Előre, 1959. július (13. évfolyam, 3630-3656. szám)

1959-07-01 / 3630. szám

O Nagy, kiterjedt família a Boiceanu család a Gutin alatti Giulestin. Fából ácsolt házaik ott állnak a falu szegé­lyén — ide rakta le döngölt, tartós alapjait a hajdani szegénység. Vándorcsalád, mint minden kisföldü máramarosi. Az ősök egy házat építet­­tek, nem is volt szükség többre, a régi ház a szegénységgel együtt öröklődött, ebben nőttek fel a nemzedékek, akik felcseperedve, elkerültek az időtől egy­re feketedő házakból. Bányászok, favá­gók, vasúti munkások , félproletárok kerültek ki a Boiceanok közül, akik bejárták a nagybányai iparmedence üzemeit és Zsilvölgye szénbányáit, er­dőket irtottak és iparvágányokat épí­tettek. Mindegyik Boicean úgy ment el, hogy vissza fog térni és új házat épít, földet kerít a ház mellé, zömök, barna jószá­­gokat vesz és apja napszámos kaszá­jával a saját legelőjén vágja a rendet. Harminc éves korukra roskadtan tértek vissza és meghaltak a régi házban. Megszokott sors volt ez­­ a Gutin­alji falukban. Boicean Petru a járt ösvényt tapodja Boicean Petru 1945-ben nősült, tizen­hat éves, zsenge lányt vett el. Ileaná­­nak a szépségén és dolgosságán kívül nem volt semmi egyebe, apja tizenhat évi bányamunka után betegen jött ha­za, fiatalon halt meg. Keserű sorsának emlékén kívül öt gyermekére nem ha­gyott más örökséget. Az ősi házban laktak, egy tehenük volt, az asszony kaszálni járt a más földjére, szőnyegeket szőtt, ingvállakat varrt másnak, a férfi munkára szegő­dött. Volt gyári munkás, majd a vasút­nál dolgozott... Ileana már megszülte a kisfiát, aki a családi hagyományok szerint az első­­szülöttnek járó Petru nevet kapta, mi­kor férje elköszönt tőle és kockás átal­­vetőjét vállára vetve, elindult Nagybá­nyára. .. jó kereset hírére ment. Szálegye­nes, nagyerejű, robusztus ember Boi­cean Petru, makacs, erőteljes állkapcsa, határozott vonalú arca nagy akaraterő­re vall. Úgy ment el, mint minden Boi­­cean. Az asszonyt az ősi fekete házban hagyta, elment új házat, földet szerezni. Zazarbányán már sok máramarosi volt. Jól körülnézett és maradt. Mun­kára jelentkezett, csillésnek vették fel. Kevés holmiját elrendezte a barakk egyik sarkában és leszállt a bányába. Három hónap múlva vájár lett. Már ke­resett annyit, hogy a családját lehoz­hatta és félre is tudtak tenni pénzt a házra, földre. A kolónián laktak, egy szobában, Ileana itt szülte meg második gyer­­mekét, Marioarát. Konok makacssággal dolgoztak és gyűjtöttek. Néhány év múlva együtt volt a legszükségesebbek­re a pénz■ Az asszony sírt örömében. Most hát visszamehetnek. Már érezte az új ház friss gyantaszagát, keze ki­tapintotta a szürke tehén szarvát és látta a sajtárokban habzó friss tejet­­­leana boldog volt. De Boicean Petru, a bányász nem tért vissza a falujába. Az utak nagy távlatok felé kanyarodnak A változásról ami benne végbement, nem adott számot asszonyának. Maga sem tudta megfogalmazni, mi történt vele. Ezekben az években úgy érezte, mintha roppant át­sodorná magával. Már ritkábban és nyugtalanul gondolt a földre, amit megszerezni idejött. Egy­szerű, névtelen munkásként akart­­dol­gozni, de nem maradt meg annak. A szótlan, rendkívüli energiával dolgozó bányász előtérbe került, példakép lett, elvtársak keresték fel, beszéltek vele, politikai könyveket vitt haza olvasta. A betűk értelmét nem fogta fel egé­szen, de megérezte, hogy ezek a köny­vek sorsával mély összefüggésben van­nak. Világosabban látta saját életét. Belépett a pártba, mert úgy érezte, ott a helye. Világosan és kitapinthatóan