Romániai Magyar Szó, 2004. augusztus (16. évfolyam, 4915-4943. szám)

A III. Partiumi Magyar Napok nyitánya „Az EU kínálta lehetőséget közösen kell megragadjuk” A rendező Identitás Alapítvány elnö­kének, Varga Attila üdvözlő szavai után, péntek estére a helyi filharmóniában har­madszor is a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának elnöke nyitotta meg a Partiumi Magyar Napokat. Bálint - Pataki József elmondta, a Partiumról először is a Him­nusz és Szilágyi Domokos költészete jut eszébe. „Mindkét irodalmi gyöngysze­münk azonban, lehengerlő tökéletessége mellett nagymértékben nemzeti lelküle­tünk tükre is. Tele van fájdalommal és ke­serűséggel, nem találjuk benne a jövőben vetett hitet. Ennek ellenére meggyőző­désem, Magyarország és Románia, a Kárpát-medencei magyarság szép jövő előtt áll. Abban a közös Európában, mely elsődlegesen nem földrajzi fogalmat, hanem eszmerendszert és értékközössé­get jelent. Sokféle közösség, sokféle érté­ket. Mert nincs Európa sokszínűség nél­kül, nincs Európa a nemzeti kultúrák nélkül”. Majd arról beszélt, hogy az ob­jektív nehézségek mellett a megosztott­ság és a kishitűség számtalan akadályt gördít a közösség - és jövőérzés útjába. Azt a lehetőséget, amelyet Európa újra­egyesítése jelent, közösen kell megragad­nunk határon innen és túl. Ehhez viszont a változástól való félelemmel, saját pesszimizmusunkkal is meg kell harcol­nunk. „A legszörnyűbb, ha megszokod”­­idézte a HTMH elnöke Szilágyi Domo­kost. A legszörnyűbb, ha megszokjuk a magunk közé húzott mesterséges válasz­falakat, ha megszokjuk és elfogadjuk a sorsverte nemzet fatalista képzetét. A költő szavaival arra biztatott mindnyá­junkat, hogy„Van, van, van tovább”. A megnyitó ünnepségen jelen volt Szabó Vilmos ,a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Markó Béla az RMDSZ szövetségi elnöke, Pető István és Kereskényi Sándor szenátor, Erdei D. István parlamenti képviselő, Szabó István a megyei tanács elnöke, Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, Sipos Mik­lós szatmári református esperes, a helyi közélet és a civil szervezetek több kép­viselője. A Filharmónia előcsarnokában nagyszámú közönség előtt nyitották meg Fülöp Szabolcs Szatmárnémeti régi arcai képekben című fényképkiállítását, majd nem akármilyen zenei élmény követke­zett. Duffek Mihály debreceni zongora­­művész, aki gyakori vendég Szatmárné­metiben, Liszt, Schumann, Chopin és Bartók műveiből ünnepi hangversenyt adott. A nagysikerű koncert arra is jelzés volt, hogy a háromnapos Partiumi Ma­gyar Napok rendezvényei közt, a sokféle szórakoztató műsor mellett, a komoly­zenének fontos szerepe van. A PMN egyik rangos rendezvényét, a Kisebbségi léthelyzetek és az európai integráció című nemzetpolitikai tanács­kozást még a hivatalos megnyitó előtt megtartották. Több érdekes előadás hangzott el, például Szabó Vilmostól, Markó Bélától, Szakály Sándortól, Varga Attilától, Pete Istvántól. Erről azonban külön cikkben számolunk be. SÍKE LAJOS Kerékbilincs nélkül parkolhatunk Arad új polgármesterének választási ígérete az, hogy a hatalomra kerülése esetén felülvizsgálja elődje fontosabb szerződéseit. Nincs olyan aradi, aki ne tudná, hogy Gheorghe Falca demokrata­párti polgármester mindenekelőtt a Belsirim Automotive céggel kötött kon­cessziós szerződésre gondol, amely úgy megrendszabályozta Aradon a parkí­­rozási rendszert, hogy szinte mindenki elégedetlen volt vele. Az új városvezető szerint nincs olyan város Aradon kívül, amely azzal „dicsekedhet”, hogy a bevé­telek 30 százalékát kapja meg és azt is alapos késéssel. A külföldiek, a más településekről hozzánk vetődök nem tudták honnan vá­sároljanak maguknak Parktronic-kártyát, de gyakran maguk a sietős helybeliek is kerékbilincset találtak az autójukon alig pár perces távollét után. A polgármester szerint a szerződés több pontja is