Romániai Magyar Szó, 1990. szeptember (2. évfolyam, 212-237. szám)

1990-09-01 / 212. szám

ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST PARLAMENTI ÜLÉS A BÉCSI DÖNTÉS 50. ÉVFORDULÓJÁNAK EMLÉKEZETÉRE DOMOKOS GÉZA BESZÉDE az RMDSZ parlamenti csoportja nevében 50. évvel ezelőtt Európa, majd rövidesen a világ többi földrésze is a világ történel­mében legkegyetlenebb összecsapás színte­re lett. Az erőszak és a rombolás ideológiá­ja a hadviselés legtökéletesebb eszközeivel párosulva azzal fenyegetett, hogy független államokat örökre eltöröl a föld színéről, barbár módon megsemmisít évezredes múlt­ra visszatekintő népeket és civilizációkat. Ki­élezett politikai érdekellentétek, valamint o­­lyan világuralmi, abszurd törekvések követ­keztében, amelyek alapjául részint az eszte­len fajelmélet, részint pedig a kommunista megváltás utópiája szolgált, a világra sza­badult a legembertelenebb erőpolitika, a világ felosztásának legcinikusabb kivitelezé­se. Soha a történelem során nem rúgták még fel oly arcátlan és durva módon a nemzet­közi jog előírásait. Soha nem tiporták még lábbal oly hidegen és kegyetlenül a népek­nek az élethez való jogát. Soha az ember, lett légyen hóhér vagy áldozat, nem süllyedt az aljasság hasonló fokára, soha még eny­­nyire félre nem dobták, gúny tárgyává nem tették az európai humanizmus évszázados hagyományát. Alig van földrészünknek olyan szeglete, amelyet fel ne dúlt volna a bar­bárság pusztító áradata, amelynek nyomá­ban mindenütt ott járt a halál és a terror. Az agresszió, az erőszak és a jogtalan­ság ezen hulláma nem kerülte el Romániát sem. A Bécsi Diktátum, amelyet 50 évvel ez­előtt, augusztus 30-án írtak alá, a román nemzeti történelem egyik legtragikusabb fe­jezete volt és marad. Ennek az önkényes döntésnek voltaképpen az volt a célja, hogy megszüntesse Románia szuverenitását és te­rületi integritását, hogy az ország feltétel nélkül alávesse magát a náci Németország terjeszkedési politikájának. A nemzetközi jog elemi normáit semmibe vevő Bécsi Dik­tátum egyike­­volt­­a nagyhatalmak által a második világháború idején elkövetett tör­vényszegéseknek s hatalmas politikai és er­kölcsi károkat okozott a román népnek csak­úgy, mint a Dél-Erdélyben élő magyar lakos­ságnak, egy­ben, pedig veszélybe sodorta a két etnikum együttélésének folyamatát azon a földön, ahol egyikük is, másikuk is az ér­tékek és az érdekek szálaival sokszorosan egymásba fűződő civilizációt teremtett. E szomorú évfordulón illő tehát fájdalom­mal és részvéttel emlékeznünk mindazokra, akiknek az igazságtalan döntés következté­ben szenvedés jutott osztályrészül. Meg kell ugyanakkor állapítani azt is, hogy a Bécsi Diktátum durván megszegte a népek önren­delkezési jogát, amelyre az első világhábo­rú befejezésekor az új Európát alapozták. Végül a Diktátum olyan irányt szabott a ro­mán külpolitikának, amely óhatatlanul tota­litarizmushoz vezetett, s ezáltal évtizedekre leállította az ország tényleges fejlődését, el­szigetelte Romániát az európai demokráciák­tól, lakosságának óriási veszteségeket és végtelen szenvedéseket okozva. A Bécsi Diktátum 50. évfordulóján sokan vannak még olyanok honfitársaink között, a­­kik e tragikus esemény szemtanúi, netán épp szenvedő alanyai voltak. Az ő emlékeik és élményeik mind-mind részei az önkényes döntés fölött kimondott ítéletünknek. A mel­lettük felnőtt ifjabb nemzedékek azonban már a jövő felé, a holnapi Európa