Romániai Magyar Szó, 1993. december (5. évfolyam, 1200-1223. szám)
1993-12-01 / 1200. szám
ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST |--------------------------------------------------------------------------------------------------4 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk . . . telefonszáma: 618 03 02 ara70lel Telefax: 618 15 62 | 9 I Telex: 10315-TRANS-R Ünnep és viszály Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy akkor, amikor a Román Nemzeti Egységpárt javaslatára a parlament a lehetséges, különben szép számú történelmi évforduló közül éppen december elsejét fogadta el Románia nemzeti ünnepe napjának, honi magyarságunk a döntést ujjongva fogadta. Irányába, a magyarság felé kilőtt nyílként értelmezte, márcsak azért is, mert a határozatot számos és jól megrendezett magyarellenes kirohanás előzte meg, amelyek nem egyike még azt is megkérdőjelezte, hogy jogunk van-e egyáltalán szülőföldünkhöz ... Mindennek ellenére nem vitattuk azt, hogy december történelmi fordulat volt a románság életében, megértően viszonyultunk akaratához, márcsak azért is, mert Gyulafehérvár nekünk, magyaroknak is sokatmondó hely. A nagy egyesülés ugyanis nagy és, miért ne vallanánk be, a kor szellemét jócskán meghaladó ígéretekkel párosult. A Gyulafehérvári Kiáltvány szándéka szerint ugyanis úgy rendezte volna a kisebbségi sorba szakadt magyarság helyzetét, hogy az, ha az ígéretek valóra válnak, pillanatra és semmilyen körülmények között sem érezte volna idegennek, megtűrtnek magát Romániában. Sajnos, a kilátásba helyezett jogok — autonómia, anyanyelvhasználat, iskolahálózat, az identitás megőrzését biztosító intézmények stb. — jórészt papíron maradtak, illetve megcsöktek. Ha tehát a románságnak van miért visszatérnie 1918. december elsejéhez, bátran kijelenthetjük: van miért nekünk is. Ma sem kérünk, követelünk többet, mint azt, amit akkor ígértek. Gyulafehérvár szelleme, sajnos, nem tört utat magának. És amikor e kijelentő mondatot papírra vetem, nem föltétlenül csak a nemzetiségi kérdés rendezésére, illetve rendezetlenségére gondolok. Az a tolerancia, amelyről annak idején tanúságot tett Goldis, Hosu vagy akár Maniu, rég a múlté. Magában a szigorúan vett román társadalomban is ritka madár. S ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a ma sorra kerülő jubileumi évforduló, amely egy viszálykodó, már-már acsarkodó, mindenképpen megosztott románságra köszönt rá. Az ellentétek, amint azokról részletesen írtunk, oly nagyok, hogy még a közös ünneplés is elmarad. A hatalom külön, a demokratikus ellenzék a maga során szintén külön emlékezik. Nyilván az egyik egyféleképpen, a másik másképpen. Márpedig éppen egyesülést, egységet, összetartást emlegetni ilyen körülmények között, több mint furcsa. S mindez miért? Ismét csak azért, mert azok, akik kezükben tartják az ország kormányrúdját, megfeledkeznek ígéreteikről. Nem csak azokról, amiket közvetlenül az 1989. decemberi forradalom lelkesítő pillanatában az erdélyi, a romániai magyarságnak tettek, hanem azokról is, amelyeket az ország egész lakosságának, saját véreiknek is kilátásba helyeztek! Mert mi valósult meg a „ front“ programjából? Azt, igaz, nem mondhatjuk, hogy semmi, de azt igen, hogy nagyon kevés. S ezt mi éreztük elsőkként, hiszen épp a nekünk tett ígéreteket vonták vissza a leghamarabb, Marosvásárhelyen a magyarságot leckéztették meg elsőnek. Hogy aztán sorra kerüljenek a román társadalom más szegmentumai is: az Egyetem téren