-hat évvel ezelőtt alakult; szomszédos falvak s földjük minősége között sincs nagy különbség. Épp ezért minden lehetőség megvan az összehasonlításra. Nos, Marosbécsén 1953-ban, az alakulás évében 97.750 lejt tett ki az állóalap, tavaly 224.000-et. (Ebből 134.000 lej a banktartozásuk). Tehát az állóalap vajmi kevéssel bővült. Nem is építkeztek az elmúlt években. Mindössze épületjavításokat végeztek. A felvinciek új istállója és silója körülbelül 10.000 lejbe került. Az öt-venes évek elején építették, de az új létesítmények költsége máris megtérült. Fellendítették állattenyésztésüket, s ez meglátszik az állónap gyarapításán is. Oszthatatlan alapjuk 1956 végén már meghaladta a félmilliót, az 1952-es 214.000 lejjel szemben. A harmadik kollektív gazdaság példája talán a legtöbbet mond. A miriszlóiak ugyanis 1950-ben mindössze 87.000 lejes állóalappal indultak. De a legutóbbi zárszámadáskor oszthatatlan alapjuk már 1.200.000 lejt tett ki. A miriszlóiak szorgos munkával sokat építkeztek és okosan. 1952- ben befejezték a 15 vagon gabona tárolására alkalmas magtár Néhány Enyed rajoni gazdasági épülettel azonban úgy vagyunk, mint amikor városon stílustalan, rosszul tervezett új lakást látunk, bosszankodunk. A vadveremesek új istállójának például olyan hatalmas a tetőzete, mintha magtárfalakat akartak volna befedni vele. Formátlan az új épület s tegyük hozzá, sokba is került. Sok új istállón még nincs szellőztető. Ez is hiba, mert a kollektivisták nem tudnak eleget tenni a korszerű állattartás egyik alapvető követelményének. A miriszlóiak új istállójával is sok baj van. Túl magas a fundamentuma. Olyannyira, hogy az épület átadása idején a kollektivisták mind azzal tréfálkoztak: „Az istállóajtót csak létrán lehet elérni". Az ajtók előtti részt időközben kaviccsal feltöltötték ugyan, hogy az istálló használható legyen, de annak idején arra is gondolni kellett volna, hogy a nagy töltés sok fáradságba és költségbe kerül. Az új fiaztató miatt is sokat bosszankodnak a kollektivisták. Ablakai aránytalanul magasan vannak, így még délben sem süt be a nap a tiaztatóba (az ablakok egyébként északra nyilnak). De más hibája is van ennek az épületnek. Építkezési anyag volt bőven s minden lehetőség megvolt, hogy kétsoros katricákat csináljanak. Telt volna a gerendák hosszából, s cserépből is mindössze 200—300 darabbal kellett volna több. Ehelyett a gerendákat (állítólag mérnöki utasításra) megrövidítették s a cserepeket „megtakarították“. S most törhetik a fejüket, hogy miként lehetne kibővíteni a fiaztatót, mert befogadó képessége nem tudott lépést tartani az állatállomány fejlődésével, kérdése az építkezés. Természetesen, az építkezéseket sem szabad eltúlozni, okosan kell gazdálkodni a közös pénzzel. Az építkezések méreteit mindig a szükségleteknek és lehetőségeknek kell megszabniok. A kérdés fontosságának tudata sarkallatja, hogy szemügyre vegyük Nagyenyed vajon kollektív gazdaságainak eddigi építkezéseit és jövőbeni terveit, építését. Rá egy évre a fiaztató került fedél alá. 1954-ben pedig a 42 férőhelyes istálló építéséhez is hozzáláttak. A nagy befektetések nem voltak hiábavalóak. Az új épületek lehetővé tették az állattenyésztés fokozatos kifejlesztését s így a szőlőművelésből s az állattartásból minden évben jól pénzelhettek. A szentkirályiak új épületeit is megnézheti bárki. Nem találhat kifogásolni valót. Híre ismert a környéken, hogy a szentkirályi kollektivisták milyen sokat építettek s az új gazdasági épületekben milyen jól berendezkedtek. Egykor szőlőoltványaikról voltak nevezetesek, ma arról, hogy példásan építkeznek. Az asszonynépi kollektivisták ugyancsak szorgalmas és körültekintő építkezésükkel váltották ki a közeli falvak dolgozó földműveseinek elismerését. Egykor ugyanis munkaerőhiánnyal küzdöttek, más kollektívákhoz viszonyítva gyenge terméshozamot