és a hol­napi világ felé irányítják tekintetüket. E jö­vő építésének alapja pedig nem lehet más, mint a nemzetek közötti bizalom és közele­dés, a múltbeli konfliktusok és harag meg­haladása a demokrácia és a haladás közö­sen vállalt eszményei nevében. Ennek alap­ján úgy vélem, hogy nem szolgálja sem a román nemzet érdekeit, sem az ország jö­vőjét, ha ez az évforduló ahelyett, hogy a kegyelet és a közösségi fájdalom pillanata volna, olyan felhangokat is kapna, mint az uszítás, a számonkérés vagy az idegengyű­lölet. A Bécsi Diktátum mindenekelőtt arra em­lékeztet, hogy a nemzetközi jog normáit kö­telezően tiszteletben kell tartani és az elmúlt évtizedekben földrészünk nagy lépéseket tett előre ezen a téren. Századunk hányatott történelme ugyanakkor arra is int, hogy a nemzetek közötti gyilkos konfliktusokat szülő ellentétek elkerülhetőek lettek volna, ha ilyen helyzetekben is felülkerekedett volna a párbeszéd igénye és a valóságérzék, vala­mint a demokrácia értékei melletti határo­zott kiállás. Nem utolsósorban azzal is szá­molnunk kell, amikor a korszak tragikus ta­nulságait vesszük számba, hogy Európának ebben a térségében a nacionalista, sovén áramlatok veszélye csakis olyan demokratikus intézmények megszilárdításával hárítható el, amelyek nemhogy károsítanák valamely or­szág szuverenitását, hanem épp ellenkezőleg, csak megerősítik azt. A demokrácia miná­­lunk is, éppúgy mint földrészünkön bárhol, elképzelhetetlen a nemzeti kisebbségek jo­gainak tiszteletben tartása nélkül, minthogy pedig ezek a jogok nem voltak kiváltságok és nem is lesznek azok, szentesítésük útján Románia nem tesz egyebet, mint felzárkó­zik a valóban demokratikus nemzetek sorá­ba. Azt az áltudományos irodalmat, amely sajtótermékek és könyvek útján terjed és a­­mely a magyar veszélyre vonatkozó hamis hírekkel bombázza a román közvéleményt, olyan egykori, fájdalmas élmények sajnála­tos, anakronikus és ártalmas utórezgésének tekintjük, amely ma kétségtelenül veszélyes és elítélendő manipuláció szolgálatában áll. Románia magyar állampolgárai, akiket eh­hez az országhoz fűz kulturális örökségük, mindaz, amit őseik teremtettek ezen a föl­dön és saját jövendő terveik, sem ma, sem a továbbiakban nem törekednek másra mint, hogy megbecsülten és szabadon éljenek a román néppel és a többi nemzeti kisebb­séggel együtt. Miután összefűz bennünket a múlt, azt kívánjuk, hogy fűzzön össze még erősebb szálakkal a jövő, amely a jog és a demokrácia elveire épül. E néhány gondolattal kívántam kiegészíte­ni az RMDSZ hivatalos közleményét, amelyet a tegnap este a televízióban is felolvastak és a mai sajtóban is megjelent, az imént elhangzott Nyilatkozat margójára, amelyet támogatok. Köszönöm figyelmüket. ROMÁNIA PARLAMENTJÉNEK NYILATKOZATA Erdély egy részének kiszakítása fél évszázaddal ezelőtt a gyilkos Bécsi dik­tátum révén és a németországi és olasz­­országi fasiszta rezsimek által erőszako­san a horthysta Magyarországhoz való csatolása történelmi igazságtalanság volt, a nemzetközi törvényesség és jog normáinak, a román nép szent jogának durva megsértését jelentette. Románia testének szétszakítása, me­lyet­ ugyanabban a gyászos 1940-es esz­tendőben már megcsonkítottak, a diktá­tumot követő terror- és kegyetlenkedé­­si hullám mélységesen megsebezte a ro­mán nép érzelmeit és nemzeti öntu­datát. Népünk érdeme, hogy idejében csatlakozott az antifasiszta koalícióhoz, és hogy az antifasiszta háború