megértette, hogy az ő útja, helye itt van a szótlan, kemény bányászok kö­zött, akiknek erős keze új ren­­det, új társadalmat épít, ahogy az em­­ber magának épít házat, jól ledöngölt tartós alapozással. Az idegenül csengő szavak gondolataiban a helyükre ke­­rü­ltek. Megtanulta néven nevezni a kapitalizmust, az ösztöneibe beleivó­dott kizsákmányolás emlékeit, megér­tette az új szavak — szocializmus, kom­munizmus — értelmét és megtalálta önnön helye­ a gigászi építő munkában Nem épített Giulestin házat és nem vett földet. Továbbra is a kolónián ma­radt. Látszólag úgy dolgozott mint addig. Ereje megfeszítésével fejtette az ércet és számolta a megrakott csilléket. De valami új érzés vonta be gondolatait. Mintha téglákat rakna egy roppant épü­lethez, melynek alapja egy emberséges rend. Gyűlésekre járt, tanult, pártfeladato­kat bíztak rá, tagja lett a szakszerve­zeti és pártbizottságnak, iskolákat vég­zett. Megválasztották tartományi, nagy­­nemzetgyűlési képviselőnek, magas ki­tüntetések sorát tűzték a mellére. Ileana az első években sokat sirt. Nem éltette az urát­ Az új utat taposó ösvények egyre sokasodnak Hányán keresték fel Boicean Petrut, a bányászt, tanácsot, irányítást kérve. Földiek és idegenek vártak rá, lábuk­hoz tett átalvetőkkel, kezüket a kifénye­sedett vándorboton nyugtatva. Vendé­­gül látta őket, elbeszélgetett velük. Is­merte azokat a szavakat, amelyeknek értelme könnyen hatol a vívódó em­berbe. 1952 őszén unokaöccse kereste fel■ Ismerte a fiatal Petru életét — régi családi sors. Kétéves korában az anyja halt meg, 15 éves korában az apja. Cse­­lédkedett, míg a katonai szolgálat ideje el nem érkezett. 19 éves korában már megnősült, Martát vette el, egy falu­beli, nagyon szegény leányt. A katonaságtól hazatérve nem lelte a helyét. Volt egy fél hektár földjük, Marie, hozománya s az ő öröksége. El­­nézegette a kislányát, megjavított a ház körül mindent, tizenkét napot töl­tött otthon, akkor eljött körülnézni a városba. Az idősebb Boicean a bányászéletről beszélt neki és különösen hosszan szólt arról, mennyire megbecsülik itt az em­bert■ A fiatal Petru nem sokat töpren­gett, elment a bányába. A zazari élmunkások sora rövidesen még egy névvel gyarapodott. Boicean Petru II. nevével... A jólét mind a két családra rákö­­szöntött. Régi emlékeik közé tartozik a kolónia-lakás. Az idősebb Boiceannak szépen berendezett kétszobás otthona van, de rövidesen beköltözik saját, ker­tes házába■ kölcsönből építették és semmiben sem szenvednek hiányt. A gyerekek iskolába járnak, Petrica ötödi­kes. Marioara a harmadik osztály első tanulója és a zeneiskola egyik tehetsé­ges növendéke, Rita, a legkisebb min­dent megkap, amit kíván. Örömmel építik az új házat, Boicean ott tölti minden szabad idejét. De még nagyobb öröm neki nézni, hogy háza új tömbök, új utcák sorában áll. Egy ház az új bányászházak között. Az új utcákban egy kertes családi ház. A kitaposott utakhoz keskeny ösvények szegődnek A boiceanok asszonyai követték fér­jeiket emberi növekedésükben. Az idősebb Boicean hatása legjobban Ileana életében hagyott nyomot. Az asszony a sok sírás után lassan meg­értette és helyeselte az ura tetteit. Már többet is törődött mint az ebéd elké­szítésével és azzal, hogy tiszta lakás­ban várja az urát és rendbetartsa a gyerekeket. Átvette az ura gondolkodás­­módját. Nem utánozta, a maga asszo­­nyi módját vette át. Nem is tudatos benne, mennyire kiteljesedett önálló egyénisége, széleskörűvé vált a gondol­kodásmódja. Csak egyre az urához méri­ magát s ez elég. S Maria, a fiatalabb