Somogyvármegye, 1906. április-június (2. évfolyam, 76/250-147/321. szám)
1906-04-01 / 76. (250.) szám
k tartása országszerte veszedelmeket okozhatna. A veszedelmek abból származhatnának, hogy a pártszenvedély ez újabb összeütközési ponton újabb és az eddiginél is kibékíthetlenebb gyűlölséget szítana. Igaz-e, nem-e a kormány fölfogása, fölösleges most a firtatása. A kormánytól függ a választások kiírása és ha nyilvánvaló tévedés lenne is az a valami, amiben az elhalasztás okát látja, akkor sem az a nemzet kötelessége, hogy meddőnek ígérkező vitában a tévedés bizonyítására vállalkoznék, hanem az, hogy a tévedést olybá vegye, mintha nem az volna és minden erőből odahasson, hogy az akadályozó körülményt megszüntesse. Aki a politikai küzdelemben nem álnok és alattomos, akinek a törekvései valóban hazafiasak, annak csak egy célja lehet és az nem más, mint visszaállítani az alkotmányt. Ezt pedig csak akkor lehet, ha az országgyűlést újból összehívják. Küzdjünk hát a választásokért. Somogy és az aratósztrájk. (Lesz-e bérharc?) Kaposvár, március 31. Féltő aggódással és lázas izgalommal fogadja az egész ország gazdaközönsége azokat a vésztjósló híreket, amelyek a mezei munkásoknak és cselédeknek itt-ott már jelentkező bérharcairól számolnak be. Aggódással és izgalommal azért, mert hetek, sőt hónapok óta ijesztő rémképek tünedeznek föl arról az országos csapásról, az általános arató sztrájkról, amely pusztulással fenyegeti a gazdák tőkéjének, hosszú, verejtékes munkájának gyümölcsét és egész évi megélhetésük eszközeit. Növeli ennek a beláthatatlan következményekkel járó veszedelemnek a nagyságát, hogy — ha egyszer megindult, — föltartózhatatlanul terjed nagy birtokról kis birtokra mindaddig, amíg csak az egész országban kaszát-kaprát forgató munkásokra és gazdasági cselédekre talál. Azok az aggodalmat keltő hírek, melyek az ország több részében, de különösen a délvidéki megyékben kiütött nagyarányú bérharcokat jelentik, érthető megdöbbenést keltettek különösen vármegyénk gazdaközönségénél, mert mi tavaly már láttuk egyszer a sztrájk veszedelmes lángját föllobogni s pusztítani. E körülmények arra indítottak bennünket, hogy Somogy megye mezőgazdasági viszonyainak egyik alapos ismerőjétől fölvilágosítást kérjünk a somogymegyei mezei munkásviszonyokról és arról az általános érdekű és aktuális kérdésről, hogy vármegyénk területén fenyegeti-e gazdaközönségünket a mezei munkások bérharca. Az illető munkatársunk kérdéseire a következőket felelte: Somogy megyében e pillanatokban a gazdasági munkások és cselédek bérharcának semmi nyomai nincsenek. Mindenütt zavartalanul folynak a mezei munkák és még csak az elégületlenség jelei sem láthatók. Ez azonban nem menti föl gazdaközönségünket azon kötelezettsége alól, hogy munkásai ügyének a legnagyobb figyelmet ,szentelje és elhárítsa azokat az ütköző pontokat, amelyek bérmozgalmak kitörésére v ihatnak okot. Ezekkel a bérharcokkal úgy vagyunk, hogy váratlanul, meglepetésszerűen lépnek föl és sokkal nehezebb azokat elsimítani, mint okos, megfelelő eszközök igénybevételével a veszedelemnek elejét venni. Somogy megyében egy-két vidéket kivéve sokkal kedvezőbb a gazdasági cselédek és munkások keresete, mint az ország bármely vidékén. Ugyanígy vagyunk az aratási munkabérekkel is. S hogy dacára ennek tavaly oly nagymérvű bérharc mutatkozott vármegyénkben, ennek az oka inkább a mezei munkások félrevezetsében rejlett. Tagadhatatlan, egyes helyeken még nálunk is gyatra a gazdasági cselédség fizetése. A legnagyobb panasz a