Romániai Magyar Szó, 2001. május (13. évfolyam, 3757-3786. szám)

2001-05-02 / 3757. szám

Új sorozat 3757. szám 2001. május 2., SZERDA Ára: előfizetőknek 1385, darabonként 2500 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 224 28 48, 222 94 41 E-mail: rmsz@pcnet.ro Bucuresti, Piața Presei Libere­­ INTERNETEN az RMSz az alábbi címről hívható le: http://www.hhrf.org/rmsz A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny vándorzászlaját a brassóiak vitték magukkal: egy év múlva ott rendezik meg az olimpiát • Kolozsvári beszámolónk, értékelésünk egyik későbbi számunkban • Fotó: CSOMAFÁY FERENC / RMSZ Zsögödből a világ , Seprű, Viagrával A hat vesszőseprű megint ott volt a hátán és megint megkér­dezte: - Nem vesz még két seprűt ? - Nem. - mondtam. - A múlt héten vettem kettőt, azelőtt még kettőt, ilyen gyorsan nem kop­nak el. - Akkor fonok kosarat. - Azt is vettem már négyet. . - Akkor nézze meg ezt a re­ceptet, most jövök a paptól, nézze meg, ott a pecsét rajta és mégsem adják ki a gyógyszert. Valóban, ott volt az össze­gyűrött ingyenrecepten az egyik Csíkszeredai római katolikus egyházmegye pecsétje is, de úgy látszik, az Egészségügyi Bizto­sító Pénztár és a gyógyszertárak újra meg újra fellángoló vitáján még a Mindenható sem tud segíteni. Gondoltam, elmagyará­zom, mit is jelent ez és meddig tart a recept-stop, de az első szavak után lemondtam róla. Hogyan is lehet megértetni a romániai egészségügyi gépezet működését vagy gyakori akado­zásait azzal, aki ötvenéves ko­rában a napi túléléssel küzd, amikor szerencsésebb sorsban levők sem értik?­­ Csókolom! Most tetszik-e adni valamit? Most igen. Most nem. Most van. Most nincs. Reggelente így köszönünk egymásnak a zsö­­gödi iskolába igyekvő nebulók­kal, akik hetven-nyolcvan fős, néhány szobás omladozó épü­letből ballagnak a beiskolázás útján és mindig kipróbálják szerencséjüket, ám jól látszik arcukon, hogy az elutasítás sem jelent különösebb kudarcot. Délutánonként, táska nélkül jóval többen, de megintcsak felvonulnak. A nagyobbik után mindig két-három kisebb, mel­lettük egy még kisebb, a csöpp­ségeket rendszerint imbolygó kerekű kisszekéren húzzák és jól tudom, hogy ők, ránézésre, csak számunkra, a többség számára egyformák: önmaguk között nagyon is számontartják, ki ki­nek a testvére, ismerik a nagy­mamát, a nagynénit, sőt még a hatodik rokont is. Ráadásul meglehetősen jártasak a mi természetrajzunkban, olyannyi­ra, hogy akár egy lélekbúvár is tanulhatna tőlük. Mi viszont mindig a saját értékrendszerünkbe próbáljuk behelyezni őket. Beilleszteni, beolvasztani - hogy divatos szakszavakkal éljek - readap­tálni, reintegrálni és szocializál­ni. Olyan mércével mérni, amelyet jól ismerünk, noha leg­többször ez a szándékunk olyas­valamihez hasonlít, mintha mé­terrel mérnénk a tömeget és kilogrammal a távolságot. Ők ugyanis nagyon sok szem­pontból mások. E másság felis­­­­merése a cigány kisebbség kö­zösségi létének elismerését ugyanúgy feltételezi, mint a hozzátartozó egyének állampol­gári egyenrangúságát és emberi jogainak szavatolását. Az előbbi többek között azt je­lenthetné, hogy adott települé­seken akár saját nyelvükön is beszélhetnének a tanácsülése­ken, és közpénzeken