Előre, 1978. január (32. évfolyam, 9370-9394. szám)

1978-01-03 / 9370. szám

A Szocialista Egységfront Országos Tanácsának napilapja NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓS ÜZENETE EGÉSZ NÉPÜNKHÖZ AZ ÚJÉV ALKALMÁBÓL Kedves elvtársak, barátaink! Románia Szocialista Köztársaság honpol­gárai ! Gazdasági és társadalmi eredményekben, valamint az ország jelene és jövője szem­pontjából messzemenő jelentőségű belpoliti­kai eseményekben rendkívül gazdag eszten­dőt zárunk. Az 1977. évi tervelőirányzato­kat teljesítettük, sőt túlszárnyaltuk; az ipari termelés több mint 11,5 százalékos ütemben növekedett, a mezőgazdasági termelést pe­dig, bár a természeti körülmények nem vol­tak a legkedvezőbbek, kielégítőnek tekint­hetjük. Az anyagi termelés rohamos fejlő­dése, a nemzeti vagyon gyarapodása lehe­tővé tette a dolgozók jövedelmeinek, külö­nösen a javadalmazásból származó jövedel­meinek a pótlólagos növelését, a nép élet­­színvonalának az eredeti előirányzatokon felüli emelését. Mindez ismételten kidombo­rítja gazdaságunk erejét, épülő új társadal­mi rendszerünk felsőbbrendűségét, azt, hogy népünk képes biztosítani a haza haladását és jólétét. Ebben az évben újabb intézkedéseket tet­tünk a gazdaság, az egész társadalom egy­séges tervezésének és vezetésének tökéle­tesítésére. Bővítettük az arra szolgáló szer­vezési kereteket, hogy a tömegek részt ve­gyenek a gazdasági és társadalmi, az ál­lamélet vezetésében, méginkább megerősí­tettük a szocialista demokráciát. Az idén megünnepeltük az állami függet­lenség centenáriumát és a Köztársaság megteremtésének harmincadik évforduló­ját, s ez alkalommal hódolatunkat fejeztük ki a román nép kiváló erényei, a szabad­ságért, a függetlenségért és a társadalmi igazságosságért vívott hősi harca, a román társadalom forradalmi átalakításában elért nagyszerű győzelmek iránt, s egyben ismét kifejeztük azt a szilárd elhatározásunkat, hogy erőt nem kímélve munkálkodunk a ha­za nagyszerűségéért, függetlenségének és szuverenitásának megvédelmezéséért és erő­sítéséért. Az év legfontosabb politikai eseménye a párt Országos Konferenciája volt. A konfe­rencia átfogó intézkedéseket határozott el a gazdasági fejlődés meggyorsítására, a nép életszínvonalának hangsúlyozottabb emelé­sére, a munka tökéletesítésére a társada­lom összes szektoraiban, hogy sikeresen megvalósítsuk a párt történelmi jelentőségű programját. Ezekben az ünnepi pillanatokban a párt- és az államvezetőség, valamint a magam nevében szeretnék a legmelegebben gratu­lálni az összes tevékenységi területeken el­ért nagyszerű sikerekhez a munkásosztály­nak, a parasztságnak, az értelmiségnek, nemzetiségi különbség nélkül az összes dol­gozóknak, egész népünknek — szabad és boldog sorsa tudatos építőjének. Világos perspektívával, pontos program­mal lépünk az új esztendőbe, amely prog­ram biztosítani hivatott Románia további sokoldalú felvirágoztatását. 