Romániai Magyar Szó, 1993. január (5. évfolyam, 919-942. szám)

1993-01-05 / 919. szám

\ ' t---------------------------------- NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL A kulcsszó: demokrácia K­orunk kulcsszava, Európa eme fertályán legalábbis, a demok­rácia. Odáig viszonylag köny­­nyű eljutni, hogy arra a régire, a cent­ralistára rámondjuk: félre vele! Ha­zug, álnok, nem igazi. Leginkább ki­sajátító és veszélyes, mert­ az igazi ér­ték nevében és helyett kínálta éppen az ellenkezőjét. Nem kell az „ál", a hamis, annál in­kább az igazi, a valós. Csakhogy a demokrácia nem ruha, amit minden­nap levethetünk, majd ismét felöltünk. Nem külsőség, nem külcsín. Lényeghez tartozó, szintetikusan jelzi, miként működnek a társadalmi (hatalmi) in­tézmények. Elnézést mindenkitől, akit e kinyilatkoztatás zavar annyiban, a­­mennyiben nem új és nyilván nem sa­ját észrevétel, csak hát viszonyítási alapként nem tekinthetek el a tételtől. Diktatúrából kibontakozni vágyó társadalmaink a térségben kórusban hangoztatják a demokrácia szükséges­ségét És úgy kívánják „felvenni“, legalábbis a hatalmi szférákban, mi­ként a mesebeli király ada bizonyos ruhát. Ennyire világos, egyértelmű, hogy a király új öltözéke nemlétező — látszat? Mert azért csak létrejöttek azok az alapvető intézmények, amelyek­­, a jogállamiság pillérei — lehetnének­­ —, s amelyek között a kapcsolatok­­ rendszere lehet demokráciára valló­­ vagy sem. Kisebbségiekként elégszer kiabáltuk,­­ olykor jajveszékelve: királyunk mez­ f­­­élén! S mivel az ellenzék demokrá­ciában is egyfajta kisebbség, hát még nálunk, ahol egészen másfajta hatalmi­­gyakorlattól kellene megszabadulni, s­zóval az ellenzék is éppen elégszer ronygatta királyunk ruhátlanságát. Ir­ja ez odáig „fajult“, hogy kereske­dő ,ti kedvezmény megvonását-megta­­gat­sát hozta, akkor országnyi „de­­mor­ata“ harsogta: áruló! Valóban egyfajta áruló, aki kimond­­ja a titkolni vágyott igazat. ’Kérdés csupán az lehet, miként lehetséges, hogy a király ruhátlansága nem szem­beszökkenő ! Mi győzhette meg a nem­rég ittjárt Tom Lantost arról, hogy nálunk valóban elindult a demokrati­zálódási folyamat, hogy előre léptünk . Ki és mit mesélhetett neki? Persze lehetséges, hogy nyugaton az érdek felől közelítenek, mondván, ha elutasító a magatartás, ha maga a de­mokrácia „nem segít be“, akkor a fo­lyamat sokkal nehezebben hoz ered­ményt, nagyobbak a veszélytényezők. Mindezt nagyon könnyen úgy értel­mezhetik magas nyugati politikai kö­rökben, hogy egyfajta folyamat része­seiként ezek az újabb kelet-európai hatalmak kezelhetőbbek, érzékenyeb­bek, fogékonyabbak a demokráciára. S alighanem van ebben igazság. Tehát Tom Lantos és társai, amikor azt nyi­latkozzák, hogy elindult valami, hogy javul a helyzet, akkor némi előleget adnak a jövőre tekintve, a holnapi helyzetre. Szükség is van erre az előlegre. Ezért érthetetlen, ami Mihály király temesvári meghívásával történt. Vilá­gos és egyértelmű, hogy bár a város — Temesvár — ellenzéki, a király láto­gatása a hatalmi körökben használt volna áttételesen, azzal mégpedig, hogy bizonyítják: a látogatás ténye által, hogy itt már valódi demokráciára jel­lemző a tolerancia, elfogadják a más­ságot, a külön-, illetve az ellenvéle­ményt? Mert ki hiszi, hogy a végre­hajtó hatalom bármelyik ága számára reális veszélyt hordozott volna a ki­rályi látogatás? Kiment volna a nép az