Romániai Magyar Szó, 1991. november (3. évfolyam, 570-594. szám)
1991-11-01 / 570. szám
ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Emelni a mércét L ekapcsolom a rádiót, amely híradását azzal kezdi, hogy a né-met külügyminiszter, az idén már negyedszer, a Szovjetunióba látogat. Még végig se gondolom, hogy milyen másképpen állna a szénánk, ha a román és a magyar külügyminiszterek is ilyen gyakran keresnék fel egymás országát, amikor ezt hallom: „Hans-Dietrich Genscher négy fontos kérdésről, köztük az uráli németek autonómiájáról tárgyal Moszkvában“. Igen, a szovjetunióbeli németek autonómiájáról! Azt a hétszentségit, a Rajna- és a Majna-mentétől több ezer kilométerre élő németek önkormányzatáról! Ők is úgy jó kétmilliócskán vannak — tudom más forrásból —, mint mi magyarok lennénk itt Erdélyben, ha hagynának bennünket, ha nem sóznának nyakunkba minduntalan meg nem történt bűnöket, nem zaklatnának állandóan, hogy eltereljék a figyelmet az ország igazi nagy bajairól (a reánk váró kegyetlen télről, mely nem csak a velőnkig hatoló hideggel, de éhínséggel is fenyegető, a megfizethetetlen árakról, a munkanélküliek százezres hadáról és persze, a hatalomért folyó mind élesebb harcról !) Azt a rézangyalát, hát mindenkinek jár Európában autonómia — baszkoknak, katalánoknak, finnországi svédeknek, hollandiai frízeknek, dél-tiroli osztrákoknak, uráli németeknek és így tovább —, csak éppen nekünk nem jár, akik évszázadokon át „autonómiában“ éltünk ezen a földön?! — mondanám, sőt, ordítanám, ha nem kéne tartanom tőle, hogy még leütnek, s rám sóznak: államellenes tevékenységért kaptam a pofámra. Pedig csak kicsiny népem fájdalmát kiáltanám világgá, hogy az Európa Chartában leírt és a mi országunk által is elfogadott egyetemes emberi jogok bennünket is maradéktalanul megilletnek. Csak elvitatkoznék egy kicsit román kollégáimmal: miként van az, hogy repdesnek az örömtől, amikor az észak-szesszarábiai vagy a dnyeszteren túli testvéreik nemzeti mozgalmairól írnak és egyből a nagybunkóval ülnek, irredentának és mindenféle aljasnépségnek neveznek bennünket, ha mi, erdélyi magyarok kérjük ugyanazt?! Mások nem annyira meggyőződésből, mint „népszerűségük“ növelése céljából álltak át mostanában a magyargyalázó kórusba. Figyelem annak a lapnak az átváltozását, melynek több munkatársával baráti viszonyban voltam, volnék. Korábban következetesen ellenzéki újság volt, bátran bírálta a frontos—vatrás hatalmat, a képviselőket, prefektusokat, szenátorokat. Ugyanakkor lojális volt a magyarsághoz, legalábbis annyiban, hogy rágalmakat nem szórt ránk és nem riogatta állandóan magyar veszéllyel olvasóit. Néhány hónapja azonban megváltoztatta hangját, felhagyott következetes ellenzékiségével, már nem bírálja annyira a hatalmat és a frontos—vatrás honatyákat, most már a magyarságot tartja az ország és a társadalom legveszélyesebb ellenségének. De egy-két mondat erejéig hadd kanyarodjam vissza az autonómiához, , vagyis az önkormányzathoz. Sokan szóltak már róla lapunkban is, hogy mennyire helytelen volt (vagy kevésbé az) éppen most bedobni, amikor ennyire labilis a hazai politikai helyzet. Engem inkább az döbbentett meg, menynyire dilettánsan volt bedobva, teljességgel nélkülözve a kellő taktikai érzéket, egy ilyen nagy horderejű kérdés megfelelő felvezetésének politikai elemeit. Mert ugye, mennyire másképpen sülhetett volna el, ha a kezdeményezők a gyulafehérvári proklamációra, illetve a Románia által aláírt kisebbségvédelmi szerződésre — arra a bizonyos 11. pontra — hivatkoznak. Ha jobban kapcsolják a határainkon kívül élő románság törekvéseihez, ha azokkal példálóznak ! Az erdélyi magyarságnak csalódottsága mellett csak a várakozása nagyobb. Nagyon kéne már egy icipici siker, élmény, ami feldobna bennünket, ami több önbizalmat adna. Végre, az elfogadott nemzetközi joggal összhangban, határozottabban és egyértelműbben kéne megfogalmazzuk törekvéseinket, s egyáltalán azt, hogy mit akarunk jövőnket biztosítandó. Ettől még akkor se kell félnünk, ha eleve tudjuk, kapunk érte, immár nem is csak a szélsőségesektől. Szokják meg végre, hogy bennünket is megilletnek azok a jogok, amelyek a többségi lakosságot! A politikában különben is alapvető tétel, mindig többet kell kérni, mint amennyit megadnak. Ha nekünk továbbra is a Bolyai egyetem engedélyezése lesz legfontosabb kérésünk, akkor biztos nem lesz egyhamar egyetemünk. Világos, hogy a mércét egy-két centivel fennebb kell emelnünk! SIKE LAJOS : Kegyelettel emlékezünk halottjainkra :„..isa pur és hhomu vogymuk...“...vagy jót, vagy semmit...(“.. .aki a tett mezején mindig elöljárt, a szorgalom ösvényén fáradtságot nem ismert, aki az igazság útján tántoríthatatlan volt...“) Társas magány SZÉKELY SÁNDOR felvételei (a lap 3 és 4. oldalán is) Nyárádgálfalván szép, takaros iskola fogadja a látogatót. Fazakas Tünde igazgatónő kintjártamkor épp a megyeközpontba, Marosvásárhelyre utazott. De Sebe Ákosné titkárnő, aki egyben a néhány kisgyerek kedves óvónénije, egykét szóban pontosan jellemzi az iskola helyzetét. A nyárádgálfalvi iskolába járnak az adorjáni, szentlászlói, nyomáti gyermekek is, mégis fúj a szél a csinos épületben. Az I—IV. osztályban siralmas a helyzet. Első osztályba 7, a másodikba 3, a harmadik és negyedik osztályba 8—8 gyerek jár. A tanerők közül hárman laknak a faluban, a többi ingázó. Nyárádgálfalvának összesen 800 lakosa van. A hét falunak: Gálfalvának, Nyárádszentlászlónak, Szentháromságnak, Bedének, Nyomárnak, Kisadorjánnak és Nagyadorjánnak összesen 3148 lakosa van, ebből 4 román nemzetiségű, 2 rendőr, 3142-en pedig magyarok. De a mások által magyaroknak tartott Vackánok és Lázárok közül 30—40-en románoknak tartják magukat. A határban 3318 hektárnyi a szántóterület, összesen1916 földigénylő kérvényt kapott a fél évvel ezelőtt még létező földosztó bizottság. Papíron a földet szétosztották, de valójában semmi sem történt — erről majd később szólnék. Papíron mindenki visszakapta, ami az övé volt '45 előtt, és a nincstelenek is kaptak 50—50 ár területet, de 75 hektárnak még így sincs gazdája. EGY KIS FALUTÖRTÉNET Sebe Ákos a kommunista rendszerben a néptanács titkára volt Gálfalván. Most nyugdíjas és a gálfalvi RMDSZ-t vezeti. Szóval papírforma szerint az RMDSZ elnöke, de sok minden nem történik ilyen vonalon. -Én nem az RMDSZ-ről, hanem inkább a hely- és településtörténetről faggattam, mert Sebe úr előszeretettel vallat régi templomokat, sírkerteket... — A környék legrégibb temploma a szentlászlói — mesélte —, a XIII. században épült. Különben Szentlászló a Nyárádmente legkiesebb fekvésű települése. Valamikor ez a térség az Ózdy család birtoka volt. Később a Báthoriak a Sigér családnak adományoztak itt birtokot, a Sigér család udvarhelyi várkapitány tagjának. Régebben Szentlászló volt a vidék központja, de az emberek úgy mondják, hogy 1967-ben Bartos Dénes egy pohár pálinkáért átengedte a vezetést Nyárádgálfalvának. Régebben itt jobbágyfalvak voltak, később kisbirtokok alakultak