Romániai Magyar Szó, 1991. november (3. évfolyam, 570-594. szám)

1991-11-01 / 570. szám

ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Emelni a mércét L­ ekapcsolom a rádiót, amely hír­adását azzal kezdi, hogy a né-­­met külügyminiszter, az idén már negyedszer, a Szovjetunióba láto­gat. Még végig se gondolom, hogy mi­lyen másképpen állna a szénánk, ha a román és a magyar külügyminiszte­rek is ilyen gyakran keresnék fel egy­más országát, amikor ezt hallom: „Hans-Dietrich Genscher négy fontos kérdésről, köztük az uráli németek au­tonómiájáról tárgyal Moszkvában“. Igen, a szovjetunióbeli németek auto­nómiájáról! Azt a hétszentségit, a Rajna- és a Majna-mentétől több ezer kilométerre élő németek önkormányzatáról! Ők is úgy jó kétmilliócskán vannak — tudom más forrásból —, mint mi magyarok lennénk itt Erdélyben, ha hagynának bennünket, ha nem sóznának nyakunk­ba minduntalan meg nem történt bű­nöket, nem zaklatnának állandóan, hogy eltereljék a figyelmet az ország igazi nagy bajairól (a reánk váró kegyetlen télről, mely nem csak a velőnkig hato­ló hideggel, de éhínséggel is fenyeget­ő, a megfizethetetlen árakról, a munka­­nélküliek százezres hadáról és persze, a hatalomért folyó mind élesebb harc­ról !) Azt a rézangyalát, hát mindenkinek jár Európában autonómia — baszkok­nak, katalánoknak, finnországi svédek­nek, hollandiai frízeknek, dél-tiroli osztrákoknak, uráli németeknek és így tovább —, csak éppen nekünk nem jár, akik évszázadokon át „autonómiában“ éltünk ezen a földön?! — mondanám, sőt, ordítanám, ha nem kéne tartanom tőle, hogy még leütnek, s rám sóznak: államellenes tevékenységért kaptam a pofámra. Pedig csak kicsiny népem fájdalmát kiáltanám világgá, hogy az Európa Chartában leírt és a mi orszá­gunk által is elfogadott egyetemes em­beri jogok bennünket is maradéktala­nul megilletnek. Csak elvitatkoznék egy kicsit román kollégáimmal: miként van az, hogy repdesnek az örömtől, a­­mikor az észak-szesszarábiai vagy a dnyeszteren túli testvéreik nemzeti mozgalmairól írnak és egyből a nagy­bunkóval ülnek, irredentának és min­denféle aljasnépségnek neveznek ben­nünket, ha mi, erdélyi magyarok kér­jük ugyanazt?! Mások nem annyira meggyőződésből, mint „népszerűségük“ növelése céljá­ból álltak át mostanában a magyargya­­lázó kórusba. Figyelem annak a lap­nak az átváltozását, melynek több munkatársával baráti viszonyban vol­tam, volnék. Korábban következetesen ellenzéki újság volt, bátran bírálta a frontos—vatrás hatalmat, a képviselő­ket, prefektusokat, szenátorokat. Ugyan­akkor lojális volt a magyarsághoz, legalábbis annyiban, hogy rágalmakat nem szórt ránk és nem riogatta állan­dóan magyar veszéllyel olvasóit. Né­hány hónapja azonban megváltoztatta hangját, felhagyott következetes ellen­zékiségével, már nem bírálja annyira a hatalmat és a frontos—vatrás honatyá­kat, most már a magyarságot tartja az ország és a társadalom legveszélyesebb ellenségének. De egy-két mondat erejéig hadd ka­nyarodjam vissza az autonómiához, , vagyis az önkormányzathoz. Sokan szóltak már róla lapunkban is, hogy mennyire helytelen volt (vagy kevésbé az) éppen most bedobni, amikor ennyi­re labilis a hazai politikai helyzet. En­gem inkább az döbbentett meg, meny­nyire dilettánsan volt bedobva, teljes­séggel nélkülözve a kellő taktikai ér­zéket, egy ilyen nagy horderejű kérdés megfelelő felvezetésének politikai ele­meit. Mert ugye, mennyire másképpen sülhetett volna el, ha a kezdeményezők a gyulafehérvári proklamációra, illet­ve a Románia által aláírt kisebbségvé­delmi szerződésre — arra a bizonyos 11. pontra — hivatkoznak. Ha jobban kapcsolják a határainkon kívül élő ro­mánság törekvéseihez, ha azokkal pél­dálóznak ! Az erdélyi magyarságnak csalódott­sága mellett csak a várakozása nagyobb. Nagyon kéne már egy icipici siker­, élmény, ami feldobna bennünket, ami több önbizalmat adna. Végre, az elfo­gadott nemzetközi joggal összhangban, határozottabban és egyértelműbben ké­ne megfogalmazzuk törekvéseinket, s egyáltalán azt, hogy mit akarunk jö­vőnket biztosítandó. Ettől még akkor se kell félnünk, ha eleve tudjuk, ka­punk érte, immár nem is csak a szél­sőségesektől. Szokják meg végre, hogy bennünket is megilletnek azok a jogok, amelyek a többségi lakosságot! A politikában különben is alapvető tétel, mindig többet kell kérni, mint amennyit megadnak. Ha nekünk to­vábbra is a Bolyai egyetem engedélye­zése lesz legfontosabb kérésünk, akkor biztos nem lesz egyhamar egyetemünk. Világos, hogy a mércét egy-két centi­vel fennebb kell emelnünk! SIKE LAJOS : Kegyelettel emlékezünk halottjainkra :„..isa pur és hhomu vogymuk...“­­...vagy jót, vagy semmit...(“.. .aki a tett mezején mindig elöljárt, a szorga­lom ösvényén fáradtságot nem ismert, aki az igazság útján tántoríthatatlan volt...“) Társas magány SZÉKELY SÁNDOR felvételei (a lap 3 és 4. oldalán is) N­yárádgálfalván szép, takaros iskola fogadja a látogatót. Fazakas Tünde igazgatónő kintjártamkor épp a megyeközpontba, Marosvásárhelyre uta­zott. De Sebe Ákosné titkárnő, aki egyben a néhány kisgyerek kedves óvónénije, egy­két szóban pontosan jellemzi az iskola helyzetét. A nyárádgálfalvi iskolába jár­nak az adorjáni, szentlászlói, nyomáti gyermekek is, mégis fúj a szél a csinos épületben. Az I—IV. osztályban siralmas a helyzet. Első osztályba 7, a másodikba 3, a harmadik és negyedik osztályba 8—8 gyerek jár. A tanerők közül hárman laknak a faluban, a többi ingázó. Nyárádgálfalvának összesen 800 lakosa van. A hét falunak: Gálfalvának, Nyárád­­szentlászlónak, Szentháromságnak, Bedé­nek, Nyomárnak, Kisadorjánnak és Nagy­­adorjánnak összesen 3148 lakosa van, eb­ből 4 román nemzetiségű, 2 rendőr, 3142-en pedig magyarok. De a mások által ma­gyaroknak tartott Vackánok és Lázárok közül 30—40-en románoknak tartják ma­gukat. A határban 3318 hektárnyi a szán­tóterület, összesen­­1916 földigénylő kér­vényt kapott a fél évvel ezelőtt még léte­ző földosztó bizottság. Papíron a földet szétosztották, de valójában semmi sem történt — erről majd később szólnék. Pa­píron mindenki visszakapta, ami az övé volt '45 előtt, és a nincstelenek is kaptak 50—50 ár területet, de 75 hektárnak még így sincs gazdája. EGY KIS FALUTÖRTÉNET Sebe Ákos a kommunista rendszerben a néptanács titkára volt­ Gálfalván. Most nyugdíjas és a gálfalvi RMDSZ-t vezeti. Szóval papírforma szerint az RMDSZ el­nöke, de sok minden nem történik ilyen vonalon. -Én nem az RMDSZ-ről, hanem inkább a hely- és településtörténetről fag­gattam, mert Sebe úr előszeretettel val­lat régi templomokat, sírkerteket... — A környék legrégibb temploma a szentlászlói — mesélte —, a XIII. század­ban épült. Különben Szentlászló a Nyá­­rádmente legkiesebb fekvésű települése. Valamikor ez a térség az Ózdy család bir­toka volt. Később a Báthoriak a Sigér csa­ládnak adományoztak itt birtokot, a Sigér család udvarhelyi várkapitány tagjának. Régebben Szentlászló volt a vidék köz­pontja, de az emberek úgy mondják, hogy 1967-ben Bartos Dénes egy pohár pálin­káért átengedte a vezetést Nyárádgálfalvá­nak. Régebben itt jobbágyfalvak voltak, később kisbirtokok alakultak ki, az