az értelmiségiek ,a diákok, 1991 szeptemberében a kormányzó párt reformszárnya és így tovább. Hogy máig I. Mihály látogatási szándékának bejelentése után eljussunk oda: nem igazi hazafi az, aki nem úgy táncol, ahogy a hatalom fújja. Különösebben nem érdekel az, hogy a trónjától a kommunisták által megfosztott király jön-e vagy sem. Az viszont igen, hogy a hatalom hogyan kezeli, miként közelíti meg a kérdést. A diktátum pozíciójából, vagy az egyetemes emberi jogok szemszögéből. Mert azért ez sokat mondhat a hatalom természetéről. Elvégre mit volt „szerencsénk“ látni a minap? Azt, hogy — bár mindvégig tagadták a neokommunista szemlélet vádját — válságos helyzetben „egy emberként, sziklaszilárd egységben tömörültek“ az ország vezetője köré — kik? — a kommunizmus szellemét továbbélesztő, a Ceausescu-diktatúrát rehabilitálni próbáló erők. Csak azért, hogy átkot szórjanak a másként gondolkodók, a változásokra szavazó demokratikus erők fejére. Furcsa megemlékezést véltem. És nem csak a politikai nézeteltérések okán. Mert túl a paloták kapuján, az utcán, a fagyos otthonokban milliók nemcsak emlékezni, hanem egyszerűen élni is akarnak. GYARMATII JÁNOS A DECEMBER ELSEJEI SZÜNNAP MIATT KÖVETKEZŐ LAPSZÁMUNK PÉNTEKEN, DECEMBER 3-ÁN JELENIK MEG • Egység nélkül az egység ünnepén ...és ünnepi kredenc • Városon egy, falun két gyerek engedélyezett (Kínában) • Kultúra kilóban számítva • Kik a babalaók és hányan vannak? • Riadt menekülés a földtől • Harmincperces telefonbeszélgetés — elnöki szinten • Fő a leleményesség • Decemberi áhítat Ésalás 49 :23/b: „ ... én vagyok az Úr kit akik várnak, meg nem szégyenülnek“. Az adventi idő gyorsan érkezett meg. Nemcsak azért, mert hamar hideg lett s fehér hó uralja már november közepe óta a háztetőket, fákat, kerteket és sok helyen az utcákat is, de azért is, mert a várakozás a szeretet ünnepe után forró sóvárgássá vált meg nem értést hordozó földünkön vagy éppen országunkban. Ez a megsürgetett advent akar megajándékozni minden megszomorodott szívet a legszebbel: a szeretet urával. Nem tudunk élni szeretet nélkül. Elhibázzuk a szavainkat, mikor szólni kell, érzéseinket, mikor örülni kéne más örömének, vagy sírni kéne együtt a sírókkal. Valahol utat tévesztettünk, mint a keleti bölcsek karácsony éjszakáján. El szeretnénk jutni a szeretet királyához, de az oda vezető úton eltűnik sokszor a csillag, mert vakok lettünk, és ennek a nagy gyűlöletnek, amit hordozunk vagy amiben élünk, csak sötét éjszakája van, s jaj, csillaga nincsen. De megszűnt az Isten. Még most megszűnt. Adventi heteinkben ajándékozó szava, Igéje még széppé teheti életünket. Ahhoz, hogy megérkezzél Betlehembe, nemcsak sóvárogni kell a szeretet után, de adni is kell tudni szeretetet másoknak. Otthon a családban, a munkahelyeden, a veled szemben ülő munkatársadnak, otthon a néped között, a veled együtt botorkáló szerencsétlen emberiségnek. Próbáld meg Isten parancsát betölteni, s ha nehéz is, győzzön benned a szeretet. Legyen az advented másabb, mint sokaké: ne embereknek emelj dicsőséget, hanem kezdj hozzá a jászolbölcső faragásához, hargitai fenyőfából lelked békességéből vagy békételenségéből, az alázat szívveréséből, hogy karácsonykor az Ég Királya benne, neked is megszülessen, szépet hozzon: önmagát. Adventi közös imánk legyen a mai Ige: „...