Romániai Magyar Szó, 1990. június (2. évfolyam, 133-158. szám)

1990-06-01 / 133. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP BUKAREST ! A cím­ féligazságot tartalmaz. Tehát egy új iskolának is lennie kell, ha az öreg épü­let fala omlott porba. Tisztázzuk hát az ele­jén, Szilágypanitban annak ellenére sincs új iskola, hogy az oktatási intézmény az óvodával együtt jelenleg négy épületben el­­helyezve működik. Az egyik óvodás cso­port, a román nyelvű tagozaté például ép­pen egy jobb sorsra érdemes épületben, a korcsoméval egy fedél alatt. (Igaz, a ripor­ter nevezi így az ivót, hivatalos neve: Bü­fét.) A másik, a magyar nyelvű óvoda úgy­nevezett belsőségben, megművelt terület közepén található, ösvény vezet hozzá, a falu hajdani... bikaistállójában. Székely Mária óvónő 1968 óta tanít Panitban, aze­lőtt nyolc évig Diósadon „normálisabb körülmények között, mert itt, ha esik az eső, óvodába menni nem lehet“. Tőle tud­tam meg hogy „az istálló üresen állt a kol­lektivizálás után, csak később lett óvoda, a szülőkkel meszeltettünk, ők adnak össze pénzt játékra, nagyon szegényes helyzet­ben vagyunk, ősztől hatvan óvodásunk lesz, a bútorzat sem megfelelő, ha kap­nánk is újat, nem férne be.“ A tanügyiek közül egyedül az óvónéni él a faluban, olyan épületben, ahol méte­res magasságban nedves a fal. S ahol az alsó négy osztályba járók is tanulnak. Le­írni sem tudom az ottani állapotokat, azért annak láttán Pató Pál kúriája is eszembe jutott, mert a tavaszutól száraz időben a téglából rakott, összeporladt lépcsőkön a ki-bejárat testi épséget kockáztató vállal­kozás. A nyolcosztályos iskolához tartozó ötö­dik-nyolcadik osztályok tanulói a faluköz­pontban található régi iskolaépületbe jár­nak szellemük műveléséért, tudásuk gyara­pításáért. Kui Magdaléna magyar szakos tanárnő, az iskola volt igazgatója jóvoltából a hely­beli oktatás dicséretes régmúltjáról jegyez­hetjük ide, hogy Szilágypanitban 1621-ben alakult iskola, Beke Titus volt első taní­tója. Ugyanabban az épületben működött 1896-ig, amikor a református egyház segít­ségével újraépült. A jelek szerint viszont nem állhat fenn még századokig, de ennek okáról szóljon Kui Magdaléna: — 1896-ban nem alapjában épült újjá, s azóta nagyjavítás nem, csak toldozgatás­­foltozgatás volt az épületen, a hatvanas években kitoldották, a tavaly tatarozták. Úgy történt, hogy 1988-ban ránkduvadt az emlékezetesen pusztító szélvihar, levitte a vakolatot is, a falak egy része átázott az esőtől, porlott szét a tégla, aztán egy szép nap kidőlt az utcára néző fal. Írásban fi­gyelmeztettem a község polgármesterét, az­az nyilatkozatban, hogy nem vállalom a gyermekek életéért a felelősséget, mire ő beijedt, így foghattunk sokszori kérés után a javítási munkához. Gyűjtés indult be új iskolára, de a tégla, amit vettünk, egy osz­tályteremre sem lett volna elég. Az önadó pedig mindig a községhez jutott, abból semmit sem látott a falu. Ülünk az igazgatói irodában (újféle pro­tokoll: a pohár kisüsti mellett egy csésze valódi feketével), s hogy ne mondjak cif­rát, inkább nevetek a látványon. Mert a padlózat besüppedt, bokatörő gidreit-göd­­reit linóleum darabokkal s egy jutasző­nyeggel rejtették el. Salétromos, penészes falak, s miközben kint a szabadban tom­bol a májusi napfény, bent sírkamra hű­vös, dohos levegője dermeszt. Szinte hihe­tetlen körülmények ,nem is gondolná az ember, innen Zilah, a megyeszékhely mind­össze tíz kilométer. Új iskola kell tehát Szilágypanitnak. Gyermek van, az iskolának jövője van, ősztől kezdődően lesz még egy osztály. S a télen, idejében elindultak iskolaépítés ügyében, de hadd számoljon be erről Ge­cse Júlia, a jelenlegi igazgató: — A tavalyi renoválást csak szükségmeg­oldásnak tekintjük. Jóváhagyásért