utcára, lett volna mindenféle jelszó meg rigmus, az ilyen események írat­lan szabályai szerint, de például egy nyugati politikusnak az sem árt, ha záptojással fogadják olyik-melyik vá­rosban. Aki lehetetlenné kívánta tenni a ki­rály látogatását, éppen a demokrácia lényegét nem érti/ keveri a látszatot a lényeggel. Feledi, hogy többé olyan soha nem lesz, mint a szocializmus negyven éve alatt, hogy a hatalmat „mindenki mindennél jobban“ szeret­te. Ami különben éppen a hatalomnak halálos — miként a diktátor-pár esete elég jól mutatja. Régi reflexek hatnak, miként akkor, amikor az elnök azért látogat az alkotmánybírósághoz, hogy „belátásra bírja“ a bírákat egy olyan kérdésben, amiben az elnöki intéz­ménytől eltérő a véleményük. Vannak látogatások, amelyeket a demokrácia szabályai tiltanak — s ez ilyen volt. Vannak látogatások, amelyek szüksé­gesek, s éppen a hatalom nyerhetett volna­ a legtöbbet általuk. A Temes­várra nem látogatott király esete mu­tatja a leginkább, mennyire „meztelen a király“. BODÓ BARNA ­­­J­I ---­ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP — BUKAREST Ünnep előtt és után Mélyhűtött Hogy társadalmunk kétoldali munkaun­dortól szenved, azt nem nehéz megállapí­tani, hiszen minden erejét arra összponto­sítja, hogy minél kevesebb időt töltsön munkahelyén, s minél többet távol attól, ha lehet otthon, családi körben, felszaba­dultan ezt-azt ünnepelgetve. Erre decem­­berben, s immár januárban is volt alkalom bőven. Nemzeti ünnep, karácsony, s most az újévi „banzáj“ adott lehetőséget arra, hogy ... feledjük gondjainkat, bajainkat, belevessük magunkat mindabba, amit a „pillanat" ad. De most, hogy ismét, meg­újult (?) erőkkel munkához láttunk, ha láttunk, egyáltalán, mert igencsak döcög­ve indul az 1993-as esztendő kereke, kény­telenek vagyunk rádöbbeni, hogy, ami el­múlt, az minden volt, csak ünnep nem. A fővárosban semmiképpen sem. S most nemcsak arról van szó, hogy nem minden szilveszteri asztalra jutott jó falat, befe­ledtető itóka, hogy a bevásárlások után üresek maradtak a bukszák, hanem inkább arról, hogy az ünneplés egyéb kellékei is hiányoztak. Épp úgy, mint a „megboldo­gított“ idejében... A négynapos ünnep alatt, szilveszter éjén Bukarestben egész negyedek marad­tak villany, gáz, fűtés és víz nélkül, ami per­sze nemcsak a hangulatot rontotta, hanem tragédiákba fúló eseményekhez is vezetett. Mert azon még lehet derülni, hogy százle­­jes ásványvízzel öntötték fel és főzték meg a töltöttkáposztát, hogy nagykabátban és kucsmával ülték körül a megterített asz­talt, de azon már nem, hogy a gázszolgál­tatás kihagyásai miatt többen már nem is köszönthették a nem sok jóval kecsegtető új esztendőt. Mert sajnos, többen is távoz­tak közülünk az örök vadászmezőkre gáz­robbanás, illetve -mérgezés miatt, de úgy is, hogy fűtetlen lakásukban egyszerűen megfagytak. Szomorú volt a szilveszter éjszaka Bu­ gondolatok karesi utcáin is. A városra rátört hideg elől, aki csak tehette, födél alá húzódott, otthonában keresett menedéket. Csakhogy nem mindenki tehette. A metróból kieb­­rudalt koldusok, csavargók, hajléktalan gyermekek kivert kutyákként kóboroltak szerte szét. Rendőrségi jelentések szerint néhányan csak egy darabig. Csak addig, amíg valahol le nem roskadtak, örök álom­ra nem szenderedtek. Valami tehát nem volt rendben ezekkel az ünnepekkel. S ez a valami nem más, mint a hatalom teljes