én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek“. Ámen. CSIHA EMESE 91. Kívánok a Magyar Szó szerkesztőinek, olvasóinak áldott karácsonyt. Köszönöm biztatásukat, leveleiket. Legyen mindannyiukkal Isten őrző szeretete. Javaslatok a székelyföldi névelemzési kísérletekkel szembeni önvédelem megszervezésére A fasiszta ideológián, fajelméletben alapuló névelemzés gyakorlatának feltámasztására irányuló kísérletek (B. Kovács András riportjai a Romániai Magyar Szó 1993/1165, 1169, 1173—1174. számaiban) azt bizonyíték, hogy a Székelyföldet ismét a ‘20-as évek hírhedt kisebbségellenes oktatásügyi miniszterének, Anghelescunak szelleme járja be, ezúttal hivatalos kiküldetésben lévő tanfelügyelőnő képében. Mint ismeretes, az 1924. július 26-i törvény 8. cikkelye előírta, hogy azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, gyermekeiket csak román előadási nyelvű iskolába járathatták. Így indult meg a származáskutatás és névelemzés, amelytől tizennégy éven át hangos volt a bukaresti parlament és a Nemzetek Szövetsége (lásd Mikó Imre: Huszonkét év. Budapest, 1941, 50. old.). Ekképpen erőszakos módon magyar ,valamint más nemzetiségű gyerekek százait-ezreit fosztották meg azon joguktól, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. Több ilyen esetet is felsorol Bíró Sándor Bemben, 1989-ben megjelent műve (Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok, 1867—1940). Mint a riportból kiderül, az illető minisztériumi kiküldött második székelyföldi kiszállására 1. év október 15-e körül került sor, míg az első szeptember elején volt. E tény sokatmondó. Ugyanis a két időpont között fontos politikai esemény zajlott le: Románia az Európa Tanács tagja lett. De úgy látszik, e tény nem jelentett semmilyen szemléletváltást egyes kormányzati szervek részére. Hiszen még alig száradt meg a tinta az október 7-i, Melescanu külügyminiszter által Bécsben aláírt Európa Tanácshoz való csatlakozási okmányokon, köztük lévén az Emberi Jogok Konvenciója is, illetve az október 8—9-i, állam- és kormányfők ugyancsak bécsi csúcsértekezletén elfogadott politikai nyilatkozaton, mellette a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására vonatkozó függeléken, és íme, mintha semmi sem történt volna, néhány nap múlva folytatódott a névelemzési akció. Nem lehet felháborodás nélkül elolvasni az ezzel kapcsolatos beszámolókat, elítélvén azt az arrogáns, önkényes viselkedést, amellyel e tanügyminisztériumi kiküldött a legelemibb emberi jogok lábbal tiprásában vette ki részét. Ugyanakkor elgondolkoztató, ahogyan az illető szenvedő alanyok, de elsősorban a meglátogatott iskolák, óvodák tanárai, pedagógusai viszonyultak ezen dolgokhoz, eltűrték a fenyegetőzéseket, „rémes lelkiállapotban maradtak“, félénken próbáltak magyarázkodni a valós nemzetiségi, felekezeti viszonyokról stb. A harmadik riport (RMSZ 1993/1173—1174. sz.) — a sorozatos visszajelzések után — már valóságos segélykiáltás a közvéleményhez az ilyen természetű próbálkozások elleni önvédelem megszervezése érdekében. A fentiek fényében felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ilyen megnyilvánulásokra 1993-ban sor kerülhetett? De ez megkérdőjelezi azt a módot is, ahogyan egyes honfitársaink általában az emberi jogokra, sajátosan pedig a kisebbségi jogokra vonatkozó előírásokat, törvényeket ismerik. Mert véleményem szerint az érdekelt személyek részéről nem kínos, megalázott helyzetből eszközölt magyarázkodásokra lett volna szükség e minisztériumi hölgy minősíthetetlen viselkedésének, illetve próbálkozásainak visszaverése, hanem igenis, emelt fővel, egyenrangú félként tárgyalni vele, igazságunk teljes