Előre, 1969. január (23. évfolyam, 6583-6607. szám)

1969-01-03 / 6583. szám

XXIII. évfolyam 6583. sz. 6 oldal éra 30 iráni 1969. január 3., péntek Világ proletárjai, egyesüljetek ! politikai m­élylap • Románia Szocialista Köztársaság • Bukarest NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS újévi rádió-és televízióbeszéde Kedves elvtárjak és barátaink ! Románia Szocialista Köztársaság állampolgárait Néhány perc múlva véget ér a munkának, az alkotó, eredményes erőfeszítéseknek, a szocializmus útján elért sikereknek és győzelmek­nek még egy éve. Most, mielőtt az óra elü­tné az év végét, tekintetünk bizalommal és derűlátással irányul 1969 felé, azzal az elhatározással, hogy még virágzóbbá tegyük szeretett hazánkat. Az 1968-as évben fokozódott és tökéletesedett tevékenységünk az anyagi javak termelése terén, dinamikusan folytatódott az ország szo­cialista iparosítása, a mezőgazdaság korszerűsítése, a tudomány, a mű­vészet és a kultúra fejlődése, gyarapodott a román nép nemzeti va­gyona. A nemzeti jövedelem növekedésének eredményeként emelkedett a városi és a falusi lakosság anyagi és szellemi életszínvonala ; a szo­cialista állam újabb jelentős alapokat ruház be a megyék, a városok és a községek gazdasági-szociális fejlesztésére, lakásépítésre, a dolgozók szociális-kulturális szükségleteire. A párt Központi Bizottságának kezdeményezésére 1968-ban orszá­gunkban fokozott társadalmi-politikai tevékenység folyt a szocialista termelési viszonyok, az egész társadalmi szervezés tökéletesítéséért, a demokrácia elmélyítéséért, a törvényesség erősítéséért, a társadalmi méltányosság és igazság elveinek szilárd előmozdításáért. A szocializmus kiteljesítésének folyamatában még inkább megedző­dött a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a munkások, a pa­rasztok és az értelmiségiek megingathatatlan egysége, a román nép és az együ­ttélő nemzetiségek testvéri barátsága, erősödött a Román Kom­munista Párt vezetésével a haladás és a civilizáció szélesre tárt útján tántoríthatatlanul haladó szocialista nemzetünk összeforrottsága. Kedves elvtársak ! Valamennyiünknek feladata példásan teljesíteni az ötéves terv ne­gyedik évének feladatait. A megyei pártszervezetek, a kutató- és ter­vezőintézetek, a dolgozók munkaközösségei, forró hazafiságtól fűtve, at­tól a szilárd elhatározástól áthatva, hogy valóra váltsák a párt politi­káját, hogy még jobban fokozzák a haza gazdasági erejét, vállalták, hogy nagyszabású országos verseny keretében túlszárnyalják a terv előirányzatait, határidő előtt teljesítik a beruházási program célkitű­zéseit, fokozzák a gazdasági tevékenység hatékonyságát és a tudo­mányos kutatás hozzájárulását a haza fejlesztéséhez. Engedjék meg, kedves elvtársak és barátaink, hogy most, az új év küszöbén tiszta szívből üdvözöljem valamennyiüket — munkásokat, pa­rasztokat, értelmiségieket, dolgozókat nemzetiségre való tekinet nélkül, férfiakat, nőket, fiatalokat és időseket, Románia nagy családjának tag­jait — és ragyogó sikereket kívánjak a szocialista nemzetünk felvirág­zásának szentelt lelkes munkájukhoz. Szüntelenül szilárdítva az új társadalmi rendet, egyre teljesebben hasznosítva a haladást elősegítő óriási erőforrásainak felsőbbrendű­ségét nemcsak szent nemzeti kötelességünket teljesítjük, hanem fenn­­költ nemzetközi kötelességünket is, hozzájárulva a szocialista