nemtörődömsége. Mert nem igaz az hogy nem lehetett vol­na biztosítani, legalább az ünnepek idejére, ha egyébként képtelenek vagyunk rá, a meleget, a világítást, a vizet, a gázt. Fő­leg akkor, amikor „állnak" a gyárak, az ipari fogyasztás minimális, tehát csak a lakosságot kell kiszolgálni. Ami aztán a maga során újabb kérdéseket vet fel? Többek között azt: ha tart a hideg, ha be­indulnak a gyárak, akkor mi lesz?! Még kevesebb gáz, víz, meleg? Még több meg­fagyott, gázrobbanásban vagy -mérgezés­ben meghalt ember? Azaz, ahogy kezdtük, úgy folytatjuk az új évet? Ki válaszol ezekre a kérdésekre? S fő­leg ki tesz, ki tehet, hogy mindez ne kö­vetkezzék be? Sem a fővárosban, sem más­­hol kies hazánkban. Nem ártana tehát, ha a kormány, a helyhatósági szervek figyel­me ilyen és hasonló, de életünk minősége tekintetében döntő „apróságokkal“ is fog­lalkoznának. S talán valamit tennének azért is, hogy a kétoldali munkaundorból kigyógyítsák ezt az országot. Mert, ha nem, sok jóval nem kecsegtet sem az új eszten­dő, sem a távolabbi jövő. Hisz ahol nincs, onnan a Jóisten sem vesz el... Márpedig egyre inkább nincs, s ez a nincs is mind kevesebb. GYARMATH JÁNOS FERTŐZÖTT CUKOR SZATMÁRNÉMETIBEN IS! (Telefaxon)­­ A fogyasztók védelmét szolgáló megyei bizottság közleményt a­­dott ki, miszerint e Leuconosto Mezente­­roides baktériummal fertőzött importcu­kor forgalomba került Szatmárnémetiben is. A közleményből megtudjuk: felhaszná­lási módjától függetlenül, az illető termék ártalmas az egészségre (hogy hogyan, az nem derül ki). A szervezet kötelező ellen­őrzést hirdetett meg minden kereskedel­mi egységnek, január 4-én. • A közlemény ugyanakkor leírja a fertőzött cukort: ra­gadós, nedves, csomós. Vigyázat, háziasz­­szonyok! (Gál Éva Emese) HOGYAN HANGZIK A VALÓS HÍR (Telefaxon) — Megdöbbenéssel olvas­tam az RMSZ karácsonyi számában, a 8. oldalon található Távirati stílusban rovat rövid hírét, mely szerint „Szabó Károly szenátor javasolta: a Nagy-Románia Párt költő-elnökét kötelezzék legalább évente, de szükség esetén gyakrabban is hivatalos pszichiátriai vizsgálatra.“ • Ez a hír egy­szerűen NEM IGAZ! Egyébként ez nem az én stílusom. Aggodalommal töltenek el a pontatlan tudósítások, amelyek súlyos káro­­kat okozhatnak a lapnak és az érintett személyeknek. A pontos információ, amit hiteles hangfelvételek és gyorsírásos jegy­­zőkönyv rögzített, a következő: „Szabó Károly szenátor a Házszabályhoz módosí­tó indítványt javasolt, mely szerint lega­lább évente, de indokolt esetben gyakrab­ban is, minden egyes szenátor köteles alá­­vetnie magát pszichiátriai vizsgálatnak.“ Ez, ugyebár, egészen más! Persze, akadt egy személy, aki az inget magéra vette. Kérem szépen! • A lap szerkesztőinek békés boldog új esztendőt kívánok! (Az RMSZ hűséges olvasója, Szabó Károly) Szenátor úr figyelmébe ajánljuk, hogy az említett hír a Távirati stílusban c. ro­vatban jelent meg ugyan, de azon belül a Fővárosi lapok nyomán cím alatt. Az in­formáció ilyetén megfogalmazásával pedig az Evenimentul zilei c. lap 154. (1992. de­cember 24-i) számában találkoztunk. Ki­igazításait köszönjük. HA ANYÓSOM TANÍTANA DALRA (üzenet rögzítőn) — Az előbb hívott egy avas­ rokonom és elmondta, csuda jó han­gulat v­an náluk. Nem csak azért, mert Avasújvárosban és Vámfaluban ősi szokás szerint a toronyból száll az ének ilyenkor újév éjszakán, de főleg azért, mert a rend­őrök is