Romániai Magyar Szó, 1990. augusztus (2. évfolyam, 185-211. szám)

1990-08-01 / 185. szám

ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST Petőfi-ünnepség után TUDÓSÍTÁS A MÚZEUMKERT A szent helyeken egy egész nemzet gyászolja szent halottjait. Nekünk, ma­gyaroknak Fehéregyháza szennt helyeink között is az egyik legszentebb. És ez az emlékünnep-tudat sokkal erősebb, mint az őt időről-időre kisajátítani igyekvő könyörtelen ideológiák vasmar­­ka szorítása, meg a belőle kipréselt nagy, össznépi csinadratták szemfény­vesztő káprázata, melyek forgatóköny­véhez Fehéregyháza legfennebb csak ürügy és sohasem gyász, hatalmat di­csőítő görögtűz. Pedig Fehéregyháza nem a jobb- és baloldalra egyformán rángatott Petőfi sírkertje, hanem egyszerűen a Petőfié, mire Benedek Marcell negyven és egy­néhány esztendővel ezelőtt az akkor tör­ténelmi újrakezdésnek vélt esély pilla­nataiban ekképpen figyelmeztetett: „Ne essünk abba a hibába, hogy elődeink bű­neinek visszahatásaként most csak azt emeljük ki költészetéből, amit ők rej­tegettek, elsikkasztottak, vagy ami még rosszabb, üres frázissá szavaltak ... Itt az ideje, hogy önérzetet tanuljunk Pető­fitől.“ És eszembe jutnak a költő szavai is, aki 1848. szeptember 18-án ezeket írta: „Kicsiny tűz vagyok a haza éjjé­ben, de tűz vagyok, s csak egy szót ol­vashat a nemzet, a sors könyvében fé­nyemnél; de ez az egy szó a remény!“ Évtizedek sötétsége után, melyek élé­ben legfennebb csak magányosan ke­reshetjük fel a fehéregyházi kegyhelye­ket, ahol a költő embervoltából csillag­gá változott, 1990. július 29-én, vasár­nap bármennyire is szeretném, még nem szabadon, de legalább újra nyíltan és nem lopakodva sereglettünk össze az Is­­pánkútnál, a honvéd tömegsír fölött ál­ló emlékoszlopnál, meg a múzeumkert­ben levő turulmadaras emlékműnél ke­gyelettel adózni mindannak, amit szá­munkra Petőfi Sándor jelent. A vendéglátók az RMDSZ Maros me­gyei, fehéregyházi és segesvári helyi szervezetei voltak. A kétnapos emlék­­ünnepély július 28-án szombaton 18 órakor a segesvári Várban koszorúzással vette kezdetét, majd 19 órakor emlék­műsorral folytatódott a segesvári Mű­velődési Ház Mihai Eminescu termé­ben, marosvásárhelyi művészek közre­működésével. Vasárnap reggel 9 órakor az ispánkúti emlékműnél tartottak ko­szorúzást, majd 10 órai kezdettel a mú­zeumkerti emlékműnél ünnepi meg­emlékezés előzte meg a koszorúzást. Fel­szabadultan szerettem volna tudósítani legalább magáról az eseményről. De bár hiába volt csodálatos, verőfényes ez a júliusi nap, az ünnep hangulatát ismét beárnyékolta egy vandál kéz gyalázko­­dása, melynek, úgy látszik, még egy Pe­tőfi Sándor sem szent. Az történt, hogy szombatról vasárnapra virradó éjjel va­laki (egyes szám? többes szám?) az is­pánkúti emlékműnél a költőt ábrázoló domborművűn Petőfi szemeit kivéste, orrát megcsonkította, épp oly kegyet­len hidegvérrel, mint 141 évvel ezelőtt tette azt az életét kioltó kozák dárda. De Petőfi szellemét ma már végképp nem lehet meggyilkolni, mert bennünk él, azokban, akik ott voltunk Fehér­egyházán (s velünk voltak kárpátalji meg nyítrai fiatalok is), mint ahogy a­­zokban is él, akik 1956-ban a szovjet el­nyomó rendszer elleni első nagy szabad­CSOMAFAY FERENC felvételei jágharcban zászlójukra tűzték, az egy­kori Petőfi-kör bátor fiataljaiban, az 1848-as március ifjak 12 pontos követe­léseit újrafogalmazó forradalmárokban, és mindannyiunkban, akik hisszük, hogy itt, ezen a földön is lehet európaian él­ni és gondolkodni. A meg nem alkuvó Petőfivel. BOGOZA ATTILA Mától drágábbak vagyunk Augusztus elsejétől négyoldalas lapszá­munk ára 2 lejre, a hatoldalasé pedig 3 lejre kerekedik fel — nyilván ó­­hajunk ellenére. Köztudott, hogy szerkesz­tőségünk az elmúlt fél évben mindent el­követett, a lapok közül minden esetben utolsónak nyúlt a lap árához abból ki­indulva, hogy elsődlegesnek olvasóink szolgálatát tartja szem előtt, nem pedig az esetleges nyereséget. Sajnos, a Kor­mány 1990. VII. 10-én kiadott 769-es Ha­tározatában foglalt, a papír és a nyom­dai költségek ára emelésével kapcsolatos intézkedések közvetlen hatását már nem tudta kivédeni. Annyit azonban elért, hogy a havi 55 lejes előfizetési díjat 50-re mér­sékeli, s azt is, hogy jelenlegi előfizetőink a régi áron kapják számainkat az előfize­tések lejártáig. A kérdésre holnapi lap­számunkban visszatérünk. RMSZ Meggyalázták a fehéregyházi Petőfi-emlékművet Az erdélyi magyarság körében nagy meg­döbbenést keltett, hogy a segesvári csata év­fordulója előtt megrongálták, meggyalázták Fehéregyháza és Héjasfalva között, az autóút mentén, az egykori Ispánkút közelében felál­lított Petőfi emlékművet. A kőfejnek kiszúr­ták, kivésték szemét, letörték orrát, állát, sza­­kállát. Gyűlölködő, soviniszta személyek a kő­be faragott Petőfi Sándoron álltak bosszút a jogaikat követelő magyarok fölötti dühükben. Sokasodnak a rejtélyes ügyek Erdély-szer­­te, máig sem tudjuk, hogy tavasszal kik rob­bantották föl Erdődön a másik Petőfi-emlék­­művet, vagy például az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László református püspök kör­nyezetéhez tartozó személyeket egymás után érik titokzatos támadások, balesetek, többek között, mint tavaly Újvárossy Ernőt, újabban Teszó Árpád üzemmérnököt, a múlt héten pe­dig Kulcsár István lelkészt, volt, aki egy élet­re megrokkant „a véletlenek" következté­ben, volt, aki az életével fizetett. A leplezet­len magyargyűlölet egyszerűen közellenség­nek kiáltotta ki az erdélyi magyar lakosságot, mindez a sajtóban, a televízióban, a parla­mentben kibontakozott elképesztő és felelőt­len sovén uszítás eredményei Véleményünk szerint, végső soron az ország érdekeit sú­lyosan sértik ezek a provokációk, valóban destabilizálják a helyzetet, tovább rontják Románia megítélését a világban. Felhívjuk a tisztességes román sajtó min­den felelős munkatársát, s a becsületes em­bereket, hogy kövessék fokozott figyelemmel a romániai magyar kisebbség jogait és létét sértő és veszélyeztető eseményeket, és segít­senek minket minden módon a puszta meg­maradásunkért vívott küzdelmünkben. Köztudott, hogy a romániai magyarság konstruktív szerepet akar betölteni az ország életében, a diktatúra megdöntése utáni új időben és új helyzetben. De a magyarság akarata és szándéka hiábavalónak bizonyul­hat, ha a többség nem nyújt felénk testvér­­kezet. Még mindig hiszünk abban, hogy Ro­mánia demokratikus erői végül is erősebb­nek fognak bizonyulni, mint a bajszerző, so­viniszta uszítók, és hiszünk abban, hogy végül fölépül románok és magyarok közös otthona Erdélyben is. AZ RMDSZ MAROS MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA Marosvásárhely, 1990. július 31. ÚJ TÖRVÉNYT FOGADOTT EL A PARLAMENT FONTOS LÉPÉS A PRIVATIZÁLÁS ÚTJÁN A privatizálás sarkköve és elindítója a törvény kapcsán a Képviselőházban és­­talán így lehetne a legrövidebben össze­­hangzott. A törvény, mely szabályozza foglalni azt a rengeteg értékelést, illetve az állami vállalatok gazdasági önkormány­megfogalmazást, amely az új gazdasági zajokká és kereskedelmi társaságokká való átszervezését, kerek egy héten át volt a vita tárgya, miután „bevezetőül“ a Szená­tus elnöke, Alexandru Birladeanu akadé­mikus a tévé képernyőjén fejtette ki a megszavazandó új rendelkezések mibenlé­tét és fontosságát a piacgazdálkodásra va­ló áttérés folyamatában. Igaz, ő elsősorban az értékpapírokra, ezek megfelelő elosztási módjára hívta fel a figyelmet, a nagyon is fenyegető inflációt elkerülendő, de hát — miként a parlamenti vita során többször is elhangzott — az értékpapírokra (pontosab­ban: a névre szóló értéklevelekre) vonat­kozó 23. cikkely az egész törvény alappil­lére. A szóban forgó új rendelkezést az indo­kolja, hogy a piacgazdálkodásra való át­térés nem képzelhető el a jelenlegi gazda­sági struktúrákkal — tehát mielőbb de­centralizálni kell az egész állami gazdasági tevékenységet, s ehhez meg kell teremteni a megfelelő törvénykeretet.­ Amely szabá­lyozza az állami vállalatok átszervezését, mégpedig a hatékonyság és a konkurencia elveit érvényesítve, lévén ezek a privatizá­lás előzetes és elengedhetetlen feltételei. Említett törvénytervezet előírja, hogy rövid időn belül a jelenlegi állami válla­latok legtöbbje gazdasági önkormányzattá, illetve kereskedelmi társasággá alakul. A termelőkapacitások, javak, tevékenységi ágazatok egy része pedig továbbra is az D. BARTHA MARGIT (Folytatása a 4. oldalon) Itt látható egy nyári anziksz a régi Marosvásárhelyről. A felvétel 1910 tá­ján készülhetett, mert akkorra Komor Marcell és Jakab Dezső már befejezte a baloldalon látható, tornyos Városháza építését, de a szintén általuk tervezett Művelődési Palota még nem áll a he­lyén. Méreteik után ítélve, a csemeté­ket is úgy négy-öt éve ültethették. A­­milyen egyenes sorban állnak, gyanít­ható, hogy gondos, hozzáértő kéz húz­ta meg nekik a vonalat. Tudjuk azt is, hogy ez a dr. Bernády György (1864— 1938) keze volt, a város leghíresebb pol­gármesteréé, akinek nevéhez a helység korszerűsítése, közművesítése fűződik. Vendégül látta Adyt, Móricz Zsigmon­­dot, párizsi ösztöndíjat harcolt ki a vá­rosi tanácstól kimagasló tehetségű pa­­rasztgyermekeknek, mint például Bór­ái András festőművésznek, európai szín­tű művelődési központot létesített is­kolákkal, zenekar­okkal. A főtér a fel­vétel óta nagyjából ugyanúgy fest, azó­ta csak a Művelődési Palota került a helyére, negyven év múltán pedig el­tűnt a tőle jobbra álló házsor, benne a képen alig kivehető, kis evangélikus templom, hogy helyet adjon egy jelleg­telen háztömbnek. Még azt is leolvashatjuk, hogy noha a felvétel tíz évvel régebbi, az anziksz 1920 táján készülhetett, mert felül a város és a főtér román megnevezése is szerepel, hátul pedig az ötvenbanis pos­tabélyeg Ferdinánd király arcképét viseli. A lapot Nagy Iduskához intézték Turda csokoládé gyár címre. Iduska az­óta már elenyészett, nincs a gyár, de nincs csokoládé sem, csak a tintaceru­zával írott üzenet maradt ránk, ennyi idő után talán már nem számít indiszk­réciónak idézni belőle: Szerencsésen megérkeztem nem felejkesztem el ma­gáról nagyon jól telik csak kár hogy csúf idő van maradok szeretetel (olvas­hatatlan aláírás). Hogy doboghatott az a zsenge szív a csokoládégyárban, mikor értesült, hogy nem „felejkesztek“ el róla, aztán fel­hő suhanhatott át Iduska homlokán, hogy csúf az idő Vásárhelyen. Csúf volt már akkor? ... Aztán címzettünk megfordította az anzikszot, és elnézte a főteret, ahol Tor­áéra gondolva sétált a helyesírással ha­ RÉGI ANZIKSZ- dilábon álló, de amúgy gáláns feladó. Nézzük most mi is a barnás színű fényképet, s rajta annak a városnak a szívét, ahol a gyermekkorunk eltelt, ahol a Református Kollégium, a majda­ni Iosif Ranghet, majd Bolyai líceum padjait koptattuk. Hányféle szél járta át a hetven év alatt, mióta Iduskának szállt a gyöngéd üzenet innen! Berná­dy doktor felépítette a Kultúrpalotát — mi, vásárhelyiek már csak így szok­tuk meg, mint a vasúti átjáró strekk­­jét, a bulavárdot, a Rákóczi-lépcsőt, a Mészárosközt, a Fürszt-telepet, a Király­kutat. Jó, demokratikus név a Főtér is, túlélte az összes hivatalos keresztelése­ket, hiszen a képen látható aprócska földrajzi pont csupán a felvétel óta el­telt évtizedek során volt: Széchenyi, Ferdinand, Horthy, Sztálin tér, hogy mindmáig megállapodjanak a semleges Rózsák tere elnevezésnél. A piacot el­költöztették innen a Városháza mögé, onnan még kinnebb, a Mészáros-rétre, később leaszfaltozták, még később fel­szedték a flasztert és parkosították. A Városháza előtt,­a Bernády Györgyöt megillető helyen pár évre helyet kapott Sztálin generálisszirusz óriási bronz­szobra, aztán egy éjjel nyomtalanul el­tűnt. A segesvári út felvette a Mali­­novszkij marsall, a Szent György út a Lenin nevet, azután újrakeresztelték ezeket is, mint a főteret. Az ortodox templom mögött látható a Görög-ház, rajta márványtábla, itt szállt meg Pe­tőfi 1849 júliusában, útban Fehéregyhá­za felé. Odébb egy másik öreg ház Emi­nescu emlékét őrzi, itt kapott szállást Balázsfalvára menet. Jött és ment bé­kével, akkor még nem volt szokás bán­tani a költőket. A főtérre visszatérve: 1973-ban adták használatba az új színházat, az egykori Lázár Ödön pihenő- és kultúrpark he­lyén. Néhány új háztömb is árulkodik az új idők ízléséről. Itt áll a város leg­nagyobb és legforgalmasabb könyves­boltja, gyermekkorunkban még így állt a felirata: Cartea Rusa — Orosz könyv. Ma már csak egyszerűen: Librárie. Az új idők hírnevet szereztek a közelében álló, szintén nagy forgalmú patikának is. Arról nevezetes, hogy ennek jobb oldali, vagy kirakatüvege őrizte legto­vább a város magyar feliratát, úgy két évvel ezelőtt aztán gondos kezek ezt is lekaparták, ma már a Gyógyszertár he­lyén ugyanolyan fehér betűkkel mind­két ablaküvegen a Farmacia áll. Sok minden változott a 80 év alatt, de a város hangulatát valahogy még min­dig ezek az Iduska képeslapján sorakozó BARABÁS ISTVÁN (Folytatása a 3. oldalon) 1990. • Új sorozat 4 oldal ára 2 lej • Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 185. szám Piața Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ augusztus 1., szerkesztősége 79776 Bukarest 33, szerda Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 ... KÖVETVÁLSÁG Adrian Nastase külügyminiszter sajtóértekezlete Elöregedett diplomáciai kart, idejétmúlt és tegyük hozzá kompromittált struktúrát örökölt Adrian Nastase, aki az új román kormány megalakulása után átvette a Külügyminisztérium vezetését. A fiatal, talán minden idők legfiatalabb román külügyminisztere nagy tervekkel, a gyöke­res változtatás szándékával látott mun­kához — legalább is ez derült ki a hétfőn délelőtt megtartott bemutatkozó sajtóér­tekezleten. Rövid előterjesztését az újság­írók legnagyobb elégtételére mindjárt azzal a bejelentéssel kezdte, hogy intéz­ménye nyílt, világos, a nagyközönség sze­me előtt zajló külpolitikát óhajt folytatni abból kiindulva, hogy az ország nemzet­közi lépései, taktikája és stratégiája min­denkinek az ügye, mindenkire tartozik. Építő jellegű külpolitika lesz ez, amely a hazai és a nemzetközi realitásokból indul ki, s nyilván messzemenően tekintetbe veszi Románia, a román nép érdekeit A napokban készült el, hagyták jóvá a minisztérium új szerkezeti felépítését most zajlanak a kinevezések. Ez a struk­túra már messzemenően tükrözi a román külpoliti­­ca további szándékait, azokat a hangsúlyváltásokat, amelyeket az ország új realitása, a december óta bekövetke­zett változások követelnek meg. Így külön igazgatóság alakul az európai kérdések, ráz európai együttműködés problematiká­jának kezelésére, ami egymagában jelzi, hogy külpolitikánkban a hangsúlyt áthe­lyezzük az országunkat is felölelő térség­re. A hagyományos területi igazgatóságok mellett két, lényegében a minisztérium távlati politikáját megtervező, irányvona­lait kidolgozó, szintéziseket és prognóziso­kat össze-, illetve felállító igazgatóság szü­letik. A Külkereskedelmi Minisztérium megszűntével többek között szükségessé válik egy olyan központi szerv létrehozta is, amely figyeli a világgazdasági mozgá­sokat, irányzatokat, s amely kellő tanác­­csal tudja ellátni egyrészt a kormányt, másrészt az immár külkereskedelmi joggal felruházott vállalatokat. Külön főigazgatóság foglalkozik a mű­velődés, a sajtó és a konzul­ária kérdé­sekkel. Ezen belül a művelődési igazgató­ság hatáskörébe fog tartozni a­­román emigráció kérdésének kezelése. Hogy mi­ért pont ide? Adrian Nastase szerint azért, mert az emigráció jó része bizalmatlan, fél, s joggal fél attól, hogy a román kor­mány megpróbálja, akárcsak a múltban manipulálni. Éppen ezért az emigráció egyes csoportjaival a kapcsolatot úgy kell kiépíteni, hogy az erőszakos befolyásolás­nak még csak a látszatát is elkerüljék. Érzékeny, óvatos emberekről van szó — hangsúlyozta —, akik túl sokszor csalód­tak, akiket már többször becsaptak, emiatt túlontúl gyanakvók. A kapcsolatfelvétel­re velük éppen ezért a művelődés terüle­tén kerülhet sor, hiszen ez az az érzelmi szál, amely legjobban köti őket az óhazá­hoz. A jogi igazgatóságon belül külön rész­leg foglalkozik az emberi jogok kérdés­körével, amely hosszú éveken át közis­merten elhanyagolt terület volt. Ez az a részleg különben, amely pillanatnyilag a legnagyobb nehézségekkel küszködik, mi­vel kevés a jól felkészült szakember, az olyan szakember, aki nyomon tudta kö­vetni a nagy elvi és gyakorlati változáso­kat, amelyek ezen a téren az utóbbi mint­egy tíz évben a világban végbementek. A minisztérium éppen ezért javasolta egy, az emberi jogok kérdéseivel foglalkozó, a parlamentnek alárendelt intézet felállítá­sát, amelynek vezetőségében részt venne minden olyan párt képviselője, amely az ország legfelső törvényhozó szervében GYARMATH JÁNOS (Folytatása a 2. oldalon) \_____________________ MAGYARORSZÁGI NÉPSZAVAZÁS AZ EMBEREKNEK ELEGÜK VAN A POLITIKÁBÓL Az Országos Választási Bizottság hétfői nem hivatalos, előzetes adatai szerint a vasárnapi népszavazáson a választásra jo­gosult állampolgárok 13,8 százaléka adott le érvényes szavazatot. Ez tehát megerő­síti a már vasárnap is nyilvánosságra ke­rült eredményt, jobban mondva eredmény­telenséget, ami azt jelenti, hogy a parla­ment fogja a köztársasági elnököt meg­választani. A nemzetközi sajtó értékelése jobbára megegyezik Király Zoltán tegnapi lapszá­munkban közölt véleményével. A brit saj­tójelentések például a rendkívül alacsony részvételi arányt az MSZP megalázó ve­reségének minősítik. A The Times szerint a szocialista párt ettől a kezdeményezéstől remélte visszaszerezni országos tekintélyét, s így nagy csapás reá a sikertelenség. Az NSZK országos rádióállomása megállapí­totta: növekednek annak az esélyei, hogy Göncz Árpád ideiglenes államfőt megerő­sítik tisztségében. A francia sajtó is rész­ben a szocialista párt vereségének minő­síti a népszavazás kimenetelét, ugyanak­kor rámutat, hogy az a kormánypártok ügyes taktikájának az eredménye is. A ve­zető spanyol lapok a nem megfelelő előké­szítést és a rossz időzítést emelték ki a magyar népszavazás jellemzőiként. Azt a következtetést is levonják a tudósítások, hogy Magyarországon az embereknek ele­gük van a politikából.

Next