világrend­­szer erősítéséhez , a marxi-leniai ideológia világbefolyásának növeke­déséhez, a nagy antiimperialista froni erejének növeléséhez. Az elmúlt év a békeerők újabb sikerei és a nemzetközi élet lég­körét elsötétítő események révén került be az emberiség viszontagsá­gos történetébe. Az idén folytatódott a vietnami háború, nyitva marad­tak a békét veszélyeztető feszü­ltségi gócok, s mindez fokozta a né­pek soraiban a félelem és a bizalmatlanság érzését. Üdvözöltük azt az eseményt, hogy az Amerikai Egyesült Államok megszüntette a Vietnam Demokratikus Köztársaság elleni bombatámadásokat, de tovább kell menni, hogy végleg megszűnjék a vietnami nép elleni háború ; újabb erőfeszítéseket kell tenni a közép-keleti konfliktus felszámolásáért. A jövő évben, a népek fontos érdekei új és energikus lépéseket köve­telnek a konfliktusok megoldásáért, a hidegháború felújulásának meg­akadályozásáért, az enyhülésért, az európai és a világbiztonság erősí­téséért, azért, hogy a nemzetközi életben diadalmaskodjék minden népnek az a joga, hogy maga döntse el sorsát, diadalmaskodjék a nemzeti függetlenség és szuverenitás, az összes államok közötti jog­­egyenlőség elveinek tisztelete. Cselekvően küzdve korunk haladó erőinek soraiban, Románia a jövőben is erőfeszítéseket tesz a szocialista országok, a kommunista és munkásmozgalom egységének szilárdításáért, egy jobb, igazságo­sabb világ létrehozásáért, a népek közötti bizalom és megértés légkö­rének megteremtéséért, a nemzetek együttműködésének fejlesztéséért a békés építőmunkában, a háború végleges kizárásáért bolygónk éle­téből. Meggyőződésünk, hogy a haladás erőinek sikerülni fog meghiúsí­tani a reakció, az imperializmus agresszív terveit, bebizonyítani lel­­■öbbrendüségüket, érvényt szerezni az egész emberiség békeakara­tának. Kívánjuk, hogy az új esztendő egyre nagyobb örömöket hozzon a román népnek boldogságra és haladásra való törekvései megvalósítá­sában, újabb győzelmeket jelentsen a népek békéért és haladásért vívott harcában. Mielőtt az óra elütné az új esztendő első másodpercét, ősz jókí­vánságot intézek, kedves honfitársaim, valamennyiükhöz : Boldog újévet ! Valamennyiüknek hosszú és boldog életet, leghőbb óhajaik és törekvéseik beteljesülését kívánom. Ürítsük poharunkat a munkásosztályra, a szövetkezeti parasztság­ra, hazánk értelmiségére, az egész népre, a szocialista társadalom hős építőire ; a Román Kommunista Pártra, nemzetünk kipróbált vezetőjére ; Románia anyagi és szellemi haladására; a szocializmusra, a békére és a népek közötti együttműködésre ! A PÁRT- ÉS ÁLLAMVEZETŐK TALÁLKOZTAK A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT a tömeg- és társadalmi szervezetek képviselőivel KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNÁL Nicolae Ceausescu elvtárs, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Chivu Stoica, Virgil Trofin, Constan­tin Dragan, Fazekas János és Vasile Vilcu elvtársakkal együtt hétfő délelőtt a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának székházában találkozott a hazai tömeg- és társa­dalmi szervezetek képviselőivel. A találkozó során felszólaltak a következő elvtársak­­ Gheorghe Apostol, a Szakszervezetek Általá­nos Szövetsége Központi Tanácsának elnöke, Vasile Vilcu, a Mezőgazda­­sági Termelőszövetkezetek Országos Szövetsége Tanácsának elnöke, Ion