értek el. De miután Asszonynépén is gyökeret eresztett a összefogása, s a szorgos munka nyomán bőkezűen fizetett a föld, s főleg miután felépítették a környék egyik legszebb, legformásabb istállóját, nyomban megváltozott a kintiek véleménye. A fenti példák világosan szemléltetik: ahol (szükséges) és okosan építkeznek, ott a közös gazdaság évről évre gazdagodik, fejlődik és a kollektivisták holnapja is jól megalapozott. Mikor az okokról érdeklődünk, legtöbb helyen azt válaszolták, hogy a Földművelésügyi és Erdészeti Minisztériumtól kapott típustervhez igazodtak. Vernes Attilától, a rajoni néptanács mezőgazdasági osztályának építészétől azonban megtudtuk, hogy nem a típustervekkel van baj, hanem azok be nem tartásával. Az építészmérnök tényekkel bizonyította be, hogy a típustervek eloltják a szellőztető berendezések építését, az arányos alapzatot és tetőzetet, stb. A kétsoros katricás fiaztatóra is pontos tervet kaphattak volna a miriszlóiak. Persze, ha utána néztek volna. Különösen az ötvenes évek elején sok kollektív gazdaság magánmesterekkel építtetett. Legtöbbjük azonban nem tud a tervhez igazodni és a megszokott módon épít. Így történhetett meg, hogy a típustervekre hivatkozva, sok helyen épp az ellenkezőjét tették és sokszor a terv legelemibb előírásait sem tartották be. De azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy néhány esetben a rajoni néptanács mezőgazdasági osztálya is hozzájárult az építkezések megdrágításához. 1952-ben például jóváhagyta a miriszlói kollektív gazdaság építkezési távlati tervét. De ezt egy évre rá megmásította. Az új határozat életbeléptetésének aztán az lett az eredménye, hogy az egyik épületnek két fundamentumot is építettek; az elsőt az első terv, a másodikat a végleges terv szerint. Bizony, le kellett volna küzdeni azt a káros felfogást is, hogy a kollektív gazdaságoknak nem kifizetődő, ha tagjaik segédmunkát végeznek a kőművesek, ácsok mellett. Ha kora tavasszal, vagy késő ősszel kerül sor az építkezésre, igenis indokolt, hogy a kollektivisták segédkezzenek az építkezésben, mert az új épület így kevesebbe kerül ez, az állóalaphoz is többet csatolhatnak. Ugyanakkor — véleményünk szerint — a rajoni néptanácsnak több gondot kell fordítania az újonnan alakult kollektívák építkezési anyaggal való ellátására is. A helyi erőforrások alaposabb felkutatására és felhasználására gondolunk itt. A helyi tégla- és cserépgyárak terven felül gyártott termékeiből lehetne és kellene is adni az új kollektív gazdaságoknak is. Persze, alapos utánjárásra, a helyi erőforrások gondos kiaknázására van szükség, hogy ezt a kérdést fontosságához méltó módon lehessen megoldani. Az építkezések a kollektivisták gyarapodását jelzik. S a szükségleteknek és lehetőségeknek megfelelő, okos építkezések növelik az állóalapot. Ha pedig növekszik az oszthatatlan alap, erősebb, életképesebb lesz a közös gazdaság. Azt meg tapasztalatból tudja minden dolgozó paraszt, hogy ha életerős, gazdag a közös gazdaság, a tagság egyéni részesedése is évről évre növekszik. KOLOZSI MÁRTON Három gazdaság — három eredmény olcsóbban és jobban is lehet Az idén gazdag eredménnyel zárul a Duna-deltájában a nád aratása. lista új aratógépével 15—17 tonna nádat vág le naponta, amivel 25 képünkön: Josca Mihai traktoember munkáját helyettesíti Humanizmus és korszerűség Tóth István: Ódák és elégiák Meglepő és szokatlan az a kiforrottság, költői fegyelmezettség, kiegyensúlyozottság és mesterségbeli érettség, amely Tóth István első kötetét jellemzi. Nyoma sincs benne annak a szertelenségnek, kiérleletlenségnek, bizonytalanságnak, amely az első kötetekre rendszerint rányomja bélyegét Igaz, hogy a lázas keresés, újratörekvés jeleit, a fiatalos kísérletezés hevét is hiába keressük az ódák és elégiákban. A szokatlan érettséget és költői alapot az sem magyarázza meg, hogy