tolmácsot fogadhatnának ahhoz, hogy mondanivalójukat magyarra vagy románra fordítsa, az utóbbi viszont feltételezi, hogy például a szabad lakhelymegválasztás, a mozgásszabadság és a mester­ségek szabad gyakorlása egyénen­ként rájuk is vonatkozik. És bármennyire is meghökkentő, elvi szempontból semmi különb­ség nem lehet a Pfeizer cégnek . SZÉKEDI FERENC (Folytatása a 3. oldalon) nigazi szemmel Azok közé tartozom, akik nem rajonganak az ünnep­napokért. A megemlékezés és csendes, meghitt ünnepi hangulat helyett ma inkább a kapkodó rohanás és az üzleti elvárások beteljesülése jel­lemzik karácsonyainkat, húsvétjainkat. Idén, Közép- Európában, különösen hűvös húsvétra ébredtünk, a szo­kásos kirándulás elmaradt és volt időm elgondolkodni a dolgok felett. Az idős, igen beteg Szent­atya húsvéti miséjén, sok­ezer hívő előtt, a szokásos „Urbi et Orbi” (a városnak és a világnak) pápai áldás után, ism­ét a békéről beszélt.” A béke ott is lehetséges, ahol eddig állandóan harcoltak és pusztulnak emberek, javak”,­­mondotta. Kétségtelenül a Közel-Keletre és a Balkánra gondolt, bár a világ külön­böző helyein is, szinte állan­dóan dörögnek fegyverek. Nemsokára egy új pápát kö­szönthetünk majd Rómában és Ő sem fog mást mondani, a keresztény tanítást hirdeti majd - ne ölj és szeresd fele­barátodat mint te magadat... Ki hallgat ma az ilyen in­telmekre? Nem csodálom, hogy a liberálisan gondol­kodó, inkább ateista értelmi­ségiek cinikusan beszélnek a keresztény ünnepekről és felteszik a kérdést: miért kel­lett Jézusnak egyáltalán meghalnia, és mit is jelent tulajdonképpen a Megváltás, hiszen az emberiség egy szemernyit sem változott a Golgota óta. Zsidók és arabok között még ideiglenes békére is csak akkor számíthatunk, ha az erőszakot és terroriz­must támogató, ezek talaján felnőtt vezetői réteg átadja helyét egy fiatal, gyűlölkö­déstől még kevésbé fertőzött nemzedéknek. A balkáni nem­­zetecskék csatározásai sem szűnnek meg egyik napról a másikra, itt csak egy kívülről jövő „kordában tartás” segít­het (amitől viszont ameri­kaiak, európaiak egyaránt vi­­szolyognak), vagy meg kell várni, amíg az egymással szemben álló ellenfeleknek „benő a feje lágyuk” és belátják, hogy az évszázadok óta egy­más mellett élő népcsoportok összeférhetetlenségét nem lehet erőszakkal orvosolni. Világunk, mióta létezik, állandóan változik, jó és rossz korszakok követik egymást, de az utóbbi időben a vál­tozások annyira felgyorsultak, hogy az ember, az alapjában véve gyenge ember már nem bírja idegekkel. Mindenütt pozitív átalakulásokról be­szélnek, valójában újabb és újabb problémákkal szembe­sítenek minket, az emberi élet egy nagy hadakozás lett. Talán a buddhista, vagy a Szent Antal-i hagyományok­ra épült szerzetesi, aszkéta életmód volna megoldás a problémák feloldására, de ha mindenki ezt tenné, „csődbe” jutnánk, kinek adnák el ter­mékeiket a világcégek. Meg­maradunk tehát világpolgár­nak, legalábbis arra akarnak minket nevelni, vállalva vi­lágunk kisebb-nagyobb kihí­vásait. Mindig újabb és újabb „birodalmaknak”­­leszünk en­gedelmes vagy tiltakozó rab­jai. Régi időkben a birodal­mak, mint pl. a római, évszá­zadokig tartották magukat, manapság egy 70-75 éves életöltő