megkér­dőjelezhető, ezért az ügyet átadta a pre­­fektúrának, amely ki fogja vizsgálni, hogy törvényes-e a koncessziós szerző­dés, a mellékletek minden pontja vagy sem. Falca elképzelése szerint, Aradon csupán a belvárosban kellene fizetni a parkolásért, és valamivel humánusabb módszert fognak kitalálni, olyasvalamit, amely a közügyet fogja szolgálni, és nemcsak egy magáncég kitűnő jövedelmi forrása. Arad polgármesterének vádjaira vála­szolva Emil Siegmeth, a Belsirim igazga­tója cáfolta, hogy cége tartozna az idei év licenszdíjának első részletével is, ugyanis július 20-ig kifizette a polgármesteri hi­vatalnak a több mint 2 milliárdos tarto­zást. A cég nyolcmilliárd lejt ruházott a parkolási rendszerbe, s amióta nem sze­relhetnek kerékbilincset az autókra, nincs mivel riogassák a bliccelőket. Mindene­setre, amíg a városi tanács végleges hatá­rozattal nem bontja fel a szerződést, a parkolásért továbbra is fizetni kell Aradon. Emil Siegmeth tájékoztatni fogja a nemzetközi hatóságokat, az Európai Parlamentet és a német nagykövetséget arról, hogyan bánnak a külföldi beruhá­zókkal. Szerintem az aradi polgárok is bepanaszolhatnák a céget a csapnivaló szolgáltatásért, hisz már fehér vonalak sem jelzik a Parktronic egykori dicsősé­ges egyeduralmát a város fölött. PÉTERSZABÓ ILONA Magyar szavazatokra is számítanak Körvonalazódni látszik a háromszéki „román pártok” színeiben, hogy kik indul­nak harcba a megyére leosztott parlamenti mandátumokért. Miután a demokrata­liberális tömörülés nevesítette jelöltjeit, a kormánypárt helyi liderei is új­ragondolták követendő taktikájukat. Újdonság, hogy a korábban visszavonulás gondolatával foglalkozó, avagy an­nak csak látszatát keltő Vlad Adrian Casunean megyei elnök is indul a párt szep­temberi előválasztásán, megítélése szerint: személye szavazatokat vonz a PSD- nek, illetve voksokat von el a DA-tól. A demokrata-liberális tömörülés színeiben Petre Strachinaru a képviselőjelölt, a szenátori helyért, melynek megszerzésére csak elméleti esély van, a velencei Vajda Ferenc a jelölt, abban a reményben, hogy ezáltal magyar voksokat is szereznek. Egyébként úgy tűnik, hogy „ki nem mondott” harc folyik mindkét politikai alakulat részéről a „magyar” szavazatokért, miközben semmit sem árulnak el arról, hogy mit kívánnak tenni az övezetben többségben élők elvárásainak teljesítéséért. FLÓRA GÁBOR Negyven panaszügyet kivizsgáltak Szilágy megyéből 40 tulajdonjogai­ban sértett magánszemély kereste fel Bukarestben az Országos Ellenőrző Ha­tóságot (ANC) száz sértett magánsze­mély képviseletében. Nem tették meg hiába a hosszú utat, az ellenőrző ható­sági és a mezőgazdasági tárca szakem­bereiből álló vegyes bizottság tematikus ellenőrzést tartott július 5. és 9. között Szilágy megyében, amelyről korábban beszámoltunk. Emlékeztetőül idézem fel, hogy a panaszosok vissza nem ka­pott földtulajdonuk miatt járták végig a helyi, megyei és felebbviteli bíróságo­kat, tartottak tiltakozó akciókat ered­ménytelenül. Az ANC sajtóközleményt juttatott el a zilahi napilapokhoz többek között, amelyben a vizsgálat konklúzióit közölték. A közlemény alapján levonható ta­nulság, hogy a közpénzen fizetett tiszt­viselők, bizottságok felületes munkája miatt földtulajdonosok és örököseik jog­sérelmet szenvedtek; tulajdonuk, illetve örökségük sok-sok esetben illetéktelen személyek birtokába kerültek törvény­telen úton, módon. Az ANC közleménye emlékeztet, hogy a július első harmadá­ban kiszállt vegyes ellenőrző bizottság nemcsak Zilahon a hivatalokban doku­­mentálódott, hanem a prefektúrán kívül felkeresték Zilah és Cigányi község polgármesteri hivatalait. A tanulmányozott, kivizsgált panasz­ügyek okán az ANC bizottsága megálla­pította, hogy az illetékesek felületesen bírálták el a tulajdonjog megállapítására benyújtott igényeket, következésképpen számos határozatot bírósági