a vékonyka füzet tíz év termésének legjavát foglalja magában; az első, 1947-ből és 1948-ból keltezett versek sem ütnek el lényegesen ebben a vonatkozásban a kötelzáró költeményektől. Úgy tűnik fel, hogy kész, kialakult költői egyéniséggel és költői univerzummal állunk szemben. Tóth István nagyon gyakran, néha közvetlenül, de leginkább alterorkusan vagy szimbolikusan megfogalmazza esztétikai eszményeit, költői célkitűzéseit. S ezek a vallomások a költő, a költészet s általában a művészet szerepéről és hivatásáról egyáltalán nem fiatalosak. A költő céltudatosan klasszicitásra, kiegyensúlyozottságra, nyugalomra, harmóniára és egy bizonyosfajta elvont, tiszta artisztikumra törekszik. Törekvései kialakult esztétikai programbra vallanak. A kialakultság és a kiforrottság mindezek ellenére mégis csak látszott Tóth István költészete valójában különböző és gyakran ellentétes elemek sajátos szövedéke A költői tudatosság és a mesterségbeli tudás és biztonság nem takarhatja el a Tóth István költészetét belülről feszítő ellentmondásokat. Ellentmondás van a költészete lényegét alkotó humanizmus jellegében, a mai valóság és a költő eszményei, humanizmusa közti viszonyban, s költészete táptalajának konkrétsága, valóságossága és eszményei elvontsága, időtlensége közt egyaránt, Tóth István költészete erősen, gondolati, filozófikus jellegű. Szinte nincs is bölcseleti tartalom nélküli táj- vagy hangulatképe, portréja.Jellemző, hogy szerelme arcképét is filozofálva, a szellem diadalát hirdetve festi meg (Arckép) s a csók számára a teljesedéssel szertefoszló álom elvont problémája (A csók). Ez a gondolati jelleg sajátos költői arculatának szembetűnő és értékes — bár nem problémamentes vonása. Értékes, mert mai hazai magyar költészetünk nem követi eléggé a magyar lírának ezt a nagy hagyományát, holott korunk, amelyre éppen az emberek tömegméretű tudatosulása jellemző, a gondolati költészetet hangsúlyozottan megkívánja. Egy költő, akinek versei nem illannak el együtt a hangulattal, amelynek kifejezői, feltétlenül megérdemli az olvasó figyelmét, Tóth István költészetének problematikussága, azaz elvontsága s néha életidegensége nem a bölcselő, intellektuális jelleg velejárója, hanem esztétikai eszményeinek a következménye. Az ódák és elégiák költője azért tűnik fel kialakultnak és kiforrottnak, mert Tóth István nem valami újat akar adni, hanem jól meghatározott hagyományok alapján egy már ismert költői magatartást és eszmevilágot szeretne továbbfolytatni, képviselni. Tóth István költészete eszmei forrásaként és költői magatartása példájaként többször is a magyar humanista költészetet s képviselői közül elsősorban Janus Pannoniust jelöli meg. Költészetének lényege a humanizmus — a szó meglehetősen elvont és időtlen értelmében. Az ember, mindenekelőtt az emberi szellem nagyságáról énekel, azt dicsőíti. Verseinek visszatérő motívuma a szellem-erő párhuzam, illetve ellentmondás és az előbbi fensőbbsége. A szellem világában és a szellem útján akar mindent megoldani. Művészi eszményképe, vonzódása az elvont klaszszicitáshoz, az óda és elégia műformáinak és főleg tónusának uralkodása költészetében is innen származik. Az irodalmi hagyományokhoz, illetve a hagyományok, a költő alkata és gondolkodása által meghatározott bizonyos köréhez való ilyen közvetlen és intenzív kötődés természetesen lehet termékeny is. Tóth István a humanista költészetben s az erdélyi történelem haladó hagyományaiban, elsősorban Bethlen Gábor pozitív törekvéseiben az igaz emberi értékek, az alkotó, termékeny emberi szellem, a művészet erejének és szépségének kifejezőit, letéteményeseit látja. Amit róluk ír, az szép és felemelő. A kérdés csak az, hogyan, milyen szemlélettel, milyen alapról, és menynyire történelmien kapcsolódik ma és itt ezekhez a hagyományokhoz és a bennük testet öltő eszményekhez. A