Sárospataki Református Lapok, 1946 (41. évfolyam, 1-3. szám)

1946-06-18

KÉZIRAT GYANÁNT Sárospatak, 1946 június 18. SÁROSPATAKI ÉRTESÍTŐ A SÁROSPATAKI FŐISKOLA ÉS A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET KÖRÉBŐL A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: DR. MARTON JÁNOS TARTALOM: Dr.Enyedy Andor: Püspöki jelentés. — Darányi Lajos: Igehirdetés, pásztorkodás. -- Az egyházkerületi tanács és bíróság ülése. — Hírek. — Hivatalos rész. Püspöki jelentés 1946. június 12. A trianoni seb állandóan átvérzik hozzánk. Múlt évi egyházkerületi közgyűlésünk óta Papp Géza ungtarnóczi, Rozgonyi Sándor örösi és Keresztury László szomotori lelkipásztorok vették felénk az otthonukból való száműzetés, földönfutás nehéz, keserves útját. Más menekültjeink mellett diákfiuk és lányok vannak itt, akiket odaát magyar voltuk miatt elzártak a tanulás lehetőségétől. Otthontalanságuk fájdalmát nyomoruk növeli, de Istenadta szárnyon haladnak a többtudás magaslatai felé. S jönnek napról-napra a véreink sorsáról szóló szomorú hírek. Birtokelkobzás, helyükre való telepítés, vádoltatás, fenyegetés, internálás, más zaklatás teszi álmatlanná az éjsza-׳ káikat, nyugtalanná a nappalaikat, kilátástalanná jövendő sorsukat. Mindenesetre egyelőre óriási ellentét van a háború kimenetelének hangoztatott jelszavai és tényleges történései között. Ahol pedig a szavak és tények ellentmondanak egymásnak, ott az emberek inkább a tényeknek hisznek és nem a szavaknak. Az újjáépülés és újjáépítés nagy és szép jelszavai szintén belefuttak a fokozódó, sőt rohamossá vált romlásba. Egyházi életünkben sem beszélhetünk helyreállítási munkáról. A megsérült templomokra kiutalt államsegélyt nem is akarják az érdekeltek felvenni, mert pénzért általában sem munkát, sem anyagot nem lehet kapni. El kell pedig ismerni, hogy a kultuszminisztérium nagy jóakarattal küldi a helyreállításra megszavazott pénzbeli segélyeket. A vásárlóerejű pénz hiánya még jobban megmutatja magát, gátló hatását egyházi életünk megbénulásában. Nem bírunk fedezni vonatköltségeket, levélportot, konferenciai kiadást, egyházlátogatással együttjáró szükségleteket. A berendezésüktől teljesen megfosztott miskolczi középiskolák részére jelen helyzetben érthetően még egy új padról sem tudunk gondoskodni. De mi lesz, ha lelkészeink, tanáraink, tanítóink, híveink testéről leszakad az utolsó ruha és fehérnemű, tönkremegy a lábbeli ? Ijesztő még gondolni is reá, hogyha tovább is így csúszunk a lejtőn, hová fogunk jutni ? Isten kedvező kegyelme azonban a gondviselésnek, a szendergésében is élő hitnek csodáit érezteti velünk, tárja fel előttünk. Amint volt gazda, aki a pusztító tavaszi szárazságban háromszor vetett a ki nem kelt régi vetés fölé , úgy végzik a lelki és szellemi magvetést lelkészeink és tanárainnk, lelkes tanítóink. Nem mondom én, hogy mindenütt eszményien, a követelményeknek megfelelően mennek a dolgok. De mennek úgy, ahogy lehet ott, ahol a túlfeszített testi munkától fáradtak a hívek, fáradt maga a mindenféle munkára reákényszerített lelkész, vagy ahol éhes a diák és éhes a tanár. Valami törhetetlen életerőt, életakaratot látni, a nemrégiben nálunk járt angol képviselők megfigyelése szerint is a sápadt és kínzós barázdás arcok, a nagy testi leapadás, rosszul tápláltság és kopott ruha mögött. Sőt azt is észre lehet venni, hogy azelőtt soha nem tapasztalt együttérzés van kialakulóban a lelkek mélyén arról, ami nem jó és arról, ami jó. Érleli az idő, a józan ész, az ébredező lelkiismeret az egészséges kibontakozást a néppel, a népért, a nép szellemében való kormányzás és együttélés felé. Sajnos, amint sokan úgy vélekednek, hogy lehet ma betokozódni, mindentől és mindenkitől elzárkózni és lehet lesz egyszer felébredni a régi életformák visszatérésére, úgy a lelki munkások között is sokan hiszik, hogy lehet tovább is mindent úgy csinálni, vagy még inkább úgy semmit sem csinálni, mint ahogy eddig csinálták, vagy ahogy eddig semmit nem csináltak. Döbbenetes megmerevedések, tespedések meredeznek elénk itt-ott a lelkipásztori munkában és a gyülekezeti életben is. Pedig ne gondolja senki, hogy a háború elvégezte helyettünk a lelkek újjáébredését. A háború talán nem rontotta el a hívőket, de nem tette hívőkké a hitetleneket, és a közönyösöket. Sőt mind többen lesznek, már vannak is, akik nyíltan, öntudatosan hitetlenek és közömbösek , mert erre a vallásellenes ideológiák biztatják, bátorítják őket. S ahogy dörömböl az egyház ajtaján a felébredt lélek és kíván frissebb, üdítőbb, igazabb igehirdetést, gondosabb pásztorolást, élőbb közösséget, dörömböl a szekta és viszi a lelki hiányérzetben szenvedőket és úgy dörömböl az Istentagadás és anyagelvűség; de ez már azért, hogy az egyház ajtaját, sőt egész épületét sarkaiból kiforgassa, szétrombolja, az útból eltakarítsa. Szörnyű felelősség nehezedik és még szörnyűbb ítélet vár mindenkire, aki ma Isten és egyház szolgájának nevezi magát, de nem áll oda minden erejével, megtért és újjászületett életével bűnösöket téríteni, tévelygőket útbaigazítani, elesetteket felemelni, raboknak szabadulást, szegényeknek evangéliumot hirdetni.