Petru felesége, engesztelhetetlenül érzi lobogni a szí­vében a hatalmas gyűlöletet a régi rendszer, a régi urak iránt. „A mi rendszerünk, a mi pártunk, a mi életünk, új szavak, gyakran ejtett szavak ezek a Boicean asszonyok aj­kán. Mindent önnön sorsukon mérnek le. Másokat is meghallgatnak, bólintanak az életükre, de önmagukban keresnek igazolást, így beszélnek: — Lám, a mi életünk, a Boiceanok élete mennyit változott — Igen, igen — a Boiceanok élete annyira megváltozott. BANYAI JUDIT BOICEAN PETRU 11. BOICEAN ILEANA (Tőrös Gábor rajzai) A Nagyvárad tartományi állami ke­reskedelem fejlődésére a forgalom nagyarányú növekedése a jellemző. Év­ről évre milliós tételekben nagyobbo­dott az áruforgalom. Az elmúlt eszten­dőben például 86.310.000 lej értékű áruval többet hoztak forgalomba, mint 1954-ben, az idei eladási terv pedig 152.627.000 lej értékű árumennyiséggel irányoz elő többet, mint az 1954. évi. A forgalom ily nagyarányú növe­kedése természetes velejárója népgaz­daságunk fejlődésének, állami keres­kedelmünk bővülésének és megerősö­désének, de ugyanakkor rávilágít a dolgozók vásárlóerejének állandó nö­vekedésére is. A Nagyvárad tartományi kereske­delmi szervezet sikerrel tett eleget a megnagyobbodott forgalommal járó fe­ladatainak, megfelelő mértékben bőví­tette és korszerűsítette a hálózatot, az üzletek szakosításával kulturáltabbá tette a kiszolgálást s igyekezett a le­hető leggyorsabbá tenni az áruk for­gási sebességét­ válasz az Élelmezésiek felhívására Az Alimentara Helyi Kereskedelmi Szervezet dolgozói az év folyamán versenyre hívták az ipari cikkeket áru­sító egységek alkalmazottait, hogy az eddiginél jobb eredményeket érjenek el a forgalmi költségek csökkentése és a kereskedelem előtt álló más jelentős feladatok hiánytalan teljesítése tekinte­tében. Az ipari termékeket forgalomba hozó kereskedelmi szervezet dolgozói le­hetőségeik alapos mérlegelésével 420.000 lejes forgalmi költség megta­karítással válaszoltak a felhívásra. A többi között vállalták, hogy a szállí­tás jobb megszervezése, a fölösleges láncszemek megszüntetése révén év végéig 200.000 lejes megtakarítást ér­nek el az előirányzatukhoz viszo­nyítva. A forgalmi költségek csökkentésé­nek egyik legjelentősebb tényezője, amely közvetve, vagy közvetlenül be­folyásolja szinte valamennyi költség­­tétel színvonalának alakulását, az áruk forgási idejének lerövidítése, vagyis a forgási sebesség növelése. Ezen a té­ren is értek el eredményeket a nagy­váradiak. Míg 1956-ban, alig három évvel ezelőtt, 103—110 napot tett ki az átlagos áruforgási sebesség, ebben az esztendőben már átlagban 75—82 nap alatt jut el az áru a vevőhöz. A tervgazdaság, s ebből fakadóan az árukészletek tervszerű mozgatása és irányítása azonban lehetővé teszi, hogy a jelenleg még megfelelőnek tar­tott áruforgá­si időt az elkövetkező években lényegesen csökkentsék. A SZÁLLÍTÁS JOBB MEGSZERVEZÉSÉVEL A kereskedelmi forgalmi költségek egyik legfontosabb tételét az áruszállí­tással kapcsolatos költségek alkotják. Nagyváradon — akárcsak hazánk más városaiban — igyekeztek a szál­lítással járó költségeket a­rr­inimáls­­ra csökkenteni. Nem is olyan régen még az volt a gyakorlat, hogy a nagy­bani kereskedelem lerakataiból először a kiskereskedelem raktáraiba szállítot­ták az árut, s innen látták el az üzle­teket. A ki- és berakodások, a fölösle­ges szállítás nyilvánvalóan nagy ösz­­szegeket emésztett fel és ezen túlme­nően lelassította az áru forgási se­bességét is. Az utóbbi időben szakítot­tak ezzel a helytelen gyakorlattal és ma már az