Somogyi Ujsag, 1927. február (9. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-01 / 25. szám
Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével __ _ _____ ■ Előfizetési árak! Negyedévre................. 6 peng® minden nap délután 2 (14) órakor KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ■ ■ Egy hónapra................. 2 pengő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Korona utca Hírmetécek ára - Milliméterenként 10 fill., szöveg-7. szám. - Interurban telefonszám: 5. _ . . ... ... mruuiesea ara. _A„_,— 1K,;1)A„ .. Hirdetések felvétetnek Bpesten Rudolf Mouse hirdetési irodájában Felelős Szerkesztő: LOVAS IStVáU A . . .A " 7 ., , ,t~A " ix. rv., Podmaniczky n. 49. és a Mosse fiókokban Győrött és Szegeden és pénzintézeti hirdetések magasabb áron dijazandók IX. évfolyam. ess 25. szám. Ara 8 fillér Kaposvár, 1927. február, kedd A történelmi Magyarország teljes részvételével nyitotta meg a kormányzó az országgyűlést — A „Somogyi Uszág“ kiküldött munkatársától — A magyar tragédia sokszor reménytelennek látszó napjai között az országgyűlés megnyitásának ünnepélyes napja olyan volt, mint mikor vészes fergeteg, istenítéletes vihar után meghasad az ég sötét kárpitja és kicsillan az életet ígérő, a biztató napsugár. Akik rendezték, akik részt vettek benne, akik kandi kíváncsisággal látványosságot vártak tőle, többet nyújtottak, többet kaptak, mint amit szándékoztak nyújtani, amit vártak tőle. A magyar nemzet örökkévaló lelke suhogott ezen a napon az ünnep színhelyéül szolgáló gyönyörű kupolateremben. Megérezte mindenki, hogy ez a megnyitó ünnep nem sablonos alkotmányjogi aktus, hanem annál sokkal több: lezáró sorompója a tétovázó lépéseknek, kapunyitás a jobb jövendő felé haladásra. Ez a tudat lenyomta a lelkekben a kétségbeesést, a bizonytalanság apatikus érzését és felemelte az eddig mély alázatba görnyesztett fejeket, villámló lényt gyújtott a szemekbe, acélos akaratot ültetett a tekintetekbe. Milyen halavány volt a drágakövek tüze a szemek tüze mellett! Milyen törpe lett a rablók felfújt dicsősége az ezeréves múlt maradványainak nagyszerűsége mellett! Lehet ezt az ünnepet lekicsinyelni, lehet a káprázatos pompa felett gúnyolódni, de el kell ismerni a leggőgösebb ellenfélnek is, hogy amelyik nemzet csonkaságában, megalázottságában, nyomorúságában márólholnapra ilyen történelmi keretet, színt tud adni egy alkotmányos aktusnak, amelyik nemzet elesettségében ilyen önérzetesen, ilyen történelmi értékkel és lélekkel tud ünnepet ülni, az érték, az nélkülözhetetlen tényező a nemzetek között. Az idegen követek, idegen újságírók meglepődve szemlélték a történelmet csináló magyar nemzetet. Itt nem láttak ők ravaszkodó diplomatákat, ügyes üzletpolitikusokat, tervkovácsolókat, lesipuskás szerencsevadászokat. Abban a teremben a világverő magyar kard hideg acélja, a becstelenséget megvető nemesség, a szerencsétlenségben is büszke önérzet puszta jelenlétével tiltakozott az igazságtalanul rákényszerített sors ellen és felélesztette ellenségeinek lelkiismeretében a rossz cselekedet nyugtalan félelmét. A felvonulás már 10 órakor özönlött a főváros népe az országház felé. A nagy térre vezető utcák sűrű rajokban ontották a kiváncsiakat, de a torkolatnál a díszruhás rendőrök megállították a tömegeket. Senkit nem eresztettek át a kordonon igazolvány nélkül. Az enyhe időben a nép kitartott és az autókon, kocsin jövő előkelőségek felvonulását nézte. A népszerűbb politikusokat harsányan megéljenezte a sokaság. A díszszázad felvonulása nagy mozgalmat idézett elő. A Hunyady induló pattogó ritmusa lelkesítően hatott s ettől a perctől kezdve a kíváncsiság lelkesedésbe csapott át, az éljenek mind sűrűbben, erősebben hangzottak fel. Wolff Károly érkezését egetverő éljenzés fogadta jeléül annak, hogy Budapest keresztény népe tisztában van a nap jelentőségével. Nagy éljenzés zúgott fel a népszerűbb miniszterek érkezésekor is. A csukott autókból kivehető volt, hogy a kupolateremben a díszmagyar fog az ünnepnek káprázatos színt adni. A kormányzó érkezése Tizenkét óra előtt néhány perccel az autók zúgva morajló tengerré válnak. Kalapok ezrei repülnek a levegőbe, az éltetés elnyomja a katonazenét, a rendőrkordon inog, alig bírja visszatartani a benyomulni akaró emberáradatot, amely az országház ablakából úgy tűnik föl, mint feltartózhatatlan emberfolyam, amely el van szánva, hogy