1978 — az öt­éves terv harmadik esztendeje — döntő év a párt XI. kongresszusán elfogadott törté­nelmi jelentőségű határozatok, az 1980-ig terjedő gazdasági-társadalmi fejlesztési terv sikeres megvalósítása szempontjából. Ép­pen ezért kell biztosítanunk — amint az Országos Konferencián is hangsúlyoztam — a forradalmi ugrást a mennyiségi felhalmo­zásról egy új, magasabb minőségre a szo­cialista építés egész munkájában. Tovább kell tehát tökéletesíteni az anyagi terme­lés tervezését, szervezését és vezetését, ma­ximális hatékonysággal kell hasznosítani a gazdasági és emberi potenciált. Az egész tevékenységet építsük a jelenkori műszaki­tudományos forradalom legfejlettebb vívmá­nyaira, biztosítsuk az összes termékek mű­szaki színvonalának és minőségének javí­tását, új technológiák alkalmazását, ame­lyek lehetővé teszik a nyers-, segédanyag- és energiafogyasztás csökkentését, a gyártási költségek leszorítását, összpontosítsuk az egész nemzet energiáját, alkotó erejét, intelligenciáját és hozzáértését a munka­termelékenység gyorsabb növelésére, hiszen az döntő tényezőként határozza meg a nem­zeti jövedelem gyarapodását, a dolgozók életszínvonalának emelkedését, Románia egyre határozottabb előmenetelét a szocia­lista haladás útján. Szilárd meggyőződésem, hogy a jövő esz­tendőben is egész népünk, a párt vezetésé­vel, a leghatározottabban és önfeláldozóan munkálkodni fog e nagyszerű célok elérésé­ért, s hogy az összes dolgozók forradal­mi kitartással és lendülettel annak a nagy fe­lelősségnek a magaslatán lesznek, amelyet a történelem ró a szocialista Románia mai nemzedékeire. Kedves elvtársak, barátaink! A most záruló esztendőt az jellemezte, hogy a nemzetközi életben, a nemzetközi erőviszonyokban hangsúlyozódtak a mélyre­ható nemzeti és társadalmi változások, ho­vatovább érvényesült a népek akarata, hogy teljesen véget vessenek az uralom és a dik­tátum imperialista politikájának, nem­zeti kincseik ,saját sorsuk uraivá váljanak. 1977-ben egyre határozottabban jelentke­zett a nagy, világméretű konfrontáció egy­felől különböző államoknak, illetve állam­csoportosulásoknak a világ, a befolyási övezetek újabb újrafelosztására, újabb uralmi pozíciók megszerzésére irányuló ten­denciája, másfelől a népeknek ama ten­denciája között, hogy szabadon éljenek, minden külső beavatkozástól mentesen biz­tosítsák független, gazdasági-társadalmi fejlődésüket. Égetőbb, mint bármikor annek a szüksége, hogy az összes haladó, antiim­­perialista erők összefogjanak és határozot­tan fellépjenek a földkerekség békéjét és nyugalmát fenyegető súlyos veszélyek kikü­szöböléséért, az enyhülés és a biztonság, a nemzetek közötti egyetértés és egyenlő együttműködés irányzatának kihangsúlyozá­sáért. Románia, ebben a szellemben cseleked­ve, aktívan hozzájárult és a továbbiakban is aktívan hozzá fog járulni az emberiség nagy, komplex problémáinak megoldásához. Erősítettük és erősíteni fogjuk a barátság, a szolidaritás és az együttműködés kapcso­latait az összes szocialista országokkal, a sokoldalú kapcsolatokat a fejlődő országok­kal, az el nem kötelezett országokkal, az önálló gazdasági-társadalmi haladás útjára lépett népekkel; bővítjük az együttműködési és kooperációs kapcsolatokat a fejlett kapi­talista országokkal, a világ összes országai­val, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. Véleményünk szerint a béke és az együtt­működés ügyének parancsoló követelménye, hogy határozottan előmozdítsák és általá­nosan alkalmazzák a nemzetközi életben a következő elveket: teljes jogegyenlőség, nemzeti függetlenség és szuverenitás, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök, az erőszak és az erő­szakkal való fenyegetés mellőzése, mind­egyik nemzet joga, hogy egymaga, saját belátása szerint rendezze sorsát. Ilyen összefüggésben fokozni kell az erő­feszítéseket a tárgyalások módszerének szé­les körű érvényesítésére, hiszen az egyet­len ésszerű megoldás az államok közötti viszályokra és vitákra, a világon még fenn­álló konfliktus- és feszültségi gócok felszá­molására. Az egyetemes béke érdekében mindent meg kell tenni, hogy 1978 feltárja a közép-keleti konfliktus rendezésének útját, döntő mozzanatot jelezzen a térség tartós és igazságos békéjének megteremtésében, oly módon, hogy Izrael kivonul az 1967-es háború nyomán megszállt arab területekről, megoldják a palesztinai problémát, beleért­ve azt is, hogy független palesztinai állam alakul meg, tiszteletben tartják a térség összes országainak szuverenitását és integ­ritását. A nemzetközi enyhülés erősítése —, a­­mint a valóság mutatja —, nagy mértékben az európai biztonság megteremtésétől függ. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy a belgrádi összejövetel sikerrel záruljon. (Folytatása a 3. oldalon) XXXII. évfolyam 9370. szám 1978. január 3., kedd­i oldal­ára 30 iráni Red­actia ELŐRE, Bucuresti (71341), Piata Seinteil 1. ELŐRE szerkesztősége, Bukarest (71341) Scinteia tér 1. Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02. Előfizetési díj: egy hónapra 8 lej; három hónapra 24 lej; hat hónapra 48 lej; egy esztendőre 96 lej. Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, a levélkézbesítők és a lapterjesztők. Reklám- és apróhirdetés a következő címen: Agentia de publicitate ISIAP — Bucuresti, Calea Victoriei nr.174. Sector 1. BN—RSR. Filiala Sector 1. cont 645130152. Pentru ELŐRE. Lapunkat külföldre a következő címen lehet megrendelni: ILEXEVI — Departamentul Export-Import Frest. P. O. Box 136—137 — Telex: 11226. Bucuresti, str. 13 Decembrie nr. 3. NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS, a párt főtitkára, a Köztársaság elnöke ELENA CEAUSESCU ELVTÁRSNŐ, A TÖBBI PÁRT-ÉS ÁLLAM VEZETŐ KÍSÉRETÉBEN a 23 August üzem munkaközössége, valamint a fiatalok körében Nicolae Ceausescu elvtárs beszéde a fővárosi fiatalok szilveszterén Röviddel az új év beköszön­tésének ünnepi pillanata előtt, jelentős sikereinktől és a lépteinket a jövő felé vezér­lő bizonyosságoktól kiváltott derűs hangulatban a főváros sokezer dolgozója élt át feled­hetetlen perceket. NICOLAE CEAUSESCU elvtárs, a párt főtitkára, a Köztársaság elnö­ke Elena Ceausescu elvtársnő kíséretében az esztendőforduló éjszakáján jelen volt a 23 August üzem erős munkás­osztagának, valamint azoknak az ifjaknak a körében, akik a Scinteia téri kiállítási komple­xum központi pavilonjában töltötték a szilvesztert. Az esztendőforduló szép ün­nepén az emberek közt volt nemzetünk legszeretettebb fia, aki a párt és az állam élén tö­retlenül tevékenykedik a nép javára és boldogságára, az az ember, akinek munkaasztalát az üzemek, munkatelepek, szántóföldek és a tudományos intézmények képezik, aki lel­kesítő és merész szavaival tu­datukat nemesítő és az alko­tásban új távlatokat nyitó, a munkát eredményesebbé tevő felhívással fordult hozzájuk. A pártfőtitkár szavai nyomán a.. ország közel huszonkét mil­lió szíve erőteljesen visszhan­gozta hős korunk ütemeit. A párt főtitkára kíséretében voltak a következő elvtársak: Manea Man­esc­u, Emil Bobu, Cornel Burticä, Ion Dinca, Fazekas János, Ion Ionitä, Petre Lupu, Paul Niculescu, Gheorghe Oprea, Gheorghe Panu, Dumitru Popescu, lile Verdef, Miu Dobrescu, Con­stantin Dascälescu, Ion Sta­­nescu. ... A 23 August üzem. Az elektromos olvasztókemencék tüze nem aludt ki itt. Az éj­szakai váltás olvasztárai egy­más után csapolják a kemen­céket. Ezalatt az üzem sokszí­nű fényáradatban úszó, fenyő­ágakkal pazarul feldíszített korszerű kantin-éttermében közel hétszáz gépgyártó gyűlt össze családjával megünnepel­ni a sikerekben gazdag eszten­dőt. A jelenlevők arcairól le­olvasható az afölötti öröm és büszkeség, hogy már október 25-én teljesítették az ötéves terv első két esztendei terme­lési feladatait. Az általuk 1977- ben a nemzetgazdaságnak biz­tosított nagy komplexitású agg­regátok és berendezések közt szerepel a korszerű 1700 ló­erős villamos Diesel-mozdony, valamint a 2400 lóerős Diesel­hidraulikus mozdony is. Váll­vetve dolgoztak, most pedig e­­gyütt ünnepelnek. Ily módon értelmezik és szervezik meg életüket az üzem dolgozói. Megható, örömteli pillanatot jelentett Nicolae Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elv­­társnő, a többi párt- és állam-kedves elvtársak, fiatal barátaink! Nagy megelégedésünkre és örömünkre szolgál, hogy ma este, az 1977-es esztendő vé­gén a fővárosi ifjúság képvi­selői körében tartózkodunk. Ezzel hangsúlyozni kívánjuk, hogy becsüljük és nagyra ér­tékeljük az ifjúság hozzájáru­lását mindahhoz, ami hazánk­ban megvalósul, lendületét, amellyel dolgozik és tanul a haza, a párt és a nép szolgá­latában. (Hatalmas taps, éljen­zés. Ütemesen visszhangzik: Ceausescu — RKP!, Ceausescu és a nép!) Hangsúlyozni kívánom a munkás-, a paraszt- és az értelmiségi ifjúság, hazánk egész ifjúsága óriási hozzájá­rulását minden tevékenységi területen a szocialista Romá­nia felvirágoztatásához. Nagy­szerű program áll előttünk. Munkátokkal hozzájárultak, kedves fiatal barátaink, ked­ves fiatal kommunisták, az öt­éves terv első két esztendejé­ben aratott sikerekhez. Szi­lárd meggyőződésem, hogy a jövő évben is az első sorok­ban fogtok küzdeni annak a programnak a valóra váltása­(Folytatása a 3. oldalon) Nicolae ,Ceausescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő, a többi párt- és államvezető koccint­ó a 23 August üzem képviselőivel A bukaresti fiatalok körében (Folytatása a 3. oldalon) Nicolae Ceausescu elvtárs beszéde a 23 August üzemben tartott szilveszteri ünnepségen Kedves elvtársak, barátaink! •Nagy örömünkre szolgál, hogy 1977 végén, az új eszten­dő elején a 23 August üzem dolgozóinak nagyszerű mun­kaközössége körében tar­tózkodhatunk, családjukkal e­­gyütt ünnpelhetjük az újévet. Valóban szép dolgokat való­sítottak meg a most záruló esztendőben, és ez alkalommal is szeretnék a legmelegebben gratulálni minden eredmé­nyükhöz, újabb sikereket kí­vánni a jövőre. (Hatalmas taps, éljenzés.) Innen, a 23 August üzemből, szocialista iparunk e jelentős központjából, nagyszerű mun­kaközösségének köréből sze­retnék még egyszer a legme­legebben gratulálni az 1977- ben elért eredményekhez, és további sok sikert kívánni hős munkásosztályunknak, az ösz­­szes dolgozóknak! (Hatalmas taps, éljenzés. Ütemesen vissz­hangzik: Ceausescu — AKP!) Mély meggyőződésem, hogy önök, egész munkásosztá­lyunkhoz, egész népünkhöz hasonlóan a jövő évben­ is be­csülettel teljesítik a XI. kong­resszuson kidolgozott prog­ramból, a párt Országos Kon­ferenciájának határozataiból fakadó feladataikat, és egyre (Folytatása a 3. oldalon)

Next