Siklós és Vidéke, 1897 (10. évfolyam, 11. szám)
1897-03-14 / 11. szám
11. szám. Tizedik évfolyam. Siklós, 1897. március 14. Siklós és Vidéke Szerkesztőség: II .h rangoz.ó József könyv nyomdája. Csak iói mentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . korona. Félévre . . . 4 korona. Negyedévre . 2 korona. Egy szám 16 fillér. KÖZÉRDEKŰ HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP. ».. n. Kiadóhivatal: Harangozó József könyvnyomdája. A főtéren. Hirdetések 1 hasábos petitsoronként 12 fillér. Nyílttéri közlemények. 1 hasábos petitsoronként 30 fillér. Bélyegdíj (60 fillér), külön fizetendő MÁRCZIUS 15. A népszabadság pirkadó hajnalának közvetlen megszólítása ez volt: polgártárs! Nincs az osztályegyenlőségnek közvetlenebb megszólítása, mindez. Ma negyvenkilenc éve e szóval köszönte magyar a magyart, ha four volt, ha szegény. Legendává kellene a vérnélküli népszabadság napjának, március 15-ének lennie, mert nagy nap volt a magyarra a történelemnek második dicső korszaka. A márciusi ifjúság egyik vezetője Irinyi ugyanis ma 49 éve mondotta, hogy a történelemnek voltaképpen két nagy eseménye volt: egyik a kereszténység, mely egyenlővé tett minden embert az Isten előtt, másik a francia forradalom (mely a magyar önvédelmi harcnak impulzust adott) mely egyenlővé tett a törvény előtt. Ha rekriminálni, sopánkodni lehetne e napon ! . . . Negyvenkilenc éve, hogy a hazafias szellem túláradása kivitte miként tételes törvényeink legyenek az osztályegyenlőségről, s vajh ! hol vagyunk ma az elméletben istenített demokráciánkkal ? Pedig e szóval polgártárs élt negyvenkilenc évvel minden ember! Az érintkezés közvetlensége ilyen-e 49 év után ? Nem adunk rá feleletet, mert nem a kritikai vizsgálódásnak napja ez, de az örömé, a hazafias felbuzdulásé. Aki sajátjává tette azon meggyőződést, hogy a történelem a tudományok anyja, az nem hunyhat szemet a korszakalkotó dicső napok eszményeire , akinek lelkében kiolthatatlan lánggal lobog az édes magyar haza iránti olhatatlan szeretet : mindenkor kegyelettel s lelkesültség magasztos érzetével köszönti a március 15 ik napját. Megerévülnek lelki szemeink előtt e napon mind ama fenséges jelenségek, melyek közel egy félszázaddal ezelőtt bámulatra ragadták a világot s öröm árral boniták hazánk minden nemesen érző fiának szivét; mintegy megmozdulni látjuk a sírokat, azok üregéből — habár csak egy percre — feljönnek dicső apáink szellemei, a Ki a múltak emlékét híven őrizni nem képes szivében • jelen és jövő boldogságának dicső csarnokát építeni, alkotni képtelen.* Ki megfeledkezik a volt jókról, nem méltó istennek újabb áldó kegyelmére. Joggal örülhet ma e hazának minden főrangú fia, mert büszkén tekinthet vissza az emberszeretet ama magasztos tényére, midőn a magas ranguak önkényt, saját akaratukból magukhoz emelték embertestvéreiket, lemondottak ősi jogaikról, kiváltságaikról s megfonni igyekeztek az egyenlőség, testvériség, szabadság szép koszorúit. Örülhetnek e napon minden népből és nemzetiségből való polgárai e hazának azon tudatban, hogy ama naptól fogva, nyelv és vallás különfélesége nem képez többé gátat, hogy a legmagasabb társadalmi állásokra is felküzdhesse magát az, kit tudományos képzettsége, elismerést érdemlő hűt munkássága erre alkalmassá tesz, lett légyen anyanyelve magyar, tót, vagy oláh — térden, állva, vagy csak a fejét meghajtva, imádja bár az Istent, ki mindanyájunknak szerető édes atyja, a festetlen deszka, vagy hét ágú koronával díszített bölcsőben aludta bár gyermek álmait. A márciusi 15-iki ünnepek arra kellenének, s azon valók lennének, hogy tegyünk fogadalmat, legyünk valóban magyar honpolgárok, — szeretvén szívvel lélekkel e hazát. Legyünk igaz testvérek, kiket önzetlen szeretet csatol egymáshoz, így kell méltóan megünnepelnünk a március 15-ét. Rakjuk le az irigység, vallás és fajgyűlölet nehéz jármát, törjük ketté a szerencsétlenség, rút önzés rabigáját. Legyen boldog ismét a magyar! A „SIKLÓS ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Szabad hon. Azt álmodtam, hogy szabad lett a hazám, Magyar király lakozott fenn és Budán S a magyar nép dicsőséges