árumennyiség 90 százalé­ka egyenesen a nagybani lerakatból kerül az üzletekbe. Ebben az évben a kereskedelmi szervezet vezetősége úgy döntött, hogy a bútor­félék esetében is meg­szünteti a kétszeri szállítást. Ugyan­csak a szállítási költségek csökkenté­séhez járul hozzá az a tény, hogy a szükséges szállítást saját gépkocsi­jaikkal bonyolítják le és csak nagyon ritkán veszik igénybe a szállítóválla­latok közreműködését. Az év elején a szervezet havi fizetéses rakodómun­kásokat szerződtetett. Eddig a rakodá­sok költsége 30—35 ezer lejre rúgott évente, saját munkásaikkal pedig elő­reláthatóan sikerül 10 ezer lejre leszo­rítani ezt a kiadást. A bukaresti vezérigazgatóság terv­­szerűsítése egyre inkább a reális helyzet ismeretén alapszik. Ez két­ségtelenül elősegíti, hogy a tar­tományi kereskedelmi szervezetek rend­szeresen csökkenthessék a forgal­mi költségeket. Sajnos azonban, még ma is akad példa arra, hogy a vezér­­igazgatóság nem ismeri kellőképpen a helyzetet, nincs megfelelő kapcsolata a minisztériumokkal és emiatt olyan kiutalások érkeznek — kevés ugyan — Nagyváradra, amelyeket nem lehet másnak nevezni, mint árukeresztező­désnek, így jóllehet a városban két gyárban is gyártják a sofale nevű he­­veréket, erre az­ árucikkre mégis Sztá­­linvárosból kapták a kiutalást, majd miután reklamáltak­­ Kolozsvárról. Meszet fölös mennyiségben termelnek Élesden, Réven, valamint a váradi helyiipari vállalatnál, a mészre érke­zett kiutalás mégis a Kolozsvár mel­letti Szamosfalvára szólt. A kereskedelmi szervezet vezetősé­gének még nem sikerült úgy megszer­veznie a ki- és berakodásokat, hogy teljes mértékben elkerülhessék a fék­­bér-fizetést. Eddig mintegy 1500 lej fekbért kellett kifizessenek. Az összeg nem nagy, de fölösleges kia­dásnak számít, hiszen a vezetőség megtalálhatná a módját annak, hogy a rendelkezésükre álló rakodómunká­sok munkaidejét úgy ossza be, hogy azok még akkor is idejében kirakhas­sák az érkező árut, ha egyszerre több vagonról is van szó. FEL KELL SZABADÍTANI A „BEFAGYOTT“ ÁRUMENNYISÉGET A január elsejétől a szervezethez kapcsolt vaskohi medence (15 egység­gel) ellátása nyilvánvalóan megnövel­te a szervezet vezetőségének felada­tait. Annál is inkább, amennyiben a vaskohi üzletek raktáraiban már évek óta fekszik mintegy két és fél millió lej értékű úgynevezett befagyott áru­­mennyiség, amely a forgalomból ki­vonva duzzasztja a forgalmi költsége­ket. Főként méteres áruból áll ez a készlet — amelynek a minősége kifo­gástalan, csupán a színe divatjamúlt —, valamint rávarrt gallérú műselyem ingekből, amelyeket Nagyvárad tarto­mányban nem keresnek a vevők. Ezért a befagyott árumennyiségért évente hozzávetőlegesen százezer lej­­nyi hitelkamatot kell fizessen a keres­kedelmi szervezet. A nagyváradi kereskedelmi szervezet nem tett meg mindent, hogy a vaskohi medence hozzájuk csatolása óta eltelt hat hónap alatt felszabadítsa ezt a befagyott árukészletet. Pedig van rá lehetőség, csak alaposabban utána kel­lene nézni. Tanulmányozniuk kellene annak a lehetőségét, hogy az árukész­let egy részét átadják más tartomány­nak, olyannak, ahol a vidék sajátossá­gainak megfelelően kereslet nyilvánul meg az említett árucikkek iránt. (Ér­tesüléseink szerint a Nagyváraddal közvetlenül szomszédos Temesvár tar­tomány egyes vidékein a műselyem­ingek például keresletnek örvendenek.) Ha sikerül forgalomba hozniuk ezt a nagy árumennyiséget, mindjárt csök­ken a hitelkamat, újabb megtakarítást érhetnek el. MEG KÖZELEBB AZ ÁRUT A FOGYASZTÓKHOZ Az első negyedév után a váradi ke­reskedelmi