alatt három, terjesz­kedni, uralkodni és sajnos el­tiporni igyekvő világhatalom váltotta egymást. A nácik „harmadik birodalmát” fel­váltotta a szovjet hatalom, végül az amerikai hegemónia és az ebből kifejlődő globa­lizáció, mely elődeihez képest HOLLAI HEHL OTTÓ (Folytatása a 2. oldalon) Európai Filmek Fesztiválja, 2001: jelenet a bemutatásra kerülő Magányosak c. cseh filmből OKS/vA<;OS DEMOKRATIKÜS AAPILA** Lapzártakor megtudtuk: A lengyeleknek is lesz státustörvényük (Varsó) • A lengyelek 2. világkongresszusa, amelyet április utolsó napjaiban ren­deztek meg, jó alkalmat szol­gáltatott az igen jelentős lengyel diaszpórával kapcso­latos felmérések, tények elemzésére. A határokon kí­vül élő lengyelek létszámát 16 millióra becsülik, ez több mint egynegyede az összlen­­gyelségnek (az anyaország­ban 38 millióan élnek). A külföldön élő lengyelek jogállását, támogatásukat a lengyel parlament felsőháza, a szenátus által kezdeménye­zett három törvényjavaslat igyekszik törvényes keretek között rendezni. A három törvényjavaslat - a visszahono­sítási­­repatriálásig az ál­lampolgársági és a státustör­­vény - közül az elsőt már elfogadta a parlament, ez idén január elsejével életbe is lépett. Az állampolgársági tör­vény alsóházi (szejm) vitája és elfogadása is megtörtént, míg a „legkeményebb dió­nak” ígérkező státustörvény, a lengyel igazolványról (Karta Polaka) szóló jogszabály egy­előre a szakbizottságok asz­talán van, illetve véleménye­zésre megküldték a külföldi lengyel szervezeteknek. (Részletes ismertetésünk Kovács Péter tájékoztatója nyomán­­ holnapi számunk­ban) Kevés a száz nap az ítélethez Exkluzív interjú MARKÓ BÉLA szövetségi elnökkel • Letelt a száznapos úgy­nevezett türelmi idő, a Nastase kabinet megvonta kormány­zásának első mérlegét, amely megfigyelők szerint rózsásabb helyzetet vázol, mint a valóság. Megszólalt az Európai Unió is: számunkra kedvezőnek aligha mondható jelentést tett közzé, a bővítéssel foglalkozó biztosa, Günter Verheugen pedig helyben tájékozódott, mérte fel, hol áll Románia integrációs programjának teljesítésében. Tegnapi előzetes beszélge­tésünkben úgy fogalmazott: kevés a száz nap az ítélethez, éppen ezért az RMDSZ a kor­mánypárttal megkötött egyez­ményben foglaltak életbe ülte­tését folyamatosan nyomon kö­veti. Mennyiben valósultak meg azok a lényegében az európai integrációs folyamatot célzó megállapodások, amelyeket a parlamenti támogatás fejében a kormánypárt felvállalt az RMDSZ- szel szemben?­ ­ Együttműködésünk egyáltalán nem volt zökkenőmentes, gon­dok, nézeteltérések elsősorban helyi, megyei szinten jelentkez­tek, voltak s még imitt-amott van­nak is..Nem győzöm ismételni, hogy a közigazgatási törvény az elmúlt 11 esztendőben az okta­tási törvény után a legfontosabb kisebbség-jogi dokumentum. Ez már érvényben van, így az elkö­vetkezőkben már ránk, polgár­­mestereinkre, tanácsosainkra hátul csetbe ültetése, főleg azon közigazgatási egységekben, ahol kisebbségben vagyunk. Egyértel­mű, és a jelzések már megvan­nak erre, hogy lesznek konflik­tusok, nehézségek, amelyekre fel kell készülnünk, amiket majd kezelnünk kell. Fájlaljuk viszont azt, hogy a törvényhozás és - alkalmazás más területein már