Iliescu, a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Központi Bizottságának első titkára, Péterfi István, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke, Suzana Gâdea, az Országos Nőtanács elnöke, Simion Bughici, a Fogyasztási Szövetkezetek Közpon­ti Szövetségének elnöke, Anghel Alexe, az Országos Testnevelési és Sporttanács elnöke, Eduard Eisen­bürger, a Német Nemzetiségű Dol­gozók Tanácsának elnöke, Mircea Angelescu, a Romániai Diákegyesü­letek Szövetségének elnöke, Dumit­ru Simulescu, a Kisipari Szövetke­zetek Központi Szövetségének alel­­nöke, Virgil Radulian, a Pionírszer­­vezet Országos Tanácsának elnöke, Nicolae Cioroiu, a Volt Antifasiszta Bebörtönzöttek Bizottságának alel­­nöke és Sanda Rangher, az Országos Békevédelmi Bizottság titkára. (Folytatása a 1. oldalon) Nicolae Ceaușescu elvtárs Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apos­tol, Chivu Stoica, Paul Niculescu- Mizil, Virgil Trofin és Dumitru Popa elvtársakkal együtt hétfő dél­ben a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának székházá­ban találkozott a fővárosi nagy iparvállalatok és építőtelepek dol­gozóinak képviselőivel. A találkozón felszólaltak a kö­vetkező elvtársak: Dumitru Popa, az RKP Bukarest municipiumi bi­zottságának első titkára, Aurel Boz­­gan, a Bucuresti Szerszám- és Cél­gépgyár vezérigazgatója, Marian Av­­ram, a 23 August üzem munkása, Jan Belu, a Grivita Ro?ie Vegy­ipari Gépgyár igazgatója, Iosif Steinbach, a Bucure?ti Készruha- és Kötöttárugyár vezérigazgatója, Constantin Popa, a 2. számú Építő- és Szerelővállalat igazgatója, Nico­­lae Anghel, a Vulcan üzem mes­tere, Ion Cosma, a Bukarest muni­cípiumi néptanács első alelnöke, Maria Diaconu, a Dacia vállalat szakszervezeti bizottságának elnö­ke, Ermil Balatica, a Laromet üzem mérnöke, Doina Didiu, a Baneasa Rádióalkatrész- és Félvezetőgyár mérnöke, Nicolae Dragomir, az Electromagnetics üzem vezérigaz­gatója. A felszólalók kiemelték a most záruló esztendő eredményeit a kü­lönböző fővárosi tevékenységi szek­torokban, s hangsúlyozták, hogy a fővárosi dolgozók sikerei az ötéves terv reális jellegéről, arról tanús­kodnak, hogy a IX. pártkongresszu­son kidolgozott program teljes mér­tékben megfelel hazánk feltételei­nek és lehetőségeinek. Egyben munkaközösségük nevében hangsú­lyozták, hogy szilárd elhatározásuk lankadatlanul munkálkodni a párt bel- és külpolitikájának valóra vál­(Folytatása a 3. oldalon) a fővárosi dolgozók­ munkaközösségeinek képviselőivel TÁVIRAT ADO. CASTRO RUZ elvtársuak, a Kubai KP KB első titkárának, Kuba Köztársaság Forradalmi Kormánya miniszterelnökinek OSVALDO DORT KOS TORR­ADÓ elvtársnak, Kuba Köztársaság elnökének HAVANNA A Felszabadulás Napjának — Kuba Köztársaság Nemzeti Napjának _ 10. évfordulója alkalmából a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága, az Államtanács és a Minisztertanács, a román nép és a ma­gunk nevében legszívélyesebb jókívánságainkat és meleg elvtársi üdvöz­letünket küldjük Önöknek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizott­ságának, a forradalmi kormánynak és a kubai testvérnépnek. A román nép kifejezi internacionalista szolidaritását azzal az önfel­áldozó harccal, amelyet a kubai nép az imperializmus ellen, forradalmi vívmányainak megvédéséért folytat, és tiszta szívből örvend a Kubai Kommunista Párt vezetésével a szocializmus építésének