Romániai Magyar Szó, 1991. június (3. évfolyam, 440-464. szám)

1991-06-01 / 439-440. szám

I NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL A kételkedés határai A­zt állítják az állati viselkedéstan művelői, hogy a madarak szülő­ként tisztelik az első élőlényt, amelyet a tojásból való kikelés pillana­tában látnak. Bár nekünk alapos okunk van a ké­telkedésre, ezt az állítást higgyük el nyugodtan. Saját bőrünkön tapasztal­tuk, hogy van benne valami. Amikor 1989 decemberében szétpattant körü­löttünk az a bűzös burok, a farkasban is gyöngéd anyát láttunk. Aránylag gyorsan észbekaptunk — mert annyira L' azért libák nem vagyunk —, hogy csak L Mért nem harapja le azonnal a fejünket,­­ mert várja, hogy a nagyobb adag szó­­jásszalámitól gömbölyödjünk egy kicsit, és menekültünk volna a másik legköze­lebbi élőlényhez, de arról kiderült, hogy róka. Méghozzá a ravaszabbik fajtá­ból. Már kiléptünk a totyogás időszakából, nem keresünk olyan kétségbeesve egy anyát, megállunk a saját lábunkon. De farkasok, rókák, egyéb ragadozók között az ember Irtózik magányosan csatangol­ni az erdőben. Társakat keresne. Ebbéli törekvésünkben is pofára es­tünk már néhányszor. Érthető a kétel­kedésünk. Néha azonban túlhajtjuk. Például itt van ez a „Berevolgate". Már olyan hangok is hallatszanak, hogy Petre Mihai Bacanu összeszűrte volna a levet egy főszekusjelölttel Magureanu igazgató kimozdítása érdekében. Mert minden olyan hihetetlen ebben az ügy­ben. Az a hely nem is olyan megköze­líthetetlen, nincs is annyira eldugva a világtól, az egész úgy fest, mintha ép­pen Bacanu számára ásták volna oda a dokumentumokat Az ellenzéki lapok­ban is megfogalmazott kétségek szerint a Románia libera csökkenő példányszá­ma miatt született meg a dokumentum­temetési ötlet. Mennyi képtelenség! A napokban többször szorítottak sa­­rokba ilyen kérdésekkel: ott voltál Be­­revoiesti-en, láttad azt a vízmosást, és mégis elhitted a mesét? Előbb minden alkalommal leszögeztem, hogy véletle­nül tartózkodtam a közelben, miközben verebekre parittyáztam ... Sose lehet­­ tudni, még perbe foghatják a sajtó egy bizonyos részét, jól foghat a mentőkö­rülmény. És csak ezután kezdem ma­gyarázni, mit miért is hittem el. Pél­dául, hogy miért nem tette a szeku sa­­ját zúzdájába ezeket a dokumentumo­kat? Mert hogy volt az eltüntetendő mennyiség, hetekig, hónapokig elhúzó­dott volna a meló. Na és? Nem volt rá idejük? Nem bizony! Az 1990. június 13-i események után attól tartottak, hogy a „csürhe" esetleg megint ,,meg­látogathatja“ a Belügyminisztériumot. És nem találtak volna egy távolabbi, eldugottabb helyett? Nem is kerestek! Berevo­enti­en biztosak voltak a dol­gukban. Itt található az egyik „olyan“ vadászn­áz, melynek a környékéről a falusiakat leszoktatták a sétafikálásról. Jó, jó de akkor legalább miért nem vé­geztek alapos munkát, hiszen a nyomok eltüntetéséhez csak értenek? Tényleg! Nem akadt a kezük ügyében némi benzin, amivel leöntötték volna az irathalmot? Lehet, hogy e kérdésen magam is fennakadtam volna, ha vere­bekre való parittyázás közben véletle­nül meg nem hallom a környékbeliek suttogását: a vadászházban, a dokumen­tum-temetési akció idején oly magasra csapott a részeg hangulat, mint min­dig, amikor elvtársak jöttek a „központ­ból“. A kérdésekben az a szomorú, hogy olyan ember ellen irányulnak, aki nem szolgált rá a bizalmatlanságra. Amióta kiszabadult a szeku börtönéből, életét feltette a politikai rendőrség felszámo­lására és ettől a szándékától még a ta­valy márciusi diverzió sem térítette el. Egy pillanatra sem. Mintha valami beteges, önkínzó haj­lamtól