Siklós, 1913 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1913-07-06 / 1. szám
I. év. Siklós, 1913 julius 6. 1. szám. Előfizetési ár: Egész évre ... 8 korona. Fél évre..........4 korona. Negyed évre .. 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETI ÚJSÁG. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség : Siklós, Pécsi utca 80. szám. Telefon: 36. Felelős szerkesztő: DE FEJES JÁNOS. Kiadóhivatal: Siklós, Hosszu utca 19. szám, a Siklós-Drávavölgyi Könyvnyomda. Nyílttér soronként 50 fillér.SIKLÓS Hirdetések díja: 1 oldal 73 oldal V0 oldal V12 oldal 40 korona. 15 korona. 8 korona. 4 korona. Állandó hirdetésnél kedvezmény. Beköszöntő. Lapunkat útnak indítván, egy-két szóval jelezzük céljainkat. Igaz, hűséges és becsületes munkája óhajtunk lenni vármegyénk, járásunk és községünk közéletének. A nagy hangnak és a reklámnak teljes kiküszöbölésével csendes és megbízható munkára törekszünk. Az újságíró hivatását annak nemes és komoly értelme szerint óhajtjuk betölteni. Közérdekben meg fogjuk írni önzetlenül, mindig a meggyőződésünk szerinti igazat. A magánérdeket mellőzzük. A személyeskedést kizárjuk. Az igazi érdemet mindig elismerjük és megbecsüljük. Önállóságunkat minden irányban fenntartjuk. Sem a hatalom, sem a népszerűség árja nem sodorhat el bennünket a komoly megfontolás után helyesnek fölismert álláspontunk mellől. Cikkeinkben sulylyal biró és képzett férfiak fog.'.ák nőseinél»«.*. leg impulzust adni a szunnyadó erőknek. Híreinket a való történet után írjuk. Az rod ' 'mi részben az irodalmi előkelőséget, finomságot és a szépséget tartjuk szem előtt. Frissen és munkaszeretettel fogunk dolgozni vármegyénk, járásunk és községünk erkölcsi, szellemi és anyagi javaiért; azokért a javakért, amelyekért polgártársaink dolgoznak künnt az ég alatt, bennt a műhelyekben és az irodákban. Szerény keretben olyan írást szeretnénk adni közönségünk kezébe, amelyet mindig szívesen vár. Abban lesz a mi legnagyobb örömünk és büszkeségünk, ha olvasó közönségünk szeretetét és elismerését megnyerni tudjuk és ha ez a lap egygyé tud forrni az ő olvasójával az ő szeretett közönségével. A mindenkor irányadó szempontunk pedig az, hogy a fejlődés irányában dolgozzunk szüntelen és pedig, a helyi erőket összegyűjtve, kezet a kézbe téve és egymást megbecsülve. Lapunk ízléses kiállítását a Siklós- Drávavölgyi Könyvnyomda garantálja. Szives támogatást kérünk. Siklós, 1913. évi julius hó 6-án. A „SIKLÓS11 szerkesztőség«. TÁRCA. Fenn. (Immermann.) Találkoznám csak egyszer véle A távol erdős bérceken, Hol kívülünk ember nem élne, Ott a szabad magasba’ fenn. Merengve, kéz a kézbe fogva, Hallgatva mennék mind tovább, Míg nyomainkra a vadonba’ A hó boritná fátyolát. És mi csak mennénk önfeledten, S nem térnénk vissza sohasem, — „Meghaltak ott fenn mind a ketten“ — Mondanak rólunk csendesen. Sz. F. Egy közönséges élet dióhéjban. A „Siklós“ eredeti tárcája. (Utánnyomás tilos.) Írta: Gábor Béla. I. Lázár már négy óra hosszat verte a régi, kopott zongorát. A moziban nagy volt a meleg és a rosz levegőjű terem. Lázárnak fájt a szeme. Nagyon csípte a szege,megkínzott jószág, amelyet a képek folytonos fényváltozása és a kották fölé hajló, körültakart rossz világítású lámpái amúgy is elgyengítették. Lázár azonban nem is törődött a szemével, mert már ő igen kevéssel törődött és különben is ahhoz, hogy a szeme fáj, már egészen hozzászokott. Nemcsak a szeme fájt azonban Lázárnak, hanem úgy érezte, hogy a szive is fáj. Furcsa ugyan, hogy egy olyan szegény féregnek, mint Lázár, akit csak a mozi első soraiban ülő gyerekek szoktak megtisztelni, mint zongoramester urat, még szive is van. Furcsább azonban és talán nagyzás is tőle, hogy ha már van szíve, de az fájni is mer. Fájni, mint egy nagyságos úré, akiről regényben lehet