Siklós és Vidéke, 1903 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

Siklós, 1903. január 18. 3. szám. Tizenhatodik évi Közérdekű Hetilap. — Megjelenik Minden Vasárnap. Szerkesztőség : Dr Hirling Károly ügyvédi irodája Csak bérmentes levelek fogadtatnak el Kéziratok visz­­sza nem küldetnek Előfizetési­ dij : Vidékre postán, vagy h­elyben házhoz hordva Egész évre 8 kor Félévre 4 kor Negyedévre 2 kor Egyes szám 16 hl Felelős szerkesztő : Dr. HIRLING KÁROLY Főmunkatárs: RÉDEI KÁROLY Kiadó­ hiv .­ta­l : Harangozó József könyvnyomdája A főtéren. Hirdetések Egy hasábos petitsoronként 12 fit Nyitéri­ kötemények Egy hasábos petitsoronként 30 fillér A tanítók és az iskolák helyzetéről. Gyenge állam vagyunk mi Magyaror­szág. Elszigetelten, egyedül állunk nagy Európa közepében rokonnemzetek és tá­mogatók nélkül. Pártolónk nincs, de annál több számosabbak a mi ellenségeink. S ezek is félkörben veszedelmes ár alakjában vesz­nek körül s minden percben elrombolással fenyegetik legszentebb s legféltettebb kin­csüket: az egységes magyar hazát és drága nyelvünket.Ezek azonban még koránt sem a leg­veszedelmesebbek. A magyar fajnak mél­tó büszkesége, hogy hazáját mindig s min­­denkor, meg tudta védeni a külellenséggel szemben. Ezektől tehát ne féltsük most sem. Sokkal hatalmasabb és kártékonyabb ellenségünk is van, a nemzetiségek állam­­bontó indok aknamunkája. Ezektől kell vé­dekeznünk először és legjobban. A belső ellenség veszedelmesebb a leg­irigyebb szomszéd országoknál is. A belső ellenség megakasztja az állam harmonikus erejét s szétforgácsolja egységét tehetetlen, kis apró darabokra. S a mely országban a belső ellenség elhatalmaskodik, az tehet­­etlenné vállik előbb — utóbb a tönk szé­lére jut. A veszély és annak lehetősége meg nálunk is, már rég jelentkezett, tennünk kell tehát ellene eléggé, ha nincs bennünk az összetartó érzés, ha hiányzik belőlünk az az érzelem, melyet az iskolában nyerünk, s amelyet a nemzet napszámosai vésnek a gyermek szívébe kiirhatatlan betűkkel. A tanítókra vár tehát s így az iskola feladata az új, egységes társadalmat meg­teremteni. A jövő generáció feladata lesz tehát tősgyökeresen kiirtani azt, amihez nekünk a legkíméletlenebb módon kell kez­denünk. De hogy teheti ezt a tanító és az is­kola, mikor a tanítók fizetésének rendszere a lehető legrossza­bb, szinte ijesztően csekély s az iskolák állapota kevés kivétellel a leg­elhanyagoltabb ? Sürgetni kell tehát legelőször is összes iskolák államosítását. Az ország iskoláinak állapota a nép műveltségének fokmérője s ezt javítani a legfontosabb teendő. Meg kell szüntetni vagy legalább is szigorú el­lenőrzést kell gyakorolni a nemzetiségi is­kolák felett Nemzetiségi iskolában csak az taníthasson, akinek magyar és magyaros érzéséről, és sikeres magyar tanításáról biztos adataink vannak. De a legfontosabb és legsürgősebb teendő az iskolák államosí­tása. A tanítókat pedig az állam fizesse, akár felekezeti, akár nemzetiségi iskola az­ Vagy ha az nehezen vihető keresztül, szabja meg az állam kötelezőleg a tanítók fizetésének minimumát, de ez jóval nagyobb legyen mint a mostani-Oly nagy fontosságú és nagy felelős­­séggel járó munkáért, melyet a mi tanítóink végeznek, szinte szégyenletes az a fizetés amelyeket kapnak­ . Más országok már rég belátták a tanítók magasztos feladatával járó díjazatlan, munkát és iparkodtak is segíteni rajta- Ná­lunk pedig a leglelkiismeretesebb tanító sem fekhet teljes odaadással feladatának, mert gátolják ebben az anyagi gondok. Ezen segíteni kell, a szükség égető. Ily módon rendezett viszonyok mellett aztán a tanítók nálunk is nyerhetnek csatát, dicsőbbet a franciáiban nyert ütközetnél, tönkretennék a nemzetiségek állambontó, ádáz seregét " T A K C Z A. Hogyan lett Imre jó fiú ? A kávéházban még zajos volt az élet. Az óramutató már túl járt a kilencen, de a mi kö­rünkben a nagy törzsasztalnál ilyenkor szokott tulajdonképpen kezdődni — az élet. — Mind együtt voltunk, vidám jókedvű fickók, ha cim­borák — és mondhatom, hogy mienkhez hasonló m­ulatatókompánia alig volt több Pesten. Hej, azóta hogy szétszakadtunk egymástól ! Alig-alig hoz össze egyetkettőt közülünk a sors, mint két hervadt falevelet a pusztán az őszi szél, a­me­lyeket egy ágról dúslomba fáról tépett le a vi­har. Ilyenkor elbeszélgethetünk a régi, boldog időkről, az