Romániai Magyar Szó, 1999. március (11. évfolyam, 2989-3019. szám)

1999-03-01 / 2989. szám

Új sorozat 2989. szám 1999. március 1., HÉTFŐ Ára: előfizetőknek 577, darabonként 1300 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 222 94 41, 224 28 48 E-mail: rmsz@com.pcnet.ro Bucuresti, Piața Presei Libere­­ INTERNETEN az RMSz az alábbi címekről hívható le: http://www.nextra.ro/internetto/RMSz vagy http://www.hhrf.org/rmsz Adonisz virágai: a tavaszi hérics (ha már úgyis itt a meteorológiai tavasz) • Fotó: KAKAS ZOLTÁN / Sepsiszentgyörgy Az érem oldalai - Kolozsváron Beszélgetés KÓNYA HAMAR SÁNDOR képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ új elnökével - Megválasztották a Kolozs megyei szervezet élére... - Én szerintem ebben nagy szerepe volt, hogy kiálltam az egyetem ügyében; ez egyértelműen kitűnt. S az alkalmankénti megnyil­vánulásaimnak, amelyeket aztán a történtek igazoltak. - Mégis, mi a fő oka annak, hogy megpályázta ezt a tisztséget? - Végül is azért vállaltam a jelölést, mert megkerestek azok a vállalkozók és értelmiségiek, akik részt kívánnak venni a munkában, s azok a szakközösségek, akiket marginalizáltak az RMDSZ-ben és most vissza akartak térni, de nem látták a módját annak, miként lehetne... - Szakemberek, szakközösségek. Megvan a maguk, rendeltetésük, munkaterületük. Miért keresik az utat az RMDSZ felé? - Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy milyen politikai kérdezett. ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN (Folytatása a 7. oldalon) Emlékek A tar koponyájú fiatal férfi a tárgyalóteremben kaján vigyorral nézett az előtte ülő idős nénire, majd fogai kö­zött odasúgta. Auschwitz, Auschwitz, Auschwitz. A hölgy , könnyekkel szemében fordult el. A férfi nem vádlott volt. Csak szimpatizáns. A vád­lottakat jött erősíteni. A történet korábban kez­dődik. Persze, ha belegon­dolunk, sokkal korábban. Akkoriban, amikor az emle­getett lengyel település neve nem csak szégyenletes, gyá­szos emlék volt, hanem fe­nyegető mindennapos vesze­delem. De most nem erről van szó. Közvetlenül nem. Ezerkilencszázkilenvenkilenc februárjában Európa számos országában készülődtek újnácik, skinheadek Buda­pestre. Otthon nem tüntet­hetnek. Itteni elvbarátaik azonban engedélyt kaptak arra, hogy a budai Várban megemlékezést tartsanak a második világháborúban elesett német és magyar katonák emlékművénél. A szervezők úgymond magán­emberként jelentették be a rendezvényt a rendőrségen. Ott tudták, kikkel állnak szemben (a Nemzeti Arcvo­nal elnevezésű nyilas utód­­szervezettel), mégis igénst mondtak. Tudták azt is, hogy kik készülnek Buda­pestre, a külföldi hatóságok pontosan beszámoltak erről. Az engedélyt mégis megad­ták Budapesten. Valószínű­leg nem összefüggéseiben mérlegelték az ügyet, hanem a szó szoros értelmében a törvényi előírásokat nézték. Ami egyébként helyes, csak akkor ha következ­tesen csinálják. Egy szemtanú szerint ijes­tően szervezett volt mindazt ami a Várban történt. A fekete ruhákba öltözött, mintegy félezer fős csapat kínosan ügyelt arra, hogy tiltott jelképeket ábrázoló tárgyakat ne lássanak ná­luk. Fegyelmezett sorokban vonultak az emlékműhöz, ott félkörbe álltak, s megtar­tották megemlékezésüket. Karok lendültek a magasba náci üdvözlésre. Ez a jog szerint nem tilos. Ijesztő pillantások vetődtek minden „idegenre”, aki a közelbe merészkedett. Fényképe­zőgépek kattogtak, megörö­kítve mindazokat, akik akár kíváncsian, akár undortól, dühtől és rettegéstől feszült arccal figyelték őket. Aztán a rendőrök fürkésző pillantá­saitól követve elvonultak. Fegyelembontás, rendza­varás nem volt. A leckét megtanulták. Működött min­den, mint egy hadseregben. Csak az elkeseredettség maradt utánuk, s a felhá­borodás, hogy ez megtör­ténhet. Per mindebből persze még nem lett volna. Este azonban a rendőrség bevonult raz­­ziázni abba a bárba, ahol német, szlovák, osztrák és magyar neonácik ünnepelték a sikeres rendezvényt. A teremben „tiltott önkényu­ralmi jelképek”, hangsza­lagok, CD-k, s egy részeg társaság, mely sörösüvegek záporával fogadta az ak­ciócsoportot. Amúgy jó kérdés: mi is vezette tulaj­donképpen a rendőrséget, hogy lecsapjon a mulatozó társaságra? Merthogy tud­tommal arra senki sem panaszkodott, hogy ott bot­rány volna. Talán a „menteni a mundér becsületét” meg­fontolás? De nem lett volna NAGY IVÁN ZSOLT (Folytatása a 2. oldalon) ­ Amikor éppen a kong­resszus előkészítő bizottság megválasztása volt folyamat­ban, Márton Árpád három­­széki képviselő a területi szervezet nevében visszalépett a kongresszus megszer­­■ vezésére benyújtott pályá­zattól. Az elhatározást azzal indokolta, hogy Sepsiszent­­györgyön nincs elég hely a küldöttek megnövekedett szá­mának és a meghívottak­ be­fogadására. 