kevésbé határozottan lépett fel a PDSR. Példaként a földtörvény körüli huzavonát hoznám fel, bár több tárgyalási menet után úgy néz ki, e téren is ki tudunk vagy meg tudunk egyezni a tervezett módosítások végleges szövegé­ben. Súrlódások, nézeteltérések tehát vannak, de egyelőre nem mondhatjuk azt, hogy haszonta­lan volt megkötni az egyezséget, sőt... Különben az egyetlenek vol­tunk a parlamentben, akik a költ­ségvetési vita során érvényesíteni tudtunk több és lényegi módosító javaslatunkat. • Ha leszámítjuk a kötelező diplomáciai mosolyt, szócso­magolást, az EU már nem ennyire elégedett a román kormány eddigi teljesítményével, kifogá­sai vannak prognózisai tekin­tetében is, hiszen a csatlako­­­zásra készülő országok között egyelőre az utolsó helyre sorol. Emiatt a román vezető politi­kusok - elsősorban az állam-, illetve kormányfő - és az EU között máris feszültség észlel­hető.­­ A román kormány tevékeny­ségének vizsgálatakor nekünk sajátos szempontjaink vannak, mindenekelőtt arra figyelünk, hogy ama bizonyos protokollum­­ból mi valósult meg és mi nem. Az egyezményben, mint közis­mert, vannak általános, a reform­mal kapcsolatos kitételek is, de ezek teljesítési fokát sokkal ne­hezebb ellenőrizni, tehát szá­­monkérni is. Amint azt már em­lítettem, a gazdasági élet meg­reformálása tekintetében egyelő­re nem egészen világos a kor­mány szándéka, még mindig nem tudni pontosan, merre billen a mérleg nyelve. Egy biztos: e téren sokkal kevesebb történt, mint amire itthon és külföldön számí­tottak. Ahogy telnek az évek, csak halmozódnak a problémák, s emiatt Románia kénytelen újabb és újabb koloncokat cipelni, az integrációt mind nehezebb lesz felgyorsítani. Márpedig, ha nem élünk az utolsó eséllyel, ha nem ülünk fel az utolsó előtti vagy utáni vonatra, akkor... Még el­képzelni is rossz, mi vár Romá­niára, azon belül a hazai magyar­ságra, amely sorsát egyértelműen csakis az egyesült és minden tekintetben integrált Európában tudja elképzelni... • ... és egy némiképp integ­ráltabb, szolidárisabb magyar nemzettestben, amelynek újjá­születését siettetné a budapesti kormány által az Országgyűlés elé beterjesztett, a határon túli Kérdezett: GYARMATH JÁNOS (Folytatása a 3. oldalon) \rrr­ rf\m ‘■PC' Ú­j dolgok indítása, új tartalmak, formák színpadra ál­­modása, meghonosítása, a színházi élet erjesztése - ez a Figura szerepe, profilja, amióta csak létezik. Létének értelme. Ezért született meg ama hajdani Vérnász-bemutatóval vagy a társulatot hivatásos színházi rangra emelő izbn­­ királlyal. S ez ad neki ma is létjogosultságot. Néha az új a hajdanvolt feltámasztását jelenti: új kezdetet. Most ilyesmivel próbálkoznak. Legutóbbi bemutatójuk során, április 28-án Arany Jánost - mint zeneszerzőt! - kívánták visszahozni a köztudatba. Az előadás címe: Búskomor Aranykor. A nagybetű Arany Jánosnak szól, nehogy félreértsük, miféle korról van szó... A bemutatásra szánt zenei anyagot - Arany János szerzeményeit - a Nagykárolyban élő, ott, egy másik hazai kisvárosban küldetést teljesítő és kitartó Deák Endre régizenész, zenetörténész, együttesszervező, oktató bocsátotta rendel­kezésükre, és Tamási Zoltán budapesti színész, a Szkéné Színház tagja vállalkozott