Sárospataki Füzetek 4. (1860)

Vegyes - Szerkesztőségi előszó

SZERKESZTŐSÉGI ELŐSZÓ.­­ Folyóiratunk hatodik félévi folyamát, a rendes polgári esztendő határai közé bevezetve, indítjuk útra ezennel, s nem minden aggodalom nélkül. Aggodalmaink a legtermészete­sebbek és igazságosabbak. A protestáns egyház válság felé közeledik. Talán elér­tük a határt, melyen túl lehet, hogy új dolgok kezdete vár. Legelsőbben is megkérdjük magunktól, volt-e részünk a mostani állapotok előhozásában, hanem, továbbá: volt-e jogunk elmenni hagyni magunk előtt az eseményeket, s mé­lyebben nem avatkozni a pillanatnyi jelen kérdéseibe, és végre nem bántuk-e meg, hogy magunkat úgy és nem más­képen tartottuk, mint a­hogy tartottuk. E három kérdésre befelelni mostani feladatunk. A jelen állapotok előhozására mi semmi befolyással nem voltunk, lenni nem akartunk, mert folyóiratunk szoro­san tudományos színben és igényben lépett fel, s az egyház múltját jelenéért fel nem áldozhattuk, hanem mindkettőt érintettük oly kímélettel, hogy a haladás ne legyen siettet­ve az előmenetel rovására. E tekintetben a fennállónak vol­tunk szószólói, s nagyon természetesen a második kérdésre nézve bízvást felelhetjük, hogy jogot a mélyebb be nem avatkozásra okaink, adataink értéke, és körülményeink mérlegbe vetése adott vagy ad­hat egyedül, a protestantizmus elveinek kultusos magyará­zata által, melyről, úgy hiszszük, legékesszólóbb tanúság folyóiratunk eddigi minden lapja. Mi nem vagyunk a buz­dítás, a lelkesítés mesterei, hanem a tudomány lassú hatal­mának s a velejáró meggyőződésnek terjesztői. Helyzetünk, akár irodalmi akár polgári tekintetben véve, utasít bennün­ket ide, a­miért bízvást állíthatjuk ismét a harmadik kér­désre nézve, is, hogy Nem bántuk meg eddigi magunk tartását, ha ugyan nem látszik épen hihetetlennek, hogy azon értelmiség, mely a Sárospataki Füzetekben nyilatkozik, a gyakorlati életre is tudott annyi súlylyal lenni, hogy némely, szorosan protes­

Next