elöntse a hatalmas teret és szerető lelkesedéssel a kormányzó közelébe vigye hódolatát. De a rend, a fegyelem győz s mikor a kormányzó katonás alakja eltűnik a bejáraton, a tömeg fogyhatatlan türelemmel állva marad, hogy az elvonulást is megvárja. A kupolateremben A gyönyörű kupolaterem azalatt teljesen megtelt. Csendes moraj hallatszik. A rendezés olyan tökéletes vot, hogy mindenkit belépése alkalmával azonnal kijelölt helyére vezettek. A kép, amely a szem elé tárul káprázatos. A dísz ruhák valóságos múzeumba illő kincses kiállítása a hatalmas terem. A főpapok, a diplomaták színes csoportja még a hölgyek szindus pompájánál is élénkebb. A drágakövek tüze visszaverődik a márványfalakról s megsokszorozódik. Nincs a világ virágos kertjeiben annyi szin, amennyi itt összegyűlve keveredik. És a szemek, a büszke fény, mely bennük villog, mintha minden egyes szempár az évezredes magyar múlt nagy reflektorának egy sugárkévéje lenne, amely a jövőbe világít s hatalma van oda, arra kényszeríteni mindenkit, amerre akarja, mert más irány felé bizonytalan sötétség van. A különben élesszemű diplomaták, az idegenek, lenyűgözve, kapkodva tekintgetnek szerte, nem tudják hol pihenjenek meg, mintha menekülni szeretnének a hipnotikus erőtől, amely a magyar szemekből sugárzik. Szinte úgy érezzük, hogy ha ebben a teremben, ebben a környezetben tárgyaltak volna a trianoni diktátorok, szégyeltek volna parancsolni. A kormányzó beszéde Zugó éljenzés és taps között vonult be a kormányzó és foglalta el helyét. Láthatólag megilletődötten tekint körül. Katonásan pattogó szavai a néma csendben úgy hatnak, mintha a jelenlevőkön keresztül parancsokat osztogatna az egész nemzetnek a követendő irányra. Megemlékezik a szégyenletes októberi eseményekről, amelyek ránk zúdították a majdnem tíz évig tartó keserves erőfeszítést, amelyből a magyar adófizető, a hihetetlen lemondásra, nélkülözésre kárhoztatott köztisztviselő olyan részt vállalt, amelyért a tárgyilagosan ítélő történetírás is méltánylással fog megemlékezni. Az elmúlt kilenc év minden jelentősebb mozzanatát felölelő bevezetés után a magyar munkásság kiábrándulását ecseteli a forradalmak csillogó ígéreteiből és kifejezi azt a reményét, hogy a nemzeti szolidaritás gondolata erősödni fog a megnyitott országgyűlés szociálpolitikai és közgazdasági tevékenysége által s a belső béke, a rend és fejlődés biztosítékául a jó közigazgatást jelöli meg, amely a törvényhatósági élet korszerű reformja révén fog olyan fokra emelkedni, hogy a modern élet követelményeinek megfelelni tudjon. Beszéde végén elítéli a sok pártra szakadottságot, amely kerékkötője a gyors elhatározásnak, a tervszerű munkának. Szükségesnek tartja a következetességet, az egységes tervet, mert csak úgy lehet megvalósítaniazt a közszellemet, amely a kormányzás állandóságát biztosítja. Szívéből kívánja, hogy az új országgyűlés merítsen erőt a múlt nemes hagyományaiból és forrjon egybe a haza érdekeinek önzetlen szolgálatában. Az Isten áldását kérve az országgyűlés működésére, azt megnyitottnak nyilvánítja. A hatás és akik nem voltak ott A kormányzó beszédének befejeztével percekig tombolt az éljenzés és a taps, melyben részt vettek a királyi hercegek, hercegnők, a főpapok, sőt az idegenek is, akiket magával ragadott az államfő markáns egyénisége, a szavaiból áradó erős akarat és az a lelkesedés, amely úgy tört ki a lelkekből, mint a sokáig lenyűgözve tartott erő első cselekvése. Sokáig zúgott a taps, az éljen és mikor elült, imádságos hangulat szállta meg az óriás termet és szívből fakadva fölcsendült a Himnusz és szállt az ima a magasba, egy nemzet fohásza ostromolta az eget a jobb jövendőért. A kormányzó leszállt az emelvényről és a miniszterelnök kíséretében elhagyta a csarnokot. Az előkelőségek arcukon a megilletődöttséggel, a résztvevők új bizakodásra hangoltan lassan oszladoztak. Kerestem a fényes gyülekezetben azokat, akik sírásói voltak a magyarságnak, bemocskolói minden nemzeti szándéknak, elgáncsolói a magyar akaratnak. Nem voltak ott. És jól esett látni, hogy nincsenek ott. Nem is oda valók. Kiközösítették magukat az ünnepből, mert érezték, hogy lelkükből hiányzik minden, ami egy nemzet ünnepéhez méltó és talán nem fog sokáig tartani az idő, amikor a szégyenletes október, annak ördögi szelleme, megvetetten, a nemzet legkisebb fiának tudatában is úgy fog élni, mint meg nem bocsátható bűn.