Romániai Magyar Szó, 1996. február (8. évfolyam, 1910-1938. szám)

1996-02-01 / 1910. szám

□ Füstbe ment terv □ Ismét Davos CD Újjáélesztik hamvaiból CD Tegnaptól női selejtező CD Halálosan megfenyegették CD Állta a sarat CD Diego a „komplett szamáréról CD Taljánok Albionban CD Folytatja a rúdugró-fenomén CD Sommás ítéletek A múlt rendszer egyik kulcsfogalma a politikai megbízhatóság volt. Az általános társadalmi hisz­téria légkörében, amikor minden baleset, sőt ter­melési lemaradás mögött az osztályellenség szabotázsát szimatol­ták, nem a szakmai hozzáértés, hanem a politikai megbízhatóság volt a legfőbb szempont, nehogy a takarítóasszony homokot szórjon a fogaskerekek közé. A rendszert a bizalmatlanság jellemezte; nem azt nézték, ki mutat ellenséges ma­gatartást, hanem hogy kiről feltételezhető ilyesmi. Mivel az emberek lelkébe nem lehet belelátni, a káderes formális kritériumok alapján ítélt, mégpedig általában rosszhi­szeműen, ahogy akkortájt mondták: „éberen". Inkább vesszen száz ártatlan, minthogy egy miatt neki gyűljön meg a baja. Az „egészségtelen származás" mellett baj volt, ha valakinek rokonai voltak külföldön, ha vallásos volt, ha katonaként nyugati fogságba esett, ha cserkész vagy híradós levente volt, ha azelőtt a Szociáldemokrata Párt vagy a Magyar Párt tagja volt, utóbbi időben már a Magyar Népi Szövetség tagsága is kompromittáló életrajzi adatként szerepelt Tessék jól megfigyelni: nem arról van szó, hogy mit tett az illető, hanem arról, hogy milyen gyanús kategóriába sorolható. Ellentétben a demokratikus társadalmak­kal, amelyek az ártatlanság védelmére épülnek, vagyis mindenki ártatlannak számít, amíg az ellenkezőjét rá nem bizonyítják, a diktatúra csupán lehetséges bűnösöket ismer, akik közül egyesekre még nem sikerült rábizonyítani vétkes voltukat. Nos, ezt a bizalmatlanságot és a be­skatulyázás módszerét átvettük a diktatú­rától, azzal a különbséggel, hogy most a fekete bélyegzőn nem az áll, hogy „osz­tályidegen", hanem az, hogy „kommu­nista". Nincsen ugyan hivatásos káderes, de kapcabetyárok önkéntes alapon denunciálnak élő szóban és sajtóban, azt híresztelve X-ről és Y-ról, hogy párttagok, sőt párttitkárok voltak, akár igaz ez, akár nem. Most sem merül fel a kérdés, hogy ebben a minőségben az illető mi rosszat tett, egyszerűen beskatulyázásról, címké­zésről van szó. Na és ha párttag volt valaki, akkor mi van? Párttaggá sokféleképpen válhatott valaki. Az idősebbek közül lehettek a szocialista vagy éppen kommunista eszmék őszinte hívei. A harmincas évektől kezdve az európai és észak-amerikai értelmiség színe-java baloldali beállított­ságú volt, elsősorban visszahatásként a terjedő fasizmussal szemben. A sztálini diktatúrából való kiábrándulás fokozato­san következett be, a mi tájainkon sok kommunista úgy érezte magát, mint a krisztusi szeretet hívei az inkvizíció korában. Egyik-másik illegalista, miután megjárta a Siguranja és a magyar kémelhárító vagy a csendőrség börtöneit, még a Securitate zárkáival is megismer­kedett­­ belülről. Egyesek csak azért iratkoztak be a pártba, mert egyébként nem tarthatták meg az állásukat, nem léphettek elő. Ez valóban elvtelen, kétszínű, megalkuvó álláspont volt; ezt még azok is elítélték, akik annak idején meggyőződésből léptek be a pártba, és később csalódtak benne. Mégis, ezt a megalkuvást a közvélemény nem ítélte el szigorúan; kissé úgy tekin­tették, mint az adógaras példázatát a Bibliában: ha ilyen a játékszabály, így