probléma nemcsak az, hogy ennek az eszmevilágnak és humanizmusnak a legelőremutatóbb vonásait is mennyire haladta túl a mi szocialista humanizmusunk (ami természetesen nem a XI7. századvégi és a XVI. század eleji magyar humanizmus haladó jellegét tagadja, hanem csak természetszerű történelmi meghatározottságát jelzi). Tóth István humanizmusának problematikussága abban rejlik, hogy még a történelmileg meghatározott humanizmus képviselőinek sem minden előre mutató vonását vallja magáénak, megfeledkezik arról, hogy Janus Pannonius nemcsak az Itália kék ege alá és a művészet birodalmába vágyó, magát a klasszikusok, a latin költők körében otthon érző, őket csodáló és az akkori Pannónia „barbársága" elöl hozzájuk menekülő poéta volt. Csermicsel János, a jobbágygyerek, akiből Janus Pannonius lett, korának leghaladóbb gondolati szintjén állott, gyökeresen szakított a középkori keresztény „mitológiával" szembeszállt vele, megsejtette az új naprendszert s nem utolsó sorban verssel és fegyverrel egyaránt tevékenyen harcolt a központosított monarchiáért a feudális-oligarchikus anarchia ellen. Ez a közéleti harcos Janus Pannonius hiányzik Tóth István költészetéből. Természetesen nem mint jellemrajz vagy költői portré, hanem mint költészetének eszmei sugallója, példája. A magyar humanizmus törekvéseinek, eszmevilágának ez az elsőrendűen lényeges vonatkozása nem példa, nem serkentő erő Tóth István számára. Holott éppen Janus Pannonius példájának követése ebben a lényeges vonatkozásban is — mutatis mutandis — emelhetné Tóth Istvánt is kora leghaladóbb gondolati szintjére, a marxista filozófia álláspontjára és az ebből következő tevékeny, harcos humanizmus útjára. Ehelyett a XV—XVI. századbeli magyar humanizmus bizonyos fokú, történelmileg érthető könyvtárba zártsága, a tömegektől való távolsága hat költészetére. Ezért ellentmondásos Tóth István költészetének humanizmusa, ezért keveredik a humanizmustól, különösen a szocialista humanizmustól távolálló arisztokratikus elvontsággal és életidegenséggel. Ez a gyökere azoknak az ellentmondásoknak, amelyeket Jánosi János vitacikkében (Utunk, 1958. január 23.) találóan elemez. Természetesen a Tóth István humanizmusát elvonttá tevő vagy éppenséggel zavaró tendenciák megakadályozzák azt hogy a ma mai valóságunk lírai tükre legyen Tóth István költészete a mai valóság helyett nagyon gyakran egy időn és téren kívüli elvont szellemi világban mozog. Mindent elvonatkoztat, gondolati síkra emel, eszményeihez idomít. Az elvontság dacos öntudatát meg is fogalmazza Janus Pannonius című versében — igaz, hogy alkatához mérten a dac is bölcsen szelíd. Az élet a maga ezernyi problémájával, színével, összeütközésével és drámai, eleven lüktetésével szinte teljesen kirekedt ebből a zárt és elvont eszményvilágból. Természetesen egy költőt nem lehet és nem szabad arra ösztönözni, hogy sajátos alkatáról, művészi egyéniségéről lemondjon. Ebből semmi jó sem születhetik, költészet a legkevésbé. Persze, a költői alkat és az esztétikai eszménykép összefügg, kölcsönhatásban van egymással. A hiba azonban nem Tóth István elmélkedő, elmélyedő, elsősorban az elvont gondolatiság, az élet, a lélek mélyen fekvő rétegei, az érzelmi világ benseje iránt érzékeny költői alkatában van. Ebben a sajátos költői egyéniségben több a realista költészet lehetősége, mint amennyit Tóth István esztétikai eszményei felszínre jutni engednek. Ezt bizonyítja az is, hogy Tóth István költészetének a szellem és a művészet elvont, „örök" problémáival való birkózáson kívül van még egy szférája. Az emlékek, az a konkrét és valóságos talaj, amelyből a költő és költészete kinőtt. Az emlékek világa valóságos és élő, lírai visszaidézése hiteles és realista. Ezek az emlékek a paraszti élethez kötik Tóth Istvánt, ahhoz a gyermekkorhoz, amelyben Nálunk a gyerek, mihelyt lábra állt, dolgozva