Sárospataki Füzetek 4. (1860)
Vegyes - Szerkesztőségi előszó
SZERKESZTŐSÉGI ELŐSZÓ. Folyóiratunk hatodik félévi folyamát, a rendes polgári esztendő határai közé bevezetve, indítjuk útra ezennel, s nem minden aggodalom nélkül. Aggodalmaink a legtermészetesebbek és igazságosabbak. A protestáns egyház válság felé közeledik. Talán elértük a határt, melyen túl lehet, hogy új dolgok kezdete vár. Legelsőbben is megkérdjük magunktól, volt-e részünk a mostani állapotok előhozásában, hanem, továbbá: volt-e jogunk elmenni hagyni magunk előtt az eseményeket, s mélyebben nem avatkozni a pillanatnyi jelen kérdéseibe, és végre nem bántuk-e meg, hogy magunkat úgy és nem másképen tartottuk, mint ahogy tartottuk. E három kérdésre befelelni mostani feladatunk. A jelen állapotok előhozására mi semmi befolyással nem voltunk, lenni nem akartunk, mert folyóiratunk szorosan tudományos színben és igényben lépett fel, s az egyház múltját jelenéért fel nem áldozhattuk, hanem mindkettőt érintettük oly kímélettel, hogy a haladás ne legyen siettetve az előmenetel rovására. E tekintetben a fennállónak voltunk szószólói, s nagyon természetesen a második kérdésre nézve bízvást felelhetjük, hogy jogot a mélyebb be nem avatkozásra okaink, adataink értéke, és körülményeink mérlegbe vetése adott vagy adhat egyedül, a protestantizmus elveinek kultusos magyarázata által, melyről, úgy hiszszük, legékesszólóbb tanúság folyóiratunk eddigi minden lapja. Mi nem vagyunk a buzdítás, a lelkesítés mesterei, hanem a tudomány lassú hatalmának s a velejáró meggyőződésnek terjesztői. Helyzetünk, akár irodalmi akár polgári tekintetben véve, utasít bennünket ide, amiért bízvást állíthatjuk ismét a harmadik kérdésre nézve, is, hogy Nem bántuk meg eddigi magunk tartását, ha ugyan nem látszik épen hihetetlennek, hogy azon értelmiség, mely a Sárospataki Füzetekben nyilatkozik, a gyakorlati életre is tudott annyi súlylyal lenni, hogy némely, szorosan protes