Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1927. január-június (8. évfolyam, 1-71. szám)

1927-01-01 / 1. szám

Újévi számunk 16 oldal, 1 korona. MAGYARUl A LAP FŐSZERKESZTŐ Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. Előfizetési ára egész évre 96, félévre 48, negyed­évre 24, egy hóra 8­0. Külföldre csak a portókülön­­bözettel drágább. * Hirdetések díjszabás szerint. ÁRKY ÁKOS SZER­KESZTŐK RÁCZ PÁL és KOVÁTS MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uzhorod — Ungvár Szécshenyi-tér 10, Mukacevo — Munkács, Kossuth-u. 1 Beregszász, Kálvin-tér 2. * Szerkesztésért és ki­adásért KOVÁTS MIKLÓS laptulajdonos felelős 3 milliós költséggel új mozipalota épül Ungváron. Havas Emil szerkesztő ellen vádat emelt az államügyész. — Az­­okos asz­­szony s a könnyelmű kőműves. — Rabbik harca Munkácson. — A röntgen szemű orosz emigráns. — Vince beregszászi kormánybiztos közigazgat. Számadás Holmi lelki felmagasztosulás helyett kedvünk lenne az elmúlt 1926-ik esz­tendőt számadásra hívni. Valami megmagyarázhatatlan nagy csalódás üli meg a lelkeket, ha végig­gondolják ennek az esztendőnek ese­ményeit, amik nyomán csak könny, csak átok, csak sülyedés, csak pusztu­lás jelentkezett. Mit adott az 1926-ik esztendő ? Mi az a jó, vagy kellemesen emlékezetes, amiért erre az esztendőre szeretettel gondolhatunk vissza? Az apró, kicsiségekké zsugorodott eset­leges családi örömökön túl, az emberivé szélesült élet se társadalmi téren, se a politikában, se kultúránk tekintetében se pedig a közgazdaságban nem nyúj­tott semmit. Azaz, amit nyújtott, attól csak keserű iz maradt a szánkban, amit már az uj esztendő beköszöntése sem tud megédesíteni, mert nem hordja magában még a köteles remét .... vrg Sb*..wd£-«i 1 мм к.Ллгк’ •' Ürü­l az elmúlt esztendőt. Adott-e valamit társadalmi téren ? Összébb hozta-e az embereket és a nemzetek életében hozott-e üdvös vál­tozásokat? A számadás balul ütne ki. Az 1926-ik esztendő társadalmi téren csak romboló munkát végzett. A nem­zeti élet megújhodásához semmivel sem járult hozzá. Különösen a magya­rokéhoz nem. Az elmúlt esztendő alatt ismét nagy hányaddal emelkedett a megalkuvók, a nemzeti létek sorsával nem törődök száma. A mindennapi kenyér után futók az 1926-ik esztendő­ben igen sokszor roskadtak össze erőt­lenül, így az ipari és kereskedelmi élet ebben az esztendőben tájékozatlanul éviekelt át a gazdasági válságokon. Igen sok esetben elbukott és fel sem kelt többé. A falusi ember pénztelen­sége ijesztő arányokat öltött és amilyen mértékben fogyott a pénz, olyan mér­tékben gyarapodtak fel az adóterhek számoszlopai. Az elmúlt esztendő hatás nélkül ju­tott el a ruszinszkói autonómia prob­lémája fölött s amíg a magyarság saját anyanyelvű középiskolai oktatásához egy fél lépéssel sem jutott közelebb, a ruszin vallási és nyelvi harc változatla­nul végzi demoralizáló munkáját. Az 1926-ik esztendő semmi jóról nem tud elszámolni. A távoleső kül­politikai események közjót szolgáló epizódjai reánk semmilyen formában nem éreztetik hatásukat. Itt minden ma­radt a régiben, anélkül, hogy csak re­ménye is lenne annak, hogy az új esztendő több jót hord a méhében az elmúltnál... Talán pesszimizmusnak fog­ják mondani ezeket a sorokat, de csak azok, akik az elmúlt esztendő lepergő filmjét a gazdagok és hatalmasok ma­guk csinálta jogán, páholyból nézték végig és ezt az esztendőt is az élveze­tek kiélésének rövid szezonjaként köny­velik el. Mi nem ezeknek a nevében és szája íze szerint búcsúzunk az 1926-ik esz­tendőtől, hanem azon elképzelhetetlenül sokakéban, akik elég józanok ahhoz, hogy elkeseredés nélkül viseljék el a rosszat és elbizakodottság nélkül tud­janak örülni annak, amit az új esz­tendő hozhat. Hozzon boldogságot! i­e viaskodjunk! Irta: Korláth Endre dr. nemzetgyűlési képviselő. A mi politikánk útja, csak egységes lehet, mert hiszen a Csehszlovákiába zárt és itt a „Jaj a legyőzötteknek“ jelszava