Romániai Magyar Szó, 1992. október (4. évfolyam, 848-875. szám)

1992-10-01 / 848. szám

| ROMÁNIAI ORSZÁGOS demokratikus napilap - f?f­f ilif i f I 1 I ifrfj fj I,l'] II t. f »• NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL És mi hova álljunk? N­incs és egyelőre nem is lesz bé­ke az „olajfák alatt“. Hiába hit­tük, hogy a vasárnapi nagy ve­télkedő után kitisztul fölöttünk az ég, megvilágítva végre az igaz utat, amely­re ugyan kissé megkésve, de mégiscsak rákanyarodunk. Sajnos, nem adatott meg eme lehetőség, mert a jelek sze­rint, ismét eltévesztettük a számunkra is járható bekötőutat. Megdöbbent a világ, ránk csodálkozott a külföld, ne­künk azonban nincs sok okunk megle­pődni. Az elmúlt két és fél év bebizo­nyította, hogy ama decemberi lendület folyamatosan kihunyt, szalmalángnak bizonyult. A fiatalok lobogása pedig nem volt elegendő egy közömbösségbe fásult társadalom felmelegítéséhez. Nem szívesen írom le, de feltartóztat­hatatlanul kirobban belőlem a kérdés: hiábavaló volt, oktalanul folyt az if­júi vér? Most itt vagyunk a számok és száza­lékok érthetetlen rengetegében, s gyer­meki naivsággal toldjuk-toldjuk vég­képp elillant esélyünket és reményün­ket. Bizalmatlanul figyelem ezt a kény­szerű számháborút, a tévében, rádióban és sajtóban eláradó politikai aritmeti­kát. Egyrészt azért, mert a kiábrándí­tóan alacsony százalékok összesöprésé­vel nem kovácsolható össze tartós koa­líció, hiszen a számok mögött eszmék, programok, országépítő elképzelések csapnak össze. Másrészt pedig azért riadozom-idegenkedem az eljárástól, mert a nagy összeadás-kivonás célja a hatalom feltétel nélküli birtoklása, és nem az ország helyreállítása. De a kormányalakítási morfondíro­­zásaim előtt hadd mondom el, hogy — jogosan vagy jogtalanul — igenis kiáb­rándultam a hazai választókból. Meg­döbbent a falvak népének kényelmes, közömbös vagy akár gyáva döntése, az esetleges változásokat elutasító maga­tartása, az „aranykorra“ emlékeztető „csak rosszabb ne legyen“ ostoba jel­szava. És még csak azzal sem vigasz­talhatom magamat és őket, hogy nyu­galom, rosszabb már nem lehet, mert bizony lehet és lesz is. És felháborít — nemzetiségre való tekintet nélkül — az a több mint 1,2 millió semmis sza­vazat, hisz immár negyedszer pecsételt ez a nép... És pecsételtünk mi, kisebbségiek is már eleget, mégsem tanultuk meg a választás ábécéjét. Pedig számunkra egyetlen út szabad, és lám, annak ki­kövezésére sem tudunk jól odafigyelni. Mert hallgassuk csak meg a nagy szak­értőket, politikai kommentátorokat — hazaiakat és külföldeiket egyaránt. Az RMDSZ „8 százalékát“ — megkérdezé­sünk nélkül — mindig ugyanazon „ko­sárba“ dobják, csakis és kizárólag a Konvenció oldalán. Ez persze természe­tes és nyilvánvaló, de vajon milyen kompromisszumok elé állíthatják még szövetségünket, amire még rábólintha­tunk? A Demokratikus Konvenció a jelek szerint hisz bennünk, s mi sem csalód­tunk még e választási koalícióban. Ha azonban a Petre Roman nemzetmentői­re, s a velük való szövetségre gondolok, kissé megkeseredik a szájam íze. És önkéntelenül az a­ vicc jut eszembe, a­­melyben, Belgium lakosságát megkülön­­böztetendő, a flamandokat jobbra, a vallonokat pedig balra irányítják. S akkor egy tanácstalan megkérdezi, hogy „mi belgák, hova álljunk?