kell j­átszani. Bizonyos munkakörökben job­­bára csak azok maradtak a párton kívül, akiket valami okból úgysem vettek volna fel. De ezek is beléptek a szakszervezet­be, a nőszövetségbe, a Szocialista Egy­ség Frontjába. És ha valaki párttitkár volt a falujában, a műhelyben, az iskolában? Voltak köztük karrieristák, akik a fentről jövő utasítások túllicitálásával igyekeztek érdemeket szerezni, mások felett hatalmaskodtak, anyagi előnyöket biztosítottak maguknak a pozíciójuk és túlbuzgóságuk révén. Voltak azonban olyanok is, akik igyekeztek enyhíteni a fentről jövő nyomást, védték az embereiket, védték az iskolát. Ismer­tem nagyon rendes tanfelügyelőt, gyári­gazgatót, sőt megyei pártaktivistát is. Aki pedig ezt látatlanban tagadja, ugyanarra a sokat hallott álláspontra helyezkedik, amely szerint „becsületes kulák nincs”. Azt se feledjük el, hogy az akkori hata­lom egy ideig gondot fordított arra, hogy az egyes testületek összetétele meg­felelőn a statisztikai arányoknak: ennyi férfi és nő, ennyi munkás, paraszt és értel­miségi stb., ezért szükség volt „szolgála­tos kisebbségiekre" is. Igaz, hogy igyekez­tek szolgalelkű embereket válogatni, de ez nem mindig sikerült, néhányan tisztesség­gel megállták a helyüket, amíg félre nem állították őket. Olyan vélemény is elhangzott, hogy nem bízhatunk meg azokban, akik a múlt rendszerben a magyar művelődési életben legalább középszintű állást töltöttek be. Nem világos, mit kell értenünk közép­szintű alatt, de bizonyára ide tartoznak az iskolaigazgatók, tanfelügyelők. Ezek természetesen mind párttagok voltak. Akadtak köztük hitványak is, de sokuknak hálával tartozunk, hogy megvédték azt, amit lehetett. Hogy csak egy példát említsek: Mezei Sándor a csombordi szőlészeti középiskola igazgatója volt, egyben tanfelügyelő és pártbizottsági tag is. Iskolája országos hírű volt, mikor egy felső rendelettel megtiltották a szaktan­­tárgyak tanítását a kisebbségek anyanyel­vén. Mezei nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy az ő iskolájában több mint egy évig még magyarul tanítottak. És mi lett volna, ha egy magyar ember sem vállalt volna igazgatói, tanfelügyelői megbízást? A Kárpátok géniusza és a dr. ing. acad. sírva fakad? FEY LÁSZLÓ (Folytatása a 3. oldalon) Irán­i rakétapróba Regionális hatalommá akar válni Amerikai közlések szerint Irán januárban olyan új, kínai gyártmányú rakétát próbált ki, amely poten­ciálisan az eddiginél nagyobb fenyegetést jelenthet a Perzsa(Arab)-öböl olajútvonalaira nézve. A száz kilométeres hatótávolságú rakéta hajók elleni támadásra szolgál. Scott Redd altengernagy, az öböl térségében állomásozó amerikai haditengerészeti erők főpa­rancsnoka kedden újságíróknak elmondta, hogy a C­802 jelzésű rakétát az Arab-tenger északi részében, az öböl bejáratánál próbálta ki az iráni haditen­gerészet. Megítélése szerint a rakéta megjelenése „új dimenziót kölcsönöz a nemzetközi hajózási útvo­nalakra leselkedő feltételezett iráni fenyegetésnek". Nem bocsátkozott találgatásokba az iráni szándékokat illetően, mindazonáltal utalt arra, hogy Teherán az utóbbi két évben nagy mértékben meg­növelte hadtengerészeti erejét az öböl körzetében. Jelezte, hogy az amerikai katonai vezetés szoros megfigyelés alatt tartja a térséget és az iráni lépéseket. Washington meggyőződése, hogy Teherán regionális hatalomként szeretne - akár katonai ereje révén - minél nagyobb befolyásra szert tenni a térségben. Elfogták a temesvári