szervezet már mintegy 109 ezer lejes megtakarítást ért el. Ez úgy vált lehetővé, hogy a szervezési, taka­rékossági intézkedéseken túlmenően a szervezet teljesítette, illetve túl­szárnyalta eladási tervét. Úgy nézett ki, hogy a 420.000 lejes vállalást üte­mesen tudják teljesíteni. Csakhogy a második negyedévben nem teljesítet­ték az eladási tervet, s emiatt a meg­takarítás összege nemhogy emelkedett volna, hanem áprilisban és májusban éppenséggel csökkent. Ennek okát a kereskedelmi alkalmazottak munkájá­ban, az árusítás megszervezésében, a vásárlóközönség igényeinek hiányos is­meretében kell keresnünk. Nagyváradon nem tettek meg min­dent a közönség állandóan fejlődő igé­nyeinek tanulmányozása terén sem. Ebből a szempontból pedig sok jó hazai példa áll a kereskedelmi al­kalmazottak rendelkezésére. A nagy­váradi kereskedelmi dolgozók ne té­vesszék szem elől, hogy nekik van a legközvetlenebb, mindennapibb kap­csolatuk a vásárlókkal és kötelesek fel­figyelni a közönség ízlésének a fejlő­désére. Ha e feladataiknak eleget tesz­­nek, akkor bizonyára nem lesz fenn­akadás az eladási tervek teljesítésé­ben. KI NEM HASZNÁLT LEHETŐSÉGEK A nagyváradi Ipari Termékek Helyi Kereskedelmi Szervezete dolgozói­nak nem sikerült valamennyi le­hetőségüket kiaknázniuk. Az adminisz­trációs költségek 20.000 lejes csökken­tését irányozták elő, noha nagyobb kö­rültekintéssel, a takarékosság vala­mennyi üzletben való meghonosításá­val ennél jóval többet érhetnének el. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy csupán azáltal, hogy le­mondtak egy számukra nem föltétle­nül szükséges pincehelyiségről, máris 40.000 lejt takarítanak meg évente a helyiségért eddig fizetett adó és kar­bantartási költségek megszűnésével. Ugyanígy újabb tízezreket takaríthat­nak meg, ha növelik a kereskedelmi alkalmazottak felelősségét a csoma­goló anyagokkal való bánásmód és a tervezett árukárok stb. tekintetében­ A forgalmi költségszínvonal további állandó csökkentésének tehát megvan­nak a feltételei Nagyvárad tartomány­ban is. Az ipari termékeket forgalom­ba hozó kereskedelmi szervezet dolgo­zói bebizonyították, hogy szívügyük­nek tekintik a forgalmi költségek csök­kentését, éppen ezért nem kétséges, hogy a jövőben még több kezdemé­nyezőkészségről tesznek tanúságot a költségcsökkentés forrásainak feltárá­sa és kiaknázása tekintetében, túl­szárnyalva 420.000 lejes megtakarítási vállalásukat. LAZÁR LÁSZLÓ ELŐRE A sepsiszentgyörgyi GTÁ tanácsülése -V fK* ^ 'V »V rv/ r^ i A sepsiszentgyörgyi GTÁ dolgozói i t a napokban tartották meg a szó- .­­ kásos betakarítási kampány előtti ' £ tanácsülésüket, amelyen a szövetke- ( \ zeti egységek is nagy számban kép- ^ ‘ viseltették magukat. Az év eddigi ^ c eredményeit és az elkövetkezendő , £ betakarítási munkák tervét Lőrincz ‘ ^ Dezső főmérnök ismertette, hang­­s­­úlyozva, hogy a rajon teljes sző- (­­ vetkezetesítésével az idén nagyot i­s növekedett a gépállomás feladata. ^ ? Megelégedéssel állapította meg, hogy­­ ^ gépállomásuk tartományi viszonylat- a­b­ban a harmadik helyen áll s ötven-­f­­­detes dolog, hogy a szövetkezeti f­ő­egységek dolgozói egyre több mező­­­­­gazdasági munka elvégzésénél veszik j­ó igénybe a gépek segítségét.