“ Kérem hát, mindannyiunk nevében, az RMDSZ-től: mi magyarok, ugyan hová állunk, ha teszem azt, a Románok Egységpártja nem Iliescu úrékhoz, ha­nem a konvenció vonalához igazodna, mondjuk a belügyi vagy tanügymi­­niszteri tárca reményében? Vagy ha például Vadim Tudor, a FDSZ eser­nyője alatt, boldogan elvállalja a tan­­ügyminiszteri vagy a kultúrminiszteri bársonyszéket, akkor a magyar iskolá­kat és a kisebbségi kultúrát meg tud­­ja-e védeni a DK csapata Emil Cons­­tantinescu elnöksége nélkül? És ha a parlamentben megint csak magunkra maradunk, számít-e az hogy 41 helyett 42—43 magyar ajkú képviselő és szená­tor folytat szélmalomharcot. Ha pedig létrejön — és igencsak valószínű — a nagy nacionalista blokk, akkor immár nem mindegy, hogy mi „belgák“ hová állunk? Nem akarok én senkit elkeseríteni, talán csak önmagamat próbálom felvér­tezni a lehető legrosszabbra. Milyen öröm lesz esetleg tudomásul venni, hogy a kevésbé rosszat kapjuk! Vagy marad az egyetlen országos vigasz számunkra is, hogy bármilyen koalíció jöjjön lét­re, az csak életképtelenül törékeny le­het. Mert a FDSZ—konvenciós össze­­borulás, ugye, kizárt dolog..., külön­ben megint csak ott lennénk, ahol a part szakad, pontosabban 1989. decem­ber 16-ának hajnalán! KISS ZSUZSA HOGYAN SZAVAZTUNK? POLITIKAI HÁTSÓ SZÁNDÉKOK AVAGY A TÖRVÉNYISMERET HIÁNYA? Dr. Csapody Miklós országgyűlési képviselő (MDF), a parlament külügyi bizottságának és a Magyar Interparlamentáris Unió elnökségi tagja nemzetközi megfigyelőként mindahány romániai parlamenti és elnöki, illetve helyhatósá­gi választáson részt vett. Mostani tapasztalatairól kérdezem. — A helyenként éjfélig meghosszab­bított szavazás előtt néhány órával a román televízióban közölt, a szerzők által tudományosnak meghirdetett prog­nózis még befolyásolhatta a megkésett választót, következésképp törvénytelen­nek mondható. Mi erről az ön vélemé­nye? — Látszólag korrekt eljárás volt meg­várni a 21 óra után 2 percet és ekkor su­gározni e prognózist, amit nálunk szonda­­eoipsonak neveznek. Az én magyarországi tapasztalataim szerint ezek a jelzések egy­értelműen politikailag tendenciózusak. Ebben a viszonylatban azonban , mint nemzetközi megfigyelő, én ezt politikailag nem ítélhetem meg. De elmondhatom, azért volt csak látszólag korrekt a prog­nózis, illetve az eljárás, mert este 9 után még sok helyütt bőven folyt a szavazás és a közölt eredmények, amiket természe­tes és érthető izgalommal­ nézett minden­ki, óhatatlanul kihatottak a most még nem végleges helyzetre. Elvileg megteremtődött ugyanis a lehetőség arra, hogy a hátra le­vő órákban — mert kiderült, hogy ki az „erősebb“ —, aki még nem döntött, az az erősebb mellé állhasson. — Egyfelől eldöntött tény elé állí­tották az országot, másfelől pedig, mert ugye jóformán mindenki a prognózi­son rágódott, a korrektség unos-untalan hangsúlyozásával elterelték a figyelmet a hazai és külföldi megfigyelők által jelzett vagy jelezhető szabálytalansá­gokról is. — A nap folyamán többször is alkal­mam volt odafigyelni a román rádió és tévé választási híreire. És csodálkozva hal­lottam, észleltem, hogy éppen a magyaror­szági nemzetközi megfigyelőkről esett a leg­kevesebb szó, vagy egyáltalán szóba se ke­rültek. Én persze ebből nem csinálok hiú­sági kérdést. Viszont a hivatalos román tö­megtájékoztatásnak ama beállítottságára vet fényt, legalábbis így ítélem meg, hogy kimondottan belpolitikai vonatkozásokat vagy pedig a Romániától egészen távoli külföld eseményeit állítja a tájékoztatás középpontjába és keveset foglalkozik a saját szomszédaival, akik — úgy tűnik a tévéből — vagy vannak, vagy nincsenek. — Egyszóval, még egyszer visszatérek a kérdésre, a román tévé „megdolgozta“ volna a választókat? — Előrebocsátva azt, hogy az én felada­tom kizárólag a román választási törvény pontos betartásának semleges szakmai el­lenőrzése volt — leszámítva a helyenkénti bizonytalanságot, alkalmankénti