családirtás két tettesét Két héttel a C.Davilla utcai hármas gyilkosság után, amelynek áldozatul esett a háromtagú Kecsenovics család - apa, anya és leány -, a temesvári rendőrségnek sikerült elfognia a szörnyű tett két elkövetőjét: Roman Cristian Dan 25 éves és Panduru Mihai Roberto Carlos 20 éves büntetett előéletű foglalkozás nélkülieket. A harmadik gyilkos, a 22 éves Nechitescu Marius Claudiu ellen elfogatási parancsot adtak ki és országszerte keresik. Hogy kitől származott a gyilkossággá fajult betörés ötlete, nem derült ki, annyi bizonyos, hogy az egyik fiatalember anyja rajta volt a Kecsenovics család adósainak listáján (valutát kölcsönöztek neki 10 %-os kamattal). Január 4-én este a háromtagú rablóbanda egy BMW gépkocsin közelítette meg a házat, a negyedik résztvevő, a kocsi vezetője állítólag nem tudott tervükről. Miután minden elcsendesedett, Panduru, Roman és Nechitescu (előbbi kettő egy baseball ütővel és egy asztallábbal felfegyverkezve) behatoltak a házba, és elkezdtek pénz után kutatni. Egyre dühödtebben hányták szét a lakást, mert nem találtak semmit. A zajra felébredt a Kecsenovics család két nőtagja, Magda és Herzi, akik a szomszéd szobában aludtak. Leütötték őket, majd ugyenerre a sorsra jutott a közben felébredt házigazda is. Mivel a pénz csak nem került elő, a rablók vízzel fellocsolták Ion Marin Kecsenovicsot, és addig kínozták, amíg elárulta a pénz rejtekhelyét, a tévékészülék alatt... A rablók nem voltak mege­légedve a zsákmánnyal (4600 márkát és 800 ezer lejt találtak), továbbfolytatták a kínzást, majd látva, hogy áldozataik életveszélyes állapotba kerültek, elmenekültek. A pénzt testvériesen elosztották - az „ártatlan" gépkocsivezető 300 márkát és 200 000 lejt kapott a szolgáltatásért -, majd a Bega-partra siettek, ahol megszabadultak a véres ruhadaraboktól és a gyilkosság fegyvereitől. Állítólag abban egyeztek meg, hogy egyikük (Nechitescu) felhívja a mentőket, mert az áldozatok akkor még életben voltak. Ez a telefonhívás, amely megmenthette volna a Kecsenovics család életét elmaradt... , , A fenti rémhistória a két gyilkos vallomása alapján állt össze. Úgy kerültek ho­rogra, hogy a hangzatos Roberto Carlos névre hallgató banditának, aki Lovrin nagyközségbe vonult vissza a fáradalmakat kipihenni, eljárt a szája (kíváncsi volt az áldozatok sorsára...). Ami nem áll össze, miért volt a fiatal Kecsenovics lány utcai ruhában éjjel kettőkor, és miért nem tett feljelentést a BMW sofőrje, hisz az egész város tudta, mi történt a Davilla utcában? A gyilkosokra maximális büntetés azaz húsz év szabadságvesztés is várhat. Egyelőre azonban egyikük, a 22 éves Nechitescu szabadlábon van f­­l. Miután hétfőn este a temesvári helyi televízióban bemutatták a Kecseno­vics család két elfogott gyilkosát, jelentkezett a rendőrségen a 24 éves Ursan Len Longvics, a rablóbandát szállító BMW sofőrje. Azt állította, hogy a gyilkosság éjszakáján nem „kapcsolt", mivel a sötétben nem látta a vérfoltokat a három rabló ruháján, de később az újságokban megjelent tudósítások alapján rájött az igazságra. Január 30-án, kedden délben 12 órakor végül jelentkezett rendőrségen a harmadik gyilkos, a 22 éves Nechitescu Marius Claudiu is, valószínűleg a kedd reggeli temesvári sajtóból értesülhetett arról, hogy társai lebuktak, és rájött, hogy semmi esélye. Nechitescu vallomást tett, amelyben beismerte a Kecsenovics család lemészárlását, a rendőrök szerint a szeme sem rebbent, amikor a „véres" részleteket elmesélte. Temesváron utoljára 1968-ban volt hármas gyilkosság. PATAKI ZOLTÁN ISA­­­W ACTA ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP BUKAREST • ÚJ SOROZAT 1910. szám • 1996. február 1., csütörtök e óra: 400 lej LOT­ E/' Sikersztori Sooter’s módra Interjú KRESZ JÁNOSSAL, a Sooter’s Kft. tulajdonosával Lapunk január 27-én, a székelyudvarhelyi Sportcsarnokban színvonalat, hogyan kell bemutatniuk az árut, meggyőzniük a vevőt arról, hogy náluk a legjobb minőséget kapja a legelérhetőbb áron. ■ Tapasztalatai szerint milyen mértékben érvényes az üzleti életben a mondás: „Ha sikeres akarsz lenni, duplázd meg kudarcaid számát!” ? - Általában igaz. Ellenben azok, akik franchise rendszerben ve­lünk dolgoznak, nem kell saját hibáikból okuljanak, nincs kudarc, hiszen készen kapják a rendszert, mely saját 30 éves tapasztala­taimra épül. Ily módon ők megtakaríthatnak 10-15 év tanulóidőt. ■ Úgy tudom, Krész úr. Ön nemcsak üzletember, hanem elismert fotóművész is. Hogyan fér meg egymás mellett a művész idealiz­musa, csapongó fantáziája és az üzleti életben nélkülözhetetlen pragmatizmus, hideg fej? - Miután Kanadában megvásároltam életem első fényké­pezőgépét, sokat fotóztam kedvtelésből. Iparkodtam ebben is az át­lag fölé nőni, továbbképzőkre jártam, s idővel Kanada legjobb fotósai közé küzdöttem fel magam. Kiállításokon jó néhány díjat szereztem, s kb. 25 évvel ezelőtt megkaptam két, fotósok számára igen meg­tisztelő címet, szakmai fokozatot. Ezek a Professional Photographer of America és a Photography Councilier. Mint művész a fényképe­zést hobbinak tekintem. Én azon szerencsés kevesek közé tarto­zom, akik hobbijukkal keresik kenyerüket, szeretem amit csinálok. Azt hiszem, ez sikerem egyik titka. ■ Több évtizedes üzle­ti tapasztalattal a háta mögött, mit tanácsol a romániai vállalkozóknak? - Fogalmazzanak meg maguknak konkrét célokat, igyekezzenek beszerezni minél több hasznos információt, legyenek tisztában az úton rájuk váró akadályokkal, s tudatában saját szakmai ismereteik szintjének. Dolgozzanak rendületlenül, megtorpanás nélkül céljaik megvalósításáért, ne adják fel soha. Én is voltam kritikus helyzetben, de kitartottam, s egy idő után látni kezdtem a fényt az alagút végén. megrendezett immár hagyományos Farsangi Bálját megtisztelte jelenlétével Kresz János-John Kresz, a bál lobiját felajánló Sooter’s cég tulajdonosa. Kresz János 1956-ban hagyta el Magyarországot s Kanadában telepedett le. Első fotóműtermét 1960-ban nyitotta meg, Sooter néven. 1990-ben, amikor úgy döntött, hogy vállalkozását szü­lőföldjén bővíti tovább, a Sooter's cég Kanadában immár 346 üzlettel és négy nagy fotólaboratóriummal rendelkezett. Jelenleg Magyaror­szágon több mint 120 Sooter's üzlet működik, a cég jelen van szinte valamennyi erdélyi nagyvárosban, s rohamosan terjeszkedik Közép- és Kelet-Európa többi országában is. Kresz Jánost a báli műsorszü­netében arra kértük, avassa be olvasóinkat nem hétköznapi sikereinek kulisszatitkaiba. ■ Krész úr, úgy gondolom, joggal nevezhetjük Önt sikeres üzlet­embernek, életét jellegzetes újvilági karriertörténetnek. Hogyan kezdődött, s mi a titok, mely sikerre vezette? - Miután Kanadában néhány éven keresztül föld alatti építkezé­seken dolgoztam, elhatároztam, fotószalont nyitok. Hárman vágtunk bele a vállalkozásba, egyik társam fényképész, a másik szervező volt, én pedig az anyagi hátteret biztosítottam. Néhány ezer dollárt fektettem bele