szerint kezelt magyarságnak csak egy nagy és közös célja lehet: nemzeti, kulturális és gazdasági életét folytatni, megőrizni és fenntartani. Az, hogy a közös nagy célt két párt­ban tömörülve munkálja a magyarság, senkit se tévesszen meg. A különbség legfeljebb az, hogy a Magyar Nemzeti Párt kizárólag a magyarság saját ere­jére támaszkodva akarja elérni, vagy megközelíteni a közös nagy célt, míg a Keresztény Szocialista Párt az összes elnyomottak tömörítésével akar ugyan­ezen célhoz eljutni. A közös nagy célhoz vezető egysé­ges út feltalálása és a feltalált út kita­posása azonban nem olyan egyszerű Ny*)" ,« -’­ VZ*»r gondolkozó, nélkülöz » és bizony sok esetben nyomorgó ma­gyar, mind mint különálló egység a sa­ját esze, szive és bizony sokszor a gyomra által vezettetve keresgeti az utat és e keresésben könnyen összeté­vesztheti a közös nagy nemzeti célt a saját életcéljával. Mi is történt eddig ? Az itteni magyarság az új államfor­dulat által okozott kábultságból feléb­redve különböző táborokban, de egysé­ges uton, az intranzigens ellenzékiség álláspontján küzdött a vele szemben el­lenségesen viselkedő cseh kormányzat ellen. Körülbelül két éve Szent-Ivány József új utat mutatott: a reálpolitika útját. Passivnak, célra nem vezetőnek jelentette ki azt az intranzigens ellen­zékiséget, melyet addig ő maga is kö­vetett. Azóta a magyarság két nagy tábora tényleg külön szakadva, egy­mást gyengítve két különböző úton ha­lad saját hite szerint a fent jelzett kö­zös nagy cél felé. És itt valahol súlyos, nagyon súlyos hiba van. Azt, hogy két táborra oszolva küzd a magyarság a vele szemben el­lenséges kormányhatalommal, meg le­het érteni. A magyar társadalom is ta­gozódott. Sokkal egészségesebb a szer­vezkedés, ha két, egymással békében élő tábor küzd egymás mellett, egymást segítve, mintha egy egységesnek látszó de belső viharok által destruált tábor az összes társadalmi rétegeket magába fog­lalni nem tudván, belső gyengeségtől sorvasztva folytatja kifelé a harcot. De ha ez a két tábor nem egy uton halad, hanem az egyik megmarad a legszentebb meggyőződése szerinti in­tranzigens ellenzéki állásponton, a má­sik pedig szintén a legszentebb meg­győződése alapján a kormánybalépés módozatairól tárgyal, akkor már az egyébként is kisszámú magyarság két tábora egymással is szembe került és ha nem is a fővezérek, de mindenik tábor a maga igazságát vitatja. Az egyik igyekszik az itteni viszonyok kö­zött a Deák Ferenc-féle megegyezési irányt inaugurálni s a másik álláspont­ját rövidlátásnak, fenegyerekeskedésnek minősiti, mig a másik tábor időszerűt­lennek minősiti a kormánybalépésről tárgyalók akcióját. Ez a belső harc feltétlenül szétzül­leszti a magyar társadalmat, gyengíti ellenálló képességét, sorvasztja önbizal­mát s a magyar társadalom­ minden tagjának mintegy példát ad arra, hogy minden magyar külön-külön utón ta­lálja meg a saját egyéni boldogulását. Sajnos ez a helyzet odaviheti az egyént hogy függetlenítse magát mind a két tábortól s ezzel mind a két tábor zül­lésnek indul s előbb, utóbb teljesen al­kalmatlané lesz a nagy nemzeti önvé­delmi harcra. Én — aki Podkarpatszka Ruszban mindk­ét tábornak a képviselője vagyok egy személyben -- s igy megvívtam saját lelkemben a két felfogás közötti harcot —, nem látok áthidalhatatlan el­lentétet a két tábor felfogása között. ^­y.-N­ézek pedig azért, mert megvág . ..іШ?