járta a kerek határt. Felnőtt-komor volt a kis tehenész, lázadás számba ment a nevetés A költő felidézi a szülőházat, amely mintegy egybefogja a dolgos, küszködő nemzedékek életét s egyúttal nehéz életkörülményekről is vall: Önnön súlyától leereszkedett a bárdolatlan nagy mestergerenda vagy tán örökre rátehénkedett nagyapám s apám súlyos férfigondja Az emlékek szép és igaz, a mának szóló szavakat mondanak tollba a költőnek : Román, magyar vér tán azért folyt össze, hogy agyamat a közös vér fürössze, mint Köröseink a bihari földet, mikben román hegy izén az Alföldnek. A gyermekkori emlékek nemcsak a közvetlenül általuk ihletett verseket telitik a valóság érzékletességével, hanem a belőlük táplálkozó képvilág más verseiben is feltűnik, például az egészében is jó Bethlen Gábor remek indításában „Miint kisgazda, mely kicsit örökölhet,/ és munkájából vészén nagyobb földet;/ igy kapta ő is a kis tündérkertet,/ mit nagy elméje s kis népe növelt meg", ahol Bethlen realitás-érzékét józanságát, földközelségét tömören és találóan jellemzi, vagy a Hunyadi Jánosról írt költemény, az új hadvezér szintén kitűnő zárósoraiban. „Majd könyvre vágyott csiszoltabb szavakra, mint apám, ha a földjét learatta". Ezek a versek, amelyekben a költő nem ,óvja a szárnyát a mindentől, ami földi és ahol a valóság nem „sűrített mézzé párolva", hanem a maga költői igazságában jelenik meg, humanizmusának egészséges tendenciáival együtt jelzik azt, hogy Tóth István költészetében az életidegen, arisztokratikus törekvéseknek megvan az ellenpontja. Ezek a versek nagy szeretettel és melegséggel szólnak a dolgozó, küzdő emberről és humanizmusuk éppen ezért nem elvont. Reményt nyújtanak arra, hogy Tóth István költészetében az „örök" művészet elvont problematikája és az emlékek világa mellett a mai valóság is helyet kap majd s gondolati költészete maivá és korszerűvé fejlődik. Az élet beáramlása Tóth István költészetébe remek művészi megoldásokat sugall. Ritka tömörsége, képeinek plaszticitása és tisztasága, kifejező ereje itt érvényesül igazán. Gondoljunk csak arra a költői finomságra, ahogy a konkréten felidézett múltat kitűnő fordulattal ma is élő emlékké oldja az Eső után volt befejezésében. A költői alkatából következő elégikus hang itt a helyén van és különös, megkapó varázst ad verseinek. Nemcsak az emlékeket idéző versei, hanem minden költeménye, amelyben az élet, a történelem reális jelenségeihez közeledik, művészetének lehetőségeit példázza. A már idézett Bethlen és Hunyadi vers gondolatban és művészi erőben mennyivel gazdagabb és eredetibb, mint a Michelangelói, Szokrateszt, vagy Beethovent idéző, de lényegében csak a művészet elvont hivatásáról vallott gondolatokat variáló négysorosai. Korántsem akarom ezzel azt mondani, hogy Tóth Istvánnak csak az utóbb említett versei értékesek. Tóth István minden verse jelzi, hogy gondolkodó költővel, sajátos tehetséggel és formaművésszel van dolgunk. Nem dőlt még el azonban az, hogy költészetében humanizmusának egészséges magva győz-e humanizmusának történelmietlensége és ellentmondásossága fölött, ember szeretete-e, arisztokratizmusa és életidegensége, gyermekkori emlékeinek társadalmilag is konkrét világa-e, elvontsága és „társadalomfelettisége"; a mai valóság, a szocialista építés valósága-e egyes hamis és időszerűtlen eszményei fölött. Ha győz az ellentétpárok pozitív oldala, emberi és költői értékben sokat fog nyerni költészetünk és Tóth István egyaránt. GÁLFALVI ZSOLT ELŐRE ! Szövetkezeti hírek • A SZILÁGYPÍRI szövetkezet a ? • napokban ünnepelte fennállásának : • tizedik évfordulóját. Az eltelt tíz : • esztendő mindenike gazdag volt e : eredményekben, de a legszebbet, a : • legnagyobb sikert mégis az utolsó : ? hozta meg. Ezen a tavaszon önálló • • eltolta magát a szövetkezet. Meg- 1 • szabadult minden kölcsöntől és ez* • ? után