szabály­talanságokat, úgy ítélem meg: valóban si­került biztosítani a választás tisztaságának technikai feltételeit. De — és itt jön a vá­lasz — valóban befolyásoló hatású lehe­tett a nagyon egyértelmű trendek rendkí­vül klasszikus, színes bemutatása a televí­zióban, miközben „a másik oldalról“, te­hát a szabálytalanságokról, óvásokról, a választások lefolyásának döccenőiről a román­ választó nem kapott tájékoztatást. Más kérdés, hogy az általam is látott prog­nózisnak az akkorra elért eredményeknek, arányoknak a bemutatása volt a fő cél­ja, és nem egy átfogó kép a nap folyama­tairól, eseményeiről . A nemzetközi fórumokhoz eljutan­dó beszámolójában ez a kérdés milyen súlyt kap majd? — Kép a képben... A megfigyelő nem csak a szavazókörzetben végezte munkáját, de minden, e napon tapasztalt jelenség, folyamata munkakörébe tartozik. Ami úgy értendő, hogy nem egyszerűen a szavazó­körzetben tapasztalt rend és nyugalom, a szavazat leadásának az aktusa volt meg­figyelendő, hanem a törvény által a válasz­tásra szánt nap minden eseménye. Tehát azok is, amelyek — utaltunk már a tömeg­tájékoztatás kihatásaira — szintúgy befo­lyásolhatták a választásokat. Ebből a szempontból a vasárnap este 9 utáni monst­­re-prognózis, amely az egyébként a me­­gyekénti bontásoktól az elnökjelöltek meg­nyilatkozásáig terjedt, én a román televí­zió jelentős szakmai teljesítményének tar­tom, de választási szempontból súlyosan kifogásolhatónak. .Arra a kérdésre pedig, hogy a jelentésben e momentum milyen súllyal esik latba, azt válaszolhatom, hogy megfelelő mércével kell mérni. Tehát a törvényszegést vagy erősen kifogásolható momentumot a­­ választási tapasztalatok arányában nem a mostani, mai szavazás, hanem az október 14-i második menetet illetően tartom komoly hatásúnak. Mert a kifogásolt-jelzett politikai befolyásolás hatása csak részben az este 9 óra után le­adott szavazatokra áll, ez nagyobb részben és komolyan az október 14-ig hátralevő idő politikai folyamatait, kinek-kinek egyéni politikai döntéseit befolyásolja. — Részt vesz az októberi elnökvá­lasztáson is, mint megfigyelő? — Igen. Az akkreditáció az egész válasz­tásra érvényes. — Merre járt ezekben a napokban­, illetve a választás napján? — Bukaresti, az országos választási irodánál történt leigazolásomat követően volt alkalmam találkozni a LADO, az NMDF, az NMF, az RMDSZ és a Pro-De-Kérdezett: MIKLÓS LÁSZLÓ (Folytatása a 3. oldalon) Levél egy búcsúzó kormányához min is jelentés Jól emlékszem, nem is olyan régen, a Hargita és Kovászna megyei új prefektu­sok kinevezéséről szólva, az újságíróknak azt mondotta, tanácsadói nem jól ismer­tették önnel a helyzetet, első intézkedése ezért volt — ön fogalmazott így — „nem megfelelő“. Mindez újból eszembe jutott, amikor a választásra érkezett külföldi megfigyelőkkel való találkozáskor üdvö­zölte őket, s amikor is arról szónokolt, hogy vannak olyanok, akik Romániát mind jobban szeretnék befeketíteni a külföldiek előtt. „A nemzetiségi probléma minálunk művi dolog, az országnak nincs pénze ar­ra, hogy kivédje az ez irányú támadáso­kat“ — jelentette ki a Bukarestbe jött vendégek előtt. A továbbiakban a valós helyzet „elferdítéséről“ beszélt, kijelent­ve, hogy ön azért nyugodt, mert az or­szág történelmi múltja állítását igazolja. Az ország egész történelmi múltjában nem fognak találni olyan, más övezetek­ben gyakorta fellelhető tényeket, mint az oroszosítás vagy magyarosítás. Romániá­nak nem volt erre szüksége, hogy ilyen politikát gyakoroljon — mondotta ön —, mert nem hódított el senkitől területeket.