­­ Az aratás megkezdését jól kijaví­­í­­­tott gépekkel várja a gépállomás. A f­ő­betakarítás meggyorsítása érdekében, f s a felszólalások során többen java­­i­­­solták, hogy a kollektív gazdaságok "­j mezei brigádjai és a GTA brigádjai "­­ között indítsanak be szocialista mun­ I­­­kaversenyt, amelynek célja az aras­í­tás július 10 ig történő befejezése. ^­­ A sepsiszentgyörgyi gép- és trak- - f torállomás tanársütése nagyban hoz­­­­­zájárul majd az idei termésbetaka-­­­­ rítás idejében és jó körülmények £ £ közötti elvégzéséhez. )­­ H. E. \ J c v /X/ /V fV ‚v ›v rx/­­v /v ›v ^x/ /X/ rx/ /x# Idestova kilenc éve, hogy megala­­kult Kézdi rajonban a dálnoki „Új ba­rázda“ kollektív gazdaság. Az indulás bizony nem volt könnyű. A tagosítás­sal eltűntek a keskeny parcellákat el­választó barázdák, de az egyéni kis­­parcellás gazdálkodásnak a nyomait nem lehetett egyik napról a másikra eltüntetni sem a földekről, sem az em­berek gondolkodásából. Az egyéni gazdálkodás káros örök­ségének végleges felszámolása erőfe­szítást, kitartó munkát követelt a dál­­nokiaktól. Egyesek persze bizalmatla­nok voltak az új iránt, de a többség szilárdan hitt a nagyüzemi gazdálko­dás felsőbbrendűségében. Bojor And­rás, Szász Ferenc, Marti János, Ka­­nyó József, Kovács József és mások szorgalmas munkájának eredményeként 1955-ben fordulat állt be a gazdaság életében. Az újonnan megválasztott vezetőtanács Jakab György elnökkel az élen derekasan hozzáfogott a gaz­daság szervezeti-gazdasági megerősí­téséhez. A talaj termőképességének fokozása érdekében első teendőjük az volt, hogy bevezessék a rendszeres trágyázást, helyreállítsák a talaj szerkezetét. A szakemberek tanácsára elsősorban a négyéves hevés vetésforgót vezették be. Úgy állították össze az üzemtervet, hogy minden egyes tábla négyéven­ként egyszer istállótrágyázásban ré­szesüljön. A helyes vetésforgó beállí­tásával a talaj szerkezete megjavult, a nagy gyomosodásna­k már nyoma sincs, és a terméshozam évről évre növekedik. A gazdaság másik jelentős eredmé­nye, hogy megoldotta a munkaerő kér­dését. Évekkel ezelőtt ugyanis munka­erő hiánnyal küzdött és így nem volt lehetőség a belterjes gazdálkodás meg­honosítására. A munkaerő kiegyen­súlyozása szükségessé tette, hogy na­gyobb gondot fordítsanak a gépesítés­re. Öt évvel ezelőtt a gazdaság kevés mezőgazdasági géppel rendelkezett, ma már két szállítótraktor és egy nagy teherbírású szállítókocsi, több vetőgép, műtrá­gyaszóró-gép, kévekötő­aratógép, teherautó stb. van a gazda­ság tulajdonában. A gazdaság fejlődésére jellemző az állóalap növekedése is. Megalakulás­kor a gazdaság állóalapjának értéke mindössze 441.171 lejt tett ki, 1955- ben 754.445 lejre emelkedett, 1958-ban pedig elérte az 1.147.928 lejt. Ezzel a dálnoki kollektíva a milliomos gazda­ságok sorába lépett. Jelenleg az álló­alap értéke 100 hektár mezőgazdasági területre számítva, közel 200.000 lej. Hasonló növekedést mutat a hektá­ronkénti átlagtermés és a munkaegy­ség után járó javadalmazás is. Tavaly a munkaegység értéke elérte a 42 lejt. A dálnoki kollektív gazdaság erősö­dése nemcsak a tagság életszínvona­lának emelkedését vonta maga után, hanem változást idézett elő a község és a hozzátartozó Albis falu egyénileg dolgozó parasztjainak életében is. A falu egyéni gazdái évek óta figyelem­mel kísérték a dálnoki kollektivisták életét, a gazdaság menetét. Ez utóbbi évek eredményei valamennyiüket meg­győzték a nagyüzemi gazdálkodás elő­nyeiről, és a tavasz folyamán az egész község rátért a szövetkezeti gazdálko­dás útjára. A dálnoki kollektívában megteremtő­dött a lehetőség a gazdaság különböző termelési ágainak kifejlesztésére. Az éghajlati és talajviszonyok igen kedve­zőek az állattenyésztés, a méhészet és a gyümölcstermesztés kiszélesítésére. Meg kell azonban mondanunk, hogy a szarvasmarha állományhoz viszo­nyítva még mindig aránytalanul nagy a lovak