mulatnak és a nép vígan hordhatja a fát az erdőről ahonnan a nyáron a me­gyei rendőrfőnököt is megfutamították, s azóta csak a pusztára mer járni. »Ne­­vezettt rokon különben az előbb hajtott végig a batizi úton,, amely ezúttal szabad volt, nem úgy, mint a tegnap éjjel, amikor a negyed lakossága a fűtés hiánya miatt kivonult az éjszakába és autógumikat éget­ve lezárta a város bejáratát. Lett is belőle haddelhadd, ami a prefektus és a polgár­­mester­ kertje alá is behallatszott, olyany­­nyira, hogy nem is­mertek személyesen feleségeik Párizsból rendelt szilveszteri ruhái után a repülőtérre menni — ezt a (Folytatása a 3. oldalon) Vitáim az államelnökkel Az ünnepi beszédek forgatagában, az üresjáratú szövegelések sodrában, a túlli­hegett jelzők és szabványos metaforák sű­rűjében megütötte a fülemet az elnök egyik beszédében az a megállapítás, mely szerint a decemberi forradalom megváltoz­tatta a társadalmat. Visszaverendő a való­ban burjánzó, ama decemberi fordulatra vonatkozó kitalációkat, az elnök maga is, enyhén szólva, túloz. Jómagam azok közé tartozom, aki nem becsülöm le szerepének jelentőségét a forradalmi fordulatban, de amikor a televízió egyik ünnepi híradójá­ban „a forradalom hősének“ nevezték, a régi szép idők jutottak eszembe, igaz, ak­kor a hősnek hős feleségét is szeretnünk kellett. Rövid a sugárzott sajtó szerkesztői­nek memóriája. De rövid az elnöké is aki egyre-másra hőssé üti a barikád mindkét oldalán harcolókat, valószínűleg abban az ugyancsak demokratikus igyekezetében, hogy szaporítsa a forradalom hivatalos hő­seinek számát. Egy véres-tragikus történel­mi eseménysor így változik — a gyászün­nepségeket leszámítva — hovatovább ope­retté. De mindez alighanem ízlés kérdése is. Mindenki a maga hajlandóságai szerint ítéli meg, hogy milyen az önünneplő ha­talom stílusa. Azt is megértem, hogy ün­nepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, az államelnök hirtelen oldalvágással sebet üt a volt királyon. Nem tudom, hogyan került az exkirály az ünnepi asztalra, a magam részéről már unom ezt a hercehurcát a ki­­rállyal. Megígérték neki valamikor a múlt év őszén, hogy most kérjük­­szépen otthon maradni, de azután bármikor jöhet. Hát így jöhet, hogy nem jöhet. Amit a Külügy­minisztérium megígért, azt a Belügymi­nisztérium — lehetetlen feltételek megsza­básával — megakadályozta. Munkameg­osztás. Látogatásának politikai jellege lesz? Legyen. Az ország öt százaléka monarchis­ta, hadd ünnepeljenek. Az elnök a szavaza­tok 67 százalékát kapta meg: mitől fél, ki­től fél? A politikában nem tanácsos félni, mert aki elkezd félni, az megfélemlítés­sel végzi. Monarchistának vagy republikánusnak lenni meggyőződés kérdése. De azt állítani, hogy a decemberi forradalom megváltoz­tatta az ország társadalmát — tudományos kérdés. Megváltoztak az országban a tu­lajdonviszonyok? Csak nem gondolja ko­molyan az államelnök, hogy létezett szo­cialista tulajdon felparcellázása állami ter­melési vagy kereskedelmi vállalatokká, korlátolt felelősségű, de államfüggvényű társaságokká valamicskével is megváltoz­tatta társadalmunk struktúráját. Megvál­tozott-e az osztályszerkezet, megszületett-e talán a középosztály? Avagy egy számot­tevő tőkésréteg? Lehet-e az átmenet leg­­kezdetén lévő nemzetgazdaságot szabad piacgazdaságnak nevezni, amelyben érvé­­nyesül a kereslet és kínálat, valamint a konkurencia törvénye? Egy kezdetleges