vezérelve, keressük Petre Mihai Bacanu hátsó szándékát, és ezzel azok­nak a malmára hajtjuk a vizet, aki egy tudófogással szeretnék a hálóvető mozdulatát kihasználva megszavaztat­ni a szekuvédelmi törvényt. Mert kés­ésen táncol itt minden, annyira arc­talan az igazság. Abból az állításból, hogy a szeku a nép ellensége, bizonyos törvényszövegben az derülhet ki, hogy a szeku ellensége — a nép ellensége. NITS ARP­AD ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPVILAP - BUKAREST GYERMEKNAPRA ?! Ha június elseje, akkor — Gyermeknap. És — ó, Istenem! — felkínálkozik ismét az ünnepi alkalom, kötele­zően és apelláta nélkül. Mert a Gyermeknap — s a gyermek, Világ reménysége — szent mindannyiunknak. De hát mire emlékeztessünk mi most, ünneprontó szándék gyanúját messze elhessentve magunktól, amikor az egy főre eső gyermekex­port tekintetében Románia túllépte a világszínvonalat... Miféle köszöntőt rebegtünk, amikor a kispénzű szülők képtelenek megfizetni bölcsődét-óvodát-napközit (s nemsokára majd a tandí­jat. ..) És ha álmomban felsírnak — valóságosan hallom — az AIDS-es gyermekek? Hát nem azt kérdem én magunktól, kiosztja-e a hatalom közöttük a színes sztaniolba csomagolt hivatalos ajándékcsokit. Hanem csomagolunk-e ma nekik legalább zsíroskenyérnyi uzsonnát? MIKLÓS LÁSZLÓ CSOMAFAY FERENC felvételei ÖMLŐ EGEK ALATT Szakadó esőben ünnepeltük a 143. alsó­rákosi szabadságnapot. Az eldugott falu lakói ilyen későn, pünkösd utáni hétfőn értesültek a forradalom kitöréséről és a jobbágyok felszabadításáról. Az akkori lovas futár mai mása — tár­saival együtt — rezesbandával fogadja az érkezőket. Először az unitárius templomban elhelyezett emlékoszlop előtt hajtottunk fe­jet, majd Petőfi szavaival újra szabadság­ra esküdtünk a református templom kert­jében. Az ökumenikus intentiszteletről sokan kiszorultak, és a lélekmozgató prédikációk közül fájdalmasan hiányzott­­a helybeli or­todox papé, akit püspöke nem engedett ve­­lünk ünnepelni... A csíki leánykórus vi­szont remekelt, és kedves mozzanatként maradt meg a sűrű embertömegből spon­tánul feltörő székely himnusz. A délutáni előadást az alsórákosi szava­lócsoport ,Petőfi-idéző összeállítása indí­totta., Az ürmösi és jánosfalvi iskolák mel­lett verssel is szerepelt a brassói­­ Magyar Dalárda; a műsort a megyeszékhely két népi együttese — a Rozmaring és a Búza­virág — koronázta. Egyetlen kívánnivalónk lett volna az ünnepléshez: napsütéses szabadságnapokat! DEMETER J. ILDIKÓ A VETERÁN-TÖRVÉNY KÉPVISELŐHÁZI VITÁJA AZ RMDSZ-CSOPORT KIVONULÁSÁNAK HITELES TÖRTÉNETE RÉSZLETEK A PARLAMENTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL (7 Old.) „FONTOS, HOGY NE HAGYJUK KIHŰLNI A DOLGOT...“ A Tornya—Battonya közötti kétnapos, ideiglenes határátkelés sikerességé­ről már beszámoltunk lapunk hasábjain. A kezdeményezés indítékairól, a táv­lati elképzelésekről részletesebben is elbeszélgettünk a battonyai önkormányzat két vezetőjével, TAKÁCS DEZSŐ polgármesterrel és dr. NÉMETH FERENC jegyzővel. — Polgármester úr, érzésem szerint az ünnepi határmegnyitás mégsem hol­mi hirtelen, véletlenszerű elhatározás volt... — Nézze, én battonyai születésű vagyok. Gyermekkoromban sokat játszadoztam a határ mentén, sóvárogva bámultam a tá­volban kirajzolódó világosi hegyeket. A szomszéd falu olyan közel van, hogy szin­te belátni a házak ablakain. A szél innen oda fújja a levegőt és fordítva, az állatok kedvük szerint jönnek-mennek , csak az emberek nem tehetik ugyanezt­. Hát sze­rintem ez nem természetes állapot, ezért nem is tudtam megérteni soha. Ez lenne az én személyes, régi és tartós belső