0 Az SZKT a VI. Kong­resszus színhelyéül Csíksze­redát szavazta meg.­­ 0 Bodó Barna és Som­, József lemondtak az R­MDSZ főtestületeiben.De töltött minden tisztségről. 0 Takács Csaba a testület elé terjesztette az ügyvezető­­ elnökség éves tevékenységére vonatkozó jelentést. 0 Bucur Ildikó előter­jesztette az RMDSZ szociál­politikájának programter­vezetét, javasolta egy szociál­politikai igazgatóság felál­lítását. 0 Lapzárta után kezdődött el a szövetség költségvetés­­i megvitatása. _________ |. Merosvásérhelyen: Kongresszus előtti utolsó SZKT Érhető módon a múlt hét végén Marosvásárhelyre össze­hívott Szövetségi Képviselők Tanácsát a szokottnál is nagyobb érdeklődés előzte meg. Ennek egyszerű oka­i nemcsak a közelmúltban lezajlott magyar-magyar csúcsban és az ottí hozott határozatok fontosságában rejlik, hanem ennél is Hangsúlyosabban az RMDSZ közelgő VI. Kongresszusában, mely esemény akarva-akaratlanul meg­minősít és még inkább meghatároz minden politikai cselekvést a szövetségen belül. Ez a magyaráz­ata annak is, hogy ezúttal az SZKT munkálatain - az Ifjúsági Házban - a Szövetségi Egyeztető Tanács tagjai is mindvégig részt vettek. A szombaton délelőtt tíz órakor kezdődött munkálatok bevezetőjében Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a testületet a kormányzási munka soros teendőiről, a koalíciós állapot pillanatnyi helyzetéről, külpolitikai vo­natkozásban pedig javasolta, hogy az Európai Néppárt újonnan megerősödő európai politikai szövetségnek az RMDSZ is társult tagja le­gyen. A szövetségi elnök rész­letesen beszámolt az SZKT- nak a román-magyar, illetve a magyar-magyar viszony alakulásáról, különös tekintettel a nemrég lezajlott magyar-magyar csúcsra, amelynek hivatalos neve a Magyarország és a Határon Túli Magyarság volt, s,mely a jövőre nézve Magyar Állandó Értekezlet néven a kapcso­ m lattartás intézményes fórumá­vá vált. Markó a szövetségi küldöttek előtt is hangsú­lyozta a szülőföldön való megmaradás elvének fontos­ságát, mely részleteire lebont­va és konkrét tartalmi kötődé­sekkel az RMDSZ-nek is nem­zetstratégiai elve kell hogy legyen. Annál­­is inkább, mi­vel léteznek valós alterna­tívák és erre példa a németek háború utáni kitelepítése - 500 ezres egykori létszámuk mára alig néhány tízezerre apadt -, ami a német kor­mány részéről egy tudatos stratégiai döntés következ­­­­ménye volt. A kettős­ állampolgárság ügyében elmondottak nemegy­szer kérte, hogy a magyar felelős politikai tényezők világosan mondják ki e kér­désben álláspontjukat. Több­szöri éles felvetéseire azonban olyan irányú választ nem kapott, hogy amennyiben az RMDSZ jelenlegi vagy akár kongresszus utáni vezetősége kérné ezt, a magyar kormány megadná a kettős állampol­g­árságot. Minden ilyen meg­­örelítés vagy a tények ilyen­szerű tálalása hamis, valótlan állítás­, egyszerűen közössé­günk ámítása „és minket nem ■ ezért küldtek ide" - utalt egyértelműen Markó Béla azokra a fórumokra, melye­ken az utóbbi időben egyes SZKT-tagok fejtették ki olyan véleményüket, melyek vitája az SZKT-ban kell, kellett volna hogy legyen. A szónok minden kertelés nélkül beis­merte,­hogy az RMDSZ-en belül igenis léteznek egymás­nak feszülő, egymásnak el­lentmondó vélemények. „Én m­­agam is számos tisztség­viselővel nem értek egyet, de senkinek sem szabad a nézet­­különbségeket szembeállíta­nia az RMDSZ egységével." - összegezte a szövetségi elnök, és m­indenkit arra szólított fel, hogy a belső vitákat újból és újból a szervezet keretein belül folytassák le, mert ezek­­politikai kérdések és nem nemzetstratégiai döntéshor­dozók. „Miközben a kormány­­koalíció kilábalni igyekszik a bányászjárásokból, nem te­kinthetünk el attól, hogy kör­vonalazódik egyfajta