az üzletbe, melyet néhány hónap leforgása alatt el is veszítettünk. Társaim elkedvetlenedtek, kiléptek a vállalkozásból, én azonban nem adtam fel, tanulva a kudarcokból, próbáltam egyre job­ban csinálni. Ha sikert akarunk elérni, fontos, hogy jól körvonalazott célkitűzéseink legyenek, s pozitív hozzáállással, keményen dolgozzunk a kitűzött feladatok eléréséért. ■ Egyes vélemények szerint a Sooter’s sikere sok éves munka tapasztalatai alapján kidolgozott üzleti rendszer következetes alkalmazásának eredménye, így van-e? - Valóban így van. Kidolgoztam egy olyan rendszert, mely ponto­san körülírja partnereink számára, mit és hogyan kell csinálniuk azért, hogy eredményesek legyenek. A rendszerben le van fektetve, mit kell tenniük ahhoz, hogy szolgáltatásaik elérjék a megfelelő PENGŐ ZOLTÁN Az eltűnt fiú nyomában­ ­ nem is olyannyira idős, de név szerint mégiscsak id. Jánosi József székely­udvar­helyi lakos már minden követ megmozgatóta, hogy eltűnt fiának a nyomára bukkanjon. Az iratcsomóban, amit állandóan magánál hord, több mint száz oldalnyi tevés, újságoi**,­ dokumentum, kérések és könyörgések, megértő vagy elutasító válaszok, de minden­­minden hiába. Az akkor 19 esztendős ifjú Jánosi Józsefet 1991-ben vitte a vendégmunkáshullám Magyarországra, ott a magyar főváros egyik külvárosában, Gyálon a Vak Bottyán utcában lakott. Édesapja 1992 decemberében kapott utoljára levelet tőle, az 1993 februárjában apalátogató­ rokon már nem találta az mega­dott címen a fiút, csupán az ugyancsak szé­kelyudvarhelyi szobatársat, aki a rövidesen odaérkező apával nem akart szóba állni. A Pest megyei rendőrfőkapitányság országos Jegyzetek a napról Európa gondjai Ha nem is oly kellemmel és sugárzón, mint jégművészet az Európa Bajnokság győzteseinek dobogójára, Oroszország végül is becsúszott - a politika csúszós jegén egyensúlyozva - az Európa Tanácsba. Még ki se hűltek a csecsenekre és ártatlan túszaikra össztüzet nyitó ütegek, Zjuganov és Zsirinovszkij az orosz demokrácia nevében szólhatott az Európa Parlamentben. De hát, de hát: az európai reálpolitikának tudomásul kell vennie az ő zűrreál­politikájukat is. Európa közép-keleti és keleti része nem csak sebtén (öt-hat év alatt) épített demokratikus vívmányaival indul az integrációs folya­matban, de hozza magával örökölt visszásságait, türelmetlenségeit, rendezetlen belügyeit, sajgó szegénységét. Célszerűbb-e, ha bajait az európai közösségből akár ideig-óráig kiszorítva próbálja meghaladni? Szónoki kérdés. Végül is ott van a karéjban Görögország is a maga rendezetlen viszonyával Törökországgal. Végül is, minden hangoztatások ellenére ki ne tudná, hogy több közép­­kelet-európai országban rendezetlen a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége? És hány helyütt - napnyugati tájakon is - rendezetlen jogilag az anyanyelvi demokrácia törvényerejű intézményesítése? Az Európa Tanács elvei egy eszményibb Európát föltételeznek. Van monitorizálás, vannak raportőrök. És folyik egy politikai játék a kezdetleges demokráciák soros kor­mányzatai és az Európa Tanács között. Utóbbiak kihasználják előbbi felelősségét és elkötelezettségét a nagypolitikában. Ez játékteret teremt számukra a kisded taktikázásra, időhúzásra, halasztgatásra, így azután - mi aztán csak tudjuk - hosszú a sora annak, ami rendezését várja Strasbourgban. De arra mindenekfölött ügyelnie kell Európának, hogy Oroszország demokráciája ne dőljön össze, mert az „agyaglábú óriás” egyébiránt