úton nyilvá­nítottak semmissé. Megállapították, hogy a zilahi, a cigányi helyi és a megyei földosztó bi­zottságok nem minden esetben tartották be az 1991. évi 18. számú, a földalapra vonatkozó törvény előírásait. A közle­mény utal a jogszabály vonatkozó cik­kelyeire, fárasztó felsorolásuktól elte­kintek. A lényeg az, hogy az alkalmazók nem tartották tiszteletben a törvényt, ne­vezetesen nem vették figyelembe, hogy a települések kültelkén levő földparcel­lák, amelyek a tulajdonostól a volt me­zőgazdasági termelőszövetkezetekhez kerültek, visszajárnak a tulajdonosnak vagy az örökösnek az eredeti helyen dombvidéki övezetben. A kilencvenes évek első felében a jogszabály előírásait nem tartották tiszteletben, amiről ugyan az ANC közleménye nem szól: az akkori périérés város és megyei vezetőség. A tulajdon megállapításánál, a föld­osztásnál úgy­szintén eltekintettek a te­lekkönyvi kivonatoktól, mint a tulajdont bizonyító okirattól, a tulajdonjog elisme­réséül a mezőgazdasági nyilvántartsát (Registrul Agricol) vették alapul A telek­­­könyvileg cigányi tulajdonos és lakos földje ekképpen jutott olyan zilahihoz, akinek ott nem volt soha tulajdona. Zila­­hiakkal történt meg úgyszintén, jogtalan személynek állítottak ki birtoklevelet mások nevére. Az sem volt ritka, hogy a törvényt megszegve bírósági úton vitatott földte­rületre jogosulatlan személy nevére állí­tották ki a birtoklevelet. Mindez újabb pereskedésekhez vezetett, lényegében a végleges, visszavonhatatlan bírósági ha­tározatok végrehajtását akadályozták meg a földosztó bizottságok törvényte­len intézkedései. Az ANC közleménye egy sor példát idéz a jogsértésekre, a ro­mán nyelvű napilapok - akikkel közöl­ték - a hétvége előtt megjelentették, is­mertetésüktől eltekintek. A megállapítások alapján az ellenőr­ző főhatóság intézkedéseket javasolt a prefektusnak - a földtörvényt alkalmazó megyei bizottságának elnöki minőségé­ben - a rend helyreállításáért, a vitatott ügyek tisztázásáért és elzárásáért. Több mint féltucat intézkedés javaslattal élt az ellenőrző hatóság: vétkeseket, a törvény­­sértőket nem nevezte meg. Ellenben nem hallgatta el, a földtörvény alkalma­zásának szilágysági tapasztalatairól érte­síti a Közigazgatási és Belügy­miniszté­riumot, illetve illetékes felső ügyészségi szervet illetékes kivizsgálás érdekében. Remélhetően megtört a jég, és sor kerül a törvénysértő korruptak megnevezésére és felelősségre vonására, akik sem má­sok tulajdonát, sem a kötelező jogsza­bályokat nem tisztelték, ellenben klien­túrájukhoz tartozókat juttattak földterü­lethez, amelyeken mesebeli palotákat is épített némelyik jogtalan személy. FEJÉR LÁSZLÓ Rosszabb mint a dutyi Keller Emese / RMSZ karikatúrája HÉTFŐ Névnap: Lehel. Egyéb névnap: Alfonz, Alfonza, Alfonzina, Elfrida, Gusztáv, Lél, Mária, Mia, Szerénusz. Lehel a régi magyar Lél későbbi változata, amely a XIV. szá­zadi Pozsonyi krónikában olvasható először. A lehel ige szerepel az átalakulásában, ahogy az eredeti Lél is a lélegzik igéből származik, és jelenti a kürtöst, a kürtfúvót. A leghíresebb Lehel a portyázás korának egyik vezére volt, aki 955-ben az auesburgi csata elvesztése után Henrik császár fogságába esett. A monda szerint kivégzése előtt kérte, hogy mégegyszer a kürtjébe fújhasson, és ekkor azzal agyonütötte a császárt. Katolikus naptár: Porc­unkulai búcsú, Szt. Özséb, Lehel. Református naptár: Lehel. Evangélikus naptár: Lehel. Unitárius naptár: Lehel, Hajnal. Zsidó naptár: Áv hónap 15. napja. BALOGH JÓZSEF bökverse Krisztusra várva - Kufárokkal nem boldogul fiskus... - Korbácsunk van, hol időzik Krisztus? Jó vicc! -Mi a biztos eljárás a gólya ellen?