saját tőkéjéből fedezi az árut ? beszerzést — írja Csanálosi József I ! levelezőnk. * 1 * ? TÍZ ÉV eredményei vették 4 • számba a nemrégen megtartott köz- 4 • gyűlésen a nagylaki szövetkezet trig- 4 - jai is. Alig 100.000 lej tölével in- 4 ■ dúltak s ma közel harminc bolt- 4 • helyiség látja el a szükséges árucik- 4 • kekkel a tízezer lakosú nagyközsé- 4 . get. • • A múlt évben 9 és félmillió lej • forgalmat bonyolítottak le az üzlejetek. Különösen jó mankót végeztek is Kolekó István, Szegedei István és • ? Frano Pavel üzletvezetők — irju\ í Molnár Rudolf levelezőnk. ; I * i í ÚJ UNIVERZÁLIS ÁRUHÁZ I í építését határozták el a gálfalvi sző- j • vetkezet tajkja.■ A tervbevett épület- J í ben helyet kap egy vendéglő, kert- j • helyiséggel, kuglipálya és egyebek. j • Az épület költségeinek egy részét a i • tagság fedezi — írja Olteanu Ad- ‘ rian, a rajoni Szövetkezeti Szövet- * • ség elnöke. • 1958. április 1., kedd Egykor tervezgetése ma valóság Mire fordítják a vállalati alapot a sztálinvárosi „Vörös Zászló“ üzemekben Bodoki Károly, a sztálinvárosi Vörös Zászló művek deresedő ferfi szerszámköszörűse mesélte el nekem vagy két esztendővel ezelőtt az alábbi történetet. Illetve nem is történet az, csak egy apró emléktöredék abból az időből, amikor a tőkések voltak a gyár gazdái... Vagy hatan ültek együtt a homályos műhelysarokban, felfordított ládákon, amelyek székül és ebédlőasztalul szolgáltak akkoriban. Egy óra volt az ebédszünet, de az otthonról hozott kis hideg ételt öt perc alatt lenyelhette a jóétvágyú ember. A hátralévő időt beszélgetéssel ütötték a gyárt. Arról folyt a szó, hogy a gyár részvényes urai mekkora évi jövedelmet vághatnak Zsebre, s hogy azt a töméntelen pénzt mire herdálják el. „Hej, lenne csak a miénk az a pénzt" mondta nagyot sóhajtva Bodoki. A többiek felkapták a gondolatot. Előbb szerényen kezdték, egy üzemi éttermet építettek, tiszta abroszos asztalokkal, hogy a munkásoknak ne kelljen a mocskos műhelyben enni. Aztán a képzelet, a lélek merész szárnya elkapta őket, erkélyes munkásházakat építettek a szürke gyárfalak mellé, villát a tengerpartra, ahová nyaralni mehetnek, egy palotát szőnyegekkel és süppedő fotelekkel, ahol hétvégén összejöhetnek szórakozni és így tovább. A tervezgetésnek az ebédidőt lefújó dudálás vetett véget EGY HÍRT OLVASTAM AZ ÜZEMI ÚJSÁGBAN a minap, arról jutott eszembe ez a régi történet. A hír ugyanis arról szólott, hogy a teherautó gyártási terv teljesítésének és túlszárnyalásának eredményeként létrejött vállalati alapot új szociális és kulturális létesítményekre fogja felhasználni a Vörös Zászló üzem. Kiváncsi lettem, hogy most, amikor nemcsak képzeletben, hanem valójában Bodokiék kezében van az a töméntelen pénz (a múlt évről maradt három millióval tíz millió lejre rúg az év folyamán) vajon mire fogják költeni? Nyílegyenes nyárfasor közt visz az út a hegyek aljában magasodó üzemóriás felé. Ha bal felé néz az ember az autóbusz ablakából, a Vörös Zászló munkásvárost látja. Tíz évvel ezelőtt még puszta mező ásított itt az út mentén, most meg vassárga kétemeletes házak hosszú, hosszú sorai, rendezett utcák és terek gyönyörködtetik a szemet. A zöld zsalugáteres ablakok és erkélyek valósággal fürdenek a friss tavaszi fényességben. Gondolom, ilyennek álmodták egykor Bodokiék. Ha meg jobb felé néz az ember, egy impozáns palotát lát előfehérleül a fenyvesekkel borított hegyoldal örökzöld hátteréből. Ez a munkásklub. Több ezer kötetes könyvtára van, mozija, olvasó- és zeneterme, lehet benne sakkozni, asztaliteniszt játszani, de még a fotelek és szőnyegek sem hiányoznak belőle. A tiszta abroszos üzemi étkezde is régen megvan már. Nos, mit terveznek még mindehhez az idén ? — ezzel a kérdéssel állítottam be az üzemi bizottság elnökéhez. A vállalati alap 21 százalékát a termelésben kitűnt dolgozók jutalmazására