Európára dőlhetne, mi pedig itt élünk a rengésövezet közvetlen szomszédságában. Az Európa Tanács és az európaiak jelmondata most így hangzik: Reméljük a legjobbakat! Jó melegben itkán esett olyan jól sajtóértekezleten lenni, mint kedden kora délután, az RMDSZ bukaresti székházában. Ez ugyan még nem jelenti azt, hogy máról holnapra a szervezet rajongójává, csodálójává váltam volna, aki minden idők legjobb mozgalmának tartja a mi kisebbségi véd- és dacszövet­ségünket, de azt igen, hogy a kinti, csontig hatoló Krivec után a csöndesen duruzsoló fűtőtestek ontotta meleg, a kényelmes székek, a pamlag marasztalólag hatott az emberre. S valahogy az élet harcias élét is elvette szememben ez az állapot, mert odabentről igazán csak derűvel figyelhettem az ablakon túli fehér forgatagot, a szikrázó telet. Mit mondjak? Egy pillanatra átéreztem az utóbbi időben mind ritkábban jelentkező életö­römét, s a csöndes elereszkedettség derűjével azt kívántam, bár csak minél tovább tartana ez a megmagyarázhatatlan, elemi elégedettség. De aztán megkezdődött a sajtóértekezlet, és minden visszazökkent a maga megszokott kerékvágásába: az elnök, Markó Béla köszön­tötte az egybegyűlteket, bemutatta a mellette ülő felsőházi frakcióvezető Szabó Károlyt, illetve a politikai tanácsos, Niculescu Antalt, és bár nem akarta előre megkötni az újságírók fantáziáját, azért dióhéjban beszámolt a hétfő esti cotroceni-i tanácskozásról az ország elnökével, mondván: a 4 órás államfői eszmecsere a parlamenti pártok meghívott vezetőivel oly széles medrű, már-már parttalan volt, hogy gyakorlatilag semmire se jutott idő­­ körüljárni, elmélyíteni, fölvázolni legalább­ minden összemosódott a közeledő választási kampány árnyékában, s azzal a felemás érzéssel távoztak, hogy ezúttal is sikerült hősiesen szőnyeg alá seperni a pártokat foglalkoztató problémákat, s maradt az államfői intelem: gyerekek, vigyázzatok a választások idején, hogy senki se rosszalkodjék, tessék civilizáltan bakaródni egymással! ... A sajtó természetesen mindezt már tudja, hiszen ha a találkán se Tudor, se Funar nem voltak jelen, hol van az esemény pikantériája? Úgy­hogy a kérdések is inkább az RMDSZ­­„pikantériák” felé kanyarodtak. Mondaná meg például a szövetségi elnök, miket tárgyalt nemrég Magyarországon az oktatásügyi miniszterrel. Nem hagyhatjuk szó nélkül illetve „Csaba Tabajdival” és milyen megálla­podások születtek? A válasz: rutinlátogatás volt, amire két-három havonta eddig is sor került,az együttműködés menetét egyeztették, és mert a magyar oktatási tárca élére új ember került, célszerű volt megismerkedni vele, terveivel, ugyanis oktatási téren Magyarország besegít fiataljaink képzésébe. Jó, így a sajtó, akkor arra válaszoljon, hogyan értelmezi az RMDSZ az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, Max van der Stoel legutóbbi látogatá­sán tett kijelentését a román tanügyi törvényről, miszerint az megüti az európai mércét. A válasz: a főbiztos a nyáron ittjártakor már tett ezzel kapcsolatban egy részletes nyilatkozatot, és ettől most sem tért el. Egészen egyszerűen, az euró­pai mérce olyan laza, tág fogalom, hogy lehető­leg beleférjen minden elképzelhető helyzet, bármelyik kisebbség problémáinak kezelése. De a mércét mindig egyénítve, a konkrét helyzethez és a kisebbségi igényekhez kell igazítani, ez az, ami nem történt meg nálunk, s törvényünk megrekedt a mérce általánosságainál. No, és hogyan vélekedik a szövetségi elnök