hírnevét Három tenger hadereje vitte szét. Nagyobb volt, mint hajdanánta a magyar, Koszoruzta minden tettét diadal S harcz után, ki hűn járult a jog alá, Azt a népet testvéréül fogadá. Szép nyelvünkön szólt az ige mindenütt, Minden ember magyar szóért lelkesült, Magyar volt a műveltség, tett, érzelem, Magyar voltát hirdeté az idegen. És ha künn nem, de belől se volt bajunk, Virágzott a csereberénk, iparunk ; Arany pénzzel jutalmaztuk a szegényt, A nyomort csak híréből se ismerénk, Mindenünk négyes hintón utazott ; Ember embert egyformán megutazott ; A törvénnynyel senkinek sem volt baja, Vagy ha volt is könnyen esett igaza. Minden nagy úr, vezér, költő mifelünk Itthon lakott, idehaza élt velünk. Szóval boldog, elégedett volt a nép. — Istenem, kel nagy kár, hogy felébredek ! D. M. Bukovay Abszi. (Figura.) Czilinder kalapot nyáron csak pap és színész viselhet fején. A czilinder kalap szezonja szeptember hónapjában veszi kezdetét Budapesten, mert ebben az időtájban sereglenek össze nálunk az Alma mater hívei és egy valamire való jogász még csak el sem képzelhető fényesre vasalt, fekete czilinder kalap nélkül, melyet a feje hátán visel. A verébszájú gimnazista, ki éretségit tett és felkerül a fővárosba, hogy »gólyának« beiratkozzék az egyetemre, szent és elodázhatlani kötelességének tartja egy czilinder kalap beszerzését, hisz a magyar jogásznak úgyszólván ez az egyedüli külső ismertető jele, ellentétben a porosz Studenttel, kit lapos kerek sapkájáról, hosszú és hajlott szárú pipájáról, valamint lakkcsizmájáról ismer fel az életlapolvasó közönség. Szeptember havában a jogásznak akarva sem nyílik alkalma a tanulásra. Ilyenkor alkotmányos választói jogát kell érvényre juttatnia és hosszú festett lúdtollal a kalapja mellett ugyancsak igyekezik túltenni az ország legfurfangosabb kortesein. Két fajta jogászt ismerünk. Olyat, aki tanul és olyat, aki nem tanul. Az előbbivel — a lateinerrel, a filiszterrel — foglalkozni sem érdemes, mert hiszen ez pontosan megjelenik az előadásokon és inkább végig magolja a római jogot, semhogy egy tisztességes maszó lökést produkálna a tekeasztal zöld mezején. A jogász, a ki nem tanul, az már aztán valaki ! Levelezés Siklós, 1897. március 14. Hol is kezdjem tek. Szerkesztő úr levelem ? Szellemi munkálkodásunkat vegyem-e elő közművelődésünk szempontjából, vagy városi közügyeinket szellőztessem-e, vagy vidékünk népének sanyargattatását, illetve a socializmusba való kergetését és az ezzel összefüggő közigazgatási kényszer által elősegítő kivándorlásra való hajlamot Főtörekvése abban áll, hogy a divatban előljárjon, valamint arra is nagy súlyt fektet, hogy társai jó mulató czimborának ismerjék el őt, de ambícziójának legmagasabb fokát képezi, hogy minden esztendőben legalább hárommal szaporítsa párbaj-jegyzőkönyv-gyűjteményének a számát, továbbá — ha szülei takarékosak, vagy szegények — a tökélyre emelje a pumpolás művészetét. Ez az igazi jogász. Kegyes olvasó, ha látni akarsz egyet a tipikus jogászok közül, ne az egyetemre tévedj, se nem az akadémia olvasótermébe, hanem látogass el egyenest egy jobb fajta kávéházba s ha ott már más csoportokat találsz a billiárd asztal körül, vagy a kártyaszoba szögletében, úgy ezélódat elérted, mert bizonyosra veheted, hogy valamennyinek a zsebében ott szorong az index. A jogász elsőrangú tehetséget tanusit bakfis leánykák vagy szemérmes bonne-ok meghódítására. Olykor magasabb igényei is vannak, kiváltkép, ha a papa rendesnél nagyobb pénzcsomót küld hazulról. Ily várva-várt esetben a ficsurból habitáé lesz és csapja a szelet (persze bankóival ?) egy kisebb kaliberű színház primadonnája körül. A jogásznak tehát nagy gondot okoz ez a tantárgy : szerelem. Szereti az első és második emelet összes szobacziézusait, a zongorával kínlódó házi kisasszonyokat, az özvegy menyecskéket, sör uram bocsá ! — még a férjes asszonyokra is oly vágyó szemeket mereszt, hogy azok megsajnálják szegényt. Mondom, sokszor két-három szerelmi lány gyulad ki egyidőben a szíve oltárán, melyek közül egyike mindenesetre platói , mert hiába nem fiatal a gyerek, akiben még van egy csöppnyi idealizmus is.