Ozs­­váth, Nagy, Fekete és más családoknak voltak nagyobb birtokai. Sebe Ákostól még annyit kérdeztem: szerinte mi az oka annak, hogy Nyárád­­gátfalvának és a hozzá tartozó­ hat falu­nak hónapok óta nincs polgármestere? Szerinte Nagy Zsigmondot, a 33 éves pol­gármestert — amíg betöltötte ezt az állást — szinte szétszedték. Nagyon intelligens, rátermett, de gyenge idegzetű ember. Mindenki próbálta a maga érdekei felé hajlítani. Nagy Zsigmond apja, idősebb Nagy Zsigmond kuláklistán volt." A volt nagygazdák nyilván befolyásolták az if- MÁTHÉ, ÉVA , (Folytatása a 1. oldalon) FALURÓL FALURA Mintha mindenki beteg volna... Nyárádgálfalva hét falu központja • A hét falunak nincs polgármestere • A Földosztó Bizottság lemondott • A vélt polgármester a szekuritáté áldoza­ta • A határban a búza felé lábon maradt • Az őszi szántáshoz hozzá sem kezdtek, pedig már pilinkézik a hó ... v RMDSZ-fórum Csíkszeredában Nem áll bomlás előtt a Szövetség••• 2. (Az elnökségi kérdezz-felelek rövidített jegyzőkönyvének folytatása a tegnapi lapszámból. Az első részben az elnök­ség tagjai az autonómia kérdéskörét járták körül­.)­­­­ Az autonómia kérdésköre után a leg­komplexebben körüljárt téma az RMDSZ nemzetközi kapcsolatainak kérdése volt. Hogyan lát minket Nyugat, mennyire tu­dunk „kapaszkodni“ a nyugati demokrá­ciába, hangzott a kérdés, amire az elnök­ség hat tagja fejtette ki véleményét. Do­mokos Géza amerikai körútjának tapasz­talatairól beszámolva elmondta, ott is figyelemmel kísérik a kisebbségi kérdést, de megfontoltságot,, józanságot, erőszak­­mentességet kérnek. Szőcs Géza szerint az RMDSZ a térség azon pártjai közé tar­tozik, amelyeket a legkomolyabban vesz­nek. Tőkés püspök úr felhívta a figyel­­met arra, hogy nem ismernek vagy rosz­­szul ismernek a világban. A történelmi hagyományokkal rendelkező , félretájé­koztatást, illetve a velünk kapcsolatos információhiányt pótolni kell. Az RMDSZ tájékoztatási politikáját „nem­­ túl fej­lettnek“ minősítve, a kérdés megoldásá­nak objektív nehézségeiből is ízelítőt nyúj­tott. A püspök úr által elmondottakhoz kapcsolódott Borbély Imre, aki szintén kiemelte a közvélemény — a világközvé­lemény — fontosságát. Csak hangyamun­kával­ lehet az igazunkat alátámasztani, hangsúlyozta. Dr. Csapó József a gazda­sági kérdések és a külpolitika kapcsola­tát feszegette. Toró T. Tibor pedig az ifjú­sági szervezetek e téren szerzett tapasz­talatairól beszélt. — Kérhetünk-e egy pártatlan nem­zetközi kivizsgálóbizottságot a Hargi­ta—Kovászna megyei jelentés­ fölé? Ho­gyan működött a parlamenti bizott­ság? Kereste-e a vádakra a konkrét válaszokat, vagy általánosságokban dolgozott? — hangzik a kérdés. TAKÁCS CSABA: Ami egy külföldi ki­vizsgálóbizottság tevékenységét illeti, az tulajdonképpen nem az RMDSZ-től függ. Viszont az RMDSZ mint a hazai magyar­ság érdekvédelmi szervezete, jól megala­pozottan és dokumentáltan ezt természe­tesen kérheti. S nem csak kérheti, de ha erre szükség lesz, ezeket a lépéseket meg BIRTÓK JÓZSEF is ! * (Folytatása a 4. oldalon) Új sorozat 570. szám 1991. © 1• © 1 ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ november 1., szerkesztősége péntek 79776 Bukarest 33. Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ. 79776 Bucuresti, 33 Piața Presei Libere 1., sector 1. Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal ára ... kerület üzenetrögzítő szolgálatunk 5 lej telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62..... Ha­lnt­­ik napján az életszerekésről A temetőt akkor találom a legszebb­nek, amikor Halottak Napján este gyer­tyafény világítja be. Az imbolygó, de­rengő gyertyavilágosságban néhány órá­ra eltűnik a zord valóság, a kíméletlen tárgyszerűség, a kegyelet talmi jelei •­a sírhalmok,, keresztek, koszorúk, virá­gok —, mert élők és halottjaik találkoz­­nak meghitt pillanatokra az emlékezet ösvényein. Mintha a világmindenség titkos és kényes egyensúlya valósulna meg néhány órára. A ma találkozik a tegnappal, hogy esetleg jövőre ő maga is tegnappá váltan találkozhasson az örökkön élő, újjászülető élettel. Kap­csolatom halottaimmal személyes, meg­hitt viszony. Mintha a teremtéshez ke­resnék utat. Pereg a fám, látom a ked­ves arcokat, jeleneteket, beszédfoszlá­nyokat hallok ,és nevetést. Az én halot­taim nagyon is derűs, életszerető em­berek. Bennem legalábbis mindig így idéződnek fel, talán így ■védekezem a halál véglegessége ellen. Én emlékeze­temben temettem el őket, ahol titkon gyakran velem vannak, de mindig de­rűsen. Talán így edzem lelkemet, hogy ne rettegjek szeretteim és a magam ha­lálától, hogy ne féljek jobban tőle, mint a többi természetes állapotunktól. A születéstől, felserdüléstől, öregedéstől, ébrenléttől, alvástól. Világítástól világí­tásig araszolunk az úton, amelyen sem megállni, sem szállást venni, sem vissza­fordulni nem lehet, csak a végén megpi­henni, átadni a helyet az utánunk jö­vőknek. Ezt a bölcsességet, megköny­­nyebbülést látom a világítók arcán. Ha­lott szeretteinkre gondolva oldódik ha­lálfélelmünk. Talán néhány napig oko­sabban, helyesebben, emberibben élünk. Mert egy pár órára rájövünk, hogy a félelmetes dolgok lényege oly egyszerű: a szenvedés, a fájdalom, az özvegység az árvaság, a veszteség nem egyéb jó tapasztalás iskolájánál. A kiteljesedett emberi sors, melyről majd egy harcm novemberi estén gyertyalángba révülve valakik képzeletben levergetik a fil­­met, jeleneteket látnak, beszédfoszlányo­­kat hallanak, és nevetést. VALI ÉVA Senkit sem kell a vádlottak padjára ültetni MAGYARORSZÁG BUKARESTI NAGYKÖVETÉNEK SAJTÓNYILATKOZATA Rudas Ernő, Magyarország bukaresti nagykövete szerdán, Ionel V. Sandulescu külügyi államtitkárral lezajlott találko­zója után nyilatkozott a sajtónak. Az alábbiakban közöljük a Rompres ezzel kapcsolatos jelentésének magyar szövegváltozatát. „Magyarország és Románia jelenlegi kapcsolatainak legtalálóbb jellemzése az, hogy kívánni valót hagynak — mondotta a nagykövet. — Sok még a tennivaló az országaink közötti kapcsolatok tekinteté­ben, s ezzel függ össze Sandulescu úrnál tett látogatásom. Protokolláris, bemutat­kozó látogatás volt, de a beszélgetés folya­mán máris szóba jöttek a kétoldalú kér­dések. Mindenekelőtt elmondhatom, hogy mindkét részről megállapítottuk: térsé­günknek nincs szüksége konfliktusokra. És úgy vélem, nekünk, akik felelősséggel tartozunk ilyen szempontból, komolyan kell vennünk a dolgokat. Másfelől jómagam, mint Magyarország nagykövete, és­­a magyar kormány is, is­mételten hangsúlyoztuk — igaz, anélkül, hogy ez visszhangra lett volna Romániá­ban —, Magyarországnak nincsenek te­rületi igényei Romániával szemben. Ennek ellenére Romániában hangulatkeltés fo­lyik az ügyben, és ez, sajnálatos módon, már a parlamentben is megmutatkozik. Népeink iránti kötelességünk — mind Ma­gyarországnak, mind Romániának —, most, amikor a politikai rendszerváltással egy időben új lehetőségek adódnak, itt, más­milyen alapokra helyezni kapcsolatainkat. Eddig ez nem sikerült nekünk, nem értük el a várt eredményt. Arra gondolok, hogy meg kellett volna hoznunk bizonyos bi­zalomerősítő intézkedéseket, amelyek