яя'е і -tő' ,hogy tábo­r .Az után vezethető tovább. Az aktivizmus és a reálpolitika ugyanis nem politikai programm, — mert a magyarság prog­­rammja maga a mindenek felett álló nagy cél, — hanem csak taktikai út­irány. Meggyőződésem, hogy a milyen ak­tivista és amennyire reálp­olitikus a Magyar Nemzeti Párt, olyan aktív és annyira reálpolitikus a passivnak ki­kiáltott és intranzigens ellenzéki állás­pontot követő két­ szoc. párt is, bár az magát nem reál, de reális politikát folytatónak mondja. Meggyőződésem, hogy a magyarság vezetésére vállalko­zott emberek mindannyian komolyak, nemzetük jelenét és jövőjét szívükön hordják s mindannyian aktivak és reálisak. A reálpolitika hívei a Deák bölcses­ségét szeretik eszményképül emlegetni, de ugyan mernék-e állítani, hogy Deák­nál kisebb volt Kossuth, aki ellenállásra tudta egyesíteni nemzetét, úgy, hogy olyan egységes soha sem volt a magyar, mint az ő vezetése alatt, e gyönyörű erőkifejtésével hatalmában megrázta s külső beavatkozás nélkül bizonyára el is seperte volna régi hatalmas elnyo­móját, az osztrák trónt. Az intranzigens ellenzéki kér. szoc. párt hívei lelkükben a Rákóczi és Kossuth szellemét őrzik, de bizonyára megha­jolnak a Deák bölcsességének nagysága előtt is, ki nemzetét naggyá és erőssé tette, oly annyira, hogy képes a mos­tani sorscsapások elviselésére is. Az én lelkem úgy látja, hogy a Kossuth szelleme, mely a nemzetet egyesítette, szükséges volt a Deák Ferenc bölcsességének érvényesülésé­hez. Az osztrák császár a Deákkal való tárgyalásánál — eltekintve attól, hogy az olaszok és a poroszok végigvertek rajta — bizonyára félve respektálta a Deák Ferenc háta mögött álló, Kossuth szelleme által egységesített, öntudatos magyar népet. Mindkét ideálunk: Kossuth és Deák nagyok voltak a maguk idejében és kell, hogy nagyok maradjanak előttünk örökre. Most is csak az a kérdés, hogy melyiknek az ideje van itt. Az egyik fel­fogás azt állítja, hogy itt van a ki­egyezés ideje. Ez most a me­­­gfonto­­sabb kérdésünk. A másik felfogás viszont azt állítja, hogy nincs itt még a kiegyezés ideje Én szintén azt mon­dom, hogyha a magyarság részéről itt volna is az ideje a kiegyezésnek, a cseh soviniszta kormánykörök részére ez még nem érkezett el, ők bennünk még ma is legyőzötteket, leigázottakat, szolgákat akarnak látni, amilyenek pe­dig soha sem voltunk. Részükre még nem jött el az osztrák császár lombardvelencei és königgrätzi veresége. És pedig sem külpolitikailag, sem belpolitikaiig. Még ők nem látták a Kossuth szelleme által egyesített ma­gyar nemzet impozáns erőkifejtését. Ha majd külpolitikai csapások érik őket, ha majd belpolitikájuknak áldás­­talan voltát legalább egy frankzuhanás szerű tőzsdei pánikban vagy más va­lamiben fogják látni, akkor eljött rájuk nézve is a kiegyezés ideje. Addig azonban mi magyarok egymás között ne viaskodjunk. Az idő nagyon rövides'*;: y.-v’' pgy’künket, 'rapy má­sikunkat igazolni fog. Ha a Magyar Nemzeti Párt nem csupán általánosságban mozgó, hanem a pontonként is precizíro­­zott követeléseinek rövid határidő alatti, törvényhozási, vagy rendeleti úton való rendezésére nem csupán egy-egy mi­niszter, mint magán­ember, hanem az összkormány minisztertanácsi határo­zatban fog kötelező nyilatkozatot tenni, akkor csakugyan itt van a kiegyezés ideje. Ez már komoly akaratot fog je­lenteni az ő részükről, ha nem is ad teljes biztonságot a mi részünkre. De ilyen abszolút biztonságot az sem adott volna, ha a követeléseink pénzügyi vonatkozásaikban a költségvetésbe fel lettek volna véve — bár tagadhatatlan, ez lett volna a parlamentáris elveknek megfelelő — mert akkor is a kénysze­rítő okok elmúltával hozhatták volna e tételeket megtakarításba. Ha azonban a cseh kormány csak általánosságban mozgó üres frázisokkal kivánja a magyarságot a kormányzat részére megnyerni, akkor a Kossuth szellemében való ellenállásra kell egy­séges úton járva újból szervezkednünk s bevárnunk a cseh kormányzat bel­politikai Königgratzét. A kormányt tehát mindenekelőtt cse­lekedetre kell kényszeríteni. Ez a vá­rakozó álláspont nem lehet határidő nélküli, sem pedig hosszú hónapokra kitolható, mert e várakozó állásponton folytonosan gyengülünk és szédülünk. Reméljük, hogy az új esztendő első hetei megadják e nagy kérdésünkre a feleletet. Svájcba nem kell útlevélvízum A belügyminiszter közli a nyil­vánossággal, hogy január 1-től a Svájcba utazók vízum nélkül is átkelhetnek a határon.

Next