államkapitalista jellegű, továbbra is erő­sen központosított, megrekedt reformjával — beleértve a földreformot is — tétovázó, csigalassúsággal privatizáló, az infláció felpörgését megállítani képtelen gazdaság eleve jelzi, hogy jellegében megváltozott társadalomról legfennebb a szót szaporít­hatjuk. A decemberi temesvári, majd bukaresti, végül országosan fellángoló népfelkelés an­titotalitárius, antikommunista forradalom volt, mely lényegében megváltoztatott egy politikai rendszert. Függetlenül a műkö­dési és egyéb zavaroktól, a mai Romániá­ban fellelhetők egy demokratikus politikai rezsim jegyei: többpártrendszer, szabad választások révén választott parlament, többé-kevésbé tiszteletben tartott emberi jogok, egyéni szabadságjogok stb. Ám mindezek legfennebb a gyökeres társadal­mi változás feltételrendszerének egyik ága­zata csupán, és mindaddig, amíg a gazda­sági létben nem következik be az etatiz­­mussal, központi utasításrendszerrel és a letűnt szocializmus tulajdonviszonyaival szakító fordulat, a romániai társadalom nem is lehet egyéb, mint ami jelenleg: he­terogén, zűrzavaros képződmény, amely­ben minden és mindenki váltig keresi, de nem leli helyét. Mondanám, hogy ez senki­nek sem bűne, ám az mégis több a sok­nál, ha abból, ami nem létezik, egyenesen erényt kovácsolunk. De persze azért az sem ártana, ha a nyilvánosság bevonásával megvizsgálnánk, miként sikerül a „viseg­rádi négyeknek“ kijutni a válságból, és megindulni a gazdasági növekedések útján. Az államelnök túllicitál, mert kampányt indított arra nézvést, hogy az ország ar­culata kitisztuljon a Nyugat szemében. De én úgy gondolom, ha segítségre van szük­séged, ne dicsekedj, hanem mondd el, mi a baj. Arról most nem is szólva, hogy efféle kisebb cirkuszok, mint most is a királyi látogatás körüli, közvetlenül is ál­dásosan hozzájárulnak az arculat tisztulá­sához. Ezt abban a meggyőződésemben mondom, hogy jóllehet nem vagyok király­­párti, Iliescu-párti sem vagyok, csak egy­szerűen republikánus. SZÁSZ JÁNOS Az országúton a Lada-Samara egyre fa­­lánkabbul nyelte a kilométereket. Nem ne­héz vágtára fogni ennyi lóerőt, különösen, ha az embernek sietős a dolga. T. András magyar állampolgárnak pedig ugyancsak nem volt vesztegetni való ideje, mert Ko­­lozs megye határában mind tömörebb lett körülötte a sötétség, s ha késő éjjel is, de Brassóba akart érni. Csakhogy a sietség meg a sötétség nem a legszerencsésebb útitársak, még annak sem, aki úgy ismeri az országutat, mint sa­ját tenyerét. Hát akkor egy idegennek? Egy dupla kanyar, egy útkereszteződés, egy hirtelen letérő, s az eltévedt idegen kötheti járgányát a Göncölszekér után — ha szerencséje van csillagos éjhez. Bizonyára T. András is számolt mindez­zel, mikor Pusztakamarást elhagyva egy útkereszteződésnél — jobb kérdezni mint eltévedni bölcs megfontolásból — bejelzett, találomra, egy személygépkocsinak, állna meg egy percre, s terelné helyes irányba elbizonytalanodott lóerőit. Öreg igazság: néha a bölcsek köve is kevés ahhoz, hogy az ember balsorsát el­kerülje. T. András balsorsát aznap este úgy hív­ták, hogy Hulpe Vasile, aki testvérével és Daciájával Kolozs megyéből igyekezett ha­za a Maros megyei Sármás községbe. Tudom, vannak jó emberek, rossz embe­rek meg sofőrök, de Sherlock Holmes legyen a talpán, aki az országúton, a fentebbi „hármasszabály“ alapján, a tá ólálkodó veszélyt megérzi. Ha