a magyar diplomácia vezetőjének azon kijelenté­séről, hogy legcélszerűbb a törvény helyes, a kisebbségek érdekében történő alkalmazását szorgalmazni­­ a tiltakozás helyett? A válasz: egy rossz, egy diszkriminatív törvényt nem lehet helyesen, jól alkalmazni, legföljebb el lehet érni, hogy bizonyos kategorikus kitételeit, mint a szakiskolai oktatás vagy az egyetemi felvételik nyelve, ideig-óráig elodázzák. De erre nem lehet ma már kisebbségi létet, perspektívát alapozni! Ez is rendben, bólogatott a Sajtó, mintegy megértőleg (ámbár ki tudja?), de hogyan állunk a tiszteletbeli elnök, Tőkés László által adott interjúval, (Erdélyi Napló), amitől visszhangosak a román és a magyarországi lapok? Tényleg fennáll a magyarországi hatalom beavatkozása az RMDSZ, a romániai magyarság belső ügyeibe? A válasz: a szövetségi elnök ilyet nem tapasztalt, hiszen az RMDSZ azonnal visszau­tasítaná a leghalványabb kísérletet is ezzel kapcsolatban. Nem tudni, mire alapozott az interjú, amikor e problémát megfogalmazta, de a helyzet nem áll fenn - és punktum. Sajtó ezek után hallgat és pislog, nem tudja, mit kérdezzen meg, illetve mit gondoljon az elhangzottakról. Fújja föl, illetve minimalizálja, vagy inkább csak jelezze őket? Hiszen hogyan létezhet valami, amiről azt mondják, hogy nincsen? A belső dilemmáktól és ellentmondá­soktól kábán Sajtó kelletlenül feltápászkodik és mert benti ideje e végszóval lejárt, elindul csúszkálva, a szélnek feszülve, megannyi redakciója felé. A csapkodó hidegben pillanatok alatt felébred: a jó meleg álom volt csupán? CSEKE GÁBOR : körözése nem járt eredménnyel. Néhány jel arra mutatott, hogy ifj. Jánosi József magyar­­országi munkaközvetítéssel esetleg Ausztrá­liába vagy amerikai fővállalkozásokon ke­resztül a Közel-Keletre távozott. A magyaror­szági munkaerő-közvetítő irodáknál végzett vizsgálatok nem jártak eredménnyel. Az ausztráliai magyar főkonzulátus és a buda­pesti ausztrál követség nem tud hasonló kivándorlási kérelemről vagy egyáltalán vízumkérésről. Az ausztráliai magyar újsá­gokban közölt hirdetések nem jártak ered­ménnyel, az amerikai levelekre pedig az apa nem kapott választ. A romániai rendőrség is próbált nyomozni az ügyben, de sikertelenül. Az apa a romániai rendőri szerveken keresztül kérte az Interpol segítségét, de egyelőre eredmény nélkül. A Jánosi csa­ládban a szülők és a gyermek között, az apa bevallása szerint, a lehető legharmoniku­­sabbak voltak a kapcsolatok, a fiú, eltű­néséig, heti rendszerességgel küldte Buda­pestről a leveleit. Id. Jánosi József ügye csupán egy a sok közül, amelyek a Csíkszeredai szenátori irodánál csapódnak le, és már-már megold­hatatlannak tűnnek. Az iroda levélben kérte a Határon Túli Magyarok Hivatalát, hogy tény­legesen vállaljon kezdeményező szerepet ebben az ügyben, és próbálja a magyaror­szági rendőrségi vizsgálatokat újból elindít­tatni. Id. Jánosi József remél, remél és remél és újra gyűjti volt a munkatársak tanúvallo­másait, ír román és más vöröskereszteknek, de a székelyudvarhelyi tó Magyarország vagy a világ óriás szénakarjában nyomtalanul eltűnt. Vajon tud valaki segíteni a megtalá­lásában? Szónoki kérdés, de id. Jánosi József Székelyudvarhelyen, Mikes Kelemen utca 6 szám alatti lakásában úgy gondolja, hogy talán a nagyobb nyilvánosság jelenthet még egy utolsó esélyt. Meg kell adnunk ezt neki, itthon ugyanúgy, mint Magyarországon. SZÉKEDI FERENC A leírtaknak utánajárva... (Telefaxon)­­ Mint Szabó Károly