kilin­cseltünk, jártunk, elértük immár, hogy három osztályteremre, két óvodai teremre, laboratóriumra és tanári szobára megren­deltük a műszaki építési tervet. Jóváhagy­ták a kérésünket, a tervező is megígérte, hogy a napokban a felméréseket elintézni kiszáll a faluba. Azóta több mint egy hét eltelt... Nem folytatom az igazgató beszámolóját. Ismerjük mindannyian a hivatalos ügyin­tézés időtartamát, a formaságok intézését, amíg a tanulmányok elkészítése és a bank jóváhagyása után az építkezést irányító terv is elkészül. A megyei építő-szerelő vállalat végezné a munkát; nos, a cég tem­póját, módszereit, szavahihetőségét nem méltatom, nem kommentálom, régi isme­rősök, hát ettől tekintsünk el. Most meg a végén magamban morfondí­rozom, jó lenne még egy alkalommal a helybeliekkel, de nem a tanárokkal beszél­getnem. Csak nem kellene addig készülőd­ni, várni az új iskola építésével, míg is­mét kidől egy öreg fal... Annyit mondanék el, ismerem a szorgal­mas panitiakat. Az apák zilahi gyárakban, főleg a bútorgyárban, az anyák a fácánne­veldében, sertéshizlaldában dolgoznak, s műszak végeztével saját földjeiken, egy­­részük még a termelőszövetkezetben is vál­lal munkát. Hajtják magukat, a fiatal szü­lők újabban családi házak építésébe fog­tak vagy ahhoz készülnek. Nem tudnának mégis összefogni, hogy a falu erejével kö­zösen minél hamarabb hozzanak tető alá egy új iskolát? Több mint három és fél év­század helybeli magyar nyelvű iskolájá­nak múltja, az anyanyelvű oktatás lehető­sége semmire sem kötelez? FEJÉR LÁSZLÓ !/ »« mir m iskoiafal 1 Oj sorozat június 1., 1 f , .1 , y„ - ■ : ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 133. szám Piata Presa Libera 1„ 1990. 1 • 4 oldal ára 50 báni • Postacím: Redactia szerkesztősége 79776 Bukarest 33, péntek Szabad Sajtó tér 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 „ ... jöjjön el a Te országod, legyen meg a TE akaratod .. AZ IT­BONMARADÁS ÉRTELME A marosvásárhelyi véres és manipulált ese­mények egyik célja az volt, hogy — akit le­het — megfutamítsanak. Az új menekülési hullám nyomán sok cikk látott napvilágot a hazai sajtóban. Ezek többnyire a helyben­­maradásra szólítanak fel és főleg az emberek érzelmeire hatnak. Az érzelmi vonatkozások valóban fontosak, néha döntőek, de mellé­jük sok tényszerű, tárgyilagos érvet is felsora­koztathatunk. Az alábbiakban néhány ilyen érvet, példát szeretnék felemlíteni, kizáróla­gosan csak azokat, amelyeket személyesen vagy barátaim révén tapasztaltam meg vagy éltem át. A példák, tapasztalatok mindany­­nyiunkra, tehát nem csak a magyarokra vo­natkoznak és az ezekből adódó következteté­sek egy része szintén. NÉZŐPONT A diktatúra idején kivándoroltakat több csoportba oszthatjuk: — politikai ellenállók, akik olyan tevékeny­séget fejtettek ki, hogy kénytelenek voltak elhagyni hazájukat vagy egyszerűen nem voltak hajlandók elviselni a politikai elnyo­mást; — olyan kiváló képességű személyek, akik szakmájukban gátolva látván magukat, úgy ítélték meg, hogy kivándorlásukkal tágabb teret tudnak biztosítani egyetemesen hasznos munkájuknak; _ a háború alatt vagy közvetlen azután szétzilált családok, akik többségénél a csa­ládegyesítés érve valóságos volt; — súlyos betegek és azok családjai, akik ezért mentek el, mert így biztosítva látták a gyógykezelést vagy az ápolást; — olyanok, akik nem tartoznak a felsorolt négy csoport egyikéhez sem, és akiknél a „családegyesítés" csak ürügyként szolgált. Egyértelmű dolog, hogy a négy első cso­port gondolkodásmódja és az ebből követ­kező döntése — abban a korszakban — in­dokolt és igazolt volt, és egyes esetekben helyes ma is. Számát, arányát tekintve azon­ban az ötödik csoport többszöröse a négy el­ső összegének, és ez az, ami