művében elért számottevő sikereinek. Meggyőződésünk, hogy a Román Kommunista Párt és a Kubai Kom­munista Párt közötti, a Románia Szocialista Köztársaság és Kuba Köz­társaság közötti baráti és elvtársi együttműködési kapcsolatok szüntelenül fejlődni fognak a román és a kubai nép javára, a szocialista világrend­­szer és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége, a szocia­lizmus és a béke ügye érdekében. A jubiláris évforduló alkalmából újabb jelentős sikereket kívánunk önöknek, kedves elvtársak, és az egész kubai népnek a szocialista társa­dalom építéséhez Kuba Köztársaságban. NICOLAE CEAUSESCU, ■ Román Kommunista Párt­­Központi Bizottságának főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke ION GHEORGHE MAURER, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke Falinaptár-1969 MAI SZÁMUNKBAN Pionírok és iskolások hagyományos újévi jókívánságai és államvezetőknek Nicolae Ceausescu, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Emil Bodnaras, Chivu Stoica, Paul Ni­­culescu-Mizil, Virgil Trofin, Ilie Verdet, Fazekas János, Gheorghe Radulescu, Leon­te Rautu, Vasile Vilcu, Dumitru Popescu elvtársak hétfőn a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának székháza előtt fogadták a fővárosi pionírok és iskolások csoportjának hagyo­mányos újévi jókívánságait. A kis kolindálok verses újévi köszöntő­jükben az ország több mint három millió iskolása nevében forró kö­szönetet mondtak a kommunista pártnak a napfényes gyermekko­rért egyre virágzóbb szocialista ha­zánkban. És szállnak, tornyosodnak mind­nyájuk fölé a kolindások forró jó­kívánságai ! A szabadságot is a boldogságot, az örömöt, mely lelkünkben bont szárnyat, köszönjük a Román Kommunista Pártnak. Az egyik kolindás a hagyományos román „szorkova“ rigmusos jókí­vánságaival fordul az RKP KB fő­titkárához : Köszönts­­e köszöntő, mint láng, mely ki nem hunyhat, a mi szeretett Nicolae Ceaușescu elvtársunkat. Köszöntse hamvas almafavirág, mert szereti az embert s az ember igazat, köszöntsék virágzó mandula ágak, mert önállónak szereti hazánkat, köszöntse liliom hó fehérje, mert iveinket vonja tündérfénybe. (Folytatása az 1. oldalon) " — 1­­ . — - — NICOLAE CEAU$ESCU ELVTÁRS, AZ ÁLLAMTANÁCS ELNÖKE FOGADTA A DIPLOMÁCIAI KÉPVISELETEK VEZETŐIT Nicolae Ceau?escu elvtárs, az Ál­lamtanács elnöke Ion Gheorghe Maurer elvtárssal, a Miniszterta­nács elnökével, Emil Bodnara? elv­társsal, az Államtanács alelnökével és Iotefan Voitec elvtárssal, a Nagy Nemzetgyűlés elnökével együtt de­cember 30-án az Államtanács Pa­lotájában fogadta a Románia Szo­cialista Köztársaságban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit, akik gratuláltak újév alkalmából. Részt vett Constantin Statescu, az Államtanács titkára, Corneliu Manescu külügyminiszter, a mi­niszter több helyettese. Gratuláltak a következő nagykö­vetek : Georgi Bogdanov — Bulgá­ria NK ; Hoang Tu — Vietnam DK ; Niccolo Moscato — Olaszor­szág ; Vince József — Magyar NK ; Ewald Moldt — Német DK ; Jaksa Petries — Jugoszlávia SZSZK ; Charles Albert Dubois — Svájc ; Iosif Pogace — Albánia NK ; Szoltan H. V. Szanandazsi — Irán ; Kim The Hi — Koreai NDK ; Jean Ch. Kambiotisz — Görögor­szág ; Kamaran Gürün — Török­ország ; A. Sz. Mehta — India ; Erich Strattling — Németország SZK ; Jamsheed K. A. Marker — Pakisztán Iszlám Köztársaság ; Karl Rappe báró — Svédország ; Jan Adriaensson — Belgium; Kaarlo Veikko Makela — Finnor­szág ; Jaromir Ocheduszko — Len­gyel NK ; Karel Kurka — Cseh­szlovák SZK; Hamzah Atmohan­­dozso — Indonézia; Moustapha Moukhtar — Egyesült Arab Köz­társaság ; Dandim­erengij­ Bataa — Mongol NK ; Jesus Barreiro Gonzalez — Kuba Köztársaság ; a következő követek : Eliezer Doron — Izrael ; Marcos Antonio De Sal­vo Coimbra — Brazília ; Nguyen Duc Van — a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front állandó képviseletének vezetője ; a követ­kező ideiglenes ügyvivők : Rolando Stein — Chile Köztársaság; Ma Sziu-Szin — Kínai NK ; Juan Car­los Nadal Jaume — Uruguayi Ke­leti Köztársaság ; Rafael Leon Mo­rales — Venezuela Köztársaság ; Jamil Al Windawi — Irak Köztár­saság ; H. M. S. Reid — Nagy-Bri­­tannia ; Arnold Peter Van Walsum — Hollandia; Orlando Pazzi — Ar­gentina ; Bernard Dejean de la Ba­­tie — Franciaország ; I. Sz. Iljin — Szovjetunió ; Per N. V. Hilde­­brant — Dánia ; Gerhard Rainer — Ausztria ; R. H. G. Barnes — USA ; Itaru Maruo — Japán, valamint Ricardo Gimenez-Arnau — Spa­nyolország konzuli és kereskedelmi képviseletének vezetője. A diplomáciai testület és a ma­ga nevében Georgi Bogdanov, Bul­gária NK nagykövete, a diplomá­ciai kar dékánja szívélyesen gratu­lált az Államtanács elnökének az újév alkalmából. örömömre szolgál — mondotta Georgi Bogdanov nagykövet —, hogy a nagykövetek és követek ne­vében, az egész diplomáciai testü­let nevében gratulálhatok önnek újév alkalmából, hogy önnek és az ön családjának jó egészséget, sok sikert kívánhatok a román nép javára folytatott munkájában. Kifejezem azt a meggyőződése­met, hogy a következő évben, akár­csak a most befejeződött esztendő­ben, minden erőfeszítést megte­szünk a Románia Szocialista Köz­társaság és államaink, a román nép és népeink közötti kapcsolatok fej­lesztéséért és fokozásáért, a hala­dásért és a békéért az egész vilá­gon. Nicolae Ceausescu elvtárs vála­szában az Államtanács és a maga nevében megköszönte az újévi gra­tulációkat a diplomáciai testület tagjainak. Az Államtanács elnöke a továb­biakban ezeket mondotta : A most záruló évben szüntelenül fejlődtek a kapcsolatok Románia és az Önök által képviselt országok között. Amint tudják, 1968-ban a béke előmozdításáért vívott harcban vol­tak sikerek, de feszült pillanatok is. Az összes népek általános óhaja a bolygónkat foglalkoztató összes problémák békés megoldásának megtalálására irányul. Megköszönve a diplomáciai testü­let tagjainak azt az igyekezetet, hogy előmozdítsák a jó kapcsolato­kat Románia és az általuk képvi­selt országok között. Nicolae Ceausescu elvtárs ezeket mon­dotta : Ki akarom fejezni az Államta­nács, a kormány és a magam meg­győződését, hogy a Románia és az önök országai közötti kapcsolatok a következő évben is szüntelenül fejlődni fognak, hogy Önök vala­mennyien e kapcsolatok kiterjesz­tésének irányában fognak tevé­kenykedni, hozzájárulva ezzel a ba­rátság és a béke ügyéhez a világon. Kérem Önöket, tolmácsolják kor­mányuknak és népüknek, hogy jó­létet és békét kívánunk újév al­kalmából. Kérem, engedjék meg, hogy boldog új évet kívánjak önöknek és családjuknak. Nicolae Ceausescu elvtárs és a többi román államvezető szívélye­sen elbeszélgetett a diplomáciai képviseletek vezetőivel. (Agerpres) Nicolae Ceausescu elvtárs, a diplomá­ciai képviseletek vezetőivel

Next