“ Miniszterelnök úr! Egyazon időben vé­geztük ugyanazt az egyetemet, tehát tu­dom, hogy tudja: hosszú évtizedekig ma­gyarnak lenni kerek e hazában másod­rangú állampolgárrá való degradálást je­lentett. Egyébként mind a mai napig ne­hezen lelhető a hadseregben vagy a rend­őrségen magyar főtiszt, nemrég pedig az utolsó magyar minisztériumi államtitkárt is menesztették tisztségéből. S beszélhe­tünk arról is, miként változott meg az utóbbi hetven-egynéhány esztendőben Er­dély nemzetiségi megoszlása, hogyan csökkent a magyar iskolák száma, s ezzel hány és hány diák volt kénytelen román tanodákba szorulni. De szólhatunk arról is, hogy a magyar tömbben élők között miként jelentek meg a román családok, a határ mentén hány telepesfalu jött létre, hány móc család vonult le a síkföldi fal­vakba, s lelt ott új otthonra. S persze, azt is megemlíthetjük, hogy miként lettek a Já­nosokból, Ioanok,­ a Györgyökből Gheor­­ghék, az Antalokból Antonok, az Istvánok­ból Stefanok. Volt idő, hogy aki „ egyene­sebbet“ tudott rúgni a labdába, az nem lehetett Szatmári, csak Satmäreanu, sem Kimer, csak Chiru, a­­Nagy csak Naghi, a Krizsán csak Crisan ... De mindez, ugye­bár, nem jelentett elrománosítást... Hagyjuk azonban a múltat, ahogyan azt az egyik megfigyelő is kérte: nézzünk in­kább a jövőbe. Például Európa felé. De önnek erről is az jutott eszébe: „vannak olyanok, akik hatalmas összegeket költe­nek arra, hogy rosszabbnak mutassanak be, mint amilyenek vagyunk“. A pénzek ügyében nem vitatkozom önnel. Bizonyá­ra, Magureanu meg Nastase úrék erről így tájékoztatták önt. Azt azonban állítom, hogy elég csupán Gheorghe Funar ko­lozsvári polgármester úr ténykedéseit el­mesélni ahhoz, hogy Románia képe máris árnyékba boruljon. S nem kell mást, csak a Corneliu Vaslim Tudor Románia Mare című lapját fellapozni, s az eddig az or­szágról mit sem tudó is látja: Romániá­ban igenis létezik magyarellenesség. Ha pedig a parlamentben szónokló egyik­másik honatya „szózatával“ is megismer­kedhet az idegen (például azzal, hogy a magyar nemzetiséget nem ártana láge­rekbe kergetni, miközben senki, de sen­ki nem válaszol e fasisztoid beszédre), akkor még a demokrácia létét is joggal megkérdőjelezhetné. Miniszterelnök úr! Egy ország képét a benti viszonyok teszik feketévé vagy vi­lágosabbá. A volt diktátor éppen eleget fizetett azért, hogy e képet­ fényesre sikál­­tassa. Nem sikerült neki. Mert előbb vagy utóbb kiderült az igazság. Az Európa Ta­­nács Romániába küldött szakemberei az igazságot akarják tudni a nemzetiségi jo­gok megadásáról. Mert a szélsőséges na­cionalizmus és a demokrácia között, ugye, óriási különbség van. Erre ön, miniszter­­elnök úr, egy „esti mesét“ tálalt fel a külföldi vendégeknek. Arról szólt, hogy az ide küldött osztrák szakember nem itt, hanem Budapesten készítette el „zagy­­vaságokkal teli“ (idézet öntől) jelentését, amit a hallgatóság féktelen hahotával fo­gadott. Természetesen azért, mert Auszt­ria Magyarországgal jobb viszonyban van, mint velünk. Pechére, az Európa Parla­ment jelenlegi küldöttségének tagja volt a nemzetiségi problémákkal foglalkozó bi­zottság elnöke is, akihez a kérdéses jelen­tés került, aki majd ezután összegezi az eddig tapasztaltakat. Kiderült hát, hogy nem volt sem derültség, sem zagyvaság, egyáltalán felolvasására se került sor, hi­szen a végső jelentés még el sem készült. Lám, miniszterelnök úr, tanácsadói újból csak átverték, leégették, szavai ily módon hitelüket vesztették ... Őszintén megvallom, sajnálom önt. Mandátumának első napjaiban, a román­­magyar ellentétekről szólva jegyezte meg, hogy vannak dolgok, amelyekkel