Somogyvármegye, 1905. június (1. évfolyam, 1-23. szám)

1905-06-01 / 1. szám

A^y'/gijO Kaposvár, 1905. /{/ŐT /, Csütörtök, junius 1. I. évfolyam. 1. szám. Bzerkesi tőség és kiedchivata!: Kontrássy-utca 4. sí., fioitíin-udvar. Interurbár.-telefon : 128. szám. Kéziratot nem adunk vissza. - ■ Főszerkesztő: Előfizetési árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K, PETE MÁRTON Dr. negyed évre 4 K. —Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K„ Felelős szerkesztő: negyed évre 5 K. SAL.GÓ SÁNDOR. —— Egyes szám ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. —: £ A „Somogyvármegye“. Kaposvár, május 31. Vm.) Kell-e még egy újság Kapos­várt k és a megyének? Van-e a létre jogosultsága itt még egy újságnak? Meg gondoltuk-e jól, mit teszünk, mikor me egy újságot közreadunk? Ezek a legelőbb feltolakcdó kér­dések, melyek a mi toliunkból feleletre várnak. A cél, a melynek megvalósítását föladatunknak ismerjük, a mód, amelyen e cé' felé haladni szándékozunk, az elhatározás, mely a cél és a mód mellett egyformán kitartani lelkűnkben ír. ggyökerezett: adják meg a kérdé­sekre a feleletet. Célunk-.' «gy erc-iedi&ci. termtZ'y-p megyei sajtószervet teremteni, mely vagy irányadó szerephez jut függet­lensége, becsületessége és rátermett­sége révén, vagy megszűnik működni, ha a közcél becsületes szolgálatára talaj al, vagy erővel nem rendelkezik. I < talajt a nagyközönség adja meg, az erőnek bennünk kell meglenni. Amely pillanatban tehát azt látnok, hogy irányadó szerephez akár a közön­ség miatt, akár erőink hiánya követ­keztében nem juthatunk: letesszük a tollat, mert megfogadtuk, hogy kicsi­nyes keretben, kicsinyes célokra nem használjuk azt. A mód, amelyen e cé! felé haladni szándékozunk, az, hogy minden sorát a lapnak a közérdek, a közjó szolga­latára tartjuk férni s nem nézve azt, ami a lapnak érdeke: elfogulatlanul, egyenes férfiassággal, nyílt bátorsággal állunk az igazságos ügy mellé, az igaztalannal szembe. Nem csmcrii k tekintetet, mely véleményünk bátor kimondásában ben­nünket még csak ! keltetne is és nem ösmerünk eshetőséget, mely ránk tudna parancsolni, hogy meggyőződésünk * ' ’";Pb Büszke szavak, súlyos szavak, melyeknek visszaható ereje minket sújt agyon, ha valaha eredrnénynyel olvas­sák a fejünkre, hogy a kijelölt ösvény­ről elkalandoztunk. Azért ez ösvényen minden nehézség dacára, minden aka­dály leküzdésével is megmaradni erős elhatározásunk. Ha evvel az erős elhatározással, ezen a módon ezt a célt becsületesen és eredményesen szolgálni tudjukr akkor igenis kell ez az újság Kapos- várnak és a megyének, akkor igenis van a létre jogosultsága ennek az: újságnak, akkor igenis elösmeri majd mindenki, hogy meggondoltuk, mit te­szünk. mikor ezt az újságot közreadtuk. Általánosságban igy szabtuk ki az utat, amelyen haladni akarunk. Minden lépésünket természetesen nem jelölhet­jük meg ebben a keretben, de meg azért sem, inert az a cé! felé vezető ösvényen belül is szükséges szabad mozgásunkban akadályozna. De igenis megjelöljük az egyes fontosabb pon­tokat, melyeket állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy a kijelölt irányban megmaradhassunk.