az előadás szövegkönyvének elkészítésére és a színrevitelre. Az Arany János-dalokat és -verseket (közöttük a költőtárs, Petőfi, Arany által megzenésített verseit is) Veress László sepsiszentgyörgyi színész, Szabó Tibor, aki sepsiszent­györgyi színészi munkája mellett a Figura vezető színésze és igazgatója, Rokaly Elvira, valamint a dramaturg és rendező Ta­mási Zoltán adta elő. A muzsikusok között fellépett Deák Endre is. Míg a szép, patinás zene és a szép, patinás szöveg természetes egységet alkot, nem mondható el ugyanez az előadás tárgyát képező anyag és a színrevitel viszonyáról. E utóbbiak kevésnek bizonyultak a harnóniához... A szöveg­könyvíró jórészt beérte a versválogató szerepével, s a színrekerülő anyagból nem lett dráma; a rendező pedig - né­hány szép játéktól eltekintve - meg­maradt a színpadi forgalomirányító szintjén. Nem alakult ki átfogó vízió, nem született előadás-koncepció. Amit láttunk, inkább alkalmi pódium­ műsorhoz hasonlított, amelyben az olya­­­n erőteljes színészi egyéniségek, mint Veress László, Szabó Tibor vagy az előadást jegyző Tamási Zoltán igazán nem élhették ki magukat. Az előadás második fele, amelyben a balladák - valódi, tömény, erőteljes drámák - kerültek előtérbe, izgalmasabb volt. Itt a színrevivő is merészebbnek mutatkozott a dramatizálásban, de játék, helyzet, színpadi kapcsolatteremtés, -építés tekintetében is. Ezzel kellett volna kezdeni... A hajdanvoltat kívánja feltámasztani a Figura másik - ugyan­csak április 28-án indult­­ vállalkozása: a társulat a gyergyószent­­miklósi polgármester, városi tanácsosok és támogatók jelenlé­tében vállalta a Nemzetiségi Színházi Kollokvium újraindítását Kilenc év kiesés után, az idén szeptember 4 és 9 között kerül sor a Kollokvium új kiadására. A tervek szerint ezen is, akárcsak a régin, részt vesz egy-egy előadással minden romániai magyar színház (amelyekből hajdan hat volt, most kilenc van), a két hazai német színház, a zsidó színház, egy román társulat, amelyik a romániai nemzeti kisebbségek irodalmából való darabot játszik, valamint a kisebbségi színészképzés, a marosvásárhelyi színiakadémia és a kolozsvári színházi szak. Külföldről egy társulatot hívnak meg: a hollandiai cigányszínházat. Délelőtt zajlana a tulajdonképpeni kollokvium - egy-egy megbeszélést szánva a romániai kisebbségi színházak általános problémáinak a kisebbségi drámaírásnak, a fesztiválon látott előadásoknak és végül a rendezvény elemzésének. A Kollokviumot eddig Sepsiszentgyörgyön rendezték. 1978 óta összesen három kiadást ért meg, s minden alkalommal óriási érdeklődést váltott ki (lehet azért is, mert akkoriban nem nagyon volt mi iránt érdeklődni). A közönség előadásonként megost­romolta a színházat. Nem hiszem, hogy Temesváron, a nercet színház székhelyén több néző lett volna a Sváb passió előadásán, a hazai német ősbemutatón, mint a székely kisvárosban. És­ a bukaresti zsidó színház is ritkán örülhet olyan zsúfolt nézőtérnek, mint amilyennek a Kollokviumon játszott. Jól­­fogna az ilyen színházi ostrom Gyergyószentmiklóson is! - ahol a legutóbbi bemutatón, bizony, volt néhány üres szék.­­ ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN Új dolgok indítása...

Next