nem lehet játszani. És ez igaz. Egy nép, egy nem­zet, de még egy nemzetiség sorsával sem­­ szabad és lehet játszani. A történelem­­ számtalanszor bebizonyította, ezért súlyos árat kell fizetni. ROMÁN GYŐZŐ A MAGYAR KÁRPÓTLÁS TÖRVÉNYÉRŐL (üzenetrögzítőn) — Csak most jutott tudomásunkra az az ellenőrzésre szoruló, nagyon fontos információ, hogy a Magyar Köztársaság által a közelmúltban alkotott 3 kárpótlási törvény az azokban megfogal­mazottak szerint mintegy kivételként, bi­zonyos esetekben nem­ magyar állampol­gárokra is vonatkozik, akik így a magyar államtól kárpótlásra tarthatnak igényt.­­ A törvény szövegének megszerzése és átta­nulmányozása után megpróbáltuk értel­mezni mindazok részére, akik valamilyen módon a törvénycsomag hatálya alá es­nek. Minderről részletesen a holnapi szám­ban. • Ugyanakkor megérdeklődtük, mit kell tenniük azoknak (pl. volt szovjet ha­difoglyoknak, akik most román állampol­gárok, de annak idején a magyar hadse­reg kötelékében estek fogságba), akik kár­pótlásra jogosultak. • Kiss György buka­resti magyar főkonzul szerint a kitölten­dő formanyomtatványt, a megcímzett bo­rítékkal együtt a bukaresti­ konzulátuson lehet — egyelőre 2 dollárért — beszerezni. Beküldéséről a borítékon feltüntetett cím­re, az érdekeltek gondoskodnak, legkésőbb november­ 2-a éjszakájáig (a feladás pos­tabélyegzője). A konzulátus munkarendje, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 1/2 9 és 1/2 12 között, a J.L. Calderón a 63—65 szám alatt, tel: 120468. (Deák Le­vente —Cseke Gábor) 1 ' IT " 1 "’l........ • uj sorozat 848. szám 1992. október 1., csütörtök III • Román állampolgárok is érdekeltek a magyar kárpótlási törvényben • Történelem a tévében • Létetem a város szívében • Űrmanó lesz a kabala • 4 képviselője lesz Szatmárnak, abból 3 magyar, s a 4. is konvenciós • Mindenképpen gazdag • Mit mondott Radu Ceontea Funarról? • — AZ 1992. SZEPTEMBER 27-I PARLAMENTI ÉS ELNÖKVÁLASZTÁSOK * t­­­­v . • X* • Ioan Florea, a Központi Választási Iroda elnöke sajnálattal közölte, hogy a végleges eredményekkel délutánig, de könnyen meglehet, hogy csütörtök reggelig késlelkednek. Magyarázat: a bukaresti választókerület és két megyei kerület nem készült még el a jegyzőkönyvekkel. Egyúttal egész sor számítási ellenőrzést végeznek az általános számítások folyamatláncán, hogy minden lehetséges hibát kiszűrjenek a végeredményekből. Hát ez dicséretes! De csak ez . .. Egy spanyol lap szerint A ROMÁN FALU MEGTAGADTA A VÁLTOZÁST Kedden délig 81 külföldön felállított sza­vazókörzetből érkeztek be a parlamenti és elnökválasztási eredmények a Külügymi­nisztériumba. Többek között beküldték az eredményeket Ausztriából, Ausztráliából, Brazíliából, Bulgáriából, Svájcból, Fran­ciaországból, Németországból, Görögor­­­szágjj­ó­l, Izraelből, Nagy-Britanniából, a Moldovai Köztársaságból Törökországból. A­­81 szavazókörzetben voksolt több mint tizenegyezer román állampolgár zöme a Demokratikus Konvencióra és annak el­nökjelöltjére, Emil Constantinescura adta szavazatát. Ami a Magyarországon tartózkodó ro­mán állampolgárok szavazását illeti, ked­den délig az ott felállított öt szavazókör­zet közül csak négy küldte be az eredmé­nyeket — a budapesti nagykövetségen és a budapesti román művelődési házban működő, valamint a debreceni és a gyulai. Az említett négy központban megjelent mintegy 6800 szavazó túlnyomó többségé­nek választása a Romániai Magyarok De­mokrata Szövetségére, illetve a Demokra­tikus Konvenció elnökjelöltjére, Emil Con­stantinescura esett Az ötödik magyarországi szavazókörzet, ahonnan a külügyminisztériumi