A Békés újság sakkrovata, 1920. július - 1921. április

1920-07-31 - 1920-08-07

1920 július 31. A szórakozásról. (Befejező közlemény. Első közlemény a „Békés“ julius 1?-ik, a második a julius 24-iki számában.) Munka közben nem igen van időnk arra, hogy lelkünket finomítsuk, jellemünket acélozzuk; erre csakis a pihenésre, a szórakozásra fordított időben érünk rá. Lelkünkben az önművelés, a tudás, a szóra­kozás utáni vágy hamar, már ifjú éveinkben fel­ébred s ha az ezekre irányuló vágyaink kielégí­tésre nem találnak, hamar beáll a visszaesés, beáll a közöny. Különös gondot kell­ fordítanunk arra, hogy ifjaink hol, hogyan és mivel töltik el szabad idejü­ket. A legkisebb faluban is vannak olyanok, akiknek lelkében ott él a vágy a magasabb műveltség után, a vágy a szabad időnek nemes szórakozásokkal eltöltése után. Ezeknek törekvését, ezeknek vergő­dését nem szabad közönyösen néznünk, hanem minden tekintetben, minden irányban segítségükre, támogatásukra kell sietnünk. Azok után a nagy megrázkódtatások után, amelyeket nemzetünk a háború és az azt követő időkben átélt, ha a hegymagasságig torlódott romo­kat eltakarítani, s a romok helyén az új, az élet­képes, igazán művelt Magyarországot megterem­teni, felépíteni akarjuk nem szabad továbbra is közönnyel viseltetnünk azok iránt a törekvések iránt, amelyek a magyar társadalom minden rétege lelki, szellemi életét már alapjában átformálni, átgyúrni igyekeznek. Minden nemes eszköz megbecsülendő és­ támo­­gatásra méltó a maga helyén. Ha ilyen irányú törekvéseket látunk, kiessünk azok támogatására, úgy erkölcsileg, mint anyagilag. Egészen bizonyos, hogy az ilyen intézmények létesítése és megerősödéséért hozott áldozatok busás megtérülést találnak azokban az eredményekben, amelyek a társadalmi életet, a kultúra békés tovább­fejlődésben és ezzel az egymás megbecsülésében nagyon hamar jelentkezni fognak. Arra az esetleges kérdésre, hogy miért fesze­getjük ezt a kérdést ezen a helyen, itt a sakkro­­vatban, azt feleljük, hogy a sakkjáték is egyike azon szórakozásnak, amely a művelődés felé való intenzív törekvésünkben szintén segítő társnak ajánlkozik,­­ így teljesen méltó a társadalom érdek­lődésére, szeretetére, erkölcsi és anyagi támo­gatására. 1920. augusztus 7. Egy érdekes hadállás. A sakkor helyiségében augusztus 1-én Scherer (világos) és Wiszt Konrád (sötét) között váltott játszmából az alábbi érdekes és tanulságos had­állás fejlődött ki : STi ■ ■ *.v SAKK. ■ ■ 1 K B K ■ ■ 1 FLILK E ■“ v­­aS­AKK. K B 1 SEB B E Mint látható, mindkét fél teljesen ki van fejlődve s látszólag legalább egyenlő erősek. Sötét Ye6—dö lépéssel kiáll a porondra s lovagi tor­nára hívja ki az ellenfél vezérét, hogy ők ketten döntsék el a harc sorsát. Világos a kihívást elfogadta, egy meglepően szép (Be6—e8f), mélyen átgondolt áldozattal megnyeri a sötét vezért s ezzel a játszmát. A történeti hűség kedvéért azonban meg kell jegyeznünk , hogy amint azt a játszma be­fejezése után megállapították, sötét Vc6—d5 lépés helyett Bf5—17 lépéssel a legrosszabb esetben is döntetlent érhetett volna el. A játszma­ befejezése a következő volt: 1. ... Vc6—dő?. 2. Be6-o8fa BcS­­(& 3. Fc3Xg7f Kh8—g8. 4. Fg7—esf KgS-fS 5. Vb3Xd5 BeSXen. 6. Yd5Xd6f Kf8-f7 7. Yd6—o7f Kf7—eG. 8. Vc7-c6f Ke6-f7 9. Yc6—d7f Kf7—f6. 10. f4Xeőf BfőX<?5 11. Yd7—d8f Kf6—fö. 12. Bg3-g5t Kf5—f4 13. Yd8-f6f Hh4-f5. 14. g2—g3f Kf4-e4 15. g3—g4 és sötét feladta. Sakk hirek. A gyulai Értel Ferenc Sakk-kör módosított alapszabályai felterjesztettek a belügyminiszterhez jóváhagyás végett. A sürgős jóváhagyás és lekül­­dés érdekében szükséges lépések megtétettek úgy, hogy a kör rövid időn belül megkezdheti tevé­kenységét. A kör helyiségében különben már most is igen élénk élet uralkodik, úgy a tagok, mint az érdeklődők igen számosan keresik fel. Ifj. Bakos József a kör agilis titkára a közelmúltban egy igen érdekes s nehéz sakk produktummal szerzett élvezetes délutánt a kör­ben jelen volt tagoknak. Egyszerre három játszmát vezetett a tábla látása nélkül. .i bedé f p. h

Next