száma. Ebből arra következte­tünk, hogy a dálnokiak még mindig a növénytermesztést tekintik az egyet­len jövedelmi forrásuknak. Pedig ha figyelembe vesszük azt, hogy a nö­vénytermesztés és az állattenyésztés mellett tág lehetőség nyílik a gyü­mölcstermesztés és méhészet kifejlesz­tésére is, akkor teljesen indokolatlan­nak tartjuk ennek a két termelési ág­nak az elhanyagolását. A meglevő mintegy 12 hektár gyümölcsösben a hiányokat megfelelő oltványokkal kel­lene kiegészíteni, s az öreg, gyengén termő fákat ifjítással ismét termővé kell tenni. A méhészet fejlesztését min­den más egyéb mellett az is indokolttá teszi, hogy Dálnokon a heremag-ter­mesztésnek régi hagyományai vannak A gazdaság eddigi tevékenységéből levonva a következtetést, bátran mond­hatjuk, hogy a dálnoki kollektív gaz­daság minden üzemágának erőteljes fejlesztésével rövidesen felzárkózhat Kézdi rajon legjobb gazdaságai közé. MARKÓ BÉLA agrármérnök Nagymennyiségű ócskavasat gyűjtöttek a Temesvár tartományi fiatalok Temesvár tartomány­ban sokezer ifjú a ter­melésben végzett mun­káján kívül részt vesz az ócskavasgyűjtés ha­zafias akciójában is. Az utóbbi három hó­nap alatt az IMSZ te­mesvári hazafias mun­kabrigádjai a középis­kolák és szakiskolák tanulóival együtt több mint 180 tonna ócska­vasat gyűjtöttek. Je­lentős eredménnyel járt az Arad és Orsova ra­­joni fiatalok gyűjtési akciója is. Az egész tartományban ez idő alatt csaknem 1500 tonna ócskavasat gyűj­töttek s küldtek a re­­sicai acélműbe a fia­talok. Június 27-én egy 22 teherkocsiból álló szerelvény vitte Temesvárról Resicára a temesvári ifjak által gyűjtött ócskavasat. A temesvári és a karán­­sebesi vasútállomásról további három szerel­vény indul a resicai kombinátba a Temes­vár tartományban gyűj­tött ócskavassal. 1959. július 1., szerda A felszabadulás előtt egyszerű község volt Kiskapus. A népi hatalom éveiben épült nagy iparvállalatok azonban megváltoztatták a falu arculatát. A korszerű, emeletes házak városias jelleget kölcsönöztek a helységnek, s Kis­kapus ma hivatalosan is belépett városaink sorába. (E. Strzea felvétele) Drótkötélpálya a Sík patak felett A szovátai IFET vállalathoz tar­tozó Sík-pataki erdőkitermelő rész­legen rönkszállító drótkötélpályát helyeztek üzembe. Ennek segítségé­­vel naponta 50—70 köbméter bükk­farönköt szállítanak el a másfél kilo­­méternyire lévő rakodótól. Számítások szerint csupán a rön­kök továbbításánál a drótkötélpá­lya működése révén 60 ezer lejt ta­karítanak meg. Az anyagveszteség kiküszöböléséből származó megtaka­rítás 70.000 lejre emelkedik. Ú­jabb területeket ármentesítenek Zsombolya rajonban Az egykori tőkés-földesúri rabló­­gazdálkodás következtében országunk nem egy vidékén nagy kiterjedésű terü­letek váltak terméketlenné. A dolgozó parasztok minden erőfeszítése, e terüle­tek hasznosítására eredménytelen pró­bálkozás volt, hiszen nem akadt olyan erő, amely támogassa, szervezze a kez­deményezést. Változást csak a felsza­badulás eredményezett ezen a téren is. Súlyos, szinte megoldhatatlannak látszó probléma volt az ármentesítés a Bánság mezőgazdaságában is. Csu­pán Zsombolya vajonban többezer hek­tár olyan terület volt, amely a telke­sítési munkálatok hiányában semmi, vagy csak kevés termést hozott. A víz­levezető csatornák hiánya azt eredmé­nyezte, hogy a földeken nagyobb eső­zések után hetekig állott a víz s a dolgozó földművesek tehetetlenül szem­lélték, hogyan vész kárba munkájuk gyümölcse. A rajon többezer hektárnyi ilyen területen évente 40.000 tonna ku­koricát lehetett volna