Siklós és Vidéke, 1897 (10. évfolyam, 11. szám)

1897-03-14 / 11. szám

11. szám. Tizedik évfolyam. Siklós, 1897. március 14. Siklós és Vidéke Szerkesztőség: II .h r­a­n­g­o­z.­ó J­ó­z­s­ef könyv nyomdája. Csak i­ói mentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem kül­detnek. Előfizetési díj: Vidékre postán, vagy hely­­ben házhoz hordva. Egész évre . . . korona. Félévre . . . 4 korona. Negyedévre . 2 korona. Egy szám 16 fillér. KÖZÉRDEKŰ HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP. ».­. n.­ Kiadó­hivatal: Harangozó J­ózsef könyvnyomdája. A főtéren. Hirdetések 1 hasábos petitsoronként 12 fillér. Nyílttéri közlemények. 1 hasábos petitsoronként 30 fillér. Bélyegdíj (60 fillér), külön fizetendő MÁRCZIUS 15. A népszabadság pirkadó hajnalának közvetlen megszólítása ez volt: polgártárs! Nincs az osztály­egyenlőségnek közvetle­nebb megszólítása, mind­ez. Ma negyvenki­lenc éve e szóval köszönte magyar a ma­gyart, ha four volt, ha szegény. Legendává kellene a vérnélküli népszabadság napjának, március 15-ének lennie, mert nagy nap volt a magyarra a történelemnek második dicső korszaka. A márciusi ifjúság egyik veze­tője Irinyi ugyanis ma 49 éve mondotta, hogy a történelemnek voltaképpen két nagy eseménye volt: egyik a kereszténység, mely egyenlővé tett minden embert az Isten előtt, másik a francia forradalom (mely a magyar önvédelmi harcnak impulzust adott) mely egyenlővé tett a törvény előtt. Ha rekriminálni, sopánkodni lehetne e napon ! . . . N­egyve­nkilenc éve, hogy a hazafias szellem túláradása kivitte miként tételes tör­vényeink legyenek az osztályegyenlőségről, s vajh !­­ hol vagyunk ma az elméletben istenített demokráciánkkal ? Pedig e szóval polgártárs élt negyvenkilenc évvel minden ember! Az érintkezés közvetlensége ilyen-e 49 év után ? Nem adunk rá feleletet, mert nem a kritikai vizsgálódásnak napja ez, de az örö­mé, a hazafias felbuzdulásé. Aki sajátjává tette azon meggyőződést, hogy a történelem a tudományok anyja, az nem hunyhat szemet a korszakalkotó dicső napok eszményeire , a­kinek lelkében kiolt­hatatlan lánggal lobog az édes magyar ha­za iránti olhatatlan szeretet : mindenkor ke­gyelettel s lelkesültség magasztos érzetével köszönti a március 15 ik napját. Megerévülnek lelki szemeink előtt e napon mind ama fenséges jelenségek, me­lyek közel egy félszázaddal ezelőtt bámu­latra ragadták a világot s öröm árral bo­niták hazánk minden nemesen érző fiának szivét; mintegy megmozdulni látjuk a síro­kat, azok üregéből — habár csak egy perc­re — feljönnek dicső apáink szellemei, a Ki a múltak emlékét híven őrizni nem képes szivében • jelen és jövő boldogságának dicső csarnokát építeni, alkotni képtelen.* Ki meg­feledkezik a volt jókról, nem méltó istennek újabb áldó kegyelmére. Joggal örülhet ma e hazának minden főrangú fia, mert büszkén tekinthet vissza az emberszeretet ama magasztos tényére, midőn a magas ranguak önkényt, saját a­­karatukból magukhoz emelték embertestvé­reiket, lemondottak ősi jogaikról, kiváltsá­gaikról s megfonni igyekeztek az egyenlő­ség, testvériség, szabadság szép koszorúit. Örülhetnek e napon minden népből és nemzetiségből való polgárai e hazának azon tudatban, hogy ama naptól fogva, nyelv és vallás különfélesége nem képez többé gátat, hogy a legmagasabb társadalmi állásokra is felküzdhesse magát az, kit tudományos képzettsége, elismerést érdemlő hűt munkás­sága erre alkalmassá tesz, lett légyen anya­nyelve magyar, tót, vagy oláh — térden, állva, vagy csak a fejét meghajtva, imádja bár az Istent, ki mindanyájunknak szerető édes atyja, a festetlen deszka, vagy hét ágú koronával díszített bölcsőben aludta bár gyermek álmait. A márciusi 15-iki ünnepek arra kelle­nének, s azon valók lennének, hogy tegyünk fogadalmat, legyünk valóban magyar hon­polgárok, — szeretvén szívvel lélekkel e hazát. Legyünk igaz testvérek, kiket önzet­len szeretet csatol egymáshoz, így kell méltóan megünnepelnünk a március 15-ét. Rakjuk le az irigység, vallás és fajgyűlölet nehéz jármát, törjük ketté a szerencsétlenség, rút önzés rabigáját. Legyen boldog ismét a magyar! A „SIKLÓS ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Szabad hon. Azt álmodtam, hogy szabad lett a hazám, Magyar király