cselédlakások miatt támadt tavaly. Eminens érdeke a magyar államnak és a társadalomnak komolyan hozzálátni azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyek hivatva vannak a kisgazdák és a mezei munkások osztályán segíteni és tagadhatatlanul súlyos bajaikat mielőbb orvosolni. Egészséges szociálpolitika, a kereseti viszonyok javítása és az elviselhetlen terheknek leemelése ezeknek az osztályoknak vállairól, ezáltal, ha nem is egyszerre, de lassanként meg fognak szűnni azok a panaszok, amelyeknek jó részét most kétségtelenül joggal hangoztatják. Hogy menynyire indokolt egyik-másik sérelmük, annak illusztrálására fölhozom, hogy már egy négyszáz négyszögölnyi földdel biró gazda 30—35 korona évi közadót fizet, holott egész évi jövedelme nem több négyszáz koronánál. Ebből aztán nemcsak meg kell élnie, ruházkodni, gyermekeket nevelni, hanem mindenféle hivatalos és nem hivatalos személyeknek jogosulatlan követelődzéseit is kielégíteni. A gazdasági cselédpénztár mit sem segített a munkásokon, egyrészt, mert roppant nehézkes terület, másrészt, mert teljesen elhibázott rendelkezéseket tartalmaz. Hogy csak egyet említsek, fölhozom a munkásbaleseteket, melyeket a kártérítési összeg elvesztésének terhe alatt huszonnégy óra alatt kell a hatóságnak bejelenteni, holott az erre jogosult gazda sokszor csak harmadnap értesülhet a balesetről. Ez a törvény egyformán terhet ró a gazdára és a munkásra anélkül, hogy egyiken is segítene. Ha az állam a cselédpénztár zenel, mert minden fillér neked kellett vizsgadijra s mig leánytársaink hálóztak, mi egy rongyos blúzban odahuzódtunk a kályha mellé s arról álmodtunk, hogy a mi lemondásunk téged egy lépéssel közelebb visz a célhoz. A férfi sápadt arccal állt a falnak támaszkodva, majd habozva szólalt meg: — Visszafizetem én azt nektek .. . — Ne légy ostoba ! — folytatta a lány. — Tudod te jól, hogy nem várja azt tőled senki. Az öregeknek van miből megélni, ott van a nyugdíj, a három vén leánnyal pedig ne törődj! Büszkébbek azok a nyomorúságban is, hogy sem még a testvér kegyelem kenyerét is elfogadnák. Hanem egyet mondok! Ha te valaha, mint férfi, ráakadnál egy ilyen leányra, feleségre, amilyen három vén testvéred közül egyik is: el ne felejtsd a napi imádságodban megköszönni az Istennek! Azt hiszed te, hogy ez a harminckét esztendős vén nénéd le fog sülyedni valaha a férj fogás nyomorult hajszájáig ? Azt hiszed, az én ideális telkem megalkudna Üzletszerűen az álmaival ? Hiszen ha valami őrületes gondolat rákényszerítene a hazugságra, kikiabálná a lelkem a következő pillanatban ! Ne kacagjam, mert rádöntöm ezt a korsó vizet! A leány nevetve végezte beszédét. Sokszor elmondta ő ma ezeket az elveket. A fiú is tudta, hogy csak az eszét csiszolja ezeken a lelkes szavakon. — Szóval, a vége mindig az, hogy nekem három vén leány néném van! A fiú fejét hirtelen lekapta a föld felé, mert egyik kis kéz igen élénken suhant el a levegőben. — Hagyjátok el lányok, férjhez adlak én, csak legyek legalább nagyságos úr! Addig azonban egész nap abban fáradoztam ma, hogy valamikép kit eveztesselek. Bent jártam a minisztériumban és egy-két jóemberemmel beszéltem az ügyetekben. Azt hiszem sikere is lesz. Éppen a legvidámabb arccal lépek be, mikor a legvénebbik néném rám kiabál: — Hát te miért jösz ilyen sötét arccal ? Ismerem a természetét, hagyni kell, hogy kibeszélje magát, különben vége a világnak. Ezért csak most tudok szóhoz jutni. Nos hát, a minisztériumban beszéltem Zács Feliciánnal. . . »SOMOGY VÁRMEGYE 1906. április 1.