szomorú és el­gondolkoztató! Mert ennek a csoportnak a motivációi megcáfolhatók voltak még a dik­tatúra idején is, ma pedig annál inkább. Ami a szakmai beilleszkedést illeti, a leg­szerencsésebb helyzetben az olyan szakmun­kások vannak, akik jól képzettek, de emellett találékonyak, gyorsan újraszakosodnak. Az értelmiségiek csak duzzasztják a már minde­nütt létező munkanélküliek rétegét. Az 1989- es nagy menekülési hullámnak azonban a jól képzett szakmunkások és értelmiségiek esetleg egynegyedét képezik. A többség szakmai képesítése és munkafegyelme viszony­lag silány, életvitelében nem elég következe­tes és nehezen tudja elviselni azt a többlet­megterhelést, amit a szakmai beilleszkedés igényel. Még a legjobbak is szakmailag saját színvonaluk alatt tudnak csak elhelyezkedni. Példákat idézek erre az ismerőseim, barátaim köréből: NÉMETORSZÁGBAN: nagyon jó képesítésű (Fogarasról elszármazott) német nemzetiségű technikus, aki munkásként dolgozik váltás­ban; német szakos, német nemzetiségű (resi­­cai) tanárnő, aki jelenleg titkárnő; jó képesí­tésű, (vásárhelyi), magyar nemzetiségű mes­ter, ma raktárnok; román nemzetiségű (buka­resti) mérnök, aki szivattyúállomásokat sze­relő lakatos. MAGYARORSZÁGON: magyar nemzetiségű (vásárhelyi) egyetemi adjunktus, most asz­­szisztens (ilyen több is van); marosvásárhe­lyi főmérnök, aki viszonylag nagyon szerényen keres. A fentiek még aránylag jobb helyzetben vannak, mint a munkanélküliek. A beilleszke­dést pedig sok esetben nehezíti a lakáshiány. A társadalmi beilleszkedés sokkal nehe­zebb, mint a szakmai, egy egész emberöltőt igényel és legfeljebb csak azt tudja elérni, hogy az új társadalmi környezet az új gene­rációt fogadja be, mely már abban a társa­dalomban nőtt fel. Évekig követtem Romániá­ból az NSZK-ba átszármazott német, magyar, román és zsidó barátaim sorsát. Kevés kö­zülük az olyan, aki meg tudja csinálni, hogy „ne nézzen vissza”, pedig az ilyennek viszony­lag könnyebb. De még ezeknél is elgondol­koztató dolgokat tapasztaltam. — Egy magyar családban, amelyben a szü­lők annyira „igyekeztek" felzárkózni, hogy otthon, a gyermekekkel is németül beszéltek s a gyerekek alig tudnak már magyarul, arról panaszkodtak, hogy a szomszéd gyerek csak az ő gyermekeiket nem hívta meg születés­napján. — Láttam, mennyire rosszul esett egy ro­mán mérnöknek, mikor egyetemista lányától azt kellett hallania, hogy „őt nem érdeklik a kelet-európai országok". — Egy nagyon jó román fogorvos azért helyezte át rendelőjét a külvárosba, mert az ott lakó, szintén idegenek „nem nézik úgy le". — Egy volt brassói szász család fia, aki ne­kem keresztfiam, a szüleit és természetesen engem is olyan románoknak néz, „akik már kultúrájuknál és maradi felfogásuknál fogva" eleve nem érthetik meg az ő (német!) problé­máit. Is ... Ezek a példák azt is mutatják, hogy aki igyekszik felzárkózni, annak el kell fogadnia. FODOR IMRE Marosvásárhely (Folytatása a 3. oldalon) KÖZLEMÉNY Az RMDSZ Elnöksége 1990. május 29— 30-án Sepsiszentgyörgyön munkaülést tartott. Meghívottként részt vettek az RMDSZ-listán megválasztott szenátorok és képviselők. A kétnapos tanácskozás összegzéseképpen az Elnökség a követke­zőket tárja a nyilvánosság elé: A május 20-i választások nyomán ki­alakult politikai helyzetben fokozott igény jelentkezik a demokratikus kibontakozás, az új struktúrák kialakítása iránt a gaz­daságban, a társadalmi életben. Az új helyzetben felmerülő központi kérdés mi­ként kívánja a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Nemzeti Megmen­­tési Front az eltérő vélemények figyelem­be vételét biztosítani, miként segíti, bátorít­ja a jelentkező és teret kérő tendenciákat. Minden pártra, politikai alakulatra nagy felelősség hárul a kibontakozás előmoz­dításában, a megfelelő módozatok kimun­kálásában. Az RMDSZ működését a nemzetiségi érdekek képviselete és érvényesítése ha­tározza meg, még akkor is, ha ez legtöbb­ször szükségképpen csak politikai for­mákban lehetséges. A Romániában élő magyarság legfőbb érdeke, hogy a román társadalom egészéhez hasonlóan a decent­ralizált struktúrákra épülő demokratikus jogállamban éljen. Ezért az RMDSZ tá­mogatja azokat a politikai és parlamenti kezdeményezéseket — bárkitől származza­nak ezek —, amelyek előrelépést jelent­hetnek ilyen irányban. Ezt azonban nem koalíciók vagy szövetségek formájában tartja célszerűnek, hanem a mindenkori adott helyzet átfogó elemzése alapján ho­zott konkrét együttműködéssel. Az RMDSZ jövőbeni politikai szereplését ,tehát a de­mokrácia elveinek aktív vállalása, az ér­vényesítésükért kialakított együttmun­­kálkodás, és az egyes pártoktól és más po­litikai erőktől való függetlenség határozza meg. Parlamenti tevékenységünk egyik fontos tényezőjének tartjuk a romániai nemzeti kisebbségek képviselőivel való szoros e­­gyüttműködést egy kisebbségi csoport formájában a részt vevő felek teljes elvi és döntésegyenlősége alapján. Kisebbségi helyzetünkből adódó érdekazonosságunk az az alap, amelyre ez a kívánatos és szükséges együttműködés felépíthető. Az RMDSZ elnöksége szükségesnek tartja leszögezni: az utóbbi hónapok ese­ményei, így az ország és a világ közvéle­ménye előtt még mindig nem tisztázódott, sőt elködösített marosvásárhelyi esemé­nyek után alapvető szükséglet a magyar A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE (Folytatása a 2. oldalon) NYILATKOZAT . Május 30-án Arad municípium közelében magyar nyelvű röplapokat találtak, amelyek arról tudósítottak, hogy Budapesten, a Bazilika előtti téren gyászmisét tartanak a trianoni békeszerződés aláírásának 70. évfordulójára emlékeztetve. A röplapot a Keresztény Nemzeti Unió írja alá, egy olyan homályos célokat követő szervezet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a maga választási programja során mint ilyent jellemzett a Román Televízió május 12-i adásában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség véleménye szerint provokációról van szó, amelynek célja megrontani a Románia és Magyarország közötti viszonyt, s etni­kumkor­ feszültséget teremteni országunkban. Elvi álláspontjához híven a Romániai Magyar Demokrata Szövetség most is állást foglal a románok és magyarok közöt­ti egységbontásra irányuló bármely akció ellen. Felszólítjuk a romániai magyar­ságot, hogy ne engedjen az ilyen elítélendő­ kísérleteknek, amelyek szöges ellen­­té­tben állnak a román—magyar közös érdekekkel, a hazánk demokratizálására irányuló folyamattal. DOMOKOS GÉZA, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Bukarest, 1990. május 30. ­ NICU CEAUSESCU-SZÍNJÁTÉK BÚCSÚ NAGYENYEDTŐL Nicu Ceau$escu majd egy­ hónapon át nélkülözni kénytelen a nagyenyedi bör­tön vendégszeretetét, ahol szebeni perének ideje alatt esténként kipihenhette a tár­gyalások fáradalmait. Állíthatom: tudósí­tóként is kimerítő munka végigülni a gyűléseket, és végighallgatni minden ki­jelentést, elejtett megjegyzést. El tudom hát képzelni milyen fárasztó lehet akár vádlottként, akár a jog embereként végig­élni egy tárgyalás minden feszültségét, dimenzióját. Szerdán reggel egyszerűen holtpontra jutott a per: a tanúk meghallgatása után, mind az ügyész, mind a védőügyvéd ú­­jabb bizonyítékok beszerzését és újabb ta­núk meghallgatását kérte a bíráktól, mert a jelek szerint az eddigi tényanyagból nem világlik ki egyértelműen a vádlott bűnössége, illetve bűnösségének mértéke. Az ügyész például csinos kis csokrot állí­tott össze azok névsorából, akik Szeben­­ben a decemberi események alatt megse­besültek, hogy segítségükkel fényt derít­hessenek a titokzatos tűzpárbaj körülmé­nyeire. Ugyanakkor kérte Kosa Mirela szállodai alkalmazott meghallgatását, aki sűrűn megfordult Nicu otthonában, így könnyen megeshet, hogy tanúja volt bizo­nyos perdöntő kijelentéseknek, esemé­nyeknek. Az ügyvédnő, mielőtt igényeit felsorol­ta volna, nehéz, bonyolult perként érté­kelte védence tetteinek megmérettetését, majd bevallotta, hogy életében, szakmai pályafutásában ez az első olyan ügy, a­­melynek során végre szabadon, minden külső-belső nyomástól és szemponttól mentesen végezheti védőügyvédi feladat­körét. És mert az igazság kiderítéséért ví­vott harcában eddig oly sok jóindulatot és megértést, tárgyilagosságot tapasztalt az elnök és a bírák részéről, bízik benne: minden kérése meghallgatásra talál. Az ily szívhez szóló, már-már lefegyverző be­vezető után érthetően meglehetősen hosz­­szú igénylajstrommal állt elő védence ne­vében Paula Iacob, amelyen többek között olyan „márkás“ nevek szerepeltek, mint: Vlad Iulian, Ana Mureșan, Chițac és Stanculescu tábornokok, Ion Coman, Ra­­du Balan. Egyúttal kérte a december 17— 22-e közötti ■ telefon­értekezleteken Sze­­benben elhangzottak jegyzőkönyvét, illet­ve hangfelvételeinek....beszerzését, vala­mint Nicu Ceausescu ideg- és elmegyó­gyászati kivizsgálását, amit szerinte már eddig is félig-meddig kötelességből meg kellett volna ejteni. Ezután hivatalosan megfogalmazta azt, ami eddig csak a ku­lisszák mögül szűrődött ki: védence igen súlyos beteg, krónikus, progresszív máj­­bajban szenved, aminek a megállapítására szakértői bizottság hivatott. Amíg a törvényszék az előterjesztett kérdéseket mérlegelte, még egyszer bejár­tam a december végi események sebeit, szebeni színhelyeit. Az utakat, amelyeken nem is olyan régen a vádlott kisrendszámú szolgálati kocsiján az ámokfutó öntudat­­lanságával száguldozott. Elidőztem az egy­­k­ori elsőtitkári rezidencia és csalogány­dalos kert előtt, a festői Lili Paneth Gott­lieb utcában, a makulátlan kidolgozású kőkerítésen krétafelirat: Nicu, dracu ... Innen vágott neki, sietős útjának a fővá­ros felé, Vladescu Daniela szebeni szí­nésznő társaságában (akit a tárgyalás e­­gyik ülésén többen is felismerni véltek a hallgatóság soraiban), hogy eleget tegyen volt belkereskedelmi miniszterünk, Ana Mure$an felszólításának, még a Ceausescu házaspár szökése előtti általános zűrza­varban jöjjön és vegye át az ország veze­tését. Alig pár perc járásátra álltam a de­cember 22-én kirobbant tűzharc helyszí­nétől. Az egykori belügyminisztériumi felügyelőség és a milícia épületét javában tatarozzák. A kiégett, golyó lyuggatta fa­lak ijesztő napokról árulkodnak. Az ut­cát, amely a belügyet a szemben lévő tisz­ti iskolától és katonai egységtől elválaszt­ja, ma már Milea tábornok útjának hív­ják. Az iskola kerítése előtt, illetve az ud­varon belül fellobogózott fakeresztek: a decemberben elesett katonák emlékére. Mintegy 25 percembe került, amíg bejár­tam a kaszárnyát övező utcákat. Körös­körül golyónyomok, leégett tetőzet, tönk­rement épületek, a szemközti oldalakon, a Stefan cél Maré út 7 szám emeletes vil­lalakása például olyan, mintha bombata­lálat érte volna. Az udvaron kupacokban: postalapok, girbe-gurba vasak, piperehol­mik dobozai, cipők, seprűmaradvány, hor­padt mosdótál. Több tanú szerinte körben lévő házak tetejéről, padlásáról lőttek a terroristák. Amire aztán a katonák két­ségbeesett golyózáporral válaszoltak. Egy­oldalú, fejeveszett küzdelem lehetett: az iskolán, a kaszárnyákon alig van golyó­nyom. Nyilvánvalóan provokációról van szó. De ki a felelős érte? Éppen ezt kell kideríteni Nicu Ceaușescu perén... Hi­szen a szülészet faláról, amely mellett ép­ CSEKE GÁBOR (Folytatása a 2. oldalon)

Next