ki, az Ozsváth, Nagy, Fekete és más családoknak voltak nagyobb birtokai. Sebe Ákostól még annyit kérdeztem: szerinte mi az oka annak, hogy Nyárádgátfalvának és a hozzá tartozó hat falunak hónapok óta nincs polgármestere? Szerinte Nagy Zsigmondot, a 33 éves polgármestert — amíg betöltötte ezt az állást — szinte szétszedték. Nagyon intelligens, rátermett, de gyenge idegzetű ember. Mindenki próbálta a maga érdekei felé hajlítani. Nagy Zsigmond apja, idősebb Nagy Zsigmond kuláklistán volt." A volt nagygazdák nyilván befolyásolták az if- MÁTHÉ, ÉVA , (Folytatása a 1. oldalon) FALURÓL FALURA Mintha mindenki beteg volna... Nyárádgálfalva hét falu központja • A hét falunak nincs polgármestere • A Földosztó Bizottság lemondott • A vélt polgármester a szekuritáté áldozata • A határban a búza felé lábon maradt • Az őszi szántáshoz hozzá sem kezdtek, pedig már pilinkézik a hó ... v RMDSZ-fórum Csíkszeredában Nem áll bomlás előtt a Szövetség••• 2. (Az elnökségi kérdezz-felelek rövidített jegyzőkönyvének folytatása a tegnapi lapszámból. Az első részben az elnökség tagjai az autonómia kérdéskörét járták körül.) Az autonómia kérdésköre után a legkomplexebben körüljárt téma az RMDSZ nemzetközi kapcsolatainak kérdése volt. Hogyan lát minket Nyugat, mennyire tudunk „kapaszkodni“ a nyugati demokráciába, hangzott a kérdés, amire az elnökség hat tagja fejtette ki véleményét. Domokos Géza amerikai körútjának tapasztalatairól beszámolva elmondta, ott is figyelemmel kísérik a kisebbségi kérdést, de megfontoltságot,, józanságot, erőszakmentességet kérnek. Szőcs Géza szerint az RMDSZ a térség azon pártjai közé tartozik, amelyeket a legkomolyabban vesznek. Tőkés püspök úr felhívta a figyelmet arra, hogy nem ismernek vagy roszszul ismernek a világban. A történelmi hagyományokkal rendelkező , félretájékoztatást, illetve a velünk kapcsolatos információhiányt pótolni kell. Az RMDSZ tájékoztatási politikáját „nem túl fejlettnek“ minősítve, a kérdés megoldásának objektív nehézségeiből is ízelítőt nyújtott. A püspök úr által elmondottakhoz kapcsolódott Borbély Imre, aki szintén kiemelte a közvélemény — a világközvélemény — fontosságát. Csak hangyamunkával lehet az igazunkat alátámasztani, hangsúlyozta. Dr. Csapó József a gazdasági kérdések és a külpolitika kapcsolatát feszegette. Toró T. Tibor pedig az ifjúsági szervezetek e téren szerzett tapasztalatairól beszélt. — Kérhetünk-e egy pártatlan nemzetközi kivizsgálóbizottságot a Hargita—Kovászna megyei jelentés fölé? Hogyan működött a parlamenti bizottság? Kereste-e a vádakra a konkrét válaszokat, vagy általánosságokban dolgozott? — hangzik a kérdés. TAKÁCS CSABA: Ami egy külföldi kivizsgálóbizottság tevékenységét illeti, az tulajdonképpen nem az RMDSZ-től függ. Viszont az RMDSZ mint a hazai magyarság érdekvédelmi szervezete, jól megalapozottan és dokumentáltan ezt természetesen kérheti. S nem csak kérheti, de ha erre szükség lesz, ezeket a lépéseket meg BIRTÓK JÓZSEF is ! * (Folytatása a 4. oldalon) Új sorozat 570. szám 1991. © 1• © 1 ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ november 1., szerkesztősége péntek 79776 Bukarest 33. Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ. 79776 Bucuresti, 33 Piața Presei Libere 1., sector 1. Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal ára ... kerület üzenetrögzítő szolgálatunk 5 lej telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62..... Halntik napján az életszerekésről A temetőt akkor találom a legszebbnek, amikor Halottak Napján este gyertyafény világítja be. Az imbolygó, derengő gyertyavilágosságban néhány órára eltűnik a zord valóság, a kíméletlen tárgyszerűség, a kegyelet talmi jelei •a sírhalmok,, keresztek, koszorúk, virágok —, mert élők és halottjaik találkoznak meghitt pillanatokra az emlékezet ösvényein. Mintha a világmindenség titkos és kényes egyensúlya valósulna meg néhány órára. A ma találkozik a tegnappal, hogy esetleg jövőre ő maga is tegnappá váltan találkozhasson az örökkön élő, újjászülető élettel. Kapcsolatom halottaimmal személyes, meghitt viszony. Mintha a teremtéshez keresnék utat. Pereg a fám, látom a kedves arcokat, jeleneteket, beszédfoszlányokat hallok ,és nevetést. Az én halottaim nagyon is derűs, életszerető emberek. Bennem legalábbis mindig így idéződnek fel, talán így ■védekezem a halál véglegessége ellen. Én emlékezetemben temettem el őket, ahol titkon gyakran velem vannak, de mindig derűsen. Talán így edzem lelkemet, hogy ne rettegjek szeretteim és a magam halálától, hogy ne féljek jobban tőle, mint a többi természetes állapotunktól. A születéstől, felserdüléstől, öregedéstől, ébrenléttől, alvástól. Világítástól világításig araszolunk az úton, amelyen sem megállni, sem szállást venni, sem visszafordulni nem lehet, csak a végén megpihenni, átadni a helyet az utánunk jövőknek. Ezt a bölcsességet, megkönynyebbülést látom a világítók arcán. Halott szeretteinkre gondolva oldódik halálfélelmünk. Talán néhány napig okosabban, helyesebben, emberibben élünk. Mert egy pár órára rájövünk, hogy a félelmetes dolgok lényege oly egyszerű: a szenvedés, a fájdalom, az özvegység az árvaság, a veszteség nem egyéb jó tapasztalás iskolájánál. A kiteljesedett emberi sors, melyről majd egy harcm novemberi estén gyertyalángba révülve valakik képzeletben levergetik a filmet, jeleneteket látnak, beszédfoszlányokat hallanak, és nevetést. VALI ÉVA Senkit sem kell a vádlottak padjára ültetni MAGYARORSZÁG BUKARESTI NAGYKÖVETÉNEK SAJTÓNYILATKOZATA Rudas Ernő, Magyarország bukaresti nagykövete szerdán, Ionel V. Sandulescu külügyi államtitkárral lezajlott találkozója után nyilatkozott a sajtónak. Az alábbiakban közöljük a Rompres ezzel kapcsolatos jelentésének magyar szövegváltozatát. „Magyarország és Románia jelenlegi kapcsolatainak legtalálóbb jellemzése az, hogy kívánni valót hagynak — mondotta a nagykövet. — Sok még a tennivaló az országaink közötti kapcsolatok tekintetében, s ezzel függ össze Sandulescu úrnál tett látogatásom. Protokolláris, bemutatkozó látogatás volt, de a beszélgetés folyamán máris szóba jöttek a kétoldalú kérdések. Mindenekelőtt elmondhatom, hogy mindkét részről megállapítottuk: térségünknek nincs szüksége konfliktusokra. És úgy vélem, nekünk, akik felelősséggel tartozunk ilyen szempontból, komolyan kell vennünk a dolgokat. Másfelől jómagam, mint Magyarország nagykövete, ésa magyar kormány is, ismételten hangsúlyoztuk — igaz, anélkül, hogy ez visszhangra lett volna Romániában —, Magyarországnak nincsenek területi igényei Romániával szemben. Ennek ellenére Romániában hangulatkeltés folyik az ügyben, és ez, sajnálatos módon, már a parlamentben is megmutatkozik. Népeink iránti kötelességünk — mind Magyarországnak, mind Romániának —, most, amikor a politikai rendszerváltással egy időben új lehetőségek adódnak, itt, másmilyen alapokra helyezni kapcsolatainkat. Eddig ez nem sikerült nekünk, nem értük el a várt eredményt. Arra gondolok, hogy meg kellett volna hoznunk bizonyos bizalomerősítő