háttér­­magyarellenesség" - figyel­meztetett a továbbiakban Markó Béla és határozott állásfoglalást kért az SZKT-tól a kézenvásárhelyi '89-es ese­ményekben való részvételért nemrég alapfokon hozott ítéletek ügyében, az úgyne­vezett Agache-féle koncep­ciós perben, éppúgy, mint a csernátoni fórum egyes részt­vevőinek a brassói ügyész­ségre való beidézése esetében, mert politikai vonatkozásban egyet lehet érteni avagy sem BÖGÖZI ATTILA (Folytatása a 8. oldalon) CDcsEE3 F­ ­T­.Ip* *Hl f­ ormailag régen várt önállóságot - írjuk így: autonómiát? - biztosít a frissiben elfogadott költségvetés 34. szakasza, a helyi tanácsok illetékességébe sorolva mindazokat a jogköröket, amelyeket korábban az állam finanszírozott. Egy bizonyos megközelítésben akár azt is írhatnánk, hogy a helyi tanácsok, amelyek korábban, bármennyire is furcsa - a polgármester irányítására bízott földosztáson kívül - lényegében a „pásztorfogadás” ürügyén némi legelőkarban­tartási teendők keretében foglalkozhattak törvényesen a falufejlődést meghatározó mezőgazdasággal. Most egyszerre „gazdái” lettek a korábban költségvetésből finanszírozott szolgáltató-agrárellátó egységeknek. A jelenséget önmagában a helyi hatáskör kibővítéseként is felfoghatnánk. Ahogyan viszont az eddig nyilvánosságra kerülő elképzelésekből kiderül, tulajdonképpen a pénzügyi gondok helyi szintre való áthelyezése - a kiadásoktól való szabadulás - vezérelte a központi hatalmat, amikor az amúgy is pénzügyi lehetetlenségbe sodort helyi tanácsokat az agrárium úgy­szólván minden „pénzes” szolgáltatását a helyi közösségekre hárította. Az állatorvosi rendelők átadása, a mesterséges megtermékenyítő állattenyésztő szolgálat, a növényvédelem egyre kacifántosabb feladatainak „autonomizálása” - ahogyan azt egy költségvetési paragrafus alapján „lebontották” - az agrárfejlődés lényegét érintheti, sértheti. Ezekről a problémákról esett szó a minap Háromszék polgár­­mestereinek összejövetelén, ahol a kérdésben illetékes megyei szakirányítók is csak jelképes ——— tanácsokat osztogathattak. Sokadszor hangsúlyozzuk, a dolgok természetes rendje, hogy a polgármester, a telepü­lés vezetője ne csupán a pász­torfogadó gyűlés összehívá­sára legyen illetékes. Ha a falu jövőjét az agrárgazdálkodás nagykorúsítása alapján képzeljük el, akkor a lehető legtermészetesebb, hogy döntési hatásköre, cselekvési mezeje is legyen! Az állam visszont pillanatnyilag elsősorban azt kéri, hogy a helyi tanács számára biztosított - az önfenntartást is lehetetlenné tevő - 35 százalékos béradó hányadosból, illetve a helyi adó- és illetékbevételből fedezze azokat a számottevő kiadásokat, amelyeket korábban a költségvetés vállalt fel. Azaz szakértelmet és szakirányítást is, feltételez a specialisták számára is egyre nehezebben követhető tevékenységi terület irányítására. Tulajdonképpen arról is beszélhetnénk, hogy az állam fokozatosan a kistermelőre hárítja a növényvédelem, az állategészségügy, a szaporítás-irányítás halmozódó gondjait, annak minden következményével. Idővel ugyanis sor kerül, sor kell kerüljön az állatorvosi rendelők privatizálására vagy bérbe adására, a mesterséges megtermékenyítés is „belátásra” korlátozódik, az állományfeljavítást szolgáló spermák kiadásait a falu ilyen vagy amolyan bikái vállalják fel, visszajutunk oda - vagy még oda sem - ahol a századelőn tartottunk. Azt pedig - ha történetesen nem agronómus - a polgármester miként határozhatja meg, hogy adott pillanatban a gyümölcsfát vagy éppen a burgonyást mivel kell permetezni? A felvetődő kérdésekre a tanácskozáson nem született válasz. Abban egyeztek meg, hogy a kormányhatározat esedékes közlése nyomán övezeti tanácskozásokkal tisztázzák, hogy miként lehet cselekedni. Addig is törhetik a fejüket a polgármesterek, hogy a leendő privatizálásig vagy bérbe adásig honnan teremtik elő a helyi szakemberek javadalmazásához szükséges milliókat, a felmerülő kiadásokból mit vállalhatnak fel a gazdák, avagy a „szabadesés" törvénye alapján veszni engedjük azt is, ami eddig , ha nem is jól, de végül is alapvető engedmény, károsodás nélkül zajlott. Nehéz kihívás, átmenet nélküli „csapda” ez, ám a holnap lehetőségeit a ma gyötrelmei árán sem kellene károsítani... FLÓRA GÁBOR Nehéz „önállóság”

Next