lakozott fenn és Budán S a magyar nép dicsőséges hírnevét Három tenger hadereje vitte szét. Nagyobb volt, mint hajdanánta a magyar, Koszoruzta minden tettét diadal S harcz után, ki hűn járult a jog alá, Azt a népet testvéréül fogadá. Szép nyelvünkön szólt az ige mindenütt, Minden ember magyar szóért lelkesült, Magyar volt a műveltség, tett, érzelem, Magyar voltát hirdeté az idegen. És ha künn nem, de belől se volt bajunk, Virágzott a csereberénk, iparunk ; Arany pénzzel jutalmaztuk a szegényt, A nyomort csak híréből se ismerénk, Mindenünk négyes hintón utazott ; Ember embert egyformán megutazott ; A törvénnynyel senkinek sem volt baja, Vagy ha volt is könnyen esett igaza. Minden nagy úr, vezér, költő mifelü­nk Itthon lakott, idehaza élt velünk. Szóval boldog, elégedett volt a nép. — Istenem, kel nagy kár, hogy felébredek ! D. M. Bukovay Abszi. (Figura.) Czilinder kalapot nyáron csak pap és szí­nész viselhet fején. A czilinder kalap szezonja szeptember hónapjában veszi kezdetét Budapes­ten, mert ebben az időtájban sereglenek össze nálunk az Alma mater hívei és egy valamire való jogász még csak el sem képzelhető fényesre va­salt, fekete czilinder kalap nélkül, melyet a feje hátán visel. A verébszájú gimnazista, ki éretségit tett és felkerül a fővárosba, hogy »gólyának« beiratkoz­zék az egyetemre, szent és elodázhatlani köteles­ségének tartja egy czilinder kalap beszerzését, hisz a magyar jogásznak úgyszólván ez az egye­düli külső ismertető jele, ellentétben a porosz Student­tel, kit lapos kerek sapkájáról, hosszú és hajlott szárú pipájáról, valamint lakkcsizmájáról ismer fel az életlapolvasó közönség. Szeptember havában a jogásznak akarva sem nyílik alkalma a tanulásra. Ilyenkor alkot­mányos választói jogát kell érvényre juttatnia és hosszú festett lúdtollal a kalapja mellett ugyan­csak igyekezik túltenni az ország legfurfangosabb kortesein. Két fajta jogászt ismerünk. Olyat, a­ki tanul és olyat, a­ki nem tanul. Az előbbivel — a lateinerrel, a filiszterrel — foglalkozni sem érdemes, mert hiszen ez ponto­san megjelenik az előadásokon és inkább végig magolja a római jogot, semhogy egy tisztességes maszó lökést produkálna a tekeasztal zöld me­zején. A jogász, a ki nem tanul, az már aztán valaki ! Levelezés­ Siklós, 1897. március 14. Hol is kezdjem tek. Szerkesztő úr levelem ? Szellemi munkálkodásunkat vegyem-e elő közmű­velődésünk szempontjából, vagy városi közü­gyein­ket szellőztessem-e, vagy vidékünk népének sa­­nyargattatását, illetve a socializmusba való kerge­­tését és az ezzel összefüggő közigazgatási kény­szer által elősegítő kivándorlásra való hajlamot Főtörekvése abban áll, hogy a divatban előljárjon, valamint arra is nagy súlyt fektet, hogy társai jó mulató czimborának ismerjék el őt, de ambícziójának legmagasabb fokát képezi, hogy minden esztendőben legalább hárommal szaporítsa párbaj-jegyzőkönyv-gyűjteményének a számát, to­vábbá — ha szülei takarékosak, vagy szegények — a tökélyre emelje a pumpolás művészetét. Ez az igazi jogász. Kegyes olvasó, ha látni akarsz egyet a ti­pikus jogászok közül, ne az egyetemre tévedj, se nem az akadémia olvasó­termébe, hanem láto­gass el egyenest egy jobb fajta kávéházba s ha ott már más csoportokat találsz a billiárd asztal körül, vagy a kártyaszoba szögletében, úgy ezé­­lódat elérted, mert bizonyosra veheted, hogy va­lamennyinek a zsebében ott szorong az index. A jogász elsőrangú tehetséget tanusit bakfis leánykák vagy szemérmes bonne-ok meghódítá­sára. Olykor magasabb igényei is vannak, kivált­­kép, ha a papa rendesnél nagyobb pénzcsomót küld hazulról. Ily várva-várt esetben a ficsurból habitáé lesz és csapja a szelet (persze bankóival ?) egy kisebb kaliberű színház primadonnája körül. A jogásznak tehát nagy gondot okoz ez a tantárgy : szerelem. Szereti az első és második emelet összes szobacziézusait, a zongorával kín­lódó házi kisasszonyokat, az özvegy menyecské­ket, sör uram bocsá ! — még a férjes asszo­nyokra is oly vágyó szemeket mereszt, hogy azok megsajnálják szegényt. Mondom, sokszor két-három szerelmi lány gyulad ki egyidőben a szíve oltárán, melyek közül egyike mindenesetre platói , mert hiába ne­m fiatal a gyerek, a­kiben még van egy csöppnyi idealizmus is.

Next