intézkedéseket, amelyek alapján a maga során mindegyik kormány garanciákat nyújthatna saját népének. Megfigyelésem szerint enélkül hiába mondja például Magyarország kormánya vagy egy magyarországi hivatalos közeg a fent említettekét, szavainak csak akkor lesz hitelük Romániában, ha a román kormány azt mondja, hogy a maga részéről Románia garanciát vállal értük saját népe előtt. Úgy vélem, a két ország nagykövetsége közvetíthetné az ilyen kérdések megét (Folytatása a 2. oldalon) is A szavazás a Szenátusban POSTAMUNKA Akárhányszor meg akarják gyorsítani egy törvénytervezet tárgyalását a Szená-tusban Vasile Moist, a felsőház alelnökét, ültetik a munkálatok vezetéséhez. Két nap alatt elfogadják a legbonyolultabb jogszabályt is, mint például most a választási törvényt. Szerdán kezdtek hozzá a tervezet vitájához, több mint valószínű csütörtökön már aláírhatja ezt a Szenátus elnöke, Alexandra Bârládeanu. Az már más, hogy a gyakorlatban fog kiderülni, hol fogtak mellé. Na de akkor majd boszszankodjon az, aki emiatt hátrányba kerül. Mi egyelőre csak nézzük, hogy a két „kalkulátor, Dan Iosif meg Verestóy Attila milyen ügyesen, szinte pillanatok alatt számolja össze a cikkelyek mellett, ellene voksolókat és a tartózkodók szavazatait. Bűvészek módjára. Több kollégámmal mi is megszámoltuk a szavazatokat. Nem egyeztek a bemondottakkal. Voltolyan eset is, hogy az újságot olvasó szenátor kézfelemelve maradt, tehát ide is, oda is szavazott... CSIHA TAMÁS RMDSZ-szenátor azonban, ha akarna sem tudna a teremből kimenni, hiszen ő védi a szövegező bizottság javaslatait. Szünetben vele beszélgettünk el mind a helyhatósági mind a választási törvény tervezeteiről. • A helyhatósági törvényjavaslatot már az alsóház és a felsőház is elfogadta, most folynak az egyeztetések. Mi a véleménye e jogszabályról? Egyelőre két külön szöveg létezik: a képviselőházé és a miénk. A kettő között nagy a különbség. Lényegbevágó. Állítólag a Szenátus szövege jobb, demokratikusabb és az a nagy előnyünk — az egyeztetésnél ez mifelénk billenti a mérleg nyelvét — a Képviselőházban a nemrég elfogadott Alkotmány-cikkelyekkel ellentétes téziseket is elfogadtak. • Említene néhány konkrét példát? • Az egész törvény hangsúlyozza a helyi önkormányzatot. Nem ezzel a megfogalmazással, de ez a lényege. A kormány törvénytervezete, amit a Képviselőház elfogadott, fönntart megyei szinten egy úgynevezett közigazgatási bizottságot. Ennek elnöke a prefektus lenne, tagjai: a tanács elnöke, a különböző kihelyezett kormányzati egységek vezetői és így tovább. E szerv döntései kötelezőek lennének a helyhatóság számára. A bökkenő, hogy az egész jogszabályon keresztül azt mondom: a prefektus nem főnöke az adminisztrációnak, semmi köze hozzá, és itt egy tollvonással keresztülhúzok mindent, s kimondom, hogy mégis csak ő a főnök és ő parancsol. • Lejegyezte : ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 4. oldalon) Napról lapra Műkedvelők Szinte minden esztendőben fölbukkan egy amerikai ámokgyilkos, aki téren, utcán, most éppen egy vendéglőben tüzet nyit és tucatjával szedi áldozatait, míg végül lelövik vagy ő végez magával. Mindegyikükről utólag kiderítik, hogy lelkibetegek, őrültek voltak. Szerintem épelméjűek ezek a gyilkosok. Mert amíg a világ megappyi sarkában egyszerűen csak azért, mert holmi egyenruhába bújt emberek ezrei és tízezrei úgymond törvényesen gyilkolhatják egymást, addig a civilek és a műkedvelők joggal hihetik, hogy számukra is szabad a pálya. SZÁSZ JÁNOS