tudatában, jogaink megfelelő szinten való ismeretében, csírájában elfojtván az ilyenfajta törvényszegéseket. És elsősorban érdekré- SZIGETI LÁSZLÓ (Folytatása a 3. oldalon) Mit mondanak Ki lesz a „csíki" A demokráciának nagy átkai, ha nagyon nem akarnak valamit mondani, túl nagy cirkusz igényeltetik a meggyőződéshez. Ez a hatalom oldaláról. A többiek ezt másként érzékeltik. Ha a hatalom nem kap partnert céljaihoz egy közösségben, ugyancsak a demokrácia nevében megkereshet olyanokat, akiket képviselőnek nevez ki. S ugyancsak demokratikusan akár tiltakozni — is — lehet ellene. December elseje a román nép legnagyobb ünnepe. Patetikus felszólítások, nyilatkozatok hívnak mindenkit Gyulafehérvárra ünnepelni. Különösen, érvényes ez a hatalomhoz közel állókra. Amíg az emberek ünnepelnek, nem kérik számon azt, ami nincs. Hargita megyében kényes kérdés ez az ünneplés. Na, nem azért, mintha itt nem lenne ünnep. Lesz. Minisztériumi utasítás figyelmezteti az iskolákat, hogy ünnepi megemlékezéseket kell tartaniuk. Akiknek szívügyük, azok utasítás nélkül is a nevünkben Gyulafehérváron , szerveznek ilyeneket A gond a továbblépés: olyan gesztus Hargita megye részéről, mely kellő súlyú, kellően népszerűsíthető ország a világ előtt. Ki az illetékes arra, hogy egy ilyen gesztust elkövessen a román nép nemzeti ünnepén? A mai álláspont szerint semmiképp sem egy demokratikusan választott népképviselet. Abban a megyében, ahol a románság éppenhogy eléri a 14%-ot, meg kell gondolni, mit bízunk a demokráciára... Ezért az ügy szervezője, a Megyei Közigazgatási Bizottság lesz, azaz az állam (értsd: kormánypárt) képviselőinek prefektus által vezetett testülete a megyében. A Közigazgatási Bizottság ülésére meghívottak — a bizottság tagjain kívül a megyei tanács vezetői, polgármesterek — két kérdésben kellett hogy döntsenek: a hivatalos delegáció személyi összetételéről, illetve arról, hogy aláírják-e vagy sem azt a dokumentumot, amit a delegációnak vinnie kell a gyulafehérvári ünnepségekre (Sajnos, immár sokadszor erről az ülésről is csupán a résztvevők beszámolói alapján tájékoztathatunk, ugyanis a Hargita megyei prefektúra intézményét jellemző titkolózás miatt nem lehettünk jelen az eseményen.) Ezek szerint Hargita megye hivatalos delegációját a gyulafehérvári rendezvényeken a prefektus, a megyei Vatra vezetője és a hollói polgármester alkotja majd. Az ő kezükbe tette le a Közigazgatási Bizottság azt az — előre elkészített és nemzeti színekben szépen kinyomtatott — dokumentumot, amelynek aláírásától Nagy Sándor alprefektus antiidőket idéző felszólalása után még azok a magyar polgármesterek is tartózkodtak, akik talán hajlandók lettek volna erre. Hosszas filológiai viták tárgya volt — legalábbis az újságírók körében — az elfogadott nyilatkozat. A műfaji megnevezés — Credentional — ugyanis egyetlen szótárban, a román nyelv értelmező szótárában sem szerepel. A szócsalád mint olyan, szoros kapcsolatban áll a francia credence, magyarul kredenc, vitrin, kirakat szóval, de az értelmét a legjobban a latin credenziából származtatással hitvallásként — hitlevélként — fordíthatjuk. Lássuk hát, milyen „hitvallással“ jelentkezik Gyulafehérváron Hargita megye hivatalos képviselete? „Románia, Hargita megye HITLEVÉL Most, a román nép történetének legjelentősebb eseménye a sokszor megálmodott Egyesülés beteljesülésének 75. évfordulóján az ünnepi ülésre összegyűlt Hargita megyei Közigazgatási Bizottság megbízza .... urakat, hogy a Románia Nemzeti Ünnepe