Romániai Magyar Szó, 1991. április (3. évfolyam, 389-412. szám)
1991-04-02 / 389. szám
ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Mit hoz az április Nagyjából mindannyian tudtuk, mi vár ránk április elsejétől, nemre, korra, vallási meggyőződésre és nemzetiségre való tekintet nélkül. Mert azon kívül, hogy húsvét-hétfőnkre vártunk, s hölgytagjaink még az „olcsó időszakban“ összevásárolt tojásokat festegették, ünnepi falatokat tartalékoltak a drágulás első, viszolyogva várt napjaira, nagyjából minden családban arról vitték a szót, hogy vége az önfeledt, bőséges étkezéseknek, a könnyelmű költekezéseknek, az otthoni felhalmozásnak. Mindenkinek előbb utóbb meg kell tanulnia a fogához verni a garast. Ezt kívánja kinek-kinek legelemibb létérdeke, ez lesz az első nagy életlecke mindannyiunknak, amikor a saját bőrünkön érezzük majd a takarékos életmód elkerülhetetlenségét. Nyugatra szakadt ismerősöm járt idehaza a napokban, családi gyász vezette szülőfalujába. Az elutazása előtti estén — talán, hogy találkozásunkat emlékezetessé tegye, talán az otthoni vacsoráztatás gondjaitól akart megóvni — elcipelt a legközelebbi luxusvendéglőbe, ahol rám parancsolt, hogy azt és annyit rendeljek, amennyit óhajtok, pénz nem számít. S mivel az étlapon a legolcsóbb fogás is 30 lejnél kezdődött (de olyan is volt, ami elérte a 100-at!), rábíztam a menü összeállítását. Egy fogás húsételt ettünk, zöldsalátával, két üveg közönséges vörösborral és két féldeci whiskyvel A számla ezres nagyságrendű volt. Ismerősöm mosolyogva számolta le a gyűrött, szutykos bankókat, majd csendesen megjegyezte: ezért a pénzért — vagyis 5 dollárért, hiszen a hivatalos banklicit aznap is 200 lejesnek ítélte a dollárt — ott, ahol él, alig két szendvicset ha kap. Úgy hogy ez a vacsora szinte teljesen ingyen jött neki, ha akarom, repetálhatunk... Akkor éreztem talán első ízben kézzelfoghatóan és csalhatatlanul, hogy micsoda mélységekig jutott életünk szintje, ahhoz képest, ami a nyugati demokráciákban, minden válságtényezők ellenére is az anyagi biztonság jelenlegi mércéje, öntudatos, dolgos ember számára már-már megfoghatatlan, hogy egész havi munkáját nem értékelik többre néhány vendéglői vacsoránál! Hogy immár nem csak a munkaerejére alapoznak, amit megpróbálnak a lehető legkevesebb nagylelkűséggel megfizetni, ráadásul mindenki az ő zsebéből húzná ki azt a kicsi pénzt is, ami végső memenedékként, illúzióként még megmaradt! Ezt hozza hát az április, a húsvéti ünnepek hátán, immár nem vendéglői szinten, hanem a legutolsó szatócsbolt árjegyzékén is. Egyelőre, miközben munkába igyekeztem, a környékünkön található üzletek Leltár felirattal díszelegve, zárva várták a kíváncsiak hadát. Az emberek, mondanom sem kell, egyrészt rettegve, ugyanakkor mintha mágnes vonzaná őket, szemlélték a kirakatok mögött található semmit, ami csak látszólag tűnik olcsónak. Hiszen a legnagyobb árat mindig a hiányért fizeti az emberiség, még akkor is, ha a logika azt sugallná: az a drága, aminek nagy az ára. Tudom, tudjuk, az ember nem ostoba: felemelkedés, javulás csakis munka árán lehetséges. De a jelek, amik április utáni létünkre utalnak, ezt nemigen látszanak igazolni. S akkor hogyan? Higgyünk még egyszer, vakon, naivul, sorsunkba beletörődve? Mondjuk tovább is gyermekeinknek, hogy fő a becsület, a tisztesség, az emberség? Aki eddig is ezt mondta, mire jutott? Mindannyian benne vagyunk a csapdában. S félő, hogy csak egymás vállára taposva, egyik a másikat a sárba nyomva, „aki bírja, marja“ tudunk majd egyénenként — esetleg! — kievickélni belőle. CSERE GÁBOR Új TAROM-járatok A TAROM temesvári ügynökségének igazgatója, Dumitru Tomescu tájékoztatja a hazai utasközönséget, hogy március 29-től két újabb járat indul be a repülőtársaság keretében — mindkettő érinti a Bega-parti várost. Az első Temesvár érintésével Amsterdamba, majd Chicagóba landol, s ez útvonalon minden pénteken közlekedik Boeing 707-es gép. A másik most beinduló járat szombaton közlekedik és Temesvárt Düsseldorffal köti össze. A Temesvárról eddig csütörtökönként Frankfurtba induló járat pedig ezután minden pénteken közlekedik. (ROMPRES) (ADRIAN SEVERIN ÁLLAMMINISZTER SZERINT:) „DIVERZIÓ “ A SZENÁTUSBAN MÁSODSZOR PEREG A FILM? A húsvéti parlamenti vakáció előestéjén egyfajta földindulásnak lehettünk tanúi a Szenátusban. Az ország drámai gazdaságitársadalmi helyzete, valamint a hatalom politikai döntései némelyekben úgy látszik, lelkiismereti válsághoz vezettek és nyílt színvallásra, kemény döntésre került sor részükről. Természetesen, az egyéni megnyilatkozások mögött többrendbeli személyes okok is meghúzódnak, de mindenképpen tisztázódási folyamat jelei... Ezúttal maga a Szenátus elnöke állt a törvényhozó fórum elé, keserű hangú, személyes vallomással. Kissé rapszodikus eszmefuttatása — aznap a Románia liberó első teljes oldalán tiltakozó aláírások jelentek meg, amelyek akadémikusi minőségének jogosságát vonják kétségbe, és ez lelkileg mélyen megrázta — a forradalom utáni idők egyik válságos pillanatát jelentette, amint azt több szenátor is megfogalmazná. A nyolcvanegyedik esztendejébe lépő közgazdász drámai szintézisét nyújtotta gazdasági-társadalmi nyomorúságunknak, melyhez sajnálatosan zárkózik fel a politikai hatalom részéről fenyegető veszedelem. Megállapítja, hogy az ország gazdasága mélypontra zuhant, alig termelünk fele annyit, mint 1989 hasonló időszakában. És ami még elkeserítőbb: ugyanebben a szakadékban támolyog az export is. A Parlament előtt bemutatott miniszterelnöki jelentés nem nyújtott reális képet a valós helyzetről. Elfedte, azt, hogy az országot gazdasági kollapszus fenyegeti. A kormány súlyos stratégiai hibát követett el, amikor magára hagyta a termelőket. És most úgy kínlódunk, mint egy féllábú ember. A kormány, megvádolta őt, hogy ellenezné a reformokat, éppen ellenkezőleg! De megvalósításuk módjával kapcsolatban más a véleménye. Ha pedig demokráciát hirdetünk, akkor meg kell hallgatnunk az eltérő nézeteket is. Miként ezt más alkalommal is megfogalmazta, az árliberalizálás módja, időpontja képezi részéről a vita tárgyát. Ezúttal is kimondja, a végrehajtott árfelszabadítás nem más, mint drágítás, és ezt nem kísérik olyan társadalmi védőintézkedések, melyek a növekvő nyomorúságot csökkentenék. Politikai vonatkozásban határozottan megfogalmazza töretlen ragaszkodását a Nemzeti Megmentési Front alapító okmányában foglalt elvekhez. Mogyoróhéjban vázolja a Front párttá való átlakulásának folyamatát, eljutván a mai kritikus helyzethez, annak két antidemokratikus pilléréhez. Elsősorban a Konvención elfogadott Szervezeti Szabályzatnak — sokak által vitatott és vehemensen támadott, a nemzeti vezető „intézményesítése“ ellen emeli föl szavát és tételesen kimondja: ez utat nyit a diktatúra felé. „Másodszor látom magam előtt peregni a filmet, a diktatúra kialakulásának folyamatát“ — és ez természetes döbbenettel tölti el. Az alig cseperedő demokrácia előtt máris ott tornyosul az egyszemélyes vezetés veszélye. Maga a Front habitusának megváltozása, az a tény, hogy eltér az alapító dokumentumokban foglaltaktól, mely szerinte széles demokratikus fórumnak egyesítenie kell az összes haladó erőket — mélységes tiltakozását váltotta ki, s bejelentette, hogy elhatárolja magát a Szervezeti Szabályzatban foglaltaktól is. Másrészt a kormány részéről am a szándék, hogy kötelezni kívánja a parlamentet, minden körülmények között támogassa programját, azzal a veszéllyel járna, hogy a végrehajtó szerv uralma alá kényszeríti a törvényhozót... És a módszer, hogy a Front a Szenátusban ki akar alakítani egy, A reformért nevezetű csoportot, mely „elit szellemiségével“ fő támogatója lenne a kormány intézkedéseinek (és a maga rendjén őket ezért a végrehajtó szerv megfelelő funkciókkal jutalmazná) — „rendkívüli bölcsességre vall, de vegye tudomásul, Severin úrfordult az ülésen részt vevő Adrian Severin államminiszterhez, aki a kormány és a parlament közötti kapcsolat védnöke), hogy az intelligencia nem menti a rosszhiszeműséget, miként a szépség sem igazolja a prostitúciót“... . . A Szenátus elnöke ezen az ülésen csupán néhány gondolatát tárta a testüléti elé, két szenátor viszont már a döntését is. Barbu Petrescu és Balcan. Constantin szenátorok — többek között — az ellenzékkel és a — mindenfajta — kisebbséggel szembeni tolerancia hiánya miatt, valamint a demokrácia „nyilvánvaló lábbal tiprása okán“ kilépnek a Front szenátorcsoportjából és függetlenként, csupán választóik és lelkiismeretük parancsát követve ténykednek szenátorként a továbbiakban. ... És utánuk a vádak, az elmarasztaló szavak zuhatagja. Bár meglepetésükben eléggé vérszegény érvekkel és a Front belső szervezési fogyatékosságait akaratlanul is kiteregető véleményekkel — többen próbálták visszaverni, a szószólók ellen fordítani a vádakat, nem riadván vissza a sértegetéstől és agresszivitástól sem. Adrian Severin a Szenátus elnökének mondandóját diverziónak minősítette, melynek módszere kísértetiesen hasonlít a bolsevik párt fegyvertárára. Nézetei áldemokráciára vallanak, mely a hierarchia és álcázott totalitarizmus zsákutcájába vezet. Végső következtetése: az epizódnak nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, s végtelenül fájlalta, hogy a Szenátus, ahelyett hogy a napirenden lévő törvénytervezet vitájával foglalkoznék, ilyen álproblémákkal tölti az időt. Mert a valóságban a kormány és a parlament kapcsolata — miként azt a miniszterelnök megfogalmazta, kit időközben miniszterünk telefonon tájékozatatott a történtekről — normális, megfelelő. Személyes tapasztalatunk alapján is kételyekkel hallgattuk e minősítést, és csak abban reménykedünk, hátha e röpke parlamenti vakáció alatt némileg megvilágosodnak az elmék, s a két fórum úgy talál közös nevezőre, hogy az köznép javára váljék BÉRES KATALIN SOROK A T. HÁZBÓL , A MÁSODIK MŰTÉT ELŐTT treformminiszterünk, Adrian severin egyik közeli munkatársával beszélgetek. „Szükség van-e a vállalatok privatizálására?“ „Igen“. „A szabadárak bevezetésére?“ „Arra is.“ „Akkor miért támadjátok oly nevesen az ársiperalizálásért a kormányt?“ E kérdés elhangzása után elővettem a jegyzetfüzetemet és a kormány két közgazdász miniszterének, Anton Vatailescu és Eugen Dijmarescu urak Képviselőházban mondott beszédeiből, válaszaiból felolvastam néhány mondatot. Persze, megfelelő kiegészítéssel kísérve. Beszélgetőtársam csendben hallgatta. Többek között íme, miket mondott Dijmarescu úr : „316 százalékra kell emelni az élelmiszerek árát és akkor a mezőgazdaságok és az élelmiszeripart nyereségessé változtathatnánk.“ Mindjárt hozzátenném, hogy e bűvös határhoz igencsak közelítünk, hiszen április 1-jétől az élelmiszerek ára 167 és 310 százalék között növekedett. A kormány tagjainak kétségbeesése onnan ered, hogy tizenegy alapélelmiszernél meghatározták az árak felső határát, amit nem szabad átlépni. Tizenegy termék miatt nem teljes tehát szerintük a piacgazdaság. És nyomatékosan hangoztatták azt is, hogy központi alapból a mezőgazdaság semmiféle összeget nem kap. A termelő vagy megáll a lábán, vagy.... nem lesz ennivalónk. De mielőtt még nagyon megijedne az olvasó, megnyugtatom,, hogy nem kell e fenyegetést szívre venni. Dijmarescu úr bevallotta: tettek félre valamicske pénzt arra az esetre, ha mégis ki kell segíteni a bajból az agrártermelőket. Azt már én teszem hozzá, hogy amikor már látszik, nem fog semmit teremni a föld, akkor mird költhetik a pénzt, abban az évben a hiányt csak külföldről lehet pótolni. Amit elszalasztottak tavasszal és nyáron, arra örökre keresztet vethetünk. A reformprogramok kidolgozói válaszhatták volna e fejlett gazdaságokkal rendelkező országok példáját, ahol szubvencionálják a mezőgazdaságot, hiszen a nép élelmével, s ezen keresztül az életével nem lehet játszani, de nem ezt tették. Reménykedjünk, hogy jó mezőgazdasági évünk lesz. Igaz, az időjósok szerint aszályos esztendőnek nézünk elébe, szükség lenne a műesőre. De — s most idézem Vatárescu urat — „még senki sem mutatott be egy olyan számítást, mely az öntözőrendszerek kihasználásának hatékonyságát bizonyítaná. A tavaly is óránként nyolcezer MVZ-tet használtunk el az öntözőrendszereknél, mégis külföldről kellett mezőgazdasági termékeket vásárolnunk." Tehát öntözés szinte nem lesz 1991-ben. És ha lesz, akkor is — újból idézek — „csak a növények tövénél, nem tavakat árasztva.“ Ez aztán tudomány! Egyébként Vatánescu úr igazán színesen — de rengeteg cinizmussal a szavaiban— beszélve jegyezte meg az energiáról a következőket is: „Nem igazságos az, hogy a lakosság az áram kilowattjáért 65 banit fizet, amikor 2,20-at kellene. Ez volt az oka annak, hogy a télen az áramfogyasztás a háromszorosára növekedett." Tehát, nem azért melegítettünk rezsóval, villanykályhával, mert újból hidegek voltak a fűtőtestek, nem volt tüzelő s a lehelet meglátszott a szobában, hanem mert olcsó volt az áram! Ezt a logikát mintha évekig hallottuk volna. Az azonban újdonság, hogy miniszterünk kerek-perec kijelentette: „Színesfémipárunk nem kellene hogy létezzen, mert milliárdokat visz el. Fel kell számolni!“ Punktum. De teherautógyártásunk veszteségeire sincs mostanig megfelelő megoldás, kohóiparunk sem remekel a jelenlegi felállításban ... A honatyák egyike megkérdezte: létezik-e iparág, amit nem kellene felszámolni? A válasz csattanós igen volt. „Csak az maradjon meg, ami nyereséges. Hagyják a piacot, hogy tegye a magáét." Példát is mondott, hogy erőteljes nyomásra a személygépkocsik javasolt árát 170 000 lejre „csökkentették", a gyár kapujánál . . . ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 3. oldalon) RÉGMÚLT Ha legénykorom húsvétjaira gondolok, akkor elősorban a kántálás (igen, kántálás!) és nem a locsolódás jut eszembe. Az volt ám az igazi élmény! Miután megvacsoráztunk, úgy eltűntünk a házból, hogy az otthoniak reggelig színünket se látták, legfeljebb hangunkat hallották, feltéve, ha a mi csapatunk énekelt majd jóval éjfél után a mi ablakunk alatt. Magunkhoz vettünk egy üveg bort, a bodzafából készített vízipuskát, oldalunkra csaptuk a tarisznyát és rendszerint az iskolaudvaron vagy valamelyik tekintélyesebb legénynél gyülekeztünk. Mikor mindenki együtt volt, azok közül, akik számítottak valakinek, választottunk két-három csapatvezetőt, akik felosztották maguk közt a társaságot. Előbb a jó énekesek keltek el, a kappan- és csikóhangúak a legvégére maradtak. A csapatvezetők aztán kisorsolták egymást közt, melyik utcát, falurészt kántálják végig válogatott legénységükkel. A többi már az adott csapatra tartozott. Közfelkiáltással kijelöltünk egy kosarast, aki a kántálásért járó hímes tojást gyűjtötte és becsülettel megvigyázta egészen a hajnali osztozkodásig. HÚSVÉTOK Meghúztuk az üveget és megbeszéltük a taktikát. Padának okáért, hogy melyik lánytól ki vegye el a tojást (nem mindig az udvarlója!), melyik ablakon tartsuk be a vízipuskát és mit tegyünk, ha valahol bezárták a kaput vagy elengedték a kutyát. Ez utóbbira alig volt példa. Miként a kaput se volt tanácsos bezárni, mert megesett, hogy az ilyen kapura a falu túlsó végén talált rá gazdája. Mély csend honolt a településen, amikor először csendült fel a már eszméi és a'KTM' megismert, minden húsvétkor várva várt ének. Ma van húsvét napja, másodéjszakája, jól tudjátok, jól tudjátok! Melynek első napján, Jézus feltámadván, dicsőségben, dicsőségben! ☆ Meghagyta ő régen, még földi gyermekkorban, gyermekkorban. Hogy a szép leányok, készítsék el húsvét napra, húsvét napra! . , ☆ Piros tojás lészen, tizenkét pár életében, maguk készen. a számunkra, mi számunkra. Mert ha nem úgy lészen, vízipuskám készen számotokra, számotokra! ☆ Ablakon betartom, reátok zúdítom, mind megáztok, mind megáztok! Mariska, Boriska, Rebeka, Zsuzsánna, kegyes szüzek, kegyes szüzek! Kis csönd, majd bekiáltottuk: hallották ezt a rigmust? Gyufalobbantás jelezte, hogy hallották, de gyakran szóban is megerősítették: hallottuk! Ekkor jött a pózna: Adjon Isten jókat, koronázzon sokat éltetekben, éltetekben! Végre az egekbe, mehessetek mennybe, dicsőségben, dicsőségben/ Nyílt az ablak, s a ház legszebb virága kiadta a tojást, legalább kéthárom párat. Ha nagyon szépen énekeltünk, a gazda a boroskancsót nyújtotta, s külön megdicsért bennünket. • Sok mindent elrabolak tőlünk az elmúlt évtizedekben, de ezt a húsvéti szokást a legdühödtebb ideológusok se tudták elvenni. Igaz, a román falvak közé zárt Kőszegremete lakossága már korábban megtanulta: ha népszokásait feladja, magyarságát is feladta! Hát nem! A legnagyobb tiltásban is megőrizte. Híre ment ennek Budapestre is, így a múlt évben a máshol szokatlan, húsvéti kántálásról filmet készített a Magyar Televízió. A film első része egy avasi román falu, Ráksa húsvéti szokásait mutatja be. Példaértékű ez a párosítás, ajánljuk Rázván Theodorescu úrnak is. A remetei ablakok alatt most ismét felhangzik: „Ma van húsvét napja...“ SIKE LAJOS Itt még a filmesek kedvéért sorakoznak a legények... Új sorozat 389. szám 1991. április 2., kedd Postacím: Redactici ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ. 79776 Bucuresti, 33 Piața Prései Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: T8 03 02 Telefax: 18 15 62 4 oldal ára 3 lej GÁL ÉVA EMESE Március Egy világot hódít vissza az élet, s buta álomnak tűnik már a tél. Ne mondd: nincs köze márciusi szélnek ahhoz, amit a szabadság regél, ne mondd, hogy lehet véletlen az évszak! Tavasz nincs későn és nincs túl korán, ha az ezekben kergetőző fény vak sötétséget űz kívül birtokán! Kegyetlen sorsjátéka, hogy Világos adott a Sötétnek új birtokot, s a Bohus kastély súlyos asztalához az ősz halálos alkonyt társított. Hihetünk újra s újra ébredésnek? Miért volna vereségünk az élet! 1991. március 9. Húsvét a nagyvilágban ■ ■ ■ II. János Pál pápa cerebrálta a feltámadás éjszakáján az éjféli misét a római Szent Péter bazilikában. Ennek során a pápa 26 új katolikust keresztelt meg Japánból, Dél-Koreából, Vietnamból Kínából, Thaiföldről, Indonéziából, az Egyesült Államokból, Chiléből, Nagy-Britanniából és Olaszországból — közük a hírügynökségek. Másnap reggeli húsvéti üzenetében felemelte szavát a még mindig elnyomott népekért, elítélte Kuvait megszállását és az Öböl-háborút, a balti népek jogainak megsértését, a bazilika erkélyéről 55 nyelven mondta el húsvéti jókívánságait a téren összegyűlt tízezreknek és a tv-közvetítés folytán sokmillió embernek szerte a világon. Kiemelten üdvözölte az először szabadon választó albánokat, akiket vallásuk szabad gyakorlására buzdított. Az elnyomott népek közül külön szólt a palesztinokhoz, a libanoniakhoz és a kurdokhoz. Kérte, hogy a világ nyújtson nagyobb támogatást a több szabadságért és demokráciáért küzdő népeknek. ■ ■ ■ Több mint 25 000 ukrán katolikus üdvözölte az 53 évi római száműzetéséből visszatérő Lubacsevszkij bíborost a lvovi Szent Jurij székesegyház előtt. A bazilikát más tulajdonnal együtt a katolikus egyház jogainak tavalyi helyreállítása után szolgáltatta vissza az ortodox egyház. ■ ■ ■ Több németországi városban sor került a hagyományos húsvéti háborúellenes tüntetésekre. A tüntetők az öböl-háború következményei, többek között az ellen tiltakoztak, hogy német katonák vegyenek részt a rendfenntartó ENSZ-erőkben. ■ ■ ■ Az észak-írországi Belfastban és Írország fővárosában, Dublinban egyaránt megemlékeztek az Ír Köztársaság függetlenségének útját megnyitó húsvéti nemzeti felkelés 75. évfordulójáról. Belfastban a nacionalizmus hagyományos fellegváraként ismert Falls Roadon több ezres részvétellel megtartották a hagyományos évi felvonulást. Dublinban, a felkelés egykori kiindulópontján a köztársasági elnök és a miniszterelnök jelenlétében rövid ünnepségre került sor. ALBÁN VÁLASZTÁSOK Ramiz Alia vereséget szenvedett Az első valódi többpárti parlamenti választások napján Albániában nem voltak zavargások, Tirana nyugodt város képét mutatta, a fegyveres készültség a korábbi napokhoz képest is csökkent. A szavazás napján érezhetően javult a közellátás, máskor ritkaságszámba menő áru is kapható volt. A szavazótestület országosan 95 százalékban élt jogával. Városon kisebb volt a részvétel, faluhelyen nagyobb. A szavazókörzetek bezárását követő első részeredmények szerint a kormánypárt, az Albán Munkapárt a 250 parlamenti mandátum 60 százalékára számíthat. A Demokrata Párt felmérései szerint Tiranában számos kommunista jelölt, köztük Ramiz Alia jelenlegi államfő, kiesett a választásokon. Ha nem is kerül be a parlamentbe a Munkapárt főtitkára, az államfői tisztségről nem kell feltétlenül lemondania, hiszen az új Alkotmány tervezetében van egy olyan kitétel, miszerint államfőnek a parlamenten kívüli személy is megválasztható. A fenti adatok nagyrészt egyeznek a Gallupp amerikai közvélemény-kutató intézet eredményeivel. A végleges eredményekről lapzártáig nem érkeztek hírek.