előre tudja, mi tör­ténik vele, egészen biztos, T.A. is inkább bízza magát a Göncölszekérre, mint Hulpe Vasútra, ha..., de ne vágjunk a dolgok elébe. Néhány kilométer „idegenvezetés" után H.V. hirtelen fékez, s az út szélére húz gépkocsijával. T.A. még mindig megúsz­­hatná éjszakai kalandját, még mindig nem lenne késő a végzetet elkerülni, ha „Isten veled"-et int „jóakarójának“, s folytatja útját Brassó felé. Ruha kékben és csíkosban De nem. T.A. nem az az ember, aki úton hagyja sorstársát, elvégre most rajta a sor viszo­nozni a korábbi szívességet Megáll, hogy beteljesedjék rajta is a mondás, mely sze­rint minden jótett elnyeri méltó bünteté­sét. De egyelőre még nem tartunk itt. H.V. elterelő hadmozdulat gyanánt so­pánkodik, utolérte a bunkó sofőrök defekt­­je: elfogyott a benzinje. Nem. T.A. nem tud adni benzint, Ladája tartályából nem lehet üzemanyagot lehúzni, és ha most lett volna valahol egy kis monó vagy egy őran­gyal, mely megsúgja: lódulj tovább, T.A.­­val nem történik semmi. őrangyal azonban nincs (még leltáron sem), T.A. pedig mint igazi gáláns ország­út-lovag felajánlja H.V.-nek a vontatást — saját kötélen! Már elhagyták Bálda községet is mikor, reccs, elszakad a vontatókötél. Gyanúsan kihalt országútszakasz. Puskalövésnyi tá­von belül egy lélek sincs sehol, T.A.-nak tudnia kellene, a vontatókötél nem vélet­len szakadt el. Erélyes fékkel rántottak egyet rajta, s még ez sem gyanús. T.A. kiszáll kocsijából, és felajánlja: megjavítja helyben az elszakadt vontató­­kötelet. De erre már nem kerül sor. A Hulpe testvérek — alkalom szüli a tolvajt — nekirohantak, ütik, verik, rúgják, s bizony azzal a ruhával, amit T.A. ott helyben, az országúton kapott, nem szín­házba szoktak járni. (Utólag a törvény­­széki orvos két hétnél tovább gyógyuló sé­rüléseket térképezett fel a póruljárt gép­kocsivezető testén.) Miután a „munkálatnak" ezen a részén a banditák túl voltak, a legnagyobb mód­szerességgel egyszerűen kirabolták a La­dát s mint akik jól végezték dolgukat, to­­vábbáltak. Kitalálják, ugye? A hirtelen „megtáltosodott" Daciával. Ám három napot sem tartott zsákmá­nyuk feletti királyságuk. A rendőrség, ez esetben — becsületére legyen mondva — gyorsan és jól dolgozott, még idejében el­csípve a rablókat, hogy az eltulajdonított javak teljes egészében visszakerülhessenek a kárt vallott gazdához. A T.A.-nak adott kíméletlen ruha után most Hulpééken a sor új ruhába, amolyan csíkosban járni. BÖGÖZI ATTILA 0 Pestcím: Rodacn­a . ROMÁN­IAI­ MAGYAR SZÓ új sorozat D 79776 Bucuresti, 33 919. szám Piața Presei Libere 1-1993 sector 1-ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ január 5., szerkesztősége : , , 79776 Bukarest 33. a Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal 1 kerület­­ Üzenetrögzítő szolgálatunk ára 20 lej telefonszáma: 6 18 03 02 0 Telefax: 6 18 15 62 0 Ahol nincs, onnan a Jóisten sem vesz el... • Terepszínű egyenruhában—a halál városában @ Egy hirtelen megtáltosodott Daciáról 0­­* Zászlócsere 6 Az Együtt—Impreuna kontra Cs. Gy.