alkalmából 1993. december elsején Gyulafehérváron rendezett ünnepségeken Hargita megyét képviseljék. Felhatalmazzuk képviselőinket, hogy a Nagy és Igazságos Egyesülés Fővárosában részt vegyenek az 1918. december elsejei Nagy Román Nemzeti Gyűlés kiemelt fontosságának felidézésében. Biztosítjuk küldöttségünk jogát, hogy újra kifejezze valamennyi román rendíthetetlen egységakaratát s közvetítsék az egész nemzet egységre szólító üzenetét a Románia Alkotmányában szentesített demokratikus értékek megőrzése érdekében. Küldöttség alázattal hajoljon meg és tisztelegjen azon derék románok emléke előtt, akik vérüket ontották eszményünk megvalósításáért, meghaltak a román nemzet szabadságáért és egységéért! Biztosítjuk küldöttségünk jogát, hogy kifejezze teljes hajlandóságunkat a nemzeti egyetértésre, a demokratikus Romániában élő összes nemzetiségek egyenlő jogokkal s kötelezettségekkel való kezelésére.Mindezekért adtuk a jelen hitlevelet 1993. november 25-én. A Közigazgatási Bizottság elnöke, a Közigazgatási Bizottság ülésének résztvevői: .... “ A megyei tanács elnöke, aki kétségbevonta a hatalom által a lakosságra erőltetett közigazgatási vezetés kompetenciáját, hogy a lakosság nevében nyilatkozzon — ez minden demokráciában a közösség által választott vezetők joga és kötelessége —, leckét kapott (eredeti, hazai) demokráciából. Viszont a hatalmi manőver állásfoglalásra kényszerítette a megyei tanácsot: „KÖZLEMÉNY Egy állam nemzeti ünnepének a honpolgárok általános akarata és szellemisége kifejezőjének kell lennie az ünnepelt ese-BIRTÓK JÓZSEF (Folytatása a 3. oldalon) Kollektív jogok és liberális eszmék Mint már arról hírt adtunk, november 26 és 28 között Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kolumbán Gábor, az SZKT Állandó Bizottságának alelnöke, Toró T. Tibor, a MISZSZ elnöke, valamint Szilágyi Zsolt és Mátis Jenő parlamenti képviselők Budapesten részt vettek a Liberális Világkonferencián. A munkálatok idején tartott előadásában Markó Béla szövetségi elnök arról beszélt, miképpen egyeztethető össze a kollektív kisebbségi jogok fogalma a liberális eszmerendszerrel. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy számos egyéni jog természeténél fogva csak közösségben, illetve intézményes formában gyakorolható. Az előadásokat követő vitában Takács Csaba ügyvezető elnök is felszólalt. Úgy értékeljük, hogy a konferencia zárónyilatkozatában megfogalmazott állásfoglalások, különösen a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos megállapodások előrelépést jelentenek nemcsak a modern liberalizmus eszmerendszerében, hanem a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések nemzetközi politikai megítélésében is. A konferencia alkalmat adott arra is, hogy az RMDSZ-küldöttség tagjai tárgyalásokat folytassanak a Fidesz vezetőségével. Markó Béla szövetségi elnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök hangsúlyozta a kapcsolattartás és a kölcsönös tájékoztatás fontosságát. Ezenkívül az RMDSZ-küldöttség megbeszéléseket folytatott más pártok vezetőivel és jeles politikai személyiségekkel, tájékoztatva őket a szövetség céljairól és jelenlegi állapotáról. (RMDSZ-tájékoztató) Új sorozat romániai magyar szó 1200. Szám Piata Prései Libere 1., sector 1. 1993. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ . . . szerkesztősége decemberi 79776 Bukarest 33. Szerda Szabad Sajtó tér 1., kerület 79776 Bucuresti 33. Postacím: Redactia TELJES MEGOLDÁS az Bukarest.Bd.Libertatii.Bl. 13 tel:312. 