olvasni és aki a moziban legföljebb páholyból nézi a képeket; fájni, mint egy valóságos szerelmes cowboyé, akit a képeken lehet látni. Akár hiszik pedig, akár nem, Lázárnak nagyon fájt a szíve. Igen, hisz Lázár szerelmes volt már régóta és még mindig, mert ő tulajdonképen egy valódi regényhős volt, aki az egész nyomorúságát, a reumás lábát és a vörös könnyező szemét, mind az ő nagy szerelmének köszönhette. Eddig azonban minden nyomorúságának ellenére is, ha esős időben, hidegben nehezen húzhatta a lábait és kínozta a léghuzatos moziban az itt szerzett reuma, mégis boldognak érezte magát. Nagyon szerény igényű, álmodozó ember volt ő, akit különben is könnyen ki lehtett elégíteni és aki minden kínját-baját elfelejtette, ho úgy 11 óra után összecsukta a zongorát és az Irmácskájával elhagyta a mozit. Nem is ismert magánál boldogabb embert, amikor szépen összebújva, karonfogva bandukolt vele a nagy házak árnyékában az ő kicsi, de barátságos otthonába. Bizony tán sokan meg is irigyelték volna, látva, milyen boldogan szürcsölte olyankor fagyos, téli estén, a mozi után forró teáját és melengetve a hidegben meggémberedett tagjait. Milyen simogató, édes is volt ez a tekintet, amellyel körülölelte az ő édes élete párját, akinek mind az ő nagy boldogságát köszönhette. Igaza volt Lázárnak, ő mindent, a boldogságát, de már a nyomorúságát is az ő Izmácskájának köszönhette, na meg az álmodozó bolondos szívének. Különben hisz mondtam már, hogy ő egy valóságos szerelmes regényhős volt. Az apja, nem mondhatom, hogy egy ősi romantikus várkastély ura volt, ellenkezőleg egy kis alföldi falucskában jegyzősködött. Valószínű, hogy egészen más pályát szánt a fiának, minthogy a Sirály mozgóban zongorista és regényhős legyen. Biztosat azonban arról, hogy valóban mit is akart nevelni az egyetlen fiából, nem lehet tudni, mert az öreg keveset foglalkozhatott az ő egyetlen csemetéjével. Az apja ugyanis, — mint ő maga szokta megjegyezni — nagyon komoly, lelkiismeretes ember volt, akit mindig elfoglalt a hivatala. Sokszor megtörtént, (egy héten hatszor) hogy az éjjeli, haj- Aratás. írta A magyar gazda pengő kaszája .’dutt rendre döf az aranykalászos bűzt a magyar föld síkján. Perzselő napban, pitypalattyos hajnaltól, szürkülő napestig, ott izzad a nép a mezőn s vidám örömmel tár ókedvvel sorakoztatja a keresztek sokaságát másra. Fönnt a magasban kéklik a fia , fölséges, beláthatatlan boltozatú fényes ég, és a nap barnára perzseli a gazda kol-ját A természet bőséges erejét, teremtő hatalmát és a munkáskezek eredményét jelzi a kévéknek, a kereszteknek megszámlálhatatlan sora. Úgy mondják, hogy ahány verejtékcseppet ejtett a szántó vető évközben a föld göröngyére, annyi acélbúzaszál pattanik el aratáskor a kaszája alatt. Késő ősztől az aratás idejéig künn volt a gazda a mezőn, szorgalmasan dolgozott. Hogy munkája meghozza a gyümölcsöt, ez iránt tele volt a lelke reménnyel és óhajtással. Most ott van előtte a részben szorgalmának is eredménye, a zengő halásztenger és lelkében boldogsággal megelégedettséggel ünnepli az érésnek, az aratásnak elérkezését. Az aratás az emberben a hálaadásnak fenkölt érzését kelti föl. Az emberiség régebbi korából olvassuk, hogy ezt az időt a népnek meg kell ünnepelni. (2 Mózes 23, 16.) Az aratásnak ünnepnapját csak az az ember, csak az a nép, csak az a nemzet ülheti meg igazán, amely becsületesen és okszerűen megmunkált földjébe tiszta magot el kellérkezni" a műveltség érintti.’evensével, amikor a magyar gazda földje a mainál jóval — körülbelül négyszeressel — több magot terem. A piros buzaszemet nemcsak a természet ereje hozza létre, hanem a munkáskéz szorgalma és gondossága is. A természet örök ereje a fő tényező. Az őszszel elvetett kis buzaszem gyökeret vert. Azután kihajtott és zölddé lett a