­­ ??! - Levegőbe lőni... (Családi Kör) Gazdagodott a kábeltévé-kínálat (Marosvásárhely / máthé) • Június 30-tól az RCS-hálózatban (Romania Cable Systems Rt.) levő marosvásár­helyi tévénézők kettővel több magyar nyelvű adást nézhetnek, mint eddig - tudtuk meg a cég sajtótájékoztatóján Gheorghe Prostean igazgatótól. A két új műsor a Budapestről sugárzott TV2 és az RTL Klub, mindkettőt kereskedelmi té­vétársaságok szolgáltatják. Ezzel a ma­rosvásárhelyi alapkínálat 50 műsorból áll, ebből hat magyar nyelvű. Ezért ha­vonta 4,9 dollárnak megfelelő összeget fizet a lakosság. Az extra műsorokat is igénylőknek 8,9 dollárnyi összeget kell fizetniük a szolgáltatásért. Az RCS cégnek 32 ezer marosvásárhelyi előfize­tője van, ezekhez adódik hozzá a Portal tévétársaság bekebelezése miatt a további nyolcezer előfizető. Prostean Gheorghe igazgató arról is tájékoztatott, hogy a marosvásárhelyi tömbházak ká­belezése nem a tévézéssel, hanem az új szolgáltatásokkal kapcsolatos, hiszen testvér társaságuk, az RDS vezetékes telefon- és internet szolgáltatást kínál majd a lakosságnak ott, ahol az új kábe­lezés megtörtént. ______cikbk_____ Tizenegyből kettő (Sepsiszentgyörgy / flóra) • A közelmúltban készült felmérés szerint az országban mindössze tizenegy olyan tej­­feldolgozó egység tevékenykedik, ame­lyek üzemeltetése, technikai ellátottsága megfelel az EU-s normáknak. A tizenegy tejtermékfeldolgozó között két (!) há­romszéki egység is szerepel: a baráti Tyrom, amely robbanásszerű modernizá­lással küzdötte fel magát a legjobbak közé, illetve a sepsiszentgyörgyi Cova­­lact gyártásvonalairól lekerülő készítmé­nyek is megközelítik, avagy elérik az eu­­rokonform szintet. Nem véletlen, hogy termékeik keresettek az ország nagy üzletházaiban. A megyében viszont to­vábbi 15 olyan termelőkapacitás szem­pontjából miniüzemnek tekinthető tejfel­­dolgozó van, amelyek modern technoló­giai ellátásuk révén hasonlóan minőségi termékeket készítenek, ám további szá­mottevő beruházásra lesz szükség ahhoz, hogy maradéktalanul megfeleljenek az EU-s szabványoknak... illetve a küszö­bönálló versenyhelyzetnek. A lakosság figyelmeztetése (Kolozsvár / turós-Jakab) • Ed­dig nem tettek kárt Kolozsvár ivóvíz­­hálózatában az utóbbi napok kiadós esőzései. A közegészségügyi igazgató­ság azonban figyelmezteti a lakossá­got, hogy a bő csapadékos idő miatt a helyzet könnyen megváltozhat, s ak­kor csak felforralt, majd lehűtött vizet lehet fogyasztani. Ha a kincses város­ban nincs fennakadás az ivóvízszolgál­tatásban, a megye több településén is a kutak használhatatlanná váltak. Ennek ellenére járványveszélyről nincs szó, s nem is lesz, ha betartják a szükséges óvintézkedéseket. _____ife_____ Somoskai Faluhét (Bukarest / rmsz) • A Moldvahon egyesület és a Moldvai csángómagya­rok szövetsége szervezésében, 2004. augusztus 2-a és 8-a között tartják meg, immár 5. alkalommal a Somos­kai Faluhetet (Bákó megye). A gyer­mekeknek hétfőtől csütörtökig kézmű­ves foglalkozást, ének és tánctanítást, illetve bábszínházt szerveznek. Augusz­tus 2-án, hétfőn este a felvonulás után lesz a faluhét hivatalos megnyitója, melyet a somoskai gyermekek előadá­sa, majd hajnalig tartó bál követ. 3-án, kedden este a Pusztinai hagyományőr­­ző csoport előadása lesz, illetve folk­­kocsma; 4-én szerdán este a Klézsai hagyományőrző csoport előadása és folkkocsma van a programban; 5-én, csütörtökön este lép fel a Rekecsenyi hagyományőrző csoport, melyet színházi előadás követ; 6-án, pénteken egésznapos kirándulás van betervezve, este fellép a Gyímesi táncegyüttes. 7- én szombaton kerül sor a gálaelőadás­ra, melyen fellép: a Gyímesi táncegyüt­tes, a Somos együttes, a Bai­oi fúvós­­zenekar, a radoaia­i zenészek, a Com­­plexa fúvószenekar, illetve az Öves táncegyüttes, alternatív programként a felnőtteknek színházi előadás lesz, 8- án, vasárnap hazaindulás. A Faluhét ideje alatt minden este hajnalig tartó bál lesz. A rendezvényt a Nemzeti Kul­turális Örökség, a Gyimesközéplokért Társaság és a Parjol­i Polgármesteri Hivatal támogatásával szervezik.

Next