termeszteni, a­­mely nem kevesebb, mint 80.000 darab sertés hizlalásához lett volna elegendő. Az áradások elhárítása érdekében ta­valy a párt- és állami szervek kezde­ményezésére Zsombolya rajonban is nagyszabású csatornázási munkák kez­dődtek. A városok és falvak lakói kö­zös erővel igyekeztek a vadvizek kár­tételét megszüntetni, csákányt, ásót, lapátot ragadtak, hogy nagy kiterjedé­sű földeket hódítsanak vissza a mező­­gazdaságnak. Az Összefogás nagy erejéről ta­núskodnak a csatornázásban elért eddi­gi eredmények is. A „Kócsa-zsombolyai“ munkatelepen például mindössze 40 nap alatt 125 kilométer hosszúságban 742.619 köbméter földet ástak ki. Nagy segítséget adtak ebben a munkában az ipari vállalatok dolgozói. Csak a temesvári gyárak és üzemek munkásai 341.491 köbméter földet mozgattak meg és a múlt évi csatornázási munkálatok körülbelül 19.000 hektár mezőgazda­­sági területet mentesítenek a részleges, vagy teljes vízkártól. A rajon dolgozói ebben az évben még több vízlevezető csatorna kiásását vállalták. Az új csatornák 39 kilomé­terrel fogják meghaladni a múlt év­ben készült árkok hosszát. A munka március elején kezdődött, több helyen is egyszerre. A rajon dol­gozó parasztjai a sürgős tavaszi me­zei munka és a nem mindig kedvező időjárás ellenére eddig több mint 35 százalékban teljesítették csatornázási tervüket. Egyes kollektív gazdaságok, mint például a kiskomlósi „Haladás“ 100 százalékban tett eleget vállalásá­nak. De hamarosan teljesíti tervét a gottlobi állami­ és a nagyrécsei kol­lektív gazdaság is. Sajnos, nem mond­hatjuk ugyanezt el a bacsai és nagy­­komlósi kollektív gazdaságról, amelyek csak 10—20 százalékban tettek eleget vállalásuknak. A múlt évi tapasztalatokat fel­használva, a néptanácsok ebben az év­ben sokkal alaposabban szervezték meg a csatornázási munkát. A munkahelyet minden falu és minden szövetkezeti gazdaság számára a helyi körülmé­nyek figyelembevételével jelölték ki. Ez a szervezési forma s az a tény, hogy minden brigád és csoport meg­kapta a maga konkrét feladatát a csa­torna ásásában, elősegítette a munka­versenyek kibontakozását, ami végered­ményben a munka mennyiségére és mi­nőségére van kihatással. A temesvári munkások mellett igen nagy segítséget nyújtanak a kollekti­vista és társult dolgozó parasztoknak a rajonban levő gyárak, üzemek, vál­lalatok dolgozói is. A zsombolyai „Ce­­ramica“ gyár dolgozói 41.963 köbmé­ter, a „Horia“ cipőgyár 7.800 köbmé­ter, a gyertyámosi kendergyár dolgozói pedig 5096 köbméter föld kiásását vál­lalták. Hasonló vállalásokat tettek más intézmények dolgozói is. A vízlevezető csatornákkal hatalmas területet adnak vissza a mezőgazda­­sági termelésnek. Ám a csatornázás jelentősége nem merül ki ezzel. A számtalan gyűjtőmedencében, árkok­ban tárolt vizet hasznosan fel lehet használni, hiszen száraz időjárás ese­tén többezer hektár terület öntözése vá­lik lehetővé. A zsombolyai állami gaz­daság és kollektív gazdaság már az idén felhasználja öntözésre a tavaly készült csatornák, gyűjtőmedencék vi­zét. A dolgozók összefogásának ered­ményeként alakul, formálódik Zsombo­lya vajon képe­s a nádasoktól, mocsa­raktól felszabadult területek bőkezűen fizetik majd vissza a dolgozók önkén­tes munkáját. KISS LÁSZLÓ a Zsombolya rajoni néptanács mezőgazdasági osztályának mérnöke A fővárosi Adesgo-gyár tervezői ebben az évben már mintegy 60 új modellt készítettek el. Képünkön Emilia Dumitru, Ionela Aleman és Ecaterina Mihut tervezőnők láthatók, amint megvitatják egy új női fehérnemű­ modell kivi­telezését. (Agerpres felvétel)

Next