ábrándos múltról, mikor még azt hit­tük, hogy mi vagyunk a legboldogabb teremtések a világon s most, idők múltával látjuk csak, hogy akkor, akkor voltunk még boldogok, a gyer­mekek. ... Az óramutató már túljárt a kilencen . , , és Imre barátunk már is készülődött, mint azok a mamák, a­kik eljönnek leányukkal a kávéházba, de hétkor már hazamennek, mert­­ , hja, a jó er­­kölcs ! . . Sehogyse tudtuk elképzelni, mi lelhette ezt a gyereket egy néhány hét óta Azelőtt ő volt köztünk a legpajkosabb, ő tőle tanultunk tréfálni, ő tőle tanultunk mulatni, ő tőle tanultunk zül­leni, s a törzsasztalnál este ő volt a legelső és reggel a legutolsó, de amellett nála finomabb, jobblelkű és kellemesebb férfit alig lehetett volna egyhamar találni. Annál nagyobb volt hát csodálkozásunk, mert a fiú egy pár hét előtt egyszerre csak olyan lett mind a tej. Persze, ezt nem tűrhettük szó nélkül. — Mi az ördög, Imre, hát te már megint indulsz, ugyan mond meg, mi lett egy idő óta, hogy úgy elromlottál ? Hagyjátok, tréfálkozott vele Muki, megunta a társaságunkat, tapasztalom én ezt már régóta, csodálom, hogy ti nem vettétek még eddig észre. Unatkozik, nem jól érzi magát közöttünk, na, ez a dolog megfejtése ! Mindnyájan hallgattunk, talán mert úgy gondoltuk, hogy Muki mondása nem egyéb egy rosszul sikerült élénél, vagy talán mert tudtuk, hogy a­mit mondott, fájdalom, — igaz. De Imrét láthatólag bántotta a boszantás Fiú , akkor kezdtem el azt a szokást, Hogy kilenc órakor itthagytalak benneteket., és akkor kezdtem elhanyagolni anyámat, munkámat . . a szerkesztőségbe nagyon későn mentem . . ezer szerencse, hogy el tudtam végezni ,­ úgy a­hogy a dolgaimat. Rosz fiú voltam, egyszóval minden­képpen . . De most már megjavultam, most már jó fiú vagyok. Hallgasatokk csak ide, elmondom hogy történt. Épen akkoriban ütött rajtunk atyám­nak valami régi hitelezője . . . mentségünk csak egy volt természetesen . . fizetni. Fizetnünk kel­lett minden áron, még­pedig tekintélyes öszsze­­get. Egy havi fizetésem s meglevő készpénzünk nem is volt elég. Előlegeznem kellett anyámnak végigkínlódnia, én semmiről sem tudtam, mert én., szerettem. Az utolsó napokban anyám már éhezett­, halljátok? éhezett! Ugy­e nem hiszitek hogy oly gonosz fia volt, a­ki nem törődött vele ? Én olyan voltam. Közeledett a hónap eleje. Soha­sem vártam fizetés idejét­, ekkor sóvárogtam utána. Pénzt pénzt!., azt gondoljátok, anyám számára ? Nem ! Értsétek meg , anyám eszembe sem jutott! Néhány nappal előbb Ilonka — a­kivel hogy hogyan telt el időm arról most nem szólok, — avval lepett meg, hogy szeretne velem egy pompás kis mulatságot csapni, amúgy pári­zsiassan. Ketten kirándulnánk valahova szombaton este s csak hétfőn jönnénk vissza . . Isteni mulat­­ság lesz az ! Nem vesz abban részt más senki, csak mi ketten. Elhihetitek, hogy én örömest beleegyeztem. Ugy­e most most már undorodtok lelkemtől. Van is okolok rá ! Ez már — most érzem — nem volt emberi tett. Arra a szombati napra mindig vissza fogok emlékezni . • . Elseje volt . . Mikor eljöttem hazáról, anyám reszkető hangon szólt hozzám : Imre , , ma jöjj korán haza . . azután megint elmehetsz . , tudod egész napra nincs mit enem . . Lázas félelem lepett meg . . azt hiszem elpirultam. Idegesen kerestem össze zsebeimből néhány fillért, az asz­­talra dobtam s azután szó nélkül elszaladtam, mint egy gonosztevő, a­ki fél mert esetleg val­­latóra fogják . . Es,este, mikor kezeim,közt éreztem azt a mindenható gyalázatos bűneszzközt a pént ok­­ fiuk , akkor én voltam a világ legaljssabb teremtménye.­Minden lelkismeret furd­alás nélkül sietten Ilonkához a kirándulás megesett de ,kért­­ek benneteket, erről ne kérdezősködjetek nem Egyről másról. Siklós, 1903 jan. 17. Polg. fiúiskolánk körül mindig oly moz­zanatok merülnek fel, melyek a helybeli, különösen a vidéki szülőket ejti aggályba. Kiválóan az utóbbiakat, mert nem ismerik részleteiben a helyi tanügyi viszonyokat. A helybeli közönség már megcsömörlik az iskolaszék és a tanárok viszonyaitól, a szülők meg ideges izgatottságba jönnek, hogy hát tulajdonképen mi lelte az iskola­széket vagy a tanárokat.Ennek az izgatott állapotnak véget kell vetni, mert majd megszűnik a bizalom az iskola iránt, s stagnálásba esik, nemcsak mint most van a tanárok eltávozásával, hanem majd egyszer a szülők is jobb és

Next