31 .14,fax: 312 26 06 Képviselőiink: Arad : 096/63.34.73;Brassó: 092/11.81.07 Kolozsvár: 095/18.95.13 Szatmári 099/73.26.27 Temesvár: 096/13.38.14 Craiova: 094/12.36.76 Galati: 093/43.69.33 Iasi: 098/11.35.76; Pilisti: 097/6339.08. 3.59. Gyorsan élünk, de legalább rosszul Nem csak a kínai cukrot, a sarlós kalapácsot is megesszük Új szokásokat honosít meg az átmenetbe való átmenet korszaka (mert ez még nem az igazi). Régen ilyentájt több család összeállt, és vett egy malacot, hogy legalább Karácsony előtt ne ácsorogjanak naphosszat a hentesbolt előtt. Viszont senkinek sem jutott volna eszébe egy zsák cukrot venni, és azt osztogatni rokonokkal, ismerősökkel. Mindenki kiállta a sorát az 1, 3 vagy 5 kiló cukorért, az elárusító jókedvétől függően. Különben sem adtak egy zsák cukrot (csak valakiknek, de ez egészen más lapra tartozik). Most azonban rászokunk a nagybani vásárlásra. Egyrészt, mert úgy olcsóbb, és ez manapság nagy szó. Másrészt mert másként nem minden kapható. Maholnap „kicsiben“ semmi sem kapható, mert a kereskedő nagyobb hasznot vág zsebre, ha gyorsítja forgalmát, nem bíbelődik méricskéléssel, és mert zsákban könnyebb a vevőre tukmálni mindenféle macskát. Sokan jártak így a kínai cukorral. Kolozsváron szörpkotyvasztási iparengedélylyel rendelkező kft. bocsátotta áruba „normán felüli“ készletét, és az emberek cipelték boldogan. Otthon aztán gondokba estek, amikor az 50 kiló cukor elosztásába kezdtek. Kiderült, hogy a zsák tartalma több kilóval súlyosabb. A bőség zavarából könnyű kilábalni, a testvérek, sógorok, menyek, anyóstársak szívesen eldekáznak egymás között, de a súlytöbbletet nedvesség okozta. A cukor úgy nézett ki, mintha a Szamosba mártották volna tavaszi áradáskor: sárga és ragacsos. Ráadásul a zsák mélyéről előkerült a kínai címke (szintén „mádé“). Mindezt összevetve a fertőzött cukorról a sajtóban keringő hírekkel, érthetővé válik, hogy sokan zárándokoltak el az egészségvédelmi felügyelőséghez egy kis mintával. Itt át kellett esni a menetrendszerűen bekövetkező kellemetlenségen. Az állami intézmények alkalmazottjai még mindig súlyos sértésnek tekintik, ha szolgálati idejükben munkával zavarják őket. A méltatlankodás támadásban jutott kifejezésre. NITS ÁRPÁD , (Folytatása a 3. oldalon) PUCCS PÁLFALVÁN! (Telefaxon) — Két esztendeje a Szatmár megyei Pálfalván úgy alakultak a dolgok, hogy nem csak a polgármester, de helyettese is magyar lett, ami nem tetszett mindenkinek. Ez utóbbit mindenképpen le akarták cserélni azóta is, de a tanácsban az őt támogató RMDSZ-tanácsosok voltak többségben. Ez ideig, mert a múlt pénteken váratlan fordulat történt: mint a krónikást megkereső RMDSZ-frakció tagjai elmondták, az egyik képviselőjük, az amaci Kiskasza Vilmos átpártolt a rózsás, nemzeti egységes táborba és ennek köszönhetően sikerült leváltani Deák Gyöngyi alpolgármestert • Az előzményekhez tartozik, hogy az ellentábor egyik tanácsosa, a rózsás párti Ardelean Ioan a végleges engedély megszerzése nélkül elfoglalt egy területet, ahová cserépgyárat akar építeni, amit a közelben lakók elutasítanak, hisz egy ilyen üzem megzavarhatja hétköznapjaikat, zajt és szennyezést okoz. A községvezetők leállították az építkezést, ami nevezett személy lelkesedését nem váltotta ki. Megkezdődött a lobbyzás, melynek első „gyümölcse“ Deák Gyöngyi alpolgármesteri posztjából való felfüggesztése. • Az esettel kapcsolatban kikértük Pécsi Ferenc parlamenti képviselő véleményét. (Folytatása a 4. oldalon)