és segélyekre fordítják. Elő a papírt és ceruzát, érdemes feljegyezni, mire telik a többiből! A Nova nevű kerületben — Sztálinváros legszebb része ez, úri nyaralónegyed volt a múltban — négy munkásblokkot építenek. A tervek szerint minden lakásnak lesz fürdőszobája. Meg erkélye is, ahová mályvát és de-lignyitót ültethetnek az asszonyok. Hatvannégy család kap majd otthont az új házakban. Vasile Roaitán van már egy nyaralója az üzemnek. A tavasszal kicsinosítják és bővítik a berendezést, hogy nyárra teljes kényelemmel várja a dolgozókat és családtagjaikat. A múlt évben megkezdték egy másik tengerparti üdülőház építését is. Az idén folytatják az építkezést. Sok építőállványt látunk ebben az évben az üzemben és környékén. Megnagyobbítják az üzemi étkezdét, a ritrikásklub palotáját megtoldják egy színházteremmel, a gyári kórházat renoválják, a napközi otthont és bölcsődét szintén nagyobbítani kell. A legényszállókat és a klubot új bútorokkal teszik kényelmesebbé. Különös gondot fordítanak a dolgozók gyermekeire: a Vörös Zászló munkásváros legnagyobb terét gyermekparknak rendezik be, tornaszerekkel, napozóval és játékokkal; az ágotai gyermektáborban 270 gyermeket fognak nyaraltatni a szünidőben. A kisebbeket az ósánci és pojánai gyermeknyaralókban fogják üdültetni. Bőven jut a vállalati alapból a kultúrára és sportra is. A könyvtárat 35.000 lej értékű könyvvel szaporítják, 15.000 lejt kap a zenekar, 50.000 lejt a kórus és színjátszócsoport a színpadi ruhák felfrissítésére. Az ifjúsági sportstadion javítási költségeire 100.000 lejt irányoztak elő. Feljegyzem azt is, hogy a nyár folyamán tíz jutalom-kirándulást terveznek. Mintegy kétezer dolgozó ül majd vonatra, hogy bejárja hazánk legszebb tájait. Mindehhez még csak azt fűzöm hozzá, amit Bodoki elvtárs mondott a vállalati alap felhasználásáról: „Több ez, mint amennyiről valaha álmodni meríünk“. SÍPOS ANDRÁS DJ MUNKASHÁZAK, A TENGERPARTON, KIRÁNDULÁSOK NYARALAS JUTALOM Ki éptett volna a múltban hasonló iskolavárost az ipari tanulóknak? A Magyar Autonóm Tartomány néptanácsának végrehajtó bizottsága megvitatta a helyi ipar és a tömegkapcsolatok időszerű kérdéseit Képviselők ülnek a zöld asztal körül. Megalakítása óta először gpült öszsze a Magyar Autonóm Tartomány néptanácsának végrehajtó bizottsága. Egyesek a jelenlevők közül évek óta tagjai, másokat csak nemrégen juttatott ide a választók bizalma. A napirendre tűzött kérdésekről nem hangzanak el jelentések. Régen kialakult munkamódszere a végrehajtó bizottságnak, hogy jóelőre eljuttatja tagjaihoz az ügyosztályok jelentéseinek egy-egy példányát. Mégpedig nemcsak időmegtakarítás okából, bár ez is nagy előnye. De ennél sokkal többet jelent, hogy a végrehajtó bizottság tagjai nem az utolsó pillanatban ismerik meg a felvetett problémát, hanem megvitatása előtt alaposan tanulmányozhatják. Másként csak felületes képet nyernének róla, így aztán mindjárt vitával kezdődik az ülés. S a felszólalók szavaiból egykettőre kitűnik, hogy nem maradt puszta forma ez a munkamódszer. Nemcsak azoknak van kialakult véleményük a vita tárgyáról, akiknek a munkájával összefügg, hanem valamennyi képviselőnek. A helyiipari vállalatokról folyik a szó. Termelésükről és anyagellátásukról. A végrehajtó bizottság eddig is rendszeresen foglalkozott velük. Úgy irányította őket, hogy országos viszonylatban is az elsők közé kerültek. Azonban tavaly, az, utolsó negyedév elején, ezernyi gondja között valami elkerülte a figyelmét a néptanácsnak. Az, hogy a helyiipari vállalatok egyes fontos termékeikből jóval kevesebbet szállítottak a központi alapnak s bocsátottak a dolgozók rendelkezésére, mint amennyit tervük előírt. Egyebek közt az ILEFOR a fenyődeszka 20 százalékával és nagy mennyiségű tűzifával maradt adós, az építkezésekhez csak a tégla 61 százaléka és a cserép 39 százaléka jutott