É. 0 Világszínház? © Nincs alku 0 Ismét elemében volt • RMSZ-FALINAPTÁR ELNÖKI BÚCSÚSIKER: A START II. Szomba­t délután Mogadishuból jövet Moszkvába érkezett George Bush, hogy Borisz Jelcinnel együtt aláírja a két kül­ügyminiszter— Lawrence Eagleburger és Andrej Kozirev — által Genfben véglege­sített START II. hadászati nukleáris lesze­relési szerződést. Az elnöki gép landolása előtt már az orosz fővárosban érkeztek kí­séretének tagjai: Lawrence Eagleburger és elődje, James Baker, valamint Barba­ra asszony, Bush felesége. Az­ ünnepélyes aláírásra vasárnap déle­lőtt került sor a Kreml palota Szent Vla­gyimir termében. Aláírás után a két elnök töltőtollat cserélt és egy pohár pezsgő mellett rövid köszöntő beszédet mondott. Az Egyesült Államok és Oroszország a START II. szerződés értelmében tíz év leforgása alatt kétharmad résszel csökken­tik hadászati nukleáris fegyvereiket, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi egyenként mintegy tízezer nukleáris robbanó töltet­ből 3500 marad az Egyesült Államok ar­zenáljában és 3000 Oroszországéban. Moszkvai katonai források szerint Orosz­ország megőrizheti a tíz robbanófejes raké­ták számára épített silókat, amelyekben egy robbanófejes rakétákat helyez el. A START II. aláírása után Borisz Jelcin és George Bush közös sajtóértekezletet tar­tott. Jelcin egyebek között kijelentette, hogy a képviselők egy részének nyílt szembeszegülése ellenére az orosz parla­ment ratifikálni fogja a szerződést. Az Oroszország hadfelszerelésében megmara­dó atomfegyverek még mindig elég erős pajzsot jelentenek bármely váratlan nuk­leáris támadás ellen, bárhonnan is jönne az. Egyúttal bejelentette, hogy kevéssel Bill Clinton január 20-án történő beikta­tása után találkozni kíván semleges terü­leten az új amerikai elnökkel. Manfred Wörner, a NATO főtitkára köz­leményben üdvözölte a START II. aláírá­sát, és reményét fejezte ki, hogy a két fél a lehető legrövidebb időn belül ratifikálja és gyakorlatba ülteti előírásait Moszkvából azt jelentette a France Presse az ITAR—TASZSZ-ra hivatkozva. hogy Andrej Kozirev orosz külügyminisz­ter üzenetben tájékoztatta a START II. alapvető előírásairól Belarusz, Kazahsztán és Ukrajna külügyminisztereit. Rámutat­va, hogy Oroszország nem hagyja figyel­men kívül szomszédainak a szerződéshez fűződő érdekeit, bejelentette: orosz szak­értők fognak ellátogatni a három köztár­saságba, s ismertetik a hatóságokkal a szerződés teljes tartalmát. Azt is bejele­n­­tette, hogy az utóbbi napokban több tele­fonbeszélgetése volt ukrán kartársával, Anatolij Zlenkóval, akinek szavaiból ki­tűnt, hogy Ukrajna támogatja a szerző­dést. Kozirev hangoztatta, hogy a három köztársaság nem közvetlenül érdekelt a szerződés előírásaiban, s ezt maguk is jól tudják. Ellenben sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Ukrajna mindmáig nem rati­fikálta a START I. szerződést. Hírügynök­ségek ennek kapcsán megjegyzik, hogy a volt Szovjetunió atomarzenálját öröklő négy köztársaság közül eddig csak Orosz­ország és Kazahsztán parlamentje ratifi­kálta a START I.-et. A Rompres azt is megállapítja: Clinton számára az lesz a legnagyobb akadály, hogy a START II. előírásai nem alkalmazhatók mindaddig, amíg a négy köztársaság mindegyike nem ratifikálja az első START-szerződést és az atomsorompó-szerződést. A France Presse mindezektől függetlenül George Bush nagy teljesítményének tekin­ti a szerződés aláírását elnöki mandátu­mának lejárta előtt három héttel, és meg­állapítja, hogy George Bush sehol sincs inkább elemében, mint a nemzetközi ügyekben. Egyébként Moszkvában mintegy 500 fő­­nyi tüntető tömeg akadályozta meg Bush elnök hivatalos gépkocsisorát, hogy a megszokott útvonalon hagyja el a Kreml udvarát A kommunizmust visszasíró