mo­tivációm, ha erre gondolt. Persze, ha a határok nélküli, egységes, békés Európa jövőképében gondolkodunk, akkor is vala­miképpen meg kell kezdenünk e szigorú és könyörtelen határvonalak úgymond jel­képes lebontását, mindkét ország népeinek hasznára. Mi, városunk egész lakossága nevében szorgalmazzuk a határ állandó és mielőbbi megnyitását, közel 2000-en írták alá a kérvényt, amelyet már el is juttat­tunk a Külügyminisztériumhoz. — A mostanit, az ideiglenest hogyan sikerült rövid idő alatt oly mintaszerű­en megoldani, megszervezni, miközben nálunk a felsőbb szervek engedélyét is alig tudták kijárni az utolsó pillanatig? — Mi legelőször a határőrség helyi ve­zetőségéhez folyamodtunk. Elvi beleegye­zésük után azonnal hozzá is láttunk a gyakorlati tennivalók felvázolásához és kivitelezéséhez. Mire mindennel elkészül­tünk, megjött papíron is a jóváhagyás. — És mindenre gondoltak. Sátorra az időjárás viszontagságai ellen, határmen­ti mozgó büfére, kétnyelvű figyelmezte­tő táblára, sőt a szeméttárolóról sem feledkeztek meg a környezetvédelmi szempontok messzemenő figyelembevé­telével. Sajnos nekünk csak az utat si­került úgy-ahogy járhatóvá tenni.­­ Ismerjük a problémát, hisz román részről éppen a nemzetközi normáknak megfelelő út hiánya az, ami gyakorlatilag akadályozza ügyünk előmenetelét, mert­hogy az elvi beleegyezés odaát is meglen­ne. Nekünk az átkelőhöz szükséges mint­egy hat hektárnyi földterületet tulajdon­képpen már átadta a Petőfi Mgtsz, négy battonyai szövetkezet — és természetesen az önkormányzat­­ pedig vállalta a ha­tárátkelő épület, valamint a hozzá tartozó műtárgyak és közművek megépítését. Pécs­­ka község vezetőivel, Radu Serendan pol­gármesterrel és Csepella János alpolgár­mesterrel elbeszélgetve, arra a következte­tésre jutottunk, nem lenne rossz egy ala­pítványt létrehozni a tornyai út kiépítésé­nek támogatása céljából — világosít fel dr. Németh Ferenc. — Addig is szoktatgatjuk magunkat, meg másokat is a gondolathoz, egyelőre kivéte­les, ünnepi alkalmakat keresünk a szabad határátkeléshez. Itt van nemsokára a ha­gyományos mezőhegyesi lóverseny, aztán még a pápalátogatás alkalmából sem árta­na a működő határátkelőhelyek zsúfoltsá­gán egy kissé enyhíteni... Fontos, hogy ne hagyjuk kihűlni a dolgot egyik részről sem — véli a polgármester. És jó lenne ha ott fenn is, és minél szélesebb körben, világossá válna vég­re; az ilyen és ehhez hasonló helyi igé­nyek, vívódások, döntések azért jövő­be tekintő országos érdekek is ... PÉTERSZABÓ ILONA Új sorozat 439—440. szám 1991. június 1—2., szombat-vasárnap • (4 + 4) 8 oldal ára 10 lej • MINDENNAPI MALMAINK Több mint száz éves Halmi egyetlen malma, de régi molnára és újdonsült tulajdonosa, Anghius Mihai bácsi nem engedi, hogy tönkremenjen. — Ha nem vagyok itt, már régen szét­­hordtak volna innen mindent, valaki nem­régiben juhakolt akart csinálni az épület­ből — meséli folyékony magyarsággal. — 1957 óta vagyok itt molnár, apám is mol­nár volt, szeretem, és értem is a mester­ségemet. Sajnos, kevés a jó molnár ma­napság, nagy a hiány ebben a szakmában, mert nagy türelmet, fegyelmet igénylő munka ez. A közelmúltban privatizáltam, megvettem a malmot, de még nem írták át a nevemre, mind húzzák, halogatják, pedig már a mérnökök is felmértek min­dent ... Sok apróság kell egy malomhoz, az alkatrészeket pedig nagyon nehéz besze­rezni, de amit tudtam már fölújítottam benne. Várom, hogy a nevemre kerüljön, aztán általános javításba kezdek, ami kb. 45 %-os újjáépítést jelent, tetőszerkezet, ablakok kicserélése, a homlokzat renová­lása, újravakolások, hiszen látja, milyen