szenátor úr irodavezetője, kötelességemnek éreztem a Jóindulatú földosztók? c. cikkben leírtaknak utánajárni (RMSZ, 1996. január 6-7-i szám). A majtényi polgármesteri hivatalhoz eljuttatott iratok alapján a következőket állapítottam meg: • Domahidán földdel Komoróczyné Veres Klára rendelkezett a 395 számú telekkönyvi kivonat alapján tulajdonosi minőségben. A 489/1991.09.24- es számú tulajdon­bizonylat alapján Komoróczyné Veres Klára nevében az örökösök visszakaptak 10 ha földet a 18/91 számú Földtörvény alapján. • Mivel a Komoróczy családot 1945 után kény­szerlakhelyre telepítették, a majtényi földosztóbi­zottság a 642/1995.03.29-es számú tulajdon­bizonylat alapján Komoróczyné Veres Klára nevében a deportált örökösöknek még visszaadott 10 ha földet. • Szükségesnek tartom megje­gyezni, hogy a szenátusi irodát nem keresték meg ez ügyben az érdekeltek. Nincs tudomásom róla, a­­z RMSZ-ben megjelent cikk aláírója és az ön szereplő személyek között rokoni kapcsolat lenne. • Zárszóként a tények korrekt és tárgyszerű ismertetése bármilyen esetben fontosak. (Draveczky Károly a Szatmárnémeti 102-es szenátori iroda vezetője) Könyvek, lapok (Postán) - Újabb köteg könyv és lap érkezett címünkre - előfizetéseken és cserepéldányokon kívül -, amelyekre érdemes felfigyelni. • Itt van Ferencz Imre Csíkszeredai költő Gyalogszekér c. kötete, amely a szintén Csíkszeredai Status Kiadó­­ első terméke; érdekessége, hogy megyele­­t hat kászoni származású vállalkozó támogatta.­­ Tavaly decemberi számával jelent­kezett a Szövetség, illetve színes, 1996-os falinaptárával, melyekhez kívánjuk a további eredményes folytatást. • Egész tavalyi évfolya­mával lepett meg a Csíkszereda, a városi tanács és polgármesteri hivatal havi folyóirata, mely példaértékű következetességgel valóban doku­mentuma a város életének: írott és íratlan törvé­nyei, illetve születési, elhalálozási, házasságra lépési listái ismertetése, révén. • Egy idő óta rendszeresen postázzák a Nagykároly és Vidéke c. helyi lapot - örvendünk fiatalos frissességének. • Harmadik évfolyamát zárta az angol nyelvű matematikai magazin, az Octogon, amit Brassó­ban ad ki a Fulgur Kiadó, Bencze Mihály szorgal­mazására, de neves, nemzetközi hírű matemati­kusok támogatásával. A legutolsó számot érdek­lődéssel lapozgattuk, és hajdani matematikaó­rákra emlékeztünk. De régen voltak! (Cseke Gábor) Lourdes-i Mária-szobor - felújítás (Műholdon)­­ A világhírű franciaországi zarán­dokhelyen, Lourdes-ban kedden ismét felavatták azt a szobrot, amelyet még a múlt század közepén állítottak a helybeliek Szűz Máriának, miután 1858. február 11-e és július 16-a között egy szegény 14 éves cselédlánynak, a későbbi Szent Bernadette-nek a Lourdes melletti Massabielle-barlangnál 18 alkalommal látomása volt, megjelent neki Mária. Bernadette-et 1933- ban avatták szentté. • A carrarai márványból készült, 380 kilogrammos, életnagyságú alkotást január elején emelték ki eredeti helyéről, hogy restauráljak: az elkészítése óta eltelt több mint száz év, valamint a gyertyák füstje ugyanis időközben befeketítette, s megrongálta az eredetileg fehér szobrot. A helyreállított szobrot szertartás keretében Jean Santquet, Loudres püspöke avatta fel. • A nagy eseményen csak mintegy ezer hívő vett részt. Február 11-én, Szűz Mária első lourdes-i megjelenésének évfordulóján az egyházi hatóságok azonban már mintegy 35 ezer zarándok érkezésére számítanak. (MTI) Záróra­ p__________________-

Next