tün­tetők árulással vádolták Jelcint meg az­zal, hogy eladja Oroszországot. George Bush elnök Moszkvából Párizs­ba repült, ahol mandátuma lejárta előtti utolsó találkozóját tartotta Francois Mitterrand elnökkel. A négyórás látogatás fő témája a bosznia-hercegovinai helyzet volt, s rádióhírek szerint szóba jött az eset­leges nemzetközi katonai beavatkozás le­hetősége is. A France Presse és az ITAR- TASZSZ szerint az amerikai elnök hétfő reggel visszaérkezett Washingtonba. ---------------------------------------------------1 BUSZTALANUL -JÖVEDEN „Fel kellene­ gyújtani az autóbuszál­lomás épületét!“ „Elevenen kellene megnyúzni az állomásfőnököt.“ „Nyel­vétől kellene felakasztani az igazgatót.“ Ezek voltak a legenyhébb fenyegetőzé­sek, melyekkel december 29-én délután négy órakor mintegy 350 jogosan föl­háborodott ember betódult az enyedi távolsági autóbuszállomás főnökének irodájába, s hogy lincselés meg egyéb tettlegességre nem került sor, az talán egy rendőr jelenlétének, no meg a több­ség józanságának köszönhető. Nem va­gyok semmiféle erőszakos cselekedet híve, sőt, ha tehetem, bárhol és bár­milyen oka is legyen, ellene szólok, de a kedd délutáni puskaporos hangulat­ban Fenyeden a szidalmak, fenyegető­zések zúgásában nemigen hallgatott senki rám, pedig, jómagam is, az átvert utasok egyike voltam. Mi volt hát az emberek fölháboro­­dásának az oka? Enyedről délután négy órakor menet­rend szerint legalább öt-hat autóbusz­nak kellett volna indulnia Asszonynépe, Háporta, Fugád, Tord­ás, Bece, Magyar- Zapád községek irányába. Év vége lé­vén e falvakból is sokan voltak benn a városban ügyes-bajos dolgaikat intézni, plusz az ingázók, akik több ezer inflá­ciós lejért váltottak bérletet s nem elő­ször fordul elő, hogy busz nélkül hagy­ja őket a szállítási vállalat. Az történt ugyanis, hogy délután négy órakor a fenti útvo­nalra mindössze egyetlen autóbusz állott elő, amelyet öt-hat­­száz ember rohamozott meg. A szó szo­ros értelmében szinte élethalál harc dúlt a feljutásért. Gyerekeket, öregeket préseltek szinte ájulásig össze, s kész csoda, hogy a feljut­ók megúszták kéz­­meg lábtörés nélkül. Mikor már any­­nyian voltak a járművön, mint a herin­­gek, s még a lépcsőkön is fürtökben csüngtek, a busz hirtelen kirontott az embergyűrűből, s csak a gondviselés csodájának köszönhető, hogy senki nem került kerekei alá. Szóval a tordási já­rat elment, s több mint háromszáz em­ber érvényes jeggyel meg bérlettel hop­pon maradt. Ekkor fordult a tömeg dühe a szállítási vállalat ellen. Hol vannak a többi buszok? Ha pedig előre tudták, hogy más járat nem indul, miért adtak el annyi jegyet? És autó­­buszt követelve megrohamozták az állo­­másfőnök irodáját. A kicsattanó keserű­ség, a megalázottság, a nemtörődömség elleni lázongás mondatta az emberek­kel a jegyzet elején idézett fenyegető­zéseket, mert hogy nincs motorina, meg ehhez hasonló magyarázatokat a fellá­zadt tömegnek nem lehetett beadni. És mint kiderült, nem is volt igaz. Mert a tömeg fenyegető követelésére, honnan­­honnan nem, előállott egy csuklós au­tóbusz és legalább Háportáig elvitte az embereket. Happy end?­ Nem. Csupán szomorú bizonyítéka annak, hogy ha muszáj, mindent lehet. Csak akarni kell. Éppen ezért ideje már, hogy valaki rendet teremtsen az enyedi távolsági buszjára­tok berkeiben. Ne csak a lázongó tömeg. BÖGÖZI ATTILA __________________________________

Next