rozoga állapotban van itt minden ... — S ugyanakkor nagy a sürgés-for­gás. Ez azt jelenti, hogy van mit őröl­tessenek az emberek? — Van. Most van, 20 éve nem volt olyan jó a búzatermés ezen a vidéken, mint 1990- ben. Hogy az idén mi lesz ezzel a föld kö­rüli herce-hurcával? Hát azt csak a jóisten tudja ... Könnyű volt tönkretenni az em­bereket, talpraállítani már annál nehezebb. Hallottam, bonyodalmak voltak az állat­állomány kiosztása körül is, sok környező faluban, mint Kökényesden vagy Bátony­­ban elégedetlenkednek az emberek... egyes gazdaságok eladták állataikat, vagy azok egy részét a tavaly, s most se pénz, se posztó... — Hány segéddel dolgozik? Meg tud­ja fizetni az alkalmazottakat­? — Három segéddel dolgozom, s hála is­tennek, eddig egyikünk sem panaszkod­hat. A jövőtől se félek: Halmiban nincs más malom, a környező falvak nem kon­kurálnak velem. Közben a segédek kita­nulják mellettem a mesterséget, s az élet megy tovább . .. lisztre mindig szükségük lesz az embereknek. Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE Ma: a lap belső oldalain. Tehát: a 3—4—5—6 oldalak helyett vasárnapi mellékletünk a—b—c—d oldalait olvashatja. Minden szombaton kettős szám: a szombati és a vasárnapi — egyetlen laptestben! Postacím: Redacta ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33. Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62 Még egyszer Gandhiról A volt miniszterelnök, Radzsív Gandhi halálát követő egyhetes gyász utolsó nap­ján, az indiai szent lótusz nevét visel, immár a nagy legendák hősévé vált Gandhi hamvainak egy részét a Himalája fölött repülőgépből szórták a szélrózsa minden irányába, néhány urnából pedig a Gan­­geszbe és más indiai szent folyókba kerül­tek a hamvak. A gyász lejártával újraindult a válasz­tási kampány, mely a június 12-re és fő­re halasztott második és harmadik mene­tet előzi meg. Az Indiai Kongresszus Párt­nak szerdától új elnöke van. Miután So­nia Gandhi, a meggyilkolt politikus öz­vegye többször is visszautasította e tiszt­séget, a párt igazgató tanácsa Narasima Raót, Radzsív közeli munkatársát, tiszte­lettel övezett értelmiségit választotta a párt elnökévé, aki két ízben is volt indiai külügyminiszter. A Reuter hírügynökség szerint a választópolgárok 40 százaléka már az első menetben szavazott, politikai megfigyelők szerint lehetséges, hogy a má­sodik és harmadik menetben növekedni fog a Kongresszus Párt népszerűsége, a így győzelmi esélyei is nagyobbak. Ramasz­várni Venkataraman indiai elnök különleges védelmi csoportot rendelt Rad­zsív Gandhi özvegye és gyermekei mellé, mivel valamennyiük életére komoly ve­szélyek leselkednek a terroristák részéről. A merényletet elkövetők azonosságát kuta­tó kivizsgálások tovább folynak. Minden valószínűség szerint a Sri Lanka-i tamil szeparatisták keze volt benne. „EMLÉKEZZETEK JÚNIUS 4-ÉRE!" Peking véres tavasza nem merült, mert nem merülhetett feledésbe, mert voltak ott szemtanúk, akik tettek róla: Tienanmen a világ emlékezetében megmaradjon! A fa­lakon belül sem várják, tétlenül, az évfor­dulót, a leleményes kínaiak komputervírust hívtak segítségül a megemlékezéshez. „Em­lékezzetek június 4-ére!“ — ez a felirat je­lenik meg a „fertőzött“ számítógépek kép­ernyőjén. A hatóságok ingencsak félnek a kórtól, hiszen az évfordulós hétre több kínai cég komputerét néhány napos pihe­nésre kényszerítik. Az Acta Watch nevű emberjogi csoport „Két évvel Tienanmen után“ című jelen­téséből kiderül, hogy az 1989-es véres ese­mények után Kína-szerte kb. 30 000 em­bert tartóztattak le, a helyi hivatalos ada­tok pedig csupán 1806-ról szólnak.

Next