---"A megyei-«js városi kötelei moz­zanatait különös figyelemmel kisérni; a megyei és városi közügyek ellátása fölött igazságos bírálatot mondani, azo­kat szorgosan meghányni-vetni, a kü- lömböző véleményeket egymással meg- ösmertetni, az ellentétes érdekeket a közjó hasznára kiegyenlíteni: legköze­lebbi föladata a helyi sajtónak. Ebben a tekintetben az az állásunk pontja, hogy szorosan vett megyei és városi Mikes Kelemen CCVIII. leveie. (Üzenet egy elfeledett sírból.)- A „Somogyvármegye“ eredeti tárcája. — Rodostó, 26. máj. 1905. Édes néném, ha jól fölszámlálom, épen negyvenhat esztendők meg egy nehány holnapok teltek már azóta el, hogy kednek utószor írtam vala. Hiába vártuk, hiába reménykedtünk, hogy ti hazavezessen bennünket innét. És a az 1757-dik esztendő 22-dik octobrisben a uram is elpihent az Urban, egymagám radtam a bujdosók közül. Tűrtem türelemmel, • ességben a bölcsek angyalára bizva nagy nrva sorsomat. Ők tudják a mindenek okát, am t mi gyenge “lménkket el nem érhetünk. Én mindétig a hazám javát és csendes­et kívántam, a magaméval már alig is ’dtem. Öt esztendők múltak el a nagy edülvalóságban, de megszánt végre engem 1 r íz Ur jósága és a közelébe bocsájtott. Utolsó éjtszakámon visszatértek hozzám ? laP fájdalmas emlékezései, aráikor Jenikőben voltunk küldetésben a vajdánál. Akkoron láttam utószor elárvult, édes hazám határait a messze­ségen által. Könyhullatások folytának elaggott szemeimből s zúgolódás támadt szivemben isten ellen, mivelhogy ha nagyon szeretünk valakit, akkor a látható elfelejteti velünk a láthatatlant. Ám a gyóntató páter vigasztaló, ájtatos beszéde eioszlatá szivem utolsó keserveit és én bizva a teremtő kegyes jóakaratjában, az ő kegyelmébe imádkoztom elárvult hazám és nemzetem jövendő sorsát. Édes néném, most veszem csak észre, hogy ezen levelemben, mindjárt a legelején megtévedt a pennám! Rodostóból dátálom az írást, holott már száznegyvenhárom esztendők óta az Ur, a királyok királyának portáján élek mindazokkal, a kikkel együtt ettem vala a bujdosásnak keserű kenyerét annyi időkön által. Negyvenhét esztendők! . . . Beléfehé- redett egy kissé az üstököm, amikoron a koporsóba tettek. A koporsóról jut mostan eszembe, hogy egy idő óta itt miközöttünk öröm szállta meg a bujdosók lelkét. Amit én tőlem anno 1741 megtagadott a királyné, hogy hazámba vissza­térhessek, arról susognak mostanság egyre itt. Hogy nemzetem mostan uralkodó királya kegyes szivvel megengedte, hogy a fejedelem az ő hűséges vezéreivel együtt visszatérhessenek hazájokba. Megyen a fejedelem, meg az ő nagy­lelkű, erős akaratú édes anyja. Mennek a vezérek, elviszik haza Thököly Imre uramat is! . . . Egy idő óta, hahogy összetalálkozik tekintetem a fejedelem jóságos, egyre szomorú, bánatos nézésével, úgy látom, úgy érzem a szivemben is, mintha a röstelkedés árnyéka sompolyogna pillái alatt. Mintha valami nagyon fájó, bántó érzést rejtegetne, titkolna az ő jó lelke. Tudom, sejditem a szorongattatás okát! . . . Rólam valahol elmegfeledkezé- nek! ... Miért tagadnám, miért ne ösmerném be a kend jó lelke előtt, hogy ez nagy fájdalmat tépett a szivemen, sebet ütvén rajta, mely sajog, jajdul, elfojtva kiáltoz! . . . Ha a fejedelem akaratján állana, tudom, indulnék én is haza vele. De csak az akarat áll ő rajta, a tehetség pedig máson. . . Mai számunk 12 oldalra terjed

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents