Előre, 1984. december (38. évfolyam, 11512-11538. szám)

1984-12-01 / 11512. szám

Ha Országunk dolgozói é, a XIII. pártkong­resszusi határozatok moz­gósító hatására újabb je­lentős sikereket aratnak a tervfeladatok teljesítésé­ben, a termékminőség javí­tásában, a munkatermelé­kenység növelésében, az a­­nyagi költségek csökkenté­sében és a hatékonyság ál­talános fokozásában. A fővárosi 2. kerület 15 gazdasági egysége, közöt­tük a Neferal és a Sinto­­farm vállalat, a baneasai Elektronikus Komponen­sek Kutatóintézete jelen­tette egész évi árutermelé­si tervének teljesítését. A szép siker lehetővé teszi az élenjáró munkaközösségek­nek, hogy több mint 210 millió lej árutermelés­többletet érjenek el. A pártunk XIII. kongresszusának ma­gas szónoki em­elvényéről elhangzott lelkesítő pártfő­titkári felhívásra válaszol­va, a Délj megyei ipari dolgozók újabb sikereket érnek el a szocialista ver­senyben. Tökéletesített technológiák alkalmazásá­val, következetes gyárt­mányfelújítással, a munka­termelékenység hangsúlyo­­zottabb növelésével 20 gaz­dasági egység teljesítette egész évi ipari árutermelé­si feladatát, s­­így az esz­tendő végéig több mint 270 millió lej termeléstöbbletet érhet el. Mi A Beszterce-Naszód megyei ipari dolgo­zók a termelőkapacitások és a munkaidő jobb ki­használásával 46 fontosabb termék tekintetében szár­nyalták túl a megszabott termelési­ színvonalat. A radnai bányászok, a besz­tercei gépgyártók, elektro­nisták és textilmunkások, a bethleni kohászok és más munkaközösségek az év­­ eleje óta terven felül le­szállítottak 324 tonna ólom­­koncentrátumot, 32 615 ton­na betonacélt, több mint 57 millió lej értékű elektro­technikai terméket, több mint 31,5 millió lej értékű finomműszerészeti, optikai cikket és hidropneumatikus felszerelést, továbbá jelen­tős mennyiségű kaolint, ká­belt és huzalt, konfekciót és műanyag érmékeket.­­­­ A Maros megyei épí­­tő-szerelő fővállalko­zási tröszt- dolgozói jelen­tős sikereket arattak a szo­cialista versenyben. Az év eleje óta átadtak rendelte­tésének több mint 2000 la­kást, csaknem 300-zal töb­bet a tervelőirányzatnál. Ennek folytán az utóbbi két kongresszus kö­zötti időszakban együtt­véve csaknem 13 000 lakást kaptak a Maros megyei dolgozók. A helyi építő­anyagok széles körű fel­­használásával, a munkafe­gyelem általános megszi­lárdításával, az energia és a tüzelőanyag ésszerű fel­használásával a szorgos é­­pítőmunkások az említett időszakban megtakarítot­tak 5000 tonna cementet, 410 tonna acélt, 760 000 ki­lowattóra villamos ener­giát, valamint más nyers­anyagokat és alapanyago­kat.­­ -­ A Prahova megyei ipari munkaközössé­gek, Nicolae Ceausescu elvtárs kongresszusi felhí­vásának eleget téve, igye­keznek minél jobb gazda­sági eredményekkel zárni az esztendőt, s minden erőt latba vetnek új gyártás­­technológiák alkalmazásá­ért, a munkatermelékeny­ség hangsúlyozottabb nö­veléséért. Ez utóbbi muta­tó az év eleje óta terven felül dolgozónként több mint 7400 lejjel emelke­dett, s így a Prahova me­gyei ipar 1,7 milliárd lej értékű termeléstöbbletet valósított meg, ami gya­korlatilag jelentős meny­­nyiségű kőolajipari és pet­­rol­kémiai terméket, kő­olajipari, vegyipari és tech­nológiai berendezést, ne­hézcsapágyat, szerszámgé­pet, befecskendező szivat­­­tyút, pótalkatrészt, gumi­abroncsot, energetikai sze­net,­­ acélt, fűrészárut, szö­vetet jelent. Az élenjárók közé tartozik a ploiesti-i 1 Mai vállalat, a teleajeni és a brazi-i petrolkémiai kom­binát, a Vega és a Ploies­­ti-Sud kőolajfinomító, a floresti-i Victoria gumiab­roncsgyártó vállalat és a sinaia i finomműszerészeti vállalat. ÚJABB CSÚCSHOZAMOKRA KÉSZÜLNEK A BÁNÁTI GAZDASÁGOK A kommunisták nagy fórumán a Nicolae Ceausescu elvtárs által előterjesztett korszakformáló jelentés mezőgazdaságunk helyzetét, legfőbb kérdéseit, további céljait, feladatait is mélyrehatóan taglalta. Tudományos megalapozottsággal kör­vonalazta az új agrárforradalom megvalósításának lényegét, ami voltaképpen a termelés intenzív fejlesztésében, rekord­hozamok elérésében testesül meg. Mert csakis a magas terme­lékenységű és gazdasági hatékonyságú munka biztosítása, a tudományos, legfejlettebb agrotechnikai eljárások alkalmazá­sa­ révén válnak valóra az új agrárforradalom célkitűzései. A XXI. pártkongresszus dokumentumai nagyszabású mun­kaprogramot, biztos iránytűt jelentenek minden vállalati kö­zösségnek, gazdaságnak, termelőegységnek. Pontosan kijelö­lik a közeli és távlati feladatokat, a több, jobb minőségű és olcsóbb termelést szavatoló tennivalókat, a legjárhatóbb utakat. A kongresszus idején és után sok merész terv érle­lődött a küldöttekben, pártaktivistákban, gazdaságvezetőkben, szakemberekben, általában a dolgozókban. Most pedig a tet­teken, a bizonyításon a sor. De lássuk, milyen tervekkel lát­nak munkához, milyen hozamok elérését tűzték célul jövőre néhány Temes megyei termelőegységben? Mindenekelőtt a gabonatermelés frontján, mivel annak növelése továbbra is mezőgazdaságunk egyik fő célkitűzése marad. Ana Muresan mérnöknő, az újpécsi mtsz elnöke: — Abban a megtiszteltetés­ben részesültem, hogy küldött­ként részt vehettem a XIII. pártkongresszuson, ahonnan nagy tervekkel tértem haza. Azzal a többet akaró elhatá­rozással, hogy a forradalmi szellemű munkával, a tudo­mány vívmányainak segítsé­gével egyre nagyobb termés­­eredményeket érjünk el. Vidé­künk falvainak lakóit, ter­melőszövetkezeti tagjait, me­zőgépészeit egyébként is sok­ra kötelezi az országos első­ség, hisz az elmúlt évi jó ered­ményekért a tavaszon a Me­­­zőgazdasági Érdem Érdem­rend I. fokozatával tüntették ki az új pécsi egységes agrár­ipari tanácsot, melynek vég­rehajtó bárójában én az el­nöki tisztséget töltöm be. Idei eredményeink is­ számotte­vőek, a növénytermesztésben és állattenyésztésben egyaránt Agráripari tanácsunk nagy mennyiségű gabonát adott az államnak ráadásként, az évi tejáru-értékesítési tervet pedig már október elején teljesítette. Más környékbeli gazdasá­gokhoz hasonlóan, az újpécsi mtsz-ben is magasra emeljük a mércét, merész hozamszin­tek elérésére törekszünk. Tu­datában vagyunk annak, hogy a kongresszusi dokumentumok szellemében, kitűnő munká­val, igényes technológiával kiterjeszthetjük, általánosít­hatjuk a rekordterméseket. Meg­­is fogadtuk, hogy a jövő esztendőben az egész árpaföl­dön 9000 kilósnál nagyobb, há­romszáz hektár búzavetésen pedig 8000 kilós átlagtermést érünk el. Ugyanakkor kétszáz hektár területről 20 tonnás csöveskukoricatermést aka­runk begyűjteni, a százötven hektáros cukorrépásban pedig több mint 50 tonnás átlagho­zamot elérni. Természetesen az állattenyésztés fejlesztésére is nagy figyelmet fordítunk. Reális feltételeink vannak ar­­­­ra, hogy évente 3000 liter te­jet fejhessünk egy-egy takar­­mányozott tehéntől. Demeter József, a nyerői termelőszövetkezet elnöke: — Mi tagadás, nem nagy, bizony még a közepesnél is kisebb a mi gazdaságunk, a nyerős termelőszövetkezet. De Deme János (Folytatása az 5. oldalon) Világi proletárjai, egyesüljetek! A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA ÉS EGYSÉG FRONTJA ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK NAPILAPJA NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS FELHÍVÁSÁRA VÁLASZOLVA, TELJESÍTSÜK PÉLDÁSAK AZ IDEI TERMELÉSI TERVFELADATOKAT! A KORSZERŰ SZÉN- ÉS ÉRCBÁNYÁSZAT ERŐTELJES HÁTTÉRIPARA ÉVENTE 22 EZER HIDRAULIKUS TARTÓOSZLOP A MÉLYSZINTI KITERMELÉSEK SZÁMÁRA A hazai bányagép- és -felszerelés-gyártás tör­ ,­ténetének meghatáro­zó jelentőségű dátuma 1968. Pártunk IX. kongresszusa ha­tározatainak fényében, Nicolae Ceausescu elvtárs első Zsil­­völgyi munkalátogatását kö­vetően, ebben az évben kezd­te meg tevékenységét a vul­káni hidraulikus tartóoszlo­pokat gyártó üzem. Sokan az „erdők megmentőjének “ ne­vezik ezt az egységet, és jog­gal, hiszen létrehozása fel­becsülhetetlen mennyiségű bá­nyafa megtakarítását tette s teszi lehetővé. Szerepe azon­ban nem merül ki ezzel, u­­gyanis — mivel a hidraulikus fémtámok szűkebb körű al­kalmazása már korábban el­terjedt az országban — az új üzem tekintélyes behozataltól is tehermentesítette a nem­zetgazdaságot. Továbbá: ter­mékei indították el a mély­szinti fejtésekben a műszaki korszerűsítésnek azokat a fo­lyamatait, melyek nélkül a későbbiekben lehetetlen lett volna az előhajtó és fejtőkom­bájnoknak, a többműveletű komplexumoknak a termelés­be való bevezetése. Ghitá­b­an szerelőcsoport­vezető és Soó Ferenc mester társaságában elsőként az üzem fő termékeivel igyekszem meg­ismerkedni. Megtudom, hogy a hidraulika a bányászat sajá­tos körülményei között ideális erőátviteli eszköz. Előnye, hogy kis helyet el­foglaló berendezésekkel nagy és egyenletes nyomóerőt fejt ki, gyorsan felállítható és u­­gyancsak gyorsan tehermen­tesíthető; nagy erőfeszítést le­het vele elérni és beépítése után teherbírása nem válto­zik. A hidraulikus tartóoszlop két központi szerkezeti elem­ből áll, mindkettő visszanyer­hető, helyreállítható és újra­hasznosítható. Ez az, ami alá­húzza gazdaságossági értékét, annak ellenére, hogy anyag- és munkaigényessége szem­pontjából drágább a hagyo­mányos támfalazási eszközök­nél. A rendszer dugattyúhen­gerből (köpűből) és henger alakú csúszószárból (a du­gattyúból) áll. A köpűt rész­ben folyadékkal töltik fel, a köpű és a csúszószár közé pe­dig speciális tömítőgyűrűt é­­pítenek be. A csúszószár fel­ső végére rögzítik a támkoro­­nát, alsó végét pedig olyan ráhegesztett lemezzel zárják f el, melyben szeleppel ellátott nyílások vannak. Hidraulikus folyadékként olajat,­ emulziót skét, egymásban nem oldódó anyagnak látszólag egynemű elegyet, esetleg vizet használ­nak. Ezek gyakorlatilag össze­­nyomhatatlanok,­ tehát a ter­helés hatására a hidraulikus oszlop csak akkor rövidülhet meg, ha a folyadék egy része a szelepen kifolyik, helyet biztosít a csúszószár leeresz­kedéséhez. Felállítása úgy tör­ténik, hogy szivattyú segítsé­gével folyadékot nyomnak a köpűbe. Vulkán immár tizen­hat éve az ország összes szén­ás ércbányáinak szükségleteit kielégítő mennyiségben állítja elő e rendkívül fontos termé­ket. — A kezdeti években mind­össze 7—800 darab hidrauli­kus tartóoszlopot gyártot­tunk, idei tervünkben viszont számuk már eléri a 22 ezret — mondotta Gudász Mihály mester, az üzemrészleg veze­tője. — Persze ezzel nem me­rül ki terméktípusaink listája. Faltunk anyagtakarékossági programját, a minél gazdasá­gosabb és korszerűbb terme­lés biztosításának elveit kö­vetve a nyolcvanas évek ele­jétől tértünk rá a különböző terepviszonyok és fejtésmódok követelményeinek megfelelő egyéb fém biztosítószerkeze­tek — süvegek, pillértámok, keretek, pajzsok — gyártására. Idén ezekből, mindenekelőtt a Zsil völgyi szénbányákban leginkább használatos TH-tí­­pusú tám­okból 20 000 tonna súlyú mennyiséget állítottunk elő. Minőségük a szi­noptikus felmérések alap­ján világszínvonalú. Hosszú­ságuk a telepvastagságnak, illetve a fejtésmagasságnak megfelelően tág határértékű Már felállításukkor feszes a­­látámasztást biztosítanak, megelőzik a fedő gyors meg­­repedését. Végül gyorsan be­építhetők, majd a munkafront kiürítése után könnyen lesze­­relhetők, visszanyerhetők. E­­gyéb termékünk a fejtések sűrített levegővel és vízzel va­ló ellátását szolgáló karimás csövek, a szellőztetésben hasz­nált csővezetékek és a fém­hálók. Az előbbiekből idén 1000, az utóbbiakból 800— Juhász Zoltán (Folytatása az 5. oldalon) VULKÁNI HELYTÁLLÁS Magas fokú anyagkihasználás, kiváló minőség, fokozott termelékenység, ütemes tervteljesítés! E nagyrabecsülendő kritériumok • vezérlik nap mint nap a rádanyi-i fafeldolgozó vállalat szorgalmas munkaközösségét, jelentve azt is, hogy magukévá tették a XIII. pártkongresszus történelmi jelentőségű határozatait és tudatosan harcolnak a rájuk háruló feladatok teljesítéséért A 2. oldalon: AZ OLVASÓ FÓRUMA H­a valakinek április végén, május elején kél kedve sízni, szánkózni, vagy egyszerűen a fehér természetnek örülni, bizton ajánlhatjuk a Sze­­beni-havasok magaslati üdülőjét, Peltinist. Az ország legmagasab­ban (1442 méter) fekvő síparadi­csoma viszont nemcsak télvíz idején, hanem egész esztendő­ben kényelmes szállással, kom­forttal, megfelelő étkezési és szórakozási lehetőségekkel vár­ja a pihenni, üdülni vágyókat, a természetjárókat. Délelőtt indulunk Szebenből. A buszban „telt ház", még az állóhelyek is foglaltak. Hátizsá­kos, sátras fiatalok, erdészek ,vadászkalapos férfitársasággal, csobának hetyke kiskalapban, mellesbundában... Idős asszony telepszik mellém, kérdezi, Rovi­­nari-ra megyek-e. Nem — mon­dom — Paltinisre. Elhagyjuk a várost, rátérünk a Dumbrávára vezető útra. Mellettünk villamos csilingel szaporán. Érintjük a szebeniek kedvenc kirándulóhe­lyét, a Dumbráva parkerdőt. A bejárati hirdetések a Népi Ipar Szabadtéri Múzeumába, az ál­­latkertbe hívogatnak, és azt is „közlik", hogy — napsütéses he­tekben — csónakázni is lehet, étterem, kemping várja a betérő­ket; ez utóbbi szállást is nyújt. Tovahaladunk, nemsokára vál­tozik a táj. Közeledünk Rábinari felé — mondja útitársam. A for­dulónál mintha hegyek könyö­kölnének be jobbról a faluba. A házak előtt csillogó, tiszta vizű hegyipatak, az ég valószerűtle­nül erős kék. . . — Szép falu — mondom úti­társamnak, de bizony „vesztem­re", mert mintha zsilipet nyitnék fel.. . — Szép bizony, és mégis min­denki Paltini­re igyekszik — öm­lik a szó. — Pedig itt is van lát­nivaló elég. Gazdag népművé­szeti múzeumunk van, nagyszü­leink viselete, munkaeszközei, hagyományos foglalkozások, mesterségek szerszámai benne. Hét szobába több mint ezeröt­száz tárgyat adtunk össze, de hoztak a környékről is jócskán. Itt született Octavian Goga is, szülőháza ma is áll. De a falun is akad néznivaló, ugye milyen takaros, a levegő is jó, tiszta e­­gészség. . . No, én meg is ér­keztem, viszontlátásra mielőbb Radinari­on . A faluból kiérve már körülvesz­nek a hegyek. Meredek utak kö­vetkeznek, szerpentinek, havasi legelők. Elhagyjuk a Curmatura $tezi­ menedékházat, nemsokára „szedik sátorfájukat" a fiatalok, az Oncenti hegycsúcsnak indá­nak. Újabb fordulónál a csobá­nok, majd a vadásztársaság kedvéért áll meg a busz. Ren­geteg a szalmavirág, galagonya- és csipkebokor . . Még néhány kanyarulat és újabb villák, me­nedékházak tűnnek föl. Paltini­... • • • — Tudomásunk szerint az első menedékház úgy száz esztendő­vel ezelőtt épült Pestiniben — tá­jékoztat Carmen Salojan, a Tu­risták Háza elnevezésű menedék­ház vezetője. — Az akkori viszo­nyok szerint igen szerény szál­láslehetőségekkel és komfort­tal. Ma félezer vendégnek bizto­síthatunk szállást, az egyéni igé­nyeknek megfelelően első, má­sod- é és harmadosztályú villák­ban, üdülő- és menedékházak­ban. Télen az idelátogatók több­­rendbeli szolgáltatásban része­sülnek. Az Oncenti lesiklópályán sílift és baby-lift működik. A le­­siklópálya a legigényesebb sízők igényeit is kielégíti: 1660 méter hosszú és 25 méter széles. A kezdők és a szánkózók számára külön pályát rendeztek el. Aki igényli, síléceket vehet, teljes sí­­felszerelést is kölcsönözünk. Té­len a sízők számára külön prog­ramokat is szerveztünk. A tavaly rendeztük meg először a Paltinia Kupa síversenyt, amely nagy si­kernek örvendett nemcsak a sí­zők, hanem a nézők körében is. További hasonló rendezvényeket tervezünk, lévén nálunk a síidény október közepétől április végéig, május elejéig tart. Az idén még jobban kinyúlt: május közepén sokszor a nagy hótól alig tud­tam kinyitni a menedékház ajta­ját. .. Ha a hó eltakarodik, kezdődik a tavaszi turistaszezon. Gyönyörű a környék, de sokan indulnak hosszabb túrára a Lotru, Paring hegységbe és a Szebeni-hava­­sok távolabbi csúcsai felé. Akik inkább a kényelmet, csöndesebb pihenést kedvelik, betérhetnek jól felszerelt könyvtárunkba; a klubban televízió van, társasjá­tékok játszhatók, időnként filmet is vetítünk. Hogy mi hiányzik? Hát nagyon hiányzik például egy cukrászda. Sokan érkeznek gyerekekkel, el­kelne a sütemény, a fagylalt. Nem ártana, ha gyümölcsöt, zöldséget is árusítanának az ü­­dülők számára. Nekem, vendég­látóként van-e panaszom? Ta­lán a rongálásokra panaszkod­nék. Az idén például egy szobá­ban arra lettem figyelmes, hogy a mennyezeten kerek lyukak tá­madtak. El nem tudtam képzel­ni, hogyan omolhatott le a va­kolat olyan szabályos kör alak- Béres Katalin (Folytatása az 5. oldalon) SÍPARADICSOM J­elenlegi teendőinket, a szocialista társadalom é­­pítésében reánk háruló feladatokat úgy teljesítjük, hogy közben erőt merítünk a múltból, a nép évszázados függetlenségi és szabadságharcából, amely­nek egyik legfőbb és állandó jellemzője az egységre való tö­rekvés volt. E törekvést objektív, a gazda­sági-társadalmi valóságban gyö­kerező tényezők és szellemi-kul­turális adottságok táplálták, ösz­tönözték. Ezeknek döntő szere­pük volt abban, hogy a géta­­dákok fejlett anyagi és szellemi­­civilizációt, Burebista és De­­cebal idején pedig virágzó ál­lamot hoztak létre. A dákok és a rómaiak szimbiózisából szüle­tett román nép tovább fejlesz­tette, új vonásokkal gyarapította­ őseitől örökölt tulajdonságait, megerősítette azonosságát. Ez a magyarázata annak, hogy a mostoha történelmi körülmények dacára sikerült­­ ellenállnia a vándornépek támadásainak, a szomszédos nagyhatalmak ural­mi törekvéseinek, sikerült meg­­őriznie létét, tovább gyarapíta­nia anyagi és szellemi értékeit. A románok, lakta egész terü­leten sajátos szervezkedési for­mák — falu- és törzsszövetsé­gek, vajdaságok, kenézségek — jöttek létre, melyeknek fejlődé­se, politikai szerveződése nyo­mán alakult ki Moldva, Havas­alföld és Erdély. A közös eredet tudata mindig erősen élt a ro­mán népben és állandó, sokrétű gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok létrehozásához ve­zetett a három feudális állam­­alakulat között. E kapcsolatok fejlődésével egyidejűleg mind erősebben nyilvánult meg a Kárpátoktól délre és északra, keletre és nyugatra élő lakosság azon óhaja, hogy egységes, füg­getlen országban éljen. Számos dokumentum tesz em­lítést erről, így például az az üze­net, amelyet Ștefan cel Maré in­­téz 1477-ben Velence elöljárói­hoz, s amelyben Moldva feje­delme „másik Valahiá''-nak ne­vezi Havasalföldet, jelezvén ez­által meggyőződését, hogy u­­gyanaz a népesség lakja orszá­gát és a Milcov folyó túli tája­kat. Nicolaus Olahus, a jeles humanista egyik, 1536-ban kelt írásában az összes románok ró­mai eredetét bizonyítandó szá­mos tudományos érvet hoz fel. A XVII. század nagy krónikásai, Grigore Ureche és Miron Costin, majd az európai viszonylatban is kiemelkedő tudós, Dimitrie Cantemir írásaikban fő helyen említik a moldvai, havasalföldi és erdélyi román lakosság közös eredetét, a három állam közöt­ti szüntelen, sokrétű kapcsolato­kat. A szomszédos hatalmak ter­jeszkedési törekvései is szerepet játszottak a román fejedelem­ségek szolidaritásának megerő­sítésében, így a török veszéllyel szem­ben megerősödött politikai és katonai szövetségük, sok e­­setben közösen vívták a csatát az idegen betolakodó ellen. E te­kintetben Hunyadi János, Ștefan cel Marc sokat tett az egys­ég­­tudat megerősítéséért, Mihai Vi­­teazul pedig valóra váltotta az évszázados álmot: 1600-ban e­ 66 ÉVE ALAKULT MEG AZ EGYSÉGES ROMÁN NEMZETI ÁLLAM gyetlen központosított államba egyesítette a három országrészt. Bár az idegen birodalmak be­avatkozása és a haladásellenes erők ténykedése folytán rövid é­­letű volt az akkori központosított állam, mégis eleven bizonysága volt annak, hogy az egyesülés megvalósítható, a későbbi nem­zedékek szemében pedig a füg­getlenségért, a nemzeti felemel­kedésért vívott harc nagyszerű szimbólumává lett. „Maga a tör­ténelem igazolta — hangsúlyoz­ta Nicolae Ceausescu elvtárs — Mihai Viteazul aktusának he­lyességét és objektív szükségsze­rűségét azzal, hogy utólag meg­valósult az eszmény — az ösz­­szes románok eszménye —,­­az újkorban létrejött az egységes román nemzeti állam. Íme, ezért íródott be Mihai Viteazul ragyo­gó alakként, haladó történelmi személyiségként a román nép aranykönyvébe.“ A nemzeti egység eszménye mindig ott volt a nép forradal­mi megmozdulásainak zászlaján. A Horea, Closca és Crisan ve­zette 1784-es erdélyi forradalom, az 1821-es havasalföldi forrada­lom, élén Tudor Vladimirescu­­val, az egyesülést vallotta egyik legfőbb céljának. Az 1848-as polgári demokratikus forradalom harcosainak tudatában is erős visszhangra találtak a néptöme­gek nemzeti és társadalmi tö­rekvései, az egységes haza meg­teremtésének óhaja. 1859-ben a modern román ál­lam megalakulása új fejezet kez­detét jelentette a román nép tör­ténelmében, és nagymértékben hozzájárult az egységtudat meg­szilárdításához. Az 1859 januári események, majd az 1877—1878- as függetlenségi háború fegy­vertényei ismételten bebizonyí­tották az összes románok szoli­daritását, azt, hogy mindannyian egyazon hazában akarnak élni. Az egyesülésért folytatott harc új vonásokkal gazdagodott, a munkásmozgalom megjelenésé­vel. A hazai proletariátus kezdet­től fogva kinyilvánította hazafias érzelmeit, harci programjában összefonódtak a társadalmi és a nemzeti elnyomás megszünteté­sére irányuló akciók. A Romá­niai Munkások Szociáldemokrata Pártja az egész nép függetlensé­gi és szabadságeszményeit tűzte zászlajára. A tőkés társadalmi rendszer ellentmondásai a végsőkig éle­ződtek a század elején, s kirob­bant az első világháború. Mindez méginkább fellendítette az elnyomott népek felszabadu­lásért és nemzeti egységért ví­vott küzdelmét. A cári Oroszor­szágban győzött a szocialista forradalom, a népek nyomása alatt pedig összeomlott a Habs­burg-monarchia. Ezek a körül­mények is ösztönzőleg hatottak a román nép harcára, elősegítet­ték az egyesülés forradalmi tet­tét. 1918 őszén Erdélyben meg­alakult a Központi Román Nem­zeti Tanács, amely „a román nép akaratát képviselő egyedüli fórumként" szervezte a további­akban a népi mozgalmat és ma­gára vállalta a gazdasági-társa­dalmi élet vezetőjének a szere­pét. A Tanács kezdeményezésé­re került sor Gyulafehérvár mellett, Horea mezején arra nagy népgyűlésre is, amelyen több mint százezer ember sza­vazta meg azt a történelmi je­lentőségű Nyilatkozatot, amely kinyilvánította Erdély és Bá­nát egyesülését Romániával. A román nép akarata teljese­dett be ezáltal. Amint pártunk főtitkára is rámutatott: „A tör­ténelmi események alakulása ”- D. Bartha Margit (Folytatása az 5. oldalon) GYŐZÖTT A NÉP AKARATA XXXVIII. évfolyam NI512. szám 1984. december 1., szombat 6 oldal­ára 50 báni Lapunkat külföldre a következő címen lehet megrendelni: ROMPRESFILATELIA — Sectorul export-import presa P O. Box 12—201. telex: 10 376 profir Bucuresti, Calea Grivitei nr. 64—66 Redactia ELŐRE: 79776 Bucuresti 33. Piata Scinteii 1, sector 1. ELŐRE szerkesztősége: 79776 Bukarest 33. Scinteia tér 1. I. kerület. Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 01. Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, a levélkézbesítők és a lapterjesztők.

Next