közlemény kiadása pillanatában még nem érkezett meg az összesítő eredmény, Pécsett mű­ködött. A romániai választások külföldi vissz­hangjának illusztrálására két véleményt idézünk. Mindenekelőtt Franciaország kor­mánypártja hivatalos képviselőjének sza­vait. A Francia Szocialista Párt azt kí­vánja, hogy Románia találja meg azt a po­litikai stabilitást, amely garantálja szá­mára a demokratikus folyamat folytatását és a gazdasági reformok megvalósítását Az eredményeket kommentálva kijelentet­te: az a jelentős szavazattöbbség, amelyet az első választási menetben Ion Iliescu el­nök szerzett, bizonyos meglepetést keltett nyugati megfigyelők körében. Az ABC című spanyol lap már cikke cí­mében azt írja, hogy a választási ered­mény a politikai instabilitás időszaka elé állítja Romániát. A cikkíró — Ramiro Vil­­lapadierna — szerint a választások éppen az ellenkezőjét nyújtották annak, amire Romániának szüksége volt. Úgy véli, hogy a változásba vetett két évi reménykedés után a román falu megtagadta a válto­zást, inkább a már ismert „jó öreg" Ion Iliescu lassú, de biztos lépteire bízta ma­gát. Habár lassan, de biztosan a semmi felé is lehet haladni, amiként az az el­múlt két évben is történt — írja a spa­nyol újságíró. Elnöksége a második választási menet­től függ, mégsem mondhatja senki, hogy megválasztása nem volt demokratikus ... Az USA szempontjából a helyzet mit sem változik, hiszen Amerika elvben éppen magát Iliescut nem fogadja el — folytatja a spanyol újságíró. — Nem változik, vagy éppenséggel rosszabbodik a külföldi beru­­házások szempontjából is, minthogy a vá­lasztások napjáig fennállt abszolút ká­osz a lehető legdemokratikusabb velejáró­ja a leplezethetetlen instabilitásnak. Napról lapra Van, de nincs Egy államelnöknek nem kell mindent tudnia. Azért vannak tanácsosai. De ez alatt a három év alatt annyi hiba tör­tént, hogy az embernek egyre inkább az a meggyőződése, hogy vannak tanácso­sok, de nincs államelnök. SZÁSZ JÁNOS AHOGY NYUGATRÓL LÁTJÁK: „A IRIGYLÉCÍRT MEG Kell DOLGOZNOD" Sok tehetség került tőlünk nyugatra az elmúlt évtizedekben, ki­szökve a megalá­zások elől, ki végigjárva a kivándorlási hercehurcát. Sokan eltűntek a nagy ol­vasztóban, tisztes polgárok, biztos egzisz­tenciával rendelkező munkások, mérnö­kök, kereskedők lettek, de nem emelked­tek az ottani átlag fölé. A hatvanas évek szatmári vívósok­ fenegyereke azonban nemcsak a sportban emelkedett az NSZK- ban. Szepessy József az elmúlt napokban egy vállalati csoportosulás — holding — igazgatójaként látogatott haza szülőváro­sába. S nemcsak azért, hogy szüleit és a rokonságot felkeresse, hanem fontos üzle­ti tárgyalásai is voltak, méghozzá a me­gye legnagyobb ipari egységében, a mind több­ gonddal küzdő UNIC gépgyárban. Az a tény, hogy a vívócsarnokban adott ta­lálkát a krónikásnak, egyértelműen­­jel­zi, mennyire kitörölhetetlen nyomokat hagyott ez a sportág életében. Mi sem ter­mészetesebb, mint az, hogy beszélgetésün­ket is ezzel kezdjük. — Csipler Sanyi bácsi tanítványa vol­tam, amit mindig büszkén említek. Az a kis emeleti terem, a Kazinczy utcában, nyikorgó padlójával, kis ablakaival gyak­ran eszembe jutott Németországban. Ab­ban a teremben tanultam meg, hogy csak kemény munkával lehet kitörni, az átlag fölé emelkedni. Jól ment a vívás, mi vol­tunk a legjobbak az országban, ezért sze­met vetett ránk a főváros, mert az még­­­sem lehet, hogy Szatmár megverje Buka­restet! 1964-ben Stahl Katival, Jenei-Gyu­­lai Ilonával, Tasi Zsuzsival, Ardelean ö­­csivel kerültem a Steauához. A nevek ön­magukért beszélnek! Két világbajnokság­ra is kiküldtek, a moszkvain a 9. helyen végeztem párbajtőr egyéniben. 