során, a román hadsereg önfeláldozása és vérál­dozata árán, 1944-ben felszabadította Erdély egész területét, visszacsatolva az anyaországhoz a diktátum révén elra­bolt területet. Elismerve a történelmi realitásokat, az 1947-es nemzetközi szerződések 1918 után másodízben szentesítették a tényt, hogy Erdély Ro­mániához tartozott és mindörökre hoz­zá tartozik, hogy teljes egészében ro­mán terület. A háború után a kelet-európai né­pekre egy példátlan utópia, a kommu­nizmus kísérletét kényszerítették rá, mely ellentétben állt az egész európai történelemmel. Ez az utópia meghirdette a népek kö­zötti úgynevezett valódi barátság új kor­szakát, és azt állította, hogy a marxis­ta-leninista elveknek megfelelően mindörökre megoldotta a nemzeti kér­dést. (Folytatása a 4. oldalon) A legutóbbi népszámlálás alapján Nagy­lak összlakosságának több mint fele szlo­vák, negyven százaléka román és alig öt százaléka magyar nemzetiségű, ami nem sok, de nem is kevés, a lélekszámhoz­­ vi­szonyítva úgy 450—500 magyar ajkút felté­­telez(ne), mert jelenlétük az eltelt évtized­ben jószerével semmivel sem bizonyítható. A magyarságnak nem volt még óvodája sem, nemhogy iskolája, az egykori magyar katolikus templomban leginkább szlovákul misézik a pap, hagyományápoló kulturális rendezvényre ki tudná megmondani, mikor került sor utoljára ... persze a forradalom előtt, merthogy ami azóta történik az szin­­te­ szinte csodaszámba megy, hiszen még magát a tősgyökeres nagylakit,­ mármint Szosznyák Lajos urat is ér(het)ik megle­petések. — Mi, azaz Józsa Ferenc református lel­kész, Hlovoska Pál nyugdíjas asztalosmes­ter, jómagam és még néhányan január 20- ára hirdettük meg itt, Nagylakon az RMDSZ alakuló közgyűlését. Úgy 60—80 érdeklődőre számítottunk, ám legnagyobb meglepetésünkre telt ház gyűlt össze, több mint százhatvan személy. Annyi sóhaj, pa­nasz hangzott el, hogy alig győztük je­gyezni, és már ott helyben megfogalma­zódtak az igények, elvárások. Azóta 200-ra emelkedett a taglétszám, van saját székhe­lyünk, félig-meddig megoldottuk legége­tőbb problémáinkat, első és legnagyobb si­kerélményünk, ám ugyanakkor keservünk is a magyar óvodához fűződik. — Valami közbejött? — Miután fáradságos „meggyőzési kam­pány" árán összegyűjtöttünk huszonkét gyermeket, találtunk egy érettségizett, gyermekszerető, ám sajnos szakképzetlen magyar óvónénit, Stan, született Gyuricza Rozália asszony személyében és március­ban beindítottuk az óvodát, rendkívül kel­lemetlen helyzetbe kerültünk azáltal, hogy a megyei tanfelügyelő­ség, anélkül, hogy kapcsolatba lépett volna velünk megérdek­lődni a konkrét helyi viszonyokat, egy má­sik tanerőt is alkalmazott, egy orosz—ro­mán szakos tanárnőt, ha jól tudom. Mi tu­lajdonképpen csak örülni tudnánk annak, ha a létszámból két tanerőre is futná őszb­­e, de a pillanatnyi helyzetben nem etikus ami történt. Visszataszító szerintem a bá­ba kezéből, beleegyezése nélkül, kiragad­ni s a késve érkező szülőnő gondozására bízni a már világra segített csecsemőt. Én inkább lemondok az RMDSZ elnökségről, mint erről a „vívmányunkról“, mert jobb kifejezést egyszerűen nem találok annak érzékeltetésére, hogy mennyire fontos szá­munkra, s milyen nehéz volt létrehoznunk. Az akkori NSZIT 15 000 lejjel támogatta kezdeményezésünket, az épületet a lelkes szülők, RMDSZ-tagok, az óvónéni tették rendbe úgy ahogy, a bútorok készítését, az ajtók, ablakok nagy javítását pedig Hlo­voska