a­­lapján a maga során mindegyik kormány garanciákat nyújthatna saját népének. Megfigyelésem szerint enélkül hiáb­a mondja például Magyarország kormánya vagy egy magyarországi hivatalos közeg a fent említettekét, szavainak csak akkor lesz hitelük Romániában, ha a román kor­­mány azt mondja, hogy a maga részéről Románia garanciát vállal értük saját népe előtt. Úgy vélem, a két ország nagykövets­é­­­ge közvetíthetné az ilyen kérdések megét­ (Folytatása a 2. oldalon) is A szavazás a Szenátusban POSTAMUNKA Akárhányszor meg akarják gyorsítani egy törvény­tervezet tárgyalását a Szená-­­­tusban Vasile Moist, a felsőház alelnökét, ültetik a munkálatok vezetéséhez. Két nap alatt elfogadják a legbonyolultabb jogszabályt is, mint például most a vá­lasztási törvényt. Szerdán kezdtek hozzá a tervezet vitájához, több mint valószínű csütörtökön már aláírhatja ezt a Szenátus elnöke, Alexandra Bârládeanu. Az már más, hogy a gyakorlatban fog kiderülni, hol fogtak mellé. Na de akkor majd bosz­­szankodjon az, aki emiatt hátrányba kerül. Mi egyelőre csak nézzük, hogy a két „kalkulátor­, Dan Iosif meg Verestóy Attila milyen ügyesen, szinte pillanatok alatt számolja össze a cikkelyek mellett, ellene voksolókat és a tartózkodók szava­zatait. Bűvészek módjára. Több kollégám­mal mi­ is megszámoltuk a szavazatokat. Nem egyeztek a bemondottakkal. Volt­­o­­lyan eset is, hogy az újságot olvasó sze­nátor kézfelemelve maradt, tehát ide is, oda is szavazott... CSIHA TAMÁS RMDSZ-szenátor a­­zonban, ha akarna sem tudna a teremből kimenni, hiszen ő védi a szövegező bizott­ság javaslatait. Szünetben vele beszélget­tünk el mind a helyhatósági mind a vá­lasztási törvény tervezeteiről. • A helyha­tósági törvényjavaslatot már az alsóház és a felsőház is elfogadta, most folynak az egyeztetések. Mi a véleménye e jogsza­bályról?­­ Egyelőre két külön szöveg lé­tezik: a képviselőházé és a miénk. A kettő között nagy a különbség. Lényegbevágó. Állítólag a Szenátus szövege jobb, demok­ratikusabb és az a nagy előnyünk — az egyeztetésnél ez mifelénk billenti a mérleg nyelvét — a Képviselőházban a nemrég elfogadott Alkotmány-cikkelyekkel ellen­tétes téziseket is elfogadtak. •­ Említene néhány konkrét példát? • Az egész tör­vény hangsúlyozza a helyi önkormányza­tot. Nem ezzel a megfogalmazással, de ez a lényege. A kormány törvénytervezete, amit a Képviselőház elfogadott, fönntart megyei szinten egy úgynevezett közigaz­gatási bizottságot. Ennek elnöke a pre­fektus lenne, tagjai: a tanács elnöke, a különböző kihelyezett kormányzati egysé­gek vezetői és így tovább. E szerv dönté­sei kötelezőek lennének a helyhatóság szá­mára. A bökkenő, hogy az egész jogsza­bályon keresztül azt mondom: a prefek­tus nem főnöke az adminisztrációnak, sem­mi köze hozzá, és itt egy tollvonással ke­resztülhúzok mindent, s kimondom, hogy mégis csak ő a főnök és ő parancsol. • Lejegyezte : ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 4. oldalon) Napról lapra Műkedvelők Szinte minden esztendőben fölbuk­kan egy amerikai ámokgyilkos, aki té­ren, utcán, most éppen egy vendéglő­ben tü­zet nyit és tucatjával szedi ál­dozatait, míg végül lelövik vagy ő vé­gez magával. Mindegyikükről utólag kiderítik, hogy lelkibetegek, őrültek voltak. Szerintem épelméjűek ezek a gyilko­sok. Mert amíg a világ megappyi sar­kában egyszerűen csak azért, mert hol­mi egyenruhába bújt emberek ezrei és tízezrei úgymond törvényesen gyilkol­hatják egymást, addig a civilek és a műkedvelők joggal hihetik, hogy szá­mukra is szabad a pálya. SZÁSZ JÁNOS

Next