Sárospataki Református Lapok, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-02 / 1. szám

XIII. évfolyam. 1. szám. Sárospatak, 1927 január 2. A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Farkas István: Nyílt levél és kérelem Főtiszteletü Baltazár Dezső püspök úrhoz. — Külföldi szemle. (Folyt. köv.) — Irodalom. — Vegyes közlemények. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetés. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre _ .„ ... 14 Pengő. Fél évre------... — 7 Pengő. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő és kiadó Dr. RÉVÉSZ KÁLMÁN Dr. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: MARTON JÁNOS, ENYEDY ANDOR, FORGÁCS GYULA HIRDETÉSEK DIJA: Megegyezés szerint. Nyilt levél és kérelem Főtiszteletű Baltazár Dezső püspök úrhoz. Főtiszteletű Uram ! Mire ez a pár, igénytelen, de a lelkem mélyéről felkivánkozó sor napvilágot lát, — az új esztendő, ez a nehezen várt és jobbat ígérő ismeretlen már megkezdette szokott mun­káját­, hogy egyik helyen korán, másik helyen későn vagy reménységet hervasszon el, vagy re­ménységet koronázzon sikerrel! Jöjjön akármely adománya számunkra, az új évvel: új vágyak, új álmok, új munkakedv, új célkitűzések várnak reánk. Bizonyára jóleső örömmel látja Méltóságod is velünk együtt, hogy egyházi életünkben mintha a szétszórt csontok elevenednének meg körös­körűl. Valami csodálatos lélekmegmozdulások tart­ják igézetben a lelkeket. Ez az Édenet vesztett s hazája roncsai felett kesergő nemzet mintha be­látná már, hogy minden boldogtalanságunk okai, a mi, magunk vagyunk, mert kiengedtük kezün­ket az Isten kezéből és a mi bűnös életünkért ver minket az Isten!... Mindenek tudják már, hogy a tékozló fiúság útjáról csak az Istenre újra reá talált ember, őszinte megjobbulásával, a Krisz­tus után tiszta szívvel vágyódó újjászületett em­berek nagy akarásával lehet újra „haza“-találnunk. Igazi És az Istenbe belekapcsolódó emberek, ke­resztyének gyönyörű munkái élnek, halnak, mun­kálnak körülöttünk. Kisebb gyülekezetekben sok­szor alig észrevétetve, nagyobb egyházakban már sokat alkotva, könnyeket törülve, sebeket kötözve, a szeretet segítő munkáit gyakorolva mindenfelé. A sok nyomorúság látta világra rászakadt sok, sok bánat letörlésére talán sohasem élt olyan őszinte vágy a szívekben, mint ma. És mégis azt kell e tények mellé leszö­geznünk, hogy sok dolog nem jól van nálunk. Ha a lélek ott munkál is nagyot akarásunk mé­lyein, mégis fájdalmasan kell látnunk, hogy az egységes kálvinista célkitűzések helyett, a „sok­arcú kálvinismus“ életét éljük. Nem a Tiborcok lázadozásával, de az egyháza boldogságáért ag­gódó hívő ember szeretetével, az induló új év elején kérnünk kell Méltóságodat, a Vezért, a szíve mélyén Krisztus gyújtotta tüzeket, élesztgető, a munkában és a harcokban mindig elöljárót, hogy az egységes ösvények megkészítésére hivatott egyetemes zsinat ez évben ülne már össze és az elavult, a ha­lódó időknek sok rendelkezésében meg nem felelő Egyházi Törvények s azok §­ai mellé hozzásimuló Rendtartások megkészíttessenek. Azért merem venni a bátorságot a felkérésre, mert az én egyházme­gyém már évek óta kérve kéri Méltóságtokat a zsinat összehívására és már egyházkerületünk is ott volt ez évben, a zörgetők között. Csak azért nem mehetett teljesedésbe ez irányú kérelmünk, mert a törvényben előírt kerületi csatlakozási szám, nem lelt meg . . . Pedig egész sorát felmutathatjuk az indokoknak. A belmissiói tennivalók egyöntetű végzése; a Kálvin Szövetség hatalmas lendülettel meg­indult munkáiban is szükséges az egységes parancs! Liturgiánk lassan-lassan, gyülekezetenként más és más lett. A budapesti ref. gyülekezet másképen, a debreceni, a sárospataki, a miskolci, a siplócsa­­bai stb. más- és másképen imádja ma az Istent. Az idegenből betévedt kálvinista ember nem tudja, mikor kell leülnie, mikor kell felállania, mert a gyülekezetek vezetői, szerintem önkényesen, eltértek a tulajdonképen minden egyházat kötelező, tör­vényrendelte, egy Liturgiától. De mert eltértek, ezzel azt igazolták, hogy e téren új reformokra van szükség. Az nem baj, hogy új Liturgia jön. Hiszen a folytonos reformátió egyháza vagyunk! Csak jöjjön, a kötelezően egységes formai A kath. egyház kimondhatatlan ereje a minden vonalon megnyilvánuló egység és fegyelem. És nálunk jó a másik baj is...! Az egységes fegyelem hiánya. Fegyelmi törvényeink sok tekintetben gyöngék, a büntetések kiszabásánál a §-ok ezer kibúvót nyúj­tók és nem egyszer az igazság bátor megmondá­­sára alkalmatlanok. A jog, törvény as igazság belüibe több és újabb §-ok kellenek a Krisztus szívéből és a hitvallók, reformátorok bátorságával megvalósítást parancsolva! Kálvinista öntudat fej­lesztésére a biblia mellett a fegyelem okos, igaz­ságos és szigorú meg és betartása a leghatalma­sabb segítségünk. Aztán ott a lelkészválasztási tör­vényünk, melynek további fenntartása kiáltó veszedelem. Gyülekezeteink legtöbb baja a lelkész­­választól ered. A párbér rendezés kérdése, a progressiv adózás kimondása, az egyenlő teherviselése he­lyett, a vagyon arányában való teherviselés kö­telező megvalósítása, ma több, mint kötelesség. Sőt itt volna az ideje annak is, hogy mint azt a

Next