bácsi vállalta magára. És mégis?! — Ott ahol a magyarság, mint etnikum szinte teljesen elsorvadt, nem véletlenül lett „szívügy“ éppen az óvoda. Pedig az az ötvenes évek végén még megyeszerte híres volt a nagylaki magyar iskola is... — Most viszont jó, hogy összejött lega­lább az 1—IV. osztályra való minimum. Ősztől mindenesetre át fogjuk venni a régi katolikus iskolaépületet teljes egészében, s az óvoda és az iskola mellett kulturális központként is fogjuk működtetni egyelő­re. Szeretnénk egy RMDSZ könyvtárat nyitni, ugyanis rengeteg könyvet, folyóira­tot kaptunk magyarországi szomszédaink­tól, elsősorban kiszombori barátainktól, de egész magángyűjteményeket adományoztak nekünk a nagylaki magyarok is. Többek között kapcsolatot teremtettünk a szőregi iskolával, felvetődött a gyermekek kölcsö­nös üdültetésének gondolata, valamint Arad megyei magyar tanerők 10—15 fős csoportjának két-háromnapos tapasztalat­­cserére való átruccanása. Sajnos egész nyá­ron egyéb sürgős tennivalók kötöttek le, így gyakorlati megvalósításukkal csúsz­tunk egy kicsit, ám ami késik nem múlik. Továbbá igen fontos célkitűzésünk a kul­turális tevékenység fellendítése, március 15-e nagy visszhangot keltő megünneplése, amelyre meghívtuk a pécskai Búzavirág együttest is, döbbentett rá arra, hogy a magyarság nem csupán létezik, hanem élet­képes és igényes is. őszire, nagyobb léleg­zetű közös műsort szeretnénk összehozni az említett népi tánccsoporttal, siker esetén Magyarországra is átruccannánk. Bizony nem lesz könnyű ismét olyan gazdag kul­turális életet teremteni, mint amilyen te­szem azt a háború előtt zajlott Nagylakon, amikor is volt saját magyar operett társu­lat, zenekar és számos egyéb szórakoztató­nevelő kezdeményezés. Nyár lévén sajnos egyelőre uborkaszünet van ezen a vonalon. — Az előbb említette, hogy valami mégis igen-igen lekötötte ... — Az egykori NSZIT tagjaként igen sok panaszt hallhattam a földdel kapcsolato­san, jöttek a kisnyugdíjasok, akik a régi rendszerben (is) képtelenek voltak ellátni magukat és földet kérnek, olyanok, akik betegség miatt nem tudtak nyugdíjhoz jutni és kisebb magángazdaságokat szeretnének létrehozni, vérbeli földművesek, akiknek élete a föld, olyanok, akik eddig nem a mezőgazdaságban dolgoztak, de ha lehető­ség nyílna a gazdálkodásra szívesen vállal­koznának. Meghányva-vetve a problémá­kat, Bogár István agrármérnökkel és Bor­­dean Joan technikussal márciusban elindí­tottunk egy akciót az igények feltérképe­zése céljából, nehogy nálunk is túlkapások történjenek, mint más helységekben. A konkrét egyéni elképzelések ismeretében támadt egy ötletünk: fogjanak össze a földigénylők és alakítsanak egy mezőgaz­dasági magántársulást. Ed­dig 140 tag je­lentkezett, összesen 800 hektár földre nyúj­tották be igényüket. Az összes szükséges iratokat összegyűjtöttük már, kell még egy jóváhagyás a mezőgazdasági igazgatóság részéről, és természetesen a két nagylaki termelőszövetkezet beleegyezése. Elvileg egyetértenek, ám a földosztásnál nyilván­valóan kemény harc lesz, meg kell találni azt a kompromisszumos megoldást, amely mindkét félnek a legjobban megfelel. Bár megjegyezném, hogy a nagylaki határhoz viszonyítva elenyésző az a földterület, a­­melyre igényt tartunk, ezenkívül mindkét kollektív maga is bizonyos változásokon megy keresztül, az úgynevezett agrárkom­binátok létrehozása felé orientálódnak.­­ Elmondaná néhány szóban a magán- PÉTERSZABÓ ILONA (Folytatása a 4. oldalon) LÉPÉSEK (ELŐRE-HÁTRA) EURÓPA KAPUJÁBAN (2.) ÚJRAKEZDÉS MINDEN SÍKON? KERCSÓ ATTILA Nem torpan meg Madarak röpte nem torpan meg a határokon, Bujkáló szellő akadály nélkül átoson. Átlibeg ősszel reményelosztott falevél, S a viharok dühöngése itt véget nem ér. Nem szab határt a horizontnak, folyó, mező. Átmosolyog a napraforgó, int a fenyő. De építettünk kerítést, kaput, falakat. Bár ez a föld egyetlen otthon az ég alatt. Ha felrepül a vágy, a gond és gondolat Ne találjon útjában tiltást, amint halad. Ne állj­t kiálts a kézfogásnak, feléd siet, Korlátok őrei tűnnek s nincsen rabsziget. A KOLOZSVÁRI DEMOKRATA ANTITOTALITÁRIUS FÓRUM FELHÍVÁSA KOLOZS MEGYE LAKOSSÁGÁHOZ A kárhozatos Bécsi Döntés évfordulóján a kolozsvári Demokrata Antitotalitárius Fórum egyértelműen állást foglal az erdé­lyi románok és magyarok, valamint a Ro­mánia és Magyarország közötti viszony elmérgesítése ellen. A fasiszta indíttatású Bécsi Döntés súlyos szenvedést okozott né­pünknek. Románok és magyarok arra hi­vatottak, hogy békében és egyetértésben éljenek együtt.. A huszadik század végén más civilizált és távlati megoldás nincs. A hatalom megszállottai ezt az évfordulót jól ismert megosztó törekvéseikkel fel­használhatják arra, hogy elvonják a fi­gyelmet az országot foglalkoztató gondok­ról és a kommunizmus ellenes harcról. Az ő számukra csak egy a fontos — a nacio­nalista és sovén propaganda. A hatalom mai megszállottai, akárcsak azok akik a Bécsi Döntést meghozták, hamis ■, ellentéte­ket szítanak románok és magyarok kö­zött, lejáratják az országot a világ előtt és rossz szolgálatot tesznek az erdélyi román ügynek. A kolozsvári Demokrata Antitotalitárius Fórum tisztában van az etnikumközi uszí­tás veszélyével, s ebben a helyzetben felszólítja a megye lakosságát, hogy uta­sítson vissza mindenféle nacionalista-so­viniszta provokációt, bármelyik oldalról jöjjön is, és cselekvően szolgálja a romá­nok és magyarok közötti megbékélést. Ez az egyetlen járható út, a nemzeti kérdés megoldásában. Ez valósult meg a nyugat­­európai nagy nemzetek között. Miért ne sikerülhetne ez nekünk is? Ne hagyjuk ki ezt a történelem kínál­ta esélyt. Románok és magyarok,­­ mondjatok NEM-et a gyűlöletre, mondjatok IGEN-t a megbékélésre. KOLOZSVÁRI demokrata antitotalitárius fórum VEZETŐSÉGE Kolozsvár, 1990. augusztus 29. Új sorozat 212. szám 1990. szeptember 1., szombat 4 oldal ára 2 lej Postacím: Redactia a ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33. Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Öböl-válság Az iraki államfő a francia televíziónak adott nyilatkozatában kizártnak nevezte, hogy az Egyesült Államok bármiféle győ­zelmet arathat felette. Az Egyesült Álla­moknak semmi esélye sincs, mert először is le kellene győznie az iraki hadsereget, romba kellene döntenie az iraki gazdasá­got és a jelenlegi iraki rendszert — han­goztatta Szaddam Husszein. Irakban az ország ellen hozott nemzet­közi embargó hatására csütörtökön jegy­rendszer bevezetését határozták el az alap­vető élelmiszerek elosztására. Szombattól kezdve csak jegyre lehet kapni rizst, lisz­tet, cukrot, teát, olajat. Moszkvát nem tölti el örömmel az ame­rikai katonai jelenlét fokozódása, mert nincs rá biztosíték, hogy az amerikaiak a válság lezárása után távoznak Szaúd-Ará­­biából — jelentette ki Alekszandr Belogo­­nov szovjet külügyminiszter-helyettes. Félő, hogy a Perzsa-öbölben kialakult konfliktus ellenőrizhetetlenné válik. Ehhez elég egy amerikai és egy iraki katonai gép tűzharca, vagy egy kisebb lövöldözés a felek között — jelentette ki Zbigniew Bre­­zinski, a volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki szerint egy ilyen szikra az Amerika-ellenesség újabb hullámát indít­hatja el az arab országokban. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár Ammanba érkezett, a Tariq Azizzal való találkozó azonban elmaradt. A France Presse a világszervezet főtitkárának közel­­keleti látogatásáról úgy vélekedik, hogy bár a konfliktus kirobbanása óta Perez de Cuellar most avatkozik be először köz­vetlenül a rendkívül bonyolult problémá­ba, nagy sikerre nem lehet számítani, s erről egyébként a politikai megfigyelők is úgy vélekednek, hogy „fölösleges“. Az ENSZ-főtitkár ugyanakkor elutazása előtt kijelentette: lát bizonyos jeleket, me­lyek arra engednek következtetni, hogy Irak „meglágyítható“ az Öböl-válság kér­désében elfoglalt álláspontja tekintetében. Kuvait párizsi nagykövete is úgy véleke­dik, hogy az ammani találkozó „eleve hal­va született“, hiszen Javier Perez de Cuel­­larnak nem áll jogában tárgyalni és kom­promisszumra jutni, ő csupán az ENSZ- határozatok végrehajtója. Dan Quayle amerikai alelnök úgy érté­kelte, hogy az Öböl-válság a legjobb bszo­ (Folytatása a 2. oldalon) Álláspontok háborúja Cui prodest? K­­ét héttel ezelőtt azzal fejeztem be a szokásos külügyminiszté­­■ riumi sajtóértekezletről írt be­számolómat, hogy nem a szóvivő stílu­sa, hanem a tm­inisztérium elavult, bi­zonyos elvi kontinuitásáról árulkodó módszerei váltották ki méltatlankodá­somat. Nos, a módszerekről alkotott véleményemet kénytelen vagyok a to­vábbiakban is, fenntartani, stílus dol­gában­ azonban helyesbítenem kell, u­­gyanis klassziskülönbség van a két szóvivő, Traian Chebeleu és­ Adrian Petrescu között. Előbbi sokkal igénye­sebben, több hozzáértéssel és diplomá­ciai érzékkel tesz eleget szóvivői fel­adatának, mint kollégája, aki két hét­tel ezelőtt tájékoztatta, jobban mond­va kellett volna tájékoztatnia a sajtó­klubban összegyűlt hazai és külföldi tudósítókat. A sajtóértekezlet központi témája ez­úttal is a hazai és a nemzetközi köz­vélemény fókuszában álló közel-kele­ti válság volt, melynek gazdasági ki­hatásait maholnap saját bőrünkön is fogjuk tapasztalni. Iraknak 1,7 milli­árd dolláros tartozása van Romániával szemben, ugyanakkor számottevő vesz­teségeink származnak az ENSZ által el­rendelt gazdasági szankciók gyakorlati m­egvalósításból, tekintve, hogy szá­­zmos romániai vállalat iraki rendelés­re dolgozott. Mindennek dacára — mondotta a szóvivő — a román kor­mány nem a gazdasági, hanem a po­litikai érdekeket részesítette előnyben, támogatta az ENSZ határozatait, állás­pontját pedig nyíltan és egyértelműen kifejtette. Mint a tájékoztatón el­hangzott, ezt az álláspontot nem Irak­­ellenes megnyilvánulásként, hanem az ENSZ Alapokmányába foglalt elvekhez és a nemzetközi jogszabályokhoz való ragaszkodásként kell értelmezni. Bag­dad különben jelezte, hogy a kétolda­lú gazdasági kapcsolatokat a jelenlegi helyzet ellenére is szeretné fenntar­tani, Bukarest azonban csakis az öböl­beli válság megoldása után hajlandó tárgyalni a gazdasági problémákról. . (Folytatása a 2. oldalon) 1 A 3.OLDALON: POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK .'1­1 VIRÁGÓRA ők állítják majd a holnapi időt. SZÉKELY SÁNDOR felvételei

Next