el, míg a bútorüzletek csupán háromnegyed részét kapták meg annak a bútormennyiségnek, amelyet a helyi ipar kellett volna szállítson. A mulasztásnak több oka volt. A végrehajtó bizottság gyors intézkedése nyomán sikerült őket kiküszöbölni. S év végén már nem volt semmi adóssága a helyiiparnak. Az idén pedig mind januárban, mind februárban több deszkát, cserepet, téglát, bútort szállított az előirányzottnál. De a nyersanyagellátást nem sikerült megoldani a lehetőségek arányában. Ez képezte hát a vita központi problémáját. A tartományi beszerző és elosztó szerv, az ORAD munkája. Egyesek úgy vélték, hogy a helyiipari, mások hogy a tervosztálynak vagy éppen a kereskedelmi osztálynak kell alárendelni. Végül mégis kialakult az egységes vélemény, egyelőre továbbra is közvetlenül a végrehajtó bizottság irányítja. Azonban szorosabb kapcsolatot teremtenek az ORAD s a néptanács illetékes osztályai között, amelyeknek állandóan informálniuk kell tevékenységéről a végrehajtó bizottságot. Ugyanakkor beolvasztják a tartományi tervosztályba az egyes ügyosztályok tervszolgálatát, hogy megszüntessék a párhuzamosságból fakadó hibákat. A tartományi néptanács végrehajtó bizottsága nagy figyelmet szentel tömegkapcsolatainak további megerősítésére. Most első munkaülésén megvizsgálta a dolgozók kéréseivel és bejelentéseivel foglalkozó iroda tevékenységét. Ezúttal elsősorban nem az egyes kérések elintézési módjával foglalkozott, mert azt többször megtette a múlt év folyamán és legutóbbi határozata óta komoly minőségi változás tapasztalható az iroda munkájában. Jóval több ügyet vizsgált ki és oldott meg, mint azelőtt s bürokratikus munkamódszereinek javarészét felszámolta. Most arra törekedett a végrehajtó bizottság, hogy a beérkezett ügyek tárgykörönként való csoportosításából olyan általános következtetéseket vonjon le, amelyeket érvényesíthet a munkájában. Az elemzés igen hasznosnak bizonyult. Többek között feltárta, hogy a jövőben jobban kell ösztönözni az üzemek, gyárak dolgozóit arra, hogy közérdekű észrevételeikkel ne várjanak a képviselőkkel való találkozásukig, hanem minél hamarabb hozzák a néptanács tudomására azokat. Kiderült az is, hogy még igen sokan fordulnak az irodához olyan kérésekkel, amelyek az egyes ügyosztályok hatáskörébe tartoznak. Ezeknek a kéréseknek csupán közvetítője az iroda, ami számára felesleges megterhelést, a kérelmezőnek pedig felesleges késedelmet okoz. Éppen ezért a jövőben megszüntetik ezt a közvetítő szerepet, s az iroda hatáskörébe tartozó ügyek nyomonkövetésével minden ügyosztályon megbíznak egy személyt, aki közvetlen kapcsolatot tart az iroda vezetőjével. Végül a második negyedévben tartandó üléseinek és a legközelebbi ülésszaknak a tárgyát vitatta meg a végrehajtó bizottság. A javaslat előzetes ismerete itt is hasznosnak bizonyult. Az elfogadott terv felöleli azokat a kérdéseket, amelyek elősegítik a néptanács előtt álló legfontosabb feladatok megoldását. ADRIÁN MIKLÓS Temesvár tartomány jó zöldségellátásáért (Tudósítónktól.) Kívánni sem lehet jobb zöldségtermelő vidéket a Bánságnál. Az idei tavaszon tartományszerte 47 ezer hektáron (sokkal többet mint tavaly) ültetnek ki, illetve vetnek el konyhakerti növényeket. S ebből 3 ezer hektárnál nagyobb területet öntözéses rendszerrel művelnek majd meg. Főleg Újaradon, Óteleken, Vingán, Csanádon, Lovrinon, Kenézfalván és Orcifalván termelnek tömérdek zöldségfélét. Melegágyat is nagyobb területen készítenek az idén. Hiszen nem kevesebb, mint 400 ezer négyzetméteren nevelnek palántákat. 133 ezer négyzetméter melegágyban már hetekkel ezelőtt elvetették a korai zöldségféléket, hogy mielőbb piacra kerüljenek a primőrök. Különben néhány napja Temesváron, Resicán és másutt vásárolhatnak már spenótot a háziasszonyok. Az ősszel ugyanis több mint ezer hektárt vetettek be ezzel Temesvár tartományban.