1972-ben fe­­lépeltem az NSZK-ba. Anyám német szár­mazása révén napok alatt megkaptam az állampolgárságot. Heinenheim an der Brenzben telepedtem le, és mindjárt foly­tattam a vívást. Egy év múlva a német ví­vóranglista — amely minden eredményt összesít — második helyére soroltak. Ezért bekerültem a válogatottba. Olyan fiatal volt a csapat, hogy senki nem vett bennün­ket komolyan, olyannyira, hogy 1973-ban a göteborgi világbajnokságra kölcsönru­­hában kellett elmenjünk és senki nem kí­sért el bennünket, az újságírók még a ne­vünket se hallották. Dühünkben megnyer­tük a világbajnokságot! Ez volt Németor­szág párbajtőr-csapatának első aranyérme a vébék történetében. Óriási szenzáció: mi voltunk az ország hősei, a kitüntetést maga az államelnök adta át! Egy év múlva csú­nyán megsérültem, visszaléptem az aktív sportolástól, testnevelő tanár és egyúttal edző lettem. Tanítványaim közül többen nyertek országos bajnokságot, álltak a vi­lágbajnokság dobogójára. Ennek rám néz­ve is megvolt az eredménye, mert 1981- ben kineveztek szövetségi edzőnek. Ebbéli ténykedésem mérlege: tizenöt német baj­noki cím, több világbajnoki ezüst és bronz. A mai kétszeres világ- és olimpiai bajnok, Arnd Schmidt is az én tanítványom volt. — Ilyen látványos sikersorozat után mégis otthagyta a sportot? — Van a németeknél egy híres közmon­dás, amit kapásból így fordítanék le: ha eredményt érsz el, a dicséretet azonnal megkaphatod, ám az irigységért meg kell dolgoznod! Úgy éreztem, váltanom kell, mert nagyon elkényelmesedem, sokáig va­­gyok egy helyen, s jobban meg kell dol­goznom az irigységért. A döntésben az is közrejátszott, hogy vívóim nem kapták meg azt a pénzt, ami a világélvonalban tarthatta volna őket. Pályát váltottam, ami nálunk természetes dolog, éppen úgy mint egyik lakásból vagy városból a másikba való költözés. Nem dől össze a világ, még csak a mennyezet se hull le. A piacgazdál­kodás mellett hozzászokik az ember, hogy gyakran kell váltani, átállni egyik dolog­ról a másikra. Aki ezt tragédiának veszi, az lemarad vagy éppen elsüllyed. Hangsú­lyoznám ezt azért is, mert látom, itthon nagy a leragadás, a tanácstalanság, az em­berek nehezen tudnak váltani. — Ön hogyan váltott? — Felcsaptam vállalkozónak. A sport­szergyártással kezdtem, ami ezen belül is közelebb állt hozzám, vívófelszereléseket gyártottam. Maszkokat, gépeket, vívóruhát és amire csak szükség volt. Az ALLSTAR sokat mond a sportág képviselőinek! Nos, az Allstar igazgatója lettem, s egyúttal az ADIDAS marketing-tanácsadója. 1983-ban kerültem nevezett céghez, amely 1986 vé­géig, tehát mindössze három év alatt, 130 százalékkal növelte forgalmát. Ekkor a konkurens cég, az UHLMAN, átcsábí­tott, hogy tenném rendbe gazdasági szé­náját. Hároméves határidőt adtak, nekem elég volt másfél esztendő. Végül a céget eladták és én megint váltottam, most már még nagyobb fordulattal, de az ilyesmi Nyugaton szintén megszokott dolog. A bá­nyafelszereléseket, bányaláncokat, kompu­terrel vezérelt magas raktárakat, víztisztí­tókat, préseket és még többféle korszerű gépet és berendezést gyártó AUDAX-hoz kerültem, mely lényegében egy öt vállala­tot egyesítő érdekcsoport, szaknyelven holding. Évek óta a nemzetközi kapcso­latokért felelős marketing-igazgató­ja- SIKE LAJOS (Folytatása a 4. oldalon) * 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bukarest 33. Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal 1. kerület Ara­do­lmi Üzenetrögzítő szolgálatunk ara iu lej telefonszáma: 18 03 02 • Telefax: 18 15 62

Next